420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelet
420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelet
földügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról1
[1] A földügyi eljárások adminisztrációs terheinek csökkentése, illetve az agrárium versenyképességének elősegítése érdekében elfogadott, az agrárminiszter feladatkörét érintő törvények módosításáról szóló törvényre tekintettel – a szabályozás koherenciájának megteremtése érdekében – elengedhetetlenné vált a módosuló törvények végrehajtására vonatkozó rendeleti szabályok felülvizsgálata is.
[2] A törvényi szabályokkal való összhang megteremtése, valamint a jogalkalmazói gyakorlatban felmerült – főként adminisztrációcsökkentésre irányuló – igényekre figyelemmel indokolt több földügyi tárgyú kormányrendelet módosítása. A rendeletmódosítások biztosítják a földügyi eljárások egyszerűbb és zökkenőmentes lefolytatását.
[3] A hazai agrártámogatások gördülékeny végrehajtásának érdekében fontos, hogy a hazai joganyag az európai uniós jogszabályoknak teljes mértékben megfeleljen, így indokolt a vonatkozó jogszabályok megfelelő pontosítása, valamint jogalkalmazást segítő módosítása.
[4] A Kormány
a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 104. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 2. alcím tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 72. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 3. alcím tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 72. § e) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 4. alcím tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 72. § h) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az 5. alcím tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 72. § g) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 6. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
a 7. alcím tekintetében az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 139. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 8. alcím tekintetében a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvény 29. § a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 9. alcím tekintetében a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások eljárási rendjéről szóló 2022. évi LXV. törvény 48. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása
1. §2
2. §3
3. §4
4. §5
5. §6
6. §7
2. Az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adás-vételi és a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlésére vonatkozó eljárási szabályokról szóló 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet módosítása
7. §8
3. A földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól szóló 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet módosítása
8. §9
9. §10
10. §11
4. A mező- és erdőgazdasági hasznosítású földek végrehajtási, felszámolási vagy önkormányzati adósságrendezési eljárás keretében árverés útján történő értékesítésének szabályairól szóló 191/2014. (VII. 31.) Korm. rendelet módosítása
11. §12
12. §13
13. §14
5. A földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosítása
14. §15
15. §16
16. §17
6. Az egyes földügyi eljárások részletes szabályairól szóló 384/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosítása
17. §18
18. §19
7. Az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása
19. §20
8. A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásának részletes szabályairól szóló 647/2020. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása
20. §21
21. §22
22. §23
23. §24
9. A Közös Agrárpolitika és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások végrehajtásának szervezetéről és intézményeiről szóló 601/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet módosítása
24. §25
25. §26
10. Záró rendelkezések
26. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
27. § Ez a rendelet a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az 1305/2013/EU és az 1307/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. december 2-i (EU) 2021/2115 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
1. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez27
2. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez28
3. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez29
4. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez30
5. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez31
6. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez32
7. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez33
8. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez34
9. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez35
10. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez36
11. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez37
12. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez38
13. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez39
14. melléklet a 420/2025. (XII. 23.) Korm. rendelethez40
A rendelet a 2010. évi CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2026. január 2. napjával.
Az 1. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 3. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 4. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 5. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 6. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 7. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 8. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 9. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 10. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 11. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 12. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 13. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 14. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 15. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 16. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 17. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 18. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 19. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 20. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 21. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 22. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 23. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 24. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 25. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 1. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 3. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 4. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 5. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 6. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 7. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 8. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 9. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 10. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 11. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 12. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 13. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 14. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
