21/2025. (II. 24.) Korm. rendelet
21/2025. (II. 24.) Korm. rendelet
a Kormány tagjainak feladat- és hatáskörét érintő egyes rendeletek módosításáról1
[1] A Kormány előtt álló új feladatok megkívánják a miniszterek feladat- és hatáskörének átrendezését. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerepét az általános politikai koordinációban, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerepét pedig a stratégiai ügyek koordinációjában tovább kell erősíteni és kizárólagossá kell tenni. A Kormány hatékony működése tehát megkívánja, hogy minden olyan feladatot szakminiszter lásson el, amely ezen feladatokon túlmutat.
[2] A Kormány
az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,
a 12. § tekintetében a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (1c) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
a 15. §, valamint a 22. § b) pontja tekintetében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 47. § (1) bekezdés d) és h) pontjában, az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 94. § (1) bekezdés a) pontjában, az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény 21. § (1) bekezdés a) pontjában, a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 41. § (1) bekezdés d) pontjában, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 41. §-ában, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény 15/A. §-ában, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 68. §-ában, a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény 40/A. §-ában, valamint az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló 2015. évi CLXXXVIII. törvény 22. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 23. § tekintetében a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 24. § (5) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 24. § tekintetében a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról szóló 2018. évi CII. törvény 2. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
a 28. § tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 15a. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 29. § tekintetében a Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvény 252. § a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet módosítása
1. §2
2. §3
3. §4
4. §5
5. §6
6. §7
7. §8
8. §9
9. §10
10. §11
11. §12
12. §13
13. §14
14. §15
15. §16
16. §17
17. §18
18. §19
19. §20
20. §21
21. §22
22. §23
2. Egyéb módosítások
23. §24
24. §25
25. §26
26. §27
27. §28
28. §29
29. §30
3. Záró rendelkezések
30. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 21/2025. (II. 24.) Korm. rendelethez31
A rendelet a 2010. évi CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2025. február 27. napjával.
Az 1. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 3. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 4. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 5. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 6. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 7. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 8. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 9. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 10. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 11. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 12. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 13. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 14. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 15. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 16. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 17. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 18. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 19. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 20. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 21. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 22. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 23. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 24. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 25. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 26. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 27. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 28. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 29. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 1. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás