PÜ BH 2025/232

[1] Az alperes mint másodfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes javára külön-külön 893 750 forint és kamata megfizetésére kötelezte az alapügy I. és II. rendű alperesét. Az alperes az alapügyben meghozott végzésével a felperesnek a fenti jogerős ítélet kiegészítése és kijavítása iránt előterjesztett kérelmét elutasította.

[2] Az alperes szervezeti egységének minősülő járásbíróság előtt ... számon (a továbbiakban: 1. számú végrehajtás elrendelése iránti ügy) és ... számon (a továbbiakban: 2. számú végrehajtás elrendelése iránti ügy) a felperes mint végrehajtást kérő 2015. június 24-én előterjesztett kérelme alapján folyamatban volt eljárásban az alperes mint másodfokú bíróság jogerősen megállapította, hogy A.B. a felperes mint végrehajtást kérő jogutódja. A járásbíróság 2016. szeptember 1-jén mindkét ügyben végrehajtási lap kiállításával az alapügy I. és II. rendű alperesével szemben elrendelte a jogerős ítélet szerinti tartozás végrehajtását.

[3] A végrehajtási eljárások során végrehajtást foganatosító bíróságként az alperes szervezeti egységének minősülő járásbíróság járt el … számon (a továbbiakban: 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügy) és... számon (a továbbiakban: 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügy).

[4] Az alapügy I. rendű alperese mint az 1. számú végrehajtás elrendelése iránti ügy adósa a 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben, az alapügy II. rendű alperese mint a 2. számú végrehajtás elrendelése iráni ügy adósa 2016. október 28-án a 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben kérte a végrehajtás felfüggesztését. Az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben az adós – utalva arra, hogy a tartozás egészét átutalta a végrehajtónak – 2017. július 12-én visszavonta a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmét. A Járásbíróság az ügy „egyéb befejezése” következtében a beterjesztett iratokat másnap visszaküldte a végrehajtónak. A 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben a járásbíróság a 2017. május 20-án jogerőre emelkedett végzésével elutasította a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet. Ekkor – a felperes jogutódjaként – A.B. volt a végrehajtást kérő mindkét ügyben.

[5] A.B. végrehajtást kérő az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben 2017. július 20-án képviselője útján bejelentette, hogy a felperes javára kéri az adós kötelezését, mert visszavonták a végrehajtást kérői pozícióját megalapozó engedményezést; e körben 2017. július 24-én további iratokat csatolt. A Járásbíróság 2017. július 27-én felhívta A.B. végrehajtást kérőt, hogy 15 napon belül terjesszen elő határozott kérelmet azzal, hogy nyilatkozat hiányában jogutódlás megállapítása iránti kérelemnek tekinti a beadványát. A.B. végrehajtást kérő a meghatalmazottja útján benyújtott, a járásbírósághoz a 2017. augusztus 29-én érkeztetett beadványában kérte a jogutódlás megállapítását, és mellékelte az engedményezést igazoló okiratot, amely alapján a Járásbíróság aznap elrendelte a kérelem új számra lajstromozását. A.B. végrehajtást kérő meghatalmazottja útján 2017. szeptember 26-án az eljárás elhúzódása miatt kifogást terjesztett elő, és kérte a jogutódlás haladéktalan megállapítását. A járásbíróság a 2017. szeptember 29-én kelt végzésével megállapította a jogutódlást.

[6] A felperes a 2. számú végrehajtás elrendelése iránti ügyben 2016. november 4-én bejelentette, hogy az engedményezést visszavonták, ezért saját javára kéri az adós kötelezését. A Járásbíróság a 2016. november 25-én kelt végzésben tájékoztatta a felperest, hogy a végrehajtást foganatosító járásbíróságon kell előterjesztenie a jogutódlással kapcsolatos kérelmeit.

[7] A 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben 2016. december 16-án a felperes és C.D. mint A.B. meghatalmazottja bejelentették, hogy az A.B. javára történt engedményezést visszavonták, és kérték, hogy a tartozás felperes javára történő megfizetésére kötelezzék az adóst.

[8] A végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem elbírálása során, 2016. november 22-én csatolt meghatalmazás szerint C.D-t a 2. számú végrehajtás elrendelése iránti ügyben jogosította fel a képviseletére. Miután C.D. meghatalmazottként 2016. december 9-én nyilatkozatot tett a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelemmel összefüggésben, a járásbíróság 2016. december 13-án az adott eljárásra vonatkozó, szabályszerű meghatalmazás csatolására hívta fel A.B. végrehajtást kérőt. E felhívást – kétszeri megkísérlést követően – 2017. január 4-én kézbesítették, és 2017. január 19-én történt meg a 2017. január 16-án kelt meghatalmazás csatolása azzal, hogy a végrehajtás elrendelésével kapcsolatban adott meghatalmazás kiterjed erre az eljárásra is. A járásbíróság a 2017. január 27-én kelt végzéssel hiánypótlást rendelt el, és okirati bizonyítékkal alátámasztott jogutódlás iránti kérelem előterjesztésére hívta fel a végrehajtást kérőt. Felhívása szerint, amennyiben C.D. esetlegesen a felperes mint egyéb érdekelt nevében is el kíván járni, az erre vonatkozó meghatalmazást is csatolnia kell. E végzést – kétszeri megkísérlést követően – 2017. február 28-án kézbesítették. C.D. meghatalmazott 2017. március 16-án bejelentette, hogy az alapügyben meghozott ítélet szerint a felperes volt az alapügy felperese. A felperes és C.D. meghatalmazott 2017. május 2-án csatolta az engedményezés „visszavonásáról” készített okiratot, majd 2017. június 12-én kifogást terjesztettek elő az eljárás elhúzódása miatt. A járásbíróság a 2017. június 15-én kelt végzéssel felhívta a végrehajtást kérőt, hogy – a jogutódlás megállapítása iránti kérelem elutasításának terhével – 15 napon belül csatolja az engedményezési szerződést. A végzés – kétszeri megkísérlést követő – 2017. július 7-i kézbesítése után a felperes és C.D. meghatalmazott 2017. július 21-én bejelentették, hogy a jogutódlás megállapításához szükséges okiratok már rendelkezésre állnak, ugyanakkor csatolták azt a 2017. július 15-én kelt okiratot is, amelyben A.B. a felperesre engedményezte a végrehajtás tárgyát képező követelést. A felperes és C.D. meghatalmazott 2017. augusztus 10-én az eljárás elhúzódása miatt kifogást terjesztettek elő, majd 2017. augusztus 17-én kérték a bíróság haladéktalan eljárását a 2017. július 21-én csatolt engedményezés alapján. A járásbíróság 2017. augusztus 18-án megállapította, hogy a felperes a végrehajtást kérő jogutódja, amely végzés 2017. szeptember 15-én jogerőre emelkedett.

[9] Mindeközben a járásbíróság ítéletével cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte a felperest a peres eljárások, az ügyészségi és közigazgatási hatósági eljárások indítása és vitele ügycsoportokban, amely ítéletet az alperes mint másodfokú bíróság helybenhagyott. A Kúria ítéletével a jogerős ítéletet – az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, és elutasította a felperes gondnokság alá helyezésére irányuló keresetet.

[10] A felperes az adott perben érvényesített követelését 2022. június 15-én, a felek között a törvényszék előtt folyamatban volt perben (a továbbiakban: előzményi ügy) keresetváltoztatásként előterjesztette, amelyet a bíróság a 2022. július 7-én meghozott, nem fellebbezhető végzéssel elutasított.

[11] A felperes a 2022. augusztus 1-jén előterjesztett fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemmel indult, az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban az alapügyben meghozott végzéssel kapcsolatban 50 000 forint sérelemdíj és 10 000 forint kártérítés, mindkét végrehajtás elrendelése és foganatosítása iránti üggyel összefüggésben összesen 500 000 forint sérelemdíj és 740 forint kártérítés, valamint késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete szerint az alapügyben és a végrehajtási eljárások során sérült a tisztességes eljáráshoz és az eljárás észszerű időben történő befejezéséhez fűződő joga, továbbá az alapjogi jogsértés számára vagyoni kárt is okozott. A tisztességes eljáráshoz való alapjoga sérelmét amiatt állította, mert a gondnokság alá helyezés ideje alatt nem járhatott el személyesen, illetve képviselője útján; továbbá kizárt bíró/bíróság járt el a végrehajtás során. Előadta, hogy a végrehajtási eljárás során a bíróságok késedelmei miatt sérült az eljárás észszerű időben való befejezéséhez való joga; vagyoni kára amiatt keletkezett, mert az alapügyben a tisztességes eljáráshoz való jogát megsértve kötelezték perköltség viselésére; a végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben pedig eredménytelenül kérte a felmerült eljárási költségének megtérítését. Állította, hogy a követelése nem évült el, mert igényét már az előzményi ügyben is érvényesítette. Álláspontja szerint a végrehajtási eljárást egészében kell figyelembe venni, amelynek során csak 2017. október 16-án és 2017. november 6-án jutott hozzá a követeléséhez.

[12] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen a követelés elévülésére hivatkozott. Másodlagosan állította, hogy a jogszabályoknak megfelelően járt el, a felperes eljárási alapjoga nem sérült, biztosította valamennyi eljárás folyamatosságát. Érvelése értelmében a felperes kártérítési igénye is megalapozatlan, mert a felperesnek végrehajtás foganatosítása iránti ügyben felmerült költségét a végrehajtónál kellett volna bejelentenie.

[13] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

[14] Döntését a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:22. § (1) és (2) bekezdésére, 6:23. § (1) bekezdésére, 6:518. §-ára, 6:519. §-ára, 6:533. § (1) bekezdésére, 6:548. § (1) és (2) bekezdésére, 6:549. § (1) bekezdésére, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 2. § (1) bekezdésére alapította.

[15] A Ptk. 6:22. § (1) bekezdésével és 6:23. § (1) bekezdésével összefüggésben rögzítette, hogy a felperes az előzményi perben 2022. június 15-én előterjesztett keresetváltoztatásban érvényesítette az adott perben érvényesített követelést, és a keresetváltoztatást a bíróság 2022. július 7-én elutasította, majd e határozatát 2023. január 5-én visszavonta. Utalt arra, hogy az adott ügyben a másodfokú bíróság a perfüggőség miatt az eljárást megszüntetéséről rendelkező végzést megváltoztatta, mert a perindítás hatályai az előzményi perben elvesztek, az adott eljárás megindítását megelőzően. Mindezek alapján megállapította, hogy az elévülés szempontjából releváns igényérvényesítés kezdő időpontja az adott ügyben a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésének időpontja (2022. augusztus 1.) volt.

[16] Figyelemmel volt arra, hogy a végrehajtás elrendelése iránti ügyekben a felperes a tisztességes eljáráshoz való joga és az eljárás észszerű időn belül való befejezéséhez való joga megsértését amiatt állította, mert nem járhatott el személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján. Értékelte, hogy a végrehajtás elrendelése iránti ügyekben ez az állapot 2016. június 22-én megszűnt, ugyanis az alperes a jogutódlást megállapító végzés ellen előterjesztett fellebbezés elbírálása során határozatában rögzítette, hogy a felperes perbeli cselekvőképessége birtokában van. Hivatkozása szerint e határozatokat a felperes meghatalmazott képviselője 2016. július 27-én átvette, ugyanakkor a keresetet a Ptk. 6:22. § (1) bekezdése szerinti ötéves elévülési határidőn túl terjesztette elő.

[17] A végrehajtás foganatosítása iránti ügyekkel összefüggésben elsődlegesen a követelés elévülését vizsgálta. Mivel a végrehajtás felfüggesztése és a jogutódlás megállapítása iránti kérelem elbírálásával összefüggésben érvényesített követelés az eljárás észszerű időn belüli befejezéséhez való alapjog megsértésén alapult, ezért az elévülés kezdő időpontjaként a kérelem elbírálását, az állított elhúzódás befejeződésének időpontját vette alapul. Rámutatott: az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben az intézkedési kötelezettség 2017. július 12-én megszűnt, mert az adós a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmét visszavonta. Megítélése szerint a jogsértő állapot eddig az időpontig állhatott fenn, vagyis ekkor a felperes kártérítési igénye esedékessé vált, és a felperes ehhez képest a keresetet az ötéves elévülési időn túl terjesztette elő. Figyelembe vette, hogy a 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet az alperes 2017. április 10-én elbírálta, mely időponthoz képest a felperes a keresetet öt éven túl terjesztette elő. Mindezek alapján ezt a követelést is elévültnek tekintette.

[18] Megállapította, hogy az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben a 2017. július 20-án előterjesztett jogutódlás megállapítása iránti kérelem elbírálása 2017. szeptember 29-én történt, vagyis a kereset előterjesztésekor az ötéves elévülési idő még nem telt el. Értelmezése szerint az eljárási alapjog nem sérült, mert az alperes a kérelem hiányainak pótlását rendelte el, a hiányok pótlását követően pedig időszerűen bírálta el a kérelmet. Tekintettel volt arra, hogy a 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben a jogutódlás megállapítása iránti kérelmet 2017. augusztus 18-án bírálta el az alperes, és ezért a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésekor, 2022. augusztus 1-jén a követelés nem évült el. E körben rögzítette, hogy a jogutódlás megállapítása iránti kérelem elbírálására az általános ügyintézési határidő volt irányadó. Megállapította, hogy a kérelem hiányossága következtésben többször hiánypótlást kellett elrendelni, és annak ellenére, hogy a 2017. július 15-én benyújtott hiánypótlást követően a jogutódlást a bíróság 2017. augusztus 18-án állapította meg, az észszerű időn belüli elbíráláshoz való alapjog nem sérült. A néhány napos késedelmet nem értékelte kirívó jogsértésként.

[19] A felperes 710 forint kártérítés megfizetése iránti keresetét megalapozatlannak ítélte, mert a felperes a kár összegét nem bizonyította.

[20] Az alapüggyel összefüggésben érvényesített követelést elévülés miatt tekintette megalapozatlannak.

[21] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének 500 000 forint sérelemdíj megfizetése iránt előterjesztett keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta. Ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a perfelvételi szaktól új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

[22] A végrehajtási ügy iratai alapján a tényállást kiegészítette. Álláspontja szerint a tényállás kiegészítése mellett is helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a követelés egy része elévült.

[23] Rámutatott arra, hogy a felperes az elsőfokú eljárás során nem hivatkozott az elévülés nyugvására vagy megszakadására, ezért ezzel kapcsolatban nem volt pervezetési kötelezettsége az elsőfokú bíróságnak. Kiemelte, hogy az előzményi perben az igényérvényesítést nem lehetett az adott ügyben figyelembe venni, mert a keresetváltoztatás elutasítása következtében a perindítás hatályának beállta is elenyészett. Jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a bíróság az elutasításról rendelkező végzését csak az adott ügyben a perindítás hatályának beálltát követően vonta vissza. Hangsúlyozta: a felperes azzal, hogy fellebbezést terjesztett elő az adott ügyben az eljárást megszüntető végzés ellen, maga választ(hat)ott, hogy melyik eljárásban érvényesíti a követelést. Kifejtette, hogy a felperes fellebbezését követően az előzményi perben a bíróság a keresetváltoztatást illetően a pert megszüntette. Arra is utalt, hogy az előzményi perben a keresetváltoztatás elutasítása nem járt azzal a joghatással, mint a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítása; azaz a keresetlevél beadása jogi hatályainak fenntartásával.

[24] Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a végrehajtási ügyeket nem lehet egységes eljárásként értékelni, és mivel nemperes eljárásokat érint a kereset, az adott ügyben a nemperes eljárások jelentősen eltérő jellege miatt nem lehet alkalmazni azt a jogértelmezést (BH 2021.42.), amelynek értelmében az igényérvényesítés alapjául szolgáló magánjogi jogviszony főszabály szerint a jogerős ítélet meghozatalakor jön létre. Lényegesnek tartotta, hogy a peres eljárás a jogvita elbírálását célzó, ebben a tekintetben egységesnek minősülő eljárás; míg a végrehajtási eljárás a peres eljárásokhoz képest önálló, és nem is feltétlenül szükséges eljárási szakaszokból áll azzal, hogy az adós teljesítőképességétől, teljesítési készségétől függően alapvetően a végrehajtó előtt van folyamatban. Mindezek alapján nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a felperes mikor jutott hozzá a végrehajtás alapjául szolgáló követeléshez. Kifejtette, hogy a végrehajtás elrendelése és foganatosítása egymástól olyannyira elkülönülő eljárások, hogy azokat nem is szükségszerűen ugyanaz a bíróság folytatja le. A végrehajtás foganatosítása iránti eljárást pedig abból a szempontból esetlegesnek is nevezte, hogy a végrehajtó magatartása miatti vagy a végrehajtási eljárást érintő más jogvita (pl. kifogás vagy mint a perbeli esetben felfüggesztés, illetőleg jogutódlás) hiányában a bíróságnak nem is kell beavatkoznia a végrehajtás foganatosításába; amennyiben igen, ennek során az esetről-esetre eldöntendő kérdések önálló eljárási egységet képeznek.

[25] Nem tartotta megállapíthatónak, hogy sérült a Ptk. 6:23. § (1) bekezdése. Itt abból indult ki, hogy a végrehajtás elrendelése iránti ügyek a végrehajtási lap kiállításával 2016. szeptember 1-jén befejeződtek, és az ezekkel az eljárásokkal összefüggésben érvényesített követelés ekkor létrejött, amelyhez képest a követelés elévült a 2022. augusztus 1-jei igényérvényesítésig. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügy 2017. július 12-én a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem visszavonásával, az iratok végrehajtónak történő visszaküldésével jogerősen befejeződött. A 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben pedig azt tartotta lényegesnek, hogy a 2017. május 20-án jogerőre emelkedett végzéssel utasította el a bíróság a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet. Kiemelte: a felperesnek ezekkel az eljárásokkal összefüggésben érvényesített követelése alapjául szolgáló magánjogi jogviszony ekkor jött létre; és ehhez képest a 2022. augusztus 1-jei igényérvényesítésig a követelés elévült. Mindezt megítélése szerint nem érintette, hogy az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben az akkori végrehajtást kérő meghatalmazottja 2017. augusztus 1-jén értesült erről, a 2. számú ügyben pedig csak 2017. szeptember 27-én állapították meg a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet elutasító végzés jogerőre emelkedését. Álláspontja szerint ezeknek csak akkor lett volna jelentősége, ha esetlegesen akadályozták volna a jogi képviselővel eljáró felperest az adott perbeli igény elévülési időn belüli érvényesítésében, és lett volna ezzel összefüggő tény- és jogállítása.

[26] A felperesnek a végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben a jogutódlás megállapításával kapcsolatos keresetével összefüggésben, a régi Pp. 2. § (1)–(3) bekezdéseinek megsértésén alapuló hivatkozását ugyancsak megalapozatlannak találta. Megállapította, hogy a független, pártatlan eljárás követelményének sérelmére alapított hivatkozást az elsőfokú bíróság nem bírálta el. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (3) bekezdés e) pontja szerinti felülbírálati jogkörében azonban ebben a kérdésben is érdemben állást foglalt; megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványát képező pártatlan eljárás követelménye nem sérült. Rámutatott arra, hogy a végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben az eljáró bíróságok kizárását a felek nem kérték, és az alapügyben kizárólag a járásbíróság bírái kizárására került sor, és ehhez képest a végrehajtási eljárásokban bírósági titkárok jártak el, akiknek elfogultságát a felperes nem állította.

[27] A végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben a jogutódlás megállapítása során, az eljárás észszerű időn belüli befejezéséhez való jog sérelmére alapított igényekkel összefüggésben megállapította, hogy a Vht. 39. § (1) bekezdése alapján e kérelmet az általános ügyintézési határidőn belül kellett elintézni. Az alapjogi sérelmet a jogutódlás megállapítása iránti kérelmek elbírálására vonatkozó eljárási szakasz egészére vizsgálta, és megítélése szerint a felperes eljárási alapjoga ez esetben sem sérült. Általánosságban megállapította, hogy az eljárás észszerű időn belüli befejezéséhez való alapjog megsértésének vizsgálatakor annak van jelentősége, hogy a bíróság eljárása során volt-e inaktív időszak, amely hozzájárult az eljárás elhúzódásához. Hangsúlyozta továbbá, hogy önmagában sem az eljárás objektív tartama, sem a bírói határidők elmulasztása nem teremt a fél számára közvetlenül alanyi jogot, a bírói mulasztásnak közvetlen jogkövetkezménye nincs.

[28] Megállapította, hogy az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben nem voltak inaktív időszakok, ezért e vonatkozásban a kereset megalapozatlan volt. Értékelte azt is, hogy a 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben az eredetileg előterjesztett jogutódlás megállapítása iránti kérelem a végrehajtást kérő nevében fellépő meghatalmazott képviseleti jogának igazolásáig hiányos volt; azt követően pedig azért szorult hiánypótlásra, mert ahhoz nem csatoltak a felperes alanyi jogát igazoló egyetlen okiratot sem (így különösen nem igazolták a jogosultsági, engedményezési láncolatot). Figyelembe vette, hogy a bíróság e hiányosságra már a 2017. február 2-án meghozott végzésben felhívta a figyelmet, amelyhez képest csak részletekben, 2017. március 16-án, 2017. május 2-án, majd a bíróság 2017. június 15-én kelt felhívását követően 2017. július 21-én szolgáltatták a szükséges adatokat, iratokat. Rögzítette, hogy a bíróság a hiányok teljes körű pótlását követően 30 napon belül határozott a jogutódlásról. Mindezek alapján ebben az eljárásban sem tartott megállapíthatónak inaktív időszakokat, ezért a kereset e körben is megalapozatlannak minősítette.

[29] A felperes a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdésének sérelmére alapított érveit illetően megállapította, az elsőfokú bíróság a részítélettel érdemben elbírált keresettel kapcsolatban eleget tett az indokolási kötelezettségének, az alkalmazandó jogszabályokat is megfelelően alkalmazta, a jogerős részítéletben megtett korrekciókkal a tényállást is részletezte a kereset elbírálásához szükséges mértékben, továbbá eleget tett a pervezetési kötelezettségének is. Az pedig Hivatkozása szerint nem tette megalapozatlanná az elsőfokú bíróság ítéletét és önmagában hiányossá az indokolást, hogy a felperes nem ért egyet a döntéssel és annak indokaival. Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság ítélete részletezte a beszerzett és a döntéshez felhasznált iratokat. A Pp. 322. § (4) bekezdése sérelmének állítását is megalapozatlannak tartotta, mert a perfelvételi tárgyalásról felvett jegyzőkönyv értelmében a beszerzett iratokat ismertette a bíróság, a perfelvétel lezárását és a tárgyalás berekesztését megelőzően a jogi képviselővel eljáró felperesnek nem volt ehhez kapcsolódó indítványa. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a részítélettel érintett kereset elbírálásához nem volt szükség további irat beszerzésére [Pp. 276. § (5) bekezdés].

[30] A jogerős részítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben – tartalma szerint – elsődlegesen annak az elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezését, e körben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a keresetének történő helyt adást, másodlagosan az első- vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[31] Megsértett jogszabályként a Ptk. 1:3. § (1) bekezdését, 1:5. § (1) bekezdését, 2:19. § (5) bekezdését, 6:22. § (1) és (2) bekezdését, 6:23. § (1) bekezdését, 6:48. § (1) és (3) bekezdését, 6:518. §-t, 6:519. §-t, 6:520. §-t, 6:548. § (1) bekezdését, 6:549. § (1) bekezdését, a régi Pp. 1. §-t, 2. § (1) és (3) bekezdését, 3. § (2) és (3) bekezdését, 12/A. § (5) bekezdését, 13. § (1) bekezdés e) pontját, 16. § (1) és (2) bekezdését, 50. § (1) bekezdését, 95. § (1) és (2) bekezdését, 111. § (2) bekezdését, 214. § (1) bekezdését, 219. § (1) bekezdését, 228. § (4) bekezdését, 230/A. § (1) és (3) bekezdését, 311. § (1) bekezdését, a Pp. 110. § (2) és (3) bekezdését, 115. § (1) bekezdését, 179. § (2) bekezdését, 183. § (1) bekezdését, 191. § (1), (3)–(4) bekezdéseit, a 202. § (1) bekezdését, 225. § (2) bekezdését, 230. § (1) bekezdését, 233. § (1) és (2) bekezdését, 237. § (1)–(5) bekezdéseit, 252. § (2) bekezdését, 265. § (1)–(3) bekezdéseit, 266. § (2) és (4) bekezdését, 267. §-át, 268. § (1) és (2) bekezdését, 276. § (1) bekezdését, 279. § (1) bekezdését, 320. § (2) bekezdését, 322. § (1) és (4) bekezdését, 342. § (3) bekezdését, 346. § (4) és (5) bekezdését, 381. §-át, 383. § (2) bekezdését, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 48. § (3)–(5) bekezdéseit, 50. § (2) bekezdését jelölte meg. Hivatkozása szerint a jogerős részítélet sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését.

[32] Sérelmezte, hogy az elsőfokú ítélet és a jogerős részítélet indokolása nem tartalmazza a döntés alapjául szolgáló jogszabályokat, azok értelmezését és a mérlegelésnél figyelembe vett körülményeket. Hivatkozott arra, hogy a bíróságok a tényállást hiányosan és iratellenesen állapították meg, a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül értékelték, nem tájékoztatták az általa hivatkozott jogszabályi rendelkezések eltérő értelmezéséről. Érvelése szerint sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, mert az első- és másodfokú bíróság döntését nem indokolta kellően, amely az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés részletes indokainak kifejtését is akadályozta.

[33] Álláspontja szerint a követelése nem évült el. Ezt azzal indokolta, hogy a bíróságok az elévülés vizsgálatánál tévesen határozták meg a követelés érvényesítésének időpontjaként a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésének időpontját. Előadta, hogy a folyamatban volt eljárásban 2022. június 15-én előterjesztett keresetmódosításában a követelést már érvényesítette, amely az elévülését megszakította. Jogszabálysértőnek tartotta a jogerős részítéletnek azt a megállapítását, hogy hivatkozás hiányában a bíróság nem vizsgálhatta az elévülés nyugvását vagy megszakítását. Utalt arra, hogy meg nem engedett keresetkiterjesztés esetén a keresetkiegészítést önálló keresetként kellett volna iktatni; amennyiben a bíróság e szerint jár el, az a követelés elévülését kizárja.

[34] Érvelése értelmében a végrehajtási eljárásokat a végrehajtás elrendelése iránti kérelem benyújtásától a követelés kifizetéséig egy egységként kell értékelni. Ezért a Pp. 279. § (1) bekezdését, valamint a 346. § (4) és (5) bekezdését sértőnek nevezte, hogy az első- és másodfokú bíróság nem adta annak indokát, hogy a követelés megfizetésének dátumát miért nem kell figyelembe venni. Tévesnek tartotta az első- és másodfokú bíróságnak azt a megállapítását is, hogy nem egybefüggő eljárásként értékelte a végrehajtási eljárásokat az elévülés szempontjából. Ezzel szemben előadta, hogy a végrehajtási eljárás a végrehajtás elrendelése iránti kérelem benyújtásától a végrehajtás útján érvényesített követelés megfizetéséig tart; vagyis az észszerű időn belüli befejezéséhez való alapjog megsértését sem eljárási szakaszonként kell vizsgálni. Mindezek alapján a Ptk. 6:22. § (1) és (2) bekezdését, 6:23. § (1) bekezdését is sértőnek nevezte azt a megállapítást, hogy követelése részben elévült. Álláspontja szerint ennek következtében jogszabálysértő az is, hogy a bíróságok a tévesen elévültnek minősített követeléseit érdemben nem bírálták el. A Pp. 279. § (1) bekezdés és 346. § (4) bekezdés megsértését eredményezte szerinte az, hogy az eljárt bíróságok nem adták indokát annak, hogy a követelés megfizetésének dátumát miért nem kell figyelembe venni, illetve az e körben kifejtett álláspontját miért nem tartották megalapozottnak.

[35] Kiemelte, hogy a végrehajtás elrendelése iránti ügyekkel összefüggésben tévesen állapították meg a bíróságok a követelés elévülését. Ennek következtében jogszabálysértőnek tartotta, hogy e körben a keresetét érdemben nem bírálták el. Felülvizsgálati álláspontja szerint a végrehajtás elrendelése iránti ügyekben a régi Pp. 2. § (1) bekezdésének és a 311. § (1) bekezdésének megsértését eredményezte, hogy nem járhatott el személyesen, illetve az általa meghatalmazott képviselője útján, figyelemmel arra is, hogy a cselekvőképességet korlátozó döntés a nemperes eljárásokban az eljárását nem zárta ki. A végrehajtás elrendelése iránti ügyekkel összefüggésben a Ptk. 2:19. § (5) bekezdését és a régi Pp. 2. § (1) bekezdését sértőnek nevezte, hogy a bíróságok érdemben nem bírálták el azt a kifogását, hogy nem engedték a személyes eljárását. Sérelmezte, hogy erre vonatkozóan az első- és másodfokú ítélet érdemi indokolást nem tartalmaz.

[36] Kifejtette, hogy a Pp. 279. § (1) bekezdését, 346. § (4) és (5) bekezdését, a Ptk. 6:22. § (1) és (2) bekezdését, 6:23. § (1) bekezdését sérti az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti üggyel összefüggésben az a megállapítás, hogy az adós végrehajtás felfüggesztése iránti kérelme elbírálásával összefüggésben érvényesített igényét az ötéves elévülési időn túl terjesztette elő. E körben az első- és másodfokú ítéletben megállapított tényállást hiányosnak tartotta, és a régi Pp. 219. § (1) bekezdését sértőnek nevezte, hogy a bíróságok a végzés kézbesítésének napját nem vették figyelembe. Állította, hogy a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet a bíróság 2017. augusztus 1-jén kézbesítette, így az elévülés kezdő időpontjaként ezt az időpontot kellett volna figyelembe venni; vagyis az igénye nem évült el. Kifogásolta, hogy az első- és másodfokú bíróság annak sem adta indokát, hogy ezt a hivatkozását érdemben miért nem vette figyelembe. Előadta, hogy e körben a bíróságok nem rendeltek el hiánypótlást, ami a Pp. 115. § (1) bekezdése, a 237. § (1) bekezdése, a 179. § (2) bekezdése, a 230. § (1) bekezdése, a 252. § (2) bekezdése, a 191. § (3) és (4) bekezdései megsértését eredményezte. Hivatkozása szerint a követelése nem évült el 2017 július 12-én, mert ebben az időpontban a végzés kézbesítése részére még nem történt meg.

[37] Az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti üggyel összefüggésben kifejtette, hogy a Pp. 279. § (1) bekezdését, a 346. § (4)–(5) bekezdését, a régi Pp. 2. § (1)–(3) bekezdéseit, a 95. § (1) és (2) bekezdését, a Vht. 48. § (3)–(5) bekezdéseit sérti, hogy a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem elbírálása annak benyújtásától a kérelem visszavonásáig eltelt nyolc hónapon belül nem történt meg. Állította, hogy a megalapozatlan kérelemmel összefüggésben hiánypótlás elrendelése szükségtelen volt.

[38] A Pp. 279. § (1) bekezdését, 346. § (4)–(5) bekezdését, a régi Pp. 2. § (1)–(3) bekezdéseit, a 95. § (1)–(2) bekezdését sértőnek tartotta az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti üggyel összefüggésben azt a megállapítást, hogy a jogutódlás megállapításával kapcsolatos kérelem elintézése során nem sérült az észszerű időn belüli eljárás követelménye. A Pp. 115. § (1) bekezdését, 237. § (1) bekezdését, 179. § (2) bekezdését, 191. § (3) és (4) bekezdését, 230. § (1) bekezdését és a 252. § (2) bekezdését sértőnek nevezte, hogy a bíróság nem hívta fel hiánypótlásra, keresete pontosítására. Az elsőfokú ítéletben és a jogerős részítéletben megállapított tényállást hiányosnak tekintette, ugyanis az nem tartalmazza a végzés postázásának időpontját. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok az alapjogsértés vizsgálata során a következő körülményeket sem értékelték: a végzés postázásának időpontját; a 2017. június 20-ai beadványa alapján nem volt akadálya a jogutódlás megállapításának, ezt követően a hiánypótlási felhívás szükségtelen volt; e kérelem benyújtása és a jogutódlást megállapító végzés postára adása között eltelt időben a 30 napos ügyintézési határidőt másfél hónappal túllépte a bíróság; a 2017. augusztus 29-i beadvány alapján is késedelmesen intézkedett a bíróság, ugyanis a 2017. szeptember 29-én meghozott végzést 2017. október 5-én, a 30 napos ügyintézési határidőn túl adta postára. Kifogásolta, hogy ezekkel a körülményekkel kapcsolatban a jogerős részítélet indokolást nem tartalmaz. Tévesnek nevezte azt a megállapítást, hogy a jogutódlással kapcsolatban nem kell soron kívül eljárnia a bíróságnak, ugyanis a végrehajtásban minden intézkedést haladéktalanul kell megtenni.

[39] Álláspontja szerint a 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben a Pp. 279. § (1) bekezdését, 346. § (4) és (5) bekezdését, a Ptk. 6:22. § (1) és (2) bekezdését, 6:23. § (1) bekezdését sérti a bíróságoknak az a megállapítása, amely szerint az adós felfüggesztés iránti kérelmének elbírálásával összefüggésben érvényesített követelése elévült. Az e körben a megállapított tényállást hiányosnak tartotta, ugyanis figyelmen kívül maradt, hogy az adós felfüggesztés iránti kérelmét elutasító végzés jogerőre emelkedését 2017. szeptember 27-én állapította meg a bíróság. Álláspontja szerint e dátum minősül az elévülés kezdő időpontjának. Előadta, hogy a régi Pp. 228. § (4) bekezdésére figyelemmel, az adós fellebbezése következtében a végrehajtás felfüggesztés iránti kérelem elbírálása a kérelmet elutasító végzés jogerőre emelkedésekor fejeződött be. Arra is utalt, hogy az alapjogi sérelemre alapított igényérvényesítés esetén, az alapul szolgáló magánjogi jogviszony a jogerőre emelkedést megállapító végzés kézbesítésével, az eljárás teljes befejezésével jön létre. Állította: a végzést 2016. (helyesen: 2017.) október 3-án kézbesítették számára, és addig nem tudott a végzés jogerőre emelkedéséről, továbbá a végrehajtó is csak e végzés jogerőre emelkedésekor kapta meg a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet elutasító határozatot. Álláspontja szerint ezeket a körülményeket az elévülés vizsgálata során értékelni kellett volna. Hivatkozása szerint a másodfokú bíróság a 346. § (4) és (5) bekezdését megsértve nem indokolta, hogy miért nem ezt az időpontot vette figyelembe az elévülés kezdő időpontjaként. Előadta, hogy e kereseti követelésével összefüggésben a Pp. 115. § (1) bekezdés, 179. § (2) bekezdés, 191. § (3) és (4) bekezdés, 230. § (1) bekezdés, 237. § (1)–(5) bekezdések, 252. § (2) bekezdés megsértését eredményezte, hogy a bíróság nem hívta fel hiánypótlásra.

[40] Kifejtette, hogy a 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben azért sérült az észszerű időn belüli elbírálás követelménye, mert a bíróság az adós végrehajtás felfüggesztés iránti kérelméről 9,5 hónap elteltével döntött, továbbá a jogutódlás megállapítása iránti kérelemről is késedelmesen határozott. Álláspontja szerint a Pp. 279. § (1) bekezdés, 346. § (4) és (5) bekezdés, a régi Pp. 2. § (1)–(3) bekezdések, 95. § (1) és (2) bekezdés, a Vht. 48. § (3)–(5) bekezdések, 50. § (2) bekezdés megsértését eredményezte az, hogy a bíróság a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet 15 napon belül nem bírálta el. Kiemelte, hogy az eljáró bíróság megalapozatlanul hívta fel az adóst kérelme hiányainak pótlására, illetve a meghatalmazással kapcsolatban a végrehajtást kérő felhívása és szükségtelen volt.

[41] Hangsúlyozta, hogy a 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben a jogutódlás megállapítása iránti kérelem elbírálása ugyancsak az észszerű időn túl történt. Hivatkozott arra, hogy e körben a jogerős részítélet sérti a Pp. 279. § (1) bekezdését, 346. § (4) és (5) bekezdését, a régi Pp. 2. § (1)–(3) bekezdéseit, 95. § (1) és (2) bekezdését, 3. § (2) bekezdését. Megítélése szerint a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy nem volt inaktív időszak a kérelem elbírálása során. Egyebekben azt, hogy e körben az elsőfokú bíróság nem rendelt el hiánypótlást, a Pp. 115. § (1) bekezdését, 179. § (2) bekezdését, 191. § (3) és (4) bekezdését, 230. § (1) bekezdését, 237. § (1)–(5) bekezdéseit, 252. § (2) bekezdését sértőnek tartotta. Rámutatott: a tényállást e körben a bíróság hiányosan állapította meg, ugyanis az nem tartalmazza a végzések postára adásának időpontját. Álláspontja szerint a végzés meghozatala és kiadásának napja, illetve a postára adás dátuma közötti különbségnek is jelentősége van. Tévesnek nevezte a meghatalmazás hiányára való hivatkozást, ugyanis a Mezőkövesdi Járásbíróságon csatolt meghatalmazás kiterjedt a végrehajtás foganatosítása iránti ügyre is. A jogerős részítéletet a Pp. 279. § (1) bekezdését, 346. § (4) és (5) bekezdését sértőnek nevezte, mert nem vette figyelembe, hogy a bíróság felhívásai hiányosak, pontatlanok voltak. Sérelmezte, hogy másodfokú bíróság nem értékelte a következő körülményeket: a 2017 május 2-i beadványhoz mellékelte a 2015. június 29-i engedményezést visszavonó iratot; a 2017. március 16-i, a 2017. május 2-i beadványa alapján nem járt el bíróság; a régi Pp. 95. § (1) bekezdését megsértve nem adott ki hiánypótlási felhívást; nem tájékoztatta arról, hogy az engedményezést visszavonó iratot miért nem vette figyelembe; nem járt el haladéktalanul; a 20/I. számú végzést 2017. június 15-én hozta meg és 2017. június 22-én adta postára; a 2017. május 2-i beadvány és okirat csatolása, valamint a végzés postázása között 1 hónap 21 nap telt el, vagyis 21 nappal túllépte az általános ügyintézési határidőt az alperes; a 2017. július 21-én csatolt okirat alapján a bíróság 2017. augusztus 18-án állapította meg a jogutódlást, és a határozatát csupán 2017. augusztus 22-én adta postára; a hiánypótlási felhívásokat nem határidőben adta ki a bíróság, azok pontatlanok voltak, illetve szükségtelenek is. Utalt arra, hogy a jogutódlás megállapítása iránti kérelmet 2016. december 16-án terjesztette elő, az elbírálása 8 hónappal később, 2017. augusztus 18-án történt meg. Nézete szerint a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a jogutódlás megállapítása során nem kell haladéktalanul eljárni, mert a végrehajtási eljárásban minden cselekményt haladéktalanul kell megtennie a bíróságnak, így végrehajtási lap kiállításakor és a végrehajtás felfüggesztés iránti kérelem elbírálásakor is haladéktalanul kellett volna eljárnia.

[42] Sérelmesnek tartotta, hogy a 2. számú végrehajtás elrendelése iránti üggyel kapcsolatban nem megfelelően értékelte a másodfokú bíróság, hogy a végrehajtó tájékoztatás-kéréseinek nincs jelentősége. Ehhez képest kiemelte: a végrehajtó megkeresései azt tartalmazták, hogy az adóssal szemben végrehajtási cselekmény foganatosítására a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem elbírálásig nem kerül sor. Ezért jogszabálysértőnek nevezte, hogy a felfüggesztés iránti kérelem elbírálása során nem érvényesült az észszerű időn belüli eljárás követelménye.

[43] Állította, hogy a végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben a végrehajtást kérőt megalapozatlanul hívta fel a bíróság meghatalmazás csatolására, ugyanis mindkét ügyben a végrehajtási lap 2.h. pontját a bíróság kiegészítette, és a meghatalmazottat szerepeltette.

[44] Érvelése szerint a végrehajtás elrendelése és a végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben sérült a pártatlan, független eljárás követelménye, mert a fellebbviteli bíróság végzésével az ügy elintézéséből a városi bíróság bíráit kizárta. Kiemelte, hogy a bíróságnak a végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben hivatalból kellett volna ügyelnie arra, hogy ne járjon el bíró, bírósági titkár, mivel az alapügyben a Városi Bíróság bíráit kizárták az ügy elintézéséből. Ezt a mulasztást a régi Pp. 12/A. § (5) bekezdését, 16. § (1) és (2) bekezdését sértőnek tartotta, amely egyben a pártatlan, független eljáráshoz való jog sérelmét is eredményezte.

[45] A Pp. 115. § (1) bekezdését, 179. § (2) bekezdését, 191. § (3) és (4) bekezdését, 202. § (1) bekezdését, 230. § (1) bekezdését, 237. § (1) bekezdését, 252. § (2) bekezdését sértőnek tartotta, hogy a bíróság nem rendelt el hiánypótlást, nem hívta fel perfelvételi nyilatkozatainak pontosítására, ugyanis a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a perbeli legitimációt nem kellett vizsgálnia az elsőfokú bíróságnak.

[46] Álláspontja szerint a Pp. 115. § (1) bekezdését, 179. § (2) bekezdését, 191. § (3) és (4) bekezdését, 202. § (1) bekezdését, 230. § (1) bekezdését, 233. § (2) bekezdését, 237. § (1)–(5) bekezdéseit, 252. § (2) bekezdését, 266. § (2) bekezdését sérti, hogy a megállapított jogsértésekkel kapcsolatban a köztudomású hátrányokat a bíróság nem vette figyelembe; a bíróság nem tájékoztatta a hivatalból figyelembe vett tényekről, továbbá arról sem, hogy olyan tényt észlelt, amelyet hivatalból figyelembe kell vennie; nem tájékoztatta, hogy mely kereseti kérelem vonatkozásában kell az igény elévülésével kapcsolatban nyilatkoznia; nem hívta fel a kereset kiegészítésére, pontosítására, a megsértett jogszabályhely megjelölésére; nem hívta fel hiányos perfelvételi nyilatkozata kiegészítésére, pontosítására; nem került sor a személyes meghallgatására az őt ért hátrányokkal kapcsolatban; a bíróság nem adott tájékoztatást a bizonyítási érdekről. Mindezek alapján nem tartotta elfogadhatónak, hogy a másodfokú bíróság az elévülés nyugvására vagy félbeszakadására nem hivatkozott.

[47] Érvelése szerint a Pp. 279. § (1) bekezdését, valamint a 346. § (4) és (5) bekezdését sérti, hogy az elsőfokú ítélet nem tartalmazza, hogy az általa indítványozottak közül mely iratokat szerezte be a bíróság; nem derül ki, hogy pontosan mely iratokon alapul az ítélet. Előadta, hogy mindez a fellebbezés indokainak részletes kifejtését akadályozta, ezért az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróságot új eljárásra lefolytatására kellett volna kötelezni. Iratellenesnek nevezte a másodfokú bíróságnak azt a megállapítását, amely szerint az elsőfokú ítéletből megállapíthatóak a beszerzett iratok. Sérelmezte, hogy az ítélet azt sem tartalmazza, hogy mely bizonyítás indítványnak nem adott helyt a bíróság. A Pp. 110. § (2) bekezdését, 179. § (2) bekezdését, 183. § (1) bekezdését, 191. § (1) és (3) bekezdését, 214. § (1) bekezdését, 225. § (2) bekezdését, 233. § (1) bekezdését, 267. §-át, 268. § (2) bekezdését, 276. § (1) bekezdését, 322. § (1) és (4) bekezdését sértőnek nevezte, hogy az elsőfokú bíróság nem tájékoztatta a más bíróságtól beszerzett iratokról és arról sem, hogy ezeket megismerheti; nem ismertette a beszerzett iratok tartalmát; tévesnek tartotta a bíróságnak azt az álláspontját, amely szerint további irat beszerzése szükségtelen volt. Álláspontja szerint a Pp. 265. § (3) bekezdését sérti, hogy a bizonyítási szükséghelyzetre való hivatkozásának értékelését nem tartalmazza az ítélet.

[48] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályában fenntartását kérte.

[50] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[51] A felülvizsgálati eljárás nem a per folytatása, hanem szigorú eljárási szabályok szerint lefolytatható rendkívüli perorvoslat, amelynek során a Kúria a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján kizárólag a felülvizsgálati kérelem korlátai között, az ott megjelölt jogszabályok, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés tekintetében vizsgálja a jogerős ítélet jogszabálysértő, illetve a kúriai határozattól jogkérdésben eltérő voltát.

[52] A Pp. 413. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a felülvizsgálati kérelemnek a beadványokra vonatkozó általános szabályok mellett tartalmaznia kell a jogszabálysértés pontos megnevezésével, a jogszabályhely megjelölésével azt az eljárási, illetve anyagi jogi jogszabálysértést, amely kihatott az ügy érdemi eldöntésére, valamint annak indokait, hogy a fél az új határozat hozatalát vagy a határozat hatályon kívül helyezését milyen okból kívánja.

[53] A jogszabálysértés megjelölésének követelményrendszerét a Kúria – a korábbi bírói gyakorlatot megerősítve – a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II. 15.) PK véleményben (a továbbiakban: PK vélemény) jelenítette meg. Az önmagában kötőerővel nem rendelkező PK vélemény 3. és 4. pontja szerint – amelyet Kúria az adott perben is irányadónak tekintett határozataival megerősített (Jpe.I.60.009/2022/10. [61], Pfv.IV.20.998/2020/4., Pfv.V.20.917/2021/8., Gfv.VI.30.367/2021/6., Pfv.I.21.083/2019/12., Pfv.IV.20.035/2023/7.) – több egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozó felülvizsgálati kérelemnek valamennyi hivatkozás tekintetében rendelkeznie kell a törvényben meghatározott, egymással szoros logikai és perjogi kapcsolatban álló kötelező tartalmi kellékekkel, ellenkező esetben a tartalmilag fogyatékos felülvizsgálati kérelmet – vonatkozó részében – a Kúria nem vizsgálhatja érdemben. A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet többféle okból is támadja, vagyis több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásnak rendelkeznie kell a Pp. 413. § (1) bekezdésében meghatározott tartalmi követelményekkel [PK vélemény 6. pont, Kúria Gfv.VII.30.577/2016/6. (BH 2017.196.)].

[54] A felülvizsgálati kérelem központi eleme a megsértett jogszabályhely megjelölése és a jogszabálysértés körülírása, mert ezek határozzák meg a Kúria felülbírálati jogkörének tartalmi és perjogi kereteit. Érdemben ugyanis csak azok a hivatkozások vizsgálhatók, amelyek esetében a törvény által előírt tartalmi követelmények maradéktalanul teljesültek, az egyéb hivatkozásokat a Kúria figyelmen kívül hagyja. Mivel a felülvizsgálat tárgya a jogerős ítélet, és nem az elsőfokú bíróság ítélete (Kúria Pfv.III.21.631/2019/5., Pfv.III.20.088/2020/3.), ezért a felülvizsgálati kérelemben az azt előterjesztő félnek az álláspontja szerint a másodfokú bíróság által a jogerős ítélet meghozatalakor elkövetett jogszabálysértéseket kell megjelölnie [Kúria Pfv.V.20.797/2016/11. (BH 2017.232.)].

[55] Mindezek alapján a Kúria érdemben csak azokat a felülvizsgálati hivatkozásokat vizsgálta és értékelte, amelyek tartalmazták a megsértett jogszabályhely pontos megjelölését és a jogszabálysértés megfelelő körülírását is.

[56] A felperes – a jogi képviselő bélyegzőlenyomatával és kézjegyével ellátott – felülvizsgálati kérelmében az eljárt bíróságok ítéletének jogszabálysértő jellegét állítva döntő részben a fellebbezésében hivatkozott jogszabálysértéseket ismételte meg anélkül, hogy figyelembe vette volna a jogerős részítélet érdemi döntését alátámasztó indokait. A felülvizsgálati kérelmében csupán látszólag tett eleget a Pp. 413. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tartalmi követelményeknek. A fentebb írtakra tekintettel azonban a Kúria érdemben nem vizsgálhatta a kizárólag az elsőfokú eljárással összefüggésben állított jogszabálysértéseket.

[57] A felperes a felülvizsgálati kérelmében számos olyan jogszabályhelyet feltüntetett, amelynek megsértését anélkül állította, hogy az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejtette volna. Ennélfogva a felülvizsgálati eljárás során nem volt vizsgálható a Ptk. 1:3. § (1) bekezdés, 1:5. § (1) bekezdés, 2:19. § (5) bekezdés, 6:48. § (1) és (3) bekezdés, 6:518. §, 6:519. §, 6:520. §, 6:548. § (1) bekezdés, 6:549. § (1) bekezdés, a régi Pp. 1. §, 3. § (2) és (3) bekezdés, 111. § (2) bekezdés, 214. § (1) bekezdés, 230/A. § (1) és (3) bekezdés, a Pp. 110. § (2) és (3) bekezdés, 115. § (1) bekezdés, 183. § (1) bekezdés, 191. § (1), (3)–(4) bekezdés, 202. § (1) bekezdés, 230. § (1) bekezdés, 233. § (1) és (2) bekezdés, 252. § (2) bekezdés, 266. § (2) és (4) bekezdés, 267. §, 268. § (1) és (2) bekezdés, 276. § (1) bekezdés, 320. § (2) bekezdés, 342. § (3) bekezdés megsértése.

[58] A Kúria a felülvizsgálati kérelemben előterjesztett kérelmeket – a Pp. 423. § (1) bekezdésére is figyelemmel – a felperes által meghatározott sorrendtől eltérően bírálta el, és elsőként azokat az eljárási szabálysértéseket vizsgálta, amelyek állítása szerint kihatottak az ügy érdemi eldöntésére.

[59] A Kúria a Pp. 279. § (1) bekezdésének sérelmére alapított felülvizsgálati kérelemmel összefüggésben elsődlegesen rámutat arra, hogy a felperes már a fellebbezésében is vitatta az elsőfokú bíróság ítéletének ténymegállapításait, azokat okszerűtlennek és a periratokkal összhangban nem állónak nevezte. A felülvizsgálati kérelmében viszont az e jogszabályhely megsértésére történt általános jellegű hivatkozása nem állt összhangban a felülvizsgálati kérelmének további indokaival: érdemben ugyanis nem az ítéleti tényállást tette vitássá, és nem a bizonyítás eredményének mérlegelése alapján történt ténymegállapítások helyességét vonta kétségbe, hanem a megállapított tényekből levont, a kereset elutasításához vezető jogi következtetések téves voltát állította. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet valamennyi indokával összefüggésben állította a Pp. 279. § (1) bekezdésének megsértését, annak kifejtésével azonban – a terjedelmes felülvizsgálati kérelme ellenére – adós maradt, hogy mi az a nyilvánvalóan okszerűtlen bizonyítékmérlegelés, amely a jogerős részítélet hatályon kívül helyezéséhez vezethet. A felperes ténylegesen nem a bizonyítás eredményének mérlegelését, hanem az eljárt bíróságok jogértelmezését sérelmezte, emiatt a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból a jogerős részítélet nem sértette a Pp. 279. § (1) bekezdését.

[60] A felperes megalapozatlanul állította a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdés megsértését is.

[61] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a bírói döntéseket a konkrét ügy körülményeit figyelembe vevő módon, kellő alapossággal és részletességgel kell megindokolni. A „kellő alaposság” mércéje alapvetően azt jelenti, hogy a bíróság döntésének az ügy érdeme szempontjából releváns, az ügyben választ kívánó kérdésekre kell kiterjednie. Az indokolási kötelezettség a döntés érdeme szempontjából lényeges körülmények megfelelő indokokkal történő alátámasztását követeli meg (3127/2019. (VI. 5.) AB határozat, Indokolás [44]; 3159/2018. (V. 16.) AB határozat, Indokolás [34]; 3169/2019. (VII. 10.) AB határozat, Indokolás [32]; 28/2019. (XI. 4.) AB határozat, Indokolás [85]; 3330/2020. (VIII. 5.) AB határozat, Indokolás [29]). Az indokolt bírói döntéshez való jog semmiképpen sem jelentheti azt, hogy az ügyben eljáró bíróságot a felek valamennyi érvelése tekintetében részletes indokolási kötelezettség terhelné (7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [31]). A bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem a szubjektív elvárásaikat is kielégítő mennyiségű érvrendszer bemutatása, az indokolásnak az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre kell kiterjednie (3343/2024. (IX. 23.) AB határozat, Indokolás [28] 26/2020. (XII. 2.) AB határozat, Indokolás [22]). Az indokolt bírói döntéshez való jog azt a kötelezettséget támasztja az eljáró bírósággal szemben, hogy az indokolás az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre terjedjen ki (3159/2018. (V. 16.) AB határozat, Indokolás [31], megerősítve 3196/2022. (IV. 29.) AB határozat, Indokolás [36]).

[62] A Kúria jogértelmezése szerint a döntés alapjául szolgáló indokokat kellő részletességgel kell bemutatni, amelynek terjedelmét és mélységét az adott döntés természete és az ügy egyedi körülményei határozzák meg, figyelemmel arra is, hogy az indokolás hiánya vagy fogyatékossága a fél világosan és pontosan körülírt kérdését érinti-e. Minimális elvárás, hogy a bíróság a feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon, amellyel kapcsolatban figyelembe kell venni a jogvita természetét, az eljárási törvény rendelkezéseit, a felek által az ügyben előterjesztett kérelmeket és észrevételeket, valamint az ügyben választ igénylő lényeges kérdéseket. A döntés indokolásának nem kell kiterjednie minden egyes részletre, de ki kell térnie az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre (Kúria Pfv.III.20.456/2024/4. [53]). Az ítélet indokolásából annak kell kitűnnie, hogy a bíróság döntését mire alapította. Az ügy eldöntése szempontjából jelentős kérdésekre kiterjedő indokolással a bíróság eleget tesz jogszabályi kötelezettségének (Kúria Pfv.I.20.399/2022/5.). Nem jelenti az említett kötelezettség megsértését, ha a jogerős ítélet külön nem tér ki a fél által felhozott valamennyi érvre, elegendő a bíróság mérlegelési szempontjait és jogi álláspontját tartalmaznia (Kúria Pfv.III.20.737/2019/4., Pfv.III.21.115/2020/6.). A hatályon kívül helyezést és az eljárás megismétlését az indokolási kötelezettség megsértése kizárólag akkor indokolja, ha az adott ügyben a jogerős határozat alapján nem állapítható meg, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését mi okból változtatta meg és ezért az érdemi határozat nem bírálható felül (Kúria Pfv.IV.20.857/2022/10.).

[63] A Kúria megítélése szerint a jogerős részítéletnek az érdemben elbírált keresettel kapcsolatos indokolása megfelelt a fenti követelményeknek, a fellebbezésnek nem volt olyan lényeges indoka, amely a másodfokú bíróság jogerős részítéletében értékelés nélkül maradt volna. A másodfokú bíróság a jogerős részítélettel érdemben elbírált kereset vonatkozásában részletesen kifejtette, hogy a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdése megsértését miért nem lehet megállapítani: e jogszabályi rendelkezések alapján elvárt tartalmi elemeket [felek nyilatkozatai, releváns tények, döntés alapját képező jogszabályi rendelkezések] az elsőfokú ítélet tartalmazta, továbbá az elsőfokú eljárás során az anyagi pervezetés megfelelőségéről is állást foglalt. A jogerős részítélet jogi indokolása részletesen tartalmazta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatának vizsgálata során mely okból értett egyet a követelés részbeni elévülésére vonatkozó megállapítással, a tisztességes eljáráshoz való eljárási alapjog megsértésére alapított kereseti kérelmeket elutasító rendelkezéssel.

[64] A felperes felülvizsgálati kérelmében számos helyen állította, hogy a másodfokú bíróság az anyagi pervezetési kötelezettségének nem tett eleget. A Kúria a másodfokú bíróságot terhelő anyagi pervezetési kötelezettség megsértése körében megjelölt jogszabálysértés tárgyában kiemeli, hogy a Pp. eltérő tartalommal rendelkezik az elsőfokú bíróság (Pp. 237. §) és a másodfokú bíróság anyagi pervezetési kötelezettségéről [Pp. 369. § (4) bekezdés, 370. § (4) bekezdés]. A felperes a felülvizsgálati kérelemben e körben a másodfokú bíróság anyagi pervezetésének hiányosságához kapcsolódó jogszabálysértésként a Pp. 369. § (4) bekezdését és a 370. § (4) bekezdését nem jelölte meg, ez a tartalmi hiányosság pedig kizárta ennek a hivatkozásnak az érdemi vizsgálatát.

[65] A másodfokú bíróság azt is helytállóan állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a beszerzett iratokról tájékoztatta a feleket; továbbá azt is közölte velük, hogy a – jogerős részítélettel utóbb érdemben elbírált – keresettel összefüggésben további irat beszerzése szükségtelen. Mindezek alapján a Pp. 322. § (4) bekezdését nem sértette a jogerős részítélet.

[66] A Kúria az állított anyagi jogi jogszabálysértések közül érdemben vizsgálta, hogy a jogerős részítélet sérti-e a Ptk. 6:22. § (1) és (2) bekezdését, valamint 6:23. § (1) bekezdését.

[67] A Ptk. 6:22. § (1) és (2) bekezdése szerint, ha e törvény eltérően nem rendelkezik a követelések öt év alatt évülnek el; az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. Helytállóan indult ki abból a másodfokú bíróság, hogy a követelés behajtása iránt folyamatban lévő végrehajtási eljáráshoz kapcsolódó bírósági eljárások tekintetében az észszerű időn belüli elbíráláshoz való jog megsértését a végrehajtási eljárás egyedi jellemzőire tekintettel kell vizsgálni. A végrehajtási eljárás során a régi Pp. 2. § (1) bekezdésében a bíróság eljárásával szemben megfogalmazott észszerű határidőn belüli elbírálás követelménye nem azt jelenti, hogy a követelést észszerű időn belül kell behajtani. E körben a másodfokú bíróság helytállóan vette figyelembe azt a körülményt, hogy a követelés behajtása a bíróság működési körén kívül eső körülményektől is függ; de akár az is lehetséges, hogy a bíróság szerepe kizárólag a végrehajtás elrendelésére korlátozódik. A másodfokú bíróság okszerűen vonta az értékelendő körülmények körébe azt is, hogy a követelés behajtása iránti végrehajtási eljárás döntően az önálló bírósági végrehajtó előtt van folyamatban; továbbá a végrehajtási eljárás időtartama függ az adós teljesítési készségétől és teljesítési képességétől is.

[68] Mindezek alapján a Kúria egyetértett a másodfokú bíróságnak azzal a megállapításával, amely szerint az adott ügyben nem annak volt jelentősége, hogy a felperes mikor jutott hozzá a követeléséhez. Így a követelés elévülésének kezdő időpontjaként a követelés behajtásának időpontját nem lehetett figyelembe venni. A másodfokú bíróság azt is helytállóan állapította meg, hogy a Kúria Pfv.III.20.998/2019/7. számú közzétett határozatában kifejtett jogértelmezés az adott ügyben nem volt alkalmazható, ugyanis e határozatában a Kúria a peres eljárással összefüggésben értelmezte a régi Pp. 2. § (3) bekezdését.

[69] A Kúria megítélése szerint a végrehajtási eljárással mint nemperes eljárással összefüggésben alapjogsérelemre alapított igényérvényesítés esetén, – azok eshetőleges jellege következtében – eljárási szakaszonként külön-külön kell vizsgálni az eljárási alapjog megsértését.

[70] A másodfokú bíróság azt is helytállóan állapította meg, hogy adott ügyben az egyes eljárási szakaszokkal összefüggésben érvényesített követelés az eljárási szakasz jogerős befejezésekor esedékessé vált; az elévülési határidő pedig ebben az időpontban megkezdődött. A Kúria egyetértett továbbá azzal, hogy az egyéb körülményeket (a döntésről való tudomásszerzés időpontja, a jogerőre emelkedés időpontjának megállapítása) az elévülés vizsgálata során akkor lehetett volna értékelni, ha a felperes tény- és jogállítást tett volna arról, hogy mindezek a követelés érvényesítését mennyiben akadályozták.

[71] A felperes a követelés érvényesítésének időpontjával összefüggésben a felülvizsgálati kérelmében az első- és másodfokú eljárás során előadott érvelését ismételte meg. A másodfokú bíróság a jogerős részítélet indokolása szerint az előzményi ügyben történt igényérvényesítést az elévülés megszakadása/nyugvása szempontjából nem vizsgálhatta, mert a felperes az elsőfokú eljárás során mindezekre nem hivatkozott; továbbá a fellebbezésében nem adta indokát annak, hogy az elévülés megszakadásával/nyugvásával kapcsolatos előadását a másodfokú eljárás során mely okból lehetett volna figyelembe venni. A felperes a felülvizsgálati kérelemben e körben a korábbiakban kifejtettek szerint, a Pp. 413. § (1) bekezdés b) pontjában írt módon nem adta elő e megállapítás helyességét cáfoló és a saját jogi álláspontját alátámasztó érveit, továbbá nem jelölte meg a releváns megsértett jogszabályhelyeket. Mindezekre figyelemmel annak felülvizsgálata során, hogy a jogerős részítélet sérti-e a Ptk. 6:22. § (1) és (2) bekezdését, valamint 6:23. § (1) bekezdését, a Kúria az adott eljárás megindításának időpontját (2022. augusztus 1.) vette alapul.

[72] A másodfokú bíróság helyesen állapította meg a peresített követelés egy részének elévülését. Ennek kapcsán helytállóan indult ki abból, hogy követelés elévülésének kezdő időpontja a végrehajtás elrendelése iránti ügyekben a végrehajtási lap kiállításának időpontja (2016. szeptember 1.), az 1. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem visszavonásának időpontja (2017. július 12.), a 2. számú végrehajtás foganatosítása iránti ügyben pedig a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet elutasító végzés jogerőre emelkedésének időpontja (2017. május 20.) volt. Mivel a felperes ezektől az időpontoktól számított öt éven túl érvényesítette követelését, ezért a jogerős részítélet nem sértette a Ptk. 6:22. § (1) és (2) bekezdését, valamint 6:23. § (1) bekezdését. Ebben a körben a követelés elévülése miatt a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül mellőzte az alapjogsértésre hivatkozással érvényesített igény érdemi vizsgálatát.

[73] A Kúria érdemben vizsgálta azt is, hogy a jogerős részítélet sérti-e a régi Pp. 2. § (1) és (3) bekezdését.

[74] Az Alkotmánybíróság által kimunkált és következetesen érvényesített alkotmányos mérce értelmében a tisztességes bírósági eljárás követelménye „az eljárásjogi garanciák érvényesülését is felöleli, és egy olyan minőséget jelent, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni”.

[75] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tisztességes eljáráshoz való jog magában foglalja az alkotmányszövegben kifejezetten nem nevesített bírósághoz való jog valamennyi feltételét is (7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [24]; 3027/2018. (II. 6.) AB határozat, Indokolás [13]; 3046/2019. (III. 14.) AB határozat, Indokolás [23]). A tisztességes eljáráshoz való joggal szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye [14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101., 108.; 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116., 118–120.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199., 211.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241., 256.]. Az Alkotmánybíróság iránymutatása szerint egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása mellett lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91., 95.]. A bíróságnak esetlegesen még egy döntés lényegére kiható jogi tévedése sem jelenti feltétlenül és egyúttal azt, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog sérült (3005/2014. (I. 31.) AB végzés, Indokolás [22]). Nem sérül a tisztességes eljáráshoz való jog akár olyan esetekben sem, amikor a bíróság a tisztességes eljárás követelményeinek eleget téve helytelen következtetésekre jut döntésében (3112/2015. (VI. 23.) AB határozat, Indokolás [25]).

[76] A tisztességes eljáráshoz való jog több garanciális szabályból áll. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványai különösen: a bírósághoz fordulás joga, a tárgyalás igazságossága, a tárgyalás nyilvánosságának és a bírói döntés nyilvános kihirdetésének a követelménye, a törvény által létrehozott bíróság, a bírói függetlenség és a pártatlanság kívánalma, továbbá az észszerű határidőn belüli elbírálás követelménye (2/2017. (II. 10.) AB határozat, Indokolás [50]).

[77] A Kúria jogértelmezése szerint az ügy észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelme akkor állapítható meg, ha az igényt érvényesítő félnek fel nem róható okból az adott eljárásban hosszabb inaktív időszak – amikor a bíróság érdemi intézkedést annak ellenére sem tett, hogy azt egyébként megtehette volna – állapítható meg (Kúria Pfv.IV.21.337/2022/10.). A bíróság határozatán alapuló követelés behajtása érdekében elrendelt végrehajtás során ez azt jelenti, hogy a bíróságnak az egyes eljárási szakaszokban az intézkedéseit észszerű időn belül kell megtennie. Ezért e körben azt kell vizsgálni, hogy a bíróság az intézkedési kötelezettségét megfelelő határidőben teljesítette-e, volt-e a bíróságnak felróható olyan mulasztás, amely inaktív időszaknak minősül.

[78] A másodfokú bíróság a fenti jogértelmezésnek megfelelően vizsgálta mindkét végrehajtás foganatosítása iránti üggyel összefüggésben, hogy volt-e az adott eljárási szakasz indokolatlan elhúzódását eredményező inaktív időszak. Az egyes eljárási cselekmények részletes ismertetése mellett helytállóan állapította meg, hogy az egyes végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben a jogutódlás megállapítása iránti kérelem elbírálása során nem volt inaktív időszak. Ezért jogszabálysértés nélkül jutott arra a következtetésre is, hogy e körben a felperesnek a régi Pp. 2. § (3) bekezdése alapján érvényesített követelése megalapozatlannak minősült. Az Alkotmánybíróság által meghatározott szempontrendszer alapulvételével a Kúria egyetértett azzal a megállapítással is, hogy a kérelem érdemi elbírálhatósága érdekében elrendelt hiánypótlás, továbbá önmagában a néhány napos ügyintézési késedelem nem eredményezi az eljárás észszerű időn belüli befejezéséhez való jog sérelmét.

[79] A felperes felülvizsgálati álláspontja szerint a jogerős részítélet a régi Pp. 2. § (3) bekezdését amiatt is sértette, mert a végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben a járásbíróság kizárt bíróságként járt el, és ezt a körülményt a bíróságnak hivatalból figyelembe kellett volna vennie.

[80] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog része a pártatlanság követelménye, mely az eljárásban részt vevő személyekkel szembeni előítéletmentes, elfogulatlan eljárás követelményét jeleníti meg (3353/2024. (X. 8.) AB határozat, Indokolás [55]). A pártatlanság követelményének van egy szubjektív, a bíró magatartásában rejlő és egy objektív, a szabályozásban megnyilvánuló követelménye (36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [48]; 21/2016. (XI. 30.) AB határozat, Indokolás [38]). A pártatlanság követelménye értelmében el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében (3353/2024. (X. 8.) AB határozat, Indokolás [34]). Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a törvény által felállított bíróság függetlensége és pártatlansága egy olyan általános jogelv, amely a legalapvetőbb emberi jogok közé tartozik (lásd például: 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [25]; 21/2016. (XI. 30.) AB határozat, Indokolás [38]). Független és pártatlan bíráskodás hiányában az egyéni jogok érvényesítése szenved csorbát. Mindebből következik, hogy a tisztességes bírósági tárgyalás követelményrendszerének szerves részét alkotó függetlenség és pártatlanság a demokratikus jogállamokban feltétlen érvényesülést kívánó alkotmányos igényként jelentkezik (23/2024. (XII. 23.) AB határozat, Indokolás [24], 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [28]; lásd erről még: 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [24]; 21/2016. (XI. 30.) AB határozat, Indokolás [38]).

[81] „[A] pártatlanság követelményének tényleges érvényesülését elsődlegesen az eljárási törvényekben megfogalmazott kizárási szabályok garantálják. […] Az abszolút kizárási okok lényege, hogy azok bármelyikének fennállása kizárja a bírót az eljárásból anélkül, hogy vizsgálnák, ténylegesen elfogult-e a bíró. A relatív kizárási okok esetében viszont vizsgálandó a bíró esetleges elfogultsága” (21/2016. (XI. 30.) AB határozat, Indokolás [39]; 3353/2024. (X. 8.) AB határozat, Indokolás [38]; 23/2024. (XII. 23.) AB határozat, Indokolás [25]). Az abszolút kizárási ok esetén nincs lehetőség a mérlegelésre, relatív kizárási ok (személyes ismeretség, barátság, üzleti kapcsolat vagy haragos viszony stb.) fennállása esetén a kizárás eldöntése mérlegelés eredménye (3467/2021. (XI. 12.) AB határozat [43]; 3353/2024. (X. 8.) AB határozat, Indokolás [52]).

[82] Az adott ügyben a pártatlan bírósághoz való jog szempontjából annak a körülménynek volt jelentősége, hogy a végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben a jogutódlás megállapítása iránti kérelmek elbírálása során eljárt bírósági titkárral szemben objektív (abszolút) vagy szubjektív (relatív) kizárási ok fennállt-e.

[83] Az alapügyben a bíróság a 2008. november 13-án meghozott végzésével az alapügy intézéséből zárta ki az érintett városi bíróság bíráit. A határozat indokolása szerint az alapügy IV. rendű alperesének házastársa az érintett bíróság bírája, emiatt a bírák kérték az ügyből kizárásukat arra hivatkozással, hogy az ügy tárgyilagos megítélése nem várható el tőlük.

[84] A Kúria jogértelmezése szerint ez a rendelkezés kizárólag az alapügy elintézéséből zárta ki az érintett városi bíróság bíráit. Az alapügytől elkülönült, az alapügy I. és II. rendű alperesével szemben folyamatban lévő végrehajtás foganatosítása iránti ügyben nem képezte (képezhette) akadályát a járásbíróság részéről a bírósági titkár eljárásának. A másodfokú bíróság helytállóan rögzítette azt is, hogy a végrehajtás foganatosítása iránti ügyekben az eljárt bírósági titkár elfogultságát a felperes sem állította. Mindezek alapján a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy nem sérült a pártatlan bírósághoz való jog, ezáltal a régi Pp. 2. § (3) bekezdését sem sértette a jogerős részítélet.

[85] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel megállapította, hogy a jogerős részítélet a felperes által megjelölt és érdemben vizsgálható okokból nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta.