299/2025. (XI. 19.) KE határozat
299/2025. (XI. 19.) KE határozat
a Magyarország Köztársasági Elnökének Ezüst Érdemérme elismerés adományozásáról
2025.11.19.
Mudra József ezredes több mint három évtizedes katonai pályafutása során folyamatosan kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtott a logisztika, ellátás és hadtáp szakterületeken. Közgazdász, okleveles védelemgazdasági szakértői és katonai logisztikai vezető képesítéssel is rendelkezik. A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnokaként évek óta meghatározó szerepet tölt be az állami, nemzeti és katonai protokollfeladatok sikeres megvalósításában a magyar katonazene hagyományainak ápolásától a Szent Korona fegyveres őrzés-védelmén és a Sándor-palota protokolláris őrzésén keresztül a Magyar Honvédség reprezentatív tevékenységeinek megvalósításáig. A rábízott összetett és felelősségteljes feladatokat kiválóan teljesíti.
A fentiekre tekintettel, a köztársasági elnök által adományozható elismerésekről szóló 2/2025. (II. 7.) KE utasítás 2. § (3) bekezdése alapján
több évtizedes hivatásos katonai szolgálata, a logisztika és hadtáp területén nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége, valamint a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnokaként az állami, nemzeti és katonai protokollfeladatokhoz és a Sándor-palota díszelgési feladataihoz kapcsolódó fáradhatatlan tevékenysége elismeréseként
Mudra József ezredes részére
a MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK EZÜST ÉRDEMÉRME
a MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK EZÜST ÉRDEMÉRME
elismerést adományozom.
SP ügyszám: SP/3496-4/2025
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
