PÜ BH 2025/14

[1] Az út jobb oldalán a T.-i Földtulajdonosok Vadásztársaság, a bal oldalán az alperes vadászterülete helyezkedik el.

[2] A felperes 2020. december 6-án 17 óra 15 perckor a tulajdonát képező gépkocsival G. község irányából J. irányába haladt. A G. helységjelző táblától J. irányába kb. 300 méterre, a menetirány szerinti bal oldali útpadkáról féktávolságon belül egy őzsuta ugrott ki az úttestre a felperes járműve elé, a mellette elhaladó személygépjármű mögül. A felperes az ütközést nem tudta elkerülni, az elütött állat elpusztult, a felperes gépjárműve megsérült. A rendőrség megállapította, hogy a G. helységjelző tábla és a baleset helyszíne közötti útszakaszon a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 86. ábra szerinti szabadon élő állatok megjelenésére figyelmeztető jelzőtábla (a továbbiakban: vadveszélyt jelző tábla) a jármű haladási irányából nem volt kihelyezve, a felperes szabálysértést, bűncselekményt nem követett el.

[3] Az adott útszakaszon 2018. október 23-án, 2018. december 29-én, és 2021. február 11-én voltak, illetve bekövetkeztek más vadelütéses balesetek is, az alperes területén az útszakasz mellett elhanyagolt vadvédelmi kerítés található.

[4] A felperes a gépjárművet szervízben megjavíttatta, és felszólította az alperest 977 469 forint kára megfizetésére, amelynek az alperes nem tett eleget.

[5] A felperes az alperes fizetési meghagyás elleni ellentmondása folytán perré alakult eljárásban keresetében az alperest 977 469 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:563. § (1) bekezdésére, 6:522. § (1)–(2) bekezdésére, 6:527. § (1) bekezdésére hivatkozással.

[6] Az alperes kártérítési felelősségét arra alapította, hogy az őzsuta mint vadászható állat az alperes vadásztársaság területéről váltott ki az útra, az úton vadveszélyt jelző tábla nem volt elhelyezve.

[7] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a baleset helyszínén az ő területe a járművezető haladási iránya szerinti bal oldalra esik. A területen kihelyezett vadetető, szóró, itató, dagonya és vadászat nem volt, ilyenek a vad mozgását nem befolyásolhatták. További vadvédelmi berendezések kihelyezésére nem volt szükség a falu közelsége miatt, önmagában a vadveszélyt jelző tábla hiánya pedig nem alapozza meg a felelősségét. A Ptk. 6:519. § és 6:539. § rendelkezései alapján felróhatóság hiányában a kárát mindegyik fél maga viseli.

[8] Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy alperesnek a 2020. december 6. napján bekövetkezett vadászható állat által okozott kárért való felelőssége 65% mértékben áll fenn.

[9] Az elsőfokú bíróság közbenső ítélete indoklása szerint a felperes oldalán felróhatóság nem állapítható meg. Az ütközést elkerülni nem lehetett, a féktávolságon belül kiugrott vad előzetes észlelése lehetetlen volt. A perben nem merült fel adat arra, hogy a gépjármű működtetése körében rendellenesség következett volna be.

[10] Az elsőfokú bíróság az alperes felróhatóságát és felelősségét a felperest ért kárért arra tekintettel állapította meg, hogy elmulasztotta ellenőrzési, fenntartási kötelezettségét azzal, hogy a baleset helyszínén a jármű haladási irányából vadveszélyt jelző tábla kilométer hosszan kiegészítő táblával nem volt kihelyezve, nem észlelte, hogy a korábban kihelyezett vadveszélyt jelző tábla nincs meg, az út fenntartójánál a pótlás szükségességét nem jelezte. Rendellenességet a bíróság az alperes terhén nem állapított meg. Az elsőfokú közbenső ítélet indokolása szerint az alperest a kárfelelősség 65%-ban terheli, arra figyelemmel, hogy a vadgázolás a településtől mindössze pár száz méterre, lakott területhez közel történt.

[11] A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú közbenső ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.

[12] Döntése a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 8. § (2) bekezdés g) pontján, 75/A. § (2) bekezdésén, a Ptk. 6:563. § (1) bekezdésén és 6:539. §-án alapult.

[13] A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében helyesen állapította meg a tényállást és abból helyesen következtetett arra, hogy a felperest felróhatóság nem terheli, tevékenysége körében rendellenesség nem merült fel. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok alapján helytállóan jutott arra a következtetésre is, hogy az alperest a kármegelőzési kötelezettsége körében felróhatóság a vadgazdálkodás, vadászati tevékenysége és vadvédelmi berendezés telepítése körében nem terhelte. Vadászati tevékenységet nem folytatott, így nem lehetett megállapítani, hogy alperes tevékenysége körében rendellenességre visszavezethető ok lenne.

[14] Tévesnek ítélte azonban az elsőfokú bíróságnak azt a következtetését, hogy az alperes felróhatóságát, így kártérítési felelősségét megalapozza az, hogy a baleset helyszínén a jármű haladási irányából vadveszélyt jelző tábla nem volt kihelyezve, az út fenntartójánál a pótlás szükségességét nem jelezte, ezzel ellenőrzési, fenntartási kötelezettségét elmulasztotta. E körben a Kúria Pfv.20.175/2022/6. számú ítéletére hivatkozva kifejtette, hogy a Vtv. 78. §-a szerinti kármegelőzési kötelezettség a vadászatra jogosultat a vadászterületén terheli, ezért vadveszélyt jelző tábla elhelyezésére, és ellenőrzésére vonatkozó kötelezettség is csak vadászterületén terheli, ami az út bal oldalán helyezkedik el. A perbeli esetben vadveszélyt jelző tábla kihelyezésének kötelezettsége, hiányának észlelése, pótlása az út jobb oldalán elhelyezkedő terület esetében annak jogosultját terhelte. Az alperes terhére így felróhatóság és rendellenesség nem állapítható meg, ezért a Ptk. 6:539. § (3) bekezdése alapján kárát mindegyik fél maga viseli.

[15] A jogerős ítélettel szemben a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben elsődlegesen a jogerős ítéletnek az elsőfokú közbenső ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és – tartalma alapján – az elsőfokú közbenső ítélet megváltoztatásával az alperes keresete szerinti marasztalását kérte.

[16] Megsértett jogszabályhelyként a Ptk. 6:522. § (1) és (2) bekezdését, 6:535. § (1) bekezdését, 6:539. § (1)–(3) bekezdését, 6:563. § (1) bekezdését, a Vtv. 75/A. § (1)–(2) bekezdését, 78. § (1)–(2) bekezdését jelölte meg.

[17] A felülvizsgálati kérelem indokai szerint a jogerős ítélettel szemben a rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen megállapítható az alperes felróhatósága az ellenőrzési és kármegelőzési kötelezettség elmulasztása miatt, a másodfokú bíróság az anyagi jogszabályok téves értelmezésével jutott eltérő következtetésre.

[18] Fenntartotta azt az álláspontját, hogy – figyelemmel az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet 2. § (8) bekezdés b) pontja kapcsán a közútkezelő köztudomású gyakorlatára és arra, hogy korábban a táblák kihelyezése az érintett útszakaszon az út mindkét oldalán megtörtént – az alperes kármegelőzési kötelezettségbe tartozik a vadveszélyt jelző táblák párban történő kihelyezése, ellenőrzése és fenntartása. Rámutatott arra, hogy sem a Vtv., sem a Ptk. rendelkezéseiből nem következik az, hogy a vadveszélyt jelző táblák kihelyezésének hiánya kizárólag a perben nem álló vadásztársaságnak róható fel, akivel szemben a felperes igényérvényesítése eleve kizárt, hiszen a vad az alperes területéről váltott ki. Álláspontja szerint e logika mentén ellehetetlenül a felperesi igényérvényesítés, illetőleg kizárólag egyéb, az alperes közvetlen területén felmerülő intézkedési kötelezettségek vizsgálatára korlátozódik.

[19] A felperes kifejtette továbbá, hogy a másodfokú bíróságnak a Kúria Pfv.20.175/2022/6. számú ítéletén alapuló jogértelmezésének elfogadása esetén a károsult igényérvényesítése kizárt abban az esetben, amennyiben a gépjármű nem a haladási iránya felől érkező, az út jobb oldalán elhelyezkedő vadásztársaság vadászterületéről, hanem az út másik oldaláról kiváltó vaddal ütközik. Ekkor ugyanis hiába állapítható meg adott esetben a menetirány szerint elhelyezkedő vadásztársaság felróhatósága akár vadveszélyt jelző tábla kihelyezésének elmulasztásával, akár egyéb jogszabályban meghatározott cselekmények megvalósításával vagy elmulasztásával, a gépjármű üzembentartójának akkor sem lesz jogi lehetősége ezzel a vadásztársasággal szemben fellépni, mivel a vad nem az ő a vadászterületről vált ki. Nem vizsgálható azonban annak a vadásztársaságnak a felelőssége sem vadveszélyt jelző tábla kihelyezésének tekintetében, amelyről a vad kivált, hiszen az út ezen oldalára vonatkozóan ellenőrzési, fenntartási, kármegelőzési kötelezettség nem terheli. Az ellentmondás feloldását a BH 1978.74. számú eseti döntésben kifejtettekkel kívánta eléri, amely döntés kimondja, hogy ha a káreset vadászterületeket egymástól elválasztó úton következik be, a kár megtérítése iránti igény az út két oldalán elterülő vadászterületen vadászatra jogosultak közül bármelyik vagy mindkettő ellen érvényesíthető.

[20] A felperes hivatkozott arra is, hogy amennyiben a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy vadveszélyt jelző tábla kihelyezésének hiánya az alperes oldalán kötelezettséget nem keletkeztet, akkor sem hanyagolhatta volna el az alperest terhelő egyéb kármegelőzési intézkedési kötelezettségek elmulasztásának vizsgálatát, különös tekintettel arra, hogy azokra az elsőfokú eljárás során kifejezetten hivatkozott. Rámutatott arra, hogy a fokozott vadveszély fennállását alátámasztja a balesettel érintett útszakaszon korábban kihelyezett jelzőtábla, a perbeli káreseményt megelőző, valamint azt követően bekövetkező vadgázolások és a vadvédelmi kerítés alperes általi létesítése is. Utóbbi kapcsán előadta, hogy az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében kifejezetten rögzítette, hogy az alperesi vadászterületen a baleset helyszínénél egy elhanyagolt vadvédelmi kerítés található, amely paramétereit, műszaki adottságait, állapotát tekintve nem alkalmas vadveszély elhárítása. E körben utalt a Pfv.20.175/2022/6. számú kúriai határozatnak arra a megállapítására, hogy fennáll a vadásztársaság felelőssége a rendszeres karbantartás hiányát mutató, vadászterületen található, vadászati berendezésnek minősülő vadkerítés kapcsán is a közútkezelő értesítésének elmulasztása miatt. A felperes álláspontja alátámasztásául e körben hivatkozott a BDT 1999.28. számú döntésre is.

[21] A felperes a felülvizsgálati kérelemmel együtt a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 409. § (2) bekezdés a) pontjára alapítva felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet is előterjesztett. Kérelmét arra alapította, hogy nem egységes a bírói gyakorlat abban a kérdésben, hogy a vadászatra jogosult kármegelőzési kötelezettsége, ezen belül is vadveszélyt jelző táblák kihelyezésének és ellenőrzésének kötelezettsége kiterjed-e az út mindkét oldalára, továbbá, hogy a vadveszélyt jelző tábla kihelyezésének elmaradása mely vadásztársasággal szemben alapozza meg az igényérvényesítés lehetőségét.

[23] A Pp. 408. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásának előfeltétele volt a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem előterjesztése. A Kúria a Pfv.2. sorszámú végzésével a felülvizsgálatot a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontja alapján engedélyezte.

[24] A Kúria a jogerős ítéletet – a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján – a felülvizsgálati kérelem korlátai között, az abban megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálta. Megállapította, hogy a felperes felülvizsgálati kérelme alapos, a jogerős ítélet a megjelölt okokból jogszabálysértő.

[25] A felek által nem vitatottan, a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállásból helytállóan jutottak arra az eljárt bíróságok, hogy a jogvitát a Vtv. 75/A. § (2) bekezdése alapján a Ptk. 6:539. §-a szerinti veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályok alapján kellett elbírálni. E jogszabályi rendelkezések szerint tehát a vadak élőhelyét átszelő autóutakon közlekedő gépjármű és az élőhelyét, a vadászterületet elhagyó vad ütközése esetén keletkező kárért való helytállási kötelezettség a felróhatóságuk arányában terheli az üzembentartót [Ptk. 6:536. §, 6:539. § (1) bekezdés] és az azon a vadászterületen a vadászati jog gyakorlására jogosultat, amelyet a vad elhagyott, azaz ahonnan kiváltott [Ptk. 6:563. § (1) bekezdés második mondat, Vtv. 9. § (3) bekezdés első mondat]. A felróhatóság alapján abban az esetben bírálható el a kárfelelősség, ha a felróhatósága az ütközők egyikének vagy mindkettőjüknek megállapítható [Ptk. 6:539. § (1) bekezdés első mondat]. Erre tekintettel a felperes keresete az alperessel szemben akkor lehet alapos, ha a vad az út bal oldalán elterülő alperesi vadászterületről váltott ki és az alperes felróhatósága megállapítható.

[26] Nem volt vitatott, hogy a vad az alperes vadászterületéről váltott ki. Azonos volt a bíróságok álláspontja abban is, hogy a felperes oldalán felróhatóság, rendellenesség nem merült fel, a káresemény bekövetkezte a felperesnek nem volt felróható: megfelelő sebességgel közlekedett, közlekedési szabályt nem szegett és az ütközést nem tudta elkerülni. Az eljárt bíróságok az általuk egyezően megállapított tényállásból azonban az alperes felelősségét illetően eltérő anyagi jogi következtetésre jutottak. A Kúria álláspontja szerint – szemben a jogerős ítélettel – az alperes felróhatósága megállapítható az alábbiakra tekintettel.

[27] A vadászatra jogosult felróhatóságon alapuló felelősségének alapja az őt vadveszély esetén terhelő kármegelőzési kötelezettség elmulasztása, vadászat miatt bekövetkező ütközés, a közút közelébe mesterségesen telepített és működtetett vadetetővel, sózóval, szóróval, itatóval, dagonyával vagy művelt vadfölddel a vad odaszoktatása. A kármegelőzési kötelezettség megszegése körében értékelendő a vadászatra jogosult vadveszélyt jelző tábla kihelyezésével és ellenőrzésével kapcsolatos mulasztása, amely önmagában alkalmas a felróhatóság és ennek következtében a kártérítő felelősség megállapítására [Kúria Pfv.21.326/2013/6., Legfelsőbb Bíróság Pfv.21.240/2006/5.].

[28] Az elsőfokú bíróság az alperes kártérítési felelősségét arra alapította, hogy bár az útszakasz vadveszélyes területnek minősül – azon a perbeli ütközést megelőzően és azt követően is voltak vadelütéses balesetek és az alperesi vadászterületen egy elhanyagolt vadvédelmi kerítés is található, azaz a területet maga az alperes is vadveszélyesnek tartotta – az alperes nem észlelte a korábban kihelyezett a vadveszélyt jelző táblák eltűnését és nem kezdeményezte azok pótlását, kihelyezését. A másodfokú bíróság olyan megállapítást, hogy a vadveszélyt jelző tábla kihelyezésének, illetve annak ellenőrzésének elmulasztása nem alapozhatja meg a vadászatra jogosult kártérítési felelősségét, nem tett, az alperes felróhatóságának, így a kártérítési felelősségének a hiányát kizárólag arra alapította, hogy a Kúria Pfv.20.175/2022/6. számú ítélete értelmében a Vtv. 78. §-a alapján az úttest felperes haladási iránya szerinti jobb oldalán az alperest mint a vadászatra a bal oldalon elterülő vadászterületen jogosultat, ez a kötelezettség nem terhelte. A másodfokú bíróságnak ez az álláspontja azonban téves, a Kúria Pfv.20.175/2022/6. számú ítélete a Vtv. 78. §-a vonatkozásában ilyen jogértelmezést nem tartalmaz.

[29] A Pfv.20.175/2022. számú felülvizsgálati eljárásban a Kúria az ügy egyedi és a bizonyításra kötelezett felperes téves jogi álláspontja miatt nem kellően feltárt tényállása alapján hozott a keresetet elutasító jogerős ítéletet hatályában fenntartó határozatot, ezért azt csak ezek figyelembevétele mellett lehet megfelelően értelmezni.

[30] Az ügyben – hasonlóan a jelen ügyhöz – az úttest mindkét oldalán vadászterület volt található, amelyeknek más volt a vadászatra jogosultja. A felperes ugyancsak a menetirány szerinti bal oldali terület vadászatra jogosultját perelte, azonban felperes téves jogi álláspontja folytán tényelőadás és bizonyítás hiányában nem került feltárásra, hogy a vad melyik vadászterületről váltott ki. Ennek a ténynek az elsőfokú bíróság sem tulajdonított jelentőséget, a felek a másodfokú eljárásban sem sérelmezték a tényállás feltáratlanságát, a felperes pedig a felülvizsgálati eljárásban is csak a felülmérlegelést kifogásolta, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 3. § (3) bekezdésének sérelmét nem állította (Pfv.20.175/2022/6. számú ítélet [21] bekezdés). Ennek folytán nem volt megállapítható tehát, hogy a vad honnan váltott ki, holott ennek a Ptk. 6:563. § (1) bekezdése alapján jelentősége van.

[31] További egyedisége volt az ügynek, hogy a felperes által előadott, a terület vadveszélyességét alátámasztó körülmények (vadcsapások, bozótos terület, lábon álló kukorica stb.) kizárólag az út menetirány szerinti jobb oldalán elterülő vadászterület tekintetében merültek fel. A perelt vadásztársaság területének vadveszélyességét bizonyíték nem támasztotta alá, így a felperes által hivatkozott körülmények az alperesként perelt, az út bal oldalán elterülő vadászterület jogosultját tekintve kármegelőzési, így intézkedési kötelezettséget nem keletkeztettek (Pfv.20.175/2022/6. számú ítélet [22] bekezdés). Azért szerepel tehát a Pfv.20.175/2022/6. számú ítéletben az, hogy a vadveszélyt jelző táblák párban való kihelyezésének elmulasztása is csak a jobb oldali terület jogosultja tekintetében merült fel, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint az a rész, nem pedig az alperesként perelt vadászatra jogosult területe volt vadveszélyes, és e körben értelmezhető az a megállapítás, hogy a Vtv. 78. §-a szerinti kármegelőzési kötelezettség a vadászatra jogosultat a vadászterületén terheli.

[32] Az eltérő tényállás mellett meghozott ítélet tehát nem tartalmaz – a másodfokú bíróság által abból kiragadott egy mondat alapján – olyan jogértelmezést, amely szerint a vadveszélyes útszakaszon a menetirány szerinti bal oldalon elterülő, vadveszélyt jelentő vadászterület vadászatra jogosultja csak az út bal oldalán helyezhet el vadveszélyt jelző táblát, így a kártérítési felelőssége az úttest jobb sávjában közlekedő gépjármű bal oldalról kiváltó vaddal való ütközése esetén a jobb oldali vadveszélyt jelző tábla hiánya miatt nem állhat fenn. A vadveszélyt jelző tábla kihelyezéséről, ellenőrzéséről a vadászterületen áthaladó, vagy két vadászterületet elválasztó útszakaszon, vadveszélyes területen a vadászatra jogosultnak kell gondoskodnia, ha pedig mindkét oldalon vadveszélyes terület található, akkor mindkét vadászatra jogosultat terheli ez a kötelezettség. Tekintettel azonban arra, hogy az adott vadászterületről kiváltó vad az úttest bármelyik sávjában haladó gépjárművel ütközhet és a közlekedési jelzőtáblát a KRESZ 10. § (3) bekezdése szerint az úttest mellett a menetirány szerinti jobb oldalán kell elhelyezni – mert az vonatkozik a jelzőtáblával szemben közlekedő járműre – a vadveszélyes terület vadászatra jogosultjának az úttest ezen oldalán kell kihelyeznie a vadveszélyt jelző táblát, ami a bal oldalon megismételhető. Értelemszerűen ugyanilyen módon kell figyelmeztetni a szembejövő forgalmat is a vadveszélyes terület kezdetére a másik menetirányból.

[33] A perbeli esetben a területet a vadásztársaságok, így az alperes is vadveszélyesnek tartotta, mégsem ügyelt arra, hogy a vadveszélyt jelző tábla kihelyezésre kerüljön, illetve a korábban kihelyezett vadveszélyt jelző tábla hiányát az ellenőrzési kötelezettsége megszegése miatt nem észlelte és nem pótolta. Mulasztása a fentebb kifejtettek értelmében a kárfelelősségét a Vtv. 78. § (2) bekezdése és a Vtv. 75/A. § (2) bekezdése alapján alkalmazott Ptk. 6:539. § (1) bekezdése és 6:563. § (1) bekezdése alapján megalapozza. A jogerős ítélet kereset elutasító rendelkezése tehát e jogszabályi rendelkezéseket sérti.

[34] Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében – bár a felperes oldalán felróhatóságot nem állapított meg – kármegosztást alkalmazott. Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezéseikben a felek vitatták a kármegosztást, annak mértékét és e körben az indokolási kötelezettség megsértését is állították, amely hivatkozásokat a másodfokú bíróság – eltérő jogi álláspontja folytán – nem vizsgálta. Mindez kizárta közbenső ítélet meghozatalát, valamint ezen felül – a kereset összegszerűségének bizonyítatlansága – a felperes másodlagos petitumának a teljesítését is. A Kúria ezért az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő jogerős ítéletet a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a jogorvoslati jog érvényesülése érdekében a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

[35] A másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásban vizsgálnia kell a felek fellebbezéseiben az alperes felróhatóságát érintő hivatkozásokon kívül előadott, az elsőfokú közbenső ítélet kármegosztással, annak indokolásával szembeni valamennyi érvét, hivatkozását. E körben figyelemmel kell lennie arra, hogy a kármegosztást eredményező károsulti önhiba csak felróható magatartás lehet, amelynek okozati összefüggésben kell állnia a bekövetkezett kárral. A károkozó magatartásával összefüggésben lehet meghatározni, hogy a károsult milyen mértékben okozta a kárt [Kúria Pfv.20.875/2016/4. (BH 2017.264.)].