BK ÍH 2025/44.

Nem tekinthető ellentétes döntésnek, következésképpen nem alapoz meg másodfellebbezést, ha az elsőfokú bíróság a vádirati és az ítéleti tényállásban egyaránt szereplő – bár az ügyészség által nem minősített –, egymással heterogén alaki halmazatban álló bűncselekmények egyikének minősítését elmulasztja és a másodfokú bíróság ezt a hiányosságot orvosolva a hiányzó minősítést pótolja [Be. 615. § (2a) bekezdés; Btk. 345. §, 373. § (1) bekezdés, (3) bekezdés a) pont].

Az elsőfokon eljárt járásbíróság a 2023. október 12-én kelt ítéletével a vádlottat 6 rendbeli, a Btk. 373. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntette (tényállás 2., 3., 4., 6., 7. és 8. pont), melyből 4 rendbeli felbujtóként (tényállás 2., 3., 4. és 8. pontja), 2 rendbeli bűnsegédként (tényállás 6. és 7. pont) elkövetett, míg 4 rendbeli kísérleti szakban maradt (tényállás 4., 6., 7. és 8. pont); 7 rendbeli – melyből 4 rendbeli felbujtóként (tényállás 1., 2., 3. és 8. pont), míg 3 rendbeli bűnsegédként (tényállás 4., 5. és 7. pont) elkövetett – a Btk. 345. §-ában meghatározott hamis magánokirat felhasználásának vétsége (tényállás 1., 2., 3., 4., 5., 7. és 8. pont) miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani, illetve megállapította, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Ezen túlmenően elrendelte az N.-i Járásbíróság határozatával kiszabott 2 év fogházbüntetés végrehajtását, miközben 1 rendbeli felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének (tényállás 6. pont) a vádja alól felmentette.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész súlyosbításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása végett, míg a vádlott és védője elsődlegesen a büntetőjogi felelősség megállapítása miatt, felmentés érdekében, másodlagosan enyhítés céljából jelentett be fellebbezést.

A másodfokon eljáró törvényszék a 2024. szeptember 12-én kelt ítéletével – az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatát megváltoztatva – a vádlott vagyon elleni bűncselekményeit 6 rendbeli, a Btk. 373. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettének (tényállás 2., 4., 5., 6., 7. és 8. pont), melyből 3 rendbeli felbujtóként (tényállás 2., 4. és 5.), 3 rendbeli bűnsegédként (tényállás 6., 7. és 8. pont) elkövetett, míg 5 rendbeli kísérlet (tényállás 4., 5., 6., 7. és 8. pont), és 1 rendbeli, a Btk. 373. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő, felbujtóként elkövetett csalás vétségének (tényállás 3. pont) minősítette. Ezt meghaladóan a vádlottal szemben 1 261 484 forintra vagyonelkobzást rendelt el, illetve az iratok mellékleteként kezelni rendelt bűnjelek lefoglalásának megszüntetésére vonatkozó rendelkezést mellőzte, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Ügydöntő határozatának kihirdetése után a másodfokú bíróság a nyilvános ülésen jelen lévő vádlott és védője részére nyomban, míg az ügyészség részére a kézbesítéstől számított nyolc napon belül (másod)fellebbezési jogot biztosított. Ennek alapján a másodfokú bíróság ítélete ellen a védő fellebbezést jelentett be a tényállás 5. pontjában írt cselekmény tekintetében felmentés végett, melyhez a vádlott csatlakozott.

A fellebbviteli főügyészség átiratában a másodfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta, azzal a pontosítással, hogy a 7 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségéből a tényállás 2., 3., 4. és 5. pontjaiban írtak tekintendők felbujtóként, míg a tényállás 1., 7. és 8. pontjaiban feltüntetettek bűnsegédként elkövetettnek.

A harmadfokú bíróság rögzíti, hogy a Be. 615. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén. Ilyennek kell tekinteni – a Be. 615. § (2) bekezdés c) pontja értelmében – azt, ha a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg, melyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett.

A fellebbezés lehetőségének biztosításakor a másodfokú bíróság erre hivatkozott.

Ugyanakkor nem tekinthető ellentétes döntésnek, ha a vádlott egy cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és erre figyelemmel a másodfokú eljárásban az elsőfokú bíróság által megállapított minősítés megváltoztatásának lett volna helye [Be. 615. § (2a) bekezdés].

A szóban forgó esetekben vizsgálni kell azt, hogy az első- és másodfokú bíróság által megállapított bűncselekmények ténybeli alapja azonos-e, mert ha igen, azzal előállhat az a helyzet, hogy a különböző eljárásokban mindössze egymástól eltérő minősítésre, büntető anyagi jogi értékelésre kerül sor. Márpedig a harmadfokú eljárás lehetőségét kizárólag a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának a bűnösség körében történő eltérő állásfoglalása teremti meg, az nem, ha a másodfokú bíróság – ugyanazon a ténybeli alapon – pusztán megváltoztatja a téves minősítést és megállapítja a bűncselekmények valós alaki halmazatát.

Mindezekből következően tehát nincs helye harmadfokú eljárásnak, ha a másodfokú bíróság nem rendelkezik újabb, anyagi bűnhalmazati kapcsolatban álló bűncselekményben a bűnösség megállapítása felől, hanem csak azt teszi, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított cselekményt – azonos tények mellett – másként minősíti, büntetőjogilag átértékeli [BH 2020.357., BH 2021.301. és BH 2024.180.].

Márpedig a jelen ügyben éppen erről volt szó.

Az elsőfokú bíróság a tényállás 5. pontjához kapcsolódóan azt rótta fel a vádlottnak, hogy hamis, illetve valótlan tartalmú munkáltatói igazolás beszerzésével és átadásával rávette a foglalkozásnélküli, nincstelen O. I.-t hitelkártya igénylésére, mely alapján – a törlesztőrészletek teljesítésének szándéka nélkül – mobiltelefont kívánt vele vásároltatni. Az így benyújtott hitelkérelmet azonban a pénzintézet elutasította, ezért a bank előfinanszírozásával tervezett vásárlás meghiúsult.

Az ekként rekonstruált múltbeli események – a vádhoz kötöttség Be. 6. § (2) és (3) bekezdésében megfogalmazott elvének megfelelően – teljes egészében a vádirati tényállásra támaszkodtak, miközben azokat a másodfokú bíróság is elfogadta az ítélkezésének alapjául.

Így tehát mindössze az történt, hogy a tényállás 5. pontjában írt cselekményt az elsőfokú bíróság a Btk. 345. §-ában meghatározott [a Btk. 14. § (2) bekezdése szerint bűnsegédként elkövetett] hamis magánokirat felhasználása vétségének, míg ugyanazt a másodfokú bíróság a Btk. 345. §-ában meghatározott [a Btk. 14. § (1) bekezdése szerint felbujtóként elkövetett] hamis magánokirat felhasználása vétségének, valamint a Btk. 373. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő [a Btk. 14. § (1) bekezdése szerint felbujtóként elkövetett] csalás bűntette kísérletének is minősítette.

Az irányadó tényállás szerint a vagyonjogi intézkedés megtételére, azaz a hitelkérelem elbírálására jogosult ügyintéző tévedésbe ejtésének megkísérlése a hamis, illetve valótlan tartalmú munkáltatói igazolás benyújtása útján történt meg. Ez jelentette a magánokirat felhasználását, amikor annak tartalmáról az elkövetésben részt vevő személyeken – a tettesen és a részesen – kívül más is tudomást szerzett. Ebből következően a vagyon- és a közbizalom elleni bűncselekmények elkövetési magatartása (a tévedésbe ejtés és a magánokirat felhasználása) egyetlen mozzanatban testesült meg: a munkáltatói igazolás ügyintéző részére való átadásában.

Ez okból a szóban forgó bűncselekmények egymással heterogén alaki halmazatban állnak. Így azzal, hogy a másodfokú bíróság a tényállás 5. pontjában leírt cselekményt – a hamis magánokirat felhasználásának vétsége mellett – csalás bűntette kísérleteként is minősítette, valójában csak eltérő büntetőjogi értékelésről rendelkezett, ugyanakkor ellentétes döntést a bűnösség körében nem hozott.

Ekként a másodfokú eljárásban – a Be. 615. § (1) bekezdésében meghatározott feltétel hiányában – nem nyílt meg a harmadfokú felülbírálat lehetősége, a másodfokú bíróság ügydöntő határozata elleni fellebbezés biztosítása jogszabály téves értelmezésén alapult.

Mindez azonban nem jelent felülbírálati kötelezettséget (BH 2011.276. II.).

Jelen ügyben a fellebbezés törvényben kizárt. Ezt a másodfokú bíróság helytelen jogi álláspontjára visszavezethetően nem észlelhette, ezért a fellebbezés elutasításáról – a Be. 617. §-ának és a Be. 597. § (1) bekezdésének az együttes alkalmazásával – a harmadfokú bíróságnak kellett rendelkeznie.

E végzés ellen – minthogy annak lehetőségét a törvény nem zárja ki – a Be. 617. §-a és a Be. 589. §-a alapján alkalmazandó Be. 579. § (2) bekezdésében írtak folytán fellebbezésnek van helye, melyet a kézbesítéstől számított nyolc napon belül lehet előterjeszteni.

Az ítélőtábla végzését – a vádlott által benyújtott fellebbezés folytán eljárva – a Kúria 2025. január 7-én helybenhagyta.