• Tartalom

42/2025. (XII. 19.) HM utasítás

42/2025. (XII. 19.) HM utasítás

az Otthontámogatásról szóló 361/2025. (XI. 25.) Korm. rendelet honvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról

2025.12.21.

[1] A Kormány támogatja, hogy a honvédelmi szervezetek hivatásos és szerződéses állományú tagjai, kormánytisztviselői, honvédelmi alkalmazottai és munkavállalói szert tehessenek saját otthonra. Az Otthontámogatás a kormányzati politika részeként a köz szolgálatára elhivatott embereket segíti.

[2] Az Otthontámogatás egy kérelemre nyújtható támogatás, amely lakáskölcsön felvételét vagy törlesztését segíti. A támogatás vissza nem térítendő, kedvező jogosító feltételek mellett vehető igénybe, és alanyi jogon jár. Éves keretösszege jogosultanként nettó egymillió forint lehet, azonban házastársak esetében közös hitelfelvételkor a támogatást mindketten kérhetik.

[3] Jelen utasítás alkalmazásával a honvédelmi ágazat tekintetében egységes, a honvédelem érdekében szolgálatot teljesítők vagy munkát végzők Otthontámogatását lehetővé tévő jól átlátható eljárási rend valósul meg, melynek segítségével a jogosultak határidőre, a leggyorsabban és legegyszerűbb módon – elsősorban elektronikus úton benyújtott kérelem használatával – juthatnak hozzá az Otthontámogatáshoz.

[4] A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) Az utasítás célja az Otthontámogatásról szóló 361/2025. (XI. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 11. § (7) bekezdésében foglaltak alapján a végrehajtási részletszabályok meghatározása a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezeteknél (a továbbiakban: honvédelmi szervezet) a Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti lakhatási cél támogatása (a továbbiakban: Otthontámogatás) érdekében.

(2) Az utasítást alkalmazni kell a honvédelmi miniszter által az állam nevében alapított, honvédelmi szervezetnek nem minősülő többcélú szakképző intézményre is.

(3) A honvédelmi szervezet, valamint a honvédelmi miniszter által az állam nevében alapított, honvédelmi szervezetnek nem minősülő többcélú szakképző intézmény vonatkozásában

a) a Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az Otthontámogatással összefüggésben a munkáltatót terhelő kötelezettségek teljesítésére és a kapcsolódó ágazati feladatok ellátására a honvédelmi tárca központi pénzügyi és számviteli, ingatlanfenntartási és -üzemeltetési, logisztikai, valamint központosított igazgatási feladatokat ellátó szervezeteként a HM Védelemgazdasági Hivatalt (a továbbiakban: HM VGH),

b) a 6. § szerinti Adatfeldolgozó Központi Ideiglenes Törzs (a továbbiakban: AKIT) felállítására, működtetésére, tagjainak a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) és a HM VGH állományából történő kijelölésére a HM közigazgatási államtitkárát (a továbbiakban: HM KÁT),

c) a Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésére figyelemmel kialakított, kitöltött igénylési formanyomtatvány és pótlapok (a továbbiakban együtt: Igénylőlap) befogadására és feldolgozására a 2. § (2) bekezdés szerinti esetekben a honvédelmi szervezet illetékes személyügyi szervét (a továbbiakban: személyügyi szerv), egyéb esetben a HM VGH-t

jelölöm ki.

(4) A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: MÁK) részére történő adatszolgáltatás végrehajtása és a MÁK-kal történő együttműködés érdekében a honvédelmi ágazatot képviselő kapcsolattartó személyek külön miniszteri felhatalmazás alapján kerülnek kijelölésre, amelyre a HM VGH főigazgatója a HM KÁT útján tesz javaslatot.

(5) A Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése szerinti feladat végrehajtása érdekében a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály a honvédelmi szervezeteknek 2025. december 20-ig megküldi a személyi állomány részére az Otthontámogatás igénybevételének lehetőségéről szóló tájékoztatót, melyet az ágazatban helyben szokásos módon alkalmazott belső kommunikációs és tájékoztató felületeken is közzé kell tenni.

(6) A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatója a Korm. rendelet 4. § (11) bekezdésére figyelemmel a KNBSZ személyi állománya részére a (3) bekezdés c) pontjában meghatározottól eltérő tartalmú Igénylőlap alkalmazását határozhatja meg. A KNBSZ személyi állománya által igényelt Otthontámogatásra vonatkozó igénybejelentést a MÁK-hoz a Korm. rendelet 4. § (11) bekezdése alapján összevont létszámadattal, a cél fajtájának és a támogatás időpontjának, valamint összevont összegének megjelölésével a HM VGH teljesíti.

2. Az Otthontámogatás igénylésére vonatkozó általános szabályok

2. § (1) A honvédelmi szervezet állományában foglalkoztatott hivatásos és szerződéses katona, kormánytisztviselő, honvédelmi alkalmazott és munkavállaló (a továbbiakban együtt: igénylő) a fennálló vagy felvenni szándékozott lakáskölcsönre tekintettel − ideértve a lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződést, a lakáscélú zártvégű pénzügyi lízing szerződést, valamint lakás előtakarékossággal kombinált hitelszerződést is − a Korm. rendelet szerinti Otthontámogatás igénybevételére vonatkozó Igénylőlapot a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer Ügyfélszolgálati Rendszerén (a továbbiakban: HM KGIR ÜSZR) keresztül nyújthatja be.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően az Igénylőlapot a személyügyi szerv részére

a) a KNBSZ személyi állománya a HM KGIR ÜSZR rendszerében nem, hanem kizárólag személyesen, papír alapon vagy egyéb elektronikus úton nyújthatja be,

b) az a) pontba nem tartozó igénylők közül azok, akik a HM KGIR ÜSZR elérésében az Európai Gazdasági Térségen, az Egyesült Királyságon és az Amerikai Egyesült Államokon kívüli szolgálatellátásra vagy munkavégzésre tekintettel technikai okból akadályoztatva vannak, papír alapon vagy egyéb elektronikus úton is benyújthatják.

(3) A honvédelmi szervezet az igénylőtől kizárólag az (1) és (2) bekezdés szerint kitöltött és benyújtott Igénylőlapot fogadhatja be, a más módon vagy eltérő formátumban benyújtott kérelmet be nem érkezettnek kell tekinteni. Az igénylő az Otthontámogatás biztosítása érdekében évente egy alkalommal nyújthat be tárgyévre érvényesen Igénylőlapot.

(4) A (2) bekezdés szerinti személyi kör esetében a személyügyi szerv

a) a papír alapú Igénylőlapot egy példányban az igénylő által kitöltve és aláírásával ellátva eredetben vagy egyéb elektronikus úton veheti át és az ily módon benyújtott papíralapú Igénylőlapra azonnal, az egyéb elektronikus úton átvett Igénylőlapra pedig a kinyomtatását követően rávezeti az átvétel dátumát és az átvétel tényét, és azt az aláírásával igazolja,

b) a Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjára tekintettel a tárgyhónap vonatkozásában a tárgyhónap első napjáig benyújtott Igénylőlapokat kísérőjegyzékkel a MÁK által elvárt adatszolgáltatási határidőre történő teljesítése érdekében a HM VGH részére a tárgyhónap 3. napjáig megküldi.

(5) Az Igénylőlap (1) vagy (2) bekezdés szerinti benyújtását követően hiánypótlásra vagy a mulasztás igazolására nincs lehetőség. A jogosultságot megalapozó jogszabályi feltételek hiányáról, továbbá a 3. § szerinti feldolgozás során feltárt hiányosságokról a HM VGH az igénylőt tájékoztatja. A tájékoztatást követően az Igénylőlap ismét előterjeszthető a jogszabályi határidőkre figyelemmel.

3. Az Otthontámogatás igénylésének feldolgozása

3. § (1) A 2. § (1) bekezdése szerint benyújtott Igénylőlap feldolgozása kizárólag elektronikus úton történik, azzal, hogy a HM KGIR ÜSZR-ben kitöltött Igénylőlap adattartalma annak benyújtását követően a HM KGIR Humánerőforrás-gazdálkodási alrendszerében (a továbbiakban: HM KGIR HRMS) kerül tárolásra és feldolgozásra. A benyújtott Igénylőlap a HM KGIR ÜSZR által automatikusan generált ügyszámon kerül nyilvántartásba vételre, amely alapján annak adattartalma és a benyújtás időpontja visszakereshető.

(2) A 2. § (1) bekezdése szerint benyújtott Igénylőlap előnézete a HM KGIR ÜSZR alkalmazásból kinyomtatható, elektronikusan elmenthető és tartalmazza a HM KGIR ÜSZR alkalmazásban az Igénylőlap benyújtását igazoló ügyszámot.

(3) A 2. § (4) bekezdés b) pontja szerint a HM VGH részére megküldött Igénylőlap adattartalma közvetlenül a HM KGIR HRMS alrendszerben kerül az igénylő adataihoz rögzítésre.

(4) A benyújtott Igénylőlap feldolgozása során a személyügyi szerv vizsgálja

a) a foglalkoztatási jogviszony jellegét, ideértve annak létrejötte időpontját, a próbaidő meglétét vagy annak leteltét, teljes- vagy részmunkaidős jellegét, továbbá határozott vagy határozatlan időre szóló időtartamát,

b) az igénylő személyes adatait, ideértve a családi állapotát is,

c) az Igénylőlapon megjelölt más munkáltató meglétét,

d) az Igénylőlapon megjelölt ingatlan magyarországi elhelyezkedését, az igényelt Otthontámogatás felhasználási célját,

e) az Igénylőlap benyújtásának dátumát, papír alapon történő benyújtás esetén az igénylő aláírásának meglétét,

f) az Igénylőlapon megjelölt lakáskölcsön szerződés adatait,

g) az Igénylőlapon az Otthontámogatás jogcímén megjelölt összeget, valamint az Otthontámogatásnak a Korm. rendelet alapján biztosítható összegét és

h) az egyéb kizáró feltételeket, ideértve a munkáltatói kölcsön kapcsán igényelt Otthontámogatást is.

(5) A feldolgozás végrehajtását követően annak eredményét a HM KGIR alkalmazásban rögzíteni kell. Ennek érdekében rögzíteni kell az alanyi jogosultság meglétét vagy annak hiányát, a jogosultság időtartamát, az Otthontámogatás jogszabályban rögzített maximális összegét, az igénylő részére ténylegesen folyósítható támogatás összegét és a jogosultságot megalapozó jogszabályi feltételek fennállásának vagy hiányának tényét. Ha az Igénylőlapon szereplő adatok alapján a támogatás nem állapítható meg, az Igénylőlap nem kerül feldolgozásra.

(6) Ha az igénylő az Otthontámogatás keretösszegének csak egy részére jogosult, de a teljes összeget jelölte meg igényelt összegként, akkor a Korm. rendelet szerint megállapítható részösszeg kerül számára kiutalásra. Ha az igénylő az Otthontámogatás keretösszegének teljes keretösszegére jogosult, de nem a teljes összeget jelölte meg igényelt összegként, akkor a Korm. rendelet szerint megállapítható teljes keretösszeg kerül számára kiutalásra.

(7) A 2. § (4) bekezdés a) pontja alapján átvett és a 2. § (4) bekezdés b) pontja alapján a HM VGH részére adatfeldolgozásra továbbított Igénylőlapokat az adatfeldolgozás végrehajtását követően a HM VGH kísérőjegyzékkel visszaküldi az Igénylőlapot befogadó honvédelmi szervezet részére, amelynek személyügyi szerve az Igénylőlapot az igénylő személyügyi gyűjtőjében helyezi el.

4. Az Otthontámogatással kapcsolatos forrásigényléssel és utalással kapcsolatos feladatok

4. § (1) A HM VGH – a 2. § (3) bekezdése szerinti adatfeltöltést és a 2. § (4) bekezdés b) pontja szerinti adatszolgáltatást követően – a HM tárca egészére vonatkozó összesítést végez, melyet megküld a MÁK részére a Korm. rendelet 4. § (4) bekezdése alapján az Igénylőlap beérkezését követő hónap 15. napjáig, excel táblázat formájában, a hivatali kapun keresztüli elektronikus küldeménytovábbítással, a béren kívüli juttatásokra meghatározott munkáltatói közteherrel növelt összegben, a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet költségvetési címei és alcímei szerinti bontásban dokumentált módon. A HM VGH a tárcaszintű összesített felterjesztésben szerepeltetett igényekről elektronikus úton tájékoztatja az adatszolgáltatást küldő honvédelmi szervezetet.

(2) A MÁK részére történő igénybejelentést követő hónap 5. napjáig folyósított – a Korm. rendelet 4. § (5) bekezdése szerinti – támogatásnak a HM VGH részére történő beérkezését követően a HM VGH a költségvetési címekre és alcímekre jóváhagyott összegeket a honvédelmi szervezetek tekintetében előirányzatosítja.

(3) Az igénylő részére a MÁK által jóváhagyott Otthontámogatás összegét a HM VGH központilag, az (5) bekezdés szerinti határidők figyelembevételével folyósítja.

(4) Az Otthontámogatás igénylő részére történő kiutalását megelőzően a HM VGH ellenőrzi az igénylő jogosultságának − ideértve különösen a szolgálati viszony vagy jogviszony – fennállását a kiutalás időpontjában. Amennyiben az Otthontámogatás folyósításának (5) bekezdés szerinti időpontjában az Otthontámogatásra való jogosultság nem áll fenn, akkor az Otthontámogatás kiutalására nem, vagy csak a jogosultság vizsgálata alapján megállapított összegben kerülhet sor. A MÁK által biztosított, de az igénylő részére nem folyósítható Otthontámogatás MÁK részére történő visszautalását a HM VGH hajtja végre.

(5) A (6) és (7) bekezdésben foglalt kivétellel a MÁK által a HM VGH részére folyósított támogatás az igénylő részére a HM VGH által végrehajtott (4) bekezdés szerinti ellenőrzést követően, ha az igénylő az Otthontámogatást a Korm. rendelet 10. § (2) bekezdés

a) ba) pontja szerinti hiteltörlesztési céllal veszi igénybe, akkor a tárgyhónapot követő második hónap 10. napjáig, legfeljebb az éves keretösszeg egytizenketted részének megfelelő összegben,

b) bb) pontja szerinti önerő céllal veszi igénybe, akkor a MÁK általi folyósítást követő 15 munkanapon belül egy összegben

kerül utalásra.

(6) A 2026. év január 20. napját megelőzően beérkezett igénybejelentések esetében a támogatás összege egy összegben kerül utalásra.

(7) A 2026. év március hónapját megelőzően, de a (6) bekezdésben foglaltakat követően benyújtott igénybejelentés vonatkozásában, amennyiben az igénylés hiteltörlesztési célú Otthontámogatásra irányul, a 2026. év január, február és március hónapjára vonatkozó havi időarányos összegeket a HM VGH – az első folyósítás során – együttesen folyósítja.

(8) Az Otthontámogatás az igénylő részére az illetménytől elkülönítve, önálló jogcímen, az illetményutalási időponttól eltérő időpontban kerül folyósításra.

(9) A Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése szerinti, minden év december 31-ig kiadandó tájékoztatást a HM VGH az adott hónapban teljesített jövedelmekről szóló tájékoztatóban feltüntetett adat megadásával is teljesítheti.

(10) A MÁK által biztosított támogatási előirányzatok könyvelésére, valamint szükség szerinti átcsoportosítására a HM VGH központilag intézkedik. Amennyiben az Otthontámogatás egy összegben kerül folyósítása, a HM VGH kezdeményezi a MÁK-tól az időarányostól eltérő finanszírozást.

(11) A MÁK által biztosított, de az igénylő részére nem folyósítható Otthontámogatás összegét a tárgyévben igénybe nem vett támogatásként kell kezelni, amelyről a HM VGH nyilvántartást vezet, valamint a maradványelszámolást követően a Központi Maradványelszámolási Alapba befizet.

5. A visszafizetéssel kapcsolatos feladatok

5. § (1) A személyügyi szerv az igénylő jogviszonyával kapcsolatos információk alapján – különös tekintettel annak megszűnésére, továbbá megszüntetésére – az Otthontámogatásra való jogosultságot ellenőrzi, melynek érdekében szükség esetén a HM VGH-tól információt kérhet. Ha a személyügyi szerv megállapítja az Otthontámogatásra való jogosultság hiányát vagy a jogszerűen biztosítható összeg mértékének változását, akkor megteszi a szükséges intézkedéseket a visszafizettetésre.

(2) Az igénylő kérelme alapján a visszafizetendő összeg nagyságára és az igénylő szociális helyzetére tekintettel a döntésre jogosult elöljáró a Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése alapján legfeljebb 12 havi részletfizetést engedélyezhet.

6. A 2026. január 1-jét megelőzően létrejött lakáskölcsön szerződések kapcsán igényelt Otthontámogatásra vonatkozó eltérő szabályok

6. § (1) A 2026. január 1-je előtt létrejött lakáskölcsön szerződések esetén igényelt Otthontámogatási kérelmek vonatkozásában a 3. § szerinti feladatokat az AKIT 2026. január 29-ig hajtja végre.

(2) Az (1) bekezdés szerinti feladat határidőre történő végrehajtása érdekében a 2026. január 1-je előtt létrejött lakáskölcsön szerződésekre tekintettel igényelt Otthontámogatás tekintetében a személyügyi szervek a papíralapú benyújtás esetén eredeti példányban, az egyéb elektronikus úton benyújtott Igénylőlap esetén a kinyomtatás után, az Igénylőlapra az átvétel időpontját és tényét rávezetve, folyamatosan, de legkésőbb 2026. január 22-én munkaidő végéig kísérőjegyzékkel megküldi az Igénylőlapot az AKIT részére. A foglalkoztatási adatokkal történő kiegészítést az AKIT végzi.

(3) A 2026. január 1-je előtt létrejött lakáskölcsön szerződés esetén a 3. § (3) bekezdése szerinti rögzítést az AKIT hajtja végre.

(4) A KNBSZ állományába tartozó igénylők tekintetében a (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatást az 1. § (6) bekezdése alkalmazásával kell végrehajtani.

(5) A Korm. rendelet 4. § (4) bekezdése szerint 2026. január 30-ig a MÁK részére teendő igénybejelentést az AKIT adatszolgáltatása alapján a HM VGH a 4. § szerint hajtja végre.

(6) A MÁK által a költségvetési címekre és alcímekre lebontva biztosított támogatás alapján az Otthontámogatás kiutalását az ezen alcím hatálya alá tartozó igénylők részére a HM VGH központilag, egyösszegben hajtja végre legkésőbb 2026. február 27-ig.

(7) A (2) bekezdés alapján az AKIT részére megküldött és feldolgozott Igénylőlapot – a személyügyi gyűjtőben történő elhelyezés érdekében – a benyújtás helye szerinti honvédelmi szervezethez az AKIT küldi vissza.

7. Záró rendelkezések

7. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2)1

1

A 7. § (2) bekezdése a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére