37/2025. (XII. 22.) ÉKM rendelet
37/2025. (XII. 22.) ÉKM rendelet
egyes közlekedési tárgyú rendeletek módosításáról1
[1] A rendelet célja a jogi versenyképesség hazai előmozdítása érdekében a szükségtelen vagy túlszabályozott jogszabályok deregulációja útján megteremteni a jogi szabályozás és a gyakorlat összhangját.
[2] A szolgáltató állam, a szolgáltató ügyintézés iránti igényekhez igazodva a rendelettel felülvizsgálatra és számos területen egyszerűsítésre kerülnek a közlekedési ágazatot érintő szabályozások annak érdekében, hogy az egyes hatósági engedélyezések minél kevesebb adminisztrációval járjanak mind az állampolgárok, a vállalkozások, mind pedig a hatóság számára.
[3] A rendelet a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés terén olyan jogi környezet kialakítására törekszik, amely feloldja a merev szabályozás okozta lassú eljárások rendszerét, és elsősorban az állampolgárok, ügyfelek érdekét tartja szem előtt.
[4] A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 12. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 95. § 8. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 2. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 11. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 95. § 8. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 3. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 95. § 8. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 160. § 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró energiaügyi miniszterrel egyetértésben –,
a 4. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 19. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 95. § 8. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva
a következőket rendelem el:
1. A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosítása
1. §2
2. §3
3. §4
2. A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosítása
4. §5
5. §6
6. §7
7. §8
3. A közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII. 15.) KHEM–IRM–KvVM együttes rendelet módosítása
8. §9
4. A menetíró készülékről szóló 75/2016. (XII. 29.) NFM rendelet módosítása
9. §10
5. Záró rendelkezések
10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A rendelet a 2010. évi CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2025. december 25. napjával.
Az 1. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 3. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 4. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 5. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 6. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 7. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 8. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 9. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
