BK ÍH 2025/3.

Azokban az esetekben, amikor a hatáskör a bűncselekmény minősítésének, a jogi minősítés pedig a bizonyítás eredményének a függvénye, célszerűségi szempontból is indokolt, hogy elsőfokú bíróságként a magasabb hatáskörű járjon el. Igaz ez abban az esetben is, amikor a vádlott elkövetéskori tudattartalma határozza meg a jogi minősítést. [Be. 19. §, 20. § (1) bekezdés, 484. § (1) bekezdés a) pont, 485. §]

A törvényszék végzésével a vádlott ellen indult büntetőügyben megállapította hatáskörének hiányát és egyben rendelkezett arról, hogy a büntetőügy iratait – a végzés véglegessé válását követően – az eljáró bíróság kijelölése érdekében felterjeszti az ítélőtáblára.

Az elsőfokú végzés indokolása szerint, eredetileg a járásbíróságon közúti veszélyeztetés bűntette és állatkínzás vétsége miatt indult büntetőeljárás a vádlottal szemben. A vádirat lényege szerint, a vádlott észlelte haragosát Cs. G. sértettet, aki a vádlott által vezetett gépjárművel szemben, az úttest menetiránya szerinti jobb oldalán gyalogolt, kutyáját láncon vezetve. A sértett mögött – tőle néhány méterrel lemaradva – gyalogolt B. Gy. sértett, mögötte pedig ugyanabba az irányba haladt L. K. sértett. A vád alapján a vádlott személygépkocsijával ezt követően elindult és intenzíven, mintegy 43-47 km/h sebességre felgyorsított, majd gépjárműjét szándékosan balra, az úttesten haladó sértettek felé kormányozta azért, hogy őket megijessze. E cselekmény során áttért az úttest menetiránya szerinti bal oldalára, illetve a gépkocsi bal oldali kerekeivel felhajtott az útpadkára is. Cs. G. sértett észlelve a vádlotti járművet, az elől az útpadkára ugrott, de ennek ellenére a gépkocsi tükre a könyökéhez ütközött, a gépjármű pedig a sértett mellett sétáló kutyát elütötte, amely később el is pusztult. A Cs. G. sértett mögött haladó B. G. és L. K. sértettek a gépjármű elől szintén az útpadkára menekülve tudtak kitérni, mely járművet aztán a vádlott visszakormányozott az úttestre.

Eljárása során a járásbíróság végzésében megállapította, hogy a fenti cselekmény a vádiratban megjelölt közúti veszélyeztetés bűntette [Btk. 234. § (1) bekezdés] minősítéstől eltérően, a Btk. 164. § (8) bekezdésébe ütköző testi sértés bűntette kísérletének vagy a Btk. 160. § (1) bekezdése szerinti emberölés bűntette kísérleteként minősülhet. Erre tekintettel megállapította hatáskörének hiányát és az ügyet áttette a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező törvényszékre.

A törvényszék álláspontja szerint viszont a Be. 6. § (1) és (2) bekezdései értelmében a bíróság a vád alapján ítélkezik, a bíróságnak a vádról kell döntenie, a vádon túl nem terjeszkedhet. Jelen ügyben pedig a vádirat, amelynek módosítására – a törvényszék végzésének meghozataláig – nem került sor, azt tartalmazta, hogy a vádlott a tényállásban írt cselekményt azért követte el, hogy a sértetteket megijessze. Ebből következően pedig a törvényszék szerint a vádirat (akkori) jogi minősítése helytálló, hiszen annak tényállása nem tartalmaz a Be. 20. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény olyan tényállási elemét, amely a törvényszék hatáskörét megalapozná.

A törvényszék végzésével szemben a vármegyei főügyészség jelentett be fellebbezést, a végzés hatályon kívül helyezése és a törvényszéknek az eljárás lefolytatására történő utasítása érdekében. Az ügyészség fellebbezésének indokolása szerint, a fellebbezés benyújtásával egy időben a vádhatóság részéről mind a tényállás, mind pedig a jogi minősítés tekintetében a vádirat módosításra került, amelyre figyelemmel a törvényszék hatásköre és illetékessége megállapítható.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészség által bejelentett fellebbezést – annak indokaival egyezően – fenntartotta. Megítélése szerint a módosított vádirati tényállásra és jogi minősítésre figyelemmel a törvényszék hatásköre és illetékessége egyértelmű. Mindezek okán indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék végzését helyezze hatályon kívül és a törvényszéket utasítsa az eljárás lefolytatására.

A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.

Az ítélőtábla – a Be. 579. § (3) bekezdésére figyelemmel alkalmazott Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja szerint eljárva, az ügyiratok tartalma alapján – azzal egészítette ki a törvényszék döntésének alapjául szolgáló releváns tényeket, hogy a vármegyei főügyészség, a fellebbezés benyújtásával egy időben akként módosított a vádirat 2. oldal második bekezdését, hogy a vádlott az elindulást követően a személygépkocsiját intenzíven, mintegy 43–47 km/h-s sebességre gyorsította és azt szándékosan balra kormányozta a vele szemben gyalogosan közlekedő sértettek felé azért, hogy Cs. G. sértettet elüsse. A főügyészség a vádirati tényállás utolsó bekezdését, amely a vádlott sértettek megijesztésére vonatkozó szándékára vonatkozott, mellőzte, a jogi minősítést pedig akként módosította, hogy a vádlottat a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés g) pontja szerint minősülő, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő állatkínzás vétségével vádolta.

Az ítélőtábla álláspontja szerint, a törvényszék végzésében helytállóan hivatkozott arra, hogy annak meghozataláig az ügyészség nem módosította a vádirati tényállást, márpedig az akkor irányadó vádirati tényállás valóban nem alapozta meg a törvényszék hatáskörét. Az ügyészi fellebbezés benyújtásával egy időben ugyanakkor a vádhatóság – a fentiekben részletezettek szerint – mind a vádirati tényállást, mind pedig a jogi minősítést módosította, amely viszont immár alapját képezheti a törvényszék eljárásának [Be. 20. § (1) bekezdés 1. pont és 21. § (1) bekezdés].

Irányadó a bírói gyakorlat ugyanis abban, hogy azon esetekben, amikor a hatáskör a bűncselekmény minősítésének, a jogi minősítés pedig a bizonyítás eredményének a függvénye, célszerűségi szempontból is indokolt, hogy elsőfokú bíróságként a magasabb hatáskörű bíróság járjon el. Jelen ügyben pedig elsősorban a vádlott elkövetéskori tudattartalma, vagyis az elkövetői szándék határozza meg a jogi minősítést, aminek mikénti megállapítása pedig a bizonyítás eredményétől függ.

A fentiekben kifejtett indokokra figyelemmel az ítélőtábla a törvényszék végzését – a Be. 579. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Be. 609. § (1) bekezdése alapján – hatályon kívül helyezte és a törvényszéket az eljárás lefolytatására utasította.

A végzés elleni jogorvoslati jog a Be. 579. § (3) bekezdésére figyelemmel alkalmazott Be. 615. § (1) és (2) bekezdései alapján kizárt.