• Tartalom

26/2025. (VIII. 22.) ÉKM rendelet indokolás

26/2025. (VIII. 22.) ÉKM rendelet indokolás

az állami építési beruházásokban részt vevők szakmai továbbképzésének formáiról és feltételeiről szóló 26/2025. (VIII. 21.) ÉKM rendelethez

2025.09.20.
Ezen indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (6) bekezdése és a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. § (2) bekezdés b) pontja alapján közzétételre kerül.
A rendelet célja, hogy az állami építési beruházásokban részt vevők számára olyan állami, kamarai és piaci továbbképzés keretében megvalósuló szakmai továbbképzési feltételrendszert határozzon meg, amely lehetővé teszi az állami építési beruházásokban részt vevők számára, hogy hatékony és komplex szakmai képességeket szerezzenek, a beruházási folyamatokat készségszinten megérthessék, megismerhessék, megszerezhessék az építőipar területén folyamatosan bekövetkező technológiai, pénzügyi, elméleti és gyakorlati projektszervezési ismereteket.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére