PÜ BH 2025/231

[1] A felperes 2016. augusztus 8-án súlyos, életveszélyes sérülésekkel járó közúti balesetet szenvedett. Ennek következtében 70%-os össz-szervezeti egészségkárosodása és 85%-os baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése alakult ki. Napi 24 órában minimális gondozást, de maximális felügyeletet igényel.

[2] Az alperes a károkozó gépjármű kötelező felelősségbiztosítója.

[3] A bíróság ítéletével az alperest a felperes javára – egyebek mellett – 466 875 forint gondozási és felügyeleti költség véghatáridő nélküli megfizetésére kötelezte. A jogerős ítélet indokolása szerint a bíróság nem tartotta eltúlzottnak a felperes által igényelt összegszerűséget, a gondozási költséget, 41 500 forint/nap felét, azaz napi 20 750 forintot, tekintettel a kialakult és egységes bírói gyakorlatra 0,75-ös szorzó alapulvételével vette figyelembe.

[4] Az alperes a jogerős ítélet meghozatala óta a felperes felé fennálló járadékfizetési kötelezettségét negyedéves bontásban teljesíti.

[5] A felperes 2023. január 17-én a járadék összegének felülvizsgálatát, annak felemelését kérte az alperestől, hivatkozván arra, hogy a jogerős ítélet meghozatala óta olyan változások történtek, amelyek kihatottak és kihatnak a járadék havi összegének számítására és meghatározására. Az alperes a 2023. január 19-én kelt válaszlevelében a járadék összegének felülvizsgálatát és korrekcióját elutasította.

[6] A felperes keresetében – többek között – a jogerős ítélettel az alperes terhére megítélt gondozási és felügyeleti költség havi összegének 2022. augusztus 1-jétől kezdődően havi 786 250 forintra való felemelését, valamint a 2022. augusztus 1-jétől 2023. január 31-ig terjedő időszakra az alperest az általa megfizetett összegek beszámításával 1 910 250 forint lejárt járadékkülönbözet és annak 2022. november 1-jétől a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni. Keresetének jogalapjaként megjelölte a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 361. § (1) bekezdését. A járadék felemelését a jogerős ítélet meghozatala óta bekövetkezett változásokra tekintettel kérte. Hangsúlyozta, hogy az alapperben eljárt másodfokú bíróság a gondozási és felügyeleti költség összegének meghatározásakor a keresetnek megfelelően a 2017. évi árlistát vette alapul, annak közzététele óta azonban 6 év telt el, és az árak növekedése miatt indokolt a járadék összegének felemelése. Hivatkozott arra, hogy 2021. június 1. óta a korábban alapul vett árlista változott, ettől az időponttól kezdve a 24 órás gondozási díj 69 800 forint, amelynek alapulvételével, a jogerős ítéletben is alkalmazott számítási metodika alapján havi 785 250 forint járadék illeti meg. Álláspontja szerint nem a változás okát – az adott esetben az inflációt – kell vizsgálni, hanem magát a tényt, hogy az árváltozás megtörtént, amely lényeges változásnak minősül.

[7] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a gondozást ellátó Bt. által alkalmazott díjtételek emelkedése nem minősül olyan körülménynek, amely a járadék felemelése iránti igényt megalapozottá tenné. Kifejtette, hogy mivel a felperes a nevezett társaság által nyújtott szolgáltatást sem korábban, sem jelenleg nem vette, illetve nem veszi igénybe, ezért a szolgáltató árainak emelkedése önmagában nem bír jelentőséggel. Utalt arra, hogy az alapperben eljárt bíróságok nem vizsgálták a szolgáltató árképzési módját, ezért az sem vizsgálható, hogy a szolgáltatás árai miért emelkedtek. A Kúria Pfv.III.20.875/2011/6. számú ítéletére hivatkozással pedig kiemelte, hogy az infláció önmagában nem ad alapot a járadék mértékének utóperben történő felemelésére.

[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével – egyebek mellett – az alperes terhére és a felperes javára az alapperben meghozott jogerős ítéletben megállapított gondozási és felügyeleti költség fizetési kötelezettség mértékét 2022. szeptember 1-jétől kezdődő hatállyal havi 785 250 forintra felemelte. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 591 875 forintot, a 2022. szeptember 1-jétől 2023. január 31-ig terjedő időszakra fennálló, lejárt gondozási és felügyeleti költséget és annak 2022. november 15-től a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan – a 2022. augusztus 1-jétől 2022. augusztus 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan – a keresetet elutasította.

[9] A Pp. 361. § (1) bekezdése alapján azt vizsgálta, hogy a keresetben hivatkozottak, vagyis a Bt. szolgáltatási árának emelkedése olyan változásnak minősül-e, amely a keresetet megalapozottá teheti.

[10] Figyelembe vette, hogy a felperes az állapotában bekövetkezett változást nem állított. Értékelte azt, az alapperbeli jogerős ítéletben megállapított tényt, hogy a felperes minimális gondozást és maximális felügyeletet igényel, amelynek időtartama napi 24 óra, és ez állandó készenléttel jár együtt. Utalt arra, hogy a korábbi jogerős ítélet egyértelműen rögzítette: a felperes felügyeletéhez a családja nem veszi igénybe a Bt. szolgáltatását, azt a családtagok végzik, éppen ezért is került a felügyeleti és gondozási költség a kialakult bírói gyakorlatra tekintettel 75%-os szorzó alkalmazásával kiszámításra.

[11] Mindezekhez képest abban a kérdésben döntött, hogy a számítás alapját képező szolgáltatási árnak a felperes által okirattal igazolt, 2021-től bekövetkezett emelkedése lényeges változásként, a jogerős ítélet meghozatala óta eltelt időre is tekintettel indokolja-e a megítélt járadék összegének felemelését. Hivatkozása szerint a felperes az említett okirattal kétséget kizáróan igazolta, hogy a gondozási és felügyeleti költség számításának alapját jelentő árszabásban jelentős növekedés következett be.

[12] Kitért arra, hogy a felperes keresetében nem az inflációra figyelemmel kérte a járadékösszeg felemelését, és ezért a Kúriának az alperes által hivatkozott ítélete nem volt irányadó. Mindazonáltal rögzítette, hogy 2021 óta köztudomásúlag és a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatokból nyomon követhetően a fogyasztói árakban igen jelentős, a korábbi évek tendenciáit nagy mértékben felülmúló emelkedés következett be. Nem értett egyet az alperesnek azzal az érvelésével sem, hogy a Bt. szolgáltatási árának növekedése nem bírt jelentőséggel, miután a felperes a szolgáltatást nem vette, és nem veszi igénybe. Ehhez képest rámutatott arra, hogy az alapperben eljárt másodfokú bíróság ezt a körülményt figyelembe vette, és amiatt 75%-os szorzót alkalmazott. Megítélése szerint a felperesnek azt sem kellett igazolnia, hogy a gondozási és felügyeleti költségek a korábbi jogerős ítélet meghozatala óta lényegesen emelkedtek, hiszen az alapperben ennek a költségnek az összegét nyilvánvalóan bírói mérlegelés alapján határozták meg.

[13] Helyesnek tartotta a felperesnek azt az érvelését, hogy a járadék összegének számítása alapjául vett szolgáltatási árak növekedése olyan lényeges változásnak minősül, amely a Pp. 361. § (1) bekezdése alapján a járadék felemelése iránti igényt megalapozottá teszi. E körben tekintettel volt arra is, hogy ha az alapper még folyamatban lenne, akkor a felperes nem lenne elzárva attól, hogy az aktuális árlista alapján pontosítsa a keresetét. Álláspontja szerint pedig mivel az alapper már jogerősen lezárult, ezért a felperes ezt az igényét csak utóperben tudja érvényesíteni, és a gazdasági változások miatt nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe.

[14] Értékelte, hogy a csatolt árlista szerint az azt kiállító cég nem évenkénti automatikus áremelést alkalmazott, 2021 óta azonban az áraiban lényeges változás következett be. Kifejtette: nem az áremelkedés okát, hanem azt kellett vizsgálni, hogy az áremelkedés mint tényszerűen bekövetkezett változás alapul szolgál-e a gondozási és felügyeleti költség felemelésére. Azt is hangsúlyozta, hogy az alapperben a másodfokú bíróság a kereset jogalapját már eldöntötte, és kialakította azt a számítási metódust, amely alapján a költség összege meghatározandó volt.

[15] Helytállónak találta ugyanakkor az alperesnek azt a hivatkozását, hogy a Pp. 361. § (3) bekezdése alapján a felperes a járadék felemelése iránti igényét kizárólag a keresetindítástól visszamenőlegesen számított 6 hónapra érvényesíthette. Miután pedig a felperes a keresetlevelét 2023. február 13-án nyújtotta be, ezért a keresetet a 2022. augusztus 1-jétől 2022. augusztus 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan elutasította. Egyebekben a járadék felemelése iránti keresetnek helyt adott.

[16] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett – a gondozási és felügyeleti költség felemelése iránti keresetnek részben helyt adó – rendelkezését megváltoztatta, és az említett keresetet elutasította.

[17] Mindenekelőtt megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a döntéshozatal során a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:530. §-át nem alkalmazta, és ezt a fellebbezés nem kifogásolta. Ez azonban álláspontja szerint nem teszi a Pp. 361. § által a járadék megváltoztatásának feltételeként megjelölt lényeges tényváltozást eljárási természetűvé; az valójában anyagi jogi feltétel, amelynek fennállása anyagi mérlegelés eredményeként kerülhet megállapításra. Éppen ezért rögzítette, hogy az elsőfokú bíróságnak a Pp. 279. § (1) bekezdését a keresetben hivatkozott, a Bt. által érvényesített ápolási, gondozási díj emelkedése kapcsán kellett alkalmaznia. Arra is utalt, hogy a díjemelés tényét a felperes a szolgáltató árlistájának csatolásával bizonyította, és azt az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül fogadta el.

[18] Azt, hogy az elsőfokú bíróság az infláció tartós tendenciáját köztudomású ténynek tekintette, de erről a feleket nem tájékoztatta, a Pp. 266. § (4) bekezdés megsértésének minősítette. Értékelése szerint azonban ez az eljárási szabálysértés nem hatott ki a jogvita érdemi eldöntésére, mivel a felperes nem az inflációra, hanem a Bt. díjszabásának változására alapította keresetét. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a díjszabás változásának okát vizsgálnia nem kellett. Emiatt az inflációra tett utalást az indokolásból mellőzte.

[19] Nem tartotta figyelmen kívül hagyhatónak, hogy az előzményi perben hozott jogerős ítélet járadék formájában általános kártérítést állapított meg. Az általános kártérítéshez mint anyagi jogszabályhoz kapcsolódó perjogi norma, a Pp. 279. § (3) bekezdés megsértését azért nem állapította meg, mert az elsőfokú bíróság nem önkényesen, hanem a t. aktuális díjszabásából kiindulva, az előzményi per számításának pontos követésével határozta meg a járadék felemelt összegét.

[20] A fellebbezésben foglaltakkal szemben kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság megindokolta, hogy az alperes által hivatkozott kúriai határozatot miért nem tartotta irányadónak. Rámutatott továbbá arra, hogy az elsőfokú döntés a Kúria ítéletének elvi tartalmát sem sértette, az elsőfokú bíróság ugyanis nem általában véve a pénzromlásra, hanem a Bt. díjszabásának változására alapította a határozatát.

[21] Az elsőfokú bíróság anyagi mérlegelésének felülbírálatát a Pp. 369. § (3) bekezdés d) pontjában biztosított jogkörében végezte el. Ennek során figyelembe vette, hogy az alapperben eljárt másodfokú bíróság a Bt. díjszabását nem a járadékösszeg megállapításának alapjául szolgáló, a felperes életviszonyait érintő körülményként, hanem összehasonlító adatként, viszonyítási pontként kezelte. Megítélése szerint, ha nem ez történt volna, úgy a 24 órás gondozási költséget nem felezte volna meg, és azt nem csökkentette volna tovább 75%-ra. Ehhez képest kifejtette, hogy az összehasonlító adatok változása sem a Pp. 361. § (1) bekezdés, sem a Ptk. 6:530. § alapján nem teremt lehetőséget a járadék felemelésére. Ezért tévesnek ítélte az elsőfokú bíróságnak azt az anyagi mérlegelését, amelynek során a díjszabás emelkedését olyan lényeges tény (körülmény) megváltozásának tekintette, amelyre az előzményi perben a bíróság ítéletét alapította. Ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 361. § (1) bekezdés megsértésével törte át a korábbi perben hozott ítélet anyagi jogerejét. Ezt a lényeges eljárási szabálysértést az ügy érdemi eldöntésére kihatónak tartotta azzal, hogy az az elsőfokú ítélet megváltoztatása, a kereset elutasítása által orvosolható volt.

[22] Az általános kártérítés természetéből következőnek nevezte, hogy a kárösszeg pontos megállapítása nem, csak annak becslése lehetséges. Hivatkozása szerint azonban a jogerő hatása miatt el kell fogadni, hogy a korábban megállapított járadék a teljes kártérítés Ptk. 6:522. § (1) bekezdésében írt elvének megfelel. Az utóbbi jogszabályhely megsértését azért állapította meg, mert az elsőfokú bíróság a járadékot tényváltozás nélkül emelte fel, a felemelt járadék szükségképpen meghaladja a felperes ezzel kapcsolatos kárát.

[23] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

[24] Megsértett jogszabályhelyként a Pp. 279. § (1) és (3) bekezdését, 346. § (5) bekezdését és 361. § (1) bekezdését, valamint a Ptk. 6:530. §-át jelölte meg.

[25] Előadta, hogy a jogerős ítélet nem tartalmazza annak jogi indokát, hogy az összehasonlító adatként figyelembe vett körülmények jelentős megváltozása pontosan miért nem teremt lehetőséget a járadék felemelésére. Álláspontja szerint a megfelelő jogi indokolás hiányán túl a másodfokú bíróság helytelen jogértelmezése és ennek megfelelő jogalkalmazása, kirívóan okszerűtlen következtetése, mérlegelése eredményezi legfőképpen a jogerős ítéletnek az ügy érdemére kiható jogszabálysértő voltát.

[26] Hivatkozott a Ptk. 6:530. §-ához és a Pp. 361. §-ához fűzött kommentárrészletekre. Sem azokból, sem a jogszabályi rendelkezések szövegéből nem tartott kiolvashatónak olyan gyakorlatot, amely szerint az összehasonlító adatokon alapuló járadékigények ne lennének utóbb megváltoztathatók arra hivatkozással, hogy az alapperben figyelembe vett összehasonlító tényadatok utóbb lényegesen megváltoztak. Érvelése értelmében más jogi következtetés nem vonható le, mint az, hogy az alapperben figyelembe vett tényadatok utóbb bekövetkező, jelentős mértékű változása alapján a járadék összegének felemeléséről szükséges dönteni.

[27] Hivatkozott a Kúria Pfv.III.21.690/2019/6. számú ítéletének jogi indokaira. Azok ismeretében pedig állította, hogy a jogerős ítélet nyilvánvalóan eltér attól az egyfajta lehetséges következtetéstől, amelyre a fentiekben megjelölt jogszabályi rendelkezések alapján jutni lehet, ezt pedig kizárólag kirívóan okszerűtlen következtetés eredményezheti, amely a jogerős ítélet felülvizsgálatát teszi indokolttá.

[28] A bírói gyakorlatra utalással azt is hangsúlyozta, az utóperben eljáró bíróság kizárólag az eredetileg értékelt körülményeket és az azokban bekövetkezett változásokat vizsgálhatja, mást nem.

[29] Álláspontja szerint a jogerős ítélet jelentős mértékben kiüresíti a már említett jogszabályi rendelkezések által biztosított jogérvényesítési lehetőséget, és egyben diszkriminál bizonyos károsultakat, hiszen ezen értelmezés alapján olyan járadékigények esetében, amelyeknél tényleges költség nem merült fel, és a szükséges feladatokat a családtagok ingyenesen látják el, soha nem lenne lehetőség utóper indítására, illetőleg a járadék felemelésére. Ehhez kapcsolódóan utalt arra, hogy a kialakult gyakorlat értelmében a családtagok által ingyenesen nyújtott többletmunka nem eredményezheti az alperes „mentesülését”.

[30] Kifejtette, hogy az összehasonlító adatok alapján meghatározott járadéktétel nem lehet „alacsonyabb rendű”, mint egy olyan járadéktétel, amely a károsult oldalán ténylegesen felmerülő költségeken alapul. Súlyosan jogsértőnek tartotta azt a jogértelmezést, amely szerint míg az összehasonlító adatnak az alapper folyamatban léte alatti megváltozása lehetőséget biztosít a keresetváltoztatásra, addig az alapper lezárultát követően ugyanezen változás már nem nyújt alapot az utóper megindítására és a járadék felemelésére.

[31] Állította, a jogerős ítélet egyértelműen ellentétes a kialakult bírói gyakorlattal is. Ennek alátámasztásaként hivatkozott a Budai Központi Kerületi Bíróság P.XI.21.979/2020/29. és a Fővárosi Ítélőtábla 18.Pf.20.366/2014/7. számú ítéletére.

[32] Előadta azt is, hogy a felülvizsgálati kérelemmel érintett járadékkövetelés nem minősül általános kártérítésnek, és azt a másodfokú bíróság tévesen, iratellenesen értékelte ekként. Ezt azzal indokolta, hogy az alapperben eljárt elsőfokú bíróság a járadékigények közül kizárólag az élelemfeljavítás címén fennálló igénynél alkalmazta az általános kártérítés szabályait. Érvelése szerint önmagában az a tény, hogy a bíróság a járadék mértékét összehasonlító tényadat alapján határozza meg, még nem teszi automatikusan általános kártérítéssé az adott járadéktételt.

[33] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

[34] Egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy az alapperben eljárt bíróság – helyesen – a gondozási és felügyeleti költségpótló járadékot általános kártérítésként állapította meg. Ennek indokaként azt jelölte meg, hogy a bíróság a családtagok által ingyenesen végzett munka ellenértékét mérlegeléssel, összehasonlító adatok alapján határozta meg, és ez a módszertan egyértelműen az általános kártérítés módszertana.

[35] Nem osztotta a perben eljárt bíróságok álláspontját a tekintetben, hogy a perben nem kell alkalmazni azt, a Kúria határozatában megjelent álláspontot, amely szerint az infláció ténye nem nyújt alapot az utóperre. Ebben a körben fenntartotta a fellebbezésében foglaltakat, és kérte azokat a felülvizsgálati ellenkérelme részének tekinteni.

[36] A felperesnek azt az érvelését sem tartotta elfogadhatónak, hogy az alapperben kialakított számítási metódus az lenne, hogy a Bt. mindenkori piaci árajánlatához kellene arányosítani a járadék összegét. Álláspontja szerint ez a tény kizárólag egy mérlegelési ok lehet legfeljebb, és egyetlen piaci szolgáltató árajánlatának sincs ügydöntő jelentősége, egyetlen piaci szolgáltató árváltozása nem minősül olyan lényeges ténybeli változásnak, amely megalapozhatná a járadékemelést.

[37] Nem értett egyet azzal, hogy a jogerős ítéletben követett jogértelmezés ellehetetlenítené a hasonló ügyekben az utóper indítását. Ebben a körben kiemelte, hogy a tényleges ténybeli változások, mint például az állapotrosszabbodás alapot adhat az esetleges járadékemelésre, a felperes jogértelmezése esetén viszont a járadéknak folyamatos követnie kellene a piaci árváltozásokat, ami ténylegesen indexálási kötelezettséget jelentene.

[38] Kiemelte, hogy az alapper és az utóper lényegesen eltér egymástól, és az utóperben a bíróságnak a Ptk. 6:534. §-a szerinti újramérlegelési lehetősége nincs.

[39] Előadta, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott ítéletek nem vehetőek figyelembe. Ehhez képest szükségesnek tartotta alkalmazni az általa az eljárás korábbi szakaszaiban is megjelölt kúriai határozatot.

[40] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.

[41] A Kúria a Pp. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 361. § (1) bekezdését, és ennek az eljárási szabálysértésnek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt.

[42] A felperes eljárási szabálysértésként a Pp. 279. § (1) és (3) bekezdésének, 346. § (5) bekezdésének és 361. § (1) bekezdésének megsértését is állította. E jogszabályhelyek közül a Pp. 279. § (1) bekezdése a bizonyítékokkal kapcsolatos szabad mérlegelési tevékenységet szabályozza, amelynek célja a tényállás megállapítása [Kúria Pfv.I.20.807/2023/5. (BH 2024.184.)]. A felperesnek azonban ennek megfeleltethető felülvizsgálati támadása nem volt: a felülvizsgálati kérelmében nem a jogerős ítéletben megállapított, a kereset megalapozottsága szempontjából jelentős tények fennállását vitatta, és ennek alapjaként nem a bizonyítékmérlegelés hibájára hivatkozott. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást egyébként sem változtatta meg, és a díjemelés tényét a felperes részéről bizonyítottnak és az alperes fellebbezésében sem vitatottnak tekintette. A felperes a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságtól eltérően levont jogi következtetéseinek, a Pp. 369. § (3) bekezdés d) pontjában meghatározott felülbírálati jogkörben elvégzett anyagi jogi mérlegelésének helyességét tette vitássá. Ehhez képest a Kúria Pfv.III.21.690/2019/6. számú ítélete jogi indokolásának a felülvizsgálati kérelemben kiemelt részére sem lehetett figyelemmel lenni, mivel az a bizonyítékoknak a felülvizsgálati eljárásban való felülmérlegelésére vonatkozó megállapítást tartalmaz.

[43] A másodfokú bíróság a szabad belátás szerinti döntés jogát biztosító Pp. 279. § (3) bekezdését nem alkalmazta. A fellebbezésben foglaltakat értékelve megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a járadék felemelt összegét nem önkényesen határozta meg, és emiatt az említett, a kártérítés vagy egyéb tartozás összegének meghatározásakor irányadó eljárásjogi jogszabályhelyet nem sértette. Annak a jogerős ítélet meghozatala során történő alkalmazását ugyanakkor az elsőfokú bíróságétól különböző, a fellebbezéssel érintett keresetet elutasító érdemi döntés értelemszerűen szükségtelenné tette.

[44] A jogerős ítélet a Pp. 346. § (5) bekezdését sem sértette. A felperes az indokolásbeli hiányosságot abban jelölte meg, hogy a másodfokú bíróság a járadék mértékének a keresetben kért felemelésére lehetőséget teremtő jogszabályi feltétel hiányát megfelelő indok nélkül állapította meg. Az ítélet indokolásából annak kell kitűnnie, hogy a bíróság döntését mire alapította. Az ügy eldöntése szempontjából jelentős kérdésekre kiterjedő indokolással a bíróság eleget tesz jogszabályi kötelezettségének (Kúria Pfv.I.20.399/2022/5.). Nem jelenti az említett kötelezettség megsértését, ha a jogerős ítélet külön nem tér ki a fél által felhozott valamennyi érvre, elegendő a bíróság mérlegelési szempontjait és jogi álláspontját tartalmaznia (Kúria Pfv.III.20.737/2019/4., Pfv.III.21.115/2020/6.). A felperes által felülvizsgálni kért jogerős ítélet indokolása ezeknek a követelményeknek megfelelt: a másodfokú bíróság az anyagi jogi mérlegelésének szempontjairól számot adott, kifejtette, hogy a keresetet a Pp. 361. § (1) bekezdése alapján miért nem tartotta teljesíthetőnek, és a járadék felemelését miért tekintette összeegyeztethetetlennek a teljes kártérítés Ptk. 6:522. § (1) bekezdésében írt elvével. Az, hogy a felperes az előbbi jogi állásponttal több okból sem értett egyet, a jogerős ítélet indokolását nem tette hiányossá, és az erre tekintettel állított eljárási szabálysértés megállapítását nem tette lehetővé.

[45] A felperes egyetlen anyagi jogi jogszabálysértésként a járadék megváltoztatásáról vagy megszüntetéséről rendelkező Ptk. 6:530. § sérelmére hivatkozott. A másodfokú bíróság a jogerős ítélet indokai között utalt arra, hogy ez a jogszabályhely minden típusú járadék megváltoztatását szabályozza, és álláspontja szerint az összehasonlító adatok változása az alapján sem teremt lehetőséget a járadék felemelésére. Megállapította azonban egyúttal azt is, hogy az elsőfokú bíróság a kérdéses jogszabályhelyet – a fellebbezésben sem kifogásolt módon – nem alkalmazta. A felülbírálat során ezért annak megsértését nem is vizsgálta, és az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezésének megváltoztatását nem annak téves alkalmazásával indokolta. Következésképpen ez, a felperes által állított jogszabálysértés a felülvizsgálat alapjául nem szolgálhatott.

[46] A felülvizsgálati kérelemben ugyancsak feltüntetett Pp. 361. § (1) bekezdése szerint, ha az ítélet az egyik felet olyan szolgáltatásra kötelezi, amely az ítélet meghozatala után jár le, az anyagi jogerőhatás nem gátolja, hogy a felek bármelyike keresetet indíthasson a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránt, ha azok a tények, amelyekre a bíróság az ítéletét alapította, utóbb lényegesen megváltoztak.

[47] Az anyagi jogerő negatív hatása az újabb perindítás tilalmának általános jogkövetkezményeként jelentkezik, ami alól a Pp. 361. § (1) bekezdésében szabályozott utóper intézménye jelenti a kivételt [Kúria Kfv.VII.37.485/2020/5. (BH 2021.32.)]. Az utóper eljárásjogi szabálya az anyagi jogerő alóli kivétel, amelynek célja a mindenkori életviszonyokhoz való igazodás. Az az utóbb bekövetkezett lényeges körülményváltozás esetén ad lehetőséget arra, hogy a felek bármelyike keresetet indíthasson a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránt (Kúria Pfv.III.20.583/2021/8.). Az anyagi jogerőhatás alóli kivételt jelentő utóper lényegadó ismérve, hogy szűk körben, a jogerős ítéletet megalapozó tények utóbb bekövetkezett lényeges megváltozása esetén teszi lehetővé a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránti keresetindítást. Ez értelemszerűen azt is jelenti, hogy a bíróság az utóperben az érdemi döntésének meghozatalakor kizárólag az említett jogszabályi feltétel fennállásának vizsgálatára szorítkozhat [Kúria Pfv.III.21.213/2021/5. (BH 2022.205.II.)]. Az utóper Pp. 361. § (1) bekezdésében foglalt kivételszabálya tehát az anyagi jogerőhatás feloldását egy külön meghatározott feltétel fennállása (az ítélet alapjául szolgáló tények utóbb bekövetkezett lényeges megváltozása) esetén teszi lehetővé azokban a perekben, amelyekben a bíróság az egyik felet az ítélet meghozatala után lejáró szolgáltatásra kötelezte (Kúria Pfv.III.21.003/2023/4.).

[48] A felperes utópert indított az alperes ellen, és keresetében – egyebek mellett – az alapperben meghozott jogerős ítélet alapján a részére megfizetendő, a gondozási és felügyeleti költség kompenzálását célzó járadék mértékének felemelését kérte. A keresetét arra alapította, és a járadék megváltoztatására okot adó lényeges változást abban jelölte meg, hogy a korábbi jogerős ítélet meghozatala óta az adott szolgáltatás árai jelentősen megnövekedtek. Ennek alátámasztásaként állította, hogy az alapperben a járadék mértékének meghatározásakor figyelembe vett 2017. évi árlistához képest az ugyanazon társaság által alkalmazott gondozási díj összege 2021. június 1-jétől lényegesen emelkedett. Kifejezetten hivatkozott azonban arra is, hogy nem a változás okát jelentő inflációt, hanem magát az árváltozás tényét tekinti lényeges változásnak. Mindezek miatt mindkét fokú bíróság helyesen rögzítette, hogy a felperes nem az inflációra, hanem az említett díjszabás változására, az abban foglalt szolgáltatási árak igazolt növekedésére alapította a keresetét. A másodfokú bíróság ezért értett egyet az elsőfokú bírósággal abban, hogy a díjszabás változásának okát vizsgálni nem kellett, és ezért mellőzte az elsőfokú ítélet indokolásából az inflációra tett utalást. Ennélfogva helytálló volt a perben eljárt bíróságoknak az az egyező jogi álláspontja is, hogy a Kúriának az alperes által az eljárás valamennyi szakaszában hivatkozott Pfv.III.20.875/2011/6. számú közzétett határozatának a döntés elvi tartalmaként is megjelenített jogi indoka a felek jogvitájában nem volt irányadó. A szerint a pénzromlás (infláció) ténye önmagában nem alapozza meg a járadék felemelését. Ezzel szemben az adott esetben – a fentebb írtak szerint – a felperes nem pusztán az inflációs hatás figyelembevételét, a járadék arra tekintettel történő valorizálását kérte, hanem ténylegesen megjelölte, kimutatta és bizonyította is azt az árváltozást, amelyre tekintettel a szolgáltatás mennyiségének megváltoztatását indokoltnak tartotta, és amelynek tényét a fellebbezésében már az alperes sem vitatta.

[49] A felülvizsgálati kérelem alapján megválaszolandó jogkérdés ezek után az maradt, hogy a másodfokú bíróság helyesen állapította-e meg az anyagi jogerőhatás feloldását megengedő Pp. 361. § (1) bekezdésében megkövetelt feltétel hiányát, és e jogszabályhely megsértése nélkül határozott-e az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezésének megváltoztatásáról és a kereset elutasításáról. Az ehhez az érdemi döntéshez vezető, a másodfokú bíróság által levont jogi következtetés azon alapult, hogy az alapperben eljárt másodfokú bíróság az előzőekben már hivatkozott díjszabást összehasonlító adatként kezelte, annak változása pedig szerinte nem teremt lehetőséget a járadék felemelésére. Ez az álláspont a következők miatt volt téves.

[50] Azok a tények, amelyekre a bíróság az ítéletét alapítja, a keresettel érvényesített és a bíróság által az ítéletben érdemben elbírált jogot, valamint a kereseti kérelmet megalapozó tényeket [Pp. 170. § (2) bekezdés c) pontja] jelentik. Ezek alkotják azt a tényalapot, amelynek azonossága az anyagi jogerőhatás érvényesülése konjunktív feltételeinek egyike [Pp. 360. § (1) bekezdés], és amely az anyagi jogerőhatás tárgyi terjedelmét is meghatározza. Éppen ezért abban a kérdésben, hogy mely tények lényeges változása esetén lehetséges utóper megindítása, a fentiek figyelembevételével kell állást foglalni.

[51] Az alapperben eljárt másodfokú bíróság a jogerős ítéletének az alperest a gondozási és felügyeleti költség tekintetében a keresettel egyezően marasztaló rendelkezését azzal indokolta, hogy a keresetben igényelt összegszerűséget nem tartotta eltúlzottnak, és azt a Bt. 24 órás gondozási költsége felében, a kialakult és egységes bírói gyakorlatnak megfelelően 0,75-ös szorzó alapulvételével határozta meg. Ennek során tekintettel volt a felperes minimális gondozási és maximális felügyeleti szükségletére, valamint arra is, hogy ezt a tevékenységet a hozzátartozója végzi. Vagyis: a járadék összegét a hivatkozott díjszabás alapján állapította meg, az abban foglalt díjmértéket nem csupán orientáló jellegűnek tekintette, és az összegszerűséget közvetlenül befolyásoló más tényt nem értékelt. Ebből következően a nevezett társaság díjainak a felperes részéről az utóperben állított és egyben bizonyított jelentős növekedése olyan lényeges változásnak minősült, amely a járadéknak a keresetben kért megváltoztatását megalapozta. Arról volt tehát szó, hogy a felperes mint károsult érdekében kifejtett tevékenység értéke lényegesen megváltozott, amit a korábbi jogerős ítéletet hozó másodfokú bíróság által irányadónak tekintett szolgáltatási árak növekedése igazolt. Miután pedig – a fentiekben ismertetettek értelmében – a bíróság az utóperben kizárólag a jogerős ítéletet megalapozó tények utóbb bekövetkezett lényeges megváltozásának vizsgálatára szorítkozhat, a felperes javára járadék formájában megtérítendő költség összegének a korábbi jogerős ítéletben foglaltaktól eltérő szempontú meghatározásának nem lehetett helye. Emiatt az utóperben eljárt bíróságok már nem lehettek tekintettel az alperesnek arra, az ellenkérelmében és a fellebbezésében egyaránt megjelent hivatkozására, hogy a felperes a Bt. szolgáltatásait nem veszi igénybe. A felperes a felülvizsgálati kérelmében helyesen adta elő továbbá azt, hogy az alapperbeli jogerős ítélet indokolása az érintett járadékkövetelés esetében az általános kártérítés anyagi jogi szabályának alkalmazására utalást nem tartalmazott. Ezzel együtt a kereset teljesítésének akadályát a másodfokú bíróság sem az általános kártérítés alkalmazásával, hanem a tényváltozás hiányával azonosította.

[52] A Kúria a kifejtettekre tekintettel a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.