• Tartalom

250/2025. (VIII. 7.) Korm. rendelet indokolás

250/2025. (VIII. 7.) Korm. rendelet indokolás

az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 345/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 250/2025. (VIII. 7.) Korm. rendelethez

2025.08.08.
Ez az indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (6) bekezdése és a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában közzétételre kerül.
A módosítás a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 193. § (2) bekezdésére tekintettel részben a már jogszabályban jelenleg is szereplő fejlesztések elnevezésének technikai jellegű módosítását tartalmazza, részben pedig kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánít egyes fejlesztéseket, fejlesztési elemeket.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére