GÜ BH 2025/142

[1] A felperes jogelődje mint adós, valamint az alperes mint hitelező (a továbbiakban együtt: a felek) között 2007. október 31-én hitelszerződés jött létre, amelynek alapján az alperes 4 809 756 euró kölcsönt nyújtott ingatlanvásárlásra a felperes jogelődje részére. A hitelszerződést egyebek mellett óvadéki szerződések, opciós szerződés és keretbiztosítéki ingatlan jelzálogszerződés biztosította. A felperes jogelődje a kölcsön felhasználásával megvásárolt ingatlanokon (a továbbiakban: perbeli ingatlanok) Áruház (a továbbiakban: Áruház) néven üzlethelyiségeket alakított ki és azokat bérbeadás útján hasznosította. Árbevétele a bérlők által fizetett díjakból (bérleti díj, üzemeltetési és marketing költség) keletkezett. Az óvadéki szerződések alapján köteles volt biztosítani, hogy a nettó bérleti díj bevételeket meghatározott számlán írják jóvá.

[2] A felek a hitelszerződést négy alkalommal módosították; a harmadik módosításkor az alperes javára vételi jogot alapítottak a perbeli ingatlanokon. A 2010. március 31-i negyedik módosítás 1.5.2. pontjában a felperes jogelődje elismerte, hogy az A hitelrész tekintetében 35 266 374,25 CHF és járulékai, míg a B hitelrész tekintetében 7 905 661,95 CHF és járulékai tartozása áll fenn az alperes felé. A felek a hitelszerződés szerinti kölcsön lejárati napjaként 2011. december 31-ét határozták meg.

[3] Az alperes az adós fizetési késedelmére hivatkozással 2011. február 23-án azonnali hatállyal felmondta a hitelszerződést és vételi jogát 7 712 959 200 forint vételáron gyakorolta nyilatkozatában, amely alapján a földhivatal 2011. március 7-én bejegyezte a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba. A tulajdonjogot bejegyző határozat ellen a felperes jogelődje jogorvoslattal élt és pert indított a Fővárosi Törvényszéken a felmondó nyilatkozat érvénytelenségének megállapítása, valamint a tulajdonjoga visszajegyzése iránt.

[4] Az alperes 2011. május 5-én értesítette az üzlethelyiségek bérlőit, hogy megszerezte az ingatlanok tulajdonjogát, ezért a bérlők a jövőben keletkező bérleti díjat és egyéb kötelezettségeiket kizárólag a részére teljesíthetik. A vételi jog gyakorlása ellenére a felperesi jogelőd nem hagyott fel az ingatlanok hasznosításával, a bérlőktől bérleti és egyéb díjakat szedett, bérleti szerződéseket módosított. A vételi jog gyakorlását, illetőleg a hitelszerződés lejártát követően a bérlők egy része a felperes jogelődjének, másik része az alperesnek, harmadik része pedig a vitás jogi helyzetre tekintettel ügyvédi letétbe teljesített. Az alperes egy bérlővel (cég2) 2012. január 3-án bérleti szerződést kötött.

[5] A felperes jogelődjének kölcsöntartozása a hitelszerződés lejártakor 42 383 170,9 CHF volt. A felperes jogelődje a hitelszerződés felmondását követően az alperesnek semmit nem fizetett.

[6] A Fővárosi Törvényszék 107. számú, 2013. augusztus 28-án kelt részítéletével – amelyet a Fővárosi Ítélőtábla 14. Gf.40.865/2013/11. számú, 2014. március 20-án kelt részítéletével helybenhagyott – megállapította az alperes felmondása érvénytelenségét, egyben – a felek közötti adásvételi szerződés létre nem jöttére tekintettel – elrendelte az alperes tulajdonjogának törlését, és a felperes jogelődje tulajdonjogának visszajegyzését. A jogerős részítéletet követően az alperes bérleti díjat nem szedett, a letétbe teljesített bérleti díjak felperes jogelődje részére történő kiengedéséhez hozzájárult.

[7] Az alperes 2014. január 27-én 4 500 000 000 forint vételáron szerződést kötött az ingatlanokra a cég3-al.

[8] A felperes által indított perben, a részítélet meghozatala előtt az alperes viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben a felperes jogelődje 47 383 170,9 CHF tőke és járulékai lejárt hiteltartozás megfizetésére kötelezését kérte. A felperes jogelődje a perbeli ingatlanok értékcsökkenésére, árbevétel kiesésre és jóhírneve sérelmére hivatkozva kártérítés címén beszámítási kifogást terjesztett elő, az alperes károkozó magatartását a hitelszerződés jogellenes felmondásában jelölt meg. A Fővárosi Törvényszék 57. számú, 2015. március 31-én kelt – a Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.259/2015/9. számú, 2015. szeptember 17-én meghozott ítéletével helybenhagyott – ítéletével kötelezte a felperes jogelődjét 42 383 170,9 CHF tőke és járulékai megfizetésére, míg a beszámítási kifogást alaptalannak ítélte.

[9] Az alperes mint hitelező 2016. május 2-án kérte a felperes jogelődje fizetésképtelenségének megállapítását és felszámolásának elrendelését. A hitelszerződésből fennálló 14 000 000 000 forint követelését 2016. május 26-án engedményezte a cég4-re (a továbbiakban: engedményes). A Székesfehérvári Törvényszék 2016. december 22-én megállapította a felperes jogelődje fizetésképtelenségét és elrendelte felszámolását, amelyet 2017. május 25-én a Győri Ítélőtábla helybenhagyott. A felszámolás jogerős elrendelését követően az engedményes visszavonta a felszámolási kérelmét. A felperes jogelődje 2017. június 16-án 3 500 000 000 forint vételáron értékesítette a perbeli ingatlanokat az engedményessel egy cégcsoportba tartozó cég5-nek akként, hogy a vételárat az engedményes kapta meg. Az engedményes ezt követően kérelmezte a felperes jogelődje felszámolását, amelyet a bíróság ismét elrendelt.

[10] A Székesfehérvári Törvényszék a 2023. július 29-én jogerőre emelkedett végzésével befejezte a felszámolási eljárást és megszüntette a felperes jogelődjét, a perbeli követelését az I–III. rendű felperesek között osztotta fel. A cégbíróság törölte a felperes jogelődjét a cégnyilvántartásból. Később az I. rendű felperes a rá eső követelést a III. rendű felperesre engedményezte.

[11] A felperes jogelődje a 2017. december 19-én előterjesztett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 318. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó 339. § (1) bekezdésére és 355. § (4) bekezdésére alapított keresetében az alperes 4 212 959 200 forint kártérítés és annak 2017. június 17-től a kifizetésig járó, a régi Ptk. 301/A. § (2) bekezdése szerinti mértékű törvényes késedelmi kamata megfizetésére kötelezését kérte. Előadta, hogy az alperes a jogerős ítéletekkel is megállapított azzal a szerződésszegő magatartásával, hogy a hitelszerződést jogellenesen felmondta, majd a perbeli ingaltanokon vételi jogot és ezt követően tulajdonosi jogokat gyakorolt, kárt okozott. Jogellenes magatartásai és a keletkezett kár közötti okozati összefüggést az teremtette meg, hogy kiértesítette a vételi jog gyakorlásáról a bérlőket, egy bérlővel bérleti szerződést kötött, illetve a bérlők egy része az értesítést követően letétbe helyezéssel teljesítette a díjfizetési kötelezettségét. Mindezek eredményeképpen a perbeli ingaltanok értéke a 2011. február 23-án kelt vételi nyilatkozatban megjelölt „7 712 959 200 forint vételár – mint forgalmi érték – illetve a cég5-el kötött 2017. június 16-i adásvételi szerződésben megjelölt 3 500 000 000 forint vételár – mint forgalmi érték – közötti” 4 712 959 200 forinttal csökkent. Kára a vagyonában beállott értékcsökkenés: a perbeli ingatlanok forgalmi értékének a keresetben megjelölt összeggel történő csökkenése.

[12] A felperes jogelődje másodlagos kereseti kérelmében az alperest 3 671 715 euró kártérítés és annak 2017. július 17-től a kifizetés napjáig járó, a régi Ptk. 301/A. § (2) bekezdése szerinti mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni. E kereseti kérelme tekintetében a kárkötelem jogalapjaként a felperes jogelődje ugyancsak a régi Ptk. 318. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését, és 355. § (4) bekezdését jelölte meg. Az alperes jogellenes magatartásaként a hitelszerződés felmondását állította, kárát a vagyonában beállt – a „projektbe” befektetett „önrész” megtérülésének az alperes jogellenes felmondására visszavezetett elmaradása miatti – értékcsökkenésként 3 271,711 euróban, a jogellenes magatartás és a kár közötti okozati összefüggést pedig a „projekt” alperesnek felróható meghiúsulásában jelölte meg.

[13] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

[14] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest 23 602 760 forint perköltség megfizetésére kötelezte.

[15] Határozata indokolásában rámutatott, hogy a régi Ptk. kártérítési szabályai és a töretlen ítélkezési gyakorlat szerint a kártérítési felelősség törvényi tényállási elemeit a perben a felperes jogelődje tartozott bizonyítani. Az állított károkozó magatartások fennálltát és jogellenességét nem kellett külön vizsgálni, mert azokat jogerős ítélet állapította meg. Az alperes bérlők felé tanúsított tulajdonosi fellépése ugyanakkor nem volt jogellenes. A felperes jogelődje a kárát a perbeli ingatlanok forgalmi értékcsökkenésében jelölte meg. Az ingatlanok értékének meghatározása, tekintettel a bérleti díjakból származó bevételek alakulására, szakkérdésnek minősült.

[16] Ítélkezése alapjául az elsőfokú bíróság a perben új szakértőként kirendelt ingatlan értékbecslő igazságügyi szakértő és az adó- és járulék, könyv-, és pénzpiaci igazságügyi szakértő egyesített szakvéleményét (a továbbiakban: K-L-féle egyesített szakvélemény) fogadta el, mert megítélése szerint az aggálytalan és ellentmondásoktól mentes volt. Megállapította, hogy a felperes jogelődje indítványára a szakértők az egyesített szakvéleményüket kiegészítették, az alap- illetve a kiegészített szakértői vélemény maradéktalanul tisztázta azon szakkérdéseket, amelyek szükségesek voltak a keresettel érvényesített jogról való ítéleti döntéshez, további szakértői bizonyítás szükségtelen volt, ezért a felperes jogelődjének további bizonyítási indítványát mellőzte. A K-L-féle egyesített szakvéleményt az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 2. § 3. pontjában foglaltaknak is megfelelőnek ítélte, mert több különböző szakterületre bejegyzett igazságügyi szakértő által készített és egységes okiratba foglalt szakvélemény előterjesztésére került sor. Indokolása szerint a perben korábban eljárt név2 ingatlanforgalmi szakértő helyett azért rendelt ki új szakértőt, mert nevezett szakértő a kiegészített szakvéleményét név3 igazságügyi könyv- és adószakértő bevonásával készítette el, aki a kiegészítő szakvéleményben a kompetenciájába nem tartozó ténymegállapításokat tett, a szakértők indokolatlanul eltérő módszert alkalmaztak egyazon ingatlan piaci értéke meghatározásánál, továbbá név2 szakértő nem adta indokát, miért változtatta meg korábbi szakmai álláspontját olyan kérdésekben is, amelyekre a felhívás nem terjedt ki. Emellett e szakértők végkövetkeztetésként kifejezetten és határozottan több jogkérdésben állást foglaltak, továbbá az egyesített szakvéleményüket olyan szakértőtől származó megállapításokra is alapították, akit a bíróság nem rendelt ki. Mindezekre tekintettel a H-M-féle szakvéleményt figyelmen kívül hagyta, és mivel úgy ítélte, hogy e szakértőktől nem várható az alapszakvélemény ellentmondásainak feloldása, új szakértő kirendeléséről döntött.

[17] Értékelte, hogy az új szakértők az ingatlanok forgalmi értékének vizsgálatát mindhárom: a hozamszámításon alapuló, a költségalapú, valamint a piaci összehasonlító módszerrel is elvégezték, tekintettel a bérleti díjak alakulására is. A K-L-féle egyesített szakvélemény a végső következtetéshez a perbeli ingatlanok piaci értékét leginkább meghatározó hozamszámítás módszerének eredményét vette alapul, amely szerint 2011. február 23-án az ingaltanok forgalmi (piaci) értéke 5 270 000 000 forint, míg 2017. június 16-án 8 270 000 000 forint volt. Kiemelte, hogy név5 igazságügyi könyvszakértő azt a tényt is rögzítette, hogy a felperes jogelődje az ingatlanokat saját könyveiben a 2017. üzleti év vonatkozásában piaci értéken szerepeltette 7 096 263 000 forint értéken, amely a 2017. június 16-án megkötött adásvételi szerződésben rögzített vételár dupláját jelentette. A K-L-féle egyesített szakvélemény a felperes jogelődje állításával szemben rögzítette, hogy a hitelszerződésből fennálló alperesi követelés értékesítése független az ingatlanok értékétől, az utóbbit nem befolyásolja, mert nem az ingatlanok értékesítésére került sor, így a követelés értékesítési ára nem is tükrözheti az ingatlanok forgalmi értékét. Rögzítette továbbá, hogy az új szakértők kiegészített szakvéleménye a felperes jogelődje által hivatkozott magánszakvélemény megállapításaira is reagált.

[18] A lefolytatott szakértői bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a kárként állított forgalmi értékcsökkenés hiányában a felperes jogelődjét nem érte kár az alperes magatartásával összefüggésben, így az erre alapított kártérítés iránti kereset alaptalan.

[19] A felperes jogelődjének azzal a hivatkozásával összefüggésben, hogy az alperes jogellenes magatartása hiányában törleszteni tudta volna az adósságát a felhalmozott túlfizetésből, majd a zavartalan működés folytán származó bevételből, de az árbevétel csökkenése miatt kénytelen volt az ingatlanokat áron alul, hitelbiztosítéki értéken értékesíteni, az elsőfokú bíróság rámutatott: a Fővárosi Törvényszék az 57. számú ítéletével már elbírálta a felperes jogelődje árbevétel-kiesés miatti igényét, és azt nem találta alaposnak, így a jogerős ítélet anyagi jogereje kizárta, hogy a felperes jogelődje ugyanazon tényalapból származó jogát ismételten érvényesítse.

[20] Indokolásában arra is kitért, hogy a felperes jogelődje által állított vagyoncsökkenés nem áll okozati összefüggésben az alperesi jogellenes magatartással, mert a felperes tényállítása szerint az alperes a jogellenes magatartásait 2011. február 23-án, illetve ezt követően valósította meg, amelyhez képest a hitelszerződés 2010. február 11-i harmadik módosításában rögzítettek szerint a felperes jogelődjenek elismerten az A hitelrész tekintetében már 35 266 374,25 CHF, míg a B hitelrész tekintetében 7 905 661,95 CHF tőke és járulékai vissza nem fizetett kölcsöntartozása állt fenn. A felperes jogelődjének állításával ellentétben nem merült fel adat arra, hogy a hitelszerződés 2011. február 23-i – jogellenes – felmondásáig e tartozás kiegyenlítése mellett még tartalékot is tudott képezni, különösen, hogy a hitelszerződés lejáratakor a kölcsöntartozása 42 383 170,9 CHF volt. Mindebből kétséget kizáróan megállapítható, hogy az Áruház zavartalan működése mellett sem lett volna képes az adósságszolgálat teljesítésére. Nem merült fel arra adat, hogy az alperes jogellenes magatartása megkezdésétől a hitelszerződés lejáratáig eltelt egy évben felhalmozott, a 2011 decemberi árfolyamon 10 505 516 571 forint tartozását az Áruház zavartalan üzemeltetése esetén befolyó bevételekből ki tudta volna fizetni. Az ingatlanok 2017. június 16-i 3 500 000 000 forintos vételáron történt értékesítése nem jelenti az ingatlan forgalmi értékcsökkenését, mert az nem azonos az adásvételi szerződésben megállapított vételárral. Az értékesítés nem az alperes jogellenes magatartásának eredménye volt, ugyanis a felperes jogelődje ekkor már nem állt jogviszonyban az alperessel, és nem volt köteles az ingatlanokat értékesíteni, az adásvételi szerződést nem is az engedményessel, hanem egy harmadik társasággal kötötte meg saját elhatározásából. Az ingatlanokat valós piaci értéken is értékesíthette volna, a vételár és a piaci érték különbözetét mind az engedményes, mind az általa kijelölt vevő realizálhatta, amikor az engedményes az adásvétel fejében, a vételárat többszörösen meghaladó hitelezői igénye ellenére a felperes jogelődjét kiengedte a felszámolási eljárásból. Mindez igazolja, hogy az ingatlan értékesítésnek kizárólag az volt az oka, hogy a felperes jogelődje szabaduljon az alperes jogellenes magatartását jóval megelőzően már felhalmozott kölcsöntartozásától.

[21] A másodlagos kereset vonatkozásában az elsőfokú bíróság arra mutatott rá, hogy a felperes jogelődje a perbeli ingatlanokat az alperes által nyújtott kölcsönből, valamint 3 671 715 euró saját erőből vásárolta meg, így az önerő befektetésének ellenértékeként szerezte meg az ingatlanok tulajdonjogát, ezért abból kár nem érhette. Az ingatlanok 2017. évi értékesítése során a vételár megfizetésével hozzájutott a keresetében megjelölt 3 671 715 euró önerőhöz, ezért annak elvesztéséből kár nem érhette. Az a körülmény, hogy a vételárat a fennálló kölcsöntartozására kellett fordítania, a kereset szempontjából azért irreleváns, mert tartozását az alperes jogellenes magatartása előtt halmozta fel.

[22] A másodlagos keresetet arra tekintettel sem tartotta alaposnak, hogy az 57. számú ítéletben a bíróság elbírálta és elutasította a felperes jogelődjének a jogellenes alperesi magatartások miatt bekövetkező árbevétel kiesés iránti igényét, így a jogerős ítélet anyagi jogereje kizárta az árbevétel kiesésével összefüggő, ugyanazon tényalapból származó jog ismételt érvényesítését.

[23] Alaptalannak tartotta azt a felperesi hivatkozást is, hogy az önerő azért nem térült meg számára, mert a törlesztési kötelezettsége teljesítése az alperes jogellenes magatartása miatt vált lehetetlenné. Ezzel ellentétben tényként állapította meg, hogy a felperes jogelődje a szerződés felmondását megelőzően már a hitelszerződés negyedik módosításában elismerte, hogy 35 266 374,25 CHF, valamint 7 905 661,95 CHF és járulékai tartozása áll fenn.

[24] Figyelembe vette, hogy K-L-féle egyesített szakvélemény szerint a felperes jogelődje éves beszámolóiban kimutatott adatok alapján nem állapítható meg a jogellenes felmondást követően árbevétel csökkenése; a felperes jogelődjének 2007 és 2017 között 6 619 000 000 forint árbevétele volt. Ettől függetlenül a hitelszerződés lejártára tekintettel 42 383 170 CHF-et kellett volna megfizetnie ahhoz, hogy a 3 671 715 euró összegű önereje megtérüljön.

[25] Az elsőfokú ítélet ellen a felperes jogelődje terjesztett elő fellebbezést, akinek megszűnését követően az alperes jogutódként perbe vonta az I–III. rendű felpereseket. A másodfokú bíróság a jogerőre emelkedett Gf.15-I. sorszámú végzésével megállapította, hogy az I. rendű felperes perbeli jogutódja a III. rendű felperes, míg az I. rendű felperes perből való elbocsátása iránti kérelmét elutasította.

[26] A másodfokú bíróság ítéletével a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, és kötelezte a III. rendű felperest a másodfokú perköltség, valamint a feljegyzett fellebbezési eljárási illeték megfizetésére.

[27] Határozatának indokolásában rögzítette: az elsőfokú bíróság nem sértett eljárási szabályt a felperes jogelődje név szakértő kizárása iránti indítványa mellőzésével. A szakértő maga kizárási okot nem jelentett be, az elfogultságát megalapozó körülményt a felperes jogelődje az eljárás során nem igazolt.

[28] Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértés nélkül folytatta le a bizonyítási eljárást, és nem tévedett a bizonyítási teher kiosztása, valamint a bizonyítási kötelezettség teljesítésének elmaradásához fűződő jogkövetkezmények alkalmazásakor sem. A kártérítési perben a felperest terheli a kártérítési felelősség fogalmi elemeinek bizonyítása. A felperes álláspontjával szemben rámutatott: az ingatlanra vonatkozó adásvételi vagy a hitelszerződésből eredő követelés átruházására kötött szerződéseket tartalmazó közokiratok, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratok azt bizonyítják, hogy a bennük foglalt jognyilatkozatokat az aláíró felek megtették, de nem alkalmasak az ingatlan valós piaci értékének igazolására, így nem eredményezik a bizonyítási teher megfordulását.

[29] A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság alapos okkal hagyta figyelmen kívül az első (H-M-féle) egyesített szakértői véleményt, és helyesen rendelt ki új szakértőket. A per során keletkezett bizonyítékokat okszerűen és jogszabálysértés nélkül értékelte, így nem volt szükség a bizonyítási eljárás kiegészítésére vagy megismétlésére. Az elsőfokú bíróság nem hagyta figyelmen kívül a felperes által csatolt E-féle (név7) magánszakértői véleményt, ugyanis az abban foglaltakra tekintettel kiegészíttette a K-L-féle egyesített szakértői véleményt, és a kiegészített szakvélemény megállapításait az ítélete indokolásában megjelenítette, így a régi Pp. 221. § (1) bekezdésének is eleget tett. Mindezekre tekintettel nem volt ok az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére a régi Pp. 252. § (2) vagy (3) bekezdése alapján.

[30] A másodfokú bíróság a keresetet megalapozó károkozó magatartás jogellenességének vizsgálatát szükségtelennek tartotta, mivel az alperesi felmondás jogellenességét jogerős ítélet állapította meg. Nem értett egyet ugyanakkor azzal, hogy az alperes bérlőkkel szembeni fellépése a felmondást és a vételi jog gyakorlását követően a felperes jogelődje viszonylatában is jogszerű volt. Rámutatott: az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 5. § (2) bekezdése szerinti vélelem csak az alperes és a bérlők viszonylatában teszi jogszerűvé az alperes tulajdoni várományon alapuló fellépését, a jogellenes felmondáson alapuló további alperesi magatartások a felperes jogelődjével szemben változatlanul jogellenesnek minősülnek.

[31] Megállapította, hogy az elsődleges kártérítési kereset a felperes jogelődje által a perbeli ingatlanok értékcsökkenésében megjelölt kár bekövetkezésének hiányában nem lehetett alapos. A kártérítési felelősség egyéb konjunktív feltételeiről erre tekintettel nem foglalt állást. Rögzítette: az ingatlan értékcsökkenése szempontjából a jogellenes felmondás időpontját (2011. február 23.), illetve az ingatlan felperes jogelődje általi értékesítésének időpontját (2017. június 16.) kellett vizsgálni. A szakértői bizonyítás lefolytatásával és értékelésével kapcsolatban egyetértett az elsőfokú bírósággal, ezért e körben a régi Pp. 254. § (3) bekezdése szerint az elsőfokú ítélet indokaira utalt. Kiemelte, hogy az E-féle magánszakértői vélemény nem alkalmas arra, hogy a K-L-féle egyesített szakvélemény megállapításaival szemben alapos kétséget ébresszen. A magánszakértői vélemény a piaci értékmeghatározás három ismert módszere közül csak egyet alkalmazott, míg a perbeli K-L féle egyesített szakvélemény mindhárom módszerrel megállapította az ingatlan forgalmi értékét. A K-L-féle egyesített szakvélemény kiegészítése kitért a magánszakértői véleményben foglaltakra és megfelelően indokolta az attól való eltérés okait, a szakvéleményt a fellebbezésben felhozott kifogások sem tették aggályossá.

[32] másodfokú bíróság egyetértett a másodlagos kereset elutasításával is. Rámutatott: a vételár fejében a felperes jogelődje megszerezte az ingatlanok tulajdonjogát, így a vételár részét képező önerő nem feleltethető meg a régi Ptk. 355. § (4) bekezdése szerinti kárfogalom egyik fajtájának sem. Miután pedig az ingatlan értékcsökkenésének tényét az elsődleges keresettel összefüggő szakértői bizonyítás nem igazolta, a felperes jogelődje oldalán nincs olyan kár, amely az önerő vagy a helyébe lépő érték elvesztésén alapulna.

[33] A III. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az alperes 4 212 959 200 forint tőke és annak 2017. június 17-től a kifizetésig járó, a régi Ptk. 301/A. §-a szerinti mértékű késedelmi kamata, másodlagosan 3 671 715 euró tőke és annak 2017. június 17-től a kifizetésig járó, a régi Ptk. 301/A. §-a szerinti mértékű késedelmi kamata megfizetésére kötelezését kérte. Harmadlagos felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet – elsőfokú ítéletre is kiterjedő – hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új tárgyalásra és új határozat hozatalára utasítására irányult.

[34] Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a régi Pp. 3. § (3) bekezdését, 13. § (1) bekezdés e) pontját, 16. § (1) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 178. § (1)–(4) bekezdését, 182. § (1) és (3) bekezdését, 195. § (1) bekezdését, 196. § (1) bekezdés d) és e) pontjait, 206. § (1) bekezdését, valamint 221. § (1) bekezdését, illetve a régi Ptk. 318. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését, 340. § (1) bekezdését, és 355. § (4) bekezdését.

[35] Érvelése szerint az eljárt bíróságok jogszabálysértően állapították meg a kár hiányát; kizárt szakértőt alkalmaztak; nem oldották fel a szakvélemények közötti ellentmondásokat; valamint tévesen vonták le azt a következtetést, hogy a felperes jogelődjének a vagyona nem csökkent.

[36] A régi Pp. 3. § (3) bekezdése és 164. § (1) bekezdése megsértésével kapcsolatban előadta: az eljárt bíróságok tévesen telepítették a bizonyítási terhet a felperes jogelődjére. Az ingatlanok 2011. évi értékét a felperes jogelődje az alperes közokiratba [régi Pp. 195. § (1) bekezdés] foglalt vételi nyilatkozatával igazolta, és az értéket a peres felek egyébként is egyezően adták elő [régi Pp. 163. § (2) bekezdés], így nem volt helye szakértői bizonyítás lefolytatásának. A 2017. évi érték kapcsán a felperes jogelődje az alperes teljes bizonyító erejű magánokiratba [régi Pp. 196. § (1) bekezdés d), e) pont] foglalt nyilatkozatával bizonyította, hogy az ingatlanok értéke 2014 januárjában 4 500 000 000 forint volt, és az alperes vitató nyilatkozata hiányában a régi Pp. 163. § (2) bekezdése szerint azt is igazolta, hogy a követelés 2016. évi értékesítése kapcsán a fedezeti érték nem érte el a 3 500 000 000 forintot. Ez álláspontja szerint önmagában bizonyítja a 2017. évi értékesítésben szereplő érték realitását. A felperes jogelődjének mindezekre tekintettel nem kellett szakértői bizonyítással élnie, a közokirattal, illetve teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolt érték vitatása esetén a régi Pp. 3. § (3) bekezdése és 164. § (1) bekezdése alapján az alperesnek kellett volna ellenbizonyítással élnie. Az adásvételi szerződések szerinti vételárakat egyik peres fél sem vitatta, a felperes jogelődje pedig „tényleges adásvételi szerződések vételárát azonosította az ingatlanok forgalmi értékével, és ezen forgalmi érték csökkenését jelölt meg mint kárát”. Ehhez képest a felperes jogelődje már a per megindításakor bizonyította, hogy vagyona 2011. február 21. és 2017. június 16. között a kereseti kérelemben megjelölt összeggel csökkent, mivel a 2011 februárban elért vételárnál ennyivel alacsonyabb vételárat ért el az ingatlanok harmadik személy részére történt eladásakor. Hangsúlyozta: az ingatlan értékét az határozza meg, hogy mennyit hajlandóak érte adni azok, akik meg kívánják szerezni. Az ügyben eljárt bíróságok súlytalannak tekintették az általuk egyébként elfogadott szakvélemény azon megállapítását, miszerint a 2017. június 16-án kötött adásvétel nem független piaci szereplők közötti ügylet, hanem kényszerértékesítés volt. Tény, hogy a kényszer kialakulásának az alperes másodfokú bíróság által is megállapított károkozó magatartása volt az oka. Az a hivatkozás pedig, hogy az ingatlanokért esetleg magasabb vételárat is el lehetett volna érni 2017 júniusában, a régi Ptk. 340. § (1) bekezdése szerinti kármegosztásra adhat alapot. A kármegosztás alkalmazhatóságát az alperesnek kellett volna bizonyítania, erre a körülményre azonban nem folyt bizonyítás.

[37] A III. rendű felperes érvelése szerint a régi Pp. 3. § (3) bekezdésének és a 164. § (1) bekezdésének megsértése akként orvosolható, hogy a Kúria az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetnek megfelelően marasztalja az alperest, tekintettel arra, hogy a felperes jogelődje a felperesi bizonyítási teher körébe tartozó bizonyítást teljesítette, míg az alperes a terhére eső bizonyítást (terheli-e a felperes jogelődjét felróhatóság az áron aluli értékesítés kapcsán) nem teljesítette.

[38] A III. rendű felperes arra az esetre, ha a Kúria a fenti érvelésével nem értene egyet, arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet [51] bekezdése a régi Pp. 13. § (1) bekezdés e) pontjába, 16. § (1) bekezdésébe és 178. § (1)–(4) bekezdéseibe ütközik. Az új szakértőként kirendelt ingatlan értékbecslő igazságügyi szakértőt ki kellett volna zárni a perből, mert a per előtt megbízást fogadott el az alperestől ingatlanok értékbecslésére, amit a felperes jogelődje a perben feltárt. Önmagában ezen adat alapján a pártatlanság sérelmének, az igazságszolgáltatásba vetett bizalom csorbulásának elkerülése érdekében hivatalból kellett volna intézkedni a régi Pp. 13. § (1) bekezdés e) pontja, 16. § (1) bekezdése és 178. § (1) bekezdése szerint a szakértővel szemben. Iratellenes a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy az igazságügyi szakértő elfogultságára utaló körülményt a felperes jogelődje nem igazolt, mivel önmagában az a körülmény, hogy a szakértő és az alperes a perbeli szakértői feladathoz hasonló feladatok tekintetében megbízási jogviszonyban állt egymással, alapos okkal feltehetővé teszi a szakértő elfogultságát az alperes irányában, hiszen az alperesre nézve kedvezőtlen szakvélemény kihat a szakértő esetleges jövőbeli, alperestől kapható megbízásaira. A szakértő elfogultságát a bíróságnak vizsgálnia kellett volna tekintettel arra, hogy a régi Pp. 178. § (1) és (3) bekezdése, 16. § (1) bekezdése alapján hivatalból szükséges ügyelni arra, hogy az eljárásban olyan szakértő, akivel szemben bármilyen kizárási ok felmerülhet, szakértőként ne járjon el. Az eljárt bíróságok által ismert volt az elfogultságot megalapozó, senki által nem vitatott körülmény, mégsem történt meg a szakértő kizárása. E jogszabálysértés csak akként orvosolható, hogy a Kúria a jogerős ítéletet – az elsőfokú ítéletre is kiterjedően – hatályon kívül helyezi, és utasítja az elsőfokú bíróságot, hogy a megismételt eljárásban intézkedjen a szakértő kizárása iránt.

[39] A III. rendű felperes szerint a jogerős ítélet a régi Pp. 182. § (1), (3) bekezdésébe és 206. § (1) bekezdésébe ütközik, mert a perben kirendelt új szakértők által készített (K-L-féle) egyesített szakvélemény és a felperes jogelődje által megbízott magánszakértő szakvéleménye között olyan ellentmondás feszül, amelyet az egyesített szakvélemény készítői a jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben nem oldottak fel. A perszakértők véleménye és a magánszakvélemény ellentmondása esetén a régi Pp. 182. § (1) és (3) bekezdésének megfelelő eljárásrend a kirendelt szakértők és a magánszakértő együttes meghallgatása, amit a felperes jogelődje indítványa ellenére az elsőfokú bíróság indokolás nélkül mellőzött, és ezt a mulasztását az azt sérelmező felperesi előadás ellenére a másodfokú bíróság sem bírálta felül, ezzel jogkérdésben eltért a Kúria Pfv.II.20.816/2021/5. számú ítélete [34] bekezdésében foglaltaktól. A helytálló, a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő bizonyítás az lett volna, ha a másodfokú bíróság a jogerős ítélet alapjává az elsőként kirendelt szakértők (H-M) által adott 45. sorszámú egyesített szakvéleményt tette volna, mivel a magánszakvélemény egyfelől eredményesen megkérdőjelezte a K-L-féle egyesített szakvélemény aggálytalanságát, másfelől az elsőként kirendelt szakértők által adott egyesített szakvélemény megállapításaival egybevágó megállapításokat tett. A felperes jogelődje így sui generis bizonyítási eszköznek minősülő magánszakvéleménnyel bizonyította, hogy téves a K-L-féle egyesített szakvélemény, és az elsőként kirendelt szakértők szakvéleménye irányadó. Az eljárásjogi hibát a másodfokú bíróság úgy javíthatta volna ki, ha maga foganatosítja a magánszakértő és a K-L-féle egyesített szakvélemény szerzői együttes meghallgatását. Amennyiben a Kúria nem osztja a bizonyítási teherrel és/vagy a szakértő kizárásával kapcsolatos felülvizsgálati álláspontot, a szakvélemények ütköztetésének elmulasztásával kapcsolatos jogszabálysértést elsődlegesen akként orvosolhatja, hogy a kár hiánya körében felülmérlegeli a bizonyítás eredményét, és a figyelembe veendő perszakértői vélemény, illetve a magánszakértői vélemény megállapításai alapján levonja a helytálló ténybeli következtetést. Amennyiben a követendő eljárásrend mellőzhetetlen a szakvélemények közötti ellentmondás feloldásához, úgy az eljárási szabálysértés csak akként orvosolható, ha a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezi és utasítja az elsőfokú bíróságot, hogy foganatosítsa a kirendelt szakértők, valamint a magánszakértő együttes meghallgatását.

[40] A III. rendű felperes érvelése szerint a felperes jogelődje bizonyította a régi Ptk. 318. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó régi Ptk. 339. § (1) bekezdése és 355. § (4) bekezdése valamennyi tényállási elemét. A kár bizonyítottsága közokiratokon és teljes bizonyító erejű magánokiratokon alapul, mivel a felperes jogelődje az ingatlanokat sokkal kevesebbért volt kénytelen eladni, mint amennyiért megvásárolta, illetve amennyiért azt az alperes tőle megkísérelte megvásárolni 2011. február 23-án. Ez önmagában megalapozza azt, hogy a felperes jogelődjének vagyona csökkent 2017. június 16-án a 2011. február 23-i állapothoz képest. Az ingatlanokért 2017. június 16-án „lényegesen alacsonyabb vételárat ért el (tehát az ingatlanok értéke ekkor több mint négymilliárd forinttal alacsonyabb volt), mint amekkora vételárat a felperes jogelődje 2011. február 23-án elérhetett volna”. A 2017. június 16-i 3 500 000 000 forint összegű vételár „irreálisan alacsony” volta a régi Ptk. 340. § (1) bekezdése szerinti kármegosztás tekintetében bírhatna jelentőséggel, mivel az a kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség megszegéseként értékelendő, de a kár hiánya okán nem vezethet az alperes kártérítési felelősség alóli mentesüléséhez. Szerinte tévedett a másodfokú bíróság, amikor a kár bekövetkezését kizárólag szakvélemények alapján megállapított forgalmi érték alapján zárta ki. A helytálló álláspont az, hogy a felperes jogelődjének kára mindenképpen bekövetkezett, mivel az ingatlanokért alacsonyabb vételárat ért el 2017. június 16-án, mint amit 2011. február 23-án elérhetett volna. Ez a kártérítés egyéb feltételeinek a jogerős ítélet által egyébként helytállóan megállapított fennállása miatt kizárólag az alperes kártérítési felelőssége megállapításához vezethetett volna. A jogerős ítélet ezzel ellentétes állásfoglalása sérti a régi Ptk. 318. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését és a 355. § (4) bekezdését.

[41] Rámutatott: a peradatok szerint nem merült fel, hogy a felperes jogelődje a kár elhárítása vagy csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható volt [régi Ptk. 340. § (1) bekezdés]. A K-L-féle egyesített szakvélemény is elismeri, hogy a 2017. június 16-i értékesítés kényszerértékesítés volt, amely kapcsán a felperes jogelődje úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Annak bizonyításához, hogy az ügyletkötés során a felperes jogelődje nem tudott megfelelő vételárat kialkudni, fel kellett volna tárni az ügyletkötés körülményeit. Ennek a bizonyításnak pedig csak egy eleme, hogy a szakvélemény kimutatja: az ingatlanok forgalmi értéke meghaladta azok vételárát. A 2011 februári vételár meghatározásában a felperes jogelődje nem vett részt, míg az alperes a vételárat értékarányosnak, reálisnak tartotta. Irreleváns ezért, hogy ehhez az alperes által meghatározott értékhez képest egy több mint tíz évvel későbbi szakvélemény milyen fiktív értéket határoz meg. A jogerős előzményi ítéletek és a tényszerűen bekövetkezett értékcsökkenés alapján a kártényállás megvalósult, a kereset elutasításához csak az vezethetett volna, ha az alperes állítja és bizonyítja, hogy a felperes jogelődje nem tett eleget a kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségének és minden kára emiatt következett be.

[42] A másodlagos kereset vonatkozásában a III. rendű felperes szerint a másodfokú bíróság a régi Pp. 206. § (1) bekezdésében és 221. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésével nem tett eleget az indokolási kötelezettségének, mivel nem vizsgálta, hogy a felperes jogelődje az önerőt azért fektette be az ingatlanok megvásárlásába, mert az ügylettel tehermentes tulajdonjogot kívánt szerezni az alperestől felvett kölcsönök visszafizetését követően. A tehermentes tulajdonszerzés az alperes szerződésszegése miatt nem valósult meg, és e szerződésszegés miatt a felperes jogelődje az ingatlanok tulajdonjogától is elesett, ezért az „önerő ellenszolgáltatás nélküli pénzszolgáltatássá vált, amellyel a felperes jogelődje vagyona csökkent”. A felperes jogelődje elesett a perbeli ingatlanok tulajdonjogától, amellyel a vagyona csökkent, ezért az önerő a jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben „megfelel a régi Ptk. 355. § (4) bekezdésének”. Értelemszerűen a kényszerértékesítés során a felperes jogelődjéhez nem folyt be vételár. Érvelése szerint: a „res iudicata arra is kiterjed, hogy a felperes jogelődje az alperes szerződésszegéséig maradéktalanul eleget tett a vállalt fizetési kötelezettségének”.

[43] A III. rendű felperes kitért arra is, hogy a régi Ptk. 318. § (1) bekezdésébe, 339. § (1) bekezdésébe, és 355. § (4) bekezdésébe ütközővé teszi a jogerős ítéletet, hogy a másodfokú bíróság nem kötelezte az alperest az üzlethelyiségek bérbeadásából általa realizált bevétel mint kártérítés megfizetésére, jóllehet nem volt kötve a kereset felperes jogelődje által megjelölt jogcíméhez. Az alperes által a felperes jogelődje helyett a harmadik személy bérlőtől beszedett bérleti díj (10 472 045 forint és kamatai) a felperes jogelődjenél olyan kárként jelentkezik, amely az alperes szerződésszegésének a következménye, és amely kár vonatkozásában a jogerős ítélet [58] bekezdése megállapította az alperes kártérítési felelősségét, de a másodfokú bíróság – bár a keresete ezt lehetővé tette – nem kötelezte az alperest a kár megtérítésére.

[44] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

[45] Az elsődleges kérelmével kapcsolatban rámutatott, hogy a felülvizsgálati kérelemben a III. rendű felperes a kártérítési igényét elutasító jogerős ítélet jogszabálysértő volta körében mindösszesen a kár hiányával kapcsolatos ítéleti megállapításokat sérelmezte, így a Kúriának nincs lehetősége a kártérítési kötelem beálltához szükséges összes feltétel vizsgálatára, illetve megállapítására. Amennyiben a felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértéshez kapcsolódó indokolás a hiányossága folytán nem alkalmas az állított jogszabálysértés megállapítására vagy orvoslására, a felülvizsgálati kérelem nem teljesíti a régi Pp. 272. § (2) bekezdésében támasztott kötelező tartalmi feltételeket. Hivatkozott a Kúria EBH 2018.M.38. szám alatt közzétett határozatára, amely álláspontja szerint elvi éllel rögzíti, hogy a felülvizsgálati ügyszakban nem lehetséges a kártérítési felelősség megállapítása, ha a felülvizsgálati kérelmében a fél elmulasztja támadni a jogerős ítélet kártérítési feleltételek hiányát rögzítő megállapításait.

[46] A másodlagos felülvizsgálati ellenkérelem körében arra hivatkozott, hogy a felülvizsgálati kérelemben a III. rendű felperes a tényállás alapjául elfogadott szakvéleménnyel összefüggésben nem terjesztett elő érdemi kifogást. Azon túl, hogy vitatta a K-L-féle egyesített szakvéleményben megállapított forgalmi értéket, nem adta elő, hogy a szakvélemény milyen jogszabályt vagy szakmai normát sért és/vagy megállapításai miért hibásak vagy tévesek.

[47] Álláspontja szerint nem fordult meg a bizonyítási teher, de ha meg is fordult volna, téves állítás, hogy nem tett eleget a bizonyítási kötelezettségének. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben a vételi jogot gyakorló nyilatkozat és az ingatlanok 2017. évi adásvételi szerződése nem bizonyítja az ingatlanok forgalmi értékét. Hivatkozott e körben a régi Pp. 195. § (1) bekezdéséhez és 196. § (1) bekezdéséhez fűzött kommentárra. Rámutatott: iratellenesen állítás, hogy a hitelszerződés jogellenes felmondása volt a kényszerértékesítés oka. A felperes jogelődje nem tett eleget a kölcsön visszafizetési kötelezettségének, így saját szerződésszegő magatartása vezetett a fizetésképtelenségéhez, illetőleg az a körülmény, hogy a hitelszerződés lejártát követően bár az ingatlanok bérbeadásából beszedett 3 959 534 000 forintot, azt nem a kölcsön visszafizetésére fordította.

[48] Előadta: a felperes nem állította, csupán vélelmezte a szakértő elfogultságát. Az egységes bírói gyakorlat szerint alapos ok hiányában nincs helye a szakértő kizárásának. Hangsúlyozta: különösen nincs helye a szakértő kizárásának, ha a bíróság a szakértőt a korábbi megbízására figyelemmel megnyilatkoztatja a pártatlanságáról és a szakértő érdektelennek vallja magát. A jelen esetben megtörtént a szakértő nyilatkoztatása, sem a felperes jogelődje, sem a III. rendű felperes nem jelölt meg olyan okot, tényt, körülményt, amelyből az lenne megállapítható, hogy a szakértő elfogultan járt el.

[49] Álláspontja szerint a felperes jogelődje hiányos magánszakvéleménye a peres szakvéleményt nem tette aggályossá. A III. rendű felperesnek a felülvizsgálati kérelemben részletesen be kellett volna mutatnia, miért helyes a magánszakértő véleménye, és miért hibás a peres szakértőké; továbbá, hogy a szakértők szembesítése miként lett volna alkalmas a peres szakvélemény félretételére, és helyette a magánszakvélemény alapulvételére. A felülvizsgálati kérelem e körben hiányos, ezért hivatalbóli elutasításának van helye.

[50] Nézete szerint a felülvizsgálati kérelemben előadottak érdemi vizsgálata esetén az állapítható meg, hogy a jogerős ítélet nem sérti a régi Pp. 182. § (1), (3) bekezdését, és 206. § (1) bekezdését. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott kúriai ítélet nem tartalmazza, hogy a szakvélemények közötti ellentmondás feloldásának egyetlen módja a szakértők személyes szembesítése. A Kúria Gfv.30.208/2023/4. számú (BH2024. 65.) határozata szerint pedig a magánszakértői vélemény megállapításainak ellenőrizhetetlensége annak aggályosságát eredményezi. Jelen esetben a felperes által becsatolt magánszakvélemény az értékelési metodika és az alapadatok tekintetében oly mértékben volt hiányos, hogy ténylegesen és teljességében nem is volt mivel érdemben ütköztetni.

[51] Az alperes a H-M féle szakvéleménnyel összefüggésben hivatkozott a Kúria gyakorlatára, miszerint a kirendelt szakértő csak ténykérdésben nyilatkozhat, jogkérdésben nem, az ilyen szakvélemény ítélet alapjául nem szolgálhat (Gfv.30.543/2021/15.).

[52] Előadta továbbá, hogy a jogerős ítélet a régi Ptk. kártérítésre vonatkozó anyagi jogi rendelkezéseit sem sérti. A kárkötelem beálltának megállapításához szükséges az alsóbb fokú bíróságok kauzalitás körébe tett nemleges megállapításának megváltoztatása, amely a felülvizsgálati kérelemben megtett nyilatkozatok és kérelem hiányában, eljárási okból kizárt [régi Pp. 275. § (2) bekezdés].

[53] Kitért arra is, hogy az elsőfokú eljárás során részletesen előadta és okirattal, valamint szakvéleménnyel bizonyította, hogy a felperes jogelődje a kár elhárítása érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.

[54] A másodlagos kereset vonatkozásában hivatkozott a Kúria Gfv.30.572/2022/11. számú ítéletére, amely elvi éllel rögzítette, hogy teljesítés hiányában az önerőként biztosított összeg nem jár vissza az adósnak. Szerinte a felperes jogelődje fizetésképtelenségét a szerződésszegése, illetve rossz gazdálkodása eredménye, amelyben úgy döntött, hogy az ingatlanokat áron alul értékesíti, de a vételár még így is meghaladta az „önerőt”.

[55] Rámutatott arra is, hogy a 10 472 045 forint bérleti díjjal való elszámolásra – amely egyébként megtörtént – a felperes jogelődje nem terjesztett elő keresetet.

[56] A III. rendű felperes a Gfv.11. sorszámú beadványában elsődlegesen az alperes felülvizsgálati ellenkérelme elkésettség miatti „hatálytalanságára” utalva annak mellőzését kérte, továbbá arra – felülvizsgálati kérelmét változatlanul fenntartva – észrevételeket tett.

[57] A Kúria a III. rendű felperes Gfv.11. sorszámú beadványában előadottakra tekintettel rögzíti, hogy a régi Pp. 273. § (6) bekezdése folytán a felülvizsgálati eljárásban is megfelelően alkalmazandó régi Pp. 244. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati ellenkérelem a felülvizsgálati kérelem elbírálásáig terjeszthető elő. Az a felülvizsgálati ellenkérelem, amit a fél e határidőn túl terjeszt elő, hatálytalan. A törvényi határidőnél rövidebb, a Kúria Gfv.9. sorszámú végzésében engedélyezett nyolc napos – ún. bírói – határidő elmulasztása nem eredményezte a felülvizsgálati ellenkérelem elkésettség miatti hatálytalanságát.

[58] A Kúria az alperes elsődleges felülvizsgálati ellenkérelmében foglaltak kapcsán pedig rögzíti, hogy azzal ellentétben nem volt ok a III. rendű felperes felülvizsgálati kérelmének a régi Pp. 273. § (1) bekezdése alapján történő hivatalbóli elutasítására. A III. rendű felperes ugyanis megjelölte azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul; azt, hogy milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja; továbbá előadta – a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett –, hogy a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. A Kúria arra is rámutat, hogy az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében előadottakkal ellentétben a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság a kártérítési felelősség tényállási elemei közül egyedül a kár létét vizsgálta, és annak hiányát állapította meg; továbbá a III. rendű felperes felülvizsgálati kérelme nem csupán a jogerős ítélet indokolásának egy része ellen irányult. Így az ügyben a régi Pp. 271. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazása sem merülhetett fel.

[59] A III. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében előadottakra tekintettel a Kúria az alábbiak szerint rögzíti a felülvizsgálati eljárás jogi természetét és kereteit.

[60] A felülvizsgálat nem a per folytatása, nem egyfajta „harmadfokú eljárás”, hanem szigorú eljárási szabályok szerinti rendkívüli perorvoslat, amelynek tárgya a jogerős ítélet. A régi Pp. 270. § (2) bekezdésének és 275. § (3) bekezdésének együttes értelmezéséből következően az eredményes felülvizsgálat alapja az anyagi jogi jogszabálysértés vagy az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással bíró eljárási szabálysértés megvalósulása. A régi Pp. 275. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A régi Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Ha a fél a felülvizsgálati kérelemben több egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előzőekben meghatározott tartalmi követelményekkel (Kúria Pfv.20.618/2022/13., Pfv.20.718/2021/6., Gfv.30.137/2023/4.).

[61] Mindennek a jelen esetben azért volt jelentősége, mert a III. rendű felperes a felülvizsgálati kérelemben a régi Pp.-nek a bíró, bíróság kizárását szabályozó 16. § (1) bekezdését is megjelölte megsértett jogszabályi rendelkezésként, arra vonatkozóan azonban nem terjesztett elő adekvát szöveges indokolást. Kérelme tartalmi hiányossága miatt a hivatkozott jogszabályhely megsértése nem értelmezhető, így annak érdemi vizsgálatára sem kerülhetett sor.

[62] Az így meghatározott felülvizsgálati keretek között eljárva, az érdemben vizsgálható felülvizsgálati hivatkozások tekintetében a Kúria a felülvizsgálat eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, a felülvizsgálati kérelem alaptalan.

[63] A Kúria mindenekelőtt leszögezi, hogy a felperes jogelődje elsődleges kereseti tény- és jogállítását az első- és a másodfokú bíróság egyaránt akként vette figyelembe, hogy kárát a perbeli ingatlanok forgalmi értékének az Áruház jövedelmezősége romlására visszavezetett csökkenésében jelölte meg; a forgalmi értékcsökkenésnek tudta be, hogy a perbeli ingatlanok harmadik személy részére történt 2017. évi eladásakor az alperes 2011. évi vételi nyilatkozatában meghatározott vételárnál alacsonyabb vételárat ért el.

[64] A Kúria kiemeli továbbá, hogy a felperes jogelődje a 171. sorszámú fellebbezésében nem hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a megtéríteni kért kára mibenlétére vonatkozó nyilatkozatát a régi Pp. 3. § (2) bekezdésének megsértésével értelmezte; e jogszabályhely megsértésére a III. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében sem történt hivatkozás.

[65] Minderre tekintettel a felperes jogelődjét az elsődleges kereset tekintetében ért kárt a perbeli ingatlanok megjelölt időpontokbéli forgalmi értékének állított különbsége tekintetében kellett vizsgálni.

[66] Lényeges továbbá, hogy a kereseti tényállításhoz képest a kár bekövetkezését bizonyító tény a perbeli ingatlanok 2011. február 23-i és 2017. június 16-i forgalmi értéke volt, az alperes pedig vitatta a perben, hogy az utóbbi összege a felperes jogelődje és a cég6 közötti adásvételi szerződésben kikötött vételárral azonosítható. Tévesen hivatkozott ezért a III. rendű felperes arra, hogy a forgalmi értéket a felperes jogelődjenek nem kellett bizonyítania. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben a nem vitatott felperesi tényállítás nem a perbeli ingatlanok forgalmi értéke, hanem azok vételára volt.

[67] Az ingatlan forgalmi értéke az a becsült összeg, amelyért valós piaci környezetben, azaz megfelelő marketingtevékenységet követő független tranzakció keretében, ahol a felek kényszer nélkül járnak el, az adott ingatlan elkelhetne; arra eladási és vételi szándék (készség) mutatkozik; másképpen: a forgalmi érték az ingatlan szabad forgalmú eladása esetén kapható vételárat jelenti (Kúria Kfv.III.37.078/2016/6. [10] bekezdés).

[68] A Kúria kiemeli, hogy a jelen esetben önmagából a felperes jogelődje által hivatkozott okiratokban megjelenített vételárakból nem lehetett a perbeli ingatlanok adott időpontbéli forgalmi értékére következtetni, figyelemmel arra, hogy egyrészről a 2011. február 23-i adásvételi szerződés az előzményi peradatok szerint jogilag létre nem jött szerződésnek minősül, másrészről a 2017. június 16-i ügylet a felperes saját állítása szerint sem volt független, kényszer nélküli, így annak vételára nem tükrözte – nem tükrözhette – az ingatlanok valós forgalmi értékét.

[69] Mindezekre figyelemmel egyrészről a III. rendű felperes által hivatkozott közokirat, illetve teljes bizonyító erejű magánokirat tartalmának a kereset elbírálása terén érdemi jelentősége nem volt, másrészről a perben a vitatott forgalmi érték megállapítása végett a régi Pp. 163. § (1) bekezdése szerint a bíróságnak bizonyítást kellett elrendelnie. A bizonyítás a felperes jogelődjenek állt érdekében, ezért ő volt a régi Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a bizonyításra köteles fél, a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezménye őt terhelte [régi Pp. 3. § (3) bekezdés]. A forgalmi érték – a felek egyező nyilatkozata hiányában – szakkérdés (Kúria Pfv.II.21.026/2022/12. [61] bekezdés), annak megállapításához szükséges különleges szakértelemmel a bíróság nem rendelkezik, ezért a régi Pp. 177. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróságnak a perbe szakértőt kellett bevezetnie. Helyesen járt el ezért az elsőfokú bíróság, amikor a perben szakértői bizonyítást rendelt el és folytatott le.

[70] Az eljárt bíróságok önmagában abból következően, hogy elfogadták ítélkezésük alapjául a kirendelt új szakértő által (a K-L-féle egyesített szakvéleményben) megállapított ingatlan forgalmi értéket, a III. rendű felperes felülvizsgálati hivatkozásával ellentétben nem ítélték súlytalannak azt a szakértői megállapítást, hogy a perbeli esetben a 2017. évi adásvétel nem független piaci szereplők közötti ügylet volt. Erre tekintettel a perbeli ingatlanok 2017. június 16-i forgalmi értékét nem lehetett a felperes jogelődje által elért vételárral azonosítani.

[71] Emiatt továbbá a megtérítendő kár összege független volt a felperes jogelődje felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felróható magatartásától, így a perben fel sem merült a régi Ptk. 340. § (1) bekezdésének alkalmazása, következésképpen az alperest a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott bizonyítási kötelezettség nem terhelte.

[72] A fentiekre tekintettel nem volt megállapítható, hogy a jogerős ítélet sérti a régi Pp. 3. § (3) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, valamint 195. § (1) bekezdését, és 196. § (1) bekezdés d), e) pontját.

[73] Az elsőfokú bíróság által kirendelt új ingatlan értékbecslő igazságügyi szakértő elfogultságára történt felülvizsgálati hivatkozással kapcsolatban a Kúria rögzíti, hogy a felperes jogelődje már a szakértő kirendelését követően bejelentette, hogy a szakértő a pert megelőzően adott értékbecslést az alperes megbízásából, de emiatt nem terjesztett elő a szakértővel szemben a régi Pp. 13. (1) bekezdés e) pontjára alapított kizárási kérelmet. A szakértő kizárását a régi Pp. 13. § (1) bekezdés b) pontja alapján kérte, e kérelmét az elsőfokú bíróság a 96. sorszámú végzéssel elutasította.

[74] Az elsőfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben a régi Pp. 178. § (3) bekezdés első mondatának megfelelően kifejezetten ügyelt arra, hogy kizárt szakértő az eljárásban ne járjon el, mivel a felperes jogelődje bejelentését követően nyilatkoztatta a szakértőt és az alperest. A felhívásra a szakértő előadta, hogy nem szerepel az alperessel folyamatos szerződésben álló hitelbiztosítéki értékbecslők névsorában, és az elmúlt tíz év során nem volt kapcsolata az alperessel. Az alperes pedig azt nyilatkozta, hogy nem áll tartós jogviszonyban a szakértővel. Ezeket az állításokat a felperes jogelődje nem cáfolta, és nem adott elő a szakértő elfogultságával kapcsolatban konkrét tényt tartalmazó többlettényállást. Az általa jelzett, múltbéli és eseti jellegű (két kavicsbánya értékelésével kapcsolatos) tevékenység a kirendelt szakértő elfogultságát nem alapozta meg, és nem merült fel a perben olyan további adat, körülmény, amely azt alátámasztotta volna. Pusztán a pert megelőzően és más ingatlanokkal kapcsolatban végzett eseti szakértői tevékenység önmagában nem adott okot a szakértő kizárására.

[75] A jogerős ítélet a fentiekre tekintettel nem sérti a régi Pp. 13. § (1) bekezdés e) pontját, és 178. § (1)–(4) bekezdéseit.

[76] A Kúria a felülvizsgálati hivatkozás szerint a régi Pp. 182. § (1) és (3) bekezdése megsértésével mellőzött „eljárásrend” vonatkozásában kiemeli, hogy a III. rendű felperes szerint elmaradt eljárási cselekményt (a kirendelt szakértő és a fél magánszakértője tárgyaláson történő személyes meghallgatása útján a szakvéleményeik „ütköztetését”) nem követeli meg sem az ügyben alkalmazandó tételes eljárásjog, sem a vonatkozó bírói gyakorlat. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott kúriai határozat [34] bekezdése szerint a perszakértő és a „magánszakértő” együttes meghallgatása csupán célszerű módja lehet az eltérő álláspontok ütköztetésének. Ugyanakkor azt, hogy ellentétek feloldásának mi a perben célszerű módja, ügyenként kell megítélni. A jelen esetben a szakértői bizonyítás terjedelmére, a megválaszolandó szakkérdések jellegére, a szakértői vizsgálat módszerére, ellenőrző számítások szükségességére figyelemmel a kirendelt szakértők egyesített szakvéleményének írásbeli kiegészítése volt a célravezető módszer. A másodfokú bíróság ezért nem sértette meg a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eljárásjogi szabályokat.

[77] A III. rendű felperes a felülvizsgálati kérelemben a kirendelt szakértők egyesített szakvéleménye és a „magánszakvélemény” értékelése körében a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértését is állította.

[78] A régi Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakkal összefüggésben kialakult és következetes bírósági gyakorlat (Kúria Pfv.21.474/2011/10., megjelent: BH2013. 119.; Pfv.21.965/2018/8., megjelent: BH2020. 324.; Pfv.20.507/2022/5.) értelmében a felülvizsgálati eljárás keretében általában nem vizsgálható a bíróság mérlegelési körébe tartozó tényállás, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A Kúria azt vizsgálja, hogy az eljárt bíróság a mérlegelés körébe vont adatok és bizonyítékok megállapítása és azok egybevetése során nem jutott-e nyilvánvalóan helytelen és okszerűtlen következtetésre. Az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni.

[79] A Kúria ennek megfelelően mindenekelőtt arra mutat rá, hogy az első kirendelt szakértők mellőzését az elsőfokú bíróság ítéletének [74] bekezdésében részletesen megindokolta, a kifejtett álláspontjával a másodfokú bíróság teljes egészében egyetértett. A H-M-féle szakvélemény figyelmen kívül hagyásának az volt az oka, hogy a kiegészített szakvélemény az igazságügyi könyv- és adószakértő kompetenciájába nem tartozó ténymegállapításokat tartalmazott, a szakértők egyazon ingatlan piaci értéke meghatározásánál indokolatlanul eltérő módszert alkalmaztak, közülük az egyik szakértő indokolás nélkül olyan kérdésekben is megváltoztatta a korábbi szakértői álláspontját, amelyekre a felhívás nem terjedt ki. A szakértők jogkérdésben foglaltak állást, valamint az egyesített szakvéleményt olyan szakértőtől származó megállapításokra is alapították, akit a bíróság nem rendelt ki.

[80] A Kúria rámutat, hogy a III. rendű felperes a felülvizsgálati kérelmében a szakvélemény mellőzésének ezeket az okait nem sérelmezte, ebben a körben semmilyen jogszabálysértésre nem hivatkozott. Az a körülmény, hogy a „magánszakértő” szakvéleménye egybevágott az első szakértők szakmai álláspontjával, nem orvosolta az első szakértők szakvéleménye figyelmen kívül hagyására vezető, az elsőfokú ítélet [74] bekezdésében részletezett hibákat. Az alperes helyesen mutatott rá felülvizsgálati ellenkérelmében, hogy a III. rendű felperes a felülvizsgálati kérelemben nem adott elő a szakvélemény tartalmát érintő érdemi kifogásokat, amelyek alapján a Kúria a felülvizsgálati eljárásban érdemben vizsgálhatta volna a K-L-féle egyesített szakvélemény mérlegelésének hibáját.

[81] Mindezekre tekintettel a régi Pp. 182. § (1) és (3) bekezdése, 206. § (1) bekezdése megsértése sem volt megállapítható.

[82] A III. rendű felperes a felülvizsgálati kérelemben az elsődleges kereset vonatkozásában az anyagi jogi jogszabálysértésre az eljárásjogi jogszabálysértések „anyagi jogi vetületeként” hivatkozott. Miután azonban a fentebb kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott eljárásjogi jogszabályokat nem sérti, a másodfokú bíróság az anyagi jogi jogszabályokat [régi Ptk. 318. § (1) bekezdés, 339. § (1) bekezdés, 355. § (4) bekezdés] sem sértette meg.

[83] A felperes jogelődje a másodlagos kereseti tényállításában a kárát abban határozta meg, hogy a perbeli ingatlanok tulajdonjoga megszerzéséhez általa befektetett önerő („önrész”) nem térült meg, mert nem szerzett tehermentes tulajdonjogot, illetve elesett az ingatlanok tulajdonjogától. A Kúria ezzel kapcsolatban kiemeli: függetlenül attól, hogy a megvásárolt ingatlanok nem voltak tehermenetesek, az azokba befektetett érték a felperes jogelődje számára megtestesült az ingatlanokban mint vagyoni értékű dolgokban, mivel megszerezte azok tulajdonjogát. Az ingatlanok 2017. június 16-i eladásakor pedig a befektetett értéket a vételárban megkapta. A felperes jogelődje vagyonába azonban nemcsak aktív elemek tartoztak. Vagyonának passzív eleme volt az alperes felé fennálló hiteltartozás, amely az alperes szerződésszegése előtt, attól függetlenül keletkezett. A felperes jogelődje az ingatlanokért kapott vételárat a hiteltartozására fordította, amelynek részbeni megszűnésével nem következett be értékcsökkenés a vagyonában. Mindezekre tekintettel az ingatlanokba fektetett vagyonától (önerő, „önrész”) a felperes jogelődje nem esett el, így kár nem érte.

[84] A felperes jogelődje nem alapította sem az elsődlegesen, sem a másodlagosan előterjesztett kártérítési keresetét arra a tényállásra, hogy az alperes bérleti díjat szedett helyette a bérlőktől, nem kérte az alperes kötelezését a beszedett 10 472 045 forint és kamatai megfizetésére.

[85] A bíróság a felperes kereseti tényállításához és az általa érvényesített joghoz (jogállításhoz) kötve van [régi Pp. 121. § (1) bekezdés c) pont], ezért a másodfokú bíróság nem sérthette meg a régi Ptk. 318. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését és a 355. § (4) bekezdését, amikor nem kötelezte az alperest az üzlethelyiségek bérbeadásából általa realizált bevétel megfizetésére. Ugyanezen okból nem sérthette e körben a jogerős ítélet az indokolási kötelezettséget sem [régi Pp. 221. § (1) bekezdés].

[86] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a régi Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.