GÜ BH 2025/214

[1] Az alperes tulajdonában álló, az alperes Polgármesteri Hivatalának működését biztosító ingatlan energetikai korszerűsítése 2015 végén készült el, ekkor az alperes a hivatal visszaköltöztetését megelőzően az épület belsőépítészeti átalakításait és bizonyos körű felújítását kívánta elvégeztetni. A felperes közbeszerzési eljárásban kapta meg a munkák elvégzésének lehetőségét. A felek 2016. október 18-án vállalkozási szerződést kötöttek. Az abban megrendelt munkák részét képezte a földszinti étkezőhelyiség kialakítása, az első emeleti nagyterem felújítása, a B modern épületszárny első emeleti polgármesteri és jegyzői irodastruktúrájának felújítása, a B modern épületszárny második emeleti folyosóvégi irodablokkjának átalakítása, a vizesblokkok felújítása, a földszinti padlóburkolat részleges cseréje, az M. utcai kerítés felújítása, a kémény bontása és a cserépfedés cseréje.

[2] A felek a teljesítés idejét a munkaterület átadás-átvételét követő 120 napban, az egyösszegű vállalkozói díjat nettó 82 951 492 forintban, a tartalékkeret összegét a nettó vállalkozói díj 5%-ában, azaz 4 147 575 forintban határozták meg. Rögzítették, hogy a szerződés módosítása, kiegészítése csak írásban, az egyetértésükkel, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 141. §-ában meghatározott korlátozások figyelembevételével történhet. Kikötötték, hogy a vállalkozó a vállalkozói díjon felül a kötelezően elvégzendő azokat a munkákat jogosult elszámolni, amelyek a Közbeszerzési Dokumentációban meghatározott paramétereken túlmutató tartalom megvalósításához szükségesek. Megállapodtak abban, hogy a pótmunka teljesítése kizárólag akkor kezdődhet el, valamint a pótmunka tartalékkeretből történő elszámolásának feltétele az, hogy a megvalósítandó műszaki tartalmat a műszaki ellenőr előterjesztése alapján a megrendelő pótmunkának minősítse, azt megrendelje, valamint a pótmunka ellenértékét a szerződés és a Kbt. rendelkezéseivel összhangban megfelelően meghatározzák. A szerződés tartalmazta, hogy kizárólag olyan pótmunka megrendelésére és elszámolására van lehetőség, amely a kivitelezéshez feltétlenül szükséges, tervmódosítás vagy műszaki okok miatt vált szükségessé, összhangban a Kbt. 141. §-ában foglaltakkal. A szerződés értelmében azok a teljesítések, amelyekre nem állnak rendelkezésre szerződésszerű pótmunka megrendelések, semmilyen jogcímen nem kerülnek kifizetésre, ideértve a jogalap nélküli gazdagodást is. A felek rendelkeztek arról, hogy a pótmunka elrendelésére a tartalékkeret erejéig a Kbt. 141. §-a szerinti szerződésmódosítás nélkül, azt meghaladóan csak a megrendelő erre vonatkozó írásos nyilatkozata alapján, a szerződés Kbt.-nek megfelelő írásbeli módosítását követően lehetséges.

[3] A szerződés szerint az ingatlan tekintetében a vállalkozó viselte a kárveszélyt a munkaterület átadás-átvételétől a szerződés teljesítéséig. A vállalkozó azoknak a károknak a tekintetében sem mentesült a szerződésben meghatározott kártérítési felelősség alól, amelyeket a vállalkozó, a megrendelő vagy bármely más érdekelt fél által szerződtetett biztosító nem térít meg, illetőleg amelyek a szerződés végrehajtásához szükséges építési munkákkal még gondos kivitelezés esetén is együtt járhatnak.

[4] A kivitelezés során a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásáig a vállalkozó feladata volt a munkavédelmi és tűzvédelmi előírások, illetve a biztonságtechnikai rendszabályok fokozott betartása és betartatása.

[5] A felek megállapodtak abban is, hogy a vállalkozó köteles a vállalkozási tevékenységére felelősségbiztosítási szerződést kötni, vagy a meglévő biztosítását kiterjeszteni legalább 250 000 forint/káresemény és 60 000 000 forint/év biztosítási értékben, amelyben kedvezményezettként a megrendelőt szükséges megjelölnie.

[6] A felperes 2016. október 18-án építés- és szerelésbiztosítási szerződést kötött a Zrt.-vel. Az alperes a vagyonába tartozó ingatlanokra, így a fenti ingatlanra is 2014. január 1-jétől három évi határozott időtartamra kötött Általános Vállalkozói Vagyonbiztosítási szerződést a beavatkozójával.

[7] A városháza épületében 1996. június 6-tól telepítettek egyedi, személyi azonosító kóddal működtethető riasztóberendezést behatolást jelző mozgásérzékelők beépítésével. Az alperes a vagyonvédelmi rendszer távfelügyeleti szolgáltatására utoljára 2014. május 14-én kötött ügyeleti szerződést, amelyhez külön szolgáltatásokat nem rendelt. A vagyonvédelmi berendezés a mobilszolgáltató GPRS-hálózatán keresztül küldött jelzésekkel riasztotta az alperessel szerződött szolgáltatót, aki kivonuló szolgálatot biztosított az épülethez, illetve a diszpécser a vagyonvédelmi szolgáltatási szerződésben megjelölt személyeket értesítette a jelzett eseményről. A riasztó élesítésének elmaradása esetére („elmaradt zárás figyelése” szolgáltatás) az alperes intézkedést nem kért. Ezt az utóbbi külön szolgáltatást 2017. szeptember 25-én rendelte meg, és azt a szolgáltató 2017. szeptember 28-tól teljesítette.

[8] Az alperes a felperesnek a vállalkozási szerződéssel megrendelt munkák elvégzéséhez a kiürített épületben a munkavégzéshez szükséges részleges munkaterületet adott. Az építési munkaterület átadás-átvétele során a felperes megkapta az épület bejáratának kulcsát és a riasztórendszer kódját. Az épület napi nyitása és zárása során a felperes érdekkörében eljáró személyeknek kellett aktiválniuk az épület vagyonvédelmi rendszerét.

[9] Az energetikai korszerűsítés előtt a B épületszárny padlástérbe vezető fém ajtaja lakattal volt lezárva. Az alperes a munkaterületet úgy adta át, hogy a lakatot a fém ajtóról eltávolította, a tetőfelújításhoz a munkaterületet a felperesnek a padlástérre kiterjedően biztosította. A felperes a tetőfelújításhoz az épület főhomlokzatán és az udvar felőli hátsó homlokzatán építési állványzatot létesített.

[10] A vagyonvédelmi rendszert az ezzel megbízott személyek a munkák befejezése után általában 17 óra körül naponta élesítették, és másnap reggel, általában 7 óra körül munkakezdéskor kapcsolták ki. A riasztórendszert 2017. február 2-án 17 óra körül M. „élesítette” és ezt követően kulccsal zárta az épületet, a vagyonvédelmi rendszer élesítését azonban a távfelügyeleti rendszer központja nem érzékelte. A vagyonvédelmi rendszer aktiválása (élesítése) így nem történt meg, és az épület az éjszakai órákra elektronikai védelem nélkül maradt.

[11] Az éjszakai órákban (a zárás és 5 óra közötti időpontban) ismeretlen személy vagy személyek az építési állványzaton a tetőre mászva, a nyitott tetőszerkezeten keresztül a nem zárt padlástér ajtón át az épület B épületszárnyába hatoltak, a vasbeton lépcsőzet első emeleti fordulója alatt gyári csomagolásban felhalmozott laminált padlólapokat, az azokra hordott beltéri ajtólapokat és három műbőrrel párnázott irodai ajtólapot meggyújtotta vagy meggyújtották, és az így okozott tüzet hátra hagyva az épületből távoztak. A tűz az ajtólapok elégése után a kötegelt laminált padlólapok felszínén égett, tovább nem terjedt, de a folyamatos égéssel járó hő és a keletkezett füst a már 80%-os készültségben felújított felületekben, illetve beszerelt vagyonelemekben jelentős károkat okozott, az épület szinte egészét füsttel és korommal telítette. A tűz hatására az épület belsejét beterítő füstöt a felperes érdekkörében eljárt személy 2017. február 3-án 6 óra 50 perckor észlelte.

[12] A 2017. március 27-én kiállított tűzvizsgálati összefoglaló jelentésben a tűz keletkezési okát ismeretlenként írták alá.

[13] A tűzeset kapcsán mindkét fél feljelentést tett. A nyomozati eljárásban beszerzett tűzvédelmi igazságügyi szakértői vélemény szerint emberi tevékenységből származó szándékos tűzokozás történt, a tűz az épület további részére nem tudott továbbterjedni, és a füsttel, korommal okozott károkon kívül további károsodást nem eredményezett. A nyomozó hatóság a 2017. július 25-én meghozott határozatával a nyomozást felfüggesztette, mivel az elkövető kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható.

[14] A felek a vállalkozási szerződést először a felperes által jelzett kedvezőtlen időjárási körülmények, másodszor a tűzeset miatt módosították a teljesítési határidő vonatkozásában.

[15] A felperes az építés-, szerelésbiztosítás alapján a biztosító felé a teljes épületben keletkezett károk helyreállítási költségeként nettó 43 286 027 forint összegű biztosítási szolgáltatásra vonatkozó igényt jelentett be. A biztosító összesen 16 556 958 forintot térített 100 000 forint önrész levonása mellett.

[16] A felperes 2017. november 24-én az alperes polgármesteréhez intézett levelében a biztosító által nem térített 38 416 296 forint költsége megtérítését kérte. Előadta, hogy a tűzeset utáni helyreállítási munkák 54 973 254 forint költséggel jártak, amelyből a biztosító a kárrendezési eljárás során 16 556 958 forintot térített meg. Hivatkozott arra, hogy a károkozásban vétlen volt.

[17] Az alperes 2017. november 7-én jelentette be a káreseményt a beavatkozója felé, aki az igényt elutasította. Az alperes erről a 2018. szeptember 28-án kelt válaszlevelében tájékoztatta a felperest, és közölte vele, hogy az elutasító nyilatkozatra figyelemmel nem áll módjában az elvállalt helyreállítási költségek további részét a felperes részére megtéríteni.

[18] Az alperes az épületbe a káreseményt követően – a tűzeset kapcsán tett szakértői javaslata is figyelemmel – tűzjelző berendezést építtetett be, amely a tűz kifejlődésének korai szakaszában észlelést és jelzést tesz lehetővé.

[19] Az alperes 2019. június 30-án arról tájékoztatta a felperest, hogy a beavatkozója által nyújtott információk alapján a vagyonbiztosítási szerződésének feltételei szerint az építés-szerelés alatt álló épület a tűzbiztosítás alól kizárt volt. Hangsúlyozta, hogy a vállalkozási szerződés alapján a munkaterület átadás-átvételétől a vállalkozó viseli a kárveszélyt, így a vele szemben előterjesztett igény nem megalapozott.

[20] A felperes a 2020. április 22-i ügyvédi felszólításban kiemelte, hogy a kárt nem ő, hanem kívülálló, ismeretlen gyújtogató okozta. A tűzesetet a vállalkozási szerződés alapján vis maiorként értékelte. Utalt arra, hogy a káresemény következményeinek elhárítását az alperes biztató magatartása miatt kezdte meg, és végezte el annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal visszaköltözhessen a régi helyére, ezt azonban nem az ingyenesség szándékával tette, és a kárelhárító munkálatait az alperes közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül elfogadta. Emiatt jogalap nélküli gazdagodás címén 38 416 296 forint megfizetésére szólította fel az alperest.

[21] Az alperes a 2020. május 11-én kelt válaszlevelében vitatta a jogalap nélküli gazdagodás megállapíthatóságát. Előadta, hogy jogosult volt a felújított, hibátlan állapotban átvenni az épületet, a felperesnek pedig kötelezettsége volt azt ilyen állapotban átadni.

[22] A felperes megváltoztatott keresetében 38 416 296 forint és annak 2017. november 24-től a kifizetésig járó késedelmi kamatának megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A látszólagos tárgyi keresethalmazatot alkotó keresetei közül az elsődleges vállalkozói díj (pótmunka díjazása) megfizetésére irányult, és ennek jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:238. §-át, 6:241. § (2) bekezdését és 6:252. §-át jelölte meg. Ezt azzal indokolta, hogy a felek az alperes vagyonbiztosítójának helytállása reményében a vállalkozási szerződésüket kiegészítették, és az alperes pótmunkaként kérte a helyreállítási munkák elvégzését, amelyeket ő a szóbeli megállapodás alapján teljesített. Másodlagosan jogalap nélküli gazdagodás alapján kérte az alperes marasztalását. Ebben a körben előadta, hogy a kár elhárítása nem volt feladata, mégis elvégezte a polgármesteri hivatal teljes épületének helyrehozatalát, és ezzel a rovására az alperes jogalap nélkül gazdagodott. Álláspontja szerint az alperes megtérítési kötelezettsége független attól, hogy a káresemény bekövetkezésekor a vagyonbiztosítás alapján az alperes beavatkozója kockázatban állt-e az épület vonatkozásában. Harmadlagosan utaló magatartással okozott kár megtérítésére kérte az alperes kötelezését. Állította, hogy ennek a jogszabály által megkívánt együttes feltételei fennálltak.

[23] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az összegszerűséget egyik kereset tekintetében sem vitatta. Az elsődleges kereset elutasítását arra hivatkozással kérte, hogy a pótmunkákat nem rendelt meg, és a vállalkozási szerződést nem módosították. A másodlagos kereset kapcsán kiemelte, hogy a felperes a teljes épület birtokába került, és a szerződés alapján a munkaterület átadás-átvételétől a szerződésben foglaltak teljesítéséig az épülettel kapcsolatos mindenfajta károsodásért felelősséggel tartozott. Érvelése szerint az ismeretlen elkövetőnek az épületbe való bejutása és a gyújtogatás a felperes ellenőrzési körébe eső körülménynek minősült, a gondatlan magatartása és a tűz kialakulása között ezért az okozati összefüggés fennállt. A harmadlagos kereset elutasítását azzal az indokkal kérte, hogy a szerződésre figyelemmel ez a követelés nem értelmezhető, egyúttal tagadta az utaló magatartás együttes feltételeinek megvalósulását.

[24] Az alperes beavatkozójának ellenkérelme szintén a kereset elutasítására irányult.

[25] Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest a felperes javára 19 208 148 forint és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[26] Az elsődleges keresetet megalapozatlannak találta. Ennek indokaként azt jelölte meg, hogy a felperes a pótmunkának a vállalkozási szerződésben meghatározott eljárásrendben történt megrendelésére vonatkozó tényelőadást nem tett, és ilyet nem bizonyított, a szóban vagy ráutaló magatartással létrejött megállapodást pedig a rendelkezésre álló bizonyítékok nem igazolták.

[27] A másodlagos kereset elbírálásakor abból indult ki, hogy a Ptk. 6:579. §-a szerinti jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazása szubszidiárius jellegű, ezek a szabályok mindaddig nem alkalmazhatóak, amíg a követelésnek más jogalapja van. Rögzítette, hogy a felek közötti vállalkozási szerződés a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak az alkalmazhatóságát nem zárta ki, mivel a vagyoneltolódásra a szerződéses jogviszony nem adott jogalapot, és az előállott gazdagodás a szerződésszegés szabályai alapján sem volt orvosolható.

[28] Elsőként azt vizsgálta, hogy a felperes vállalkozóként viselte-e a kárveszély átszállásából származó kockázatot a nem az érdekkörébe tartozó károkozó magatartásból bekövetkezett tulajdonosi károsodás esetén is. Ennek kapcsán figyelemmel volt arra, hogy a vállalkozási szerződés bizonyos mértékig szabályozta a kockázat és a kárveszély viselésének módját, valamint vagyonvédelmi előírásokat is tartalmazott. Figyelembe vette, hogy a dologgal járó terheket a tulajdonosnak akkor kell viselnie, ha azokat jogszabály nem hárítja másra, és e kártelepítési szabály alóli kivételeket nem csupán a dologi jogi rendelkezések állapítanak meg, hanem a szerződési jogi és felelősségi szabályok is. Értékelte, hogy a felek a vállalkozási szerződése szerint az alperesnek kellett biztosítania a munkavégzésre alkalmas munkaterület. Megállapította továbbá, hogy a szerződés értelmében a B épületszárnynak a tűz keletkezésével érintett első emelte, a tetőszerkezet és az alatta lévő padlástér, valamint az A épületszárny első emeleti nagyterme építési munkaterületnek minősült, amelyek birtokát a felperes részére átadták. Értelmezése szerint a munkaterület átadásával az azt érintő kárveszély a vállalkozóra átszállt, és a tulajdonos építtetőre a vállalkozási szerződés teljesítésével szállt vissza. Ehhez képest kifejtette, hogy a munkaterületként át nem adott épületrész vonatkozásában a kárveszélyt a tulajdonjogából következően a továbbiakban is az alperes viselte, ezért biztosítási érdeke a továbbiakban is fennállt, és igényt tarthatott – a biztosító kockázatviselése esetén – a vagyonbiztosító szolgáltatásaira. Azt azonban nem tartotta vizsgálhatónak, hogy az alperes vagyonbiztosításának feltételei alapján a beavatkozó kockázatviselése fennállt-e.

[29] Megállapította, hogy a felperes az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-ának megfelelően az ajánlatkérő által előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosítást is tartalmazó építési-szerelési biztosítási szerződéssel rendelkezett az építési beruházás teljes időszakában. Arra is utalt, hogy az alperes a felelősségbiztosításhoz kapcsolódó elvárt limiteken túl egyéb ajánlatkérői elvárásokat nem fogalmazott meg.

[30] Az építési területként átadott-átvett épületrész vonatkozásában a felperesre átszállt kárveszélyviselés vonatkozásában kifejtette, hogy az elkövetési magatartás életszerűtlensége ellenére az alperes által a felperes terhére hivatkozott magatartások alkalmasak voltak a közvetlen kárveszély okozására. A Ptk. 6:146. §-ára utalással rögzítette, hogy a pert megelőző büntetőeljárás során fel sem merült, hogy a szerződés teljesítése során bekövetkezett kárt a felperes kötelezettként saját magatartásával okozta volna, a más (ismeretlen elkövető) által okozott kár azonban a felperes szerződésszegését eredményezte, amelyért az alperessel szemben felelt. A Ptk. 6:527. § (1) bekezdésére is hivatkozva értékelte, hogy a tűz a vállalkozási szerződés 80%-os készültsége mellett következett be, amikor a mindkét fél részéről fennállott körülmények a kár természetben való megtérítését, a kár elhárításához szükséges munkák felperes általi elvégzését indokolták. Figyelembe vette, hogy a felperes a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének szabályai alapján tartozott helytállni az alperessel szemben, és a károkat saját munkateljesítményével hárította el, ennek keretében újból elvégezte a már korábban elkészült munkateljesítményt, és elhárította a füst kártételét olyan helyiségeket érintően is, ahol korábban munkát nem végzett. A felperesnek a káresemény utáni teljesítését az ingatlan rendeltetésszerű használatához mellőzhetetlennek tartotta, mivel az elvégzett munkák olyan költségektől mentesítették az alperest, amelyeket a tulajdonában álló károsult épület rendeltetésszerű használatához mindenképpen el kellett végeztetnie. Hivatkozása szerint a munkák elvégzésének szükségessége a tűzkárral okozati összefüggésben merült fel, amely a feleken kívüli harmadik (ismeretlen) személy deliktuális kárfelelőssége körébe tartozó jogellenes magatartása következményeként, a felek viszonylatában szerződésszegéssel okozott kárként állt elő.

[31] A Ptk. 6:142. §-ára utalva kifejtette: az, hogy előre nem látható körülményként ismeretlen személy tüzet okozott a felújítás alatt álló épület első emeleti lépcsőfordulója alatt, nem elegendő annak megállapításához, hogy megfelelő intézkedések mellett is elkerülhetetlen lett volna a tűz károkozása, és ezért ez az esemény nem tekinthető vis maiornak. Miután pedig a felperes a kimentés első és alapvető feltételét, a szerződésszegést előidéző körülmény ellenőrzési körön kívüli jelentkezését nem igazolta, a másik két feltétel vizsgálata nélkül is megállapíthatónak tartotta a kimentés sikertelenségét.

[32] Eredményesnek találta ugyanakkor a felperesnek azt a hivatkozását, hogy az alperes a kármegelőzési, kárelhárítási kötelezettségét elmulasztotta, amikor a vállalkozási szerződés megkötésekor nem kívánt meg összkockázatú építési-szerelési biztosítást, a tulajdonában álló épületre nagyobb biztosítási összegű vagyonbiztosítás megkötését, nem nyújtott tájékoztatást a vagyonbiztosítása feltételeiről, nem végzett teljes körű oktatást a vagyonvédelmi rendszer működtetéséről, nem vette igénybe a zárás-elmaradás figyelés funkciót, és a középületben nem épített ki tűz- és füstjelző berendezést. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (a továbbiakban: OTSZ) 1. § (1) bekezdése és 2. § (4) bekezdése alapján rögzítette, hogy az alperes a káreseménnyel érintett középület vonatkozásában nem volt köteles beépített tűzjelző berendezés létesítésére, de megítélése szerint a jógazda gondosságával végzett vagyongazdálkodás keretében tőle mint tulajdonostól a kor műszaki színvonalának megfelelő vagyon- (és személy)védelem kiépítése elvárható lett volna, ahogyan az a tűzeset után meg is történt. Ebben a körben jelentőséget tulajdonított annak, hogy ha az épület az említett berendezéssel ellátott lett volna, akkor a füst kártétele közel nem lehetett volna olyan mértékű az észlelésig, mint amelynek az elhárítását a felperesnek végül el kellett végeznie.

[33] Megállapította, hogy az alperes az említett mulasztásaival a kár bekövetkezésében, illetőleg súlyosbodásában károsultként közrehatott, és ezért a felperes az alperes teljes kárának megtérítésére a Ptk. 6:144. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Ptk. 6:525. § (1)–(3) bekezdései szerint nem volt köteles. Ebből arra következtetett, hogy az alperes a kármegosztásra figyelemmel a terhére rótt kármérték erejéig a vagyoni előny megtartására jogcímmel nem rendelkezett, így a jogalap nélküli gazdagodás alapján előterjesztett kereset részben eredményre vezetett. Mivel a felek viszonylatában a felróhatóság és a közrehatás arányát – az értékelt körülmények mellett – nem tartotta megállapíthatónak, ezért a Ptk. 6:525. § (2) bekezdésének alkalmazásával a kárt közöttük egyenlő arányban látta megoszthatónak. Ennek megfelelően a felperes által igazolt (és az alperes részéről nem vitatott) teljesítmény értékéből kiindulva az alperest jogalap nélküli gazdagodás címén a rendelkező részben meghatározott összeg megfizetésére kötelezte.

[34] A másodlagos kereset részleges megalapozottságára figyelemmel a harmadlagos kereset elbírálását mellőzte.

[35] Az alperes és a beavatkozó fellebbezései, valamint a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[36] Az alperes és a beavatkozó által megjelölt eljárási szabálysértések közül a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 2. § (2) bekezdésének és a 342. § (1) és (3) bekezdéseinek megsértése kapcsán azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság nem terjeszkedett túl az előterjesztett kérelmeken, mert az ellenkérelem alapján vizsgálnia kellett, hogy az alperes kártérítés címén megtarthatja-e a gazdagodást. Tévesnek minősítette a beavatkozónak azt a fellebbezési hivatkozását is, hogy a felperes az eljárás során érvényesíteni kívánt jogként nem jelölte meg a károsulti közrehatást. Ismertette a felperes ezzel összefüggő nyilatkozatait. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alperes és a beavatkozója részéről feltüntetett okból az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése nem volt szükséges.

[37] Az érdemi felülbírálat során az elsőfokú ítéletnek a Ptk. 6:579. §-ának értelmezésével és a jogalap nélküli gazdagodás jogi természetével kapcsolatos jogi indokait osztotta.

[38] Nem értett egyet ugyanakkor az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a vállalkozási szerződés csak az építési munkaterületet érintően zárta ki a tulajdonosi kárveszélyviselés szabályát, és a munkaterületként át nem adott épületrészek vonatkozásában a kárveszélyt továbbra is az alperes viselte. Ezzel szemben hivatkozott a vállalkozási szerződésnek arra a kikötésére, amely szerint a felperes vállalkozóként az ingatlan tekintetében viselte a kárveszélyt, és a felek az ingatlanon a szerződésben feltüntetett telekingatlant és a rajta álló épületet értették.

[39] A jogalap nélküli gazdagodás megtérítése iránti igény 6:579. § (1) bekezdésében meghatározott konjunktív feltételei közül a vagyoni előny előállása vonatkozásában azt emelte ki, hogy a gazdagodás akár vagyoni aktívum megszerzése, akár passzívumtól való mentesülés lehet. Utalt arra, hogy az alperes és a beavatkozója által is vitatott vagyoni előnyt az elsőfokú bíróság a szerződés módosításának hiányában elvégzett munka ellenértékében, a rendeltetésszerű ingatlanhasználathoz mellőzhetetlen, a tűzkárral okozati összefüggésben felmerült munkák elvégzésének költségében határozta meg.

[40] Abban a körben, hogy a vagyoni előny alperes általi megtartásának volt-e jogalapja, azaz a tűzeset folytán az ingatlanban keletkezett kárt ki volt köteles viselni, az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokaival csak részben értett egyet. Hivatkozása szerint ugyanis az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy az ismeretlen elkövető által okozott kár a felperes szerződésszegését eredményezte, amelyért az alperessel szemben felelt, illetve a vagyoni előny a harmadik személy deliktuális kárfelelőssége körébe tartozó jogellenes magatartása következményeként a felek viszonylatában szerződésszegéssel okozott kárként állt elő. A Ptk. 6:142. §-a szerinti, szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség fennállása körében annak vizsgálatát tartotta szükségesnek, hogy van-e szerződésszegés, kár, és fennáll-e a szerződésszegés és a kár közötti okozati összefüggés. Hangsúlyozta, hogy a szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása (Ptk. 6:137. §). Ehhez képest a perben nem vitatott ténynek nevezte, hogy a felperesnek vállalkozóként szerződéses kötelezettsége volt a munkavégzése során, a napi munkák befejezését követően az épület riasztójának élesítése, ami a káresemény időpontjában elmaradt. Emiatt azt állapította meg, hogy a felperes szerződésszegését ez a mulasztás, nem pedig az ismeretlen személy bűncselekménnyel megvalósított károkozása jelentette. Miután pedig a tűz eredményeként az épület nem vitatott mértékben károsodott, továbbá a szerződésszegés és a kár közötti okozati összefüggés is fennállt, a szerződésszegésért való kártérítési felelősség konjunktív törvényi feltételeinek fennállását a felperes oldalán megállapíthatónak tartotta.

[41] A kimentés körében figyelemmel volt a Kúria Pfv.V.21.339/2020/9. számú határozatára. Rögzítette egyúttal, hogy bár a felperesnek a Ptk. 6:142. §-a által megkövetelt mentesülési feltételeket kellett volna bizonyítania, ilyen körülményt a perben nem jelölt meg. A felperesnek azt a hivatkozását, hogy a kárt harmadik személy, illetve vis maior okozta, úgy értelmezte, hogy a felperes vitatta a saját szerződésszegését, valamint az okozati összefüggést a saját magatartása és a kár között, ezeket a feltételeket azonban a fentiek szerint megállapíthatónak találta. A kommentárirodalomra is hivatkozással ismertette az ellenőrzési körön kívül eső körülmény mint mentesülési feltétel meghatározásának szempontjait. Ezekhez képest arra a következtetésre jutott, hogy a felperes szerződésszegését nem az ellenőrzési körén kívül eső körülmény, hanem az ellenőrzési körébe eső biztonságtechnikai előírások be nem tartása okozta, amely a riasztó megfelelő módon való élesítésével elhárítható lett volna. Következtetése szerint ezért a felperes által előadott körülmények a kártérítési felelősség alóli mentesüléséhez nem vezethettek. A kárt a felperes részéről azért is megtérítendőnek tartotta, mert a kárveszélyt a szerződésben a teljes ingatlan tekintetében magára vállalta.

[42] A Ptk. 6:144. § (1) bekezdésére figyelemmel az elsőfokú bírósággal egyezően alkalmazhatónak tartotta a kármegosztás szabályait. A Ptk. 6:525. § (1) bekezdését értelmezve kiemelte, hogy az itt felsorolt kötelezettségek felróható megszegése olyan közrehatásnak minősül, amelynek mértékéig a károkozó mentesül a kártérítési felelősség alól, másfelől a károsult nem kérheti a saját közrehatása következtében bekövetkező kára megtérítését. Ennek figyelembevételével értékelte az alperesnek a fellebbezésekben vitatott károsulti közrehatását.

[43] Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság EBH 2010.2129. számon is megjelent döntésére, amely szerint a kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettség kizárólag a károsodásra vezető folyamatban, illetőleg a károsodás időpontjára vonatkozóan értelmezhető. Erre is figyelemmel nem tekintette az alperes részéről a kárenyhítési kötelezettség elmulasztásának azt, hogy a káreseményt követő két napon belül a beavatkozó felé nem jelentette be a káreseményt. Hangsúlyozta, hogy kivételes esetektől eltekintve a károsulttól nem várható el a szokásosat meghaladó elhárítási készenlét. Megítélése szerint azzal, hogy az alperes riasztórendszert telepített, és annak üzemeltetésére szerződést kötött, eleget tett a tőle elvárható kármegelőzési kötelezettségnek. Ezzel szemben a zárás-elmaradás figyelés szolgáltatás megrendelését az általános szokásokat meghaladó, a szolgáltató által is külön díj ellenében nyújtott szolgáltatásnak tartotta, és ezért álláspontja szerint annak tűzesetkori hiánya az alperesnek nem volt felróható.

[44] Egyetértett ugyanakkor az elsőfokú bírósággal abban, hogy bár a jogszabály nem írta elő az alperes számára a tűzesetkor, illetve azt megelőzően a füstérzékelő kötelező telepítését, a Ptk. viszont a károsulttal szemben nem a jogszabályi kötelezettségek teljesítését, hanem azt a követelményt állítja, hogy az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítsa. Az elsőfokú ítélet ezzel összefüggő indokait helytállónak tartotta.

[45] Rámutatott: a károsulti közrehatás megállapíthatóságára tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta a kármegosztás Ptk. 6:525. § (2) bekezdésében írt szabályát, amely alapján a felmerült kár fele részének megtérítését az alperes a felperestől nem követelhette, illetve a felperes által természetben nyújtott helyreállítási munkák értéke fele részének megtartására kártérítés címén nem volt jogalapja. Ennek alapján megállapította, hogy a felperes által nyújtott helyreállítási munkák értékének fele része tekintetében az alperes a felperes rovására jogalap nélkül jutott vagyoni előnyhöz, amelynek visszatérítésére a Ptk. 6:579. §-a alapján köteles.

[46] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte.

[47] Megsértett jogszabályhelyként a Pp. 2. § (2) bekezdését, a 342. § (1) és (3) bekezdését, a Ptk. 1:4. § (1)–(2) bekezdését, 6:58. §-át, a 6:144. § (1) bekezdését, 6:525. § (1)–(2) bekezdését, valamint 6:579. §-át jelölte meg. Emellett állította, hogy a jogerős ítélet jogkérdésben eltér a BH 2009.296. és az EBH 2009.2042. számon megjelent döntésektől, valamint a Kúria Pfv.IV.21.158/2014/6., Pfv.III.22.085/2015/4., Pfv.III.22.118/2015/4. és Pfv.V.20.187/2020/13. számú közzétett határozatától.

[48] Előadta, hogy a felperes ténylegesen előterjesztett kereseti kérelmet jogalap nélküli gazdagodás jogcímén, azonban e kérelméhez kapcsolódóan vagyoni előnyként a vis maior esemény folytán bekövetkezett károsodás kijavítási költségét jelölte meg, és nem a kártérítési jogviszony szerinti, a kármegosztással érintett összeg megtérítésére kérte őt kötelezni. Tévesnek tartotta a jogerős ítéletnek azt az indokát is, amely szerint az ellenkérelem alapján vizsgálni kellett, hogy kártérítés címén megtarthatja-e a gazdagodást. Kiemelte: a bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy a tartalom szerinti elbírálás elve alapján a felperes által megjelölttől eltérő anyagi jogi jogalapon bírálja el a keresetet. Ezt azért tartotta lényegesnek, mert a jogerős ítéletben a jogalap nélküli gazdagodás mellett egy másik, a kártérítés körében értékelhető jogalap is megjelent: a kármegosztás jogintézménye, az utóbbit azonban a felperes nem jelölte meg, holott lehetősége lett volna a keresetének pontosítására. Éppen ezért hivatkozott arra, hogy a határozott jogállítás követelménye nem teljesült: a felperes egyrészt nem jelölte meg az említett anyagi jogi rendelkezést, másrészt a jogerős ítéletben idézett állításait csupán általánosságban, és nem a jogalap nélküli gazdagodásra kiterjesztve fejtette ki. Mindezt úgy értelmezte, hogy a másodfokú bíróság kvázi korrigálta a felperes által a jogalap nélküli gazdagodás körében előadottakat, és a kármegosztás alkalmazásával határozta meg a vagyoni előny fogalmát. Érvelése szerint a perben eljárt bíróságok ezért a döntéseiket nem alapíthatták volna a kármegosztás jogintézményére.

[49] Hangsúlyozta, hogy a kártérítési jogalap megállapítása esetén a jogalap nélküli gazdagodás szubszidiárius szabályainak egyidejű alkalmazása kizárt, és nincs mód a jogalap nélküli gazdagodás más jogcím melletti párhuzamos alkalmazására sem. Álláspontja szerint a jogerős ítélet ezeknek a követelményeknek nem felelt meg, ugyanis „összevonta” a jogalap nélküli gazdagodás jogintézményét a kártérítéssel, és nem vitatottan kártérítési jogviszony körében értékelte a jogalap nélküli gazdagodás feltételeit. Azt nem vitatta, hogy a szerződéses kapcsolat ténye önmagában nem zárja ki a jogalap nélküli gazdagodás alkalmazhatóságát, azonban azt a kártérítési jogviszony fennállása esetén a megjelölt bírósági határozatok ismeretében egyértelműen kizárhatónak tekintette. A fellebbezésében foglaltakkal egyezően előadta, hogy önmagában a vállalkozási szerződés alapján fennállt jogviszony folytán sem volt helye a jogalap nélküli gazdagodás szabályai alkalmazásának. Ezt azzal indokolta, hogy a szerződés teljesítése alatt a felperes tartozott kárelhárítási, kármegelőzési és kárviselési felelősséggel az épület és a munkaterület vonatkozásában.

[50] Ezen túlmenően vitatta a jogalap nélküli gazdagodás tartalmi elemeinek fennállását. A vagyoni előny bekövetkezését arra hivatkozással vitatta, hogy a felperes kötelezettségét képezte a szerződésben meghatározott munkák elvégzése, és ehhez képest az általa a káreseményt követően elvégzett munka az oldalán nem jelentkezett gazdagodásként, a vagyona ezzel nem növekedett, mivel jogosult volt a felújított, hibátlan állapotában átvenni az épületet, és a felperesnek kötelessége volt annak ilyen állapotban való átadása.

[51] Meglátása szerint a perben eljárt bíróságok tévesen értékelték a kármegosztás jogintézményét, és tévesen értelmezték a felróhatóság fogalmát. A jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján ugyanis azt tartotta megállapíthatónak, hogy nem tanúsított felróható magatartást a szerződéses kapcsolat fennállása alatt. Ezzel szemben hivatkozott a jogerős ítéletnek arra a megállapítására, amely szerint, ha a felperes megfelelően eleget tett volna a riasztó működtetésével kapcsolatos kötelezettségének, akkor a kár megelőzhető lett volna. Előadta, hogy az adott helyzetben elvárható magatartás követelményének a riasztó rendszer működtetésével eleget tett, és a tűzesettel összefüggésben álló károk a felperes mulasztásából kifolyólag következtek be. Érvelése szerint ezért a füstjelző megléte már nem bírt jelentőséggel.

[52] Azzal sem értett egyet, hogy jogszabályi kötelezettség hiányában is elvárható lett volna tőle a füstérzékelő telepítése. Ezt a megállapítást a jogerős ítéletnek azzal az indokával is ellentmondásban állónak tartotta, amely szerint a felperes szerződésszegése és a kár közötti okozati összefüggés is fennállt. Emiatt állította, hogy a káresemény elhárítása, az azzal kapcsolatos kármegelőzési intézkedések nem a tűzjelző hiányára vezethetőek vissza, mivel a károk bekövetkezése megfelelő gondossággal, a riasztórendszer élesítésével egyértelműen elhárítható lett volna. Arra is utalt, hogy olyan berendezések felszerelése, amelyre jogszabály nem kötelezi, több okból sem várható el tőle. Az Alaptörvény 28. cikkére és 31. cikk (1) bekezdésére, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény, valamint az OTSZ rendelkezéseire is hivatkozással kiemelte, hogy önkormányzatként nem róható a terhére, hogy a jogszabályban foglalt követelményektől eltérő rendszert nem alakított ki, mivel gazdálkodása célhoz kötött, annak jogszabályban és költségvetésben rögzített korlátai vannak, amelyre figyelemmel alaptalan a jogerős ítéletben foglalt elvárás.

[53] Állította, hogy a másodfokú bíróság tévesen határozta meg a felróhatóság arányát, és tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a kárt egyenlő arányban kell megosztani. Lényegesnek tartotta, hogy a felperes terhére a kár bekövetkezése kapcsán jóval több felróható körülmény volt értékelhető, és ezért a felperes felróhatóságának aránya jóval magasabb szinten helyezkedett el. A jogerős ítéletben alkalmazott arányú kármegosztást álláspontja szerint önmagában kizárta, hogy a károk bekövetkezése közvetlen okának a riasztórendszer élesítése folytán megvalósított szerződésszegés minősült.

[54] Hivatkozott arra, hogy a vállalkozási szerződés megfelelően szabályozta a kárviselést, és a károk megtérítésével kapcsolatos helyzetre egyértelmű iránymutatást nyújtott. A szerződés kikötéseire utalással előadta, hogy a felelősségbiztosítási szerződés megkötése, az abban meghatározott biztosítási érték mértéke a felperes érdekét képezte az esetlegesen bekövetkező károk megtérítése céljából, mivel azokat nem volt jogosult vele szemben közvetlenül érvényesíteni.

[55] Ezen túlmenően állította, hogy a jogerős ítélet mind a jogalap nélküli gazdagodás és a kártérítés egymáshoz fűződő viszonyával, mind a felróhatóság és a kármegosztás jogintézményével kapcsolatban jogkérdésben eltér a Kúria által közzétett határozatoktól.

[56] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, annak helyes indokai alapján.

[57] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[58] A Kúria a Pp. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet az alperes által megjelölt és érdemben vizsgálható okokból nem jogszabálysértő, és jogkérdésben nem tér el a hivatkozott kúriai határozatoktól.

[59] A felülvizsgálati kérelem egymással eshetőleges kapcsolatban álló kérelmeket tartalmazott. A Pp. 110. § (3) bekezdésének megfelelően azokat tartalmuk szerint kellett figyelembe venni. Az elsődleges kérelem ténylegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatása mellett a kereset teljes elutasítására irányult. A másodlagos kérelem teljesítése pedig – ahogyan arra a felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes is utalt – a jogerős ítéleten kívül az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését is feltételezte.

[60] Az alperes eljárási szabálysértésként a saját és a beavatkozó fellebbezésében foglaltakkal egyezően a Pp. 2. § (2) bekezdésének, valamint a 342. § (1) és (3) bekezdéseinek megsértésére hivatkozott. A rendelkezési elv sérelmét az érdemi döntés korlátait meghatározó utóbbi két jogszabályhely közül a Pp. 342. § (3) bekezdésének téves alkalmazásával, a jogállításhoz való kötöttség figyelmen kívül hagyásával azonosította. Azt kifogásolta, hogy a perben eljárt bíróságok a felperes által megjelölttől eltérő anyagi jogi jogalapon bírálták el a keresetet.

[61] A felperesnek a jogalap megjelölése útján kell az érvényesített jogot megjelölnie [Pp. 170. § (2) bekezdés b) pont]. Ez jelenti a jogállítást. A jogállítás alapvetően kétféle módon történhet. Egyrészt a jog alapjául szolgáló konkrét jogszabályhely megjelölésével, másrészt a jog alapjául szolgáló azon jogszabályi rendelkezési tartalom megnevezésével, ami az érvényesített alanyi jogot adja. A jogállítást továbbá mindig a tényállítással és a jogi érveléssel együtt kell kezelni. Egy igénynek rendszerint egyetlen anyagi jogszabályi rendelkezésen nyugvó jogalapja van, ha azonban a fél a jogalap megjelölése körében több rendelkezést tüntet fel, de ennek ellenére megállapítható, hogy mely jogot kívánja érvényesíteni, teljesül a jogállítás határozottságának követelménye (Kúria Pfv.I.20.113/2024/6.). A bíróság a kereseti kérelemhez és a jogállításhoz van teljesen kötve [Pp. 342. § (1) és (3) bekezdés]. A felek jogi érveléséhez azonban nincs kötve: a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. Törvény (a továbbiakban: Bszi.) 2. § (2) bekezdése alapján a bíróságnak jogalkalmazási tevékenysége során a jogszabályok érvényesülését kell biztosítania, így az érvényesített jogon, a kereseti kérelmen és az ellenkérelmen belül a fél jogi érvelésétől eltérő indokok mentén is határozhat (Kúria Pfv.I.20.807/2023/5.).

[62] Az adott esetben a felperes látszólagos tárgyi keresethalmazatot alkotó, egymással eshetőleges viszonyban álló három keresetet terjesztett elő, és azokat az elsőfokú bíróság a felperes által meghatározott sorrendet követve bírálta el. Ennek megfelelően az elsődleges, vállalkozói díj megfizetése iránti kereset megalapozatlanságára tekintettel tért át a másodlagos, a jogalap nélküli gazdagodás megtérítésére irányuló kereset elbírálására. A felperes a kereset tárgyát, vagyis az érvényesíteni kívánt jogot ebben a részében is a jogalap megjelölésével tüntette fel: a keresetlevél a Ptk. 6:579. § (1) bekezdésére és 6:580. §-ára, valamint a jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozást is tartalmazott. Ez volt tehát a felperes által állított jog, amelytől a bíróságok nem térhettek el. Ehhez képest a károsulti közrehatás és arra tekintettel a kármegosztás szabályának alkalmazásával összefüggő jogi álláspont kifejtése nem a jogállítás, hanem a jogi érvelés része volt. A másodfokú bíróság pedig helyesen mutatott rá arra, hogy ez az indok már a keresetlevélben megjelent, és a felperes az elsőfokú eljárásban ehhez kapcsolódóan több, az alperes károsulti közrehatása szempontjából lényeges tényállítást is tett. Éppen ezért a bíróságok a felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben azzal, hogy a másodlagosan előterjesztett kereset megalapozottságának vizsgálatakor a kontraktuális kártérítési felelősség szabálya mellett a károsulti közrehatásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket is alkalmazták, és a kármegosztás eredményeként határozták meg az alperes által visszatérítendő jogalap nélküli gazdagodás mértékét, a felperes által állított jogon nem terjeszkedtek túl. Emiatt a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eljárásjogi jogszabályhelyeket nem sértette.

[63] Az alperes az anyagi jogi jogszabálysértések között a Ptk. 6:579. §-ának megsértését alapvetően annak szubszidiárius jellegének figyelmen kívül hagyására hivatkozással állította. Ennek kapcsán a következőknek kellett jelentőséget tulajdonítani. A jogalap nélküli gazdagodás szubszidiárius kötelemkeletkeztető szabály: akkor alkalmazható, ha a gazdagodó és a sérelmet szenvedett fél között más jogviszony nem áll fenn, vagy ha a jogvita nem bírálható el a felek jogviszonyára irányadó szabályok szerint, mert azok vagy a felek szerződése az alaptalan gazdagodás tényállására nem terjednek ki, ezért a jogalap nélküli gazdagodással a felek között a jogviszonyuktól független, önálló kötelmi jogviszony jön létre. A gazdagodás akkor alaptalan, ha a vagyoni előnyhöz jutott félnek nincs olyan jogcíme, amely őt az előny megtartására feljogosítaná (Kúria Pfv.VI.20.866/2020/8.). A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazhatóságát a felek közötti szerződéses kapcsolat önmagában nem zárja ki (Kúria Gfv.III.30.049/2024/11.).

[64] Mindezt a felülvizsgálati kérelmében az alperes sem vitatta. Ennek ellenére – a szerződés fogalmát meghatározó Ptk. 6:58. §-ra utalással – hivatkozott arra, hogy a felek vállalkozási szerződése megfelelően szabályozta a kárviselést, és a károk megtérítésével kapcsolatos helyzetre egyértelmű iránymutatást nyújtott. A másodlagos keresettel érvényesített jog fennállásának vizsgálatakor azonban abból kellett kiindulni, hogy – az elsőfokú ítéletnek a másodfokú bíróság által is osztott jogi indoka szerint – a vagyoneltolódásra a felek közötti szerződéses jogviszony nem adott jogalapot, és mivel az alperes a felperestől pótmunkát nem rendelt, a felek a vállalkozási szerződésüket e tekintetben nem módosították, ezért a jogalap nélküli gazdagodásra alapított igényérvényesítésről kellett határozni.

[65] A jogalap nélküli gazdagodás tényállásának kisegítő jelleggel való alkalmazhatóságára az alperes abban az összefüggésben is hivatkozott, hogy a kártérítés és a jogalap nélküli gazdagodás szabályai egyidejűleg nem alkalmazhatóak. A felülvizsgálat alapjaként pedig itt nem csupán a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát, hanem a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérését is megjelölte. Állította, hogy a másodfokú bíróság a kártérítés és a jogalap nélküli gazdagodás egymáshoz fűződő viszonyának kérdésében a feltüntetett határozatokban foglaltakkal ellentétes álláspontot fejtett ki. A referenciahatározatként hivatkozott, BH 2009.296. számon megjelent határozat a Legfelsőbb Bíróság Pfv.VIII.20.051/2009/5. számú ítélete volt. A Pp. 346. § (5) bekezdéséből és 406. § (1) bekezdéséből, valamint a Bszi. 32. § (1) bekezdés b) pontjából is következően azonban a Legfelsőbb Bíróság határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással felülvizsgálati kérelem nem terjeszthető elő (Kúria Pfv.III.20.775/2022/8., Gfv.III.30.352/2024/4.). A Kúria az ugyanebben a körben megjelölt Pfv.IV.21.158/2014/6., Pfv.III.22.085/2016/4. és Pfv.V.20.187/2020/13. számú közzétett határozatának a felülvizsgálati kérelemben ismertetett indokolási részében a már említett két kötelmi jogi jogintézmény elhatárolására és a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazhatóságára vonatkozó megállapításokat tett. A jogerős ítélet ugyanakkor ebben a jogkérdésben a felsorolt kúriai határozatoktól nem tért el. Ez az eltérés akkor lett volna megállapítható, ha a felperes a felek közötti kártérítési kötelemre tekintettel az alperestől kártérítést is követelhetett volna, a perben eljárt bíróságok az alperest mégis a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére kötelezték. Ez valóban a jogalap nélküli gazdagodás szubszidiárius jellegének figyelmen kívül hagyását és a Ptk. 6:579. §-ának téves alkalmazását jelentette volna. Ezzel szemben mindkét fokú bíróság helyesen azt tekintette kiindulópontnak, hogy a felek vállalkozási szerződése a vagyoneltolódást nem rendezte, és az előállott gazdagodás a szerződésszegés szabályai alapján sem volt orvosolható. Ennek nem mondott ellent az, hogy az alperes által megtérítendő vagyoni előny értékének meghatározásához a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályainak alkalmazására is szükség volt. A felperes ugyanis azok alapján – a Kúria Pfv.V.20.187/2020/13. számú határozatában foglaltakhoz hasonlóan – az alperestől kártérítést nem követelhetett, hiszen a szerződésszegésére tekintettel őt terhelte a Ptk. 6:142. §-a szerinti kártérítési felelősség. Ehelyett a vagyoneltolódás abban mutatkozott és a jogalap nélküli gazdagodás szabályának alkalmazását az indokolta, hogy bár a felperes a káresemény után a szerződéses vállalását meghaladóan az ingatlan rendeltetésszerű használatához nélkülözhetetlen helyreállítási munkákat is elvégezte, és ezzel a kárt természetben megtérítette, az alperes a károsulti közrehatása miatt, a kármegosztás arányában a kártérítéssel jogalap nélkül gazdagodott. Ebből következően az alperes a jogalap nélküli gazdagodás tényállási elemei közül a gazdagodás jogalap nélkülisége mellett a vagyoni előny bekövetkezését is megalapozatlanul vitatta. Kétségtelen, hogy az alperes jogosult volt a felújított, hibátlan állapotában átvenni az épületet, a felperes azonban a megtéríteni kért vagyoni előnyt nem a szerződés alapján általa teljesítendő szolgáltatás értékével, hanem a teljes épület helyrehozatala miatt a károsult állapot és a helyreállított állapot közötti értékkülönbözettel azonosította.

[66] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében feltüntetett Ptk. 6:144. § (1) bekezdésének utaló szabálya folytán alkalmazandó Ptk. 6:525. § (1) és (2) bekezdéseinek, valamint ehhez kapcsolódóan a Ptk. 1:4. § (1) és (2) bekezdéseinek megsértését a felróhatóság fogalmának téves értelmezésére hivatkozással állította, és sérelmezte a kármegosztásra okot adó károsulti közrehatásának megállapítását. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően kizárólag a füst és a tűz érzékelésére szolgáló biztonsági berendezés telepítésének elmaradását értékelte a Ptk. 6:525. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettség megszegéseként, és minősítette azt az alperes felróható károsulti közrehatásának. Az alperes e mulasztás okozatosságát és felróhatóságát is kétségbe vonta. Az előbbi feltétel tekintetében azzal érvelt, hogy önmagában a riasztórendszer megfelelő üzemeltetése elegendő lett volna a kár megelőzéséhez. Ez a hivatkozás a jogerős ítéletnek azon a megállapításán alapult, amely szerint a riasztó jelzése esetén a vagyonvédelmi szolgáltató a helyszínre vonult volna, és a bűncselekmény elkövetésével előidézett kár megelőzhető lett volna. A másodfokú bíróság ezzel indokolta a felperes szerződésszegése és a kár közötti okozati összefüggés fennállását. Mindez azonban az alperes fenti mulasztásának a kár bekövetkezéséhez vezető okfolyamatban betöltött szerepét nem cáfolta. A károsulti közrehatás megállapítása ugyanis értelemszerűen a kártérítési felelősség fennállását, s így a károkozó magatartásnak a kárral való oksági kapcsolatát feltételezi. Ehhez képest az alperes mulasztása azért volt okozatos és azért minősült károsulti közrehatásnak, mert – ahogyan az elsőfokú ítéletnek a másodfokú bíróság által helyesnek tekintett indokolása tartalmazta – az épületnek a füst és tűz jelzésére szolgáló berendezéssel való ellátottsága esetén a füst kártétele közel nem lehetett volna olyan mértékű az észlelésig, mint aminek az elhárítását a felperesnek végül el kellett végeznie. Amellett pedig, hogy az alperes a felülvizsgálati kérelmében ezt a ténymegállapítást külön nem vitatta, azt a bizonyítékmérlegelés hibájára alapított felülvizsgálati támadás hiányában egyébként is irányadónak kellett tekinteni.

[67] Az alperes a felróhatóság fogalmának értelmezése és azzal együtt a kármegosztás alkalmazása körében ugyancsak hivatkozott a jogerős ítéletnek a Kúria közzétett határozataitól jogkérdésben való eltérésére. Mivel azonban az itt feltüntetett két határozat közül az EBH 2009.2042. számon megjelent elvi bírósági határozat a Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.20.839/2009/8. számú ítélete volt, ezért az a fentebb írtak értelmében referenciahatározatként az összevetés alapjául nem szolgálhatott. A Kúria a Pfv.III.22.118/2015/4. számú közzétett határozata indokolásának a felülvizsgálati kérelemben kiemelt részében a PK 36. számú állásfoglalás egyes megállapításait ismertette, ugyanakkor a Kúria Polgári Kollégiuma ezt az elvi iránymutatást az 1/2014. Polgári jogegységi határozat indokolásának V.1.a) pontja szerint a Ptk. eltérő rendelkezése miatt nem tartotta irányadónak.

[68] A másodfokú bíróság a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésének és a 6:525. § (1) bekezdésének megsértése nélkül minősítette felróhatónak az alperes előzőekben leírt károsulti közrehatását. Helyesen fejtette ki, hogy a Ptk. a kár elhárítása, enyhítése körében a károsulttal szemben nem a jogszabályi kötelezettségek teljesítését, hanem azt a követelményt állítja, hogy az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítsa. A polgári jogi viszonyok alanyaként a helyi önkormányzatnak, pontosabban a neki betudott magatartást kifejtő természetes személynek is ennek a magatartási mércének kell megfelelnie. Ennek a követelményszintnek a teljesítéséhez a jogszabályok, hatósági előírások és szakmai szabályok maradéktalan betartása sem feltétlenül elegendő. Éppen ezért az adott esetben sem annak volt meghatározó jelentősége, hogy az alperes a tulajdonában álló középület vonatkozásában tűzjelző, tűzoltó berendezés létesítésére a jogszabályok szerint nem volt köteles, és ezt a tűzvédelmi hatóság sem követelte meg tőle. Az alperesnek pedig azt a felülvizsgálati hivatkozását, hogy a gazdálkodásának célhoz kötöttsége, annak jogszabályban és költségvetésben rögzített korlátai miatt nem alakított ki a jogszabályban foglalt követelményektől eltérő rendszert, figyelembe venni azért nem lehetett, mert ezzel azonos jogi érvelést a fellebbezésében és a fellebbezési ellenkérelmében sem adott elő, és így azt a másodfokú bíróság sem vizsgálhatta. A felülvizsgálatnak ugyanis csak olyan jogi álláspont szolgálhat alapjául, amely az eljárás korábbi szakaszaiban is a per tárgya volt, amely kérdésben a jogerős határozat állást foglalt (Kúria Gfv.VI.30.022/2021/9., Pfv.I.21.212/2019/9., megjelent: BH 2020.208.). Mindezekhez képest az elsőfokú bíróságnak az, a másodfokú bíróság által is helytállónak tekintett következtetése, hogy az alperestől tulajdonosként elvárható lett volna a kor műszaki színvonalának megfelelő vagyon- (és személy)védelem kiépítése, a Ptk. 6:525. § (1) bekezdése szerinti károsulti közrehatás helyes, a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésének figyelembevételével történő megállapítását jelentette. Az alperes ehhez kapcsolódóan ugyan megsértett jogszabályhelyként a Ptk. 1:4. § (2) bekezdését is megjelölte, azzal adekvát, az ott írt jogszabályi tilalom téves alkalmazásával összefüggő jogi indokokat azonban nem ismertetett.

[69] Mindemellett az alperes a kármegosztás arányának meghatározását is kifogásolta. Az elsőfokú bíróság a kármegosztás arányát mérlegeléssel, a Ptk. 6:525. § (2) bekezdésének alkalmazásával határozta meg, és mivel sem a felróhatóság, sem a közrehatás pontos arányát nem tudta megállapítani, ezért a kárt a felek között egyenlő arányban osztotta meg. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az utóbbi anyagi jogi jogszabályhely megsértését azzal az indokkal állította, hogy a felperes terhére a kár bekövetkezése kapcsán jóval több körülmény volt értékelhető, és ezért a felperes felróhatóságának aránya jóval magasabb szinten helyezkedett el. Ugyanitt arra is hivatkozott, hogy a kár közvetlen okának a riasztórendszer élesítésének elmaradásával megvalósított szerződésszegés minősült. Míg az előbbi érv a törvényi sorrendet alkotó lépcsők közül az első, a felróhatóság aránya, addig az utóbbi indok a második lépcsőt jelentő közrehatási arány értékelése körében bírt jelentőséggel. A perben eljárt bíróságok ugyanakkor – az előzőek szerint – ezek egyikét sem tartották pontosan meghatározhatónak, és ezért a harmadik lépcsőhöz tartozó kármegosztási módot alkalmazták. Ez a döntésük mérlegelési tevékenység eredménye volt. Ennek eljárásjogi alapját pedig a Pp. 279. § (3) bekezdése jelentette. Éppen ezért a kármegosztási aránynak a jogerős ítéletben foglaltaktól különböző, a szabad belátás szerinti döntés meghozatala során érvényesített mérlegelési szempontok eltérő értékelése az utóbbi eljárásjogi jogszabályhely sérelmén nyugvó felülvizsgálati támadást feltételezett volna. Ennek és az eltérő kármegosztási aránynak a felülvizsgálati kérelemben történt megjelölésének hiányában az alperes utóbbi hivatkozása érdemben nem vizsgálható.

[70] A Kúria a kifejtettekre tekintettel, a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.