BK ÍH 2025/40.

Az áttétel elrendelésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a bíróságnak, ahol a vádemelés történt, az ügy elbírálására nincs hatásköre, vagy illetékessége [Be. 23. §, 85. §].

A kijelölés alapján eljáró vármegyei főügyészség 2024. november 6. napján benyújtott vádiratában a vádlott és 36 társa ellen emelt vádat az F.-i törvényszéken költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Az ügy az F.-i törvényszéken nyert lajstromozást.

Ezt követően a tárgyalás-előkészítés során az F.-i törvényszék 2024. december 3. napján meghozott végzésével megállapította illetékességének hiányát és az ügyet a K.-i törvényszékre tette át.

A végzés ellen a II., a III., a XI., a XIV. és a XV. r. vádlottak védői jelentettek be írásban fellebbezést a végzés hatályon kívül helyezését és az F.-i törvényszék eljárás folytatására utasítását célzóan.

A II. r. vádlott védője fellebbezésében azt hangsúlyozta, hogy bár egyik bíróság illetékessége sem lehet kizárólagos az ügy eldöntésére, de az F.-i törvényszék illetékességének hiányát kimondó rendelkezése nem felel meg a Be. követelményeinek, hiszen figyelmen kívül hagyja a Be. 21. § (3) bekezdését, s sérti az Alaptörvény XXVIII. cikkében foglalt törvényes bíróhoz való alapjogot is.

A III. r. vádlott védője fellebbezésében sérelmezte, hogy a törvényszék az illetékességének hiányát és az elkövetési hely alapján a K.-i törvényszék illetékességét, valamint ebből kifolyólag az ügy áttételét lényegében nem indokolta meg, hanem „tényként kinyilatkoztatta”, így követhetetlen és ellenőrizhetetlen a döntéssel kapcsolatos tényleges és következetes álláspontja. Utalt a végzés ellentmondásaira, így arra is, hogy abban a K.-i törvényszék elkövetési hely alapján történő illetékességére hivatkozás előtt arra utalt, hogy elkövetési hely alapján több törvényszék, így az F.-i törvényszék illetékessége is felmerülne.

A XI. r. vádlott védője fellebbezésében arra mutatott rá, hogy az F.-i törvényszéknek az ügy elbírálására hatásköre és illetékessége is megvolt, mégpedig a Be. 20. § (1) bekezdése és 21. § (1) bekezdése szerint is. Ez az áttételről rendelkező végzés indokolásából is kitűnik, melyben a bíróság nem vitatja, hogy rendelkezik illetékességgel, hiszen utal arra, hogy a vádirat szerinti bűncselekmények elkövetési helye részben B. város. Az a körülmény viszont, hogy az elkövetési hely nem kizárólag B. város, az illetékességének hiányát és erre figyelemmel az ügy áttételét, melyre a Be. 485. §-a értelmében csak illetékesség hiánya esetén van lehetőség, nem alapozhatja meg.

A XIV. és XV. r. vádlottak védője is azzal érvelt, hogy maga a törvényszék is megállapította, hogy az elkövetésre részben az F.-i törvényszék illetékességi területén került sor, s álláspontja szerint a Be. 21. § (3) bekezdés alkalmazásának sincs akadálya, s az egyidejűleg fennálló több illetékességi ok esetén az ügyészségnek lehetősége van arra, hogy a több illetékes bíróság közül az általa kijelölt bírósághoz nyújtson be vádiratot.

A fellebbviteli főügyészség átiratában a sérelmezett határozat hatályon kívül helyezésére és arra tett indítványt, hogy az ítélőtábla az F.-i törvényszéket utasítsa az eljárás folytatására figyelemmel arra, hogy az elkövetés helye B. város is, s bár az ügyészség nem jelölte meg vádiratában, de ráutaló magatartással a Be. 21. § (3) és (4) bekezdéseiben foglalt illetékességi szabályoknak megfelelően járt el, amikor az F.-i törvényszék előtt emelt vádat, így az F.-i törvényszék illetékességének hiányára nem hivatkozhat.

Az ítélőtábla álláspontja szerint a fellebbezések alaposak.

A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék a döntés meghozatala során irányadó eljárási rendelkezéseket megtartotta, a szükséges tényeket, adatokat feltárta, határozatában túlnyomórészt rögzítette is.

A hiánytalan peradatokból az illetékességének hiányára vont következtetésével azonban az ítélőtábla már nem értett egyet.

A Be. 23. §-a alapján nem kétséges, hogy a bíróság a hatáskörét és illetékességét hivatalból vizsgálja, s a Be. 485. §-a szerint a tárgyalás előkészítése során, ha a bíróságnak az ügy elbírálására nincs hatásköre vagy illetékessége, az ügyet átteszi a hatáskörrel, illetve illetékességgel rendelkező bírósághoz. Mindebből az következik, hogy az áttétel elrendelésére csak az esetben kerülhet sor, ha a bíróságnak, ahol a vádemelés történt, az ügy elbírálására nincs hatásköre vagy illetékessége. Márpedig azon a tényből, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmények egy részét az F.-i törvényszék területén kívül más törvényszékek illetékességi területén követték el, semmilyen módon nem következik az F.-i törvényszék illetékességének és hatáskörének hiánya, így az áttétel lehetősége fel sem merülhetett volna.

A Be. 20. § (1) bekezdés 19. és 20. pontja értelmében, figyelemmel a Be. 10. § (1) bekezdés 3. pont f) alpontjára [mely szerint a gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény a Btk. 396. § (5) bekezdése szerinti költségvetési csalás], az ügy elsőfokú elbírálása nem kétségesen törvényszéki hatáskörbe tartozik.

A Be. 21. § (1) bekezdése – fő szabályként – akként rendelkezik, hogy az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek a területén a bűncselekményt elkövették. A bíróságok illetékességi területét a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló törvény határozza meg.

A bűncselekmény elkövetése helye kapcsán az elsőfokú bíróság helytállóan rögzítette, hogy a vád tárgyává tett cselekmények elkövetési helye több törvényszék illetékességi területére is kiterjedt, az sem kétséges azonban, hogy a cselekmények nagyobb részének elkövetési helye B. város, figyelemmel arra is, hogy költségvetési csalás esetén az elkövetés helyét azon adóhivatal székhelye határozza meg, melyhez az adóbevallás benyújtásra került, vagy ahová azt be kellett volna nyújtani.

A Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint az eljárásra az a bíróság is illetékes, amelynek az illetékességi területén a terhelt lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye található, ha az ügyészség ott emel vádat. Az iratok alapján megállapítható, hogy a 37 vádlottból 22 terhelt rendelkezik B. városban lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, 10 terheltnek van P. vármegyei lakó- vagy tartózkodási helye, 3 vádlott J. vármegyében lakik, míg 1-1 vádlott K., B., illetve V. vármegyei illetőségű, azaz B. K. vármegyében egyik vádlott lakóhelye illetve tartózkodási helye sem található.

A Be. 422. § (2) bekezdés c) pontja szerint a vádirat az (1) bekezdésben meghatározott törvényes elemeken túl tartalmazza a bíróság hatáskörére és illetékességére vonatkozó jogszabályok megjelölését. Kétségtelen, hogy a B. vármegyei ügyészség vádirata a bíróság hatáskörére és illetékességére vonatkozóan csupán a Be. 20. § (1) bekezdés 19. pontjára hivatkozott. Sem a Be. 21. § (1) bekezdése szerinti általános illetékességi, sem a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja szerinti illetékességi szabályra nem hivatkozott. A bíróság hatáskörének és illetékességének jogalapjára vonatkozó utalás a vádirat információs kelléke. Ezen jogszabályi hivatkozás elmaradása legfeljebb tehát a vádirat kellékhiánya, ami azonban nem akadálya a vagylagos illetékességű bíróságok közötti választási lehetőségnek. A Be. 21. § (3) bekezdése értelmében az ügyészséget a vádemeléskor (s kizárólag a vádemeléskor) megilleti a vagylagos bíróságok közötti választás lehetősége, melyet jogszabályi felhívás nélkül önmagában a vádiratnak ehhez a bírósághoz történő előterjesztésével is érvényesíthet (BH 2021.253 eseti döntés [26]–[29] bekezdés).

Jelen ügyben azonban az F.-i törvényszék illetékessége nemcsak utóbbi, de mindkét, tehát a Be. 21. § (1) bekezdése és (3) bekezdése szerinti vagylagos illetékességi jogszabályi rendelkezés alapján is fennáll, az eljárás lefolytatására tehát az illetékesség vádemeléskor történő rögzülése folytán a vádemelés helye szerinti F.-i törvényszék az illetékes.

Az ítélőtábla ezért a Be. 598. § (1) bekezdés g) pontja szerinti tanácsülésen eljárva, az F.-i törvényszék végzését a Be. 609. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az F.-i törvényszéket az eljárás folytatására utasította.