• Tartalom

190/2025. (VII. 3.) Korm. rendelet indokolás

190/2025. (VII. 3.) Korm. rendelet indokolás

a Budapest V. kerület Kossuth Lajos téri beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló 190/2025. (VII. 3.) Korm. rendelethez

2025.07.04.
Ezen indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (6) bekezdése és a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában közzétételre kerül.
A Kormány célja Magyarország egyetlen, a magyar állam történetében és a nemzeti identitás alakításában kiemelkedő jelentőséggel bíró kiemelt nemzeti emlékhelyének védelme, utókor számára történő méltó megőrzése, illetve zavartalan használatának biztosítása. Ennek érdekében szükséges, hogy a kiemelt nemzeti emlékhelyen és annak településkép-védelmi környezetében megvalósuló beruházások zavartalanul, minél rövidebb időn belül, magas színvonalon valósulhassanak meg, ugyanakkor a megfelelő és a helyi lakosság szempontjából garanciális jelentőségű zajvédelmi előírások betartása mellett, melyeket kormányrendeleti szinten szükséges rögzíteni.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére