MK ÍH 2025/143.

Nem jogszabálysértő a pénzbírság alkalmazása, ha a fél az ellenfél által megjelölt távolléti díjra önhibájából nem tesz korábban nyilatkozatot, és a perfelvételi tárgyaláson tett nyilatkozatát utóbb megváltoztatja [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 183. § (1), (5) bekezdés].

Az elsőfokú bíróság 48. sorszámú végzésével 50 000 forint pénzbírsággal sújtotta az alperest a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 183. § (1) bekezdésére utalással, ugyanezen § (5) bekezdésében foglaltak alapján.

A végzés indokolása szerint az alperes ellenkérelmében a felperes által megjelölt távolléti díj összegét (havi bruttó 1 004 850 forint) nem vitatta, a 2025. május 13. napján megtartott folytatólagos perfelvételi tárgyaláson is úgy nyilatkozott, hogy a felperes által megjelölt távolléti díj összegét nem vitatja. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes részére munkavállalói költségkedvezményt engedélyezett.

Alperes ezt követően, a fent jelölt időpontban megtartott perfelvételi tárgyaláson nyilatkozatát oly módon változtatta meg, hogy a felperes által megjelölt távolléti díj összegét vitatja. Az alperes perfelvételi iratában a felperes távolléti díjának összegét napi 53 163 forintban jelölte meg.

Az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában utalt arra is, az alperes a tárgyaláson maga is elismerte, hogy nyilatkozatát megváltoztatta a távolléti díj vonatkozásában, továbbá ezt oly módon tette, hogy azt a perfelvétel során korábban – perfelvételi iratban, vagy perfelvételi tárgyaláson előadva – megtehette volna. A bíróság hangsúlyozta, hogy alperes a felperes által megjelölt távolléti díjra önhibájából eredően nem terjesztett elő nyilatkozatot, a perfelvételi tárgyaláson előterjesztett nyilatkozatát pedig nem vitatottan megváltoztatta.

Az elsőfokú bíróság utalt továbbá arra is, hogy felperes az alperes nyilatkozatára tekintettel keresetváltoztatást terjesztett elő, amely az eljárás elhúzódását okozhatja, továbbá a távolléti díj összegének változása a felperes részére megállapított munkavállalói költségkedvezményre is kihat.

Az előfokú bíróság a pénzbírság kiszabásakor értékelése körébe vonta, hogy alperes ugyanazon perfelvételi tárgyalás során tett ellentétes nyilatkozatot, amely a felperes keresetváltoztatását eredményezte. Végezetül utalt arra, hogy a pénzbírság kiszabása eszköz a bíróság kezében, hogy a peres eljárás során az abban részt vevők rendeltetésszerű joggyakorlását, az eljárás észszerű időn belül való befejezését elősegítse és megakadályozzon minden olyan tevékenységet, ami ezek ellen hat.

Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a Pp. 183. § (5) bekezdése alapján a pénzbírság kiszabása kötelező, a bíróságnak mérlegelési lehetősége nincs.

Az alperes fellebbezésében jogszabálysértésre hivatkozással a végzés megváltoztatását és a pénzbírság mellőzését kérte.

Fellebbezésében utalt arra, hogy azt követően módosította a 2025. május 13-i tárgyaláson tett nyilatkozatát, hogy észlelte, a felperes nem az irányadó időszakra vonatkozó távolléti díjat vette figyelembe, erre tekintettel vitatta a távolléti díj összegét.

Álláspontja szerint a pénzbírságot kiszabó végzés a Pp. 183. § (1) bekezdésébe ütközik, a pénzbírság alapjául szolgáló jogszabály céljával és rendeltetésével ellentétes.

Hivatkozott arra, hogy a felperes által előterjesztett keresetváltoztatást követően alappal észrevételezte, hogy felperes elhelyezkedett és a máshonnan megtérült jövedelmét az elmaradt jövedelem tekintetében levonásba kell helyeznie. Továbbá a tárgyalás ezen szakaszában felperes vállalta is, hogy a megtérült jövedelemre vonatkozó kimutatását utóbb csatolni fogja.

A másodlagos felperesi kereset tárgyaláson történő megvitatásakor az alperes jogi képviselője észlelte, hogy a felperes által csatolt távolléti díj nem az Mt. 148. § (1) bekezdés b) pont szerint irányadó időszakra vonatkozóan készült, ezért kért határidőt a felperes irányadó időszakra eső távolléti díja kimunkálására. Az elsőfokú bíróság a távolléti díj kimunkálására 8 napos határidőt biztosított. Az alperes a törvényszék által biztosított határidőben megjelölte a felperes távolléti díjának összegét, ami a korábbi, felperes által megjelölt távolléti díjnál magasabb összeg lett.

Hivatkozott arra, hogy a per elhúzódását nem okozta, mert a felperes mindaddig a megtérült jövedelmére vonatkozó kimutatást sem készített, melyet szintén vállalt a tárgyalást követően becsatolni. A felperes tehát a keresete összegszerűségét és az ezzel összefüggő tényelőadását a tárgyalást követően szükségképpen meg kellett változtassa. Utalt arra, hogy a felperes a megtérült jövedelmére vonatkozó kimutatást azóta sem készítette el.

Mindezek alapján alperes álláspontja szerint a Pp. 183. § (1) bekezdését nem sértette meg, mert egyrészt az ugyanazon a tárgyaláson megváltoztatott tényállításra az nem vonatkozik, másrészt nem tanúsított perelhúzó magatartást, a távolléti díj helyes, jogszabály által meghatározott időszakra való kimunkálása a felperes érdekét szolgálta.

Az alperes végezetül utalt arra is, hogy ugyanezen tárgyaláson a felperes olyan tényállítást tett, amelyet korábbi periratában is megtehetett volna, az elsőfokú bíróság ennek ellenére a Pp. 183. § (1) bekezdése szerinti jogkövetkezményt nem alkalmazta, valószínűsíthetően az elsőfokú bíróság ebben az esetben figyelembe vette, hogy a per időtartamára ennek sem volt kihatása.

A felperes a fellebbezésre tett észrevételében – tartalma szerint – helyes indokaira tekintettel a fellebbezéssel támadott végzés helybenhagyását kérte.

A fellebbezés nem megalapozott.

A másodfokú bíróság a Pp. 391. §-ra hivatkozással az alperes fellebbezését tárgyaláson kívül bírálta el, a fellebbezési eljárásban a Pp. 183. § (1) és (5) bekezdésében írtakat tartotta szem előtt.

A Pp. 183. § (1) bekezdése szerint a perfelvétel körében a felek keresetlevélben és perfelvételi iratban feltüntetett, illetve perfelvételi tárgyaláson előadott tényre és jogra vonatkozó állítással, tagadással, be- vagy elismeréssel, ezekből következő kérelemmel, a tények megállapításához szükséges bizonyítási indítvánnyal, a bizonyítékok és a bizonyítási indítványok értékelésére vonatkozó nyilatkozattal, valamint bizonyítási eszköz rendelkezésre bocsátásával (a továbbiakban együtt: perfelvételi nyilatkozat) – a bíróság közrehatása mellett – meghatározzák a jogvita kereteit.

Ugyanezen § (5) bekezdése szerint azt a felet, aki perfelvételi nyilatkozatát úgy teszi vagy változtatja meg, hogy arra a perfelvétel során perfelvételi iratban vagy tárgyaláson korábban lehetősége volt, a bíróság pénzbírsággal sújtja.

Megalapozatlanul hivatkozott az alperes a fellebbezésében, hogy a pénzbírságot kiszabó végzés a Pp. 183. § (1) bekezdésébe ütközik, a pénzbírság alapjául szolgáló jogszabály céljával és rendeltetésével ellentétes. Az elsőfokú bíróság a Pp. 183. § (5) bekezdés rendelkezése alapján sújtotta pénzbírsággal az alperest, ez a törvényi rendelkezés a bírság kiszabásának feltételeként mindössze azt határozza meg, hogy a perfelvételi nyilatkozat megváltoztatása oly módon történjen, hogy arra a perfelvétel során perfelvételi iratban vagy tárgyaláson korábban már lehetősége volt a félnek. Helytállóan értékelte ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a felperes által megjelölt távolléti díjra önhibájából eredően nem terjesztett elő (korábban) nyilatkozatot és a perfelvételi tárgyaláson előterjesztett nyilatkozatát nem vitatottan megváltoztatta. Erre való tekintettel – a fellebbezésben foglaltaktól eltérően – a perbeli tényállás mellett a pénzbírság Pp. 183. § (5) bekezdése alapján történő kiszabása nem áll ellentétben az ugyanezen § (1) bekezdésében írottakkal.

Az elsőfokú bíróság azon az alapon bírságolta meg az alperest, hogy a bírságolás Pp. 183. § (5) bekezdésében meghatározott – tényszerűen az alperes által is elismert – feltétele teljesült, továbbá a Pp. szóban forgó rendelkezése a feltétel teljesülése esetén a bíróságnak mérlegelést nem engedve, kötelezően írja elő a bírság kiszabását, jogszerűen járt el az elsőfokú bíróság.

A fentiekre tekintettel a fellebbezésben részletezett további hivatkozások nem relevánsak a támadott határozat jogszerűsége szempontjából.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 389. §-a alapján alkalmazandó 383. § (2) bekezdésére utalva hagyta helyben.