BK ÍH 2025/2.

I. Közveszély megállapítására emberek életének, testi épségének veszélybe kerülése nélkül, kizárólag a megsemmisüléssel fenyegetett vagyon nagysága, számottevő volta okából is sor kerülhet.

II. Ilyen esetben a veszélyeztetett vagyon nagyságának a közveszélyokozás bűncselekményének megállapítására való alkalmasságát nem a vagyon elleni bűncselekmények értékhatárainak alapulvételével, hanem az elkövetés idején fennálló vagyoni és értékviszonyok elemzését követően, az eset összes körülményét mérlegelve kell megítélni.

III. Közveszélyt a saját vagyon felgyújtása is eredményezhet, ha fennáll annak a veszélye, hogy a tűz arról más vagyontárgyakra terjed tovább. Amennyiben azonban a közveszély megvalósulása kizárólag a veszélyeztetett vagyon nagyságán alapul, ennek számítása során a saját vagyon értékét figyelembe venni nem lehet.

IV. Az alapbűncselekmény elkövetője nem lehet tettese vagy társtettese a bűnpártolás bűncselekményének, részesként – felbujtóként vagy bűnsegédként – azonban elkövetheti azt [Btk. 282. §, 322. §, 371. §].

Az elsőfokon eljáró törvényszék kilenc vádlottal szemben folyamatban lévő büntetőügyben a 2023. szeptember 13. napján kelt ítéletével az I. r. vádlottat a Btk. 176. § (1) bekezdésének IV. fordulatában meghatározott és a (3) bekezdése szerint minősülő társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, a Btk. 184. § (1) bekezdésének IV. fordulatában meghatározott társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és a Btk. 322. § (1) bekezdésében meghatározott felbujtóként elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt – mint bűnszervezetben elkövetőt – halmazati büntetésül 13 év szabadságvesztésre, 540 napi tétel pénzbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, ugyanakkor a Btk. 399. § (4) bekezdésének a) pontjában meghatározott pénzmosás bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette; a VIII. r. vádlottat a Btk. 322. § (1) bekezdésében meghatározott társtettesként elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt 5 év szabadságvesztésre, 500 napi tétel pénzbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést az I. r. vádlott esetében fegyházban, a VIII. r. tekintetében börtönben rendelte végrehajtani. Megállapította, hogy a szabadságvesztésből az I. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, míg a VIII. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A pénzbüntetés egynapi tételének összegét az I. r. vádlott esetében 20 000 forintban, a VIII. r. vádlott tekintetében 1000 forintban határozta meg, illetve rendelkezett az így kiszabott összesen 10 800 000 forint, illetve 500 000 forint pénzbüntetés meg nem fizetésének jogkövetkezményeiről, egyúttal az I. r. vádlottal szemben 10 242 440 forint vagyonelkobzást rendelt el.

Döntött továbbá az előzetes fogva tartásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről is.

Az elsőfokú bíróság által az I. és a VIII. r. vádlottak tekintetében megállapított tényállásnak kizárólag a közveszélyokozásként értékelt cselekménnyel kapcsolatos része a következő volt: I. r. vádlottnak két kiskorú gyermeke van, a városi bíróság a 2005. július 14-én jogerőre emelkedett ítéletével kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Büntetéséből 2006. július 19-én feltételesen szabadult, a feltételes szabadság 2007. július 18-án lejárt.

A VIII. r. vádlottnak két kiskorú gyermeke van, a városi bíróság a 2019. február 20-án jogerőre emelkedett ítéletével kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 4 év 6 hó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Büntetését 2022. április 14-én töltötte ki.

Az I. r. vádlott 2016. szeptember 23-án 19 óra tájban az M6-os autópályán közlekedett a tulajdonát képező BMW 320d típusú személygépkocsival, amikor közúti ellenőrzés keretében járművét a rendőrség átvizsgálta, és ennek során abban összesen 200 doboz Xanax típusú gyógyszert foglalt le. A járművet ezt követően tüzetesebb átvizsgálás céljából a megyei rendőr-főkapitányságnak a megyeszékhelyen lévő telephelyére szállították. Később I. r. vádlott tudomást szerzett arról, hogy autójának kábítószerkereső kutyával történő átvizsgálására 2016. szeptember 27-én fog sor kerülni. Tartott attól, hogy ennek során meg fogják találni az általa a személygépkocsi sebességváltó szerkezetében elrejtett mintegy 100 gramm kannabiszt, ami a helyszíni ellenőrzéskor nem került elő.

Ezért 2006. szeptember 26-án felvette a kapcsolatot ismerősével, S. Z.-vel, akit tájékoztatott a helyzetről, majd mindketten a megyeszékhelyre utaztak, hogy a rendőrségi telephelyen terepszemlét tartsanak. S. Z. személygépkocsijával a rendőr-főkapitányság közelében leparkoltak, majd gyalogosan egy vasúti töltésen a kerítéssel védett telephely mögé mentek, ahonnan mindketten látták az I. r. vádlott személygépkocsiját, illetve a közelében tárolt, ugyancsak lefoglalt többi járművet is. A terepszemle, különösen a telepre való bejutás lehetőségének felmérése után mindketten visszamentek az I. r. vádlottnak egy közeli településen található családi házába. Az I. r. vádlott hívására rövidesen ideérkezett sógora, a VIII. r. vádlott is. Az I. r. vádlott felhívására S. Z. és a VIII. r. vádlott vállalkozott arra, hogy az éjszaka folyamán behatolnak a rendőr-főkapitányság telephelyére, a kocsit ablaküvegének feltörése után kinyitják, a sebességváltót szegélyező bőrt feltépve a kábítószert magukhoz veszik és elhozzák. Amennyiben pedig erre nem lenne lehetőségük, a kábítószer megtalálását a jármű felgyújtásával akadályozzák meg. Az I. r. vádlott – közreműködéséért – a VIII. r. vádlottnak egy személygépkocsi későbbi átadására tett ígéretet. Ezt követően a VIII. r. vádlottnak 4 db 2,5 literes műanyag flakont adott át azzal, hogy azt a közeli benzinkúton töltse meg üzemanyaggal. Az ehhez szükséges pénzt is ő biztosította.

S. Z. és a VIII. r. vádlott ezt követően éjfél körül, előbbi személygépkocsijával elindultak a megyeszékhelyre, míg az I. r. vádlott – saját alibijének biztosítása érdekében – lakóhelyéről egy másik autójával a megyeszékhelytől mintegy 100 kilométerre, ellentétes irányban található városba utazott, mobiltelefonját cellapozíciójának igazolása érdekében az éjszaka folyamán több alkalommal használva.

S. Z. és a VIII. r. vádlott a kora hajnali órákban érkeztek a rendőr-főkapitányság telephelyéhez, melyet a délelőtt feltérképezett útvonalon, az üzemanyaggal megtöltött flakonokkal felszerelkezve, magukat kapucnis felsőt viselve felismerhetetlenné téve, ezúttal is gyalogosan közelítették meg. A telephelyre a kerítésen keresztül bemászva egy szabad területre jutottak, amelyet egy újabb kerítés határolt. Ezen ugyancsak átmászva jutottak az I. r. vádlott személygépkocsijához. A VIII. r. vádlott az autóhoz lépve annak első ajtaján az üveget könyékkel próbálta betörni, majd ennek sikertelensége után egy téglával a hátsó szélvédőjét zúzta be. Mivel a zajra a telephelyen lévő kutyák ugatni kezdtek, a VIII. r. vádlott a műanyag flakonok tartalmát a törött szélvédőn keresztül az autóban szétlocsolta, majd az üres flakonokat is az utastérbe dobta és meggyújtotta a járművet. S. Z. ezalatt mindvégig mellette állt és figyelt.

Miután a személygépkocsi meggyulladt és távolabbról mozgást is észleltek: mindketten futásnak eredtek, a már ismertetett útvonalon elhagyták a telephelyet, majd a közelben hagyott járművel mindketten hazamentek.

Az elhatalmasodó tűzben a vádlott BMW 320d típusú személygépkocsija teljesen kiégett, a közelében parkoló Ford Fiesta, Mercedes Vito és Citroën ZX megrongálódott. A cselekmény következtében veszélybe került négy további jármű (Ford mikrobusz, Renault Laguna, BMW 530 és Trabant kombi) is.

A tűzeset kapcsán a járművekben összesen 2 059 000 forint kár keletkezett, a veszélyeztetett további érték 7 960 000 forint volt, összességében tehát 10 019 000 forint érték semmisült meg, illetve került veszélybe.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vármegyei főügyészség súlyosbításért, hosszabb tartamú szabadáságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. Az I. r. vádlott és védője, illetve a VIII. r. vádlott és védője felmentés érdekében élt jogorvoslattal. A fellebbviteli főügyészség átiratában és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján a vármegyei főügyészség fellebbezését fenntartva az I. r. vádlott büntetésének súlyosbítását indítványozta. Az I. r. és a VIII. r. vádlottak védői a nyilvános ülésen jogorvoslati nyilatkozataiknak megfelelő tartalommal szólaltak fel. I. r. vádlott védője azonban az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlanság okából történő hatályon kívül helyezését, illetve ezen, valamint védence felmentésére irányuló indítványának eredménytelensége esetére a büntetés enyhítését is kérte.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogorvoslattal megtámadott határozatát a Be. 590. § (1) bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. E felülbírálat a Be. 590. § (2) bekezdése értelmében kiterjedt az ítélet megalapozottságára, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmények minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó ítéleti rendelkezésekre, az eljárási szabályok megtartására és az indokolás helyességére. Ezen túlmenően – a Be. 590. § (7) bekezdése folytán hivatalból – az egyszerűsített felülvizsgálat körébe tartozó kérdésekre is. Ugyanakkor nem volt tárgya a másodfokú eljárásnak a Be. 590. § (8) bekezdésére figyelemmel az elsőfokú bíróság I. r. vádlott vonatkozásában pénzmosás bűntette tárgyában hozott és az ügyészség által fellebbezéssel nem támadott felmentő rendelkezése.

A másodfokú bíróság a felülbírálat során észlelte, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a Be. 592. § (2) bekezdésének a), c) és d) pontjaiban írt okokból részben megalapozatlan: több vonatkozásban hiányos és ellentétes az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmával, illetve az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett.

Erre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 593. § (1) bekezdésének a) pontjában írtak szerint – az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma és ténybeli következtetés alapján – az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette.

A másodfokú bíróság által kiegészített tényállásnak az I. r. és a VIII. r. vádlottat érintő, kizárólag a közveszélyokozásként értékelt cselekményre vonatkozó része a következő volt:

Az I. r. vádlott előéleti adatai közül mellőzte a – bűnügyi nyilvántartásból időközben törölt – korábbi elítélésére történő utalást.

A VIII. r. vádlott büntetőjogi felelősségét a Német Szövetségi Köztársaságban 2008. május 21-én és 2008. június 24-én elkövetett vagyon elleni bűncselekmények miatt Németországban megállapították. A külföldi ítélet érvényét a 2009. május 14-én jogerőre emelkedett határozatával a magyar bíróság az 1978. évi IV. törvény 316. § (1) bekezdésében meghatározott és a (6) bekezdés szerint minősülő társtettesként elkövetett lopás bűntette, valamint 316. § (1) bekezdésében meghatározott és a (4) bekezdés szerint minősülő társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt – halmazati büntetésként kiszabott – 1 év 3 hónap börtönbüntetésként ismerte el. Büntetését 2010. május 18-án töltötte ki.

A rendőrségi gépjárműtárolóban leállított járművek egy drótkerítéssel határolt 27 × 36 méter alapterületű, zúzott kővel felszórt területen három sorban helyezkedtek el. A BMW 320d típusú személygépkocsi a körbekerített területen kívül, a kerítéssel párhuzamosan, attól 0,8 méter távolságra egy betonozott részen állt, az ahhoz legközelebbi, hossztengelyéhez képest merőlegesen elhelyezkedő járművektől mintegy 1,1 méter távolságra. S. Z. és az I. r. vádlott a helyszín megtekintésekor észlelték, hogy a lefoglalt gépkocsi közelében három sorban több más lefoglalt gépjármű is található.

Legkésőbb a telephelyre történt bejutást követően a VIII. r. vádlott számára is feltűnt, hogy az I. r. vádlott BMW 320d típusú személygépkocsijától pár méteres távolságra több jármű helyezkedik el.

A VIII. r. vádlott 2016. szeptember 27-én 0 óra 17 perckor gyújtotta meg az égésgyorsító folyadékkal lelocsolt személygépkocsit.

A meggyújtott autóhoz közelebbi sorban egymás mellett lévő összesen öt jármű hozzávetőlegesen 0,3 méter távolságra helyezkedett el a drótkerítéstől, a második sorban található – szintén merőlegesen elhelyezkedő – négy jármű azoktól 0,3–0,9 méter távolságra volt.

A telephely szélén lévő sorban álló járművek közül négy korábban nagymértékben roncsolódott és kiégett állapotú volt, mellettük – a BMW 320d típusú személygépkocsitól kissé távolabb – egy Ford Transit típusú mikrobusz helyezkedett el. A második sorban a Renault Laguna típusú gépkocsi, az ezüstmetál színű Mercedes Vito típusú kisbusz, a Ford Fiesta típusú személygépkocsi és egy hatósági jelzés nélküli, sárga színű Citroën ZX típusú személygépkocsi állt. Utóbbi gépjárművek mögött helyezkedtek el a Trabant 1.0 kombi típusú és a BMW 530d típusú személyautók. A gépkocsik tulajdonosa ismeretlen.

A korábban megrongálódott és kiégett négy járműben – miután értékkel már nem bírtak – további kárt a tűz nem okozott.

Az elsőfokú ítéletben rögzített, a tűzeset következtében keletkezett összesen 2 059 000 forint kárból 1 259 000 forintnyi kár az I. r. vádlott BMW 320d típusú személygépkocsijában keletkezett. Ezen túlmenően kiégésük következtében – a Mercedes Vito típusú kisbusz esetében 200 000 forint, a Ford Fiesta típusú személygépkocsinál 500 000 forint, valamint a Citroën ZX típusú, hatósági jelzés nélküli gépjárműnél 100 000 forint – összesen 800 000 forint kár keletkezett.

A tűz – eloltása nélkül – az első sorban lévő, 400 000 forint értékű Ford Transit kisbuszra, a második sorban leállított, 3 200 000 forintot érő Renault Laguna típusú gépkocsira, valamint a harmadik sorban elhelyezkedő, 160 000 forint értékkel bíró Trabant 1.0 kombi és a 4 200 000 forint értéket képviselő BMW 530d típusú személygépkocsikra is átterjedt volna, azok teljes megsemmisülését okozva. A tűz ezáltal további összesen 7 960 000 forint értéket veszélyeztetett.

Az okozott tűz közelében senki sem tartózkodott, így az – a tűzgyújtó elkövetők személyi épségének kivételével – emberéletet nem veszélyeztetett. A tűz a gépjárműtárolóban elhelyezett valamennyi gépjármű meggyulladása esetén sem terjedt volna át a környező épületekre. Ezt a gépjárműcsoport és a többi jármű, illetve épület közötti, éghető anyagoktól mentes távolság akadályozta volna meg.

A telephelyen tartózkodók a tűzre felfigyeltek és 2016. szeptember 27-én 00 óra 28 perckor értesítették a tűzoltóságot. A keletkezett tüzet a kiérkező tűzoltóság munkatársai rövid idő alatt eloltották. Az ekként kiegészített, illetve helyesbített tényállás szóban forgó része most már mentes a Be. 592. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt teljes, illetve részbeni megalapozatlanságot eredményező hibáktól és hiányosságoktól: teljeskörűen felderített, hiánytalan, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz; a cselekvőségüket tagadó I. r. és VIII. r. vádlottak védekezésével szemben álló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul.

Az elsőfokú bíróság nem vétett eljárása során olyan, a Be. 607. § (1) bekezdésében vagy a Be. 608. § (1) bekezdésében felsorolt ún. abszolút, illetve a Be. 609. § (1) bekezdésében nevesített kihatással bíró, a másodfokú eljárásban nem orvosolható ún. relatív eljárási szabálysértést, mely az ügy érdemi felülbírálatának akadályát képezte volna és szükségszerűen az ítélet hatályon kívül helyezéséhez vezetett volna.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megtartásával folytatta le. Beszerezte, megvizsgálta és a logika szabályainak megfelelően értékelte az ügyben felmerült nagyszámú bizonyítékot, különös tekintettel a tanúvallomásokra, a leplezett eszközökkel beszerzett kommunikációból nyert adatokra, valamint a szakértői véleményekre. Ítéletének indokolásában pedig számot adott a ténymegállapításairól, illetve ezzel kapcsolatban a vádlotti védekezések elvetésének okairól is. Következésképpen indokolási kötelezettségének is eleget tett.

A bizonyítékokat értékelő tevékenységével a másodfokú bíróság – a bűnszervezet ténybeli alapjainak megállapíthatóságával kapcsolatos álláspontja kivételével – alapvetően egyetértett, annak tételes megismétlését nem, mindössze – I. és VIII. r. vádlottak közveszélyokozásként értékelt cselekményét érintően – az alábbiak kiemelését tartotta szükségesnek:

Az elsőfokú bíróság által közveszély okozásaként értékelt cselekménnyel kapcsolatban abból kellett kiindulni, hogy a személygépkocsit az I. r. vádlottal szemben indult büntetőeljárásban foglalták le. A vádbeli napot követő napra tűzték ki annak kábítószerkereső kutya igénybevételével végrehajtani tervezett szemléjét. Ennek tényéről és időpontjáról az I. r. vádlott jogi képviselője a nyomozó hatóságtól tudomást szerzett és ezt követően – telefonon – bizonyítottan beszélgetést folytatott megbízójával. Másfelől pedig megalapozott bizonyíték formájában fel sem merült, hogy az I. r. vádlotton kívül más személynek is félnivalója lett volna a tervezett eljárási cselekmény eredményétől, következésképpen érdeke fűződött volna a rendőrség őrzött telephelyén tárolt jármű megsemmisítéséhez, az azzal járó kockázat vállalásához.

Bár a BMW 320d típusú személygépkocsi feletti tulajdonosi jogok gyakorlása körében merültek fel kételyek, a másodfokú bíróság – az elsőfokú bírósággal egyezően – a jármű tényleges tulajdonosának az I. r. vádlottat tekintette. Részben mert ezt egyértelműen cáfoló bizonyítékok nem álltak rendelkezésre, részben pedig azért, mert – a későbbiekben kifejtendő jogi érvek alapján – ez biztosította a szóban forgó cselekmény kedvezőbb elbírálását.

S. Z. a bűncselekmény elkövetését beismerte, egyúttal terhelő vallomást tett az I. r. és a VIII. r vádlottakra, majd ennek alapján az ügyészséggel egyezséget kötött és az ennek bírósági jóváhagyása folytán vele szemben kiszabott, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés-büntetést tudomásul vette. Az ügyben nem merült fel olyan komolyan vehető indíték, mely S. Z.-t a társait és egyúttal önmagát is súlyos megítélésű bűncselekménnyel terhelő, hamis vallomás megtételére indíthatta volna. Az I. r. és a VIII. r. vádlottak által e körben előadott – hozzátartozóik és S. Z. közötti haragos viszonyra hivatkozó – védekezése észszerű magyarázatul erre nyilvánvalóan nem szolgálhatott.

Az elkövetés S. Z. vallomásában részletezett körülményei – a telephelyre bejutás módja, a helyszín megközelítésének leírása, a tárolt gépkocsik elhelyezkedése, a cselekmény elkövetésének részletei – ugyanakkor mindenben megegyeztek a rendelkezésre álló egyéb, megkérdőjelezhetetlen bizonyító erőjű adatokkal.

Az elsőfokú bíróság által helytállóan értékelt tényezőkön túlmenően is rögzíthetők voltak azonban olyan bizonyítékok, amelyek S. Z. vallomásának hiteltérdemlősége irányába mutattak.

S. Z. ugyanis a cselekményt megelőző nap délutánján a házastársának telefonon megemlítette, hogy az I. r. vádlott és a közte történt megbeszélésen felmerült a lefoglalt gépkocsi felgyújtásának a lehetősége, majd a cselekményt követő órákban a házastársa által kezdeményezett hívás alkalmával – a korábbi kommunikációjukra tekintettel egyértelműen beazonosíthatóan – a jármű felgyújtására célozva közölte, hogy minden rendben lezajlott. Emellett e hívás alkalmával a helyszínre érkezésüket illetően többes szám első személyben fogalmazott. S. Z. e telefonbeszélgetéseket nyilvánvalóan nem azért bonyolította le ilyen tartalommal, hogy azok a későbbiekben egy esetleges, az I. r. vádlottra tett terhelő előadása megerősítéseként szolgálhassanak.

S. Z. beismerő vallomásában beszámolt két olyan további körülményről is, amelyek okirati bizonyítékok, illetve rendőri jelentés alapján igazolást nyertek: csakis az I. r. vádlottól szerezhetett tudomást arról, hogy a gépkocsiban tárolta nagy értékű napszemüvegét, melyet a jogi képviselője által szerkesztett, a napszemüveg megsemmisülését sérelmező beadvány is tanúsított, valamint a VIII. r. vádlott motivációját magyarázta az az előadása, mely szerint utóbbi személy a cselekmény elkövetéséért az I. r. vádlottól egy ezüstszínű Audi típusú személygépkocsit kapott ajándékba. A gépjármű-nyilvántartás adatai megerősítették ezt: a VIII. r. vádlott házastársa ugyanis a tűzeset után rövid idővel egy ezüstszínű Audi tulajdonosa lett.

Az elsőfokú bíróság a fentieket mérlegelve, indokolási kötelezettségét teljesítve tehát megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a szóban forgó cselekmény elkövetői – S. Z. mellett – az I. r. és a VIII. r. vádlottak voltak. Helytálló következtetésétől a másodfokú bíróságnak sem oka, sem eljárásjogi lehetősége nem volt eltérni.

Az elsőfokú bíróság a VIII. r. vádlott vonatkozásában elmulasztotta feltüntetni a Német Szövetségi Köztársaságban történt korábbi elítélését és a külföldi ítélet érvényének magyar bíróság általi elismerésének adatait.

Az elkövetés időpontjában hatályos Btk. 97. § (2) bekezdésében írtak szerint a büntetőjogi felelősség megállapítására, a kiszabott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat közhiteles hatósági nyilvántartás tartalmazza a törvényben meghatározott időpontig, ezt követően hátrányos jogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg az elítélttel szemben. E rendelkezéshez kapcsolódóan az a következetes gyakorlat alakult ki, hogy a nyilvántartásban már nem szereplő korábbi büntetés adatai – egy kivételes, de a jelen összehasonlítás szempontjából jelentőséggel nem bíró esettől eltekintve – az ügydöntő határozat Be. 561. § (3) bekezdés b) pontja szerinti részében sem tüntethetők fel, azok semmilyen vonatkozásban nem vehetők figyelembe (BH 2019.154.). Ezért az elsőfokú ítéletből az I. r. vádlott korábbi elítélésére vonatkozó, időközben a bűnügyi nyilvántartásból törölt adatokat mellőzni kellett.

Ez a jogi környezet időközben megváltozott és 2024. szeptember 1. napjától kezdődően az említett korlátozás már csak a büntetőjogon kívüli hátrányos jogkövetkezmények alkalmazhatóságának tilalmára érvényesül. A 2024. évi XVIII. törvénnyel bevezetett módosítás ugyanis a szóban forgó rendelkezést – a Btk. 97. § (3) bekezdésében – azzal egészítette ki, hogy a korábbi elítéléshez fűződő büntetőjogi jogkövetkezmények nem minősülnek az (1) bekezdés fogalmi körébe tartozó, az alkalmazhatóság szempontjából tilalmazott hátrányos jogkövetkezménynek. Ezért – ahogyan arra a módosított Btk. 97. § (3) bekezdés második mondata is félreérthetetlenül utal – a büntetőjogi jogkövetkezményeket megalapozó korábbi elítélés adatait más forrásból is be lehet szerezni, melynek során a bűnügyi nyilvántartási rendszer igénybevétele mindössze alkalmazási elsőbbséget élvez. Így az a helyzet állt elő, hogy a büntető anyagi jogi hátrányos jogkövetkezmény alkalmazásának már nem akadálya, ha egy elítélés nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.

Az ismertetett új és a vádlottak szempontjából hátrányos rendelkezés tovább erősítette az elsőfokú bíróságnak azt az egyébként is helyes álláspontját, hogy – a Btk. 2. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően – a cselekményeket az azok elkövetésekor hatályban lévő büntető anyagi jogi rendelkezések alkalmazásával kell elbírálni.

A másodfokú bíróság az igazságügyi tűzvédelmi szakértői vélemény, az igazságügyi mérnökszakértői vélemény, a szemle megtartásáról szóló jegyzőkönyvek, az ahhoz tartozó fényképmellékletek és a helyszínrajzok alapján helyesbítette és egészítette ki az elsőfokú ítéletnek a jármű felgyújtását leíró részét. Minderre azért került sor, mert mind az ügyészség, mind pedig az elsőfokú bíróság – döntően a tűzvédelmi szakértő kompetenciájába nem tartozó, jogkérdésben tett nyilatkozatának kritika nélküli elfogadására visszavezethetően – hibás jogi álláspontra helyezkedett. Az ezzel kapcsolatos érvek azonban a jogi indokolás körébe tartoznak.

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás a Be. 593. § (3) bekezdése alapján irányadó volt a másodfokú eljárásban is. Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett az I. és a VIII. r. vádlottak büntetőjogi felelősségére, következésképpen a felmentések érdekében bejelentett fellebbezések nem voltak megalapozottak. A bűncselekmények minősítése azonban csak részben felel meg a büntető anyagi jog szabályainak.

A dolgok megrongálása, megsemmisítése mind a közveszély okozása, mind a rongálás elkövetési magatartása lehet. A törvény a közveszélyokozást a rongálás általános fogalmi köréből emelte ki, ezért csak a közveszéllyel nem járó cselekmények értékelhetők rongálásként.

Közveszély alatt a bírói gyakorlat szerint az olyan állapot értendő, amelyben meghatározott természeti folyamatok következtében több, egyedileg meg nem határozott személy, illetve személyek nagyobb csoportja vagy dolgok meg nem határozott, de nagy értékű köre van a pusztulás lehetőségnek kitéve. A közveszélyokozás tárgya a személy- és vagyonbiztonságban érvényesülő közbiztonság; vagyis nem egyedileg meghatározott személy életét, testi épségét, egészségét vagy konkrét vagyontárgyak sértetlenségét foglalja magában, hanem előre meg nem határozott és meg nem határozható személyek érdekeit védi.

A közveszély jogi fogalom, bekövetkezése nem szakértői kérdés, így a megállapított tények alapján létrejöttéről a bíróságnak kell állást foglalnia.

Jelen esetben a tűzgyújtás következtében a járművet felgyújtó VIII. r. vádlott és a közelében tartózkodó S. Z. kivételével személyek nem kerültek veszélybe és a tűz továbbterjedésének feltételei sem álltak fenn. A tűz a gépjárműtárolóban elhelyezett személygépkocsik és a környező épületek nagyobb távolsága, valamint a betonozott terület éghető anyagoktól mentes jellege miatt a tűzoltóság beavatkozásának hiányában is csak egy behatárolt területen tudott volna szétterjedni és az ott elhelyezett vagyontárgyakban pusztítást végezni. A potenciálisan bekövetkező kár tehát előre látható, felbecsülhető volt. Következésképpen a közveszély csak a veszélyeztetett vagyon nagysága alapján lett volna megállapítható. Ezekben az esetekben is létrejöhet ugyanis a közveszély, ha nagy értéktű vagyon kerül veszélybe (BH 1981.353.). Az ítélkezési gyakorlat szerint azonban a közveszély bekövetkezésére nem lehet csupán a vagyon elleni bűncselekményeknél használatos értékhatárok valamelyikének figyelembevételével következtetni, az más módon ítélhető meg.

A BJD 9093. szám alatt közzétett, 1981-ben meghozott döntés a közveszélyokozást hozzávetőlegesen 3 000 000 forint kár okozása esetén, a BH 2000.529. számú határozat 39 689 700 forint kár bekövetkeztekor találta megállapíthatónak. Közös volt ezekben az ügyekben, hogy a közveszélyt tűz gyújtásával idézték elő, és ennek következtében vagyontárgyak széles köre semmisült meg; leégett egy vegyesbolt a berendezési tárgyakkal, illetve egy áruházként szolgáló épület a benne lévő árukészlet jelentős részével. A BH 2014.359. számú eseti döntésben pedig összesen húsz ingatlanban keletkezett egyenként húszezer forint és huszonkétmillió forint közötti kár, úgyszintén maga után vonva a közveszélyokozás megállapítását.

Az irányadó tényállás szerint jelen esetben a veszélyeztetett és sértett vagyon összértéke – 2016-ban összesen 10 019 000 forint volt. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ez a nagyságrend – a veszélyeztetett érték nagyságából kiindulva, figyelemmel az elkövetés idejének vagyoni és értékviszonyaira is – nem alkalmas a közveszély pusztán ezen okból történő megállapítására. Következésképpen azt kizárólag a vagyonban okozott sérelem folytán, vagyon elleni bűncselekményként kellett értékelés alá vonni.

A saját vagyon megsemmisítése önmagában nem bűncselekmény, azonban közveszélyt a saját vagyon felgyújtása is eredményezhet, ha a tűz arról más vagyontárgyakra terjed tovább. Amennyiben azonban a közveszély vagyontárgyak megsemmisítésén vagy veszélyezetetésén alapul, a saját – sértett vagy veszélyeztetett – vagyon értékét figyelmen kívül kell hagyni, ennek kapcsán ugyanis a tulajdonos büntetőjogilag nem tartozik felelősséggel. Mindez a rongálás büntetőjogi definíciójából vezethető le: a rongálás csak idegen vagyonra követhető el, a saját vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával történő károkozás – bár más bűncselekményként – legfeljebb bizonyos muzeális értékű dolgok vonatkozásában büntetendő.

A rongálás befejezetté akkor válik, ha a kár bekövetkezik, minősítése – többek között – az okozott kár nagyságához, rendbelisége pedig a sértettek számához igazodik.

A rongálással okozott kár nagyságának meghatározásakor a saját vagyon megsemmisítését – 1 290 000 forintot – az I. r. vádlottnál tehát figyelmen kívül kellett hagyni, de ugyanígy volt szükséges eljárni a VIII. r. vádlott tekintetében is. Utóbbi vádlott ugyanis az I. r. vádlott – tehát a tulajdonos – kifejezett és erre irányuló kérésére, rábírására vállalta a gépjármű felgyújtását; cselekménye kapcsán tehát – a Btk.-ban nem szabályozott, a bírói gyakorlat által azonban elismert, a cselekmény társadalomra veszélyességét kizáró okként –, a sértett engedélye volt megállapítható, mely ezáltal e cselekmény vagyon elleni bűncselekménykénti értékelését esetében is kizárta.

Mindez természetesen nem jelentette azt, hogy a többi, számukra idegen vagyontárgy vonatkozásában elkövetett cselekményük büntetőjogi értékelés nélkül maradhatna. A meggyújtott gépkocsi közelében leállított járművek megsemmisülése, megrongálása tekintetében az I. r. és a VIII. r. vádlottak részéről egyaránt eshetőleges szándék állt fenn. Ugyanez volt megállapítható a ténylegesen meg nem gyulladt, azonban közelben álló gépkocsik esetében is, hiszen a tűz – emberi beavatkozás hiányában – azokra is bizonyosan átterjedt volna.

A másodfokú bíróság mindezekre tekintettel az érintett gépjárművekben okozott kár vagy a veszélyeztetett értékük alapján állapította meg az egyes vagyon elleni bűncselekmények befejezett vagy kísérleti szakban maradt alakzatát; kiindulva abból is, hogy a különböző büntetőeljárások során lefoglalt járművek eltérő – bár az eljárás során ismeretlenül maradt – sértettek tulajdonában álltak.

Az I. r. vádlott tulajdonát képező BMW 320d típusú gépkocsi felgyújtására a büntetőeljárás meghiúsítása céljából került sor. Erre tekintettel vizsgálni kellett a vádlottak cselekvősége kapcsán, hogy megvalósult-e igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény. A Btk. 282. § (1) bekezdés b) pontja szerinti bűnpártolást követ el az is, aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés – mármint az alapbűncselekmény elkövetése – előtt megegyezett volna, a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik. A (2) bekezdés alapján súlyosabban büntetendő, ha a bűnpártolást haszonszerzés végett követik el.

Az ítélkezési gyakorlat szerint az alapbűncselekmény elkövetője csak tettesként, illetve társtettesként nem lehet a bűnpártolás elkövetője, részesként történő felelősségre vonása azonban nem kizárt (BH 2000.380.).

Az irányadó tényállás szerint kétséget kizáróan rögzíthető volt, hogy a bűncselekmény hátterében vagyoni haszonszerzés állt: a VIII. r. vádlottnak az I. r. vádlott a gépkocsi sikeres felgyújtását követően egy személygépkocsit adott. A bűnpártolás minősített esete ezért megállapítható volt, melyet a járművet ténylegesen felgyújtó VIII. r. vádlott tettesként, az I. r. vádlott felbujtóként követett el.

(A fentiek magyarázzák a másodfokú bíróság a tényállás e részét érintő kiegészítéseit: a jogi következtetések levonásának alapjául ugyanis csak a tényállásban megállapított adatok szolgálhatnak. Erre tekintettel volt szükséges kiegészíteni a tényállást a gépkocsik egymáshoz képest történő elhelyezkedésének leírásával, az egyes járművek és értékeik megadásával, az I. r. és a VIII. r. vádlottak által a helyszínen tapasztaltakkal, valamint a tárolt gépkocsik sértettjeire és a tűz továbbterjedésének lehetőségére vonatkozó megállapításokkal.)

Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság által közveszélyokozás bűntetteként értékelt bűncselekmény helyes minősítése a Btk. 282. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott és a (2) bekezdés szerint minősülő bűnpártolás bűntette, 2 rendbeli, a Btk. 371. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő rongálás bűntettének kísérlete és 5 rendbeli – 2 esetben kísérleti szakban maradt –, a Btk. 371. § (1) bekezdésében meghatározott és (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő rongálás vétsége, melyeket az I. r. vádlott felbujtóként, a VIII. r. vádlott pedig tettesként követett el.

A fenti cselekmények elsőfokú bíróságétól eltérő minősítése azonban a másodfellebbezés lehetőségét nem nyitotta meg, mert a bűnösség köre nem változott; nem bővült, de nem is szűkült, az eltérő jogi álláponton alapuló eltérő minősítés a büntetőjogi felelősség kérdésében és terjedelmében változást nem hozott (BH 2014.44.).

A büntetés kiszabását megelőzően szükséges részletesebben is foglalkozni – az irányadó tényállás alapulvételével – a bűnszervezeti értékelés jogi kérdéseivel.

A Btk. 459. § (1) bekezdésének 1. pontja szerint bűnszervezet: legalább három személyből álló, hosszabb időre, hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése. E módosítás 2019. július 10-én lépett hatályba, a bűncselekmények elkövetése (befejezése) idején és azóta is változatlan tartalommal hatályos.

Az anyagi jogi szabályok nem tartalmaznak értelmező rendelkezést a hierarchikus szervezettség és a konspiratív működés fogalmi elemeihez, ennek kialakítása tehát a jogalkalmazó feladata; a hosszabb időre szervezettség, illetve a bűnszervezetben részt vevők száma részletesebb magyarázatot nem igényel.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az irányadó – bár itt részleteiben nem ismertetett – tényállás alapján bűnszervezet nem valósult meg: az alá-fölé rendeltség legalább három vádlott tekintetében hosszabb időn keresztül ugyanis nem jött létre.

Kétségtelen, hogy I. r. vádlott utasításokat adott a II. r. és a III. r. vádlottaknak, akik azokat végrehajtották. Közöttük a hierarchikus kapcsolat egyértelműen megállapítható volt, a szerepek soha nem cserélődtek fel, mindvégig ugyanaz maradt az irányító és az irányított személy. Vonatkozásukban a konspiratív működés is alátámasztást nyert: a kábítószer-mennyiségek elrejtése, a vádlottak lakóhelyétől elkülönült helyen tárolása, az átadások közvetítő útján, alkalmanként is eltérő helyen történt lebonyolítása és a nehezebben kifürkészhető telekommunikációs csatornák igénybevétele egyenként is a leplezett működés irányába mutattak. Ilyen relációban ugyanakkor csak az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak álltak, e szinteken túlmutató hierarchikus kapcsolat nem volt rekonstruálható sem a VII. r. vádlott, sem a II. r. vádlott és viszonteladói irányába. A szervezettségi kör e vádlottakon kívül tehát sem horizontálisan, sem vertikálisan nem volt tovább bővíthető.

A III. r. vádlott esetében ugyanakkor nem volt megállapítható a hosszabb időre szervezettség. Az ügyészség a vádiratban mindössze két részcselekmény elkövetésével vádolta, ennek megfelelően az elsőfokú ítélet is két árusításban való közreműködést rótt a terhére. Ezek egymáshoz közeli időpontban, pár héten belül valósultak meg, ezért nem lehetett következtetést vonni arra vonatkozóan, hogy egy hosszabb időre szervezett csoporthoz kívánt volna csatlakozni. A III. r. vádlott bűnszervezeti értékeléshez nem vezető szerepvállalása következtében azonban az I. r. és a II. r. vádlottak esetében sem volt megállapítható a bűnszervezet létrejötte, hiszen ahhoz hiányzott a legalább három személyből állás feltétele.

A másodfokú bíróság a bűnszervezet hiányára tekintettel vizsgálta a társas elkövetés kevésbé súlyos formájának, a bűnszövetségnek a megállapíthatóságát is.

A Btk. 459. § (1) bekezdés 2. pontja alapján bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.

A szervezetten, hosszabb időn keresztül ismétlődő jelleggel zajló, több fogyasztó kiszolgálását lehetővé tevő kereskedelmi tevékenység szükségképpen feltételezte az elkövetés megtervezését, az egyes feladatok megosztását. Ezt a bizonyítékok is maradéktalanul alátámasztották. Az adásvételek sokasága, időbeli lefutása, az árusított szerek gyakorta nagyobb volumene és az értékesítések során a vádlottak közötti rendszeres információáramlás egyértelműen kizárta az esetről esetre történő, elkülönült adásvételek lehetőségét, és szükségképpen feltételezte az előzetes megbeszélés tényét.

A kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok beszerzése, utóbbiak viszonteladóknak történő átadása, fogyasztók részére történt eladása gördülékenyen működött, az elkövetésnek ez a szervezettsége meghaladta azt a szintet, mely a társas elkövetéssel rendszerint együtt jár. Erre tekintettel a másodfokú bíróság – a IV. számú Büntető Elvi Döntésben foglaltakat is figyelembe véve – a bűnszövetségben történő elkövetést mind a kábítószer-kereskedelem bűntettében, mind az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében részt vevő vádlottak esetében megállapíthatónak találta.

A Btk. 184. §-ában szereplő új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntetténél a bűnszövetségben elkövetés minősített esetet képez: ezáltal az I. r. vádlott érintett cselekményeinek helyes minősítése a Btk. 184. § (1) bekezdésének IV. fordulatában meghatározott és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette.

A bűnszövetségben történt elkövetés a kábítószer-kereskedelem bűntettének jelentős mennyiségű kábítószerre történő elkövetése esetén, tehát a Btk. 176. § (1) bekezdésében meghatározott, a (3) bekezdés szerint értékelendő bűncselekmény elkövetésekor már nem minősítő körülmény, így mindössze a büntetés kiszabása körében kaphatott értékelést. A bűncselekmények minősítésének megváltoztatása egyúttal azt is eredményezte, hogy a VIII. r. vádlottal szemben alkalmazott joghátrány helyesen a Btk. 6. § (1) bekezdésére tekintettel a Btk. 81. §-a alapján halmazati büntetés.

A fentieknek megfelelően az I. r. vádlott bűnösségének megállapítására a Btk. 176. § (1) bekezdésének IV. fordulatában meghatározott és a (3) bekezdés szerint minősülő társtettesként elkövetett, 5 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő kábítószer-kereskedelem bűntette mellett a 2 évtől 8 évig terjedő szabadágvesztéssel büntetendő, a Btk. 184. § (1) bekezdésének IV. fordulatában meghatározott és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette; a 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a Btk. 282. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott és a (2) bekezdés szerint minősülő felbujtóként elkövetett bűnpártolás bűntette; a 2 rendbeli, egyenként 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a Btk. 371. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő felbujtóként elkövetett rongálás bűntettének kísérlete és 5 rendbeli – két esetben kísérleti szakban maradt –, egyenként 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a Btk. 371. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő felbujtóként elkövetett rongálás vétsége miatt került sor.

Fentiek miatt határozott ideig tartó szabadságvesztés alkalmazása esetén a halmazati büntetés kiszabása körében írtak, vagyis a Btk. 81. § (1) és (3) bekezdései alapján, a szabadságvesztés leghosszabb tartamáról rendelkező Btk. 36. §-ára figyelemmel az I. r. vádlottal szemben 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, melynek a Btk. 80. § (1) és (3) bekezdései alapján számítandó középmértéke 15 évi szabadságvesztés. Esetében tehát az irányadó büntetési tételkeret és az ahhoz tartozó középmérték – a bűncselekmények minősítésének megváltoztatásától és bűnszervezetben történt elkövetés mellőzésétől függetlenül – helytállóan került rögzítésre.

A VIII. r. vádlott bűnösségének megállapítására a 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a Btk. 282. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott és a (2) bekezdés szerint minősülő bűnpártolás bűntette; a 2 rendbeli, egyenként 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a Btk. 371. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő rongálás bűntettének kísérlete és 5 rendbeli – két esetben kísérletként elkövetett –, egyenként 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a Btk. 371. § (1) bekezdésében meghatározott és (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő rongálás vétsége miatt került sor. Esetében a Btk. 81. § (1) és (3) bekezdései alapján 3 hónaptól 4 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés szabható ki, melynek a Btk. 80. § (2) és (3) bekezdései alapján számítandó középmértéke 2 év 4 hónap 15 nap.

A büntetőjogi jogkövetkezményeket meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság némileg hiányosan tárta fel. Ezért – figyelemmel ezúttal is a bűncselekmények minősítésének megváltoztatására – szükséges volt azok teljes körű, ismételt áttekintése.

Az I. r. vádlott terhére kellett értékelni a kettőt meghaladó számú bűnhalmazatot, hogy a magatartásához kapcsolódó kábítószer a jelentős mennyiség alsó határát csaknem nyolcszorosan haladta meg, a kábítószer-kereskedelem bűntettének bűnszövetségben történt megvalósítását és – nagy nyomatékkal – az egészséget veszélyeztető bűncselekmények elkövetése során játszott irányító, vezető szerepét. Enyhítő körülmény volt ezzel szemben büntetlen előélete – különösen a bűnpártolás és a rongálás tekintetében –, az elkövetés és a jogerős elbírálás között jelentkező számottevő időmúlás, a két kiskorú gyermek eltartásának kötelezettsége, hogy több mint négy éve a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt áll, illetve – csekély mértékben – a vagyon elleni bűncselekmények egy részének kísérleti szakban maradása.

A VIII. r. vádlott terhére a kettőt meghaladó számú bűnhalmazat és a visszaesőnek nem tekinthető bűnismétlői minősége volt értékelhető. Enyhítő körülményként jelentkezett ezzel szemben a két kiskorú gyermek eltartásáról történő gondoskodása, hogy több mint egy évet a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt állt, valamint – nagy nyomatékkal – az időmúlás ténye, mely a terhére rótt bűncselekmények elévülési idejét is meghaladta.

Miután a másodfokú bíróság nem találta megállapíthatónak a bűnszervezetet: a bűnszervezeti elkövetőként történő elítélésre utalást az I. r. vádlott vonatkozásában mellőzte.

Mindez maga után vonta azt is, hogy a Btk. Általános Részében szereplő, a bűnszervezetben történő elkövetéshez kapcsolódó jogkövetkezmények – a bűncselekményre vonatkozó büntetési tétel felső határának kétszeres emelése [Btk. 91. § (1) bekezdés], a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása [Btk. 38. § (4) bekezdés c) pont] és a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának – a Btk. 35. § (2) bekezdésében írtakat ide nem értve – mérlegelést nem tűrően fegyház fokozatban történő meghatározása [Btk. 37. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontja] – figyelmen kívül maradtak.

A büntetés kiszabásánál irányadó körülmények alapján a másodfokú bíróság az I. r. vádlottal szemben alkalmazott, a középmértéket el nem érő szabadságvesztés-büntetést és közügyektől eltiltást eltúlzottan szigorúnak nem találta, annak lényeges enyhítésére – a Btk. 79. §-ában megfogalmazott büntetési célok elérését szem előtt tartva – a részben kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetésében irányító szerepet játszó, azokat kitervelő, beismerő vallomást nem tévő, semmiféle megbánást nem tanúsító vádlottal szemben nem látott lehetőséget. Az enyhítő körülmények száma és jelentősége folytán ugyanakkor a büntetés súlyosbítását sem tartotta indokoltnak. A VIII. r. vádlott – helyesen halmazati – büntetését ugyanakkor a nyomatékos enyhítő körülmények, mindenekelőtt az időmúlás folytán a középmértéket el nem érő 1 év 6 hó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra enyhítette.

Szabadságvesztés-büntetéséből az I. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A másodfokú bíróság észlelte, hogy – nagyrészt hosszú ideje fennálló előzetes fogva tartására tekintettel – a VIII. r. vádlottal szemben a pénzbüntetés kiszabásának a Btk. 50. § (2) bekezdésében meghatározott feltételei nem állnak fenn. Ezért annak alkalmazását és – értelemszerűen – a meg nem fizetése esetén az átváltoztatására vonatkozó ítéleti rendelkezéseket mellőzte.

A másodfokú bíróság tehát a büntetőjogi jogkövetkezményeket sérelmező fellebbezéseket, illetve a fellebbezések büntetőjogi jogkövetkezményeket sérelmező részét ennyiben találta megalapozottnak,

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. és a VIII. r. vádlottakat érintően a Be. 606. § (1) bekezdésében írtak alapján, a fentiek szerint megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdése értelmében helybenhagyta.