43/2025. (III. 13.) Korm. rendelet
43/2025. (III. 13.) Korm. rendelet
a dohányboltban értékesített egyes termékek ismertetésére és bemutatására vonatkozó különös szabályokról
[1] A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény 2013 júliusától az Európai Unió egyik legszigorúbb dohányzásellenes keretrendszerét teremtette meg Magyarországon, melynek egyik pillére a szigorúan szabályozott dohánykereskedelmi rendszer bevezetése, és a dohánytermékek kiskereskedelmi értékesítésének zárt, elkülönült dohányboltokba terelése, a másik pillére pedig Európa egyik legszigorúbb dohányreklám-tilalmának bevezetése volt.
[2] Miközben a szigorú szabályozás – köztük a dohánytermékek, illetve kapcsolódó termékek reklámozásának tilalma – beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és az Unió tagállamai is egyre inkább ebbe az irányba fordulnak, az is nyilvánvalóvá vált, hogy a dohánytermékek piaca az elmúlt években jelentős mértékben megváltozott azáltal, hogy a dohányipari vállalkozások új, innovatív termékeket hoztak forgalomba. Miközben a Kormány célja nem is lehet más, mint hogy fenntartsa a szigorú dohányreklám-tilalmat, addig a fogyasztók jogaira figyelemmel egyúttal zárt, szabályozott körülmények között azt is lehetővé kell tenni, hogy az új termékek jellemzőit, valamint azok egészséghatásait a fogyasztók szigorúan korlátozott körülmények között megismerhessék akként, hogy a termékek ismertetése ne fordulhasson át reklámozási tevékenységbe.
[3] A Kormány éppen ezért e rendelettel megalkotta azon szigorú szabályrendszert, amely lehetővé teszi az új típusú dohánytermékek (így az ún. „hevített termékek”), a dohányzást helyettesítő nikotintartalmú termékek (így az ún. „nikotinpárnák”), az új dohánytermék-kategóriák kiegészítő termékeinek (így a hevítőkészülékek), valamint a dohányzási célú gyógynövénytermékek – elsősorban dohánybolton belüli, továbbá zárt, valamint az előzetesen regisztrált fogyasztók számára az elektronikus csatornákon keresztül történő – bemutatását az eziránt kifejezetten érdeklődő fogyasztók részére akként, hogy a terméktájékoztatás kizárólag a rendeletben kifejezetten megengedett módon és keretek között, továbbá kizárólag tudományosan megalapozott tények ismertetésével történhet. A terméktájékoztatás közvetlen módon nem irányulhat egy adott dohánytermék-nagykereskedő, illetve az általa forgalmazott márka, termék vagy terméktípus népszerűsítésére vagy értékesítésének előmozdítására vagy a fogyasztás ösztönzésére sem.
[4] A Kormány e rendelete kifejezetten a dohánytermék-nagykereskedő kötelezettségévé teszi annak biztosítását, hogy az egyes tájékoztatási eszközök alkalmazása esetén fiatalkorúak ne férhessenek hozzá a termékismertetésre vonatkozó információkhoz annak ellenére se, hogy ezek a terméktájékoztatások egyébként sem érhetik el a reklámozás szintjét. A jogszabály rendelkezik a dohánytermék-nagykereskedő terméktájékoztatással összefüggő előzetes bejelentési kötelezettségéről is.
[5] A Kormány a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény 24/C. § c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: Fdvtv.) 15/G. §-ában meghatározott termékek közül az új dohánytermék-kategóriák, a dohányzást helyettesítő nikotintartalmú termékek, az új dohánytermék-kategóriák kiegészítő termékei, valamint a dohányzási célú gyógynövénytermékek (a továbbiakban együtt: termék) ismertetése és bemutatása az Fdvtv. 15/C. és 15/D. §-ában foglaltaktól eltérően, az e rendelet által kifejezetten lehetővé tett módon is történhet.
2. § E rendelet alkalmazásában termékszakértő a dohánytermék-kiskereskedő, a dohánytermék-nagykereskedő vagy más személy által kifejezetten a 3. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti szóbeli tájékoztatás nyújtása céljából – megbízási jogviszony vagy munkaviszony keretében – alkalmazott természetes személy.
2. A termékek ismertetése, bemutatása a dohányboltban és elektronikus hírközlő hálózaton keresztül
3. § (1) A termék jellemzői, használata és hatásai a fogyasztók számára
a) dohányboltban
aa) átadott nyomtatott formátumú vagy
ab) a vásárlást megelőzően vagy azt követően nyújtott szóbeli,
b) zárt internetes honlapon keresztül történő vagy
c) elektronikus kapcsolattartás útján történő,
a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (a továbbiakban: SZTFH) részére a 9. § alapján előzetesen bejelentett tájékoztatás útján ismertethetők vagy tehetők hozzáférhetővé (a továbbiakban együtt: terméktájékoztatás). A terméktájékoztatásra kizárólag az SZTFH részére bejelentett tartalommal és formában kerülhet sor.
(2) A terméktájékoztatás
a) kizárólag tényszerű és – legalább akkreditált laboratórium vagy szakértő intézmény szakvéleményével vagy bármely más hiteles módon alátámasztott – kutatási eredményeken alapuló állításokat foglalhat magában,
b) magában foglalhatja a termék megvásárlása után a fogyasztót megillető jogokról – így különösen a jótállás és szavatosság feltételeiről –, a termék karbantartására és a termék tartozékaira vonatkozó tudnivalókról, az ehhez kapcsolódóan igénybe vehető szolgáltatásokról való tájékoztatást is, és
c) közvetlen módon nem irányulhat egy adott dohánytermék-nagykereskedő, illetve az általa forgalmazott márka, termék vagy terméktípus népszerűsítésére vagy értékesítésének előmozdítására vagy a fogyasztás ösztönzésére.
(3) A terméktájékoztatás során – a fogyasztó hozzájárulása esetén, az e rendelet által lehetővé tett kapcsolattartás céljából – elvégezhető a fogyasztó adatainak rögzítése (a továbbiakban: regisztráció) a dohánytermék-nagykereskedő vevőnyilvántartó és terméktámogatási rendszerében. Az adatok rögzítése a termék fogyasztó általi megvásárlását követően is elvégezhető a dohányboltban, amennyiben ott az ehhez szükséges technikai eszköz rendelkezésre áll. Ugyancsak elvégezhető a fogyasztó adatainak rögzítése a vásárlást követően elektronikus úton vagy távközlési eszköz útján abban az esetben, ha az adatok rögzítését nem fiatalkorú végzi, vagy azt nem fiatalkorú javára végzik, melynek biztosítása a dohánytermék-nagykereskedő kötelezettsége és felelőssége.
3. A terméktájékoztatás formái
4. § (1) A termék jellemzőiről, használatáról és hatásairól a fogyasztóknak szóló nyomtatott formátumú tájékoztatás kizárólag a dohányboltban olvasható nyomtatott anyag útján nyújtható vagy tehető hozzáférhetővé. A nyomtatott formátumú tájékoztatót a fogyasztó a dohányboltból nem viheti magával.
(2) A vásárlást megelőzően vagy azt követően nyújtott szóbeli terméktájékoztatást a dohányboltban a dohánytermék-kiskereskedő, a dohánytermék-nagykereskedő vagy a termékszakértő végezheti.
5. § (1) A termék jellemzőiről, használatáról és hatásairól a fogyasztóknak szóló tájékoztatás kifejezetten erre a célra létrehozott, csak a 18. életévét betöltött, regisztrált fogyasztók számára elérhető, a dohánytermék-nagykereskedő által üzemeltetett internetes honlapon is hozzáférhetővé tehető.
(2) Az (1) bekezdés szerinti internetes honlap nem biztosíthat lehetőséget a fogyasztók számára a termék megrendelésére vagy lefoglalására, ugyanakkor a dohánytermék-nagykereskedő az általa forgalmazott terméknek az egyes dohányboltokban elérhető készletéről tájékoztatást tehet hozzáférhetővé.
6. § A termék jellemzőiről, használatáról és hatásairól a fogyasztónak szóló tájékoztatást – a fogyasztó kifejezett kérésére – a dohánytermék-nagykereskedő elektronikus levél (e-mail) útján is hozzáférhetővé teheti a nála regisztrált fogyasztó részére. Az elektronikus kapcsolattartás e rendeletben kifejezetten nem nevesített formája tilos.
4. A dohánytermék-kiskereskedői ösztönzés a termék ismertetésére
7. § Az Fdvtv. 15/C. §-ában foglaltaktól eltérően a dohánytermék-kiskereskedő a termék fogyasztók számára történő bemutatásával és ismertetésével összefüggésben a dohánytermék-nagykereskedőtől ajándékot, árengedményt, kedvezményt, térítést vagy egyéb juttatást fogadhat el.
5. A terméktájékoztatás általános szabályai
8. § (1) A 3. § (2) bekezdés c) pontja alkalmazásában nem minősül a terméktájékoztatás egy adott dohánytermék-nagykereskedő, márka, termék vagy terméktípus népszerűsítésére vagy értékesítésének előmozdítására irányulónak akkor, ha
a) a terméktájékoztatás csak az adott dohánytermék-nagykereskedő, márka, termék vagy terméktípus létezéséről, a termék használatának technikai lehetőségéről, jellemzőiről és hatásairól ad hírt, illetve arról közöl – legalább akkreditált laboratórium vagy szakértő intézmény szakvéleményével vagy bármely más hiteles módon alátámasztott – kutatási eredményeken alapuló tényszerű információt, illetve
b) a termékek használatára vonatkozó ismertetés során a termék és a használatához rendelt más termék márkanevének – tényszerű, nem fogyasztást ösztönző – feltüntetése történik.
(2) A 3. § (2) bekezdés c) pontja alkalmazásában fogyasztás ösztönzésének minősül különösen az a tájékoztatás vagy megjelenítési mód, amely a terméket vagy annak hatásait feltűnő, hivalkodó módon – így különösen indokolatlan képi kiemeléssel, vizuális effektekkel – vagy a tényszerű tájékoztató szövegen túlmenő felhívással – különösen szlogenekkel, jelmondatokkal – vagy ábrázolással jeleníti meg, valamint ha a termékkel összefüggő véleményt közöl.
(3) A dohánytermék-nagykereskedő minden lehetséges módszerrel – ideértve különösen a fogyasztó személyesen vagy képet és hangot egyidejűleg továbbító hírközlési eszköz útján történő azonosítását – köteles biztosítani azt, hogy az e rendelet által lehetővé tett és általa igénybe vett bármely termékismertetési folyamat, bemutatás, megjelenítési mód, illetve az abból származó bármely tény, adat vagy információ fiatalkorú vagy arra egyébként nem jogosult személy részére ne váljon elérhetővé.
(4) A dohánytermék-nagykereskedő felel azért, hogy az általa a terméktájékoztatás során igénybe vett vagy tudomásával eljáró személy – ideértve különösen a képviseletében eljáró munkavállalót vagy termékszakértőt – a jogszabályokat betartsa. E személyek bármelyike által elkövetett jogsértés e rendelet alkalmazásában a dohánytermék-nagykereskedő által elkövetett jogsértésnek minősül.
6. A terméktájékoztatás előzetes bejelentése
9. § (1) A terméktájékoztatást a dohánytermék-nagykereskedő a tevékenység megkezdése előtt legalább 15 nappal jelenti be az SZTFH részére elektronikus úton. A dohánytermék-nagykereskedő a bejelentésében a 3. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti tájékoztatási módok közül többet is megjelölhet.
(2) A dohánytermék-nagykereskedő (1) bekezdés szerinti bejelentése tartalmazza
a) a dohánytermék-nagykereskedő nevét,
b) a terméktájékoztatás kezdő időpontját,
c) azt, hogy a terméktájékoztatás milyen termékre irányul,
d) az arról szóló tájékoztatást, hogy a dohánytermék-nagykereskedő a terméktájékoztatást milyen módon nyújtja majd, valamint
e) az arról szóló tájékoztatást, hogy a 8. § (3) bekezdése szerinti feltételeket milyen módon biztosítja.
(3) A 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti terméktájékoztatásról szóló bejelentés – a (2) bekezdésben foglaltak mellett – tartalmazza
a) a nyomtatott formátumú terméktájékoztatás mintapéldányát,
b) azt a tényt, hogy a terméktájékoztatás termékszakértő igénybevételével történik-e, és
c) a szóbeli terméktájékoztatás tartalmának leírását.
(4) A 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti terméktájékoztatásról szóló bejelentés – a (2) bekezdésben foglaltak mellett – tartalmazza
a) az internetes honlap doménnevét,
b) a tárhelyszolgáltató megnevezését,
c) a zárt internetes honlapra történő regisztráció menetének bemutatását, különös tekintettel arra, hogy milyen módon biztosított a fiatalkorú személy regisztrációjának kizárása, és
d) a megjeleníteni kívánt tartalmat.
(5) A 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, elektronikus kapcsolatteremtés formájában nyújtott terméktájékoztatásról szóló bejelentés – a (2) bekezdésben foglaltak mellett – tartalmazza
a) a terméktájékoztatás fogyasztó részére történő kiküldésére szolgáló elektronikus levél címét,
b) az elektronikus kapcsolatteremtésre történő regisztráció menetének bemutatását, különös tekintettel arra, hogy milyen módon biztosított a fiatalkorú személy regisztrációjának kizárása, és
c) az elektronikus levélben nyújtandó terméktájékoztatás tartalmát.
(6) A dohánytermék-nagykereskedő az (1) bekezdés szerinti bejelentéshez csatolja
a) a 3. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltakat igazoló iratokat,
b) a nyilatkozatát a 3. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltak betartásáról.
(7) A terméktájékoztatás a bejelentést követően a bejelentésben foglaltakkal azonos tartalommal ismertethető vagy tehető hozzáférhetővé a terméktájékoztatás dohánytermék-nagykereskedő általi befejezéséig vagy a terméktájékoztatás (8) bekezdés szerinti módosításáig.
(8) A dohánytermék-nagykereskedő a (3)–(6) bekezdés szerinti bejelentés adataiban bekövetkezett változást annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül bejelenti az SZTFH részére.
7. Záró rendelkezések
10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás