PÜ BH 2025/168

[1] A felperes az örökhagyó korábbi kapcsolatából származó gyermeke, míg az I. rendű alperes a túlélő házastársa, a II. és a III. rendű alperesek pedig közös gyermekeik.

[2] [2] A 2021. június 23-án elhunyt örökhagyó hagyatékát a közjegyző a 2020. november 18-án kelt végrendelet alapján ideiglenes hatállyal az alpereseknek adta át, a felperest ugyanis az örökhagyó a végrendeletében kitagadta, így ő a hagyatékból nem részesült.

[3] A hagyaték átadás alapjául szolgáló allográf végrendeleten az örökhagyó névaláírása, valamint „előttünk mint tanúk előtt” megjelöléssel két tanú aláírása szerepel.

[4] A felperes a keresetében elsődlegesen alaki okok, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 7:17. §-ában foglalt követelmények hiánya miatt kérte a végrendelet érvénytelenségének megállapítását – egyebek mellett azért, mert a végrendeleten nem az örökhagyó aláírása szerepel –, míg másodlagosan a kitagadó rendelkezés miatti részleges érvénytelenség kimondását kérte, álláspontja szerint ugyanis a Ptk. 7:78. §-ában felsorolt kitagadási okok egyike sem állt fenn, az örökhagyóval a halála előtt kifejezetten jó kapcsolata alakult ki.

[5] Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, azzal, hogy a másodlagos kereset jogalapját nem vitatták.

[6] Az elsőfokú bíróság az elsődleges keresetet megalapozottnak találva megállapította, hogy a végrendelet a felek viszonylatában érvénytelen. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az örökhagyó aláírásának vizsgálatára kirendelt igazságügyi írásszakértő aggálytalan szakvéleményében kategorikusan kizárta, hogy a végrendeleten lévő aláírás az örökhagyótól származik, megállapította, hogy azt idegen személy hamisította. A szakértő objektív megállapítását az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a végrendeleti tanúk ellentétes tartalmú, szubjektív elemeket is hordozó vallomása nem cáfolhatta, ezért a szakvéleményre alapította az ítéletét. Mivel az alaki érvénytelenségre irányuló kereset megalapozott volt, a másodlagos keresetet az elsőfokú bíróság nem vizsgálta.

[7] Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet úgy változtatta meg, hogy a végrendeletnek csupán a felperest kitagadó rendelkezése érvénytelenségét mondta ki – azaz a másodlagos keresetnek adott helyt – , míg az ezt meghaladó – elsődleges – keresetet elutasította. A végrendeleti tanúk ismételt, utólagos bizonyítás körében történt meghallgatása alapján – bár az elsőfokú bíróság által beszerzett írásszakértői véleményt maga is aggálymentesnek tekintette – az elsőfokú bíróság mérlegelési tevékenységét a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdésével ellentétesnek találta. Rámutatott, hogy a bizonyítékoknak a Pp. 279. § (1) bekezdése értelmében nincs „szabott értéke” és az adott esetben a felperes nem bizonyította azt, hogy az örökhagyó a perbeli végrendeletbe foglalt tartalommal nem kívánt végrendeletet tenni. Indokai szerint az sem valós, hogy az igazságügyi szakértői vélemény nem tartalmaz szubjektív elemet. Mivel a végrendeleti tanúk vallomását megkérdőjelezhetetlennek, ugyanakkor az igazságügyi szakértői véleményt aggálytalannak találta, rámutatott, hogy a „hétköznapi logika szabályaival” nem kreálható olyan tényállás, amelyben a két, egymással „antagonisztikus ellentétben álló állítás” – a szakvélemény megállapítása és a tanúk vallomása – egyidejűleg igaz lehetne. Ilyen körülmények között, mivel a tanúk az örökhagyó végrendeletben kifejezett akaratát és aláírásának tényét igazolták, a végrendelet pedig a felperes és az örökhagyó közötti kapcsolatfelvételt megelőzően keletkezett, a Pp. 279. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelés nem vezethet olyan megállapításra, hogy az aláírás nem az örökhagyótól származik. A Pp. 279. § (1) bekezdése szerinti mérlegelés a másodfokú bíróság álláspontja értelmében az elsődleges kereset elutasítását indokolta. A másodlagos kereset ezzel szemben – tekintve, hogy a végrendeletben megjelölt kitagadási ok a Ptk. által taxatíve felsorolt magatartások egyikének keretei közé sem illik –, a másodfokú bíróság álláspontja szerint megalapozott, ezért ítéletével a kitagadás érvénytelenségét a felek egymás közötti viszonylatában megállapította.

[8] A jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élő felperes kérte a „jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletet megváltoztató részeit” hatályon kívül helyezni és e tekintetben az elsőfokú ítéletet „hatályban tartani”, annak megállapításával, hogy az örökhagyó végrendelete alaki okból érvénytelen. A jogerős ítélet indokaival szemben kifejtette, hogy az örökhagyó aláírása eredetiségének megállapítása szakértői kompetencia és a szakvélemény kategorikus, nemleges megállapítása ismeretében kifejezetten aggályos a másodfokú bíróság álláspontja, amely szerint a felperesnek nem sikerült bizonyítania az örökhagyó kézeredetének hamisságát. Rámutatott: a szakértő a perben három alkalommal is kategorikusan kijelentette, hogy a végrendeleten lévő aláírás nem az örökhagyótól származik, azaz a végrendelet hamis. Ehhez képest a végrendeleti tanúk vallomásának értékelése, amely szerint „hihetően” adták elő a vallomásukat, a másodfokú bíróság elfogultságát és részrehajlását tükrözi. Hangsúlyozta, hogy a favor testamenti elve nem orvosolhatja a végrendelet alaki érvénytelenségét, az alakilag hibás végrendelet az örökhagyó akaratának feltárásával sem tehető érvényessé, a végrendelet nyilvánvalóan érvénytelen. A kifejtettekkel ellentétes jogerős ítélet álláspontja szerint az ügy érdemére kiható módon sérti a Ptk. 7:17. § (1) bekezdés b) pontját, a 7:37. § (1)–(3) bekezdéseit, valamint a Pp. 267. §-ában, 268. §-ában és 279. §-ában foglaltakat. Megjegyezte: a jogerős ítélet alapjává tett tanúvallomások több ponton is ellentmondásosak voltak.

[9] Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

[10] A felülvizsgálati kérelem alapos.

[11] A felülvizsgálattal élő felperes eljárási szabály, a Pp. 279. § (1) bekezdésének megsértését, azon keresztül pedig a Ptk. öröklési szabályainak sérelmét rótta fel a másodfokú bíróságnak, utalva arra, hogy elfogult és részrehajló mérlegeléssel tért el az elsőfokú bíróság mérlegelésétől, ez pedig anyagi jogi értelemben téves ítéleti döntéshez vezetett, a végrendelet ugyanis a peradatok szerint nyilvánvalóan érvénytelen.

[12] A felülvizsgálati érvelés kapcsán a Kúria rámutat, hogy a Pp. mérlegelési szabályának megsértése – a Pp 406. §-ában felsorolt felülvizsgálati okokkal összevetve – csak kivételesen lehet felülvizsgálat alapja, a mérlegelés ugyanis valóban a jogalkalmazói szabadság területe, annak csupán kereteit rögzíti az eljárási törvény (Pp. 279. §). Ehhez képest a mérlegelés jogszabályt csak akkor sért – felülvizsgálat alapja csak akkor lehet –, ha a mérlegelés nem a Pp.-ben meghatározott keretek között, valamennyi bizonyíték együttes értékelése alapján történik, illetve ha az nyilvánvalóan okszerűtlen – azaz nyilvánvalóan ellentétes a mérlegelés szabályaival –, mert a bizonyítékokból az adott esetben csak egyetlen következtetés adódhat, amely azonban ellentétes a bíróság döntésével (Pfv.I.21.017/2022/16). A felperes a felülvizsgálati kérelmében a bizonyítékok nyilvánvalóan okszerűtlen mérlegelését rótta fel a másodfokú bíróságnak, a mérlegelést részrehajlónak és elfogultnak tartotta, olyan körülmények között, amikor a bizonyítékok a végrendelet „nyilvánvaló érvénytelenségét” támasztották alá.

[13] Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelméhez kapcsolódóan emeli ki a Kúria, hogy az eljárásjogi szabályok – kevés kivételtől eltekintve – valóban nem tulajdonítanak kötött bizonyító erőt és rangot valamely bizonyítéknak, az adott esetben azonban nem is erről, hanem a szakkérdés és a ténykérdés viszonyáról kellett állást foglalni. A Kúria több határozatában rámutatott, hogy a kézírás, névaláírás valódiságának vizsgálata – azaz, hogy a kérdéses aláírás az írásmintát adó személytől, adott esetben az örökhagyótól származik-e – szakkérdés (Pfv.I.20.068/2020/3.). A szakértő véleményét a Pp. 313–315. §-aiban foglaltak szerint szakkérdésben csak további szakértői bizonyítással lehet felülbírálni, a bíróság csak a logika szabályainak való megfelelését és a per egyéb adataival összevetett értékelését végezheti el (Pfv.VI.20.079/2023/5.). Jelen esetben a szakvéleményt mindkét fokon eljárt bíróság aggálytalannak minősítette, a vizsgált szakkérdésben tehát további bizonyítás nem volt szükséges: aggálytalanul megállapítható volt, hogy a végrendeleten lévő aláírás nem az örökhagyótól származik. Az a körülmény, hogy a végrendeleti tanúk ismételt meghallgatásuk alkalmával is – a felperes helyes észrevételei szerint egyébként számos ellentmondással terhelten – azt vallották, hogy a végrendeletet az örökhagyó az ő jelenlétükben írta alá, a végrendelet e jellegén – az aggálytalan és kategorikus szakvéleményt tekintve – nem változtathat. A tanúvallomás akkor adhat okot a szakvéleményben foglaltaktól való eltérésre, ha a szakértő maga is csak úgynevezett „valószínűségi” véleményt ad, vagy a szakvéleménnyel kapcsolatos aggályok többszöri kiegészítés, esetleg új szakértő kirendelése után sem voltak tisztázhatók. A perbeli esetben ilyen helyzet nem állt fenn: mindkét fokú bíróság aggálytalannak minősítette a szakvéleményt, és a szakértői megállapítás is kategorikus volt. Nyomatékosítja a Kúria: a favor testamenti elve nem szolgálhat a végrendelet alaki hibájának orvoslására (Pfv.I.21.936/2009/8., Pfv.I.21.495/2015/3.), a szakvéleménynek az öröklési perekben sincs a többi pertípustól különböző bizonyító ereje. A szakkérdés tekintetében – adott körülmények között – a szakvélemény megállapításaitól eltérni nem lehet, a másodfokú bíróság eltérő mérlegelése a kifejtettek szerint nyilvánvalóan okszerűtlen, egyértelmű ugyanis, hogy a felperes eleget tett az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek: igazolta, hogy a végrendeletet nem az örökhagyó írta alá.

[14] Az ismertetett okok miatt jogszabálysértő jogerős ítéletet a Kúria hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság helyes és megalapozott ítéletét hagyta helyben.