KK ÍH 2025/37.

I. Az eljárási alapelvek önmagukban csak akkor válhatnak a jogszerű eljárás fokmérőjévé, amennyiben valamely magatartás a tételes rendelkezések szerint nem ítélhető meg; következésképp az alapelvi sérelemre történő hivatkozás minden esetben valamely többlettényállási elem fennállását kívánja meg.

II. A kormány által kiadott normatív határozat magasabb rendű a központi államigazgatási szerv vezetője által kiadott normatív utasításnál, így a honvédelmi miniszter által kiadott közjogi szervezetszabályozó eszköz (HM határozat) nem lehet ellentétes a Kormányhatározatban mint magasabb közjogi szervezetszabályozó eszközben megfogalmazott jogosultsági feltételekkel, az abban foglaltaknak szűkítő értelmezést nem adhat [A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (Hjt.) 15. § (4) és 5. § (2)–(3) bekezdése; 1806/2019. (XII. 27.) Korm. határozat; 247/2019.HM SZÜ. határozat].

A felperes szerződéses katonai szolgálati jogviszonyban állt 2006. január 1. napjától kezdődően; az utolsó határozott idejű szerződése 2019. december 31. napján szűnt meg. A felperes a 2019. december 10-én kelt nyilatkozatával a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 48. § (1) bekezdése alapján arról tájékoztatta a munkáltatói jogkör gyakorlóját, hogy a határozott idejű szerződését – annak lejártát követően – nem kívánja meghosszabbítani. A fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítő személyek 2019. évi fegyveres testületi juttatásának biztosítása érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1806/2019. (XII. 27.) Korm.határozat (a továbbiakban: Korm.határozat) a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők munkájának anyagi elismerése érdekében egyszeri fegyveres testületi juttatás kifizetéséről rendelkezett azzal, hogy annak 3. pontja szerint a juttatásban részesülés feltétele, hogy az érintett 2019. december 1. napján szolgálatot teljesített. A Korm.határozat 5. pontja a juttatásra való jogosultság részletes feltételeinek megállapítását az érintett miniszterek hatáskörébe utalta. A Korm.határozat végrehajtása érdekében Magyarország honvédelmi minisztere határozatot (a továbbiakban: HM határozat) bocsátott ki, amely részletesen meghatározta a juttatásra való jogosultság feltételeit, illetőleg a jogosultak körét. Az abban foglaltak szerint nem biztosítható egyszeri teljesítményjuttatás annak – többek között –, aki például 2019. december 1-jén 30 napot elérő, vagy meghaladó időtartamú illetmény nélküli szabadságát töltötte; ugyanígy annak sem, aki felmentési idejét töltötte, és ezzel összefüggésben mentesült a szolgálatteljesítési kötelezettség alól, továbbá annak sem, aki a katonai szolgálati jogviszonyának megszüntetését 2019. december 1-jét követően 2019. december 20-ig kezdeményezte, vagy akinek katonai szolgálati jogviszonya 2019. december 31-ig megszűnt (ide nem értve azt az esetet, ha a szolgálati jogviszonya szolgálati kötelmekkel összefüggő baleseti sérülés, vagy szolgálati eredetű foglalkozási megbetegedés következtében szűnt meg). A HM határozat alapján egyszeri teljesítményjuttatásra jogosult személyek névjegyzékét az 1. számú melléklet határozta meg, amelyben a felperes is szerepelt. A HM határozat tartalmazta, hogy annak végrehajtását – különös tekintettel a teljesítményjuttatásra jogosultak névjegyzékére – 2020. január 31-ig felül kell vizsgálni. A felperes részére a teljesítményjuttatás nettó összege 2019. december 31. napján kifizetésre került. A HM határozatban biztosított felülvizsgálati jogosultság okán Magyarország honvédelmi minisztere határozatával (a továbbiakban: módosító határozat) módosította a HM határozat mellékletét, törölve mindazokat, akik a teljesítményjuttatásra nem voltak jogosultak. A névjegyzékből a felperes is törlésre került, figyelemmel arra, hogy szerződéses szolgálati jogviszonya 2019. december 31-ig megszűnt.

Az alperes a névjegyzéket módosító határozat kiadását követően, 2020. március 17. napján – „tájékoztatás – önkéntes teljesítésre felhívás” tárgyú levelet küldött a felperes részére, melyben rögzítette, hogy a teljesítményjuttatás kifizetésére a jogosultsági feltételek hiányában került sor, így a felperest arra vonatkozó nyilatkozattételre hívta fel, hogy vállalja-e a jogalap nélkül kifizetett összeg visszafizetését. Többszöri levélváltást követően – melyben a felperes többek között a visszakövetelés jogalapjának megjelölését hiányolta – az alperes a 2020. április 22. napján kelt levelében tájékoztatta a felperest a visszakövetelés jogalapjáról és felszólította, hogy fizetési kötelezettségének 15 napon belül tegyen eleget. Figyelemmel arra, hogy a tartozás teljesítésére nem került sor, az alperes a felperesnek megküldte a 2023. január 26-án kelt fizetési felszólítását, melyben arra hívta fel, hogy 15 napon belül fizessen meg jogalap nélkül kifizetett pénzbeli juttatás jogcímén a kifizetett összeget és annak törvényes késedelmi kamatát.

A felperes keresetében kérte egyrészt a fizetési felszólítás megsemmisítését, arra hivatkozással, hogy az annak alapját képező igény elévült; másrészt jogellenesen módosították a vonatkozó HM határozatot; végül olyan juttatást követel vissza tőle az alperes, amelyre álláspontja szerint jogosult. Az elévülés körében kifejtett érvelése szerint sem az önkéntes teljesítésre történő alperesi felhívás, sem a levél nem minősül a Hjt. 13. § (4) bekezdés a) pontjában szabályozott, az elévülés megszakítására alkalmas írásbeli felszólításnak, így a fizetési felszólítás kibocsátásakor az annak alapját képező igény már elévült. Kifejtette, hogy szerződéses katonai szolgálati jogviszonya 2006. január 1-től 2019. december 31. napjáig megszakítások nélkül folyamatosan fennállt, szolgálati jogviszonya 2019. december 31. napján 24 óra 00 percig állt fenn, 2020. január 1. napjának 0 óra 00 percétől nem katona, ezért a HM határozat jogosultságot kizáró része nem vonatkozik rá. A vele szemben tanúsított eljárás ezenfelül a Hjt. 5. § (2)–(3) bekezdésében megfogalmazott alapelvekkel is ellentétes. E körben utalt arra, hogy a HM határozat dátumozás nélküli, az 2019. december 31. napját követően keletkezhetett, ugyanis a 2. oldal második bekezdésében „2019. december 31-ig megszűnt” szolgálati jogviszonyról múlt időben esik szó.

Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte. Érvelése szerint a felperes elévülési kifogása alaptalan; a jogosulti kör szűkítése mögött pedig azon jogalkotói szándék húzódik, hogy az elismerésben kizárólag azon személyek részesüljenek, akik a katonai szolgálati jogviszonyukat a jövőre nézve is fenn kívánják tartani.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felek között nem volt vitatott, hogy az elévülési időt a kifizetéstől kell számítani, az esedékesség napjának ez tekinthető (2019. december 31. napja). A fizetési felszólítással történt igényérvényesítés tükrében vizsgálta, hogy a Hjt. 13. § (4) bekezdés a) pontjában foglaltakra tekintettel az alperes valamely felhívása olyan írásbeli felszólításnak tekinthető-e, amely az elévülést megszakította. Az alperes 2020. április 22-én kelt levelét annak tekintette, miután a munkáltató e levélben kifejezetten felhívta a felperest, hogy a fizetési kötelezettségének tegyen eleget; abból egyértelműen kitűnik, hogy a keresettel érvényesített igény vonatkozásában tartalmazott kifejezett felszólítást a felperes részére. Álláspontja szerint az alperes 2020. április 22-én kelt levele az elévülést megszakította, az elévülési idő újra kezdődött, ezáltal a 2023. január 26-án kelt fizetési felszólítás kiadásakor az elévülési idő még nem telt el. Vizsgálta a HM határozatban foglalt azon kritériumot is, amely szerint nem biztosítható egyszeri teljesítményjuttatás annak, akinek katonai szolgálati jogviszonya 2019. december 31-ig megszűnt. E körben utalt a Hjt. 15. § (4) bekezdésében foglaltakra, és az ehhez fűzött miniszteri indokolásra. A Hjt. 15. § (4) bekezdése értelmében határidőnek nem minősülő időtartam számítására az (1)–(3) bekezdéstől eltérően a naptár az irányadó, ekként a határozott időre szóló szerződéses jogviszony megszűnésére is. Ez azt jelenti, hogy egy meghatározott év január hó 1. napjával kezdődő és egyéves határozott időre szóló szerződéses szolgálati viszony nem a következő év januárjának első munkanapján, hanem az adott év december 31. napján szűnik meg, a kikötött idő lejártának jogcímén. Mindezek értékelésével arra a következtetésre jutott, hogy a felperes katonai szolgálati jogviszonya 2019. december 31-ig megszűnt, ezért a HM határozat szűkítő szabálya tükrében a teljesítményjuttatás nem biztosítható részére. Kifejtette, a HM határozatban alkalmazott „2019. december 31-ig megszűnt” megfogalmazásból nem vonható le az a következtetés, hogy a határozat 2019. december 31. után keletkezett. A Hjt. 5. § (2)–(3) bekezdésében megfogalmazott alapelvekkel kapcsolatos felperesi hivatkozás kapcsán arra is rámutatott, hogy ezen kereseti álláspontját nem fejtette ki részletesen; ugyanakkor a felek által előadottak és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fizetési felszólítás kiadása jogszerű volt, az alperes az alapelvi rendelkezésekkel összhangban a jóhiszeműség és tisztesség elvét, a kölcsönös együttműködés követelményét nem sértette meg, részéről rendeltetésellenes joggyakorlás nem volt megállapítható.

Az elsőfokú ítélettel szemben előterjesztett fellebbezésében a felperes annak megváltoztatását és a keresetnek történő helyt adást kérte oly módon, hogy a másodfokú bíróság az alperes 2023. január 26. napján kelt fizetési felszólítását semmisítse meg. Az elévülés kérdésében elfoglalt elsőfokú ítéleti jogi álláspontot nem támadta, sérelmezte azonban, hogy az elsőfokú bíróság a Hjt. 15. § (4) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolásra alapítva hozta meg döntését. Kifejtette, egy jogviszony megszűnésének joghatásai vitathatatlanul egy adott napon következnek be, esetében ez 2020. január 1. napja, amikor már nem volt katona; a korábbi jogviszonyából fennálló jogok és kötelezettségek e naptól nem illették meg és nem terhelték. Rámutatott arra, hogy a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvényhez fűzött miniszteri indokolás a határidők számítása vonatkozásában egyértelműbb magyarázatot tartalmaz. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet a Hjt. 5. § (2)–(3) bekezdésében foglalt alapelvi sérelmekkel kapcsolatos álláspontját nem kellően indokolta. Kifejtette, hogy az alperes magatartása és eljárása tisztességtelen és rendeltetésellenes volt, mert a HM határozat mellékletében még szerepelt a jogosultak között, azaz még ezen szűkítő értelmezést megfogalmazó jogforrás szerint is járt részére a juttatás. A rendeltetésellenes és tisztességtelen eljárást abban látta, hogy ezt követően a módosító határozat elvonta „szerzett”, majd megerősített jogát; azonban ilyen jogforrási „fejlődés” érvényesen nem jöhet létre. Továbbra is állította, hogy a HM határozat „2019. december 31-ig megszűnt” múlt idejű szóhasználata igazolja, hogy ezen határozat 2019. december 31. napját követően készült, mert ha ezt megelőzően készítették volna, a „2019. december 31-ig megszűnik” jövő idejű alak került volna alkalmazásra.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Érvelése szerint az elsőfokú ítélet helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a jogalkotói szándék figyelembevételével a december 31-ig fennálló szerződés megszűnése december 31. napján következik be, vagyis helyes az a megállapítás, hogy a felperes katonai szolgálati jogviszonya 2019. december 31-én szűnt meg, melynek jogkövetkezménye az, hogy a HM határozat szerinti teljesítményjuttatásra nem volt jogosult. Kiemelte, hogy a felperes által hivatkozott pedagógusok új életpályájáról szóló törvény rendelkezései, illetőleg az ahhoz fűzött jogalkotói indokolás irreleváns; az ügy vonatozásában kizárólag a Hjt. időtartam-számítására vonatkozó rendelkezései és az azokhoz fűzött jogalkotói indokolás vehető figyelembe. Vitatta a „szerzett joggal” kapcsolatos felperesi állítást is; álláspontja szerint a Korm. határozatban nincs olyan feltétel, amelynek a felperes megfelelhetett volna, ellenben kifejezetten arról rendelkezett, hogy a juttatásra való jogosultság részletes szabályainak megállapítására az érintett miniszterek jogosultak, amely később kialakított (a módosító határozatban foglalt) kritériumoknak a felperes nem felelt meg. Az alapelvi sérelmekkel összefüggésben hangsúlyozta, a jogvita jogi eljárások nélküli megoldásában bízva több alkalommal kísérelte meg felszólítani a felperest, több hónapnyi időt biztosítva számára a teljesítésre, így nem a munkáltató volt az, aki a jóhiszeműség és tisztesség követelményét megszegte. Mindezek okán a fizetési felszólítás jogszerű volt, az alperesi munkáltató a kölcsönös együttműködés követelményét nem sértette meg, jogait rendeltetésszerűen gyakorolta.

A felperes fellebbezése – az alábbiak szerint – megalapozott. Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 108. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között bírálta felül. A fellebbezéssel érintett körben megállapította, hogy az elsőfokú bíróság hivatalból észlelendő eljárásjogi hibát nem vétett; a jogértelmezésen alapuló anyagi jogi kérdésben elfoglalt álláspontja azonban téves volt. A Kp. alapelvi fejezetet nem tartalmaz, ugyanakkor a bíróság, illetve a felek feladatainak meghatározásával megadja a közigazgatási bírósági eljárások azon legfontosabb jellemzőit, amelyek az egész szabályozás sarokköveit képezik, és a jogalkalmazás során felmerülő kérdések megválaszolását alapjaiban meghatározzák. Alapelvi jogsértésről akkor beszélünk, ha nem jelölhető meg olyan tételes jogszabályi rendelkezés, amelyet az elsőfokú bíróság az eljárásával megsértett. Az alapelvek önmagukban csak akkor válhatnak a jogszerű eljárás fokmérőjévé, amennyiben valamely magatartás a tételes rendelkezések szerint nem ítélhető meg; következésképp az alapelvi sérelemre történő hivatkozás minden esetben valamely többlettényállási elem fennállását kívánja meg. A felperes fellebbezésében a tételes jogszabályi rendelkezés – a Hjt. 15. § (4) bekezdésének – sérelmét megjelölte; ugyanakkor az alapelvi sérelem, így annak alkalmazhatósága körében többlettényállási elemet nem adott elő, e körben ténylegesen az alperes által megvalósított „jogalkotási” folyamatot kritizálta, így ezen hivatkozása a fellebbezéssel támadott határozat jogellenességét nem eredményezhette.

Az alperes helytállóan mutatott rá, hogy a határidőnek nem minősülő időtartam számítása – a Hjt. 15. § (4) bekezdése – kérdésében a felperes fellebbezésében megjelölt, a pedagógusok új életpályájára vonatkozó rendelkezés, illetőleg az ahhoz fűzött jogalkotói indokolás irreleváns. Egyfelől a jogorvoslati kérelem folytán a másodfokú bíróság felülbírálatot végez; azt vizsgálja, hogy az elsőfokú bíróság a keresetben előadott indokok alapján jogszerű döntést hozott-e. Ezen körülményeket (vagyis a pedagógusok új életpályájára vonatkozó szabályozást, az arról szóló törvényi rendelkezéseket) a felperes nyilvánvalóan a kereseti kérelme előterjesztésekor is ismerte, azonban ilyen érvelést a keresete nem tartalmazott, ezért arról az elsőfokú bíróság nem foglalt állást, e tekintetben nem volt olyan elsőfokú ítéleti indokolás, amelynek felülbírálatát a másodfokú bíróság elvégezhette volna. Másfelől a per elbírálására irányadó, 2024. június 30. napjáig hatályos Hjt. hatálya a hivatásos és a szerződéses állományú katonákra, a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonákra és a honvéd altisztjelöltekre terjedt ki. A Hjt.-ben foglalt szabályozásnak – annak kógens jellegére tekintettel – a fellebbezésben megjelölt pedagógusi életpályáról szóló törvény nem háttérjogszabálya, így annak rendelkezései analógia útján sem alkalmazhatók. Ugyanakkor a határozott időtartamú katonai szolgálati jogviszony végének mikénti számítása jelen jogvita elbírálása szempontjából relevanciával nem bírt.

A Korm.határozat 3. és 4. pontja határozta meg az egyszeri teljesítményjuttatásban részesülés feltételeit. A fő szabályt a 3. pontban írtak jelenítik meg, amely szerint a 2. pontban foglalt juttatásban részesülés feltétele, hogy az érintett a 3. pont a)–j) pontjaiban meghatározott szerveknél, szolgálatoknál, vagy szervezetnél 2019. december 1. napján szolgálatot teljesítsen. A Korm.határozat 4. pontja ezen jogosulti kört bővítette, amikor jogosultságot állapított meg azoknak is, akiknek 2019. január 1. napja és 2019. december 1. napja közötti időszakban szolgálatteljesítés közben szerzett sérülés, illetőleg maradandó fogyatékosság miatt szűnt meg a szolgálati jogviszonya; valamint annak is, aki ugyanezen időszakban szolgálatteljesítés közben elhalálozott személy örököse. Nem volt tehát megalapozott az alperes azon, fellebbezési ellenkérelemben megfogalmazott jogi érvelése, mely szerint a Korm.határozat nem tartalmaz és nem határoz meg olyan feltételt, amelynek a felperes megfelelhetett volna. A felperes ugyanis a Korm.határozat 3. pont j) pontja szerinti honvédelmi szervezetnél 2019. december 1. napján – az alperes által sem vitatottan – szolgálatot teljesített, így a 3. pontban meghatározott jogosultsági feltételnek kétséget kizáróan megfelelt. Az ítélőtábla hangsúlyozza, a Korm.határozat 5. pontjában írt felhatalmazás csak ezen (generális szabályként megfogalmazott) rendelkezés keretei között biztosított jogosultságot az érintett minisztereknek a jogosultság részletes feltételeinek megállapítására; a Korm.határozat rendelkezéséből és értelmezéséből más következtetésre nem lehet jutni, minthogy kizárólag 2019. december 1. napjához, mint a Korm.határozatban a jogosultság egyik feltételeként meghatározott időponthoz képest határozhattak meg az érintett miniszterek a jogosultságot érintő további részletszabályokat.

A Hjt. 132/A. §-ában foglalt felhatalmazás alapján kiadott HM határozat 2. oldal első bekezdésében szereplő részletszabályok e követelménynek nem vitásan megfelelnek, miután a honvédelmi miniszter – a Korm.határozatban foglaltakkal összhangban – a 2019. december 1. napi dátumhoz viszonyítottan határozott meg – az a)–f) pontokban – további kizáró feltételeket (melynek értelmében nem biztosítható az egyszeri teljesítményjuttatás annak, aki 2019. december 1-jén 30 napot elérő vagy meghaladó időtartamú illetmény nélküli szabadságát töltötte; a Hjt. 131. § (1)–(3) bekezdésének hatálya alatt állt, letartóztatásban volt, a szolgálati beosztásából felfüggesztés alatt állt, akivel szemben méltatlansági eljárást rendeltek el és az még nem fejeződött be stb.). A HM határozat ezen kereteket túllépte, amikor kizárta az egyszeri teljesítményjuttatásból azon személyeket is, akiknek katonai szolgálati jogviszonya 2019. december 31-ig megszűnt (ide nem értve azon esetet, ha a szolgálati jogviszonya szolgálati kötelmekkel összefüggő baleseti sérülés, vagy szolgálati eredetű foglalkozási megbetegedés következtében szűnt meg). A miniszter a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól szóló 7/2015. (VI. 22.) HM rendelet 82. §-a, valamint a Korm.határozat 5. pontja alapján nem vitásan jogosult volt a teljesítményjuttatás megállapítására, ám azt csupán a Korm.határozatban foglalt, ott már rögzített jogosultsági feltételek figyelembevételével tehette meg. Nem volt megalapozott az alperes érvelése, amely szerint a szóban forgó rendelkezéssel a HM határozat a Korm.határozat jogosultsági feltételeit konkretizálta, „egyfajta szigorúbb értelmezést alkalmazva a jogosultak körét a Korm.határozatban foglaltaknál szűkebben határozta meg”. Ebből következően tévedett az elsőfokú bíróság, amikor döntését ezen értelmezést elfogadva hozta meg, és ítéleti álláspontjának kialakításakor nem vizsgálta ezen két közjogi szervezetszabályozó eszköz (tartalmának) egymáshoz való viszonyát sem. Az Alaptörvény T) cikkének (2) bekezdése értemében sem a Korm.határozat, sem a HM határozat nem jogszabály; mindkettő a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) VI. fejezetében írt közjogi szervezetszabályozó eszköznek minősül. Normatív határozat kiadására a Jat. 23. § (1) bekezdés b) pontja alapján a kormány, valamint a (4) bekezdés c) pontjában foglaltak szerint a központi államigazgatási szerv vezetője [a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (2) bekezdés a) pontja szerint a központi kormányzati igazgatási szerv, így a minisztérium vezetőjeként a miniszter] is jogosult. A jogalkotási hierarchiában ugyanakkor a kormány által kiadott normatív határozat magasabb rendű a központi államigazgatási szerv vezetője által kiadott normatív utasításnál, így a honvédelmi miniszter által kiadott közjogi szervezetszabályozó eszköz (HM határozat) a Jat. rendelkezéseinek olvasatában sem lehet (részben sem) ellentétes a Korm.határozatban mint magasabb közjogi szervezetszabályozó eszközben megfogalmazott jogosultsági feltételekkel, azt tovább nem szűkítheti, az abban foglaltaknak szűkítő értelmezést (a Korm. határozatban megjelölt 2019. december 1. napi dátumhoz képest további, a jogosultságot kizáró viszonyítási dátum beemelése) nem adhat. Miután a felperes a Korm.határozat 3. pont j) pontja szerinti honvédelmi szervezetnél 2019. december 1. napján szolgálatot teljesített, így a Korm.határozatban foglalt jogosultsági feltételeknek megfelelt.

Fentiekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 109. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az alperesnek a felperest az egyszeri teljesítményjuttatás és annak késedelmi kamata megfizetésére kötelező fizetési felszólítását megsemmisítette.