2025. évi XLIX. törvény indokolás

Az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló Törvény (a továbbiakban: Törvény) kettős célt szolgál, egyrészt a büntetőjogi tárgyú, másrészt a magánjogi, illetve az igazságügyi szervezetrendszert érintő törvények módosítását.

A Törvény az alábbi jogszabályok büntetőjogi tárgyú módosítását tartalmazza:

1. a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.),

2. a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.),

3. a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.),

4. a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Jszbt.),

5. a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbjt.),

6. az Európai Unió tagállamaival folyatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: EUtv.),

7. a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Ást.),

8. a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.),

9. a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. törvény,

10. hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény,

11. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény.

A Btk. módosítása három fő tárgykört érint: az uniós korlátozó intézkedések megsértésének szankcionálását, a megszűnt jogi személyekkel szembeni vagyonelvonó intézkedések alkalmazhatóságának egyértelműsítését, valamint az elektronikus adatok hozzáférhetetlenné tételével kapcsolatos anyagi, eljárásjogi és végrehajtási szabályok átfogó újraszabályozását.

1. A Törvény az uniós korlátozó intézkedések megsértése bűncselekményi tényállásainak és szankcióinak meghatározásáról és az (EU) 2018/1673 irányelv módosításáról szóló, 2024. április 24-i (EU) 2024/1226 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelés érdekében módosítja a Btk.-ban a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése tényállást, valamint a Jszbt.-t és a Be.-t.

2. A joggyakorlat nem volt kellően egységes abban a kérdésben, hogy a megszűnt jogi személlyel szemben alkalmazhatók-e vagyonelvonó intézkedések, bár az uralkodó álláspont ezt nem tekintette akadálynak. A Törvény egyértelművé teszi, hogy sem az elkobzásnak, sem a vagyonelkobzásnak nem akadálya a gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnése, amennyiben az elkobzandó vagyon biztosítására korábban már sor került, biztosítva ezzel az állami igények érvényesítését és a kényszerintézkedések egységes alkalmazását.

3. Az elektronikus adatok hozzáférhetetlenné tételével kapcsolatos lényegesebb problémák egyaránt érintik az anyagi, az eljárásjogi és a végrehajtási jogi szabályozást. Az eljárásjogi problémák közé tartozik az elrendelés nehézkessége, az eltávolítás és a megakadályozás közötti átjárhatóság hiánya, valamint a jogsértő adatok ismételt elérhetővé tételének kezelése. A módosítás célja, hogy egyszerűsítse az elrendelés feltételeit, rugalmasabb szabályokat vezessen be, és lehetővé tegye a megakadályozás típusú hozzáférhetetlenné tételt az eltávolítás előzetes megkísérlése nélkül is. Az új szabályok – nem csak eljárásjogi, hanem anyagi jogi oldalról is – rögzítik, hogy egy adott elektronikus adat jogszerűtlenségéről hozott döntés valamennyi azonos másolatra is kiterjed, így csökkentve a későbbi adminisztratív terheket. Az új rendelkezésekkel párhuzamosan garanciális szabályok biztosítják, hogy az érintett vagyoni érdekelt jogai a módosítást követően se csorbulhassanak. A témakörrel kapcsolatban a Btk., a Be. és a Bv. tv. módosítása is szükséges.

A Törvény a büntetés-végrehajtási jogterületet illetően a gyakorlat részéről felmerülő módosítási igényeket és az egységes jogértelmezést segítő módosításokat tartalmaz számos, alábbi témakörökben:

A sértettek védelme és álláspontjuk figyelembevétele kiemelt jelentőségű. Ezért a sértetti jogok és védelmi intézkedések további kiterjesztése indokolt – a módosítással biztosított lesz a sértettek nyilatkozatainak védelme a feltételes szabadság elbírálása során, valamint sor kerülhet a nyilatkozat tartalmi ismertetésének mellőzésére is, továbbá a sértett tájékoztatása és beavatkozási lehetősége is – az igényeihez igazodóan – lényegesen szélesebb körűvé válik. A sértett számára a távoltartás elrendelésére irányuló kérelem elutasítása ellen önálló jogorvoslat lesz biztosított.

Végrehajtási határozatok kezelése és határidők – Az áttételi és kézbesítési határidők rögzítése, elintézési határidők pontosítása, valamint a végrehajtásért felelős szerv határozatainak kiegészítésére, módosítására és visszavonására vonatkozó szabályok bevezetése.

Büntetés-végrehajtási bírói határozatok jogorvoslata – A Kúria hatásköre a bv. bírói határozatokkal szembeni jogorvoslat során, különös tekintettel arra, hogy hozhat-e az elítéltre nézve hátrányosabb döntést.

Elektronikus ügykezelés és adminisztratív egyszerűsítés – A feleslegessé vált jegyzékek eltörlése, az elektronikus nyilvántartás szerepének növelése.

Kockázatelemzési vizsgálatok és kategória-besorolás – A kockázatelemzés és kategorizálás átszervezése az egységes módszertan érdekében.

Büntetés-végrehajtási fokozatok és előmeneteli rendszer – Az életút tervezésével kapcsolatos számítási módszer egyszerűsítése a különböző végrehajtási fokozatú ítéletek egymást követő végrehajtása során (az enyhébb végrehajtási fokú ítélet megkezdésekor a kedvezőbb kategória elérhető legyen).

Elmeorvosi vizsgálatok decentralizálása – Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet tehermentesítése azáltal, hogy egyes személyiségzavaros esetekben más szervek is végezhetnek vizsgálatot.

Pártfogó felügyelet szervezeti átalakítása – A bv. pártfogó felügyelet rugalmasabb elosztása olyan megyékben, ahol nincs bv. intézet.

Fegyelmi elkülönítés szabályozása – Az egyéni panaszok és ombudsmani javaslatok nyomán a fegyelmi elkülönítés céljának és végrehajtási körülményeinek egyértelmű meghatározása.

Panaszügyek elbírálása – Az elbírálható döntéstípusok törvényi meghatározása a jogalkalmazás egységességének biztosítása érdekében.

Pszichológiai vélemény feltételes szabadság esetén – A pszichológiai szakvélemény kötelező csatolása a feltételes szabadságra vonatkozó javaslathoz.

Katonákra vonatkozó közérdekű munka végrehajtási szabályai – Félbeszakítás és végrehajtási akadály bevezetése arra az esetre, ha az elítélt katonai szolgálati jogviszonyt létesít.

Letartóztatottak látogatófogadási szabályai – Az újonnan bevezetett látogatófogadási formák alkalmazása, valamint a várakozási idő szabályozása.

Átmeneti rendelkezések a rezsim besorolás megfeleltetésre – Megoldás azok számára, akik félbeszakítás, reintegrációs őrizet vagy feltételes szabadság miatt nem kaptak kategória-besorolást.

A Törvény a büntetőeljárásról szóló törvényt számos tárgykörben módosítja, figyelembe véve a jogalkalmazói tapasztalatokat, az uniós jogharmonizációs kötelezettségeket, valamint az eljárások elhúzódásának okait vizsgáló munkacsoport, továbbá az online csalásokkal szembeni fellépés érdekében létrehozott munkacsoport megállapításait.

1. A Törvény a Be. védőkre vonatkozó szabályozás módosításával reagálni kíván egyes ügyekben tapasztalható visszaélésszerű perelhúzó stratégiákra.

A védőkre vonatkozó szabályozást érintő másik módosítás a védők kizárását érinti, e téren a kizárási okok körét valós érdekellentétet nem feltételező esetekben szűkíti. Az új szabályozás szerint más személy segítőjeként való szerepvállalás nem zárja ki a védő eljárását, ha a terhelt nem él kizárási indítvánnyal a törvényben meghatározott határidőn belül.

2. A Kúria joggyakorlat-elemző csoportja mutatott rá arra, hogy indokolt lenne a magánszakértői vélemény perújítási eljárásban való felhasználhatóságának biztosítása, mivel jelenleg ilyen vélemény kizárólag folyamatban lévő büntetőeljárásban készíthető. E szakmai álláspont alapján a Törvény – különösen az indokolatlan perújítási nyomozások elkerülése érdekében – módosítja a vonatkozó szabályozást, lehetővé téve a magánszakértői vélemények perújítási eljárásban történő alkalmazását.

3. A Törvény az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1083 rendeletéből fakadó jogalkotói feladatoknak megfelelően fokozza az újságírói titok védelmét. A módosítás alapján az információt átadó személy kiléte mellett az információ tartalma is abba a titokkörbe esik majd, amely alól a tanú számára a bíróság adhat felmentést.

4. A hatályos szabályozás szerint bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök csak bizonyos súlyú korrupciós bűncselekmények esetén alkalmazhatók, így például az egészségügyi tevékenységgel összefüggő aktív vesztegetés esetén nem, míg annak elfogadása esetén igen. Ez koherenciazavart eredményez, hiszen a leplezett eszköz eredménye bizonyítaná az aktív vesztegetés elkövetését is, az mégsem használható fel jelenleg az aktív vesztegető ellen. A Törvény ezt az egyenlőtlenséget megszünteti, és a vesztegetés valamennyi formájára, valamint más hasonlóan ellentmondásos esetre is kiterjeszti a leplezett eszközök alkalmazhatóságát.

5. A bűnügyi felügyelet magatartási szabályai terén a 2024. március 1-jén hatályba lépett módosításokkal tovább erősödött annak az igénye, hogy bizonyos magatartási szabályok esetén kizárólag a cselekvési szabadság korlátozása is elégséges lenne a kényszerintézkedés célok eléréséhez anélkül, hogy érintenék a terhelt mozgási szabadságát. Ennek érdekében szükséges a Be. 281. § (1) bekezdésének módosítása, hogy a bűnügyi felügyelet ilyen formában is elrendelhető legyen. Összhangban a definíciót érintő módosítással, a Törvény az online csalások elleni kormányzati fellépés részeként a bűnügyi felügyelet szabályozásába bevezet egy új magatartási szabályt, amely alapján kizárhatók a pénzforgalmi szektorból azok a személyek, akik a nevükre nyitott számlákkal bűncselekményből származó összegek elvonását segítik elő. Ennek végrehajtása érdekében a bíróság a bűnügyi felügyelet speciális magatartási szabályával a terheltet kötelezheti az érintett (legtöbbször a bűncselekményre használt) számla megszüntetésére. A módosítás az emberi méltóság védelmére is tartalmaz garanciális elemeket, így a létfenntartáshoz szükséges egyetlen számla fölötti rendelkezést nem tiltható meg az új szabályok értelmében. A kötelezettség teljesítésének ellenőrzése relatíve könnyen elvégezhető, ugyanis a rendőrség a központi bankszámla nyilvántartás adatai vagy akár eseti adatkérés keretében is ellenőrizheti, hogy a terhelt eleget tett-e a határozatban foglaltaknak.

6. A Be. tételesen felsorolja, hogy az előkészítő eljárás során adatkérés keretében kizárólagosan mely adatkezelőktől, illetve nyilvántartásokból kérhető adatszolgáltatás. A Törvény kibővíti a listát az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyek nyilvántartásával, a közszolgálati alapnyilvántartással, és a személyügyi alapnyilvántartással, valamint a TRACES rendszerrel, ami az Európai Bizottság online webalapú, a hatósági ellenőrzések információkezelési rendszerének egyik eleme, amely egyebek mellett nyomon követi az élőállatok kereskedelmi célú szállítását.

7. Az új szabályozás egy differenciált rendszert vezet be a nyomozások határidejére, amely a bűncselekmények súlyossága alapján eltérő nyomozási időtartamokat határoz meg, és lehetőséget biztosít a legösszetettebb ügyek esetében többlépcsős határidő hosszabbításra. A módosításnak OECD Korrupcióellenes Munkacsoportja ajánlásai szempontjából is jelentősége van, ugyanis az OECD e tárgykörben szintén többször kifogásolta, hogy a külföldi vesztegetési ügyekre vonatkozó jelenlegi legfeljebb kétéves nyomozási határidő nem elegendő a komplex nemzetközi ügyek kivizsgálására, ezért javasolta a törvényben meghatározott maximális nyomozási határidő hosszabb időtartamban történő megállapítását. A módosítással ezen kiemelt ajánlás is végrehajtottá válik.

8. A jogszabályban meghatározott helyreállító szemléletű – a párfogó felügyelői szolgálat által lefolytatott – eljárásban való részvétel mint önállóan nevesített magatartási szabály a 2024. évi LXIV. törvénnyel vált a büntető eljárásjog részévé. A Törvény célja megjeleníteni a szabályozásban, hogy a pártfogó felügyelői szolgálat a pártfogó felügyelet rezsimszabályai alapján hajtja végre a magatartási szabályt.

9. A Be. hatályba lépése óta a joggyakorlat is visszaigazolta, hogy a terhelti együttműködés rendszerének kialakítása a büntetőeljárás, különösen a bírósági eljárás hatékonyságának és eredményességének növelésében érdemi eredményeket hozott. A Törvény célja, hogy a hatályos rendszert a nyomozás során is rugalmasabbá tegye, azáltal, hogy szélesebb körű előnyöket biztosít a nyomozás során tett terhelti beismerő vallomás fejében. E körben újdonságként jelenik meg az a lehetőség, hogy az ügyészség az egyezségtől függetlenül, már az ügyészi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezésének keretei között – amely jogintézmény jóval kevesebb adminisztratív terhet jelent, és így komolyabb remények fűzhetők a gyakorlati alkalmazásához is – felajánlhatja a terheltnek, hogy konkrét, a bíróság számára is kötöttséget jelentő indítványt tesz a büntetés mértékre.

10. A Törvény továbbá jelentős előrelépést hoz a formális egyezségekre vonatkozó szabályozásban. A hatályos szabályozás értelmében az egyezség olyan megállapodást jelent, amely főszabályként nem tűri el, hogy az ügyészség az egyezség tárgyát képező bűncselekmény tényállását és Btk. szerinti minősítését a terhelt által szolgáltatott bizonyíték, illetve annak alapján beszerzett bizonyítási eszköz alapján állapítsa meg. A gyakorlatban problémát jelentett, hogy nem volt szabályozott eljárásrend arra az esetre sem, ha az egyezség alapjául szolgáló körülmények változása folytán az egyezség tartalmi módosításra szorult. A jogalkalmazói visszajelzések egyértelműen jelezték, hogy rugalmasabb, az egyezségkötés érdekében folytatott egyeztetések dinamikájához jobban illeszkedő szabályozás megalkotása szükséges. Az új szabályozás, az előzőekben jelzett problémák megoldása mellett, lehetővé teszi az ügyészség számára, hogy a törvényben meghatározott szűk keretek között egyoldalúan korrigálja az egyezségben szereplő tényállást, vagy az egyezségben szereplő bűncselekmény törvénysértő minősítését. A módosítás garanciális rendelkezéseket is tartalmaz a tisztességes eljárás védelme érdekében, különös tekintettel a korábbi terhelti vallomások felhasználhatóságára.

11. A Törvény kúriai tanácsok összetételét érintő módosításának a célja, hogy az ügyelosztási rend és a tanács összeállítása kialakítását megkönnyítse azzal, hogy egységesen előírja, hogy a Kúria a felülvizsgálati eljárásban is kizárólag öt hivatásos bíróból álló tanácsban jár el.

A Törvény felülvizsgálati eljárást érintő további módosítása, hogy egyértelműsíti, hogy a terhelt jogerő utáni halála esetén az ügyészség által már a terhelt terhére benyújtott felülvizsgálati indítványt el kell utasítani, de a javára irányuló indítványok elbírálhatók maradnak.

12. A Törvény kiegészíti az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás szabályait azzal, hogy a bíróság ítéletet is hozhat, ha a próbára bocsátás megszüntetését követően halmazati büntetés kiszabása szükséges.

13. A Be. 2021. évi módosítása szerint eljárási szabálysértés miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a specialitás szabályán alapuló mentességi szabályok megsértésével hozott határozatot. A módosítások alapján a terhelt nyilatkozatának beszerzése is szükséges a mentesség megítéléséhez, amely felmerülhet a felülvizsgálati eljárás során is. A Törvény erre az esetre a Kúria adminisztratív feladatait az alacsonyabb fokú bíróságra telepíti, hogy a Kúria az érdemi döntések meghozatalára összpontosíthasson.

14. A Törvény a terhelt távolléte esetén irányadó különféle eljárási szabályokat egységes elvek alapján módosítja annak érdekében, hogy elkerülje az eljárások indokolatlan lefolytatását, különösen a csekély tárgyi súlyú ügyekben. A módosítások következtében összességében érdemi adminisztratív tehercsökkenés várható, miközben az állam büntetőigényének érvényesítésében nem történik visszalépés, mert a bizonyítási eszközök beszerzése továbbra is kötelező előírás marad, hogy a később előkerülő terhelttel szemben megalapozott döntést lehessen hozni.

15. Az eljárások elhúzódásának vizsgálatára létrejött munkacsoport az időszerűséget hátrányosan befolyásoló egyik releváns okként azonosította az eljárások bíróváltás miatt szükségessé váló megismétlését, amely különösen a nagy terjedelmű, bonyolult ténybeli illetve jogi megítélésű büntetőügyekben okoz jelentős időveszteséget. A probléma szervezeti és jogállási vonatkozásai hosszabb távon kezelhetők, rövidebb távon azonban az eljárásjogi szabályok módosítása kínál hatékony megoldást. A bevezetni tervezett rendelkezések lehetővé teszik, hogy az új összetételű bíróság bizonyos esetekben ismétlés nélkül folytathassa az eljárást, ezáltal gyorsítva a tárgyalások menetét, egyúttal csökkentve annak kockázatát, hogy a megismételt eljárásban olyan eljárási szabálysértés történjen, amely feltétlen hatályon kívül helyezésre vezet.

Az Nbjt és az EUtv. módosításának célja a törvények gyakorlati alkalmazása során feltárt nehézségek és hiányosságok kezelése.

Az erőforrások optimalizálására irányuló szakmai jelzések szerint indokolt újraszabályozni, hogy mely esetekben mellőzhető a hatósági vagy igazságügyi orvosi boncolás, mivel a minden esetben kötelező boncolás jelentős költségeket, logisztikai nehézségeket és késedelmet okoz. Szakmai szempontból számos olyan eset került azonosításra, amikor a boncolás egyértelműen nem adna többletinformációt. A kötelező boncolás alóli kivételek rendeleti szintű szabályozásához törvényi felhatalmazás szükséges, amit a tervezett módosítás megteremtene.

A Törvény az Ást. módosításával a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve az ellenérdekű törvényes képviselőt kizárja a támogatásokkal kapcsolatos döntésekből. Emellett a módosítás érinti a krízishelyzet fennállása esetén az azonnali pénzügyi segély legalacsonyabban megítélhető összegét, amelyet legalább az alapösszeg 10%-ában állapít meg. Végül a módosítás egyszerűsíti az adatátadás szabályait.

Az online csalásokkal szembeni fellépés érdekében működő munkacsoport feltárta annak az új szabályozási megoldásnak az alapvető kereteit, amelyek biztosítják, hogy a pénzügyi szektoron belül a bűncselekmény kockázatát jelző információ megosztható legyen, ezáltal a szektoron belüli szereplők időben meg tudják akadályozni az újabb bűncselekmény elkövetését vagy az bűncselekmény útján szerzett vagyon elvonását. A tárgykörben tervezett új szabályozás lehetővé teszi, hogy a pénzügyi információs egység célzott kockázati információkat osszon meg a szolgáltatókkal a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni fellépés érdekében, miközben biztosítja az adatok szükséges mértékű titkosságát és a felhasználás időbeli korlátozását.

Az OECD kiemelt ajánlása alapján halaszthatatlanul szükségessé vált a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazásáról szóló jogszabály érdemi felülvizsgálata, annak érdekében, hogy a büntetőeljárás hatékonyabb alkalmazása biztosított legyen.

A Törvény ezen ajánlásnak történő megfelelés, valamint a joggyakorlati tapasztalatok alapján a jogi személyekkel szembeni büntetőjogi intézkedések reformját célozza, amely a hatékonyság növelése mellett az aránytalanságok és joghézagok kiküszöbölése érdekében módosítja az intézményrendszer alkalmazását megalapozó feltételeket. A módosítás egyben az Európai Uniós jogszabályoknak való megfelelést is szolgálja [(EU) 2024/1226 európai parlamenti és tanácsi irányelv].

Az új szabályozás fő törekvése, hogy a természetes személlyel szembeni büntetőeljárásban a terhelthez hasonló jogi helyzetbe hozza a jogi személyeket, és biztosítsa számukra a megfelelő védekezés, de egyben a megfelelő együttműködés lehetőségét is. Az új szabályozás korszakváltást idézhet elő a jogterületen azzal, hogy az officialitás elvét bevezeti a jogi személyeket érintő eljárásba, egyúttal megteremti az eljárási együttműködés (egyezségkötés) intézményrendszerét, és az intézkedési lehetőségek módosításával megfelelő ösztönzőket is kialakít az együttműködés terén. Ezeknek a várható együttes hatása az lesz, hogy emelkedik a jogi személyekkel szembeni eljárások száma, arányosabbá válnak az intézkedések, gyorsabban fejeződnek be az eljárások és ezzel az államháztartás is több bevételre tesz szert. Az intézkedések arányosságát szolgáló feltételrendszer mellett várható, hogy mindazok a jogi személyek, amelyek törvényes működésre törekszenek, és a bűncselekményhez csupán adhoc alapon köthetők, de hajlandóak a törvényes működés helyreállítása és biztosítékok bevezetése érdekében tenni, azok eredményesen folytathatják tevékenységüket a nemzetgazdaságban.

A módosításra a 2024. december 12-étől alkalmazandó, a tagállamok bűnüldöző hatóságai közötti információcseréről és a 2006/960/IB tanácsi kerethatározat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2023. május 10-i (EU) 2023/977 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek történő megfelelés érdekében kerül sor, a Törvény egyértelműen elhatárolja egymástól a bűnüldöző szervek közötti együttműködést és az igazságügyi együttműködést.

A Törvény tartalmazza azokat a módosításokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekmények sértettjei a jövőben a szabadságvesztés büntetését kitöltő elítéltektől kérhessenek távoltartást. Ezzel elérhető, hogy a sértettek védelme érdekében az állam a sértettel való kapcsolattartásra, illetve találkozásra vonatkozó jogi tilalmat állítson fel és érvényesítsen akkor is, ha az elítélt már szabadult. A Törvény ennek érdekében módosítja a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvényt, a Btk.-t, a Ptk.-t, a Be.-t, illetve a Bv. tv.-t.

Az igazságügyi miniszter, a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) elnöke és az Országos Bírói Tanács (a továbbiakban: OBT) elnöke 2024. november 22-én megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötött. A Megállapodásban rögzítésre került, hogy a szerződést megkötő felek az igazságszolgáltatás hatékonyságának fejlesztése érdekében együttműködnek, a minőségi igazságszolgáltatás növelését kiemelt szempontnak tekintik.

Az igazságszolgáltatás hatékonyságának javításával összefüggésben a Megállapodás többek között tartalmazza a hivatásgyakorlás öregségi nyugdíjkorhatár elérését követő, 70. életévig tartó lehetőségének megadását. Az elmúlt időszakban többször is megfogalmazódott az igazságügyi hivatásrendek tekintetében a szolgálati jogviszony megszűnésére vonatkozó rendelkezések módosítása. Fontos jogpolitikai cél, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő továbbfoglalkoztatás lehetőségével a felhalmozódott speciális szaktudás ne vesszen el, hanem az továbbra is gazdagíthassa a jogalkalmazói gyakorlatot. Indokolt ennek feltételeit a bírói, ügyészi, közjegyzői hivatás tekintetében megteremteni. Indokolt továbbá a közjegyzők vonatkozásában a 70. életévig tartó továbbfoglalkoztatás lehetőségének megteremtése mellett a felesleges adminisztrációs terhek csökkentése érdekében arra is lehetőséget biztosítani, hogy a megüresedő vagy egyébként betöltetlen közjegyzői álláshelyre már szolgálatban lévő közjegyző – pályázati eljárás lefolytatása nélkül – áthelyezési kérelmet terjeszthessen elő.

A Megállapodás célként tűzte ki annak elérését is, hogy a bírák és az igazságszolgáltatásban dolgozók munkakörülményei, munkafeltételei megfeleljenek a modern kor elvárásainak, és növekedjen az állampolgárok bizalma az igazságszolgáltatásban. E célkitűzések megvalósítása érdekében a Megállapodásban szerepel a tárgyalásokon való online jelenlét lehetőségeinek szélesítése mind a tárgyalás részvevői, mind a hallgatóság és a jogászképzésben résztvevők számára. Az Alaptörvény XXVI. cikke kimondja, hogy az állam − a működésének hatékonysága, a közszolgáltatások színvonalának emelése, a közügyek jobb átláthatósága és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében − törekszik az új műszaki megoldásoknak és a tudomány eredményeinek az alkalmazására. A bírósági tárgyalások lefolytatásával összefüggésben mind a jogkeresők részéről, mind a jogalkalmazók részéről komoly igény mutatkozik az elektronizációs és telekommunikációs lehetőségek bővítésére, amelyek sikeres működését a COVID járvány alatt bevezetett elektronikus tárgyalások pozitív tapasztalatai is alátámasztották. A rendelkezésre álló technikai-informatikai eszközök alkalmazásával ezért indokolt megteremteni a bírósági tárgyalások online nyilvánosságát annak érdekében, hogy a bírósági eljárások átláthatósága és ezáltal a törvényesség társadalmi ellenőrzése a kor technológiai lehetőségeihez igazodva növekedhessen. Az online nyilvánosság megteremtése ugyanakkor nem csak a társadalmi kontroll kiteljesedését szolgálja, hanem a jogi oktatás és tudományos kutatás korszerűsítésében is jelentős szerepet tölthet be. A modern technológiai eszközök ugyanis lehetővé teszik, hogy a jogi vagy államtudományi képzési területen tanuló hallgatók, illetve e képzési területeken képzést folytató oktatók és kutatók is közvetlenül bekapcsolódhassanak a tárgyalások online követésébe.

A felesleges adminisztrációs teher csökkentése és az érdemi munkavégzésre fordítható idő növelése érdekében indokolt olyan szabályozás kialakítása, amely alapján az eljáró bíróság elsőfokú polgári ügyekben rövidített indokolást tartalmazó ítéletet hozhat, és csak akkor válik szükségessé az ítélet részletes megindokolása, ha a felek azt kérik, mert jogorvoslati jogukkal valószínűsíthetően élni kívánnak.

A Törvény a Kúria megváltozott felülvizsgálati szerepéhez igazodó eljárási szabályokat jelenít meg a polgári perrendtartásban is, a közigazgatási perrendtartás mintájára. Általános tendenciaként figyelhető meg az Európai Unió tagállamainak többségében, hogy a legfelsőbb bírói fórum szerepe az egyéni jogvédelmi funkciót biztosító hatáskörök gyakorlása mellett az ítélkezés egysége biztosítására is kiterjed. Az ilyen megoldást alkalmazó nemzeti szabályozások az egyéni jogvédelmi funkció mellett úgy biztosítják a legfőbb bírói fórum joggyakorlat-egységesítő funkcióját, hogy a rendkívüli perorvoslati eljárást nem alanyi jogon teszik elérhetővé a felek számára, hanem azt akár a másodfokon eljáró fellebbviteli bíróság akár a legfőbb bírói fórum általi engedélyhez kötik. Számos külföldi perjogi modellben ismert a „kapunál történő kiválasztás” jogintézménye. A felülvizsgálat mint rendkívüli perorvoslat előzetes engedélyezési eljáráshoz vagy legalábbis mérlegelési jogkörben hozott befogadhatósági vizsgálathoz kötése számos európai uniós tagállam jogában ismert eljárásjogi megoldás, így pl. a német polgári perrendtartásban, az osztrák polgári perrendtartásban, a finn bírósági eljárási törvényben (Oikeudenkäymiskaari), a cseh polgári perrendtartásban és a svéd bírósági eljárási törvényben. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 2015-ben Kormány által elfogadott Koncepciója megállapította, hogy „a felülvizsgálatot mint rendkívüli perorvoslatot szükséges fenntartani. A jogerő védelme érdekében a felülvizsgálatra csak indokolt esetben kerülhetne sor, amit az engedélyezéshez kötött felülvizsgálat biztosíthatna.”

A Pp. Országgyűlés által elfogadott változata a Koncepció által előirányzott engedélyezési eljárást a megfelelő átmenet biztosítása érdekében egy szűkebb ügycsoportra korlátozva vezette be a vagyonjogi perek egy részében. A Pp. engedélyhez kötött felülvizsgálatra vonatkozó és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény engedélyezési eljárással kapcsolatos pozitív tapasztalatai alapján időszerűvé vált a felülvizsgálati eljárás szabályozásának akként történő módosítása, amely kiterjeszti a felülvizsgálat engedélyezési eljáráshoz kötését a polgári ügyek jelentős részében.

A Kúriának a tényleges felülvizsgálatot az elsősorban jogegységi szempontokat figyelembe vevő engedélyezési mérlegelést követően indokolt biztosítani. Mindezek alapján a Törvény a felülvizsgálható határozatok körét úgy határozza meg, hogy főszabály szerint engedélyezéshez köti a felülvizsgálatot, ezzel párhuzamosan azonban a felülvizsgálat engedélyezését – amely a hatályos szabályok szerint csak bizonyos ügytípusok esetén lehetséges – kiterjeszti minden ügyre, ezáltal reális esélyt biztosítva minden egyes ügyben arra, hogy a vitás jogkérdésben a Kúria állást foglaljon. Ezt a társhivatásrendek – így elsősorban a közjegyzői és ügyvédi kar –, valamint az ítélőtáblák, illetve törvényszékek jelzései is indokolják. Ha ugyanis bizonyos pertípusok, nemperes eljárásokban hozott érdemi határozatok felülvizsgálata még kivételesen sem jut el a Kúriára, akkor a jogegységesítési szerepkör nem tud hatékonyan érvényesülni. Ez a szabályozás összhangban van az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Ajánlásában megfogalmazott követelményekkel is. Az Európa Tanács szerint a harmadik bírósághoz (legfőbb bírói fórumokhoz) folyamodást azokra az ügyekre kell korlátozni, amelyeknél indokolt a harmadfokú felülvizsgálat, mint például amelyek a jog fejlődéséhez, vagy a törvény alkalmazásának egységéhez hozzájárulnak [Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (95) 5 számú Ajánlás a polgári és kereskedelmi jog területén jogorvoslati eljárások és rendszerek bevezetéséről és gyakorlásának javításáért, 6.]. A jogegységi és egyéni jogvédelmi funkcióknak ez az egyensúlya tükröződik vissza az Alaptörvény 25. cikkéből, továbbá az Európai Unió tagállamainak szabályozásából is, amelyek meghatározó többsége a Törvényhez hasonlóan abszolút engedélyezési rendszert vezetett be.

A Törvény abból kiindulva, hogy a Pp. hatásköri szabálya a törvényszéki permodellre épül, az engedélyezés alá eső határozatok köréből – jelentős – kivételt fogalmaz meg: nem szükséges engedélyezés iránti kérelmet előterjeszteni abban az esetben, ha az ítélőtábla megváltoztatja a törvényszék mint általános elsőfokú hatáskörrel rendelkező bíróság ítéletét, illetve ha a törvényszék személyi állapotot érintő perben megváltoztatja a járásbíróság ítéletét. A két eltérő döntésre figyelemmel tehát engedélyezési kérelem nélkül is megnyílik az út a jogerős ítélet felülvizsgálatára. Ugyancsak alanyi jogon illeti meg a felülvizsgálati eljárás kezdeményezésének a joga a feleket a személyiségi jog érvényesítése iránt indított perben és a közérdekű adat megismerésére irányuló igénnyel összefüggésben indítható perben, amely tárgykörök vonatkozásában a rendkívüli jogorvoslat igénybevételéhez kiemelt közérdek fűződik, a személyiségvédelem és a társadalmi nyilvánosság egységes jogi kereteinek biztosítása érdekében. A személyiségi jog érvényesítése iránt indított per alatt valamennyi személyiségi jogsértéssel kapcsolatban indított pert érteni kell, nem csak a polgári perrendtartásban különleges perként egyedileg nevesített egyes személyiségi jogi pereket (például sajtóhelyreigazítás iránt vagy a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog érvényesítése iránt indított per).

Az OBH honlapján közzétett, a 2023. évi statisztikai adatokról készült részletes elemzés tanúsága szerint a törvényszéki elsőfokon indult polgári-gazdasági ügyeket elbíráló ítélőtáblák a fellebbezések alapján a döntések 5,5%-át helyezték hatályon kívül, 46,9%-ot helybenhagytak, következésképpen a megváltoztatás százalékos aránya 46,6%. Ezekben az ügyekben a feleket alanyi jogon illeti meg a felülvizsgálati eljárás kezdeményezésének joga. Ehhez képest az általános hatáskörű törvényszék előtt indított ügyekben hozott helybenhagyó másodfokú (egybehangzó) ítéletek és a kivételesen a járásbíróság hatáskörébe utalt ügyekben meghozott jogerős ítéletek kizárólag sikeres engedélyezést követően vizsgálhatók felül. Ez a szabályozás az ügyteher optimalizálásával is hozzájárul ahhoz, hogy a Kúria eleget tudjon tenni az Alaptörvényben konstituált alkotmányos feladatának (egységes jogalkalmazás biztosítása), ugyanakkor az általános hatáskörű bírósághoz tartozó ügyek esetében ellentétes döntések fennállásakor egyedi ügyekben is jogvédelmet biztosítson a peres feleknek. Ugyanakkor a járásbíróság hatáskörébe tartozó személyi állapotot érintő perek esetén a Pp. XXXI−XXXV. Fejezetében szabályozott védett jogtárgy kiemelt fontosságára tekintettel indokolt az eltérő szabályozás. Ezekben a különleges perekben a Pp. számos speciális rendelkezést tartalmaz, ezekhez illeszkedik a felülvizsgálat engedélyezésének eltérő szabálya. Az eltérő rendelkezés elősegíti az Alaptörvény L) cikk (l) bekezdésében és a XV cikk (5) bekezdésében rögzített személyi kör védelmét. Szükséges azt is kiemelni, hogy ezek az ügyek az állam nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségét is érintik (a család, a kiskorú gyermekek, a gondnokoltak védelme), amely szintén alátámasztja az eltérő szabályozás szükségességét.

Az igazságszolgáltatás hatékonyságának javítása kiemelt fontos terület. A cél az, hogy a jogkeresők a lehető legrövidebb idő alatt jussanak jogerős, végrehajtható döntésekhez, a jogvitájuk megnyugtató lezárásához. A perek gyors lezárása a gazdaság teljesítőképességére is pozitív hatást gyakorol, hiszen minél előbb behajtásra kerülnek a gazdálkodó szervezetek kintlévőségei, annál hatékonyabban tudják a pénzügyi eszközeiket a fejlődésük érdekében felhasználni.

A fenti cél elérése érdekében a Törvény több intézkedést is megvalósít.

A Törvény új jogintézményt vezet be, amely alapján – első lépésben a polgári perekben, majd 2026. július 1-jétől közigazgatási perekben is –, ha a bíróság törvényben megállapított intézkedési határidőt túllép, a határidő lejártát követő naptól kezdve vagyoni elégtételt nyújt a felek részére. E vagyoni elégtétel külön kérelem nélkül hivatalból kerül megállapításra, és kifizetésre a felek számára.

A digitalizáció és a modern technológia fejlődésével egyre nagyobb az igény arra, hogy a jogkeresők jogvitájukban gyors érdemi döntéshez jussanak. Az Európai Unió országainak jelentős részében létezik olyan egyszerűsített vagy gyorsított pertípus, amelyet a felek jellemzően önkéntes alapon vehetnek igénybe, és amely alkalmas arra, hogy rendkívül gyors eljárásban szülessen döntés a jogvitájukban. Egyes országokban értékhatárhoz kötötten vagyonjogi perekben vehető igénybe ilyen egyszerűsített eljárás (pl. Észtországban, Lettországban, Szlovákiában), míg más esetekben egyszerűbb megítélésű polgári perekben (jellemzően birtokperekben, bérlettel kapcsolatos jogvitákban, tartási ügyekben), de létezik olyan megoldás is, hogy általános jelleggel elérhető az egyszerűsített per és a felek kérelméhez kötött annak alkalmazhatósága. Több országban, így például Ausztriában és Németországban a folyamatban lévő igazságügyi reform részét képezi a felek megállapodásán alapuló gyorsított eljárások bevezetése. Az ún. „Fast-Track” típusú eljárásokban a gyors jogvitarendezés a felek megállapodása alapján felülírja az eljárási garanciák teljeskörű alkalmazásának követelményét. Az általános szabályoktól való eltérés a felek eljárási autonómiájával igazolható.

A külföldi megoldásokra is figyelemmel a Törvény szerinti módosítás bevezeti az egyszerűsített polgári pert. Az egyszerűsített polgári per alkalmazásáról – néhány kivételtől eltekintve, mint például a személyi állapotot, a munkaviszony jellegű jogviszonyokat, a fogyasztói jogviszonyt érintő jogviták – maguk a felek dönthetnek azzal, hogy a szerződésükben rögzítik, jogvitájukról a bíróság ebben a perben döntsön. Az egyszerűsített perben a bíróság a sajátos szabályoknak köszönhetően az ítéletét rövid határidő alatt, a felperes keresetlevele, az alperes ellenkérelme, valamint a szükség esetén beszerzett írásbeli nyilatkozatok, továbbá a keresetlevélhez és az ellenkérelemhez csatolt okirati bizonyítékok és szakvélemény alapján hozza meg.

Az egyszerűsített polgári perben az eljárás időszerűségét az is biztosítja, hogy – a kötelező jogi képviselet előírásából következően – az eljárásban az elektronikus kapcsolattartás teljeskörűen érvényesül.

Tekintettel arra, hogy az egyszerűsített polgári per tárgyalás és meghallgatás nélkül, írásban kerül lefolytatásra, a Törvény e per esetében illetékkedvezményt is biztosít a jogkeresők számára.

A Törvényben szereplő törvénymódosítások e célkitűzések megvalósítására irányulnak. A Törvény mindezek alapján a következő törvények módosítását célozza:

az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.),

a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.),

az igazságügyi szakértő nemperes eljárásban történő kirendeléséről és ezzel összefüggésben a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2005. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Sznptv.),

az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Kjnp.),

a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.),

a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.),

a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.),

a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Üjt.),

a Btk.,

a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.),

Az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény (a továbbiakban: Átalakulási tv.)

a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.),

a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.),

a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.),

Be.,

a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: Bpnp.),

az oktatási nyilvántartásról szóló 2018. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Onytv.),

a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló 2021. évi XCIV. törvény (a továbbiakban: Pevtv.).

Ezen indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (6) bekezdése, valamint a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. § (2) bekezdés a) pontja alapján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában közzétételre kerül.

A Törvény új jogintézményként bevezeti az egyszerűsített polgári pert. E per tárgyalás és meghallgatás nélkül, írásban kerül lefolytatásra. A bíróság az ítéletét a felperes keresetlevele, az alperes ellenkérelme, valamint a szükség esetén beszerzett írásbeli nyilatkozatok, továbbá a keresetlevélhez és az ellenkérelemhez csatolt okirati bizonyítékok és szakvélemény alapján hozza meg. Erre figyelemmel a Törvény e per esetében kedvezményes illetéket vezet be. Az illeték az általános szabályok szerint lefolytatott per illetékének a 70%-a.

A polgári perekben indokolt a felesleges adminisztrációs teher csökkentése és az érdemi munkavégzésre fordítható idő növelése érdekében olyan szabályozás kialakítása, amely alapján az elsőfokú eljárásban rövidített indokolást tartalmazó ítélet hozható, ha a felek az elsőfokú ítélet kihirdetésén nem jelennek meg, vagy az elsőfokú ítélet kihirdetéskor a bíróság felhívása ellenére nem kérnek részletes indokolást. A rövidített indokolást tartalmazó ítélet új esetkörei esetén ugyanakkor a feleknek – ha élni kívánnak jogorvoslati jogukkal, fellebbezési szándékukat – még az indokok előadása nélkül – az ítélet kézbesítésétől számított 5 munkanapon belül be kell jelenteniük és ezzel egyidejűleg a fellebbezési szándékbejelentés illetékének megfizetését is igazolniuk kell, amelynek mértéke a fellebbezés illetékének 5%-a, de legalább 5 000 forint, legfeljebb 100 000 forint. Ha a fél fellebbezési szándékot jelent be, az elsőfokú bíróság ítéletét részletes indokolással látja el és azzal a felhívással kézbesíti a fellebbező számára, hogy a határozat közlésétől számított 15 napon belül a Pp. 371. §-nak megfelelő tartalmú fellebbezést terjesszen elő, egyidejűleg a fellebbezési szándékbejelentés illetékét a fellebbezési eljárás illetékére egészítse ki, azaz a szándékbejelentés illetékének összegét a fellebbezés illetékébe be kell számítani. Lehetőség van arra, hogy a fél adott esetben az ítélet részletes indokai alapján meggondolja magát és mégse éljen fellebbezéssel. A félnek ugyanakkor már korábban is lett volna lehetősége nyilatkoznia arról, hogy részletes indokolást kér, az ítélet kihirdetésén is megjelenhetett volna, így az eljárás szükségtelen elhúzódása és a szükségtelenül felmerülő adminisztrációs teher következményeit a fellebbezési szándékbejelentés illetékének megfizetése kompenzálja, ami ilyen esetben nem jár vissza.

A Kjtv. 18. § (2) és (3) bekezdésének módosítását a közjegyzői hivatás öregségi nyugdíjkorhatár elérését követő, 70. életévig tartó gyakorlásának a biztosítása indokolja. Értelemszerűen a területi kamara elnökségének akkor kell a várhatóan megüresedő álláshelyről tájékoztatnia a minisztert pályázat kiírása érdekében, ha az álláshelyen szolgálatot teljesítő közjegyző nem nyújtott be a szolgálat meghosszabbítása iránti kérelmet. A szolgálat meghosszabbítása iránti kérelem engedélyezése esetén ugyanis pályázat kiírása nem szükséges. A tájékoztatásnak a hatályos szabályok szerint a szolgálati jogviszony megszűnését eredményező életkor betöltése előtt legalább hat hónappal kell megtörténnie, indokolt azonban ezt a határidőt hét hónapra módosítani. Ennek indoka, hogy a miniszternek a tájékoztatástól számított 45 nap áll rendelkezésére, hogy kiírja a pályázatot, majd a kiírással kezdődik meg a pályázati eljárás. Ahhoz, hogy a pályáztatás a szolgálati hely tényleges megüresedéséig lehetőség szerint eredményesen lezáruljon, indokolt a pályáztatásra biztosított határidő meghosszabbítása. Ha pedig a szolgálat meghosszabbítása iránti kérelem visszautasításra, vagy elutasításra kerül, akkor e döntés véglegessé válását követően indul meg a pályázat kiírására biztosított határidő. A szolgálat meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a szolgálati jogviszony megszűnését eredményező életkor betöltésének napját nyolc hónappal megelőzően lehet előterjeszteni, ezért a területi kamara a tájékoztatási kötelezettségének teljesítése előtt megbizonyosodhat róla, hogy szolgálat meghosszabbítása iránti kérelmet nem terjesztettek elő, ezért gondoskodni kell a pályázat kiírása iránt a miniszter tájékoztatása útján.

A Kjtv. 18. §-a új (4) és (5) bekezdéssel egészül ki. A Törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy a megüresedő vagy egyébként betöltetlen közjegyzői álláshelyre már szolgálatban lévő közjegyző áthelyezési kérelmet terjesszen elő. Ebben az esetben pályázati eljárás lefolytatására nincs szükség. A területi kamarának a honlapján tájékoztatást kell közzétennie a megüresedő álláshelyről annak érdekében, hogy a közjegyzők arról értesüljenek és áthelyezési kérelmüket ennek ismeretében tizenöt napon belül előterjeszthessék. A tájékoztatást egyrészt azzal egyidejűleg kell a honlapon közzétenni, hogy a területi kamara tájékoztatja a minisztert az adott álláshelyen szolgálatot teljesítő közjegyző haláláról, vagy arról, hogy a közeljövőben a jogszabályban meghatározott életkor betöltése miatt közjegyzői álláshely fog megüresedni. Ezekben az esetekben a miniszter megkezdheti a pályázat kiírás előkészítését, ugyanakkor a rendelkezésére álló 45 napos határidőben indokolt megvárnia, hogy a közjegyzők számára előírt 15 napos határidőben terjesztenek-e elő áthelyezési kérelmet. Áthelyezési kérelem előterjesztése esetén ugyanis nincs helye pályázat kiírásának, mert az álláshely áthelyezéssel történő betöltése esetén a pályázat kiírása okafogyottá válik. Ha azonban az áthelyezési kérelem visszautasításra vagy elutasításra kerül, e döntés véglegessé válását követő napon a pályázat kiírásának határideje újrakezdődik. Másrészt a honlapon történő tájékoztatást, ha az a miniszter döntési kompetenciájába tartozó intézkedés [lásd Kjtv. 18. § (3) bekezdés] alapján válik szükségessé, legkésőbb az erről történő miniszteri tájékoztatás közlését követő munkanapon szükséges közzétenni.

A Törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a megüresedő vagy egyébként betöltetlen közjegyzői álláshelyre már szolgálatban lévő közjegyző áthelyezési kérelmet terjesszen elő. Ebben az esetben pályázati eljárás lefolytatására nincs szükség. Az áthelyezési kérelemről a miniszter dönt, a területi kamarát véleményezési jog illeti meg. A területi kamara a véleményét a közjegyzőre vonatkozó legutóbbi működési vizsgálat eredménye, az áthelyezési kérelem benyújtását megelőző két évben a közjegyzővel szemben felmerült panaszok száma és jellege, a közjegyző továbbképzési kötelezettségének teljesítése, valamint a kamarában végzett tevékenysége alapján alakítja ki. A területi kamara az országos kamara közreműködésével továbbítja a miniszter részére a kérelmet. A miniszter a kérelemről harminc napon belül dönt annak érdekében, hogy esetleges elutasítás esetén az álláshely betöltése ne húzódjon el, a pályázat kiírásáról mielőbb gondoskodni lehessen. A miniszter végrehajtási rendeletben rögzített szempontok alapján hozza meg döntését. A miniszter a Kjtv. 23. § (3) bekezdése alapján a közjegyző áthelyezése ügyében egyebekben az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint jár el. Nincs helye ugyanakkor az e szabályok szerinti áthelyezésnek a közjegyző kinevezését követő 3 éven belül és azon időpontot megelőző 5 éven belül, amikor a közjegyző betölti azt a kort, amikor a törvény alapján a közjegyzői szolgálata megszűnik.

A Törvény bevezeti a kérelmet előterjesztő közjegyző számára a szolgálati jogviszonyát megszüntető életkor betöltését követő időszakra a szolgálata meghosszabbításának lehetőségét. A kérelem engedélyezése esetén a szolgálat gyakorlásának felső korhatára a betöltött hetvenedik életév.

A kérelem benyújtásának feltétele egyrészt, hogy a kérelmező közjegyző rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálaton vegyen részt. A kérelem engedélyezésének előfeltétele, hogy a közjegyző a rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálaton alkalmas minősítést kapjon, a szolgálati jogviszony várható – meghatározott életkor betöltése miatti – megszűnésével összefüggésben lefolytatott működési vizsgálat eredményeként pedig megfelelt értékelést kapjon. E szabályok garantálják, hogy csak olyan közjegyző folytathassa a nyugdíjkorhatár betöltését követően a közjegyzői hivatás gyakorlását, aki minden tekintetben alkalmas annak magas színvonalú ellátására. Ha azonban a működési vizsgálat eredményének megállapítására a kérelem benyújtásáig nem kerül sor, a szolgálat meghosszabbításának engedélyezése során a közjegyző működésének értékelésére nem kerül sor, a közjegyző az egyéb feltételek fennállása esetén a szolgálat további gyakorlására jogosult. E rendelkezés célja, hogy a kamarai vizsgálat lefolytatásának az esetleges elhúzódása a kérelem benyújtását és a szolgálat további gyakorlását ne akadályozhassa.

A Törvény rögzíti, hogy a kérelmet a területi kamara elnöksége útján kell a miniszterhez benyújtani.

A kérelmet legkorábban azon a napon lehet benyújtani, amely a szolgálati jogviszonyt megszüntető (nyugdíjkorhatárhoz igazodó) életkor betöltésének napját egy évvel megelőzi, legkésőbb pedig a szolgálati jogviszonyt megszüntető életkor betöltésének napját nyolc hónappal megelőzően. A benyújtásra vonatkozó határidő meghatározása azt a célt szolgálja, hogy az engedélyezéssel kapcsolatos eljárás lehetőleg a nyugdíjkorhatár betöltéséig lezajlódhasson. A nyolc hónaphoz kapcsolódó határidő arra tekintettel került megállapításra, hogy még az esetleges áthelyezési kérelmek benyújtása, illetve a pályázat szükséges kiírása előtt egyértelművé váljon, hogy az álláshelyen szolgáló közjegyző folytatni kívánja-e tevékenységét, vagy sem. Nincs helye ugyanis pályázat kiírásának, ha a közjegyző szolgálat meghosszabbítása iránti kérelmet nyújt be, ebben az esetben a pályázat kiírásának határideje a szolgálat meghosszabbítása iránti kérelmet visszautasító vagy elutasító döntés véglegessé válását követő napon újra kezdődik.

A közjegyzőnek a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolnia kell, hogy rendelkezik érvényes és hat hónapnál nem régebbi rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálati eredménnyel.

A kérelem elbírálója a miniszter. A kérelem elbírálója vizsgálja, hogy a kérelem engedélyezésének előfeltételei a közjegyző vonatkozásában teljesülnek-e, valamint mérlegeli a területi kamara véleményében foglaltakat, amely a közjegyzőre vonatkozó legutóbbi működési vizsgálat eredményén, a kérelem benyújtását megelőző két évben a közjegyzővel szemben felmerült panaszok számán és jellegén, a közjegyző továbbképzési kötelezettségének teljesítésén, valamint a kamarában végzett tevékenységén alapul. A miniszter a közjegyző szolgálat meghosszabbítására irányuló ügyében egyebekben az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint jár el.

A közjegyzői szolgálat nyugdíjkorhatárt követő meghosszabbításának lehetősége miatt indokolt kiegészíteni a közjegyzői szolgálati jogviszony megszűnésének esetköreit azokkal az esetekkel, amikor a közjegyző szolgálat meghosszabbítása iránti kérelmet terjeszt elő, de az a nyugdíjkorhatár betöltését követően vissza- vagy elutasításra kerül, valamint azzal, amikor a szolgálat meghosszabbítása esetén a közjegyző betölti hetvenedik életévét. Pontosítani szükséges továbbá azt a rendelkezést, amely rögzíti, hogy a közjegyzői szolgálat megszűnik a szolgálati jogviszony megszűnését eredményező életkor közjegyző általi betöltésének napján. Ez esetben rögzíteni kell azt is, hogy a megszűnésre akkor kerül sor, ha a közjegyző nem terjesztett elő szolgálat meghosszabbítása iránti kérelmet vagy korábban előterjesztett szolgálat meghosszabbítása iránti kérelme elutasításra került. Ezekből a szabályokból következik, hogy ha a közjegyző kérelmet terjeszt elő a meghosszabbítás iránt és a kérelme a szolgálati jogviszony megszűnését eredményező életkor közjegyző általi betöltésének napjáig nem kerül elbírálásra, a szolgálata az elbírálás ideje alatt nem szűnik meg, csak azt követően, ha kérelme vissza- vagy elutasításra kerül.

A módosítás célja a közjegyzői eljárással járó adminisztrációs terhek és költségek csökkentése. A fél vagy képviselő teljes bizonyítóerejű magánokiratban, így akár egy általa saját kezűleg írt és aláírt okiratban nyilatkozhat arról, hogy az okirat tervezetét megismerte és elolvasta és kéri az okirat felolvasásának mellőzését, az aláíráshitelesítéssel ellátott külön nyilatkozattal járó közjegyzői adminisztrációs teher és addicionális költség ezáltal megszűnik. Több fél vagy képviselőik együttes kérelme esetén az egyes felek vagy képviselők külön okiratban is kérhetik az okirat felolvasásának mellőzését.

A Törvény átmeneti rendelkezést tartalmaz arra az esetre, ha a közjegyző 2026. január 1. napja és 2026. október 31. napja között tölti be a szolgálati jogviszony megszűnését eredményező életkort. Ebben az esetben a szolgálat meghosszabbítása iránti kérelmét legkésőbb 2026. január 31. napjáig nyújthatja be.

Felhatalmazó rendelkezés. A miniszter végrehajtási rendeletben rögzített szempontok alapján hozza meg döntését a közjegyző pályázat kiírása nélküli áthelyezése ügyében.

Szövegcserés pontosító rendelkezés.

Az Nbjt. hatályos rendelkezéseiben nem szerepel annak lehetősége, hogy a bíróság a kiadatás kérdésében a megalapozott döntéshez szükséges kiegészítő információk beszerzése iránt intézkedjen. A módosítással ez az eszköz a bíróság rendelkezésére fog állni.

Az egyszerűsített kiadatásról rendelkező 23. § módosításai azon eseteket kívánja rendezni, amikor egyszerűsített kiadatásnak lenne helye, ám a megkereső állam a kiadni kért személy átvétele helyett/előtt kiadatási kérelmet küld. Az egyszerűsített kiadatásnak a kiadatási kérelem megérkezését követően nincs helye, ezért az általános kiadatási eljárás szabályait kell ezt követően alkalmazni.

A 23. § (2) bekezdés módosításával egyértelművé válik, hogy a rendelkezés a kiadni kért személy hozzájárulására vonatkozik. A kiadni kért személy tehát a kiadatáshoz való hozzájárulását – az (5) bekezdésben foglalt kivételtől eltekintve – nem vonhatja vissza, míg ez a lehetőség a miniszter számára adott, ahogy arra az új (4) bekezdés is utal. Az új (4) bekezdés szerinti rendelkezés garanciális okból egyértelművé teszi, hogy a korábban, a kizárólag az ideiglenes kiadatási letartóztatás elrendeléséhez szükséges adatok alapján adott hozzájárulás visszavonható, ha a terheltet a kiadást kérő állam megfelelő határidőben nem veszi át. Ebben az esetben a kiadatási kérelem a kiadatási eljárás lefolytatásának nem akadálya, azonban az ügyiratok teljes körű megismerésének tükrében a terheltnek lehetősége van a hozzájárulását fenntartani, vagy érdemben kifogást emelni a kiadatási kérelemben foglaltakkal kapcsolatban.

Az egyszerűsített kiadatásnak a fentiek szerinti meghiúsulása ugyanakkor méltánytalanul hátrányos helyzetet eredményezne a kiadatásához hozzájáruló terhelt vonatkozásában, ezért a módosítás az új (5) bekezdés révén az eljárás haladéktalan lefolytatása érdekében a kiadatási letartóztatás határidejét a Törvényben foglaltak szerint rövidíti le.

A külföldi hatóság által kiadott nemzetközi elfogatóparancs az Interpol Find rendszer személykörözési rendszerében ún. „red notice” jelzést keletkeztet. Ezen jelzést a bíróság jogalkalmazói gyakorlata már jelenleg is ideiglenes kiadatási kérelemként ismeri el, így a módosítás ennek rögzítését, az egységes jogértelmezést szolgálja.

Amennyiben az ideiglenes kiadatási letartóztatás negyven napos határideje alatt a megkereső állam hatóságától nem érkezik meg a kiadatási kérelem, a hatályos szabályozás értelmében a letartóztatás – bár annak egyéb törvényi feltételei továbbra is fennállnak – megszűnik. A módosítással biztosítható az ideiglenes kiadatási letartóztatás újbóli elrendelhetősége.

A módosítás egyértelművé kívánja tenni, hogy a fordítás az igazságügyi hatóságok (ügyészség, bíróság) feladata.

Szakmai jelzések alapján felmerült, hogy indokolt lenne újraszabályozni azt a kérdést, hogy milyen esetekben mellőzhető a hatósági, illetve az igazságügyi orvosi boncolás. Számos olyan büntetőeljárási és rendkívüli haláleseti hatósági helyzet fordul elő ugyanis, amikor kötelező a boncolás, de minden résztvevő számára egyértelmű, hogy az eljárás, az igazság kiderítése szempontjából többletinformációt nem képes nyújtani. A kérdést rendeleti szinten lehet szabályozni, ehhez azonban szükséges törvényi szinten megteremteni a kötelező boncolások alóli kivételek szabályozásának a lehetőségét.

1. A Törvény célja a jogi személyekkel szembeni büntetőjogi intézkedések átfogó reformja, amelyre a jelenlegi szabályozás joggyakorlat segítségével feltárt hiányosságai és aránytalanságai miatt, részben pedig nemzetközi kötelezettségekkel összefüggésben van szükség. A hatályos szabályozás egyes esetekben nem alkalmazható, holott indokolt lenne, míg más esetekben az intézményrendszer alkalmazása aránytalanságokat eredményez. Jellemző példaként lehet említeni e körben azt, ha a feljelentés vagy a nyomozás során adat merül fel arra, hogy a büntetőeljárás során jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, akkor ennek tényét be kell jegyezni a cégjegyzékbe, amely körülmény – a bűncselekmény súlyához képest – aránytalanul súlyos gazdasági következményekkel járhat a jogi személy számára. Hasonló a helyzet a jogi személlyel szemben alkalmazott pénzbírságok összegével kapcsolatban is, amelyek adott esetben egyes, még jogszerű tevékenységet végző jogi személyek felszámolását eredményezhetik. Jelentős hiányosság továbbá, hogy a jogi személyek számára nincs lehetőség egyezségkötésre, ami azt eredményezi, hogy az érintettek passzív védekezési stratégiára kényszerülnek, ahelyett, hogy a jogszerű működés helyreállítására és a hatóságokkal való együttműködésre törekednének. A jelenlegi szabályozás továbbá nem tartalmaz általános elveket az intézkedések alkalmazására vonatkozóan, amely az ügyészség és a bíróság számára széles mérlegelési jogkört eredményez, ez pedig indokolatlan fenyegetettséget jelent a jogi személy számára olyan esetekben is, amikor nincs szükség a legsúlyosabb intézkedések alkalmazására.

2. A Törvény átfogó célja a fenti arányossági kihívások kezelése, az eljárási szerepek egyértelműsítése, a jogok következetesebb érvényesítése, valamint a jogi személlyel szemben alkalmazott büntetőjogi intézkedések folytán a gazdasági életben bekövetkező károk mérséklése. A jogalkotó ezen célkitűzésekkel kívánja előmozdítani a jogi személyek együttműködését az eljárások során, miközben garantálja a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését. A Törvény új szabályozási megoldásokat vezet be annak érdekében, hogy a jogi személyek eljárási helyzete közelebb kerüljön a klasszikus büntetőeljárási pozíciókhoz, és ezzel együtt az ilyen pozíciókkal járó jogokat is megszerezzék. Ez indokolja bizonyos terminológiai változásokat, például a „jogi személy védője” elnevezés bevezetését, amely lényegében megfelel a korábbi „jogi személy érdekében eljáró ügyvéd” szerepkörének. Hasonlóan, az „eljárás alá vont jogi személy” terminológia alkalmazása azt a célt szolgálja, hogy a jogi személy büntetőeljárási helyzetét egyértelműbbé tegye, különösen attól az időponttól kezdve, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény vonatkozásában közölték az érintettségét, ami a gyanúsítotti kihallgatással állítható egyfajta párhuzamba.

A Törvény értelmező rendelkezései közül kiemelendő, hogy azok lehetővé teszik a jogi személyekre vonatkozó intézkedések alkalmazását olyan esetekben is, amikor a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a jogi személy még nem létezett, így például előtársaságként sem jött létre.

3. A jogi személlyel szemben az e törvényben meghatározott intézkedések alkalmazásának célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy a jogi személyérintettségével újabb, a 2. §-ban meghatározott bűncselekményt kövessenek el.

A jogi személyekkel szembeni intézkedések általános, a 2. §-ban szereplő feltételei tekintetében elsősorban formai, kodifikációs-technikai változások történnek. Ezeken túlmutató érdemi módosítás, hogy a Törvény világosabb kereteket teremt a jogi személy vezetőjének mögöttes felelősségén alapuló esetkört illetően, megjelenítve, hogy a vezetőtől különböző személy által elkövetett bűncselekmény esetén milyen járulékos vétkességi alakzat szükséges a jogi személy felelősségének megállapításához. A 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott tag vagy alkalmazott által elkövetett bűncselekmény esetén a jogi személy felelősségét a vezető vétkességét illetően két esetkör merülhet fel, amely megalapozza a jogi személy felelősségre vonását.

Egyrészt, ha a vezető szándékosan megszegi azt az irányítási vagy ellenőrzési kötelezettségét, amely megakadályozhatta volna a bűncselekmény elkövetését. Ebben az esetben arról van szó, hogy megállapítható egy olyan kötelezettség, amelynek rendeltetése, hogy a bűncselekmény alapjául szolgáló magatartások megelőzhetők legyenek, de a jogi személy vezetője a neki címzett konkrét irányítási vagy ellenőrzési feladatát nem teljesíti. A vezető ilyen mulasztásának nem csupán általánosságban kell relevánsnak lennie a bűncselekmény megvalósulása szempontjából, hanem ezen túlmenően objektív oksági kapcsolatban is kell állnia a konkrét bűncselekménnyel. Ebből következően nem alapoz meg felelősséget az olyan szándékos kötelezettségszegés, amely – bár általában a bűncselekmények megakadályozását célzó szabályszegést jelent – a konkrét bűncselekményt akkor sem akadályozhatta volna meg, ha a vezető teljesíti e kötelezettségeket.

Ehhez képest a cb) pontban szereplő másik eset kiindulópontja, hogy társasági jogi oldalról eleve nem mutatható ki az adott jogi személynél az előzőekben említett irányítási, ellenőrzési kötelezettség. Ezekre az esetekre maga a Jszbt. teremt meg egy általános, a bűncselekmények megakadályozását célzó gondossági kötelezettséget. Az új szabályozás alapján a jogi személy vezetőjének kellő gondosságot kell tanúsítania annak érdekében, hogy észlelje a készülő vagy folyamatos elkövetéssel megvalósuló bűncselekményt, és azokat köteles megakadályozni. A gondossági kötelezettség tehát ebben az esetben nem társasági jogi kötelezettségből fakad, hanem maga a törvény teremti meg annak az alapját. A gondatlanság tartalmát a Btk. fogalmai alapján lehet meghatározni, eszerint a gondatlanság két alakzata különíthető el:

Tudatos gondatlanság esetén a vezető tudatában fel kell, hogy merüljön annak a lehetősége, hogy bűncselekmény elkövetése készül, vagy bűncselekményt követnek el, azonban a tőle elvárható körültekintés vagy figyelem elmulasztásával nem reagál erre.

Hanyag gondatlanság esetében azonban a bűncselekmény nyilvánvaló jelei nem merülnek fel a vezető tudatában, de ez kizárólag azért van így, mert nem tanúsítja a tőle elvárható körültekintést és figyelmet.

A vezető tisztségviselőtől elvárt magatartás ilyen esetben, hogy a jogi személy tevékenységi körében felmerülő olyan körülményeket, amelyekből okszerű következtetés vonható le arra nézve, hogy a jogi személy alkalmazottai a jogi személlyel összefüggésben – tipikusan a jogi személy eszközeit, erőforrásait felhasználva – bűncselekményt követnek el, arra készülnek észlelje és az elhárításhoz, a folyatás megakadályozásához szükséges intézkedést foganatosítsa. Ez megvalósulhat a hatáskörrel rendelkező hatóság(ok) értesítésével, vagy saját hatáskörben tett olyan intézkedéssel is, amely képes a tapasztalt visszaélések megakadályozására. A jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazásának tehát kettős feltétele van, egyrészt az észlelés körében, másrészt az intézkedés körében megvalósuló mulasztás. Lényeges, hogy az eljárás lefolytatásának ezen formáját el kell különíteni a d) pontban meghatározott esetkörtől, amelynél a vezető tisztségviselőnek konkrét tudattartalma van a bűncselekmény elkövetéséről [hozzátéve, hogy e tudattartam nem valósíthat meg pszichikai bűnsegélyt, ellenkező esetben a vezető tisztségviselő magatartása már az a) vagy a b) pont szerint teszi lehetővé a jogi személlyel szembeni eljárást].

4. A Törvény jelentős változásokat vezet be az alkalmazható intézkedések feltételei körében.

Az eljárás alá vont jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedést úgy kell megállapítani, hogy az igazodjon a

a) a bűncselekmény tárgyi súlyához, a bűncselekménnyel okozott kár, vagyoni hátrány, elkövetési érték, a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett jogtalan előny mértékéhez,

b) a jogi személy vagyoni viszonyaihoz,

c) a jogi személy vezetője bűnösségének a fokához, illetve a 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott személyek ellenőrzésére vonatkozó kötelezettség elmulasztásának mértékéhez, valamint

d) a jogi személlyel szembeni intézkedés céljával kapcsolatos egyéb körülményhez.

A legsúlyosabb intézkedés, a jogi személy megszüntetése, az eddigiekhez képest korlátozottabban lesz alkalmazható. A módosítás lényege, hogy a jogi személy megszüntetésére kizárólag akkor kerülhessen sor, ha a törvénysértő működés helyreállításának a reális esélye a jövőben nem áll fenn. Ez a megoldás teret enged a jogi személyek számára, hogy a belső szervezeti és működési átalakítások révén helyreállítsák a jogszerű működést, például új vezető tisztségviselők kinevezésével, vagy a belső ellenőrzési struktúra módosításával.

A jogi személy tevékenységének korlátozásával kapcsolatban a Törvény új feltételt vezet be, amely szerint a korlátozás csak akkor alkalmazható, ha nem állnak fenn a jogi személy megszüntetésnek feltételei, és anélkül nem lenne biztosítható a törvényes működés helyreállítása.

A Törvény jelentős mértékben átalakítja a pénzbírság szabályozását, ennek keretében meghatározza a pénzbírság kiszabásának szempontjait, a kiszámítás módját, valamint legkisebb és legnagyobb mértékét is. A pénzbírság mértékét ezek szerint úgy kell megállapítani, hogy az igazodjon bűncselekmény tárgyi súlyához, a jogi személynek a számvitelről szóló törvényben meghatározott eredménykimutatásban vagy összevont (konszolidált) eredménykimutatásban szerepeltetett összesített árbevételéhez, valamint a vagyoni és jövedelmi helyzetéhez is.

A Törvény a ne bis in idem elv érvényesítése tekintetében is jelentős újításokat vezet be. A jogi személlyel szemben a 2. §-ban meghatározott intézkedés alkalmazása akkor mellőzhető, ha a jogi személlyel szemben az eljárás tárgyát képező cselekménnyel azonos cselekmény miatt közigazgatási hatóság, állami adó- és vámhatóság végleges határozatában vagy közigazgatási perben a bíróság jogerős határozatában joghátrány alkalmazására került sor, és erre tekintettel már nem indokolt a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazása. Ha az előzőekben felsorolt hatóságok a véglegessé vált határozatukban, vagy a bíróság a közigazgatási perben jogerőssé vált határozatában fizetési kötelezettséget állapít meg a jogi személlyel szemben, akkor annak összegét figyelembe kell venni a jogi személlyel szemben a büntető ügyben kiszabható pénzbírság meghatározásánál.

5. A Törvény új elévülési szabályokat vezet be, amelyek a jogbiztonságot erősítik. A jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazásának elévülése főszabályként igazodik a 2. §-ban meghatározott bűncselekmény elkövetőjére irányadó elévüléséhez, ideértve az elévülés kizárására, félbeszakítására és nyugvására vonatkozó rendelkezéseket is.

Arra az esetre pedig, ha a teljes körűen – tényállás felderítésére és az elkövető büntetőjogi felelősségére nézve – lefolytatott bírósági eljárásban nem kerül sor természetes személy felelősségének megállapítására, a Törvény kiegészítő rendelkezéseket tartalmaz a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazásának elévülésére vonatkozóan. E rendelkezések biztosítják, hogy amennyiben a természetes személlyel szemben indult bírósági eljárást a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazása nélkül zárják le, akkor ezt követően – egy év eltelte után – már ne lehessen a jogi személlyel szemben büntetőeljárást indítani. Ha a jogi személlyel szembeni büntetőeljárást az egyéves határidőn belül megindítják, az intézkedés alkalmazására két év áll rendelkezésre, ez a határidő jogvesztő. Tekintettel arra, hogy ezen eljárásban érdemben legfeljebb már „csupán” a jogi személy érintettségét szükséges tisztázni, az eljárás észszerű időn belül történő lefolytatását biztosítja a két éves határidő. Lényeges tehát, hogy e rendelkezések kizárólag abban az esetben alkalmazandók, ha a természetes személlyel szemben folyamatban lévő eljárás bírósági ügydöntő határozattal zárul.

Amennyiben az eljárás természetes személlyel szemben nem indítható, vagy a természetes személlyel szembeni eljárás az ügyészség vagy a nyomozó hatóság alaki jogerőre képes, megszüntető határozatával ér véget, ezek a korlátozások nem érvényesülnek és a jogi személlyel szembeni nyomozás határidejére a Be. nyomozási határidőre vonatkozó általános szabályai lesznek irányadók.

6. A büntetőeljárási rendelkezések tekintetében a Törvény rögzíti az officialitás elvét. A hatáskör és illetékességi kérdéseket a természetes személy elleni büntetőeljárás szabályaihoz igazítja, kiegészítő illetékességi okként pedig a jogi személy székhelyét határozza meg.

7. Az eljárás alá vont jogi személy vonatkozásában kötelező a jogi védelem. A jogi személy érdekében meghatalmazás, vagy kirendelés alapján a jogi személy védője járhat el, akire egyebekben a természetes személy terhelt védőjére vonatkozó szabályok értelemszerűen irányadóak. Az eljárás alá vont jogi személy védője ennek megfelelően a jogi személyt érintő körben gyakorolhatja az eljárási cselekményen való jelenlét jogát, az ügyirat megismerési jogát, indítványtételi és észrevétel tételi jogát, és a bírósági eljárásban felszólalhat.

A jogi személy törvényes képviselőjeként az a személy járhat el, aki a jogi személyre vonatkozó jogszabályok, valamint a jogi személy létesítő okirata (pl. alapító okirat, társasági szerződés stb.) alapján jogosult a jogi személy képviseletére. Ha az eljárás alá vont jogi személy ügyvezetését több vezető tisztségviselő vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület (pl. igazgatótanács, kuratórium) látja el, akkor a jogi személy törvényes képviselőjeként elsősorban az a személy járhat el, akit az érintettek maguk közül kijelölnek. Ennek hiányában az eljárás alá vont jogi személy törvényes képviselőjét az eljáró nyomozó hatóság, ügyészség vagy bíróság jelöli ki, melynek során figyelemmel kell lenni a jogi személy nyilvánvaló érdekére. A jogi személy törvényes képviselőjének az eljárási cselekményen megfelelő módon kell igazolnia képviseleti jogosultságát, amely kiterjed az egyes jognyilatkozatok megtételére való jogosultsága (pl. az eljárás alá vont jogi személy nevében történő egyezségkötés) igazolására is, amely adott esetben a jogi személy irányítását, működésének ellenőrzését végző testület (pl. igazgatótanács, felügyelőbizottság) felhatalmazásának beszerzését is magába foglalhatja.

8. A jogi személyekkel szembeni vagyont érintő kényszerintézkedések körében a Törvény pontosítja a zár alá vétel szabályait, amely igazodik a pénzbírság kiszabásának feltételeihez. Ezek szerint akkor kerülhet sor a zár alá vétel elrendelésére, ha megalapozottan lehet tartani attól, hogy a pénzbírság végrehajtását meghiúsítják. A jogalkotói cél e körben is az, hogy a kisebb vagyoni sérelmet okozó esetekben ne kerüljön sor a zár alá vételre, illetve ne legyen indokolatlanul magas a zár alá vett vagyon összege, mert az a büntetőeljárás célján túlmenő negatív gazdasági következményekkel járhat, valamint ellenérdekeltté teheti a jogi személyt az eljárás tárgyát képező bűncselekmény felderítésében, a törvényes működés helyreállításában, vagy éppen a bűncselekménnyel okozott kár jóvátételében.

Bár formálisan nem minősül kényszerintézkedésnek, hatásait tekintve hasonló korlátozást jelent a 12/A. §-ban meghatározott értesítési kötelezettség, amelynek következményeként a jogi személyt érintő nyilvántartásba olyan bejegyzés kerülhet, amely elzárhatja az érintett jogi személyt a törvényes működés lehetőségétől, vagy a gazdasági életben kínálkozó üzleti lehetőségektől. A Törvény ezért szükségességi és arányossági feltételeket ír elő. A Törvény célja, hogy ne kerüljön sor stigmatizáló hatású bejegyzésre olyan esetekben, amikor a jogi személy hajlandóságot mutat a bűncselekménnyel okozott sérelem felszámolására, valamint a jövőre nézve az újabb bűncselekményt reálisan megakadályozni képes intézkedések, illetve megfelelő kontoll-mechanizmusok kialakítására. Az értesítés feltételrendszerét illetően alapvető, főszabály szerinti feltétel, hogy az eljárás alá vont jogi személy megszüntetésének a Jszbt. szerinti feltételei fennállnak, azaz a rendelkezésre álló adatok alapján a Jszbt. 4. § (1) és (2) bekezdésének alkalmazására lenne lehetőség. Ez azonban nem jelent azonosságot a jogi személy megszüntetése és a 12/A. § (1) bekezdésben meghatározott szignalizációs kötelezettség feltételei között, mert egyrészt a 12/A. § esetében a bizonyosság csekélyebb foka is elegendő (ítéleti bizonyosságról értelemszerűen nem beszélhetünk az eljárás korábbi szakaszában), másészt a 12/A. § (1) bekezdése alól kivételt biztosítanak a részletesen meghatározott különös méltánylást érdemlő esetek, amelyeket már az intézkedést megelőzően is értékelni kell.

Lényeges újítás továbbá, hogy a bejegyzéssel szemben jogorvoslati lehetőség is biztosított lesz, továbbá az intézkedést meg kell szüntetni, ha az annak alapjául szolgáló körülmények már nem állnak fenn. Az intézkedés megszüntetése jogtechnikai szempontból a 12/A. § (1) bekezdésben meghatározott szervek értesítésével történhet arról, hogy az értesítés feltételei már nem állnak fenn.

A nyomozási szakaszon belül a gyanúsításhoz hasonlítható cezúrát képez a jogi személy érintettségével kapcsolatos tények közlésére írásban, vagy szóban, a jogi személy törvényes képviselőjének kihallgatásán kerülhet sor. Ha a törvényes képviselő egyébként terheltként vagy tanúként vesz részt az eljárásban, akkor ezt a minőségét a Jszbt. hatálya alá tartozó eljárási cselekmény során is megtartja. A jogi személy érintettségének írásos közlésekor, valamint a törvényes képviselő kihallgatása során egyaránt közölni kell a jogi személy érintettségével kapcsolatos megalapozott gyanút, vagyis a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedést megalapozó bűncselekmény tényállását és annak Btk. szerinti minősítését, a jogi személy 2. §-ban meghatározott érintettségére vonatkozó tényállást, valamint azt, hogy a jogi személy a 2. § mely rendelkezése vagy rendelkezései szerint érintett a bűncselekmény elkövetésével. A jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedésről szóló közléssel szemben a gyanúsítás elleni panasszal egyező szabályok szerint van helye jogorvoslatnak. Az eljárás ettől a ponttól kezdve – ha más okból még nem került vizsgálati szakba – a nyomozás szabályai szerint folyik tovább. A jogi személy védekezési lehetőségének záloga a megfelelő ügyirat-megismerés, amelyet számára a terhelthez hasonlóan teljes mértékben biztosítani kell a nyomozás befejezéséig.

9. A nyomozás megszüntető határozattal zárul, ha a jogi személlyel szembeni intézkedés feltételei nem állnak fenn, vagy a jogi személy jogutód nélkül megszűnt és pénzbírság kiszabásának nincs helye.

10. Egyik legfontosabb újításként a Törvény lehetőséget teremt az ügyészség és az eljárás alá vont jogi személy közötti egyezségkötésre, amely jelentős lépés a jogi személyek büntetőjogi felelősségének hatékonyabb érvényesítése felé. Az új rendelkezés biztosítja, hogy a jogi személyek – megfelelő elismerés és jóvátétel mellett – együttműködhessenek a hatóságokkal, így elősegítve a bűncselekmények gyorsabb felderítését és a káros következmények enyhítését. Az egyezségkötés intézménye ösztönzi a jogi személyeket arra, hogy belső kontrollmechanizmusokat vezessenek be a jövőbeni bűncselekmények megelőzése érdekében. A szabályozás emellett garantálja, hogy a megállapodás teljesítésének elmaradása esetén a jogi személlyel szembeni szankciók továbbra is alkalmazhatók maradjanak. Az új rendelkezés tehát egyensúlyt teremt a hatékony bűnüldözés és a jogi személyek önkorrekciós lehetőségeinek biztosítása között, miközben hozzájárul a büntetőeljárás gyorsításához és az állami büntetőpolitikai célok megvalósításához. Az egyezség következménye végső soron az lehet, hogy a legsúlyosabb intézkedés nem alkalmazható, a továbbiak pedig csak az egyezségben meghatározott mértéknél nem súlyosabb fokban.

Ha az eljárás alá vont jogi személy törvényes képviselője terheltként vesz részt a büntetőeljárásban, akkor az egyezségkötés feltétele az is, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerje.

Az eljárási folyamatok szempontjából jelentős az egyezség lezárásának menete, amelyről a bíróság nem a Be. XCIX. Fejezete szerinti eljárásban – hanem az általános eljárásban tartott előkészítő ülésen – határoz. Erre a Törvény terminológiája egyértelműen utal azzal, hogy nem az egyezség jóváhagyásáról, hanem a jogi személy érintettségének elismerésének elfogadásáról rendelkezik. Ennek megfelelően a jog személy törvényes képviselője az előkészítő ülésen az érintettségét elismerheti. Erre sor kerülhet előzetes együttműködés keretei között, amely a jogi személy számára kiszámíthatóvá teszi a következményeket továbbá a vele szemben a vádemelést megelőzően alkalmazható intézkedések körét is jelentősen szűkíti. Az érintettség elismerésére ugyanakkor előzetes együttműködés nélkül is sor kerülhet, az előbb bemutatott előnyök nélkül. Enne kockázatát, illetve lehetőségét részben a jogi személy törvényes képviselőjének, részben az eljáró hatóságoknak kell mérlegelni.

11. A Törvény törekszik arra, hogy a jogi személy büntetőjogi felelősségének elbírálására a természetes személy felelősségéről hozott döntéssel együtt kerülhessen sor, ezért a 13/A. §-a korlátozó feltételeket támaszt a jogi személlyel szembeni önálló vádemeléshez. A Törvény emellett – a vádirat releváns elemeire utalással – meghatározza az önálló indítvány kellékeit, amelyek lényeges eleme a folyamatban levő vagy befejezett bírósági eljárás megjelölése. Előbbinek az ügyek egyesítése szempontjából, utóbbinak az eljárási akadályok szempontjából van jelentősége. Fontos utalni arra, hogy a természetes személlyel szembeni eljárás lefolytathatóságával kapcsolatos akadályok esetén tárgyi eljárás lefolytatásának is lehet helye a Jszbt. új 26/A. § rendelkezéseinek megfelelően.

12. További igen lényeges újítás, hogy a Törvény a jogi személy együttműködésére az előkészítő ülésen is lehetőséget biztosít. Ennek keretében a jogi személy képviselője nyilatkozatot tehet, amelyben elismerheti az eljárás tárgyát képező bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban a jogi személy 2. §-ban meghatározott érintettségét. Amennyiben a bíróság elfogadja a törvényes képviselő nyilatkozatát, az ügy a jogi személlyel szemben az előkészítő ülésen befejezhető. A konszenzuális elem megjelenik abban a rendelkezésben is, amely a jogi személyt érintő körben a kölcsönösen elfogadott tények bizonyítása alól ad felmentést.

Ha az ügyészség a vádiratban a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozza, az előkészítő ülésen a jogi személy törvényes képviselőjének és védőjének jelenléte kötelező. Ez azonban a Be. 499. § (7) bekezdéséhez hasonlóan nem képezheti akadályát annak, hogy az előkészítő ülés a más szereplőt érintő részben megtartható legyen. Így a jogi személyt érintő résztől függetlenül megtartható az előkészítő ülés a vádlottakat vagy más jogi személyeket érintően. A továbbiakban a jogi személy törvényes képviselője a tárgyaláson jelen lehet, a jogi személy védőjének jelenléte a tárgyaláson kötelező. A bíróság által folytatott bizonyítási eljárás során a jogi személy védője, valamint a törvényes képviselő a védőt követően terjeszthet elő indítványokat és észrevételeket, és a kihallgatottakhoz a védőt követően jogosult kérdéseket feltenni. A védő perbeszéde után a jogi személy képviselője, valamint a jogi személy védője felszólalhat, és a jogi személyt érintő körben indítványokat és észrevételeket tehet. A jogorvoslati nyilatkozatokat a védő jogorvoslati nyilatkozata után tehetik meg.

13. A Törvény további újítása, hogy újra szabályozza a jogi személyt vonatkozásában indított, ún. tárgyi eljárás kereteit. A büntetőeljárási törvény rendelkezéseihez hasonlóan egyértelmű feltételeket teremt, emellett meghatározza a nyomozás lehetőségeit, amelyek leginkább a vagyonkutatáshoz hasonló jegyeket viselnek magukon. A tárgyi eljárás lezárásaként a Törvény vádemelést, majd ezt követően az általános szabályok alkalmazását írja elő.

14. A Törvény a módosító törvény rendelkezéseit – az e törvényben meghatározott kivételekkel – a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni rendeli. A módosító törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések közül kiemelést érdemel, hogy a nyomozó hatóságnak vagy az ügyészségnek a törvény hatályba lépését követő három hónapon belül felül kell vizsgálnia, hogy az eljárás alá vont jogi személyt nyilvántartó bíróság, illetve az eljárás alá vont jogi személy felett törvényességi, illetve szakmai felügyeletet gyakorló szerv értesítése (a zár alá vétel, és a jogi személy érintettsége tekintetében) szükséges-e, és ha az értesítés módosító törvényben újonnan megállapított feltételei nem állnak fenn, haladéktalanul intézkedniük kell az értesítés alapján tett bejegyzés törlése iránt. Kiemelést érdemel továbbá az a rendelkezés, amely rögzíti a Jszbt. anyagi jogi jellegű jogkövetkezményeinek módosulása esetére a visszaható hatályú alkalmazás feltételeit. A Jszbt. 27. § (2) bekezdése – a Btk. 2. § (2) bekezdése mintájára – rögzíti, hogy a Jszbt. változása folytán lehet helye a módosítás visszaható hatályú alkalmazásának, feltéve, hogy ezzel enyhébb intézkedés kiszabására kerül sor. A rendelkezés megfogalmazásában az „e törvény módosítása esetén” fordulat azt is kifejezi, hogy a Törvény nem kizárólag egyetlen módosító törvény hatályba lépésével kapcsolatos kérdéseket kíván rendezni, hanem általánosan, a Jszbt. további esetleges módosulása tekintetében is.

A 2024. december 12-étől alkalmazandó, a tagállamok bűnüldöző hatóságai közötti információcseréről és a 2006/960/IB tanácsi kerethatározat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2023. május 10-i (EU) 2023/977 európai parlamenti és tanácsi irányelv célja az uniós bűnüldöző hatóságok közötti hatékonyabb és eredményesebb információcsere szervezeti és eljárási feltételeinek megteremtése. Az irányelv átültetése a belügyi ágazati feladatellátást támogató törvények módosításáról szóló 2024. évi XXV. törvénnyel megtörtént. A Törvény ehhez kapcsolódóan tartalmaz technikai, pontosító jellegű módosításokat annak érdekében, hogy az EUtv. közvetlen tájékoztatásra vonatkozó rendelkezései és a 2002. évi LIV. törvény szabályrendszere koherens egységet alkosson.

A Pp. módosításával új jogintézményként bevezeti a Törvény az egyszerűsített polgári pert. Ebben a perben okirati és szakértői bizonyításnak van helye. Ugyanakkor a szakértői véleményt a felperesnek már a keresetleveléhez csatolnia kell, tehát azt a pert megelőzően be kell szereznie. A pert megelőzően a szakvélemény beszerzésére sor kerülhet akár az igazságügyi szakértőkről szóló törvényben szabályozott megbízás alapján, akár a szakértő közjegyzői nemperes eljárásban vagy polgári nemperes eljárásban történő kirendelése útján. Ugyanakkor e körben sajátos rendelkezéseket is szükséges megállapítani. Annak érdekében, hogy a szakértői vélemény már a kérelmező fél ellenfelének a nyilatkozataira, észrevételeire is figyelemmel kerüljön elkészítésre, és ne a perben váljon szükségessé a szakvélemény kiegészítése, az igazságügyi szakértő nemperes eljárásban történő kirendeléséről és ezzel összefüggésben az Sznptv. módosítása előírja a következő sajátos szabályokat. Ha a kérelmező a szakvéleménynek az egyszerűsített polgári perben történő felhasználása céljából kéri a szakértő kirendelését, akkor az ellenfél nevét és lakóhelyét (székhelyét) is meg kell jelölnie a kérelemben. A kirendelt szakértőnek a kérelmező fél ellenfelét értesítenie kell a kirendelés tárgyáról, a vizsgálandó kérdések köréről, az általa kitűzött helyszíni szemléről és vizsgálatról, lehetővé kell tennie, hogy az ellenfél a kirendelés tárgyára vonatkozó nyilatkozatát, a vizsgálat tárgya szempontjából lényeges észrevételeit, kérdéseit előterjessze, valamint a szakvéleményét az ellenfél vele közölt nyilatkozatát, észrevételeit is értékelő módon, az ellenfél kérdéseit is megválaszolva kell elkészítenie. Erről a szakértőt a kirendelő végzésben tájékoztatni kell. Arra figyelemmel, hogy a szakértőnek a fenti előírásokat is be kell tartania, több idő szükséges a szakvélemény elkészítéséhez, ezért a szakvélemény előterjesztésének a határideje 30 nap helyett 45 nap, ami egy alkalommal 30 nappal meghosszabbítható.

Az eltulajdonított okmányok pótlására irányuló eljárás díjkötelessé válása méltánytalan helyzetbe hozta azon áldozatokat, akik a bűncselekmény következtében kialakult krízishelyzet ellenére az eltulajdonított okmányuk pótlására irányuló eljárásban igazgatási szolgáltatási díj fizetésére kötelezettek, így a módosítás a továbbiakban is megteremti számukra a díjmentes eljárás lehetőségét az eltulajdonított személyazonosító igazolvány tekintetében.

A gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve nem függhet az áldozatsegítő támogatás nyújtása a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére olyan törvényes képviselő hozzájárulásától, akit a büntetőeljárásból kizártak. Ezért szükséges, hogy az ilyen – adott esetben ellenérdekű – törvényes képviselő hozzájárulása az ehhez kötött cselekménynek ne legyen feltétele. Valamennyi törvényes képviselőt ebből a körből kizárni azonban nem lehet, így csak akkor lehet a tizennyolcadik életévét be nem töltött áldozat részére kijelölt képviselő részére ilyen feladatot delegálni, amennyiben kizárással nem érintett törvényes képviselő nincs.

Az áldozatsegítő szolgálattal kiépülő szakrendszer-szakrendszer közötti elektronikus adatkapcsolat főszabállyá válásával rögzíteni szükséges az érintett zártan kezelt adatainak továbbítására vonatkozó rendelkezést is. A módosítás értelmében a nyomozó hatóság a zártan kezelt adatokat papíralapon csak akkor továbbíthatja az áldozatsegítő szolgálat részére, ha az adott technikai feltételek az elektronikus rendszerben nem garantálják a zárt kezelés feltétlen érvényesülését.

Az Ást. 4. § (3) bekezdése értelmében az áldozatsegítő szolgálat azonnali pénzügyi segély szolgáltatást kérelemre, méltányossági döntés alapján, az áldozatnak a bűncselekmény, illetve a tulajdon elleni szabálysértés következtében kialakult helyzetére figyelemmel, az eset összes körülményeit vizsgálva és mérlegelve nyújthatja. Az azonnali pénzügyi segély célja a gyors, lehetőség szerint azonnali segítségnyújtás a bűncselekmény vagy a tulajdon elleni szabálysértés áldozata részére. Az azonnali pénzügyi segély nem az okozott kár vagy a felmerülő költségek megtérítésére szolgál, nem sérelemdíj és nem is szociális helyzet alapján járó juttatás, hanem a krízishelyzetet igyekszik kezelni. A támogatás célja, hogy a bűncselekmény vagy a tulajdon elleni szabálysértés közvetlen következtében fellépő pillanatnyi rászorultság esetén segítséget nyújtson az áldozatnak abban, hogy a kialakult akut vagy hosszabb távú anyagi krízis megoldásához vezető első lépést megtegye. A jelenlegi gazdasági és szociális környezetben – figyelemmel arra is, hogy a bűncselekmény vagy a tulajdon elleni szabálysértés nyomán keletkező kár nem korlátozódik pusztán az elkövetési tárgyra – szükségesnek mutatkozik, hogy az azonnali pénzügyi segély megítélhető legkisebb összegére is iránymutatást adjon a jogszabály. Ezáltal biztosítható, hogy az eljárás során megállapított jogosultság esetén az áldozat számára ténylegesen érzékelhető mértékű támogatás kerüljön megállapításra. A Törvény ennek érdekében rögzíti, hogy az azonnali pénzügyi segély legalacsonyabban megítélhető összege az alapösszeg 10%-a. A minimumösszeg jogszabályi rögzítése azért is indokolt, mert az azonnali pénzügyi segély célja nem pusztán a közvetlen költségek enyhítése, hanem a kialakult krízishelyzet kezelése. Ezen cél elérése érdekében elengedhetetlen, hogy a nyújtott támogatás olyan mértékű legyen, amely a segítségnyújtás valós funkcióját – a kilátástalan helyzetből való első kilábalási lépést – betölteni képes.

A jogalkalmazói gyakorlat számára indokolt egyértelműen rögzíteni, hogy amennyiben az azonnali pénzügyi segély feltételei fennállnak, annak minimális összege abban az esetben is az alapösszeg 10%-a, ha a támogatott kára vagy a felmerült kiadásának összege egyébként nem éri el ezt a mértéket. Ez a garancia hozzájárul a jogalkalmazás egységességéhez, és biztosítja, hogy a segély valóban betöltse válságkezelő funkcióját. Az Ást. 11. § (1) bekezdésében meghatározott igazolási kör ezzel a kiegészítéssel illeszkedik a 4. § (7a) bekezdéséhez.

Az Ást. 43/A. § (1) bekezdésében foglalt bűncselekmények esetében az általános nyomozó hatóság ún. opt out adatátadás keretében automatikusan, szakrendszer-szakrendszer közötti elektronikus adatkapcsolat útján az érintett 43/A. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott adatait – ha a sértett az adattovábbítást nem tiltja meg – átadja az áldozatsegítő szolgálat részére. Amennyiben a bűncselekmény következtében a sértett elhalálozik, akkor az adatátadásra az esetek túlnyomó többségében nem kerül sor. Erre tekintettel szükséges annak jogszabályi feltételeit megteremteni, hogy ebben az esetben a rendőrség más olyan – az Ást. személyi hatálya alá tartozó – érintett adatait is átadhassa, akivel kapcsolatban az áldozatsegítő szolgáltatások és támogatások felajánlására sort lehet keríteni.

A határidő túllépésre vonatkozó szabályok jogpolitikai célja alapvetően a bírósági perek észszerű időn belül történő befejezésének előmozdítása, így ezeknek a szabályoknak az alkalmazását a nemperes eljárásokban ki kell zárni.

A Törvény az egyszerűsített polgári perhez kapcsolódóan az Sznptv. szerinti módosításokat az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény esetében is elvégzi.

Szövegpontosító rendelkezés. A képzési hozzájárulás megfizetése esetén nem szükséges számla kibocsátása a névjegyzéket vezető hatóság részéről, tekintettel arra, hogy nem történik sem termékértékesítés, sem szolgáltatásnyújtás.

A határidő túllépésre vonatkozó szabályok jogpolitikai célja alapvetően a bírósági perek észszerű időn belül történő befejezésének előmozdítása, így ezeknek a szabályoknak az alkalmazását a nemperes eljárásokban ki kell zárni.

A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény 36. §-ának kiegészítése biztosítja, hogy ha a jogi képviselő nélkül eljáró, elektronikus ügyintézésre kötelezett egyéni vállalkozó a fizetési meghagyás ellen benyújtott ellentmondását nem elektronikus úton terjesztette elő, akkor az ellentmondás joghatása fennmarad, ha az ellentmondást a visszautasító határozat jogerőre emelkedését követő öt napon belül szabályszerűen újra benyújtja a közjegyzőhöz.

Magától értetődő jogos igény, illetve társadalmi érdek, hogy az állam minden lehetséges eszközt biztosítson a bűncselekmények sértettjeinek a támogatása, személyes biztonságérzetük növelése érdekében. Az államnak minden esetben a sértett mellett kell állnia, alkalmaznia kell minden lehetséges eszközt annak érdekében, hogy a bűncselekménnyel okozott sérelmek hatásait csökkenteni, az elszenvedett hátrányos következményeket a lehetőségekhez képest orvosolni lehessen, hogy az áldozatok számára minél inkább érzékelhető legyen, hogy az állam az ő oldalukon áll, hogy az állami szervezetek feladataik ellátása során az ő szempontjaikra, kíméletükre és biztonságérzetükre is tekintettel végzik a feladataikat. Ebben a törekvésben kiemelt szerepet kell, hogy kapjon az ismételt áldozattá válás lehetőségének a minimalizálása, az áldozatok fenyegetettségének a csökkentése, biztonságérzetének növelése. Az államnak folyamatosan keresnie kell azokat a jogi és szervezeti megoldásokat, eszközöket, amelyek ezen célkitűzés elérése során hatásosak lehetnek.

Ez a cél kiemelten jelentkezik a súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatai esetében. A sértettek életének, testi épségének vagy szexuális önrendelkezésének a durva megsértésével járó bűncselekmények kétségkívül a legsúlyosabb, legkíméletlenebb személyi integritást sértő bűncselekmények. Amellett, hogy az ilyen bűncselekmények az áldozatoknak súlyos, sok esetben elképzelhetetlen fizikai fájdalmakat, nagyon gyakran hosszantartó vagy maradandó testi sérüléseket, fogyatékosságokat okoznak, ezen cselekmények eredményezik leginkább az érintettek lelki egészségének a kikezdését, hosszú időn át tartó megzavarását és az újabb bűncselekmény elszenvedésétől való félelmet, a biztonságérzet elvesztését is.

Az áldozatok védelmét, kíméletét biztosító állami fellépés elérése érdekében rendelkezésre álló eszközök egyike a távoltartás jogintézménye. A távoltartás alapvetően azt a célt szolgálja, hogy az elkövető (vagy a bántalmazó) számára azt a jogi kötelezettséget írja elő, hogy a sértettől, illetve annak lakóhelyétől, munkahelyétől, stb. tartsa távol magát, illetve a sértettel ne próbáljon kapcsolatba lépni.

A hatályos jogrendszerben a távoltartás különböző jogintézmények formájában már régebb óta rendelkezésre áll a büntetőeljárás során, illetve meghatározott feltételek esetén attól függetlenül is [a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény (a továbbiakban: Hettv.) alapján elrendelhető ideiglenes megelőző távoltartás, illetve a megelőző távoltartás jogintézménye révén]. A jogalkotás a közelmúltban további lépéseket tett a távoltartás lehetővé tételére olyan helyzetekben is, amikor annak elrendelésére korábban nem volt mód. Így 2025. március 1-jétől hatályos a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény új jogintézménye, az önkényes kapcsolatfelvétellel szembeni védelemről szóló határozat, amely a személy elleni erőszakos bűncselekmények terheltjével szemben hozható és arra kötelezi a terheltet, hogy tartózkodjon a sértett a magánéletébe, illetve a mindennapi életvitelébe való önkényes beavatkozástól. Ez az intézkedési lehetőség tehát a büntetőeljárás folyamán teszi lehetővé a sértett védelmét a terhelt nem kívánt közeledésétől, önkényes kapcsolatfelvételétől. 2024. július 1-jétől hatályos továbbá a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény módosítása, amely révén a személy elleni erőszakos bűncselekmények sértettjeinek lehetőségük nyílik arra, hogy a feltételes szabadságra bocsátott elítéltekkel szemben kezdeményezzék a távoltartás külön magatartási szabályként történő elrendelését a feltételes szabadságra bocsátás időtartama alatt. Ilyen kérelem esetén a bíróság csak különös méltánylást érdemlő esetben tekinthet el a távoltartás elrendelésétől. Ez a lehetőség tehát a már elítélt, de a szabadságvesztés büntetés végrehajtása során feltételes szabadságra bocsátott elítéltek esetén teszi lehetővé a sértettek védelmét.

A Törvény a fentiek szerint már megtett lépéseket kívánja továbbfejleszteni azzal, hogy tartalmazza azokat a módosításokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekmények sértettjei a jövőben a szabadságvesztés büntetésre ítélt személyekkel szemben a büntetés kiszabását követő időszakra vonatkozóan is távoltartást kérhessenek. Ezzel elérhető, hogy a sértettek védelme érdekében az állam a sértettel való kapcsolattartásra, illetve találkozásra vonatkozó jogi tilalmat állítson fel és érvényesítsen akkor is, ha az elítélt már szabadult.

Az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás, mint új jogintézmény célja a megelőző távoltartással mutat hasonlóságot, hiszen ezen új jogintézmény is a korábbi konfliktus kialakulásához vezető helyzet elkerülését, az újabb bűncselekmény kialakulása lehetőségének elkerülését, valamint a sértett konfliktusmentes környezetének biztosítását célozzák. További hasonlóság, hogy a megelőző távoltartást elrendelése esetén sem kerül sor a büntetőeljárásban felmerülő lényeges körülmények, illetve a bűncselekmény tárgyi súlyának részletes vizsgálatára. Lényeges tehát, hogy az új távoltartási eszköz sem büntetőjogi szankcióként kerül meghatározásra. Mindezek alapján került sor az új jogintézmény Hettv.-ben történő szabályozására.

Az új szabályozás alapján az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás elrendelésére a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi 459. § (1) bekezdés 26. pontja szerinti személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személlyel szemben van lehetőség, így egyéb bűncselekmények mellett például az emberölés kísérlete miatt, súlyos testi sértésért vagy szexuális erőszak miatt elítéltekkel szemben. Az elrendelés másik alapvető feltétele, hogy az ilyen bűncselekmény elkövetőjét a bíróság végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélje. Más feltétel – a sértett indítványán, illetve kérelmén kívül – nem szükséges az új típusú megelőző távoltartás elrendeléséhez, további szempontot tehát nem szükséges vizsgálni. A szabályozás értelmében, tehát ha a sértett az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás elrendelését kérelmezi, akkor a távoltartást el kell rendelni, nincs olyan mérlegelési szempont, amely alapján a távoltartás elrendelése a sértett kezdeményezése ellenére mellőzhető lenne.

Az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás hatálya az erről hozott bírói döntés jogerőssé válásával kezdődik és alapvető célja, hogy a szabadságvesztés büntetését kitöltő, tehát a büntetés-végrehajtási intézményből már szabadult elítéltet kötelezze a sértettől történő találkozástól, illetve a kapcsolatfelvételtől való tartózkodásra. Ha az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartást már a büntetőeljárásban eljáró bíróságnál a büntetőeljárás folyamán kezdeményezték, akkor az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás szerinti kötelezések már arra az időszakra is kiterjedhetnek, amikor az elítélt a már jogerősen kiszabott szabadságvesztésének a kitöltését még nem kezdte meg, illetve azon időszakokra is, amikor a szabadságvesztés büntetésének végrehajtása folyamatban van. Ennek megfelelően a büntetését töltő elítélt nem kezdeményezhet kapcsolatfelvételt a sértettel, vagy teljes mértékben érvényesül, ha az elítélt valamilyen okból a büntetés-végrehajtási intézményből jogszerűen távol lehet (eltávozás, hozzátartozó temetésén való részvétel például) vagy feltételes szabadságra bocsátották. Abban az esetben pedig, ha az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás elrendelését a büntetés-végrehajtás során kérelmezik, a távoltartás hatálya az előzőekben említettek szerint szintén a bírói elrendelés jogerőssé válását követően kiterjed a büntetés végrehajtásból még hátralévő, valamint a kitöltést követő időszakra is.

Az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás végleges hatályú, azaz, ha a bíróság az ilyen távoltartást elrendeli, akkor az időkorlát nélkül fennáll. A távoltartás megszüntetésére csak a sértett kérelmére van lehetőség, más megszűnési eset nincs. Ebben az esetben ugyanakkor ugyanezen jogalapon a sértett később már nem kérelmezheti az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás újabb elrendelését.

Az új szabályozás rögzíti az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás alapvető célját, nevezetesen, hogy „a személy elleni erőszakos bűncselekmény sértettje számára jogi védelmet nyújtson a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt elkövető önkényes kapcsolatfelvételével szemben a büntetés kiszabását követően”. Fontos kiemelni, hogy a távoltartás kifejezetten csak a sértett viszonyában áll fenn, azaz más személy vonatkozásában a távoltartás nem eredményez az elítélt számára kötelezettséget a kapcsolatfelvételtől való tartózkodásra. Az új rendelkezések részletesen meghatározzák, hogy a távoltartás milyen kötelezettségeket ró az elítéltre. Így a távoltartás elrendelése esetén az elítélt köteles magát a sértettől távol tartani; ha ez számára ismert, akkor a sértett lakóhelyétől, tartózkodási helyétől és munkahelyétől, illetve az általa látogatott nevelési-oktatási intézménytől magát távol tartani, vagy ha a sértett ezen adatai számára nem ismertek, azok felkutatásától tartózkodni; tartózkodni attól, hogy a sértettel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen, és tartózkodni attól, hogy a sértett magánéletébe, illetve mindennapi életébe egyéb módon önkényesen beavatkozzon. Kiemelendő, hogy a törvényi szabályozás azt az esetet is rendezi, ha a sértettel való találkozásra véletlenül, tehát nem az elítélt szándékából kerül sor, ebben az esetben az elítélt kötelessége, hogy a sértett felhívására tőle a lehetséges mértékben távolodjon el. Tekintettel arra, hogy nem zárható ki az az eset, hogy a sértett és az elítélt a szabadságvesztés büntetés kitöltését követően közeli élethelyzetbe kerülnek, például ugyanazon településen lakjanak, ezért az ilyen esetekre a Hettv. új 17/D. § (5) bekezdése alapján lehetőség van arra, hogy a sértett kezdeményezésére vagy a hozzájárulásával a bíróság a távoltartásról szóló döntésében olyan konkrét, részletes magatartási szabályokat, illetve a korlátozások végrehajtására vonatkozó konkrét szabályokat állapítson meg, amelyek az ilyen helyzetekben biztosítják a távoltartás betarthatóságát, betartását, illetve csökkentik a véletlen találkozások lehetőségét. A meghatározható magatartási szabályok nem eredményezhetnek, a törvényi szabályozásban meghatározotthoz képest további korlátozást jelentő kötelezés megállapítását.

Lényeges, hogy a szabályozás tisztázza, hogy a távoltartás egyrészt nem akadálya annak, hogy az elítélt a távoltartás hatálya alatt jogszerűen, képviselője útján kapcsolatfelvételt kezdeményezzen a sértettel, másrészt annak sem, hogy hivatalos eljárásokban a jogait gyakorolja. Ezen esetkörök tehát nem minősülnek a távoltartás szabályainak a megszegésének, az elítélt a mindennapi életvitelhez szükséges jogainak gyakorlásában, kötelezettségeinek teljesítésében tehát nem korlátozott, akadályozott, tekintettel arra, hogy az új jogintézmény célja nem a terhelt személyi szabadságának korlátozása, hanem a sértett zavartalanságának biztosítása. Azt is fontos kiemelni, hogy a törvény kiemeli, hogy az új típusú megelőző távoltartás nem érinti az elítélt gyermekével történő kapcsolattartását, illetve szülői felügyeleti jogának a gyakorlását. Ezen kérdéseket a családjogi, illetve gyámhatósági jogszabályok rendelkezései alapján hozott hatósági vagy bírósági határozatok rendezik, tehát a gyermek másik szülőjével szemben elkövetett bűncselekmény miatt történő távoltartás önmagában nem jelenti azt, hogy az elítélt a gyermekével nem tarthat kapcsolatot.

Az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás elrendelésére három eljárási helyzetben, illetve három bíróság által is van mód, annak érdekében, hogy lehetőség szerint a sértett a lehető legkisebb adminisztratív teher mellett tudjon élni ezen lehetőségével. Egyrészt a sértett már a folyamatban lévő büntetőeljárás során is kérheti, hogy a bíróság az ügydöntő határozatában az elkövető jogerős elítélése esetén rendelje el az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartást. Az ilyen kérelmet akár a nyomozás során is, de legkésőbb az ügydöntő határozat meghozataláig be lehet nyújtani. Ilyen esetben az elkövető büntetőjogi felelősségének a megállapítása esetén, azzal egy döntésben, ha végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik az elkövetőt, akkor már a büntetőügyet lezáró ügydöntő határozatban is mód van az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás elrendelésére. Az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás természetesen ebben az esetben is az ítélet jogerőre emelkedésétől hatályos, azt megelőzően a büntetőeljárásban elrendelhető kényszerintézkedések, illetve az önkényes kapcsolatfelvétellel szembeni védelemről szóló határozat érvényesülhet.

A második lehetőség, ha a sértett később, de még a szabadságvesztés végrehajtása során kívánja kezdeményezni az ilyen távoltartás elrendelését. Ebben az esetben a büntetés-végrehajtási bírónál van lehetőség a kérelmet benyújtani és a büntetés-végrehajtási bíró hoz döntést az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás elrendeléséről. A távoltartás ebben az esetben is a jogerőre emelkedésről érvényesül. Lényeges továbbá, hogy az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás nem akadálya feltételes szabadságra bocsátás esetén annak, hogy a sértettől vagy rá tekintettel más személytől magatartási szabályként is előírásra kerüljön a távoltartás. Ebben az esteben a két kötelezettség párhuzamosan érvényesül.

A törvény végül arra is lehetőséget biztosít, hogy a sértett a szabadságvesztés büntetés kitöltését követően kérelmezze az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás elrendelését. Erre azonban a Hettv. új 17/E. § (2) bekezdés c) pontja alapján legfeljebb a szabadságvesztés kitöltését követő egy éven belül van lehetőség. Az ezen időszak alatt benyújtott kérelmet a Hettv. alapján eljáró, az illetékes polgári bírósághoz kell benyújtani és ez a bíróság hoz döntést a távoltartás elrendeléséről.

A távoltartás megszüntetéséről, illetve esetleges módosításáról [a 17/D. § (5) bekezdése szerinti magatartási szabályok tekintetében] szintén a két utóbbi bíróság hozhat döntést, a büntetés végrehajtásának tartama alatt a büntetés-végrehajtási bíró, azt követően a polgári bíróság.

Fontos kiemelni, hogy a törvényi szabályozás biztosítja, hogy a sértett lakóhelye, illetve tartózkodási helye ne váljon ismertté az elítélt számára az eljárás irataiból, illetve a távoltartásról hozott döntésből.

A Törvénnyel beiktatni kívánt új jogintézmény szabályozási megoldása azon a logikán alapul, hogy az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás jogintézmények tartalmát, kereteit, elrendelési feltételeit és garanciáit a Hettv. 17/C–17/E. §-ában szereplő általános rendelkezések határozzák meg, amelyek eljárástól függetlenül alkalmazandóak. A Hettv. új 17/E. § (6) bekezdése pedig utal rá, hogy az adott eljárás sajátosságaira tekintettel szükséges egyéb eljárási kérdéseket a büntetőeljárásról, illetve a büntetés-végrehajtásról szóló törvények rendezik.

A törvényi szabályozás részletesen szabályozza a Hettv. alapján, a polgári bíróság által lefolytatott eljárás eljárási szabályait, a Hettv. 13–17. §-ában szabályozotta megelőző távoltartás elrendelésére vonatkozó szabályokhoz hasonlóan.

A Törvény által a Hettv. új 24/A. §-ába beiktatott átmeneti rendelkezés kapcsán fontos kiemelni, hogy ezáltal a jogalkotó megnyitja az új típusú, az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás kezdeményezésének, illetve elrendelésének a lehetőségét azon sértettek esetében is, akinek a sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztés büntetésre ítélt elkövető a törvénymódosítás hatálybalépése előtt már szabadult. Ezen kérelmezési lehetőségre ugyanakkor csak a törvénymódosítás hatálybalépését követő egy éven belül van lehetőség, azzal, hogy az igény érvényesítése és a megalapozottság igazolása a sértett feladata.

A Törvény szerinti módosítás a jogegységi eljárás esetében a legfőbb ügyésznek a nyilatkozattételre rendelkezésre álló határidejét tizenöt napról harminc napra emeli annak érdekében, hogy a jogegységi eljárással érintett komplex, bonyolult kérdésekben a legfőbb ügyész megalapozott nyilatkozatot tehessen.

Az OBH elnökének jogköre bővül annyiban, hogy (a kúriai bíró kivételével) a bíró általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő bírói szolgálati viszonyban történő továbbfoglalkoztatása iránti kérelmet – érdemi vizsgálat nélkül – jóváhagyja. E jogkör biztosítása azért szükséges, mert az OBH elnökének feladatai közé tartozik a bírói szolgálati viszony megszűnése esetén a felmentés iránti intézkedések megtétele, illetve a létszámgazdálkodás. Ezért információval kell rendelkeznie arról, hogy mely bírák kérik a továbbfoglalkoztatásukat.

A Kúria elnökének jogköre bővül annyiban, hogy a kúriai bíró általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő bírói szolgálati viszonyban történő továbbfoglalkoztatása iránti kérelmet – érdemi vizsgálat nélkül – jóváhagyja.

Szövegcserés pontosító rendelkezés. A Bszi. 41/B. § (1) bekezdésének módosítása a Kúria módosuló szerepköréhez igazodik. A Törvény a Kúria megváltozott felülvizsgálati szerepéhez igazodó eljárási szabályokat jelenít meg a polgári perrendtartásban is, a közigazgatási perrendtartás mintájára. A Kúriának a tényleges felülvizsgálatot az elsősorban jogegységi szempontokat figyelembe vevő engedélyezési mérlegelést követően indokolt biztosítani. Új szabály, hogy ha a felülvizsgálat engedélyezésére olyan ügyben került sor, amelyben törvény kizárja a felülvizsgálatot és a Kúria megállapítja, hogy a határozat az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő, illetve jogkérdésben eltér a Kúria hivatkozott, közzétett határozatától, de a jogszabálysértés a jogviszony természete vagy a beállt joghatások jellege miatt nem orvosolható, a Kúria kizárólag a jogsértés tényét állapítja meg. Ezzel összefüggésben indokolt a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésének pontosítása annyiban, hogy jogegységi panasznak akkor van helye, ha a Kúria a jogsértést határozatában nem orvosolta, de ennek előfeltétele, hogy a Kúriának lehetősége lett volna a jogsértés egyedi orvoslására.

A Törvény lehetővé teszi a kérelmet előterjesztő bíró számára az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően a bírói szolgálati viszonyban történő továbbfoglalkoztatást. A kérelem előterjesztése esetén a továbbfoglalkoztatott bíró esetében a továbbfoglalkoztatás felső korhatára a betöltött hetvenedik életév.

A Törvény rögzíti, hogy a kérelmet a munkáltatói jogkör gyakorlójához kell benyújtani.

A kérelmet legkorábban azon a napon lehet benyújtani, amely az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésének napját 15 hónappal megelőzi, legkésőbb pedig az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésének napját 12 hónappal megelőzően.

A munkáltatói jogkör gyakorlója visszautasítja a kérelmet, ha az idő előtti vagy elkésett. A visszautasító döntéssel szemben a kérelmezőt jogorvoslati jog illeti meg az elsőfokú szolgálati bíróság előtt, kifogás formájában, az eljárást a szolgálati bíróság a fegyelmi eljárás szabályai szerint folytatja le, a törvényben meghatározott eltérésekkel.

A kérelmet az OBH elnöke vagy – kúriai bíró esetén – a Kúria elnöke hagyja jóvá, érdemi vizsgálat nélkül. E jogkör biztosítása azért szükséges, mert az OBH elnökének feladatai közé tartozik a bírói szolgálati viszony megszűnése esetén a felmentés iránti intézkedések megtétele, illetve a létszámgazdálkodás. Ezért információval kell rendelkeznie arról, hogy mely bírák kérik a továbbfoglalkoztatásukat.

Az OBH-ba, a Kúriára és az érintett szervhez beosztott bírák speciális helyzetére tekintettel a Törvény rögzíti, hogy e beosztott bírák is jogosultak továbbfoglalkoztatás iránti kérelmet előterjeszteni. A beosztott bíráknak a kérelmet a munkáltatói jogkör gyakorlójához kell benyújtania.

A szabályozás egyértelművé teszi, hogy ha katonai bíró kéri a továbbfoglalkoztatását, ő a továbbiakban már nem minősül katonai bírónak, mivel a honvédek jogállásáról szóló jogszabály szerint ez a jogviszonya az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével megszűnik. E bírót továbbfoglalkoztatása esetén az OBH elnöke az érintett bíró szolgálati viszonyának megtartása mellett a katonai bírói tisztségből történő felmentéséről, és egyben bírói tisztségre való kinevezéséről szóló javaslatot terjeszt a köztársasági elnök elé.

A bíró nyugdíjkorhatár betöltését követő továbbfoglalkoztatásának lehetősége miatt indokolt kiegészíteni a bírói szolgálati jogviszony megszűnésének esetköreit. Rögzíteni szükséges, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése akkor vezet felmentéshez, ha a bíró nem kérte a továbbfoglalkoztatását, vagy a bíró az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő továbbfoglalkoztatása esetén maga kéri nyugállományba helyezését, vagy továbbfoglalkoztatás esetén betölti a hetvenedik életévét.

A Törvény átmeneti rendelkezést tartalmaz arra az esetre, ha a bíró 2026. január 1. napja és 2027. január 31. napja között tölti be az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Ebben az esetben a bíró a továbbfoglalkoztatásra irányuló kérelmét legkésőbb 2026. január 31. napjáig nyújthatja be.

A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi. LII. törvény bevezette a köznevelési jogviszony fogalmát. A törvény 158. § (1) bekezdésének megfelelően korábban közalkalmazottként vagy munkaviszonyban foglalkoztatott pedagógusok jogviszonya 2024. január 1. napjától köznevelési jogviszonnyá alakult át. Annak érdekében, hogy a büntető ügyekben eljáró, köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógus ülnökök továbbra is részesülhessenek a Bjt. 221. § (1) bekezdése alapján távolléti díjban az ülnöki működésük időtartamára, a Törvény kiegészíti a Bjt. 221. § (1) bekezdésének felsorolását a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonnyal.

A fentiek mellett a szövegcserés módosítás a Bjt. sarkalatossági záradékát módosítja, tekintettel arra, hogy a Bjt. új 234. §-ában foglalt rendelkezés sarkalatos szabálynak minősül, így szükséges azt a sarkalatos rendelkezések felsorolásában szerepeltetni.

A hatályos rendelkezések szerint a legfőbb ügyészségi ügyész részére semmilyen pótlék nem állapítható meg. A módosítás kivezeti a pótlékokra való hivatkozást.

1. Az Alaptörvény módosulására tekintettel az ügyész szolgálati jogviszonya az ahhoz szükséges törvényi feltételek teljesülése esetén hetvenedik életévének betöltéséig is fennállhat, indokolt ezért pontosítani a legfőbb ügyész helyettes megbízatása megszűnésének esetköreit is. A legfőbb ügyész helyettes megbízatása megszűnik az ügyészségi szolgálati viszonya megszűnését eredményező életkora betöltésével. Ez a megszűnési ok két esetkört foglal magában. Ha a legfőbb ügyész helyettes nem kezdeményezi az általános öregségi nyugdíjkorhatárt követő ügyészi továbbfoglalkoztatását, akkor megbízatása az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor ugyancsak megszűnik. Ha azonban továbbfoglalkoztatásra jogosult, akkor legkésőbb a hetvenedik életéve betöltésével szűnik meg a megbízatása.

2. A hatályos rendelkezések szerint a legfőbb ügyészségi ügyész részére semmilyen pótlék nem állapítható meg. A módosítás kivezeti a pótlékokra való hivatkozást.

A Törvény bevezeti a kérelmet előterjesztő ügyész számára az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő ügyészségi szolgálati viszonyban történő továbbfoglalkoztatás lehetőségét. Amennyiben a kérelmet engedélyezik, úgy a továbbfoglalkoztatott ügyész esetében az ügyészségi szolgálati viszony felső korhatára a betöltött hetvenedik életév.

A Törvény rögzíti, hogy a kérelmet a legfőbb ügyészhez kell benyújtani.

A kérelmet legkorábban azon a napon lehet benyújtani, amely az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésének napját tizenöt hónappal megelőzi, legkésőbb pedig az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésének napját tizenkét hónappal megelőzően. A benyújtásra vonatkozó határidő meghatározása azt a célt szolgálja, hogy az engedélyezéssel kapcsolatos eljárás lehetőleg a nyugdíjkorhatár betöltéséig lezajlódhasson.

A Törvény rögzíti – a törvény egyéb rendelkezéseihez igazodóan –, hogy az idő előtti vagy elkésett kérelem érdemben nem bírálható el. A kérelem elbírálója a legfőbb ügyész.

A szabályozás egyértelművé teszi, hogy ha katonai ügyész kéri a továbbfoglalkoztatását, ő a továbbiakban már nem minősül katonai ügyésznek, mivel a honvédek jogállásáról szóló jogszabály szerint ez a jogviszonya az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével megszűnik. Ebben az esetben az ügyész továbbfoglalkoztatása az alkalmasságának megfelelő másik betölthető ügyészi munkakörben lehetséges.

Az ügyész nyugdíjkorhatár betöltését követő továbbfoglalkoztatásának lehetősége miatt indokolt kiegészíteni az ügyészi szolgálati jogviszony megszűnésének esetköreit, többek között azzal az esettel, amikor a továbbfoglalkoztatott ügyész betölti hetvenedik életévét. Pontosítani szükséges továbbá azt a rendelkezést, amely rögzíti, hogy az ügyész szolgálati viszonya megszűnik, ha az ügyész betölti az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Ez esetben rögzíteni kell azt is, hogy a megszűnésre akkor kerül sor, ha az ügyész nem terjesztett elő továbbfoglalkoztatás iránti kérelmet.

Az ügyész nyugdíjkorhatár betöltését követő továbbfoglalkoztatásának lehetősége miatt indokolt kiegészíteni a felmentés esetköreit azzal az esettel, amikor – az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően – a továbbfoglalkoztatott ügyész hetvenedik életévének betöltése előtt felmentését maga kéri.

Az ügyész nyugdíjkorhatár betöltését követő továbbfoglalkoztatásának lehetősége miatt indokolt kiegészíteni a felmentésre vonatkozó szabályokat. Az ügyész az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése után és a hetvenedik életévének betöltése előtt bármikor kérheti szolgálati viszonyának felmentéssel történő megszüntetését. Ez esetben a felmentési idő egy hónap, amelynek teljes idejére mentesül az ügyész a munkavégzési kötelezettség alól.

A hatályos rendelkezések szerint a legfőbb ügyészségi ügyész részére semmilyen pótlék nem állapítható meg. A módosítás kivezeti a pótlékokra való hivatkozást.

Jogtechnikai jellegű módosítás.

Jogtechnikai jellegű módosítás.

A módosítás egyértelművé teszi, hogy a katonai ügyésznek a nyugdíjkorhatár betöltését követő továbbfoglalkoztatása esetén a honvédséggel fennálló jogviszonya megszűnik, a továbbiakban már csak ügyészségi szolgálati jogviszonya áll fenn. Ehhez kapcsolódóan azt is rögzíti a módosítás, hogy a Magyar Honvédség hivatásos állományába is tartozó tisztviselőnek, írnoknak és fizikai alkalmazottnak az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével a Magyar Honvédséggel fennálló szolgálati viszonya megszűnik, de a Magyar Honvédséggel fennálló szolgálati viszony megszűnése nem érinti a tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott ügyészségi szolgálati viszonyát.

A Törvény átmeneti rendelkezéseket tartalmaz – az öregségi nyugdíjkorhatárt követő továbbfoglalkoztatással összefüggésben – arra az esetre, ha az ügyész 2026. január 1. napja és 2027. január 31. napja között tölti be az általános öregségi nyugdíjkorhatárt.

Szövegcserés pontosító rendelkezések.

Szövegcserés pontosító rendelkezések.

Az Alaptörvény módosulására tekintettel az ügyész szolgálati jogviszonya az ahhoz szükséges törvényi feltételek teljesülése esetén hetvenedik életévének betöltéséig is fennállhat. E megváltozott szabályhoz igazodva indokolt pontosítani az Üjt. érintett rendelkezéseit.

Az elkobzást és a vagyonelkobzást biztosító kényszerintézkedésekkel érintett természetes vagy jogi személy jogutódlása esetén a joggyakorlat nem volt kellően egységes abban a kérdésben, hogy a megszűnt társasággal szemben alkalmazhatók e vagyonelvonó intézkedések. Bár a szabályozás hiánya okozhat zavart, a jogalkalmazási gyakorlat nagyobb része ezt nem tekintette akadálynak, különösen annak fényében, hogy a Jszbt. kifejezetten rendelkezik arról, hogy a megszűnt jogi személlyel szemben is elrendelhető a pénzbírság.

A kérdés különösen releváns a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek esetében, mivel ebben az eljárásban az adós vagyonát felosztják, és az államot a vagyonelkobzás alapján illetheti meg bármilyen részesedés az adós vagyonából. A vagyonelkobzás elrendelhetőségével kapcsolatos részbeni bizonytalanság is veszélyeztetheti az állami igények érvényesítését, a Törvény ezért egyértelművé kívánja tenni, hogy sem az elkobzásnak, sem a vagyonelkobzásnak nem akadálya a gazdálkodó szervezet megszűnése – akár jogutód nélkül, akár jogutóddal –, ezáltal biztosítva a kényszerintézkedések hatékony és egységes alkalmazását.

A büntetőjogi intézkedés – elkobzás, vagyonelkobzás – kizárólag a büntetőeljárás során kényszerintézkedéssel már biztosított dologra, vagyonra terjedhet ki. A megszűnt jogi személlyel szemben elrendelhető intézkedés tehát nem szolgálhatja a dolog vagy vagyon felkutatását. Elkobzás esetében a rendelkezésre álló jogszabályi környezetben eleve csak biztosított, rendelkezésre álló dologról lehet rendelkezni, ugyanakkor vagyonelkobzás esetében pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzásnak, illetve utólagos vagyonvisszaszerzési eljárásnak is helye lehet. Ezért vagyonelkobzás esetében a törvény kifejezetten is rendelkezik arról, hogy ilyen intézkedésre csak biztosított vagyon esetében van lehetőség.

Az elektronikus adatok hozzáférhetetlenné tételével kapcsolatos általános büntetőeljárási probléma, hogy egyrészt – összehasonlításban a közigazgatási jogban irányadó lehetőségekkel és eltekintve a jogági sajátosságoktól – indokolatlanul nehézkes az elrendelésük, ami eleve korlátozza az alkalmazhatóságukat. Az elrendeléssel kapcsolatos problémákhoz sorolható továbbá, hogy nem megfelelő az átjárhatóság az eltávolítás és a megakadályozás típusú hozzáférhetetlenné tétel között, annak ellenére, hogy mindkét esetben a jogszerűség kérdésében már született döntés. További problémakör épül arra a tapasztalatra, hogy a büntetőjogi szabályozás mellett nehéz lépést tartani a bűncselekmények mindazon elkövetőivel, akik ugyanazokat az adatokat ismételten hozzáférhetővé teszik (pl. a korábbitól eltérő tárhelyszolgáltatónál). Ilyen esetekben a büntetőeljárásban újabb döntésre lenne szükség. A módosítás célja ezeknek a problémáknak az átfogó kezelése.

1. A Törvény egyrészt változtat az elrendelés alanyi feltételein. A büntetőeljárásban alkalmazható ideiglenes hozzáférhetetlenné tétel csak jogorvoslat folytán tartozik majd bírósági hatáskörbe [Be. 374. § (1) bekezdés h) pontja]. A módosítás emellett megváltoztatja az eltávolítás és a megakadályozás típusú hozzáférhetetlenné tétel közötti viszonyt annak érdekében, hogy indokolt esetben széles körben lehessen azonnal a megakadályozás típusú hozzáférhetetlenné tételt elrendelni. Ennek következtében a megakadályozás esetén megszűnik az a korlátozás, amely szerint csak szűken felsorolt bűncselekmények esetén volt lehetőség a hozzáférés ideiglenes megakadályozására, valamint a további feltételek tekintetében rugalmasabb szabályok kerülnek bevezetésre. Ezek célja összességében az, hogy ha az eltávolítás eleve eredménytelennek tűnik, a megakadályozást – az eltávolítás megkísérlése nélkül – el lehessen rendelni. Az eltávolítás és a megakadályozás közötti viszony az ügydöntő határozat tekintetében is ezen megfontolásoknak megfelelően változik [Be. 570. §], így abban az esetben, ha az eltávolításra kötelezéstől reális eredmény nem lenne várható, a bíróság a megakadályozást rendelheti majd el. A büntetés-végrehajtási szakasz tekintetében az előzőekhez képest nem volt azonosítható olyan korlátozás, amelyet fel kellene számolni, a Bv. tv. módosítására ezért kizárólag a másolatokkal összefüggésben kerül sor.

2. A jogterületet érintő másik legfontosabb szabályozási csomópont, hogy a Törvény általános érvénnyel – az anyagai és az eljárásjogra is kiterjedően – rögzíti, hogy egy adott konkrét elektronikus adat jogszerűtlenségéről hozott döntés hatálya kiterjed valamennyi azonos adatra. A Törvény ezeket az érintett elektronikus adat másolataként nevezi meg, és lehetőséget biztosít akár a műszaki-technikai szűrésükre. Az érintett vagyoni érdekelt a másolatok tekintetében is jogosult az esetleges jogsérelmének az orvoslására, de nem a klasszikus büntetőeljárási jogorvoslati rend szerint, hanem akként, hogy [a Be. 336/A. § alapján] a vagyoni érdekelt indítványára születik határozat a másolat tekintetében arról, hogy a másolat az eredeti határozat hatálya alá tartozik-e és ennek folyományaképpen kiterjed rá az elrendelt hozzáférhetetlenné tétel. A határozattal szemben az érintett vagyoni érdekelt már az általános jogorvoslati szabályok alapján léphet fel. A módosítás eredményeként összességében a hozzáférhetetlenné tétel a másolatok tekintetében is számottevően kisebb adminisztrációval jár.

A módosítás célja egyrészt a szexuális önrendelkezés, a kéretlen szexuális kontaktusoktól és a mások szexualitásával nem kívánt módon történő szembesüléstől való védelem erősítése, illetve az ilyen cselekményekkel szembeni határozottabb fellépés biztosítása, másrészt pedig az, hogy a szeméremsértés szankciói igazodjanak az utóbbi években történt, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket érintő szigorításhoz.

A módosítás révén a szeméremsértés bűncselekményének első két alakzata [(1) és (2) bekezdés] vonatkozásában a büntetési tétel szigorítására kerül sor, amely fokozza a visszatartó hatást.

A büntetési tételek emelése egyértelművé teszi a szexuális önrendelkezési jog fokozottabb védelmi igényét, külön jelezve, hogy a minősített esetekben – a 14 életévét be nem töltött személyek esetében – az elkövető, a cselekményével és az áldozat számára okozott sérelemmel arányos, súlyos büntetésre számíthat.

Az Alaptörvény IV. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. E jog biztosítja a természetes személy önálló akaratának szabad érvényesülését, megóvva azt minden külső kényszertől, különös tekintettel a nemi önrendelkezés sérthetetlenségére és a nemi élet szabadságára. E jog egyértelmű sérelmet szenved, amikor valaki mások előtt szeméremsértő magatartást tanúsít, különösen akkor, ha a cselekmény gyermek jelenlétében történik. A módosítás ezen jogok védelmét kívánja erősíteni, kifejezve a jogalkotó elkötelezettségét az ilyen cselekményekkel szembeni határozott fellépés mellett.

A bűncselekmény harmadik alakzata [(3) bekezdés] a becsületsértés bűncselekményével mutat hasonlóságot, azonban a cselekménnyel sértett jogi tárgyra tekintettel annál szigorúbban minősül. A korábbi büntető törvényen alapuló bírói gyakorlat a mással szemben tanúsított, emberi méltóságot sértő szeméremsértő magatartást becsületet sértő magatartásként ítélte meg, azonban továbbra is indokolt e magatartást külön – a becsületsértésnél súlyosabban – megjeleníteni.

A módosítás célja a büntetőeljárás gyorsított lefolytatásának biztosítása a szeméremsértés második alakzata [Btk. 205. § (2) bekezdés] esetében, függetlenül attól, hogy az elkövetőt tetten érték-e, vagy nyilatkozata megerősíti-e a bűncselekmény elkövetését. A hatályos rendelkezések ugyanis szűkítik a bíróság elé állítás alkalmazhatóságát olyan esetekben is, amikor a bizonyítékok – például kamerafelvételek vagy több egymástól független tanúvallomás – kétséget kizáróan alátámasztják a szeméremsértés megtörténtét, de az elkövető nem tesz beismerő vallomást, vagy nem érték őt tetten. A módosítás ezen indokolatlan korlátozást kívánja megszüntetni, biztosítva ezzel, hogy a bíróság elé állítás lehetősége a szeméremsértés minősített esetében ne kizárólag az elkövető közvetlen beismeréséhez vagy az azonnali tettenéréshez kötődjön. Ezáltal lehetővé válik, hogy a bizonyítékok megléte önmagában is elegendő legyen a gyorsított eljárás alkalmazásához, elősegítve az eljárások hatékonyabb és gyorsabb lefolytatását.

A módosítás biztosítja, hogy a bíróság elé állítás intézménye valóban betöltse rendeltetését, elkerülve az eljárás szükségtelen elhúzódást, miközben továbbra is érvényesülnek a tisztességes eljárás alapelvei.

A bírósági tárgyalások online nyilvánosságának megteremtése indokolttá teszi, hogy a jogalkotó büntetőjogi eszközökkel is fellépjen az új lehetőséggel való esetleges visszaélésekkel szemben. Ennek érdekében a Büntető Törvénykönyv szerinti személyes adattal visszaélés tényállásába új minősített esetként kerül szabályozásra az az eset, ha a személyes adattal visszaélést a bírósági tárgyalásról a helyszínen vagy a tárgyalás online nyilvánosságáról szóló jogszabály megsértésével készített kép- vagy hangfelvétellel, illetve kép- és hangfelvétellel követik el.

A módosítás célja annak biztosítása, hogy a személyes adattal visszaélés minősített esete egyrészt ne kizárólag a bírósági tárgyalásról, hanem a bíróság bármely nyilvános üléséről – így különösen az előkészítő ülésről vagy a nyomozási bíró által kényszerintézkedés tárgyában tartott nyilvános ülésről – készített jogosulatlan kép- és/vagy hangfelvétellel történő elkövetéssel is megvalósítható legyen, ezzel biztosítva a teljes körű, fokozott büntetőjogi védelmet. Indokolt továbbá, hogy bármely olyan kép- és/vagy hangfelvétel készítése, amely a bíróság engedélye nélkül történik, és amely akár büntető-, akár polgári vagy közigazgatási perben tartott bírósági eljárási cselekmény – például tárgyalás, nyilvános ülés, előkészítő ülés, illetve a nyomozási bíró által kényszerintézkedés tárgyában tartott ülés – során készül, megvalósíthassa a minősített esetet. Ezekben az eljárásokban gyakran hangzanak el különösen érzékeny – akár bűnügyi – személyes adatok, amelyek kiemelt védelme szükségessé teszi az eljárásjogi rendelkezések kiegészítését büntető anyagi jogi eszközökkel is. A büntetőjogi védelem nemcsak a büntetőeljárás alanyaira, hanem a polgári és közigazgatási eljárások szereplőire is ki kell, hogy terjedjen, tekintettel arra, hogy ezekben az ügyekben is jellemzően olyan szenzitív adatok kerülhetnek napvilágra, amelyek jogellenes rögzítése vagy terjesztése súlyosan sértheti az érintettek jogait. Értelemszerűen az is a tényállás hatálya alá tartozik, ha a bírósági eljárás online közvetítéséről a hallgató készít további kép- és/vagy hangfelvételt. Tartalmilag ez is a bírósági eljárási cselekményről történő jogosulatlan rögzítésnek minősül, és az ilyen formában történő engedély nélküli másolatkészítés éppúgy alkalmas a fokozottan védett adatok megszerzésére, mint az eredeti eljárási helyszínen történő rögzítés. E jogsértő magatartás tehát szintén minősített esetként legyen büntetendő.

A Törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény módosításával bevezetett, az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás jogintézményére tekintettel új elkövetési magatartásként szabályozza az ilyen távoltartás szabályainak a megszegését.

Az új büntetőjogi tényállás azt a célt szolgálja, hogy a büntetőjogi fenyegetettség kilátásba helyezésével biztosítsa, hogy az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás szabályait az elítélt megtartsa. Az új tényállás a Btk. 222. § (1a) bekezdéséhez hasonló, az ott szereplő távoltartási formák szabályainak a megszegése jelenleg is bűncselekmény. Az elkövetési magatartás tehát a távoltartás szabályainak a megszegése, azonban a bűncselekmény célzatos, azaz a megállapításához az is szükséges, hogy a távoltartás szabályainak a megszegésére azzal a céllal kerüljön sor, hogy az elkövető a sértettet megfélemlítse vagy a magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon.

A Törvény célja a korrupció elleni határozottabb fellépés, valamint a gazdasági és hivatali vesztegetés tényállásai közötti szabályozási koherencia megteremtése. Ennek érdekében indokolt, hogy a hivatali vesztegetés esetében is minősített esetként kerüljön szabályozásra az üzletszerűen vagy bűnszövetségben történő elkövetés, ahogyan azt a gazdasági vesztegetés vonatkozásában a Btk. 290. § (3) bekezdése már jelenleg is tartalmazza. A módosítás így biztosítja a tényállások közötti összhangot, és a hivatali vesztegetés aktív oldala ezzel a passzív oldali szabályozással – különösen a Btk. 294. § (3) bekezdés b) pontjával – is konzisztenssé válik. Mindezzel a Törvény egyúttal megfelel az OECD Vesztegetés elleni munkacsoportja ajánlásainak is, amelyek a nyomozási határidőkre vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát, valamint a korrupciós ügyek hatékonyabb felderítését szorgalmazzák. Ezzel összefüggésben a Be. nyomozási határidőkre vonatkozó szabályai úgy kerülnek módosításra, hogy azok az adott bűncselekményhez tartozó büntetési tételkerethez igazodva határozzák meg a nyomozás időtartamát.

Az uniós jogalkotók minimumszabályok megállapítását tartották szükségesnek az EUSZ 29. cikke vagy az EUMSZ 215. cikke alapján elfogadott uniós korlátozó intézkedések megsértésére – illetve megkerülésére – vonatkozó bűncselekményi tényállások és szankciók meghatározásával kapcsolatban. Ennek jegyében az Európai Bizottság javaslatára az Európai Parlament és a Tanács megalkotta az uniós korlátozó intézkedések megsértése bűncselekményi tényállásainak és szankcióinak meghatározásáról és az (EU) 2018/1673 irányelv módosításáról szóló, 2024. április 24-i (EU) 2024/1226 európai parlamenti és tanácsi irányelvet (a továbbiakban: VURM Irányelv).

Az uniós korlátozó intézkedések meglehetősen bonyolult rendszert alkotnak. A jobb megismerhetőség és átláthatóság érdekében 2017. szeptember 29-én az Európai Unió Tanácsának észt soros elnöksége elindította az EU szankciós térkép internetes oldalt (EU Sanctions Map, a következő linken érhető el: https://sanctionsmap.eu/#/main), amely felhasználóbarát rendszerben segíti a keresést, megismerést. Az oldal jelenleg az Európai Bizottság kezelésében van.

Ugyan a magyar büntetőjog az uniós korlátozó intézkedések megsértését már a VURM Irányelv létrejötte előtt is szankcionálta a nemzetközi gazdasági tilalom megszegésének bűntette révén, azonban az irányelvi elvárás egy olyan meglehetősen részletes, szofisztikált törvényi tényállás, amelynek a jelenleg hatályos magyar szabályozás a túlzott általánossággal megfogalmazott, és nem minden jellemző elkövetési kört felölelő elkövetési magatartások, illetve a gondatlan elkövetés hiánya miatt nem felelt meg. A Törvény ennek megfelelően hozzáigazítja a Btk. 327. §-át a VURM Irányelv szabályozási elveihez és technikájához, egyúttal a jelenkor jogpolitikai kihívásaihoz is.

A Törvény a zárolási kötelezettség és a gazdasági tilalom megszegésén mint általánosan megfogalmazott elkövetési magatartáson túllépve a normavilágosság magasabb fokán, részletesebben, a VURM Irányelv által meghatározottak szerint a Btk. 327–327/D. §-okban szabályozza újra a kriminalizált magatartásokat, egyúttal racionalizálva és rendszerbe foglalva a releváns fogalmakat, a minősítő körülményeket és a büntetési tételeket is, ezzel koherensebb és átláthatóbb szabályozást alkotva.

A Törvény a korlátozó intézkedés megszegéséről mint általános magatartásról átteszi a hangsúlyt a korlátozó intézkedés megszegését eredményező konkrét magatartásformákra, mint az ügyletkötés, gazdasági tevékenység folytatása, vagy a szolgáltatásnyújtás. A korlátozó intézkedés megszegése lényegében az elkövetés módja, végcélja, amely valamely konkrét elkövetési magatartás tanúsításával valósul meg.

A Btk. 327. § szabályozza a klasszikusnak mondható, gazdasági tilalomsértéseket, köztük az általános alannyal rendelkező megkerülési tényállásokat. A 327/A. § a speciális alannyal rendelkező, zárolási kötelezettség megsértését rendeli büntetni, a 327/B. § az embercsempészéshez alakilag hasonlító, beutazási tilalom megszegéséhez történő segítségnyújtást, a 327/C. § pedig szintén speciális alannyal rendelkező, kijátszási jellegű magatartásokat büntet. A 327/D. § tartalmazza az értelmező rendelkezéseket.

A 327. § (1) bekezdése a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés a) és d)–g) pontjának való megfelelést szolgálja, amelyek szerint a büntetendő tényállások a következők:

a) pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások közvetlenül vagy közvetve történő rendelkezésre bocsátása jegyzékbe vett személy, szervezet vagy szerv részére vagy javára, uniós korlátozó intézkedésnek minősülő tilalom megsértésével;

d) ügyletek kötése vagy folytatása harmadik állammal, harmadik állam szerveivel, vagy harmadik állam vagy harmadik állambeli szervek közvetlen vagy közvetett tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló szervezetekkel vagy szervekkel, ideértve közbeszerzési vagy koncessziós szerződések odaítélését vagy végrehajtásának folytatását, amennyiben az adott magatartás tilalma vagy korlátozása uniós korlátozó intézkedésnek minősül;

e) áruk kereskedelme, behozatala, kivitele, eladása, vétele, átadása, továbbítása vagy szállítása, továbbá az említett árukhoz kapcsolódóan brókertevékenység, technikai segítségnyújtás biztosítása vagy egyéb szolgáltatások nyújtása, amennyiben az adott magatartás tilalma vagy korlátozása uniós korlátozó intézkedésnek minősül;

f) pénzügyi szolgáltatások nyújtása vagy pénzügyi tevékenységek végzése, amennyiben az adott magatartás tilalma vagy korlátozása uniós korlátozó intézkedésnek minősül;

g) az f) pontban említettektől eltérő szolgáltatások nyújtása, amennyiben az adott magatartás tilalma vagy korlátozása uniós korlátozó intézkedésnek minősül.

A Btk. új 327. § (1) bekezdését a) és b) pontra bontva volt indokolt megállapítani a normaszöveg lehető legmagasabb fokú pontossága és egyértelműsége, az eltérő értelmezési lehetőségek kiküszöbölése, illetve a VURM Irányelvnek való lehető legpontosabb megfelelés érdekében. A b) pont a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés a) és d) pontjának megfelelve személyi korlátozó intézkedések megsértését kriminalizálja, míg a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés e)–g) pontját átültető a) pontban ilyen személyi megkötés nincs, mivel ehelyütt tárgyi korlátozások megsértését rendeli büntetni a Törvény. Személyi korlátozás alatt azt kell érteni, amikor az uniós szankció bizonyos személyekkel történő interakcióra vonatkozik (pl. a jegyzékbe vett személyekre), tárgyi korlátozás alatt pedig azt, hogy bizonyos tárgyakra, ügyletekre vonatkozik a tiltás (pl. kettős felhasználású termékek, pénzügyi szolgáltatások).

A korlátozó intézkedések központi eleme mindig egy bizonyos tilalom vagy korlátozás, amelyet a korlátozó intézkedést előíró uniós norma határoz meg, a VURM Irányelv célja pedig e tilalmak megszegésének kriminalizálása, ezért a fenti átültetendő magatartások mindegyikében szerepel az a kívánalom, hogy korlátozó intézkedésnek minősülő tilalmat vagy korlátozást sértsen az adott magatartás. A Törvény alapfeltevése ennek megfelelően az, hogy e tilalmak, korlátozások megszegése útján vagy érdekében történik a konkrét elkövetés.

A VURM Irányelv 2. cikk 2. pontja alapján a „jegyzékbe vett személy, szervezet vagy szerv” olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, aki vagy amely uniós korlátozó intézkedések hatálya alá tartozik. A 327. § (1) bekezdés b) pontjának „tilalommal érintett személlyel, gazdálkodó szervezettel, külföldi gazdálkodó szervezettel vagy ezekre tekintettel más személlyel, gazdálkodó szervezettel, külföldi gazdálkodó szervezettel” kitétele lefedi a jegyzékbe vett személy, szervezet vagy szerv fogalmát, az ezekkel kapcsolatban álló releváns személyeket, továbbá a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés d) pontjában felsorolt harmadik államokat, azok szerveit, az ezek közvetlen vagy közvetett tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló szervezeteket, szerveket is.

A VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások közvetlenül vagy közvetve történő rendelkezésre bocsátása bármilyen magatartás lehet, amelynek eredményeképp az eszközök, illetve erőforrások elérhetővé válnak a tilalmazott személyek számára. Ezt a logikát követi a Btk. is, amikor büntetni rendeli a vagyon rendelkezésre bocsátását: az elkövető akár egyoldalúan is juttathat vagyont a korlátozó intézkedés hatálya alatt állónak, akinek erről nem is kell okvetlenül tudomással bírnia. A vagyon fogalmi körére a pénzmosás törvényi tényállásánál leírtak irányadók – azzal az értelemszerű különbséggel, hogy a vagyonnak itt nem kell büntetendő cselekményből származnia –, tehát ide tartozik a VURM irányelv 2. cikk 3. és 4. pontjában definiált pénzeszközök és gazdasági erőforrások fogalma is. A VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés a) és d) pontját átültető Btk. 327. § (1) bekezdés b) pont vonatkozásában ki szükséges emelni, hogy csak akkor valósul meg a bűncselekmény, ha a vagyon rendelkezésre bocsátása vagy az ügylet kötése a szankcióval sújtott személyi körrel, illetve kör részére történik meg, tehát ha személyi korlátozás kerül megszegésre. Ez annyiban tér el a Btk. 327. § (1) bekezdés a) pontja szerinti „tilalmazott ügylet” megkötésétől, hogy utóbbi esetben tárgyi korlátozást sért az elkövető, tehát valami olyan dologra vagy szolgáltatásra történik szerződéskötés, amelyre tilos, de nem szükségszerűen olyan személlyel, akivel tilos lenne; személyi korlátozás esetén viszont a szankcionált entitással történő ügyletkötés már önmagában szankciósértő. A Btk. 327. § (1) bekezdés a) pontjában a „tilalmazott” kitétel értelemszerűen nem csupán az ügyletkötésre, hanem a többi elkövetési magatartásra is vonatkozik, hiszen azoknak is tiltottnak kell lenniük

A VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés d) pont szerinti ügyletkötés, közbeszerzési vagy koncessziós szerződések odaítélése, végrehajtása; lényegében szerződéskötés és teljesítés. A Btk. Törvény szerinti új szövege tartalmazza az ügyletkötést mint elkövetési magatartást, amely a szerződéskötés folyamatának kezdetétől a szerződés teljesítésének megtörténtéig tart, és akár egyetlen szerződés megkötését, teljesítését vagy ezek bármely mozzanatát jelentheti. Bármilyen magatartás ide tartozhat, amely arra irányul, hogy a kötelem létrejöjjön vagy a már létrejött kötelem teljesedésbe menjen. Ide tartozhatnak olyan magatartások mint például a behozatal, kivitel, átadás, továbbítás vagy szállítás. Amennyiben ez a tevékenység nem a szoros értelemben vett szerződéskötésben, hanem többek között a gazdasági szereplők mindennapi ügyeinek vitelében, tárgyalásokban, szerződések teljesítésében, biztosításában – tehát egy gazdálkodó szervezet általános, mindennapi tevékenységében – nyilvánul meg, úgy gazdasági tevékenységről van már szó. Mind az ügyletkötés, mind a gazdasági tevékenység folytatása magában foglalja a közbeszerzési vagy koncessziós szerződések megkötését, teljesítést is.

A VURM irányelv 3. cikk (1) bekezdés e) pontja által büntetni rendelt tevékenységeket a Btk. két részre osztja: az áruk kereskedelme, behozatala, kivitele, eladása, vétele, átadása, továbbítása vagy szállítása, valamint az említett árukhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások nyújtása a 327. § (1) bekezdésében szerepel mint ügyletkötés, gazdasági tevékenység folytatása, valamint szolgáltatásnyújtás, míg az árukhoz kapcsolódó brókertevékenység, illetve technikai segítségnyújtás biztosítása a 327. § (2) bekezdésébe került.

A VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés f) pontjában szabályozott pénzügyi szolgáltatások, pénzügyi tevékenységek, valamint a g) pont szerinti egyéb szolgáltatások a Btk. 327. § (1) bekezdése alapján gazdasági tevékenység végzésének vagy szolgáltatásnyújtásnak minősülnek.

A VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés e)–g) pontját átültető Btk. 327. § (1) bekezdés a) pont vonatkozásában hangsúlyozni szükséges, hogy itt – a b) ponttal ellentétben – az elkövető nem alanyi, hanem tárgyi korlátozást sért meg, tehát nem a bizonyos személyekkel történő interakciót rendeli büntetni a törvény, hanem a bizonyos tárgyakra, szolgáltatásokra vonatkozót.

A módosító ponttal egyértelművé tett elkövetési magatartások (személyi tilalom, tárgyi tilalom megsértése) tekintetében lényeges, hogy az a) pont szerinti tárgyi tilalom sértése esetén a cselekmény rendbelisége az elkövetési magatartáshoz – ügylet kötése, stb. – igazodik, függetlenül attól, hogy adott esetben több korlátozást sért. Az ügyletek egységét a kialakult jogalkalmazói gyakorlat szerint lehet meghatározni. A b) pont szerinti elkövetési magatartás ugyanakkor a tilalmazott entitásokkal kötött ügylethez kapcsolódik, így ebben az esetben több tilalmazott entitással kötött ügylet több rendbeli cselekményt valósít meg. Elképzelhető továbbá, hogy egy adott ügylet tárgyi és személyi tilalommal is érintett, ebben az esetben viszont önmagában nem beszélhetünk két rendbeli cselekményről, pusztán abból az okból, hogy az ügylet az a) és a b) pont szerinti elkövetési magatartást is megvalósítja. Ilyen kettős elkövetés esetén a cselekmény rendbelisége az előbbiekben – az a) és a b) pontnál kifejtettek szerint – az ügyletek számához, és a tilalmazott személyek számához igazodhat, attól függően, hogy az elkövetés a szankciókat milyen módon sérti (több rendbeli cselekményt fog megvalósítani: egy tilalmazott személlyel több különálló ügylet kötése, illetve egy tilalmazott ügylet kötése több tilalmazott személlyel).

Az (5) bekezdés szerinti minősített esetek (e–g) pontok) – a hatályos szabályozáshoz igazdóan – az ügylet tárgyára tekintettel állapítanak meg súlyosabb büntetést. A minősített esetek ezen köre az (1) bekezdés szerinti elkövetési magatartások esetében akár a személyi, akár a tárgyi tilalom vonatkozásában irányadók, vagyis a tilalmazott személlyel ilyen tárgyra történő ügyletkötés súlyosabban minősül, függetlenül attól, hogy maga az ügylet tárgya adott esetben nincs tárgyi tilalom – szankció – hatálya alatt. Amennyiben a tárgyi tilalom az (5) bekezdés szerinti minősített esetként meghatározott tárgyra vonatkozik, úgy az ezzel kapcsolatos ügyletkötés attól függetlenül súlyosabban minősül, hogy az ügyletben érintett személy is szankciós listán szerepel-e vagy sem.

Mindez a (7) bekezdés szerinti gondatlan alakzat esetében is irányadó, vagyis ebben az esetben is igaz, hogy az ügylet tárgya határozza meg a gondatlan elkövetés megállapításának lehetőségét függetlenül attól, hogy az adott jogügylet az ügyben érintett tárgyra, személyre vagy mindkettőre figyelemmel szankciósértő-e.

A VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés e) pontjában szereplő árukhoz kapcsolódó brókertevékenység és technikai segítségnyújtás biztosítása lényegében sui generis előkészületi, vagy részesi magatartások, ezért külön bekezdésben szabályozza őket a Törvény. A brókertevékenység lényegében közvetítés, azaz a konkrét árukkal kapcsolatos jogügyletek, megállapodások megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység (ld. Ptk. 6:288. §-tól kezdődően a közvetítői szerződést), amely az adott eset körülményeitől függően előkészületi vagy részesi magatartás lehet, a technikai segítségnyújtás biztosítása pedig egyértelmű fizikai bűnsegély, viszont a VURM Irányelv szabályozási struktúrája az önálló bűncselekményként történő szabályozást tette szükségessé. Ezzel a sui generis előkészületi és bűnsegédi cselekménynek esetében is alkalmazható a Btk. 10. és 14. §-a, azaz e cselekményeknek is lehet kísérletük, illetve részesség társulhat hozzájuk, amelyet a VURM Irányelv 4. cikke vár el.

A Btk. 327. § új (3) bekezdése a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés i) pontjának való megfelelést szolgálja, amely az alábbi tényállást rendeli büntetni:

i) az illetékes hatóságok által olyan tevékenységek folytatására kiadott engedélyekben foglalt feltételek megsértése vagy teljesítésének elmulasztása, amelyek ilyen engedély hiányában uniós korlátozó intézkedésnek minősülő tilalom vagy korlátozás megsértésének minősülnek.

Megjegyzendő, hogy itt mindenképpen szükség van egy hatósági engedélyre, amelynek kereteit túllépi az elkövető, vagy a benne foglalt kötelezettséget nem teljesíti. Hatósági engedély hiányában – ezalatt értve azt az esetet is, amikor ugyan van engedély, de az a vitatottól teljesen eltérő tevékenységre vonatkozik – nem a (3) bekezdés szerinti cselekmény valósul meg, hanem az (1) bekezdésben meghatározott.

A tényállásnak három lényegi eleme van:

– a szankciósértés – azaz „célzat”, illetve eredmény –,

– a kifejezetten a szankcióval kapcsolatos – tehát nem más, attól független – engedély, valamint ennek az engedély túllépése –, és

– ennek a magatartásnak a kapcsolódása a szankcióhoz.

Itt tartalmi, és nem formai engedélysértésről van szó, tehát az engedélysértésnek magának érdemben kell sértenie az uniós korlátozó intézkedést.

A VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés h) pontja az ún. „kijátszási klauzula”, amelyben az intézkedések kijátszása a cél, és e cél eléréséhez társít az uniós jogalkotó különböző módszereket – összesen négy csoportba osztva, a i–iv. pontban szabályozva –, amelyek elkövetési magatartásként átültetésre kerülnek a magyar jogba. [Az uniós korlátozó intézkedések kijátszásának tilalmára vonatkozó szankciós jogi alapot ld. többek közt az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. március 17-i 269/2014/EU tanácsi rendelet (a továbbiakban: 269-es EU rendelet) 9. cikk (1) bekezdésében.]

A Btk. 327. § új (4) bekezdése a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés h) pont i. és ii. alpontjának való megfelelést szolgálja (a iii. és iv. pontot a Btk. 327/C. § transzformálja), amely az alábbi cselekményeket rendeli büntetni:

h) uniós korlátozó intézkedés kijátszása az alábbi módszerekkel:

i. jegyzékbe vett személy, szervezet vagy szerv közvetlen vagy közvetett tulajdonában vagy birtokában lévő vagy ellenőrzése alatt álló és uniós korlátozó intézkedés értelmében befagyasztandó pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások felhasználása, harmadik félre történő átruházása, vagy az azokkal kapcsolatos rendelkezési jog más módon történő gyakorlása e pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások eltitkolása céljából;

ii. hamis vagy megtévesztő információ közlése annak eltitkolása céljából, hogy a jegyzékbe vett személy, szervezet vagy szerv a tényleges tulajdonosa vagy haszonélvezője az uniós korlátozó intézkedés értelmében befagyasztandó pénzeszközöknek vagy gazdasági erőforrásoknak.

Célzatos bűncselekményről van szó, a célzat a nemzetközi korlátozó intézkedésben elrendelt tilalom kijátszása. A norma kifejezetten nevesíti az elkövetési tárgyat is, azaz a zárolási kötelezettséggel érintett vagyont – a vagyonfogalomra a Btk. 327. § (1) bekezdésénél, azaz a 3. cikk (1) bekezdés a) pont átültetésénél írtak változatlanul irányadók –, amely a VURM Irányelv terminológiájával lényegében az uniós korlátozó intézkedés értelmében befagyasztandó pénzeszközöket vagy gazdasági erőforrásokat jelenti.

A Btk. 327. § (4) bekezdés a–b) pontja pénzmosási magatartás azzal a jelentős különbséggel, hogy itt nem büntetendő cselekményből származó vagyonra történik az elkövetés, hanem zárolási kötelezettséggel érintett vagyonra. A c) pont szerinti eset a 327. § (2) bekezdéshez hasonlóan sui generis előkészületi, vagy részesi cselekmény.

E két bekezdés két lépcsőben, kumulatív rendszerben szabályozza a minősített eseteket. Az (5) bekezdés egy minősített eset fennállásához rendel súlyosabb – 1 évtől 5 évig terjedő –szabadságvesztést, míg a (6) bekezdés tovább megy azzal, hogy 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni az (5) bekezdésben felsorolt minősítő körülmények különböző együtt-állásait, azaz itt már legalább két minősítő körülmény áll fenn egyszerre. Kivételt képez a (6) bekezdés c) pontja, amely ötszázmillió forint feletti, azaz különösen jelentős elkövetési értéket jelöli meg, amely az összes értékhatár közül a legmagasabb, felső korláttal nem rendelkezik, tárgyi súlya kiemelt.

A VURM Irányelv 3. cikk (3) bekezdése alapján büntetni szükséges azokat a 3. cikk (1) bekezdés e) pontjának megfelelő magatartásokat, amelyeket súlyos gondatlanságból követtek el, legalább azokban az esetekben, amikor az adott magatartás az Európai Unió közös katonai listáján szereplő termékekre vagy az (EU) 2021/821 rendelet I. és IV. mellékletében felsorolt kettős felhasználású termékekre vonatkozik.

A magyar büntetőjogban a súlyos gondatlanság nem ismert fogalom, ezért a rendelkezés gondatlan alakzatként kerül átültetésre, amellyel a magyar jogalkotó megfelel az uniós irányelv minimumharmonizációs jellegének. A magyar jogalkotó e körben a Btk. 327. § (5) bekezdés e)–g) pontjai szerinti minősített esetek – tehát lényegében a fegyverembargó jellegű tilalmak megsértésének – gondatlan alakzatait rendeli büntetni.

Ez a bekezdés a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés b) pontjának való megfelelést szolgálja, amely az alábbi cselekményt rendeli büntetni:

b) jegyzékbe vett személyhez, szervezethez vagy szervhez tartozó, annak tulajdonában vagy birtokában lévő vagy ellenőrzése alatt álló pénzeszközök vagy gazdasági erőforrások befagyasztásának elmulasztása, uniós korlátozó intézkedésnek minősülő kötelezettséget megsértve.

A befagyasztási kötelezettség elmulasztásaként megjelenő irányelvi kötelezettséget a Btk. sajátképi különös bűncselekményként ülteti át annak ellenére, hogy a törvényi tényállás az általános alanyra jellemző „aki” fordulattal kezdődik, ugyanis csak az képes elkövetni e bűncselekményt, akinek jogszabályban meghatározott vagyon zárolási kötelezettsége van. E kötelezettség megszegése bármely magatartással megtörténhet, akár tevéssel, akár mulasztással.

A minősített esetek rendszere lényegében azonos a Btk. 327. § (5)–(6) bekezdésében foglaltakkal, azzal az értelemszerű különbséggel, hogy jelen esetben a cselekmény jellege kizárttá teszi a Btk. 327. § (5) bekezdés e)–g) pont szerinti – fegyverembargó jellegű tiltásokat megsértő – minősítő körülményeket, hiszen itt csak pénzeszközök és gazdasági erőforrások zárolásának megsértéséről lehet szó.

E rendelkezés a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés c) pontjának való megfelelést szolgálja, amely az alábbi cselekményt rendeli büntetni:

c) jegyzékbe vett természetes személy tagállam területére való belépésének vagy azon való átutazásának lehetővé tétele, uniós korlátozó intézkedésnek minősülő tilalom megsértésével.

Az (1) bekezdés a Btk. 353. § (1) bekezdésében büntetni rendelt embercsempészéshez alakilag hasonlító törvényi tényállás, az uniós korlátozó intézkedésben megfogalmazott beutazási tilalom megszegéséhez történő segítségnyújtást rendeli büntetni; lényegében olyan sui generis bűnsegédi magatartásról van szó, amelynek alapcselekménye – a beutazási tilalom megszegése – nem bűncselekmény. A bűncselekményt bárki megvalósíthatja.

A Törvény súlyosabban rendeli büntetni a hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként történő elkövetést.

E rendelkezés a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés h) pont iii. alpontjának való megfelelést szolgálja, amely az alábbi tényállást rendeli büntetni:

h) uniós korlátozó intézkedés kijátszása az alábbi módszerekkel:

iii. jegyzékbe vett természetes személy által, vagy jegyzékbe vett szervezet vagy szerv képviselője által azon uniós korlátozó intézkedésnek minősülő kötelezettség teljesítésének elmulasztása, amely szerint a hozzá tartozó, tulajdonában vagy birtokában lévő vagy ellenőrzése alatt álló, valamely tagállam joghatósága alá tartozó pénzeszközöket vagy gazdasági erőforrásokat be kell jelentenie az illetékes közigazgatási hatóságoknak.

Az uniós korlátozó intézkedéseket elrendelő tanácsi rendeletek tartalmazhatnak a jegyzékbe vett személyek számára a saját vagyonukra vonatkozó bejelentési kötelezettséget, amelynek megszegése a korlátozó intézkedés kijátszásának minősül [pl. 269-es EU rendelet 9. cikk (2) bekezdés a) pont].

Ez a törvényi tényállás speciális alanyt feltételező szubszidiárius bűncselekmény, hiszen csak az képes megvalósítani azt, aki zárolási kötelezettséggel érintett vagyon felett rendelkezik, és jogszabály alapján bejelentési vagy adatszolgáltatási kötelezettsége lenne, de azt elmulasztja, illetve csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.

E rendelkezés a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés h) pont iv. alpontjának való megfelelést szolgálja, amely az alábbi tényállást rendeli büntetni:

h) uniós korlátozó intézkedés kijátszása az alábbi módszerekkel:

iv. uniós korlátozó intézkedésnek minősülő olyan kötelezettség teljesítésének elmulasztása, amely szerint közölni kell az illetékes közigazgatási hatóságokkal a befagyasztott pénzeszközökre vagy gazdasági erőforrásokra vonatkozó információkat, vagy olyan információkat, amelyek jegyzékbe vett személyekhez, szervezetekhez vagy szervekhez tartozó, azok tulajdonában vagy birtokában lévő vagy ellenőrzése alatt álló, valamely tagállam területén található olyan pénzeszközökre vagy gazdasági erőforrásokra vonatkoznak, amelyek nincsenek befagyasztva, amennyiben az ilyen információkat szakmai kötelezettség teljesítése során szerezték meg.

Ez a törvényi tényállás is speciális alanyt feltételező szubszidiárius bűncselekmény, hiszen csak az képes megvalósítani azt, aki foglakozásánál fogva bejelentési kötelezettséggel rendelkezik, illetve csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.

A Törvény súlyosabban rendeli büntetni a hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként történő elkövetést.

A Törvény e §-ban szabályozza a nemzetközi gazdasági tilalomra vonatkozó értelmező rendelkezéseket.

Tekintettel arra, hogy a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése nem csupán uniós korlátozó intézkedés megsértésével történhet, ezért indokolt volt létrehozni a nemzetközi korlátozó intézkedés gyűjtőfogalmát, amelybe beletartozik az uniós korlátozó intézkedés, az ezeket végrehajtó nemzeti jogszabály, valamint az ezekhez hasonló célt szolgáló, Magyarország számára nemzetközi jogi kötelezettséget keletkeztető szabály (ENSZ BT korlátozó intézkedés).

A Törvény szerint a Btk. 327. § (4) bekezdés a) pontja a VURM Irányelv 3. cikk (1) bekezdés h) pont ii. alpontjának való megfelelést szolgálva tartalmazza a tényleges tulajdonos fogalmát, egyszer már szerepel a jelenleg hatályos kódexben, a gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása bűntetténél. A két fogalom eltér egymástól. A Btk. hatályos 409. § (3) bekezdése alapján „tényleges tulajdonosnak minősül az a személy vagy gazdálkodó szervezet, aki, illetve amely a gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább tíz százalékával vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti meghatározó befolyással rendelkezik.” Ez a fogalom kizárólag a Btk. 409. §-ra vonatkozik. A Törvény szerinti 327/D. § b) pontja szerinti tényleges tulajdonos fogalma ennél bővebb, lényegében a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (Pmt.) 3. § 38. pontjának definíciójára hivatkozik, továbbá csak a Btk. 327–327/C. §-ra vonatkozik.

A halálbüntetés, a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés során alkalmazható áru új meghatározása csak szövegtechnikailag változott, lényegileg a hatályos definícióval megegyezik.

A kettős felhasználású termék definícióját értelmező rendelkezésként eddig a Btk. 330. § (4) bekezdés b) pontja tartalmazta a Btk. 330. §-ra vonatkoztatva. A VURM Irányelv átültetésével azonban a kettős felhasználású termék a Btk. 330. §-án kívül bekerült a 327. §-ba is, ezért fejezeti szintű értelemző rendelkezésre lett szükség. Ennek megfelelően a Btk. 330. § (4) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezésre kerül, hogy a definíció átkerüljön az új 330/A. §-ba. A rendelkezés aktualizálására is sor kerül, mivel a kettős felhasználású termékek kivitelére, az azokkal végzett brókertevékenységre, az azokkal kapcsolatos technikai segítségnyújtásra, valamint azok tranzitjára és transzferjére vonatkozó uniós ellenőrzési rendszer kialakításáról szóló, 2021. május 20-i (EU) 2021/821 európai parlamenti és tanácsi rendelet 31. cikkének első mondata a 428/2009/EK rendeletet hatályon kívül helyezte, így a hatályos hivatkozás meghaladottá vált.

A módosítás azért is szükséges, mert a nem minden, a jelenlegi definíció szerint kettős felhasználású termék kivitele engedélyköteles; csak meghatározott műszaki-technikai paraméterek, anyagösszetétel esetén van szükség kiviteli engedélyre.

A 2021/821 (EU) európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 1. pontja alapján:

»1. „kettős felhasználású termékek”: azok a termékek, beleértve a szoftvert és a technológiát is, amelyek polgári és katonai célokra egyaránt felhasználhatók, és amelyek körébe beletartoznak azok a termékek, amelyek felhasználhatók nukleáris, vegyi vagy biológiai fegyverek vagy hordozóeszközeik tervezésére, kifejlesztésére, gyártására vagy alkalmazására, ideértve azokat a termékeket is, amelyek egyaránt felhasználhatók nem robbantási célokra és nukleáris fegyverek vagy más nukleáris robbanószerkezetek előállításához történő, bármilyen formájú hozzájárulás céljára;«

A 3. cikk (1) bekezdése alapján az I. mellékletben felsorolt kettős felhasználású termékek kivitele engedélyköteles. Lényegében erre a körre hivatkozik a VURM irányelv 3. cikk (1) bekezdés e) pontja is.

A Btk. 330/A. § szerinti meghatározás vonatkozik továbbá a Btk. 330. § által büntetni rendelt kettős felhasználású termékkel visszaélés cselekményére is, amelynek esetében az engedély nélküli vagy az engedély kereteit túllépve történő forgalomba hozatal, illetve az engedélytől eltérő felhasználás büntetendő, ekként az engedélyhez nem kötött termékek szerepeltetése a definícióban nem indokolt.

A Törvény mindezekkel összefüggésben az uniós korlátozó intézkedések megsértése bűncselekményi tényállásainak és szankcióinak meghatározásáról és az (EU) 2018/1673 irányelv módosításáról szóló, 2024. április 24-i (EU) 2024/1226 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfeleléshez szükséges módosításokat tartalmazza a Btk.-ban, a Be.-ben és a Jszbt.-ben.

Az internetes agresszió esetében indokolt annak biztosítása, hogy a cselekmény, csak a sértett kezdeményezése – magánindítványa – alapján indulhasson meg.

Az egyszerűsített átadás esetén a terhelt beleegyezésétől számított tíz nap áll a külföldi hatóság rendelkezésére, hogy a visszaszállítási garanciát megküldje a Fővárosi Törvényszék részére. Amennyiben ez a határidő eredménytelenül telik el, a hatályos szabályozás szerint a terheltet szabadítani kell. A módosítás az egyszeri, maximum tíz nappal történő hosszabbítás lehetőségének bevezetésével meggátolja, hogy az előforduló késedelem az egyébként gyors eljárásnak akadályát képezze.

Az ideiglenes átadás és az ideiglenes átszállítás szabályozásának koherenciáját a magyar bíróság által kibocsátott európai elfogatóparancs esetében is szabályozni kell, ahogy azt is, hogy erre milyen módon, a melléklet szerinti formanyomtatvány alkalmazásával kerülhet sor.

Az eljárás hatékonyságát biztosítja, ha a megtagadási okokról a bíróság az ügyiratok alapján is rendelkezhet.

A módosítás célja, hogy az EUtv. is megfeleljen az uniós korlátozó intézkedések megsértése bűncselekményi tényállásainak és szankcióinak meghatározásáról és az (EU) 2018/1673 irányelv módosításáról szóló, 2024. április 24-i (EU) 2024/1226 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, különösképpen a 12. cikk (3) bekezdésnek.

Az egyes hatósági ügyekre vonatkozó végrehajtási szabályok és az eltérő ágazati szabályok miatt problémát jelent az egyes eljárásokban az eseti gondnok, illetve eseti gyám eljáró hatóságok általi kirendelése. A kiskorúak és a gondnokoltak védelme érdekében különösen fontos a gyámhivatali közreműködés, ezért indokolt, hogy az eseti gyámot és az eseti gondnokot az egységes jogalkalmazás érdekében a gyámhivatal rendelje ki. Emellett a rendelkezés jogtechnikai jellegű módosítást is tartalmaz.

A Törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény módosításával bevezetett, az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás jogintézményére tekintettel rendezi ezen új típusú távoltartás családi jogi jogkövetkezményeit.

Jogtechnikai jellegű módosítás.

Az átalakulás, egyesülés, szétválás során a jogelőd társaság (társaságok) minden tagja számára nyitva áll annak lehetősége, hogy ha e szervezeti változást nem tudja, vagy nem kívánja megakadályozni, de az annak eredményeként létrejövő jogutódban (jogutódokban) részt venni nem akar, az átalakuló, egyesülő, szétváló jogi személytől való távozási szándékát bejelentse, a szervezeti változás végrehajtása esetére, a vele való elszámolást kérve.

Az is bekövetkezhet ilyen szervezeti változások esetén, hogy a jogutódba vagy a jogutódok valamelyikébe új tag csatlakozik akár tőkepótlás érdekében, akár más okból.

A leválásra, mint a kiválás különleges esetére a fenti szabályok alkalmazandóak, és számos leválásnál erre szüksége is van.

A nyilvánosan működő részvénytársaságok esetén a leválás az egyetlen szétválási módozat, amely véghez vihető, hiszen itt egyetlen olyan, a leválással keletkező jogutód van, amelyben egyedüli tag maga a szétváló társaság. A tagok ennek megfelelően abban tagsági viszonyt nem létesíthetnek, emiatt erre nézve szándékukat sem kell vizsgálni.

Ugyanakkor technikai problémát okoz a nyilvánosan működő részvénytársaságok leválásánál az a szabály, amely a leválásnál is megengedi a tagok – leválás miatti – távozási szándékának bejelentését, valamint azt, hogy a szétváló jogi személybe új tag csatlakozhasson. Az új tag csatlakozása szükségtelen, hiszen a leválasztott vagyon a leválással létrejövő jogi személy részére rendelkezésre áll, a szétváló nyilvánosan működő részvénytársaság tulajdonosi és vagyoni struktúráját pedig az új tag csatlakozásával járó tőkepótlás szükségtelenül megzavarná, ami a többi tag számára is kifogásolható lehet.

Amennyiben a tagok leválás miatti távozását nyilvánosan működő részvénytársaságok leválása esetére is megengednénk, ez feltételezné, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság minden részvényesét megnyilatkoztassa arra nézve, hogy tagsági viszonyát a leválás esetére fenntartja-e. Ez azonban a részvényesek nagy száma és a részvényforgalom miatti állandó változások folytán technikailag kivitelezhetetlen. Megengedése ugyanakkor indokolatlan is, mert a részvényes, ha a leválással nem ért egyet, vagy tagsági viszonyát a leválás esetére nem kívánja fenntartani, részvényét bármikor elidegenítheti a részvényátruházás általános szabályai szerint. Ha pedig valaki a szétváló nyilvánosan működő részvénytársaság részvényese szeretne lenni, nincs elzárva attól, hogy a rendes piaci forgalomban (de nem a leválási folyamat révén) részvényt szerezzen.

Miután észszerű gazdasági szükséglet, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságok számára legalább a leválás megvalósítása lehetőségének eszköze rendelkezésre álljon, a Ptk.-ban rendelkezni kellett a Ptk.3:42. § szabályainak a leválás esetében való alkalmazási tilalmáról.

A Törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény módosításával bevezetett, az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás jogintézményére tekintettel rendezi ezen új típusú távoltartás családi jogi jogkövetkezményeit.

Az egyes hatósági ügyekre vonatkozó végrehajtási szabályok és az eltérő ágazati szabályok miatt problémát jelent az egyes eljárásokban az eseti gondnok, illetve eseti gyám eljáró hatóságok általi kirendelése. A kiskorúak és a gondnokoltak védelme érdekében különösen fontos a gyámhivatali közreműködés, ezért indokolt, hogy az eseti gyámot és az eseti gondnokot az egységes jogalkalmazás érdekében a gyámhivatal rendelje ki.

Minden átalakulásnál neuralgikus kérdés az átalakulással létrejövő jogi személy által végzendő, de korábban a jogelőd jogi személy tevékenységi körébe tartozott engedélyköteles tevékenységek sorsa.

Az engedélyezési eljárásra átalakulás esetében is sor kell kerüljön, az engedélyezés feltételeinek fennállását a jogutódnál is ellenőrizni kell. Az engedélyköteles tevékenységek rendkívül változatosak, számos különféle személyi és tárgyi feltétel meglétét kell vizsgálni. Kizárólag az engedélyező hatóság döntheti el, hogy a jogutódnak – új engedély kiadása vagy a régi engedélynek a jogutódlás tárgyában való módosítása révén – az engedélyköteles tevékenység végzése biztosítható-e.

Vannak olyan engedélyköteles tevékenységek, amelyeknél a tevékenység végzése rövidebb ideig, az engedélyezési eljárás tartamára minden nehézség nélkül felfüggeszthető. Más esetekben azonban olyan tevékenységről van szó, amelynek folyamatos végzése társadalmi, közösségi érdek, vagy a végzésével való felhagyás technikai akadályokba ütközik. Ezeknek az engedélyezési eljárás tartamára történő szüneteltetése megoldhatatlan. Ugyanakkor az sem téveszthető szem elől, hogy e tevékenységek általában olyan szenzitív feladatok végzésével járnak, amelyeknél – éppen az állam, a közösség érdekében – biztosítani kell, hogy a hatósági vizsgálat a lehető legteljesebb mértékben végbemenjen, mivel ez többnyire fontos személy-és vagyonbiztonsági kérdés. A tevékenység jellegétől függően a fenti okokból arra is sor kerülhet, hogy az engedélyezési eljárás tartamára – de legfeljebb a jogutód bejegyzésétől (vagy az átalakulás joghatásainak beálltától) számított hatvan napra – a jogutód a tevékenység végzésére ideiglenes felhatalmazást kapjon, ha ezt eltérő jogszabályi rendelkezés vagy hatósági határozat ki nem zárja.

Egyes ágazati jogszabályok (például az energiaipar területén a GET és a VET, vagy a fúziókontroll vonatkozásában a Tpvt.) kezelik ezt a helyzetet, és szem előtt tartva a folyamatos működés igényét, egyféle ideiglenes engedély jogintézményét rendszeresítik. Az engedélyköteles tevékenységek palettája azonban rendkívül széles, az engedélyezési feltételek szerteágazóak, nincs olyan törvényi szabályozás, amely a felmerülő kérdéseket egységesen szabályozná.

Ezért a jogutódlás melletti megszűnés esetére jelen törvénynek kell meghatározni azokat a normákat, amelyek lehetővé teszik, hogy az engedélyköteles tevékenységek – melyeknél az általános jogutódlás nem lehetséges – szükség esetén megszakítás nélkül végezhetőek legyenek a jogutód jogi személy által, de ugyanakkor az engedély kiadásához illetve a jogutód tekintetében történő módosításához szükséges hatósági vizsgálat is végbemehessen. Az engedélyezési eljárást le kell folytatni, de rendezni kell, hogy annak kezdeményezésére ki jogosult, és az engedélyezési eljárás megindításának legkorábbi időpontját a kontinuitás fenntartása érdekében előre kell hozni, azzal nem lehet megvárni a bejegyzési eljárás befejeztét vagy az átalakulás joghatásainak beálltát. Erre a legalkalmasabb időpont az átalakulásról véglegesen meghozott legfőbb szervi döntés napja, mert ekkor már az átalakulás tárgyában az átalakuló jogelődnél a végső döntés megszületett. Ha ettől az időponttól kezdve a hirdetményi időtartamot és az esetleges átalakulási joghatások beálltát is hozzászámítjuk, nagy valószínűséggel elegendő idő áll rendelkezésre az engedélyezési eljárás lefolytatására.

A tevékenység folyamatosságát a szabályozás (hasonlóan a VET rendelkezéseihez) úgy kívánja biztosítani, hogy azt – eltérő jogszabályi rendelkezés vagy hatósági tilalom hiányában az átalakulás bejegyzésétől (vagy a joghatás beálltától) számítottan az engedélyezési eljárás tartamára, de legfeljebb hatvan napra az átalakulással keletkező jogi személynek (személyeknek), melyek az engedélyköteles tevékenység vonatkozásában jogutódnak tekintendők – megengedi. Ez alatt az időtartam alatt törvényi felhatalmazással, de hatósági engedély nélkül történik a kérdéses tevékenység gyakorlása, ezért ennek az állapotnak a Tervezet szűk időkeretet határoz meg. Az engedélyezési eljárás elhúzódása (noha mind a kérelmezőnek mind a hatóságnak törekednie kell a gyors ügyintézésre) sem oldhatja fel a fenti felhatalmazás időbeli korlátait. Az ideiglenes jogutódkénti tevékenység-végzés végső határidejeként megállapított, a jogutód jogi személy bejegyzésétől (vagy ha az átalakulás joghatásainak beálltára későbbi időpontot jelöltek meg, akkor ettől) számított hatvanadik naptól a felhatalmazás megszűnik, akkor is, ha az engedélyezési eljárás még folyamatban volna. Ekkortól tehát a jogutód az engedélyköteles tevékenységet a hatósági határozat megszületéséig (véglegessé válásáig) nem végezheti, arra való jogosultsága pedig e határozat tartalmától függ. A Tervezet (figyelemmel arra, hogy az átalakulás joghatása beálltának meghatározása magyar szabályozási sajátosság, viszont vannak olyan engedélyköteles tevékenységek, amelyek országhatárokon átívelők, vagy uniós vonatkozásúak) kezelni kívánta azt a helyzetet, amikor az átalakulást és a jogutódot a nyilvántartásba bejegyezték, azonban ennek joghatása csak később áll be. A hatósági eljárás megindítására az (1) bekezdés az átalakuló (jogelőd) jogi személyt felhatalmazza, azonban gondoskodni kellett a hatósági eljárásban a jogutód képviseletéről is addig az időpontig, amíg teljes jogalanyiságát megszerzi.

Az új 6/A. § (4) bekezdése szerint az előbbi előírások csak akkor érvényesülnek, ha ágazati jogszabály az adott tevékenységre eltérő szabályozást nem ad. Ilyen esetben ugyanis a jelen előírásokhoz képest speciális ágazati rendelkezés elsőbbsége érvényesül.

Az új 6/A. § (5) bekezdése egy, az engedélyezési feltételek egyikével kapcsolatos, gyakran felmerülő problémát kíván megoldani, amely abból adódik, hogy az átalakulás esetére deklarált általános jogutódlás az engedélyköteles tevékenységekre nem irányadó. Olyankor, ha az engedély kiadásának előfeltétele a kérelmező jogi személy előzetes, meghatározott idejű folyamatos működése, ez az átalakulással újonnan keletkezett jogi személy vonatkozásában nyilvánvalóan hiányozni fog. Ezért a Tervezet úgy rendelkezik, hogy – ha e feltétel az átalakuló jogelőd jogi személynél megvalósult – a folyamatos működést az átalakulással létrejövő jogi személynél is teljesítettnek kell tekinteni, és ugyanígy rendelkezik olyan esetre is, amikor a jogutódnak valamely kedvezmény elnyerése vagy egyéb előéleti feltétel megvalósulása szükséges.

Az új 6/A. § (6) bekezdése értelmező rendelkezést tartalmaz, tekintve, hogy a közigazgatásban nincs az engedélyezési eljárásokra egységes központi szabályozás. Az engedélyeztetés alá eső tevékenységek, a kapcsolódó hatósági eljárások, aktusok jellege, elnevezése, a hozható határozatok, eljárási cselekmények rendkívül sokszínűek. Az értelmező szabály világossá teszi, hogy a 6/A. § előírásai minden olyan hatósági eljárásra, aktusra irányadóak, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy jogi személy valamely tevékenység jogszerű ellátásához elengedhetetlen felhatalmazást megkapja.

Az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény (a továbbiakban: Átv.) 12. §-a egyesülés esetére az átalakulás szabályainak megfelelő alkalmazását írja elő. Ennek értelmében az új 6/A. § előírásai is érvényesülnek az egyesülés valamennyi esetében, azonban figyelemmel kellett lenni arra a körülményre, hogy az egyesülésben részt vevő jogi személyeknek nem mindegyike végez olyan engedélyköteles tevékenységet, melyet a jogutódként létrejövő, – összeolvadásnál új, beolvadásnál a fennmaradó, átvevő jogi személy – folytatni kíván. Mivel az átalakulással szemben az egyesülésnél nem egy, hanem legalább két, olykor ennél is több jogi személy vesz részt a folyamatban, rendezni kellett, hogy a hatósági eljárást az egyesülés bejegyzésének, illetve joghatásai beálltának időpontjához képest melyik jogi személy kezdeményezheti, továbbá az új 6/A. §-hoz fűzött indokolásban vázolt okokból a bejegyzés és a joghatás beállásának ideje közötti képviselet kérdését is.

A szétválásnál az Átv. 17. § az átalakulás és az egyesülés közös szabályaira visszautal, ez azonban nem elegendő. Az új 6/A. § megfelelő alkalmazásához kisegítő szabályt kellett adni a szétváló jogelőd által végzett engedélyköteles tevékenység sorsára nézve, ha az valamelyik jogutódhoz kerülne a vagyonmegosztás következtében.

Ennek oka, hogy bár az átalakuláshoz hasonlóan a szervezeti változás kiindulásánál itt is egyetlen jogi személy van, azonban a folyamat végpontjában a szétválásnál – az átalakulással ellentétben – legalább két, olykor ennél is több jogi személy keletkezik. Ezt a különbséget a szétválás közös szabályai között úgy kezeli a módosítás, hogy meghatározza: csak az a jogutód válhat engedélyessé az új 6/A. § megfelelő alkalmazásával, amelyikhez az engedélyköteles tevékenységet a szétválási szerződés telepítette. A hatósági eljárás kezdeményezésére és a képviseletre vonatkozóan speciális szétválási szabály alkotása szükségtelen, mivel az új 6/A. § e vonatkozásban a szétválás eseteire is vonatkoztatható.

Az Átv. a Ptk. 3:321. § (2) bekezdésében végrehajtott módosítást képezi le a 38/A. §-ban, a Ptk. rendelkezés indokolásában ismertetett okokból. A nyilvánosan működő részvénytársaság részvényese nem dönthet úgy, hogy a szétváló társaságban tagsági viszonyát megszünteti a leválásra tekintettel, és a szétváló nyilvánosan működő részvénytársaságba leválás címén új tag nem csatlakozhat. Erre figyelemmel a tagsági viszonynak a leválásra tekintettel történő megszüntetésével és keletkeztetésével kapcsolatos általános szabályok a nyilvánosan működő részvénytársaság leválása során nem alkalmazhatóak. Ezek ugyanis különösen megnehezítenék, technikailag végrehajthatatlanná tennék a nyilvánosan működő részvénytársaságok leválási folyamatát. Annak természetesen nincs akadálya, hogy a szétváló részvénytársaság részvényese a piaci forgalomban részvényét értékesítse, és annak sem, hogy – aki a társaság részvényese szeretne lenni – részvényt vásároljon.

A Ptk. 5:159/B. § (6) bekezdése szerint építményi jogot fogyasztó a tulajdonát képező ingatlanon nem alapíthat és ilyen jogot fogyasztó – az öröklés kivételével – nem szerezhet. E rendelkezés alkalmazása során jogbizonytalanság merült fel abban, hogy a természetes személy az ingatlanra alapított építményi jog alkalmazása során mikor tekinthető fogyasztónak.

A Törvény a Ptk. idézett rendelkezésének alkalmazását megkönnyítendő az építményi joggal érintett ingatlan jellegére, természetére, illetve a rendeltetésére tekintettel egy olyan törvényi fikciót állít fel, amely kizárja, hogy az érintett ingatlanra ilyen jogot alapító (engedő) vagy megszerző természetes személy fogyasztónak minősülhessen. Ezt azzal kívánja elérni, hogy bizonyos ingatlanokat – a rájuk általában vagy tipikusan jellemző rendeltetésre és hasznosítási módra tekintettel – olyannak nyilvánít, amelyek esetében a természetes személyt az üzleti tevékenysége körében eljárónak kell tekinteni, abban az esetben is, ha egyébként a szakmája vagy önálló foglalkozása körében való eljárás nem lenne megállapítható, vagy az építményi jog alapítását vagy szerzését nem üzleti tevékenysége keretében, illetve ennek részeként végezné.

A javasolt szabály alkalmazása szempontjából az építményi jog alapításával érintett ingatlanok jellegének, természetének, illetve a rendeltetésének van meghatározó szerepe. Ha tehát az adott ingatlan ezen jellege, természete, illetve rendeltetése alapján jellemzően üzleti tevékenység folytatására szolgál (pl. az ingatlan jellemzően mezőgazdasági vagy ipari termelés folytatására, illetve ehhez kapcsolódó vagy más szolgáltatás nyújtására szolgál), függetlenül attól, hogy annak ilkyen célú hasznosítása a konkrét esetben megállapítható-e vagy sem, az építményi jogot alapító (engedő) vagy szerző természetes személy nem tekinthető fogyasztónak, ebből következően az ilyen személy az ingatlanon építményi jogot alapíthat (engedhet) vagy szerezhet. Az említett rendeltetésű vagy hasznosítású ingatlanok esetén a fogyasztóként való eljárás ugyanis nem kerülhet szóba.

A javasolt szabályozás természetesen nem zárja ki azt, hogy a rendeltetésére tekintettel ilyen ingatlannak nem minősülő, építményi jog alapításával érintett ingatlanok (pl. lakhatást szolgáló ingatlanok) esetén is megállapítható legyen, hogy a természetes személy a szakmája, önálló foglalkozás vagy üzleti tevékenysége körében járt el, így ez okból nem minősülhet fogyasztónak. Ebben az esetben azonban továbbra is a szerződéskötés konkrét céljának és egyéb körülményeinek gondos vizsgálata és mérlegelése alapján kell eldönteni azt, hogy a szerződéskötés során eljáró természetes személy fogyasztói minősége megállapításának feltételei fennállnak-e vagy sem.

A módosítás hiánypótló rendelkezésként rögzíti a végrehajtásért felelős szerv szervezeti egységei közötti áttétel és a határozat kézbesítése iránti intézkedés megtételének a határidejét, az elintézési határidő kezdőidőpontját, továbbá azt is, hogy az elintézési határidőbe az áttétel ideje nem számít bele. A módosítás a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása esetére egyszerűsítést is bevezet az indokolási kötelezettséggel kapcsolatosan.

A módosítás eredményeként a végrehajtásért felelős szerv határozata hivatalból vagy kérelemre kiegészíthető lesz abban az esetben is, ha jogszabály szerinti kötelező tartalmi elem maradt ki a határozatból. Bevezetésre kerül új jogintézményként a végrehajtásért felelős szerv határozatának saját hatáskörben történő módosítása vagy visszavonása, ha megállapítja, hogy határozata jogszabályt sért. A módosítást célszerűségi szempontok indokolják, a megoldás hasonló a közigazgatási rendtartásról szóló törvény szerinti szabályozáshoz. Ezzel elkerülhető lesz, hogy kizárólag a határozattal szembeni panasz elbírálása keretében küszöböljék ki a jogszabályellenességet. A szabályozás erre hat hónapos határidőn belül teremt lehetőséget, ez ugyanis a panasz – mulasztás igazolása mellett történő – benyújtásának a határideje. Ez alól kivételt képez a törvényességi felügyeletet ellátó ügyész felhívása vagy rendelkezése alapján kerül erre sor.

A módosítás a döntés érdemét érinti, míg a kiegészítés új szabálya szerint arra akkor kerülhet sor, ha jogszabály alapján kötelező tartalmi elem pótlásáról van szó. Garanciális elemként a módosítás vagy a határozat visszavonása esetén az erről hozott határozatot mindazokkal közölni kell, akikkel az alaphatározatot közölték, valamint akikre nézve a megváltoztatás folytán az rendelkezést tartalmaz, továbbá a határozattal szemben ugyanolyan jogorvoslatnak van helye, mint amely az eredeti határozattal szemben benyújtható.

A Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontjában megjelölt személy elleni erőszakos bűncselekmény sértettjeinek hatékonyabb védelme érdekében, hogy nyilatkozatukat félelem nélkül szabadon megtehessék, a módosítás a sértett feltételes szabadsággal kapcsolatosan írásban megtett nyilatkozata, illetve a büntetés-végrehajtási bíró előtt szóban megtett nyilatkozatáról felvett jegyzőkönyv tekintetében az irat megismerését kizárja, tovább ezen iratok zárt kezeléséről rendelkezik. Az iratmegismerés korlátozása továbbá felmerült a büntetés-végrehajtási szerv előterjesztéséhez kapcsolódó pszichológusi véleménnyel kapcsolatosan is.

Ezzel összefüggésben továbbá a módosítás a sértett részére kezdeményezési lehetőséget teremt arra, hogy a nyilatkozat tartalmi ismertetésének a mellőzését kérje a büntetés-végrehajtási bírótól, mely kérelem esetén a mellőzés tekintetében mérlegelési lehetőség nincs. A kérelem megalapozottsága körében ugyanis olyan szubjektív elemeket kellene vizsgálni, hogy van-e alapja a sértett félemének, miközben a sértettel szemben súlyos jogsértés történt az elkövető részéről. A büntetés-végrehajtási bírót azonban ez esetben is kötné, hogy a nyilatkozatban foglalt tényállítások valóságtartalmát vizsgálja. A módosítás a sértetti nyilatkozat tartalmi ismertetésének mellőzését abban az esetben is lehetővé tenné, ha a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadság kérdésében való nemleges döntését más indokokra alapozta.

A módosítás megteremti a lehetőségét annak, hogy ha a sértett a feltételes szabadságra bocsátás esetére az elítélt szemben külön magatartási szabályként távoltartás elrendelést kezdeményezte, de annak elrendelését a büntetés-végrehajtási bíró különös méltánylást érdemlő esetben mellőzte, a sértett a rendelkezés mellőzésére tekintettel fellebbezéssel élhessen. E jog gyakorlása érdekében a sértett részére ez esetben a büntetés-végrehajtási bíró kézbesíti a határozatot. Ha kizárólag a sértett jelentett be fellebbezést, a módosítás erre a kérdésre korlátozza a másodfokú bíróság felülbírálatát.

A sértett a Bv. tv. 13. §-a értelmében az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának időpontjáról értesítést kap. Ugyanakkor, ha a sértett a feltételes szabadságra bocsátás elbírálására vonatkozó büntetés-végrehajtási bírói eljárásban nyilatkozatot tesz, indokolt, hogy a nemleges döntésről is értesülhessen.

Az elzárás végrehajtás érdekében történő felhívás kiadása 2022. március 1-jei hatállyal került át a BVOP feladatkörébe. A módosítás nem célozta a rendbírság helyébe lépő elzárás letöltésére történő felhívás feladatkör átadását, ugyanakkor a joggyakorlat bizonytalan volt a tekintetben, hogy ezt ki adja ki, ugyanis a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtására vonatkozó szabályozás visszautal az elzárásra. Az egységes joggyakorlat érdekében szükséges a jogszabályi koherenciát biztosító módosítás.

A módosítás arra az esetre, ha kizárólag a sértett jelentett be fellebbezést a távoltartás mellőzésére tekintettel, e kérdésre korlátozza a másodfokú bíróság felülbírálati jogát. Indokolt továbbá a fellebbezésre jogosultak körének kiterjesztése a sértettre, akinek esetében nem általános fellebbezési jogról beszélhetünk, hanem kizárólag a Bv. tv.-ben meghatározott esetben fennálló lehetőségről, miként a kényszergyógykezelt házastársa, élettársa és törvényes képviselője esetén is.

A joggyakorlat felől számos jelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy nem egységes a gyakorlat abban, hogy a Bv. tv. 50. § (1) bekezdés f) pont fc) alpontja, valamint az 51. § (5) bekezdése szerint szabályozott törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat és a jogintézményt első helyen szabályozó Be. szabályok alapján a büntetés-végrehajtási ügyekben milyen döntéseket hozhat a Kúria.

A Bv. tv. 51. § (5) bekezdésének a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, egyes büntető tárgyú törvények, valamint az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények módosításáról szóló 2017. évi CXLIV. törvény 94. §-ához írt indokolás korábban kísérletet tett arra, hogy egyértelművé tegye, hogy ha a Kúria bv. bírói határozatot vizsgál, akkor az ilyen határozatok esetében nem értelmezhető sem a súlyosítási tilalom, sem a hátrányosabb határozat hozatalának tilalma, mivel a büntetés-végrehajtási bíró végzése nem érinti a büntetőjogi felelősséget, és szankció kiszabásáról sem rendelkezik. Erre tekintettel szükséges külön szerepeltetni a Bv. tv.-ben azokat a határozatokat, amelyeket a Kúria meghozhat, ha a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat tárgya a büntetés-végrehajtási bíró végzése.

Ugyanakkor e módosítást követően is születtek ellentétes döntések, amelyre tekintettel a Törvény egyértelművé teszi, hogy a Be. 669. §-ban meghatározott rendelkezések nem képezik akadályát annak, hogy a Kúria a büntetés-végrehajtási szakban az elítéltre nézve hátrányosabb határozatot hozzon.

A Törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény módosításával bevezetett, az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás jogintézményére tekintettel rendezi ezen új távoltartás elrendelésével kapcsolatos büntetés-végrehajtási jogi részletszabályokat.

A büntetés-végrehajtási szerv biztonsági követelményének érvényesüléséhez szükséges módosítás, amely biztosítja, hogy az intézet a biztonsági szempontból lényeges ügyiratokat megismerhesse.

A 2025. június 15-én hatályba lépő, a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2025. évi XIX. törvény (a továbbiakban: 2025. évi XIX. törvény) 26. §-a új kábítószer-fogalmat vezet be a Btk.-ba. A Bv. tv. módosításának a célja egyrészt a Btk.-ban szereplő kábítószer-fogalommal való koherencia biztosítása, másrészt pedig az, hogy a kábítószernek nem minősülő, ám a büntetés-végrehajtási intézetekben nem engedélyezett tudatmódosító szerek köre is egyértelműen meghatározható legyen. A Bv. tv. szerinti kábítószer-fogalom a bódult állapot előidézésére alkalmas, nem emberi fogyasztásra szánt anyag esetében is a Btk. fogalomhasználatát követi. Ennek megfelelően az ilyen anyagok abban az esetben minősülnek kábítószernek, amennyiben azokkal kapcsolatban vagy a Btk. 184. §-a szerinti kereskedelmi típusú elkövetési magatartás (szándékos, kóros élvezethez történő segítségnyújtás érdekében történő átadás), vagy a Btk. 459. § (1a) bekezdés szerinti bűncselekmények elkövetése állapítható meg.

Nem kábítószernek minősülnek ezzel szemben a tiltott tudatmódosító szerek az alábbiak szerint:

– az emberi fogyasztásra szánt bódító hatású anyagok (alkohol, gyógyszer, stb.) abban az esetben tiltottak, ha azok birtoklására a fogvatartottnak nincs engedélye, ami lehet engedély nélküli vagy engedélyt meghaladó mértékű tartás is;

– a nem emberi fogyasztásra szánt bódító hatású anyagok (hígító, ragasztóanyag, stb.) kábítószernek minősülnek, ha – a fentiekben foglaltak szerint azok átadására került sor, vagy ha azokkal kapcsolatban a Btk. 459. § (1a) bekezdés szerinti bűncselekmények elkövetése állapítható meg, amely körülmények hiányában ezen szerek, anyagok tartása, birtoklása akkor minősül tiltott tudatmódosító szernek, ha a birtoklásra, tartásra a fogvatartottnak nincs engedélye.

A bódult állapot előidézésére alkalmasság szintén igazodik a Btk. új fogalomhasználatához, és a jogalkalmazói gyakorlatban ismert és kimunkált fogalom, amely független attól, hogy konkrétan a fogyasztóból milyen élettani hatást vált ki (tompító, nyugtató, stimuláló, hallucinogén, stb.). Az anyagok ilyen hatása többnyire köztudomású tény (alkohol, gyógyszerek, oldószerek, stb.), más esetben – tipikusan az ún. nem listás designer drogok esetében – szakértői kérdés lehet. A fogalom az anyag formáját érintően nem tartalmaz szűkítést így az lehet természetes vagy mesterséges úton előállított, szerkezetátalakítással létrehozott vagy bármilyen más anyag is.

Az elektronikus ügykezelés folytán feleslegessé vált a felhívásokról jegyzék kiállítása és megküldése, mivel az elektronikus nyilvántartás adatai az érintett bv. intézetek számára is rendelkezésre állnak.

A hatékony szakmai feladatellátás és megalapozott kockázatfeltárás és -értékelés érdekében, az agglomerációs központok esetében a BFB helyett, a jövőben a KKMI agglomerációs szervezeti egységei végeznék a kockázatelemzési vizsgálatot és a kategória-besorolást. A módosítás nyomán az elítéltet hátrány nem érné, sőt ez esetben a döntést a kategória-besorolásra specializálódott munkacsoport hozná meg. A praktikum mellett a kategória-besorolások átvétele továbbá erősítené az egységes módszertan és végrehajtási elvek szerinti működést.

A módosítás célja, hogy tehermentesítse az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet azáltal, hogy bizonyos egyszerűbb megítélésű esetekben decentralizálja a kizárólagos kivizsgálási hatáskörét a személyiségzavar gyanújával vizsgálatra utalt elítéltek vonatkozásában.

A módosítás eredményeként abban az esetben, ha a vármegyében nincs bv. intézet, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka jogosult kijelölni azt a bv. intézetet, amely mellett működő pártfogó felügyelők kötelesek a megjelölt tevékenységek elvégzésére. Ez a megoldás kellően rugalmas és biztosítja az arányos munkateher-megosztást.

A módosítás az AJB-1116/2022. számú ügyben a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes egyéni panasz alapján indított vizsgálatban tett megállapításai és javaslata alapján került kidolgozásra. Az új szabályozás – törvényi szintre emelve a rendeleti szabályokat és részletesebb kimunkálással – érvényre juttatja azt a lényegi elemet, hogy a fegyelmi elkülönítés célja nem a további jogkorlátozás, hanem a fegyelmi eljárás rendjébe illeszkedően a fegyelmi eljárás eredményességének biztosítása.

A gyakorlati tapasztalatok alapján felmerült a szükségessége a panaszügyek elbírálása során meghozható döntések törvényi meghatározásának, amely biztosítja a jogalkalmazás egységességét.

A módosítás kiegészíti a büntetés-végrehajtási bíró mérlegelési szempontrendszerének nem taxatív felsorolását az elítéltnek az általa elkövetett bűncselekményhez való viszonyulásának a vizsgálatával.

A módosítás eredményeként a jövőben a pszichológusi véleményt kell csatolni a feltételes szabadságra vonatkozó előterjesztéshez, ugyanis a kockázatelemzés önmagában, mivel egy valószínűségi becslés, amely a jogszabály szerint alacsony, közepes vagy magas, nem ad részletes képet az elítéltről. Ugyanakkor a pszichológusi véleménynek továbbra is részét képezné a visszaesési kockázatmérés eredménye. Az egységes módszertan érdekében a pszichológusi véleményt a KKMI állományába tartozó pszichológusokból álló bizottság véglegezné. A pszichológus és a kezelt közötti bizalmi viszony megóvása érdekében a pszichológusi véleményre az iratmegismerés joga a jövőben nem terjed ki.

A Btk. 134. §-a értelmében katonával szemben szolgálati viszonyának fennállása alatt közérdekű munka büntetés nem szabható ki. Ebből következően a Bv. tv. közérdekű munka végrehajtására vonatkozó rendelkezései között sincs szabályozás arra, hogy ha az elítélt a közérdekű munka büntetés végrehajtása során létesít szolgálati viszonyt, azt miként kell végrehajtani. Ugyanakkor a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet 7. § (5) bekezdése alkalmazásával előfordulhat, hogy legénységi állományba vétel esetén a katonával szemben közérdekű munka vár végrehajtásra. A módosítás tekintettel arra, hogy a szolgálati viszony ellátása a közérdeket szolgálja, erre az esetre egy kötelező félbeszakítási okot és végrehajtási akadályt épít be a törvénybe.

A módosítás hiánypótló rendelkezést iktat be a letartóztatottak tekintetében az újonnan bevezetett látogatófogadási formák alkalmazására vonatkozóan. A várakozási idő meghatározása, illetve annak mellőzése a letartóztatás, mint kényszerintézkedés természetére tekintettel kedvezőbben kerül megállapításra a szabadságvesztésre ítéltekéhez képest.

A módosítás kiegészíti a Mód. tv. 1.-hez kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket arra tekintettel, hogy bizonyos esetekben (félbeszakítás, reintegrációs őrizet, feltételes szabadság), mivel az elítélt nem tartózkodott a bv. intézetben a rezsim besoroláshoz igazodó kategória- megfeleltetésre sem került sor, de ezekben az esetekben az elítélt visszakerül, illetve visszakerülhet a bv. intézetbe, ezért a megfeleltetés szükségessége felmerül.

Az átmeneti rendelkezés egyértelművé teszi, hogy a Bv.tv. új 99. § (4) bekezdésére figyelemmel nem kell az összes, több szabadságvesztést folyamatosan töltő elítélt esetében a kreditpontok számát és ütemezését újra számolni, hanem az új szabályt csak a módosító rendelkezés hatálybalépését követően foganatba vett olyan újabb szabadságvesztések esetében kell alkalmazni, amikor az újraszámítást egyébként is el kell végezni.

Technikai és pontosító jellegű szövegcserés módosításokat tartalmaz.

Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.

A Törvény a Pp.-be az új 147/A. § beiktatásával szabályozza a bíróság számára törvényben megállapított intézkedési határidő túllépésének következményét. A Törvény alapján az intézkedési határidő túllépése esetén a bíróságnak a határidő lejártát követő naptól kezdve naponta a – késedelem első napján érvényes – minimálbér 1,5 százalékának megfelelő mértékű vagyoni elégtételt kell nyújtania a felek részére.

A vagyoni elégtételt az a bíróság nyújtja, amelynek eljárásában a határidő túllépés megvalósult. Ez alól kivételt képez, ha az érintett bíróság nem jogi személy. Ez esetben a vagyoni elégtételt az a jogi személyiséggel rendelkező bíróság nyújtja, amelynek illetékességi területén az eljárt bíróság található.

A vagyoni elégtétel megállapítása és kifizetése iránt a feleknek nem kell kérelmet előterjeszteniük, arra hivatalból kerül sor. Ennek érdekében a bíróság a vagyoni elégtétel nyújtására vonatkozó kötelezettségről a határidő túllépéssel érintett intézkedés megtételétől számított nyolc napon belül értesíti a vagyoni elégtételt nyújtó bíróság gazdasági hivatalát, amely 30 napon belül intézkedik a kifizetés iránt.

A Törvény jogorvoslati lehetőséget is biztosít a felek számára arra az esetre, ha a vagyoni elégtétel kifizetése iránt a bíróság nem intézkedik. A Törvény alapján a fél ebben az esetben az eljárás elhúzódása miatt kifogást terjeszthet elő. E kifogás elbírálása is az eljárás elhúzódása miatti kifogás szabályai szerint történik. Ha a kifogást elbíráló bíróság alaposnak tartja a kifogást, megfelelő határidő tűzésével az intézkedés megtételére utasítja a mulasztó bíróságot.

A polgári perekben indokolt a felesleges adminisztrációs teher csökkentése és az érdemi munkavégzésre fordítható idő növelése érdekében olyan szabályozás kialakítása, amely alapján az elsőfokú eljárásban rövidített indokolást tartalmazó ítélet hozható, ha a felek az elsőfokú ítélet kihirdetésén nem jelennek meg, vagy a kihirdetéskor a bíróság felhívása ellenére nem kérnek részletes indokolást. Ezzel összefüggésben szükséges rögzíteni, hogy ha az elsőfokú bíróság az ítélete kihirdetésekor felhívja a jelen lévő feleket, hogy nyilatkozzanak, kérnek-e részletes indokolást tartalmazó ítéletet, a bíróság ennek megtörténtét, valamint a nyilatkozatok tartalmát a jegyzőkönyvben – folyamatos felvétel készítése esetén a jegyzőkönyv írásbeli kivonatában is – feltünteti, a visszaidézhetőség érdekében.

A bírósági tárgyalások online nyilvánosságának megteremtésével párhuzamosan gondoskodni kell azokról a törvényi garanciákról is, amelyek az új jogintézmény alkalmazásában rejlő visszaélések kockázatát csökkentik. A tárgyalás eredményességének hátrányos befolyásolására lenne alkalmas, ha a leendő tanú online tárgyaláshallgatás útján a tudomására jutott lényeges nyilatkozatok alapján felkészülhetne egy későbbi meghallgatáson lezajló vallomása megtételére. A tárgyalás eredményét torzíthatja az is, ha az eljárás résztvevői bizonytalanok abban, hogy nyilatkozataikról kik szerezhetnek tudomást, lehet-e az online térben jelen olyan érintett személy, akinek tényleges jelenléte a nyilatkozattételt nehezítené vagy meggátolná. A bírósági tárgyalás online nyilvánosságának megteremtése nem eredményezheti a tárgyalás valódi céljának meghiúsulását, a perdöntő tények feltárásának, bizonyításának elnehezülését. Ezért lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az eljáró bíróság a hallgatóság azon tagjának tárgyaláson – vagy annak egy részén – történő részvételét is kizárhassa, akinek jelenléte a bizonyítás eredményességének hátrányos befolyásolására valószínűsíthetően alkalmas lehet. Ezt a lehetőséget azonban nem csak az online hallgatóság, hanem a tárgyalóteremben megjelenő hallgatóság vonatkozásában is, egységesen kell megteremteni. A Pp. a rendfenntartás körében szabályozza a hallgatóságot érintő intézkedési lehetőségeket (lásd Pp. 235. §), így a bíróság a tárgyalás rendjét zavaró hallgatóságot a tárgyalásról kiutasíthatja, illetve kivezetheti. Arra ugyanakkor nem ír elő intézkedési lehetőségeket, ha a hallgatóság tiszteletben tartja a tárgyalás rendjét, de más okból jelenléte a bizonyítás-felvétellel nem fér össze. A módosítás egységesen teszi lehetővé, hogy akár a tárgyalóteremben, akár az online térben jelenlévő hallgatóság részvételét ki lehessen zárni, ha jelenléte a bizonyítás eredményességének hátrányos befolyásolására valószínűsíthetően alkalmas lehet. Ez a szabály a nyilvánosságot részlegesen (személyre szabottan) korlátozó szabály, ugyanakkor a tisztességes eljárás követelményének érvényre juttatását, a „fair trial” elvét szolgálja.

A tárgyalás online nyilvánosságának megteremtésével a hallgatóság online felületen keresztül is részt vehet a tárgyaláson. Ennek azonban előfeltétele, hogy az adott bíróságon a technikai feltételek rendelkezésre álljanak. Mindaddig, amíg valamennyi bíróság összes tárgyalótermében kiépítésre nem kerül az ehhez szükséges technikai háttér, az online részvétel csak az ehhez szükséges technikával felszerelt tárgyalótermekben, a tárgyalótermi kapacitás függvényében valósulhat meg, illetve technikai hiba fennállása is akadályozhatja az online tárgyaláshallgatást. A tárgyalás nyilvánosságára vonatkozó rendelkezéseket a tárgyalás online nyilvánossága tekintetében is – eltérő rendelkezés hiányában – mögöttesen alkalmazni kell, így az online nyilvánosság is természetszerűleg kizárásra kerül, ha a bíróság például a tárgyalásról a nyilvánosságot minősített adat, üzleti titok, vagy kiskorú védelmében, illetve a fél személyiségi jogai védelmében az egész tárgyalásról, vagy annak egy részéről kizárja.

Az eljáró bíróság és az online hallgatóság közötti egyirányú – a kapcsolatfelvétel szükségessége esetén kétirányú – kép- és hangkapcsolatot biztosító összeköttetést, az erre szolgáló informatikai rendszer működtetésével, az OBH biztosítja. Alapvetően egyirányú összeköttetésre van szükség ahhoz, hogy az online hallgatóság a tárgyaláson történteket követhesse, azonban felmerülhet olyan körülmény, amely valószínűsítheti, hogy az online hallgatóság érintett tagja a tárgyaláson mégsem vehet részt. Ilyen esetekben lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a bíróság és az érintett online hallgató közötti kétirányú kapcsolatfelvétel megtörténhessen, annak érdekében, hogy tisztázni lehessen az esetleges érintettséget. Magának a rendszernek és a hallgatóság informatikai eszközének is alkalmasnak kell lennie ezért a kétirányú kapcsolatfelvételre, melynek részleteit elegendő végrehajtási rendeletben szabályozni.

Egy tárgyaláson online hallgatóságként legfeljebb az első 100 eredményesen regisztráló nagykorú természetes személy vehet részt. Egyrészt a jelentkezés sorrendje a döntő a részvétel tekintetében. Másrészt indokolt korlátozni az online hallgatóság létszámát. Az esetleges visszaélések elkerülése érdekében ugyanis feltétlenül szükséges lehetőséget biztosítani arra, hogy az eljárásban részt vevő felek (kérelemre) előzetesen ellenőrizhessék az online hallgatóság névsorát és jelezzék, ha olyan személyt észlelnek, akinek jelenléte az eljárás tisztességes lefolytatását valószínűsíthetően hátrányosan befolyásolná. A tárgyalóteremben fizikai jelenlét esetén az ilyen körülmények könnyebben észlelhetőek, online hallgatóság esetében azonban ez nehezebben kiszűrhető és időigényesebb folyamat. Az ellenőrzés – erre irányuló kérelem esetén – nem nehezítheti el a szükségesnél nagyobb mértékben az eljárás lefolytatását. Több száz online hallgató esetén az érdemi eljárás lefolytatását ellehetetleníthetné az ellenőrzés, ezért indokolt a részvételi lehetőség arányos korlátozása a tárgyalás tényleges céljának zavartalan biztosítása, az eljárás időszerűségének és hatékonyságának fenntartása, a perkoncentráció elvének érvényesülése érdekében.

Az online hallgatóságként történő részvétel feltétele az erre a célra létrehozott elektronikus felületen történő regisztráció, amely nem minősül e törvény szerinti eljárási cselekménynek. Mindez azt jelenti, hogy bár a regisztrációs folyamatot a Pp. a szabályozott tárgykörrel összefüggésben nevesíti, az nem minősül polgári eljárásjogi értelemben vett eljárásnak, így annak során nem alkalmazandók a Pp. határidő-számításra, vagy akár a mulasztás igazolására vonatkozó szabályai, vagyis a regisztrációs cselekmények elmulasztásával összefüggésben például igazolási kérelem sem terjeszthető elő. A regisztráció a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) szerinti eAzonosításhoz kötött. Ez garantálja az online hallgatók személyazonosságának egyértelmű megállapítását, ami a visszaélések kockázatának csökkentése, illetve jogsértés (például személyiségi jogok megsértése) esetén a felelősség megállapításának és a szükséges jogkövetkezmények tényleges alkalmazhatóságának az alapját képezi. A tárgyaláson történő felelős részvétel érdekében azonban az online hallgatóságként jelentkező személynek a regisztráció során kifejezett nyilatkozatával el kell fogadnia az online hallgatóságként történő részvétel szabályait, annak jogszabályban rögzített feltételeit és következményeit, valamint nyilatkoznia kell, hogy a személyes adatok védelmére vonatkozó tájékoztatást megismerte. Ezek hiányában eredményes regisztrációra nem kerülhet sor, ugyanakkor a tárgyaláson történő online jelenlét csupán egy további lehetőség a részvételre, nem kötelezettség, így annak hiányában a tárgyalóteremben történő hagyományos megjelenési forma továbbra is biztosított.

A felsőoktatási intézmény jogi vagy államtudományi képzési területén tanuló hallgatót, valamint a felsőoktatási intézmény e képzési területeken képzést folytató oktatóját vagy kutatóját – végrehajtási rendeletben meghatározott feltételek szerint – elsőbbségi regisztrációs jog illeti meg. Ennek indoka, hogy az online nyilvánosság megteremtése nem csak a társadalmi kontroll kiteljesedését szolgálja, hanem a jogi oktatás és tudományos kutatás korszerűsítésében is jelentős szerepet tölthet be. A bírósági tárgyalások hallgatásának elsősorban a jogi-, illetve államtudományi képzési területek vonatkozásában van tanulmányi, oktatási, kutatási szempontból jelentősége, mert az eljárásjogi szabályok gyakorlati alkalmazásának tanulmányozása hatékonyan segítheti a későbbi szakmai munkára való felkészülést. Indokolt ezért e személyi kör előnyben részesítése, nem kizárva a más személyi körhöz tartozó hallgatóság online részvételének lehetőségét sem. A hallgatói, oktatói, vagy kutatói minőséget azonban az oktatási nyilvántartásról szóló törvény szerinti felsőoktatási információs rendszerbe történő automatikus bekérdezéssel ellenőrzi a rendszer.

A hallgatók önállóan is regisztrálhatnak majd egy tárgyalásra, azonban annak sem lesz akadálya, hogy az oktatóval együtt csoportos regisztráció keretében vegyenek részt („tanóra” keretében) a tárgyaláson. Ez utóbbi esetben is szükség lesz az elektronikus felületen történő egyéni regisztrációra az oktató által lefoglalt helyek vonatkozásában, mert az online hallgatóság valamennyi tagjának személyesen azonosíthatónak kell lennie. Ugyanakkor ebben az esetben a regisztrált csoport tagjai az oktató által biztosított felületen közösen nézhetik majd a tárgyalást. Az oktatónak ugyanakkor meg kell győződnie arról, hogy a tárgyalás-hallgatás helyszínén (jellemzően tanterem), illetve a tárgyaláson történtek megvitatása során csak olyan személyek legyenek jelen, akik egyénileg visszaigazolt regisztrációval rendelkeznek (például katalógus alkalmazása és a visszaigazolás ellenőrzése). Ha a tárgyalás-hallgatás megkezdését követően megállapítást nyer, hogy az eljáró bíró valamely csoporttag hallgató részvételét a tárgyalásról érintettség miatt kizárja, az oktatónak kell gondoskodnia arról, hogy az érintett hallgató a tantermet elhagyja. A regisztrált csoporttag hallgató jogsértő cselekményéért (például tiltott felvétel készítése a tárgyalásról) ugyanakkor az oktatót felelősség nem terheli, ilyen esetben a jogkövetkezmények az érintett hallgatót terhelik. Az elsőbbségi regisztráció részletszabályai végrehajtási rendeletben kerülnek meghatározásra.

A bírósági tárgyalások online nyilvánosságának megteremtésével párhuzamosan indokolt gondoskodni a személyiségi jogok megfelelő szintű védelméről is. Ezért szükséges előírni a felvételkészítés tilalmát, valamint a tárgyalás kép- és hanganyaga nyilvánosságra hozatalának tilalmát és e tilalmak megszegésének jogkövetkezményeire a hallgatóságot előzetesen figyelmeztetni kell. A Btk. e Törvény részeként módosuló személyes adattal történő visszaélésre vonatkozó tényállása bűntettként külön is nevesíteni fogja azt az esetet, ha a visszaélést bírósági tárgyalásról a helyszínen vagy a tárgyalás online nyilvánosságáról szóló jogszabály megsértésével készített kép- vagy hangfelvétellel, illetve kép- és hangfelvétellel követik el. Ugyanakkor polgári jogi jogkövetkezmények alkalmazására is lehetőség van ilyen esetekben, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) alapján (lásd például Ptk. 2:51–53. § – a személyiségi jogok megsértésének szankciói).

A Törvény abszolút és relatív (bírói mérlegelésen alapuló) kizáró okokat is nevesít, amelyek alapján az online hallgatóság tagjának részvétele a tárgyaláson kizárt, vagy indokolt esetben kizárható.

Az eljáró bíróság, ha arról hivatalos tudomást szerez (például bejelentés alapján), az online hallgatóság tagjai közül kizárja azt a személyt, akinek korábban büntetőjogi-, illetve polgári jogi felelősségét – például bírósági tárgyalásról online hallgatóságként készített tiltott felvétel közzététele miatt – jogerős határozat megállapította. Ugyancsak kizárja az eljáró bíróság az online tárgyaláshallgatásból azt a személyt, aki a hallgatóságként történő részvétel szabályait megszegi, például nem működik közre az esetleges érintettség körülményeinek feltárásában és így nem állapítható meg egyértelműen, hogy részvétele a tárgyaláson jogszabályba ütközik-e.

Az online nyilvánosság csak úgy biztosítható, ha a távoli végpontról becsatlakozni szándékozó személy egyértelműen azonosítható és esetleges érintettsége a meghallgatandó személy és a bíróság számára szükség esetén megállapítható. Ha felmerül olyan körülmény az online hallgatóságként résztvevő személy vonatkozásában, amely valószínűsíthetően alkalmas a bizonyítás eredményességének hátrányos befolyásolására, akkor indokolt lehetőséget biztosítani az adott személy részvételének bíróság általi kizárására. Ezért a tárgyaláson résztvevő peres fél, más perbeli személy, közreműködő, illetve érdekelt a tárgyalás megkezdése előtt kérheti a tárgyalásra online hallgatóságként regisztrált személyek viselt és születési nevének, valamint arcképmásának megismerését, amelyet az eljáró bíróság a kérelmező számára biztosít. Ha az arra jogosult az online hallgatóságként regisztrált személyek nevének és arcképmásának megismerését követően úgy nyilatkozik, hogy meghatározott személy tárgyaláson történő részvételét kizáró ok áll fenn és ezt valószínűsíti, a bíróság a körülményeket megvizsgálja, szükség szerint az online hallgatóságként bejelentkezett személyt, valamint a tárgyaláson részt vevő egyéb érintetteket megnyilatkoztathatja, illetve szembesítheti. A bíróság ezt követően dönt a kizárás kérdésében.

A bíróság az online hallgatóság tárgyaláson történő részvételét a tárgyalás kitűzésével egyidejűleg előzetesen kizárhatja, ha a tárgyalásra megidézett perbeli személyek és közreműködők jelentős számára tekintettel az online hallgatóság tagjainak kizárásával kapcsolatos körülmények vagy a tárgyalás online hallgatóság által történő nyomon követésének feltételeivel kapcsolatos körülmények ellenőrzése valószínűsíthetően veszélyeztetné a tárgyalás időszerű lefolytatását. Nagyszámú perbeli résztvevő (felek, tanúk, tolmács, szakértő) esetén ugyanis az online hallgatósággal kapcsolatos várható ügyviteli teendők akadályozhatják az eljárás hatékony lefolytatását.

A bíróság a tárgyaláson történő részvétel kizárása esetén az online hallgatóságként regisztrált személy online bejelentkezését meggátolhatja, a bejelentkezett személy vonatkozásában az összeköttetést megszakíthatja.

Törvényi szinten indokolt rendezni az online hallgatóságként történő részvétellel kapcsolatos egyedi adatkezelés alapvető szabályait. A Dáptv. szerinti digitális állampolgárság szolgáltató a hallgatóságként regisztráló személy azonosíthatósága érdekében átadja az OBH részére a regisztráló személy konkrétan meghatározott, az azonosításhoz szükséges adatait. Az alapvető azonosító adatok mellett a lakcím adat és arcképmás adat biztosítja a perbeli személyekhez fűződő kapcsolat (azonos lakcímen lakás, tényleges ismeretségi kapcsolat gyakori nevek esetén) egyértelmű megállapítását.

A szakirányú felsőoktatási intézményeket érintő elsőbbségi regisztrációs jog gyakorlásának megállapítása érdekében az oktatási nyilvántartás vezetéséért felelős szerv a rendelkezésére álló adatok alapján tájékoztatást nyújt a regisztráló személy hallgatói, oktatói, illetve kutatói minősége fennállásáról vagy fenn nem állásáról. Egyéb adatszolgáltatás az oktatási nyilvántartás vezetéséért felelős szerv (például, hogy pontosan mely egyetemmel áll hallgatói jogviszonyban a regisztráló személy) részéről nem szükséges a speciális regisztráció megtörténtéhez, az adatkezelés célhoz kötöttségére is tekintettel.

A rendszert működtető OBH tájékoztatja az eljáró bíróságot az online hallgatóságként regisztrált személyre vonatkozó adatokról, az ezzel kapcsolatos adatfeldolgozási jogviszony tartalma végrehajtási rendeletben kerül megállapításra. Tekintettel arra, hogy az átadott adatok alapján állapítható meg adott esetben, hogy a hallgatóság részt vehet-e tárgyaláson, vagy jelenléte befolyásolhatta-e a bizonyítási eljárás eredményes lefolytatását, az eljáró bíróság az adatokat a Pp. általános adatkezelési szabályozásához igazodóan a bírósági irat részeként az ügy iratainak selejtezéséig vagy levéltárba adásáig kezeli [lásd Pp. 162. § (6) bekezdés].

Az online hallgatóságnak jelentkező személy viselt és születési nevén kívül az egyéb személyes adatait az eljáró bíróság zártan kezeli, azokat csak a bíróság, a jegyzőkönyvvezető, a leíró, az ügyész vagy az annak megismerésére törvény alapján feljogosított személy jogosult megismerni, azokról felvilágosítás pedig csak a bíróság, ügyészség, közjegyző, bírósági végrehajtó, nyomozó hatóság vagy közigazgatási hatóság megkeresésére törvényben meghatározott feladataik ellátásához szükséges mértékben adható.

1. A polgári perekben indokolt a felesleges adminisztrációs teher csökkentése és az érdemi munkavégzésre fordítható idő növelése érdekében olyan szabályozás kialakítása, amely alapján az elsőfokú eljárásban rövidített indokolást tartalmazó ítélet hozható, ha a felek az elsőfokú ítélet kihirdetésén nem jelennek meg, vagy az elsőfokú ítélet kihirdetéskor a bíróság felhívása ellenére nem kérnek részletes indokolást. Ezért szükséges azoknak az esetköröknek a bővítése, amelyek meghatározzák, hogy az ítélet mikor tartalmazhat rövidített indokolást. Az eljárás-támogatási kötelezettségből kifolyólag alapvetően elvárható a felektől, hogy amennyiben lehetőségük van rá, úgy a tárgyalásokon, illetve az ítélet kihirdetésén jelen legyenek, vagy azon képviseltessék magukat. Ez azért is kiemelkedően fontos, mert a bíróság az ítélet kihirdetésekor szóban ismerteti döntése indokait, így azt a felek közvetlenül a döntést hozó bíró személyes nyilatkozata alapján megismerhetik. Ha a felek nem jelennek meg a tárgyaláson, vagy a jelenlévő fél vagy felek az ítélet szóbeli indokolásának elfogadhatósága, meggyőző ereje miatt a bíróság felhívására úgy nyilatkoznak, hogy nem kérnek részletes írásbeli indokolást, a bíróságnak elegendő röviden indokolnia írásban határozatát. A rövid indokolási kötelezettségre tekintettel ugyanakkor a bíróságnak rövidebb idő is elegendő határozata írásba foglalására, ezért a rövidített indokolást tartalmazó ítélet írásba foglalására a bíróságnak a jövőben egységesen – valamennyi esetkör vonatkozásában – 8 nap áll majd rendelkezésére. Ha bármelyik fél már az ítélet kihirdetésekor részletes indokolást tartalmazó ítéletet kér, akkor a bíróság az általános szabályok szerint jár el. A Pp. 347. § (1) bekezdés d) és e) pontja szerinti rövidített indokolást tartalmazó ítélet kézbesítése esetén ugyanakkor a feleknek – ha élni kívánnak jogorvoslati jogukkal, fellebbezési szándékukat – még az indokok előadása nélkül – az ítélet kézbesítésétől számított 5 munkanapon belül be kell jelenteniük és a fellebbezési illeték megfizetését is igazolniuk kell. Ebben az esetben az eljáró bíróság részletes írásbeli indokolással látja el ítéletét, ami kettős célt szolgál. Ennek egyrészt indoka, hogy a fellebbező fél a részletes indokolás alapján tudja előkészíteni fellebbezését, másrészt az is, hogy a fellebbviteli bíróságnak rendelkezésére álljon részletes indokolást tartalmazó ítélet a fellebbezés elbírálásához. A részletes indokolást tartalmazó ítéletet az elsőfokú bíróság azzal a felhívással kézbesíti a fellebbező számára, hogy a határozat közlésétől számított 15 napon belül a Pp. 371. §-nak megfelelő tartalmú fellebbezést terjesszen elő. A szabályozás tehát biztosítja a jogorvoslathoz való jog teljes körű gyakorlásának lehetőségét. Ha a felek nem jelentenek be fellebbezési szándékot az arra nyitva álló határidőben a rövidített indokolást tartalmazó ítélet jogerőre emelkedik és annak részletes megindokolása nem válik szükségessé a bíróság részéről. Ellenkező esetben ugyanakkor a jogorvoslathoz való jog megfelelően gyakorolható, mert a fél hozzájut a részletes indokolást tartalmazó ítélethez és az alapján terjesztheti elő fellebbezése részletes indokait. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a rövidített indokolást tartalmazó ítélet korábban már hatályos esetkörei vonatkozásában (az ítélet a kérelem elismerésén alapul, az ügy ténybeli és jogi megítélése egyszerű, a felek fellebbezési jogukról lemondtak) a fellebbezéssel kapcsolatos speciális eljárási szabályok alkalmazása nem kerül előírásra. A fellebbezési jogról történő lemondás esetén értelemszerűen nincs szükség a fellebbezési szándék előzetes bejelentésének előírására. A kereseti kérelem elismerése esetén is egyértelmű, hogy elegendő rövidített indokolást tartalmazó ítélet meghozatala. Indokolt azt a lehetőséget is fenntartani, hogy ha a bíróság az ügy ténybeli és jogi megítélését egyszerűnek ítéli, akkor saját jogkörben dönthessen rövidített ítélet meghozataláról. Ezeket az esetköröket ugyanakkor indokolt az új esetkörökkel kibővíteni ahhoz, hogy a szükségtelen adminisztrációs terhek adott esetben elkerülhetőek legyenek és az érdemi munkavégzésre fordítható idő növekedjen. A közigazgatási perekben való alkalmazhatóság miatt szükséges a fellebbezéssel támadhatósághoz kötni a d) és az e) pont szerinti esetköröket, ugyanis így az egyszerűsített ítélet nem alkalmazható olyan közigazgatási perben hozott ítéletek esetében, amellyel összefüggésben felülvizsgálati kérelem benyújtásának van helye.

2. A polgári perekben indokolt a felesleges adminisztrációs teher csökkentése és az érdemi munkavégzésre fordítható idő növelése érdekében olyan szabályozás kialakítása, amely alapján az elsőfokú eljárásban rövidített indokolást tartalmazó ítélet hozható, ha a felek az elsőfokú ítélet kihirdetésén nem jelennek meg, vagy az elsőfokú ítélet kihirdetéskor a bíróság felhívása ellenére nem kérnek részletes indokolást. A rövidített indokolást tartalmazó ítélet új esetkörei esetén ugyanakkor a feleknek – ha élni kívánnak jogorvoslati jogukkal, fellebbezési szándékukat – még az indokok előadása nélkül – az ítélet kézbesítésétől számított 5 munkanapon belül be kell jelenteniük és a fellebbezési szándékbejelentés illetékének megfizetését is igazolniuk kell. Ha a fél fellebbezési szándékot jelent be, az elsőfokú bíróság ítéletét részletes indokolással látja el és azzal a felhívással kézbesíti a fellebbező számára, hogy a határozat közlésétől számított 15 napon belül a Pp. 371. §-nak megfelelő tartalmú fellebbezést terjesszen elő, valamint az illetéket egészítse ki a fellebbezési illeték összegére, vagyis a fellebbezési szándékbejelentés illetéke a fellebbezési illetékbe beszámítandó. Az újonnan bevezetett szabályokra tekintettel indokolt arról rendelkezni, hogy ezekben az esetekben a rövidített indokolást tartalmazó ítélet perorvoslati részének a fellebbezési szándék előzetes bejelentésével és a fellebbezés előterjesztésével kapcsolatos különös eljárási szabályokra vonatkozó tájékoztatást is tartalmaznia kell.

A rövid indokolási kötelezettségre tekintettel – az általános szabályokhoz képest – a bíróság számára rövidebb időnek is elegendőnek kell lennie határozata írásba foglalására, ezért a rövidített indokolást tartalmazó ítélet írásba foglalására a bíróságnak a jövőben egységesen – valamennyi esetkör vonatkozásában – 15 nap áll majd rendelkezésére.

A rövidített indokolást tartalmazó ítélet új esetkörei esetén a feleknek – ha élni kívánnak jogorvoslati jogukkal, fellebbezési szándékukat – még az indokok előadása nélkül – az ítélet kézbesítésétől számított 5 munkanapon belül be kell jelenteniük és a fellebbezési szándékbejelentés illetékének megfizetését is igazolniuk kell. Ha a felek nem jelentenek be fellebbezési szándékot az arra nyitva álló határidőben a rövidített indokolást tartalmazó ítélet jogerőre emelkedik.

A polgári perekben indokolt a felesleges adminisztrációs teher csökkentése és az érdemi munkavégzésre fordítható idő növelése érdekében olyan szabályozás kialakítása, amely alapján az elsőfokú eljárásban rövidített indokolást tartalmazó ítélet hozható, ha a felek az elsőfokú ítélet kihirdetésén nem jelennek meg, vagy az elsőfokú ítélet kihirdetéskor a bíróság felhívása ellenére nem kérnek részletes indokolást. Az eljárás-támogatási kötelezettségből kifolyólag alapvetően elvárható a felektől, hogy amennyiben lehetőségük van rá, úgy a tárgyalásokon, illetve az ítélet kihirdetésén jelen legyenek, vagy azon képviseltessék magukat. Ez azért is kiemelkedően fontos, mert a bíróság az ítélet kihirdetésekor szóban ismerteti döntése indokait, így azt a felek közvetlenül a döntést hozó bíró személyes nyilatkozata alapján megismerhetik. Ha a felek nem jelennek meg a tárgyaláson, vagy a jelenlévő fél vagy felek az ítélet szóbeli indokolásának elfogadhatósága, meggyőző ereje miatt a bíróság felhívására úgy nyilatkoznak, hogy nem kérnek részletes írásbeli indokolást, a bíróságnak elegendő röviden indokolnia írásban határozatát. A rövid indokolási kötelezettségre tekintettel ugyanakkor a bíróságnak rövidebb idő is elegendő határozata írásba foglalására, ezért a rövidített indokolást tartalmazó ítélet írásba foglalására a bíróságnak a jövőben egységesen – valamennyi esetkör vonatkozásában – 8 nap áll majd rendelkezésére. Ha bármelyik fél már az ítélet kihirdetésekor részletes indokolást tartalmazó ítéletet kér, akkor a bíróság az általános szabályok szerint jár el. A Pp. 347. § (1) bekezdés d) és e) pontja szerinti rövidített indokolást tartalmazó ítélet kézbesítése esetén ugyanakkor a feleknek – ha élni kívánnak jogorvoslati jogukkal, fellebbezési szándékukat – még az indokok előadása nélkül – az ítélet kézbesítésétől számított 5 munkanapon belül be kell jelenteniük és a fellebbezési szándékbejelentés illetékének megfizetését is igazolniuk kell. Ebben az esetben az eljáró bíróság részletes írásbeli indokolással látja el ítéletét, ami kettős célt szolgál. Ennek egyrészt indoka, hogy a fellebbező fél a részletes indokolás alapján tudja előkészíteni fellebbezését, másrészt az is, hogy a fellebbviteli bíróságnak rendelkezésére álljon részletes indokolást tartalmazó ítélet a fellebbezés elbírálásához. A részletes indokolást tartalmazó ítéletet az elsőfokú bíróság azzal a felhívással kézbesíti a fellebbező számára, hogy a határozat közlésétől számított 15 napon belül a Pp. 371. §-nak megfelelő tartalmú fellebbezést terjesszen elő, valamint az illetéket egészítse ki a fellebbezési illeték összegére, vagyis a fellebbezési szándékbejelentés illetéke a fellebbezési illetékbe beszámítandó. A szabályozás tehát biztosítja a jogorvoslathoz való jog teljes körű gyakorlásának lehetőségét. Ha a felek nem jelentenek be fellebbezési szándékot az arra nyitva álló határidőben a rövidített indokolást tartalmazó ítélet jogerőre emelkedik és annak részletes megindokolása nem válik szükségessé a bíróság részéről. Ellenkező esetben ugyanakkor a jogorvoslathoz való jog megfelelően gyakorolható, mert a fél hozzájut a részletes indokolást tartalmazó ítélethez és az alapján terjesztheti elő fellebbezése részletes indokait, amely beadványra a fellebbezésre vonatkozó általános szabályok irányadóak.

A polgári perekben indokolt a felesleges adminisztrációs teher csökkentése és az érdemi munkavégzésre fordítható idő növelése érdekében olyan szabályozás kialakítása, amely alapján az elsőfokú eljárásban rövidített indokolást tartalmazó ítélet hozható, ha a felek az elsőfokú ítélet kihirdetésén nem jelennek meg, vagy az elsőfokú ítélet kihirdetéskor a bíróság felhívása ellenére nem kérnek részletes indokolást. A rövidített indokolást tartalmazó ítélet új esetkörei esetén ugyanakkor a feleknek – ha élni kívánnak jogorvoslati jogukkal, fellebbezési szándékukat – még az indokok előadása nélkül – az ítélet kézbesítésétől számított 5 munkanapon belül be kell jelenteniük és a fellebbezési szándékbejelentés illetékének megfizetését is igazolniuk kell. Ha a fél fellebbezési szándékot jelent be, az elsőfokú bíróság ítéletét részletes indokolással látja el és azzal a felhívással kézbesíti a fellebbező számára, hogy a határozat közlésétől számított 15 napon belül a Pp. 371. §-nak megfelelő tartalmú fellebbezést terjesszen elő, valamint az illetéket egészítse ki a fellebbezési illeték összegére, vagyis a fellebbezési szándékbejelentés illetéke a fellebbezési illetékbe beszámítandó. Az újonnan bevezetett szabályokra tekintettel indokolt rendelkezni a fellebbezés visszautasításának speciális eseteiről is.

A Pp. 405−409. §-ai a felülvizsgálat kereteit határozzák meg. A Törvény a Kúria megváltozott felülvizsgálati szerepéhez igazodó eljárási szabályokat jelenít meg a polgári perrendtartásban is, a közigazgatási perrendtartás mintájára. A Kúriának ugyanis a tényleges felülvizsgálatot az elsősorban jogegységi szempontokat figyelembe vevő engedélyezési mérlegelést követően indokolt biztosítani. Az ehhez szükséges szűrés kiterjesztése nem sérti a jogorvoslathoz való jogot. Az Alkotmánybíróságnak a jogorvoslathoz való joggal kapcsolatos gyakorlata szerint a jogalkotó a különböző eljárásokra irányadó szabályozásokban határozza meg az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségeket, azok igénybevételének módját, az Alaptörvény azonban nem tartalmaz előírást azzal kapcsolatban, hogyan épüljön fel a jogorvoslat rendszere {3097/2022. (III. 10.) AB végzés, Indokolás [15]}. Az Alaptörvény azzal kapcsolatban sem tartalmaz követelményt, hogy a jogorvoslati fórumrendszer hány fokon érvényesüljön, ily módon adott esetben a jogorvoslati fórumrendszer egyfokúsága is megfelelne az Alaptörvény követelményeinek {lásd pl. 22/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [95]; 3097/2022. (III. 10.) AB végzés, Indokolás [15]}. A jogalkotó joga és felelőssége, hogy olyan jogorvoslati eljárásokat alakítson ki, amelyek az egyes jogsérelmek, jogsértések esetén a megfelelő jogvédelmet biztosítani tudják {3149/2023. (III. 27.) AB végzés, Indokolás [62]}. A szűrő megfelel ennek a követelménynek, figyelembe veszi az Alkotmánybíróság által meghatározott szempontrendszert. Mindemellett utalni kell arra is, hogy a Kúria a tapasztalatok szerint a jogerős ítéleteket az esetek többségében hatályában ma is fenntartja, ily módon a felülvizsgálat ténylegesen rendkívüli jogorvoslatként funkcionál. A kétlépcsős megoldás a felek számára is kedvezőbb, mivel a felülvizsgálat megtagadása esetén a megfizetett többlet-illeték visszaigényelhető.

A Kúria jogegységesítő feladatának előtérbe kerülésével valóban rendkívüli esetekre korlátozódó felülvizsgálat hozzájárul ahhoz, hogy a jogerő visszakapja eredeti súlyát: azt csak egészen kivételesen, az alkotmányos igazságszolgáltatással összeegyeztethetetlen jogellenesség esetén törje át rendkívüli jogorvoslat. Ez ahhoz vezet, hogy az elsőfokon ítélkező bíró, kivételesen bírói tanács is visszanyeri tekintélyét: a jogviták előttük dőlnek el. Azon a rendes jogorvoslatot gyakorló másodfokú bíróság változtathat. Mindenki más csak kivételesen, rendkívüli módon.

A Kúria – felülvizsgálati eljárásban – öt fős tanácsban ítélkezik. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a Törvény egyik mintájának tekintett közigazgatási perrendben az öttagú ítélkezés zavartalan bevezetéséhez és működéséhez jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy a közigazgatási perrendtartás a felülvizsgálatot két szakaszra bontja: a Kúria először a kérelem befogadásáról dönt, ezt követheti csak a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálása. Az elsősorban jogegységi elemeket tartalmazó befogadási mérlegelést követően végzi tehát el a Kúria a tényleges felülvizsgálatot. Mindezek alapján a Törvény a felülvizsgálható határozatok körét úgy határozza meg, hogy főszabály szerint engedélyezéshez köti a felülvizsgálatot, ebből következően a felülvizsgálatból kizárt részletező kivételszabályok egy részét eltörli. Ezzel párhuzamosan viszont a felülvizsgálat engedélyezését – amely a hatályos szabályok szerint csak bizonyos ügytípusok esetén lehetséges – kiterjeszti minden ügyre, ezáltal reális esélyt biztosítva minden egyes ügyben arra, hogy a vitás jogkérdésben a Kúria állást foglaljon. Ezt a társhivatásrendek – így elsősorban a közjegyzői és ügyvédi kar –, valamint az ítélőtáblák, illetve törvényszékek jelzései is indokolják. Ha ugyanis bizonyos pertípusok, nemperes eljárásokban hozott érdemi határozatok felülvizsgálata még kivételesen sem jut el a Kúriára, akkor a jogegységesítés – kötelező jelleggel – kizárólag a Bszi. 32. § (1) bekezdése alapján kezdeményezett előzetes döntéshozatali indítvány alapján, jogegységi eljárással valósulhat meg. Abban az esetben, ha a jogerős határozat felülvizsgálatát egyéb törvény zárja ki – ilyen például a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény (Bpnp.) 2. § g) pontja, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 62. § (3) bekezdése, 64. § (2) bekezdése, 71/A. § (6) bekezdése, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 27. § (1) bekezdése, 27/A. § (10) bekezdése, 60. § (7) bekezdése, a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló 2021. évi XCIV. törvény (Pevtv.) 16. § (1) bekezdés e) pontja, a fizetési meghagyásról szóló 2009. évi L. törvény 41. §-a, a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 5. § (2) bekezdése, a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.) 113. § (3) bekezdése, továbbá a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) alapján a végrehajtási ügyekben hozott határozat a Vht. 214. §-ában meghatározott kivétellel – a felülvizsgálat a joggyakorlat egységének biztosítására hivatkozással engedélyezhető.

Megjegyzendő, hogy ez a szabályozás összhangban van az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Ajánlásában megfogalmazott követelményekkel is. Az Európa Tanács szerint a harmadik bírósághoz (legfőbb bírói fórumokhoz) folyamodást azokra az ügyekre kell korlátozni, amelyeknél indokolt a harmadfokú felülvizsgálat, mint például amelyek a jog fejlődéséhez, vagy a törvény alkalmazásának egységéhez hozzájárulnak [Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (95) 5 számú Ajánlás a polgári és kereskedelmi jog területén jogorvoslati eljárások és rendszerek bevezetéséről és gyakorlásának javításáért, 6.]. A jogegységi és egyéni jogvédelmi funkcióknak ez az egyensúlya tükröződik vissza az Alaptörvény 25. cikkéből, továbbá az Európai Unió tagállamainak szabályozásából is, amelyek meghatározó többsége a Törvényhez hasonlóan abszolút engedélyezési rendszert vezetett be, emellett korábban a pertárgyértéken és az egybehangzó határozatokon alapuló korlátozásokat is eltörölte.

A félnek sokféle eszköz áll a rendelkezésére, ha vitatni akarja a jogerős döntést: felülvizsgálati kérelem, jogegységi panasz, alkotmányjogi panasz. Ráadásul ezek között nincs is kötött sorrendiség. Az alkotmányjogi panasz felülvizsgálati eljárás indítása nélkül is előterjeszthető.

A szakmai egyeztetések – más jogászi hivatásrendek képviselőivel – azt mutatja, hogy szükséges a felülvizsgálat mint rendkívüli perorvoslat körének bővítése, reális esélyt adva ezzel minden, a polgári peres és nemperes eljárás alá tartozó ügyben résztvevő félnek arra, hogy az ügyét az Alaptörvény szerint a jogegység biztosításáért felelős Kúria elé vigye. Mindez nem érvényesülhet korlátok nélkül. Ezért a közigazgatási perrendtartás alkalmazása során nyert pozitív tapasztalatokra is figyelemmel indokolt a felülvizsgálat engedélyezését, mint kiszámítható módon érvényesülő szűrőrendszert általánossá tenni és szűk körben meghatározni az engedélyezés (a szűrő) alóli kivételeket.

A felülvizsgálat szabályai ezekkel a javasolt módosításokkal kerülnének összhangba azzal a Pp. megalkotásakor elfogadott koncepcióval is, hogy a törvényszék az általános hatáskörű bíróság. Ebből következően főszabályként a felülvizsgálat körében is aszerint indokolt különbséget tenni a részletszabályokat tekintve, hogy az általános hatáskörű bíróságon befejezett ügyben hozott határozattal szemben indul-e a rendkívüli perorvoslati eljárás vagy sem. Emellett a személyi állapotot érintő perek tekintetében – ezek társadalmi jelentősége miatt – indokolt biztosítani az automatikus felülvizsgálat lehetőségét az eltérő első- és másodfokú határozatok esetén.

A Törvény abból kiindulva, hogy a Pp. hatásköri szabálya a törvényszéki permodellre épül, az engedélyezés alá eső határozatok köréből – jelentős – kivételt fogalmaz meg: nem szükséges engedélyezés iránti kérelmet előterjeszteni abban az esetben, ha az ítélőtábla megváltoztatja a törvényszék mint általános elsőfokú hatáskörrel rendelkező bíróság ítéletét, illetve ha a törvényszék személyi állapotot érintő perben megváltoztatja a járásbíróság ítéletét. A két eltérő döntésre figyelemmel tehát engedélyezési kérelem nélkül is megnyílik az út a jogerős ítélet felülvizsgálatára. Az OBH honlapján közzétett, a 2023. évi statisztikai adatokról készült részletes elemzés tanúsága szerint a törvényszéki elsőfokon indult polgári-gazdasági ügyeket elbíráló ítélőtáblák a fellebbezések alapján a döntések 5,5%-át helyezték hatályon kívül, 46,9%-ot helybenhagytak, következésképpen a megváltoztatás százalékos aránya 46,6%. Ezekben az ügyekben a feleket alanyi jogon illeti meg a felülvizsgálati eljárás kezdeményezésének joga. Ugyancsak alanyi jogon illeti meg a felülvizsgálati eljárás kezdeményezésének a joga a feleket a személyiségi jog érvényesítése iránt indított perben és a közérdekű adat megismerésére irányuló igénnyel összefüggésben indítható perben, amely tárgykörök vonatkozásában a rendkívüli jogorvoslat igénybevételéhez kiemelt közérdek fűződik, a személyiségvédelem és a társadalmi nyilvánosság egységes jogi kereteinek biztosítása érdekében. A személyiségi jog érvényesítése iránt indított per alatt valamennyi személyiségi jogsértéssel kapcsolatban indított pert érteni kell, nem csak a polgári perrendtartásban különleges perként egyedileg nevesített egyes személyiségi jogi pereket (például sajtóhelyreigazítás iránt vagy a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog érvényesítése iránt indított per).

Ehhez képest az általános hatáskörű törvényszék előtt indított ügyekben hozott helybenhagyó másodfokú (egybehangzó) ítéletek és a kivételesen a járásbíróság hatáskörébe utalt ügyekben meghozott jogerős ítéletek kizárólag sikeres engedélyezést követően vizsgálhatók felül. Ez a szabályozás az ügyteher optimalizálásával is hozzájárul ahhoz, hogy a Kúria eleget tudjon tenni az Alaptörvényben konstituált alkotmányos feladatának (egységes jogalkalmazás biztosítása), ugyanakkor az általános hatáskörű bírósághoz tartozó ügyek esetében ellentétes döntések fennállásakor egyedi ügyekben is jogvédelmet biztosítson a peres feleknek. Ugyanakkor a járásbíróság hatáskörébe tartozó személyi állapotot érintő perek esetén a Pp. XXXI–XXXW. Fejezetében szabályozott védett jogtárgy kiemelt fontosságára tekintettel indokolt az eltérő szabályozás. Ezekben a különleges perekben a Pp. számos speciális rendelkezést tartalmaz, ezekhez illeszkedik a felülvizsgálat engedélyezésének eltérő szabálya. Az eltérő rendelkezés elősegíti az Alaptörvény L) cikk (l) bekezdésében és a XV cikk (5) bekezdésében rögzített személyi kör védelmét. Szükséges azt is kiemelni, hogy ezek az ügyek az állam nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségét is érintik (a család, a kiskorú gyermekek, gondnokoltak védelme), amely szintén alátámasztja az eltérő szabályozás szükségességét. Nincs helye ugyanakkor a felülvizsgálat engedélyezésének az ítélet házasságot érvénytelenítő, vagy felbontó rendelkezése, illetve az apaság vélelmét megdöntő ítélet apaság vélelmét megdöntő része vonatkozásában, ha az apaság vélelmének megdöntését követően a gyermeket valamely személy teljes hatályú apai elismeréssel a magáénak ismerte el, vagy az apaságot jogerős bírói ítélet állapította meg. Ezekben az esetekben kiemelkedő társadalmi jelentősége van annak, hogy ne legyen jogbizonytalanság a jogerős döntések joghatása tekintetében (kettős házasság, kettős apasági vélelem elkerülése), ezért a felülvizsgálat kizártsága ellenére kivételes esetben sem kerülhet sor a felülvizsgálat engedélyezésére.

A Pp. 410−415. §-ai a felülvizsgálati kérelemmel szemben támasztott követelményeket, illetve ezek meg nem tartásának jogkövetkezményeit fogalmazzák meg. E körben a Törvény átvezeti azt az alapvető szemléletváltást, hogy a jogerős határozatok ellen főszabály szerint kizárt a felülvizsgálat, ugyanakkor a korábban kizárt ügyekben is lehetőség van felülvizsgálati kérelem engedélyezése iránti kérelem benyújtására. Figyelemmel arra, hogy az engedélyezés iránti kérelem – a kivételes esetköröket nem említve – minden felülvizsgálati kérelem kötelező eleme lesz, a Törvény a Pp. jelenleg hatályos 410. §-át hatályon kívül helyezi és az engedélyezési kérelem tartalmi elemeit a felülvizsgálati kérelem tartalma körében helyezi el.

A Pp. 411. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálat megtagadásáról szóló végzést röviden kell indokolni. A felülvizsgálat megtagadásáról szóló végzést kizárólag abból a szempontból kell indokolni, hogy a felülvizsgálat miért nem volt engedélyezhető (így például azért, mert a Kúria már döntött a felmerült elvi kérdésben, avagy a felvetett jogkérdés társadalmi jelentősége nem jelentős). E végzésben nincs helye annak, hogy a Kúria az ügy érdemét érintő kérdésekre is kitérjen, figyelemmel arra, hogy az ügy érdemére kiható jogszabálysértést a Kúria csak akkor vizsgálhatja, ha a felülvizsgálatot engedélyezi. Ez a megoldás megfelel az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) által kialakított szempontrendszernek. Az EJEB több határozatában – így például az Ovlisen kontra Dánia – 16469/05., Kukonnen Kontra Finnország No. 2.- 47628/06., Nerva kontra Egyesült Királyság – 42295/98., Jaczkó kontra Magyarország – 40109/03. ügyekben – is kifejtette, hogy a legfőbb bírói fórum eljárását megtagadó határozatot kizárólag abból a szempontból kell indokolni, hogy az engedélyezési okoknak a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem miért nem felelt meg. Nem eredményezi a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét, ha az ügy érdemi kérdéseire a felülvizsgálatot megtagadó határozat nem tér ki, a Kúria a felülvizsgálatot kizárólag az engedélyezési okok fennállásának hiányára hivatkozva tagadja meg. A felülvizsgálat engedélyezésének indokaira az érdemi határozatban kell röviden kitérni.

A Törvény a 412. §-ban egyértelműen meg kívánja fogalmazni, hogy a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem, illetve a felülvizsgálati kérelem elemeinek el kell különülnie egymástól, aminek az engedélyezés iránti kérelem időszerű elbírálása tekintetében van jelentősége. A felülvizsgálatból kizárt határozatok ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelem benyújtásával a felülvizsgálat engedélyezése iránti illetéket kell leróni, amit a felülvizsgálat engedélyezése esetén kell kiegészíteni a felülvizsgálat illetékére.

A 413. § módosításával a Törvény részben pontosítja, illetve kibővíti a felülvizsgálat engedélyezését megalapozó okokat és beépíti a Kp. 118. (1) bekezdés ad) pontja szerinti okot. Ez a módosítás összhangban van a 3353/2024. (X. 8.) AB határozattal. Ezen kívül átveszi azt a Kúria által következetesen kialakított gyakorlatot is, hogy a Kúria főszabály szerint csak olyan okból engedélyezheti a jogerős ítélet felülvizsgálatát, amelyre a fél hivatkozott az engedélyezés iránti kérelmében. E körben a Pp. szabálya eltér a Kp. megoldásától, ez utóbbiban azonban a hivatalbóliság nagyobb szerephez jut, ezért indokolható a támadott határozatok hivatalbóli vizsgálata a befogadás kérdésében.

A koncepcionális módosításokhoz kapcsolódó szövegpontosító rendelkezést tartalmaz.

A Törvény részben módosítja a Kúria érdemi határozataira vonatkozó szabályokat is. Kimondja, hogy ha az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta, és a Kúria azt állapítja meg, hogy ez a határozat az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő, a Kúria a határozatot részben vagy egészben hatályon kívül helyezi és az első- vagy másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja. E kasszációs jogkör lényege, hogy az egybehangzó határozatokat követő új kúriai jogértelmezés ne járjon a felek jogorvoslathoz való jogának sérelmével, annak vitatására a peres feleknek az eljárás folyamán lehetősége legyen. A Törvény célja nyilvánvalóan az, hogy a Kúria ne hozzon „meglepetés ítéleteket”. A Kúria ugyanis nem határozhat olyan kérdésben, amelyben az eljárt bíróságok még nem döntöttek, hiszen a felülvizsgálati eljárásban csak jogkérdés vizsgálható.

Új szabály, hogy ha a felülvizsgálat engedélyezésére olyan ügyben került sor, amelyben törvény kizárja a felülvizsgálatot (e körbe vonható a nemperes eljárásokra vonatkozó jogszabályok meghatározó része) és a Kúria megállapítja, hogy a határozat az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő, illetve jogkérdésben eltér a Kúria hivatkozott, közzétett határozatától, de a jogszabálysértés a jogviszony természete vagy a beállt joghatások jellege miatt nem orvosolható, a Kúria kizárólag a jogsértés tényét állapítja meg. Ez a megoldás is biztosítja a jogegységet, mivel a Kúria határozatát a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzé kell tenni, a közzétett határozatokban foglalt jogértelmezést pedig az alsóbb fokú bíróságoknak követni kell. Az eltérő szabályozás indoka az, hogy az ágazati törvények egy része jellemzően azért zárja ki a határozattal szemben a felülvizsgálatot, mert a jogerős határozattal lezárt jogviszonyokban a felek, illetve a jogerős határozat alapján (például a hagyatékátadó végzés ismeretében) jogszerző harmadik személyek már nem hozhatóak olyan helyzetbe, hogy jóhiszeműen szerzett jogaik vagy kötelezettségeik kétségessé váljanak, még akkor sem, ha a Kúria megállapítja a jogszabálysértést. Ezt a problémát a kúriai joggyakorlat is észlelte korábban. A Kúria Gfv.X.30.232/2012/9. számú határozatában kimondta, hogy a korábban eljárt, felmentett felszámolónak a tisztségébe való visszahelyezésére nincs lehetőség akkor sem, ha a felülvizsgálati bíróság a korábbi felszámolót felmentő végzést hatályon kívül helyezi. A Kúria jogértelmezésével összhangban módosította a Cstv. 27/A. § (10) bekezdését a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi XLIX. törvény 10. § (3) bekezdése, kizárva a felülvizsgálatot a felszámolót felmentő végzés ellen. Ezekben az esetekben tehát a Kúria nem hozhat a felekre kiterjedő hatályú határozatot, kizárólag a jogsértés tényét állapíthatja meg, ebből következően pedig szükségszerűen a helyes jogértelmezést mondja ki. Jelenleg is van olyan jogszabály [például Ptk. 3:37. § (3) bekezdés], amely a bíróságot a jogsértés megállapítására jogosítja fel.

Személyi állapotot érintő perekben törvényi szinten indokolt feltétel nélkül kizárni a tárgyaláson történő online hallgatóság részvételét a védett jogtárgy kiemelt érzékenységére tekintettel. Más esetekben ugyanakkor bírói mérlegelés tárgyává tehető a nyilvánosság kizárása vagy korlátozása a Pp. 231. § (2) bekezdésében foglalt feltételrendszer figyelembe vételével.

A kiskorú gyermek tartása iránt indított perben törvényi szinten indokolt feltétel nélkül kizárni a tárgyaláson történő online hallgatóság részvételét a kiskorú gyermek kiemelt védelme érdekében.

A Törvény a Pp.-be egy új rész beiktatásával létrehozza az egyszerűsített polgári pert. Az egyszerűsített polgári per alkalmazásáról maguk a felek dönthetnek azzal, hogy az írásbafoglalt szerződésükben rögzítik, jogvitájukról a bíróság ebben a perben döntsön. A Törvény alapján nem köthető ki az egyszerűsített polgári per alkalmazása a személyi állapotot, a munkaviszony jellegű jogviszonyt, a fogyasztói jogviszonyt érintő jogvita esetében e jogviták sajátosságaira tekintettel.

Az egyszerűsített polgári perben kötelező a jogi képviselet, mivel a per előkészítését a felperes végzi. A felperesnek már a keresetlevélhez – illetve, ha a pert fizetési meghagyásos eljárás előzi meg, akkor a keresetet tartalmazó irathoz – csatolnia kell valamennyi okirati bizonyítékot, továbbá ha a jogvita tekintetében szakkérdés is felmerül, úgy a szakvéleményt is csatolni kell már a keresetlevélhez, illetve a keresetet tartalmazó irathoz. A perben csak okirati és szakértői bizonyításnak van helye. Az egyszerűsített polgári perben a jogi képviselet kötelező, ebből következik, hogy az eljárásban az elektronikus kapcsolattartás teljes körűen érvényesül.

A pert megelőzően a szakvélemény beszerzésére sor kerülhet akár az igazságügyi szakértőkről szóló törvényben szabályozott megbízás alapján, akár a szakértő közjegyzői nemperes eljárásban vagy polgári nemperes eljárásban történő kirendelése útján. Tehát a felperes a per előkészítése során e tekintetben több lehetőség közül választhat, de minden esetben – akkor is, ha a szakértő a felperes megbízása alapján készíti el a szakvéleményt – a szakvélemény készítése során a szakértőnek a kérelmező fél ellenfelét értesítenie kell a kirendelés tárgyáról, a vizsgálandó kérdések köréről, az általa kitűzött helyszíni szemléről és vizsgálatról, lehetővé kell tennie, hogy az ellenfél a kirendelés tárgyára vonatkozó nyilatkozatát, a vizsgálat tárgya szempontjából lényeges észrevételeit és kérdéseit előterjessze, valamint a szakvéleményét az ellenfél vele közölt nyilatkozatát, észrevételeit is értékelnie kell és az ellenfél kérdéseit is meg kell válaszolnia. Ha ezeknek a követelményeknek nem felel meg a szakvélemény, akkor aggályosnak minősül.

Az egyszerűsített polgári per nem különül perfelvételi és érdemi tárgyalási szakra, a kereset nem kapcsolható össze más kereseti kérelemmel, nincs helye keresetváltoztatásnak, ellenkérelem-változatásnak, beavatkozásnak, viszontkereset előterjesztésének, beszámításnak, szünetelésnek, tárgyalás és meghallgatás tartásának, csatlakozó fellebbezésnek, és felülvizsgálatnak. A per tehát írásban, kizárólag a keresettel érvényesített követelés tekintetében kerül lefolytatásra annak érdekében, hogy rövid idő alatt jogerős és végrehajtható döntés szülessen.

Abban az esetben, ha a Pp. 121. § (1) bekezdés c)–f) pontja alapján szünetelésre kellene sor kerüljön – mert a fél a megadott címen nem elérhető, ügygondnoki díj előlegezésének lenne helye, a felperes a bizonyítással nem összefüggő fordítás, illetve külföldi kézbesítés költségét a bíróság felhívása ellenére nem előlegezi, vagy hirdetményi, illetve végrehajtói kézbesítésnek volna helye – a pert az általános szabályok szerint kell folytatni, mivel a fenti körülmények fennállása már nem teszi lehetővé az egyszerűsített perben foglalt sajátos eljárás lefolytatását és eljárási határidők betartását.

Az egyszerűsített polgári perben a felek és a bíróság számára is szoros határidők kerülnek megállapításra. A bíróság az egyszerűsített polgári perben soron kívül jár el, a bíróság általános intézkedési határideje legfeljebb 8 nap.

A bíróság a keresetlevelet kézbesíti az alperesnek, akinek 15 napos határidő alatt kell előterjesztenie ellenkérelmét. Az ellenkérelem beérkezését követően a bíróság rövid határidővel felhívja a feleket, hogy nyilatkozzanak kérik-e a per általános szabályok szerinti folytatását, vagy nyilatkozzanak esetleges megegyezési szándékukról, és egyidejűleg nyújtsák be egyezségi megállapodásukat. A felhívással egyidejűleg a bíróság a felperes részére kézbesíti az ellenkérelmet is. Ha szükséges, a bíróság a per e szakaszában hívhatja fel a feleket írásbeli nyilatkozattételre az esetleges ellentmondások vagy hiányosságok tisztázása érdekében. A nyilatkozatok kizárólag a korábban megtett állításokra, tagadásokra, vitatásokra, csatolt okiratokra vonatkozhatnak, új tényállítás, jogállítás tételére már nincsen lehetőség.

Ha a felek az általános szabályok alkalmazására kívánnak áttérni, a bíróság perfelvételi tárgyalást tűz és az általános szabályok szerint folytatja az eljárást. Ha pedig a felek egyezséget kívánnak kötni, mód van arra, hogy a bíróság – ha ennek feltételei fennállnak – azt végzésével jóváhagyja.

Ha a felek sem az általános eljárási szabályok szerinti folytatás iránti kérelmet, sem egyezségi megállapodást nem terjesztenek elő, a bíróság az ezekre történő felhívás kiadásától számított 30 napon belül ítéletet hoz.

Az egyszerűsített polgári perben a fellebbezés előterjesztésére – mind a végzés elleni fellebbezés, mind az ítélet elleni fellebbezés esetén – a feleknek 8 napos határidő áll rendelkezésre.

Végzés elleni fellebbezés esetében a fellebbező fél ellenfele 5 nap alatt tehet észrevételt.

Az ítélet elleni fellebbezésnek kizárólag az elsőfokú eljárás szabályainak lényeges megsértésére vagy az ügy érdemi elbírálásának alapjául szolgáló jogszabály téves alkalmazására hivatkozással van helye. Az ítélet elleni fellebbezés esetében a fellebbező fél ellenfele a fellebbezési ellenkérelmét az elsőfokú bíróság felhívására 8 napon belül terjesztheti elő. Az elsőfokú bíróság már a fellebbezési ellenkérelemmel együtt terjeszti fel az iratokat a másodfokú bírósághoz, amely a fellebbezést 30 napon belül bírálja el.

Felhatalmazó rendelkezés végrehajtási rendelet megalkotására.

A Törvény átmeneti rendelkezéssel egyértelművé teszi, hogy a Pp.-nek a Törvénnyel megállapított, a határidő túllépésre vonatkozó rendelkezéseit csak az ezen új előírásokat megállapító rendelkezések hatálybalépését követő határidő túllépés esetén kell alkalmazni. Tekintettel a nemperes eljárások sokféleségére, az egyértelmű jogalkalmazás érdekében mondja ki az átmeneti rendelkezés, hogy a határidő túllépésre vonatkozó szabályokat csak a peres eljárásokban kell alkalmazni.

Szövegcserés pontosító rendelkezések. A Pp. 608. § (2) bekezdésének pontosítása a széttartó jogalkalmazási gyakorlatra tekintettel szükséges. A kiegészítés egyértelművé teszi, hogy ha a jogi szakvizsgával rendelkező személy saját ügyében jogi képviselő nélkül jár el, akkor nem minősül jogi képviselőnek és így elektronikus kapcsolattartásra sem köteles.

Hatályon kívül helyező rendelkezések.

Indokolt kimondani a felülvizsgálati kérelem befogadása tárgyában hozott mindkét típusú döntésre a Kúria indokolási kötelezettségét. A felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél eljárási jogosultságához tartozik, hogy megismerje a befogadás indokait, különös tekintettel arra, hogy a Kúria milyen megjelölt befogadási ok fennállását látta megalapozottnak. A Kúria a felülvizsgálati kérelem befogadása esetén indokolási kötelezettségét az érdemi döntés indokolásában is teljesítheti.

A Törvény átmeneti rendelkezéssel egyértelművé teszi, hogy a közigazgatási perekben a határidő túllépésre vonatkozó szabályokat a Kp.-nek a Pp.-re utaló szabálya hatálybalépését követő, azaz 2026. július 1. napját követő határidő túllépés esetén kell alkalmazni.

A Pp.-ben új jogintézmény kerül bevezetésre, amely alapján, ha a bíróság a polgári perben bármely, törvényben megállapított intézkedési határidőt túllép, a határidő lejártát követő naptól kezdve vagyoni elégtételt nyújt a felek részére. E vagyoni elégtétel külön kérelem nélkül hivatalból kerül megállapításra, és kifizetésre a felek számára. Ahhoz, hogy ez a jogintézmény a közigazgatási perekben is alkalmazásra kerüljön, indokolt pontosítani a Kp. Pp. szabályozására utaló rendelkezéseit. E jogintézmény tehát a közigazgatatási egyéb (nem peres) bírósági eljárásokban nem alkalmazandó.

Indokolt annak rögzítése, hogy főszabály szerint (a törvényi kivételen túl) a megjelölt befogadási ok fennállását részletesen indokolni nem kell.

A nemzeti kockázatértékelésben azonosított kockázatokat jellemzően elsőként a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatók észlelhetik, így kulcsszerepet játszanak ezen események kezelésében. A hatékony fellépésük kulcsa az adatalapú, többrétegű védekezési ökoszisztéma kialakításában rejlik, amelynek elengedhetetlen alkotóeleme, hogy a hatékony szűrést támogató, valós idejű adatok álljanak rendelkezésükre.

Az új jogintézmény bevezetésének célja, hogy a pénzügyi információs egység operatív elemzése során feltárt, a nemzeti kockázatértékelésben azonosított kockázatok kezeléséhez releváns adatok és információk az érintett szolgáltatók számára elérhetővé váljanak. Lényege, hogy a kockázatok kezelésére szolgáló adatokat, információkat nemcsak a kockázatokat észlelő szolgáltató, hanem – a hatóság által meghatározott körben – az összes vagy a szolgáltatók meghatározott csoportja is megismerheti, felhasználhatja, támogatva ezzel a rendelkezésre álló adatok, illetve értékelő-elemző tevékenység eredménye szélesebb körben történő hasznosítását.

A felhasználás elsősorban a monitoring rendszerbe (integrált műveletmegfigyelő mechanizmusba) való beépítését jelenti, amelynek elsődleges célja a valós idejű elemzések és szűrési folyamatok hatékonyságának fokozása.

A szabályozás lehetőséget teremt arra, hogy a szolgáltatók proaktív módon azonosítsák és értékeljék azokat az információkat, amelyeket a pénzügyi információs egység az elemzése alapján megosztott. Az információk megosztása egységesített, automatizált, emberi beavatkozást nem igénylő formában történik, ezáltal biztosítva azok gyors és hatékony feldolgozhatóságát, valamint az informatikai rendszerek közötti interoperabilitást. A szabályozás a technikai kereteket határozza meg, a megfelelő technikai megoldás a pénzügyi információs egység és a szolgáltatók együttműködése során alakítható ki.

A jogszabály részletesen meghatározza az információ-megosztás tartalmát és annak formai követelményeit, így elősegítve a célhoz kötött, átlátható és jogszerű adatkezelést. A szabályozás alapján a megosztott információk konkrét és általános információk lehetnek. Előbbi körbe az egyedi ügyletek azonosítására képes információk (számlaadatok, természetes és jogi személy adatai, IP címek, stb.) tartoznak. A konkrét információk lehetnek (1) fizetési művelethez tartozó információk, a hitelintézetek és a pénzügyi szolgáltatók esetében, valamint (2) ügylethez tartozó információk, valamennyi szolgáltató – beleértve a hitelintézeteket és a pénzügyi szolgáltatókat is – esetében.

Az előbbieken kívül eső megosztható információkat a szabályozás külön nem nevesít, ezen információk körébe tartoznak azok az általános információk, amelyek különösen mintázatokat, elkövetési trendeket, jelenségeket írnak le.

A szabályozás a fizetési művelethez kapcsolódó és nem kapcsolódó felosztás alapján határolja el a felhasználási kötelezettség időpontját és módját, valamint az információ felhasználhatóságának határidejét. A szabályozás valamennyi információ-típus esetében elvárja, hogy azok rendelkezésre bocsátása strukturált, emberi beavatkozást nem igénylő formában történjen, ugyanakkor amíg a konkrét adatok esetében – az információ jellegére figyelemmel – a felhasználás automatizáltsága is a végrehajtás részét képezi, az egyéb információk tekintetében azok felhasználása emberi beavatkozást, további értékelést, elemzést igényelhet.

Az információ felhasználhatóságával kapcsolatos időkeretnél – a későbbiekben – látható elhatárolásra tekintettel már itt ki kell emelni, hogy a megosztott információ konkrét vagy általános lehet. A konkrét – konkrét ügylet beazonosítását lehetővé tevő – információ vagy (1) fizetési művelethez kapcsolódó információ vagy (2) egyéb ügylethez kapcsolódó információ lehet. Ezzel szemben a nem konkrét ügylethez kapcsolódó információ alatt olyan általános információt – a monitoring tevékenység szempontjából jelentős pénzmosási trendeket, gazdasági eseményeket, kriminális jelenségeket, módszereket – kell érteni, amely önmagában konkrét ügylet kategorikus beazonosítását nem teszi lehetővé, illetve szükségessé.

A felhasználási kötelezettség tekintetében a szabályozás különböző határidőket állapít meg részben az érintett szolgáltatók, részben a megosztott információ jellege alapján. Az előírt felhasználási határidők biztosítják, hogy a szolgáltatók megfelelő időben reagáljanak az információ-megosztásra. A hitelintézetek és a pénzügyi szolgáltatók esetében a fizetési műveletekkel kapcsolatos információk esetében a szabályozás rövid határidőt – 2 órát – állapít meg. Ezekben az esetekben különösen sürgős az időszerű fellépés, tekintettel az ilyen esetkör azonnali reakciót igénylő jellegére. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ilyen információk automatikusan, külön emberi beavatkozás nélkül integrálódnak a címzett szolgáltatók monitoring rendszerébe. A hitelintézet és a pénzügyi szolgáltató az egyéb információk esetében – amely egyébként lehet fizetési művelet körébe nem tartozó ügyletre vonatkozó konkrét és általános információ is – 1 munkanapon belül köteles gondoskodni a felhasználásról vagy arról, hogy az információ a megfelelési vezetőhöz eljusson. Ezt követően a megfelelőségi vezető feladata, illetve felelőssége, hogy az általános információ felhasználásáról gondoskodjon, biztosítva ezzel, hogy a komplex információk is harmonikusan integrálódjanak az intézmény belső monitoring rendszerébe.

A hitelintézetnek és a pénzügyi szolgáltatónak nem minősülő minden további szolgáltató köteles a hatóság által megosztott információ 1 munkanapon belül történő felhasználására vagy a megfelelőségi vezető bevonására. Az egyéb szolgáltatók esetében tehát az információ fajtájától függetlenül egységes felhasználási határidő érvényesül.

Az információ felhasználhatóságát meghatározó időkeret is az információ típusa szerint alakul: A konkrét információk – a fizetési műveletekhez vagy ügyletekhez kapcsolódó információk – felhasználhatósága legfeljebb 90 nap lehet. Ezt követően a monitoring rendszerben ez az adatkör nem használható fel. Ezen adatkör vonatkozásában a 90 napos határidőt követően úgy kell eljárni, mintha az sosem állt volna rendelkezésükre. Az ilyen adatok kezelésére és megőrzésére az 56–58. §-ban meghatározottak szerint kerül sor. A szabályozás ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a releváns információ – ha a körülmények indokolják – ismételten megosztásra kerüljön.

Az egyéb – nem konkrét – információk esetében, az információ jellegére figyelemmel a felhasználás lehetősége időben nem korlátozott.

Az előbbiek összefoglalása:

A nemzeti kockázatértékelésben azonosított kockázatokat jellemzően elsőként a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatók észlelhetik, így kulcsszerepet játszanak ezen események kezelésében. A hatékony fellépésük kulcsa az adatalapú, többrétegű védekezési ökoszisztéma kialakításában rejlik, amelynek elengedhetetlen alkotóeleme, hogy a hatékony szűrést támogató, valós idejű adatok álljanak rendelkezésükre.

A védő kizárása funkcionálisan azt a célt szolgálja, hogy ne járhasson el a terhelt érdekében olyan ügyvéd, akiben más személy képviseletéből is fakadóan érdekkonfliktus merülne fel. A képviselt személyek közötti konfliktus azonban a büntetőeljárásban nem szükségszerű, így alappal feltételezhető, hogy nem sérti a terhelt büntetőeljárási érdekeit a védő korábbi szerepvállalása más személy oldalán, ha azt a terhelt sem látja önmagára nézve sérelmesnek. Amennyiben a terhelt kifejezetten nem nyilatkozik arról, hogy a tanú vagy más résztvevő segítőjeként eljárt védő veszélyezteti a védelmét, a kizárás szükségtelen és aránytalan beavatkozást jelentene a védelem szabad megválasztásába. A módosítás ennek megfelelően lehetővé teszi a védő eljárását, ha a terhelt a meghatározott eljárási szakaszokban nem él kizárási indítvánnyal. Az új szabályozás egyúttal garanciális jelleggel előírja, hogy az indítvány akkor érvényesíthető, ha a terhelt nyolc napon belül szerzett tudomást a kizárás alapjául szolgáló tényről.

A terhelt önrendelkezési jogát erősítő kizárási szabály nem alkalmazható, ha a terhelt érdekében olyan ügyvéd kívánna eljárni, aki korábban az ellenérdekű sértett segítőjeként, vagy a büntetőeljárásban részt vevő más személy, különösen a kiskorú, illetve a fiatalkorú gondozását ellátó nagykorú személyként, törvényes képviselőként, ügygondnokként vett részt az eljárásban.

A bíróságok gyakorlatában ismétlődően jelentkező probléma, hogy egyes terheltek meghatalmazott védő eljárása esetén a meghatalmazás ismételt visszavonásával az eljárás szándékos elhúzását célozzák. Jelenleg egy ügyben több védő eljárására kizárólag meghatalmazott védők esetében kerülhet sor, vagyis meghatalmazott és kirendelt védő egyidejű eljárására nincs törvényi lehetőség.

A módosítással kiküszöbölhető lesz a jelenlegi visszaélésszerű joggyakorlás, vagyis hogy a terheltek – gyakran az eljárási cselekmény során, vagy azt röviddel megelőzően – a büntetőeljárás szándékos elhúzása céljából, korlátlan alkalommal gyakorolhassák a Be. 45. § (4) bekezdésében biztosított jogukat, illetve újabb és újabb meghatalmazások benyújtásával elérjék az aktuális védő kirendelésének hatályvesztését. Amennyiben a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy vagy a terhelt az eljárási cselekmény napján vagy az azt megelőző nyolc napon belül, a büntetőeljárás ugyanazon szakaszában ismételten vonja vissza a védő meghatalmazását, a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság hivatalból haladéktalanul védőt rendel ki. Ebben az esetben a kirendelés akkor sem veszti hatályát, ha a terhelt újabb védőt hatalmaz meg, a továbbiakban azonban a meghatalmazott védőt kell vezető védőnek tekinteni, de az ügyiratokat a kirendelt védőnek is kézbesíteni kell, hogy a felkészülése biztosított legyen. A kirendelt védő kizárólag abban az esetben léphet a meghatalmazott védő elébe, ha a bíróság felhívása ellenére a meghatalmazott védő nem kíván élni a perbeszéd megtartásához fűződő jogával.

A módosítás emellett előmozdítja a hatékony védelem érvényesülését is, hiszen a hatóságoknak lehetőségük nyílna az ügyben korábban eljáró meghatalmazott védő kirendelésére, illetve eljárásban tartására, aki az ügyet alaposan ismeri, így nem lenne szükség további felkészülési idő biztosítására. Ebben az esetben a szabad védőválasztáshoz való jog sem sérülne, hiszen a terhelt a kirendeléstől függetlenül másik védőt hatalmazhat meg.

A Törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény módosításával bevezetett, az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás jogintézményére tekintettel rendezi ezen új távoltartás elrendelésével kapcsolatos büntető eljárásjogi részletszabályokat.

Az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás büntetőeljárásban történő elrendelése hasonlít a polgári jogi igény, illetve a szülői felügyeleti jog megszüntetésének a büntetőeljárásban történő elrendeléséhez. A Be. új rendelkezései azokat a büntetőeljárási részletszabályokat tartalmazzák, amelyek a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény Törvény által beiktatandó új 17/C–17/E. §-aiban foglalt általános rendelkezéseinek a büntetőeljárásban történő alkalmazásához szükségesek. Fontos kiemelni, hogy a Be. új szabályai egyértelművé teszik, hogy bár az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás sértett általi kezdeményezésére a nyomozás során, illetve a bírósági eljárás során az ügydöntő határozat meghozataláig bármikor lehetősége van, arról a bíróság az ügydöntő határozatában kell, hogy rendelkezzen (a bűnösség megállapítása, illetve a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása esetén).

A Be. terminológiai tisztasága és az új szabályok következetes alkalmazhatósága érdekében a büntető eljárásjogi rendelkezések a „terhelttel” szembeni távoltartásként utalnak a jogintézményre. Erre azért van szükség, mert a büntetőeljárásban jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt az elítélt státusza nem értelmezhető [lásd: Be. 38. § (1) bekezdés]. Rögzítendő tehát, hogy a büntetőeljárás folyamatában történő indítványtételkor vagy a nem jogerős rendelkezés meghozatalakor elítéltről nem, legfeljebb más terhelt-típusról lehet beszélni, és a megelőző távoltartás csak az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésekor válik képessé a jogkövetkezmények kiváltására, amikor a terhelt elítélt státuszba kerül.

Az új szabályok rendezik továbbá, hogy a sértett indítványát a bíróságnak a tárgyalás során kell közölnie a vádlottal, illetve azt is, hogy a sértettet a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény 17/D. § (5) bekezdése szerinti részletszabályok megállapítása érdekében a bíróság meghallgathatja.

A tárgyalás online nyomon követésének a biztosítása természetét tekintve nagy hasonlóságot mutat a nyilvánosság kép, hang, vagy kép- és hangfelvétel készítése útján [Be. 107. § (3) bekezdés] történő tájékoztatásával. Jogilag azonban teljesen különálló intézményekről van szó, aminek eljárásjogi szempontból kiemelt jelentősége van, ezért a módosítás kifejezetten elhatárolja az új jogintézményt a nyilvánosság tájékoztatásának szabályaitól. Hasonló különbségtétel szükséges arra az esetre, amikor az eljárási cselekményen jelenlétre kötelezett vagy jogosult személy számára telekommunikációs eszköz útján biztosítják az eljárási cselekményen való jelenlétet (Be. XX. Fejezet), amelynek szabályai szintén nem alkalmazhatóak a tárgyalás online nyomon követésére.

Az előző elhatárolásokhoz képest fontos rámutatni, hogy az új jogintézmény funkciója megegyezik a tárgyaláson hallgatóságként való személyes jelenléttel megvalósuló nyilvánossággal. A tárgyalás hatályos szabályozásban meglevő nyilvánosságának és a tárgyalás online nyomon követésének is az a funkciója, hogy biztosítsa a társadalom részéről való ellenőrzés lehetőségét, amely az eljárás tisztességének az egyik biztosítéka. A funkcióazonosság mellett ugyanakkor a szabályozás nem lehet minden részletében azonos, hiszen az online hallgatóság részvétele egy olyan kiegészítő rezsim, amely nem mellőzhetetlen feltétel az eljárás tisztességéhez. Ezért önállóan szükséges mérlegelni az online nyomon követés hozzáadott értéke és a vele esetleg ellentétbe kerülő más érdekek közötti feszültséget. Az önálló mérlegelés következményeként a jogintézmények szintjén szükséges az elhatárolás, amelynek leglényegesebb folyománya, hogy az online hallgatóság részvételével kapcsolatos eljárási hiba nem tekinthető a tárgyalás nyilvánosságára vonatkozó rendelkezések olyan fokú megsértésének, hogy az önmagában alapot adjon a Be. 609. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott relatív hatályon kívül helyezési ok megállapítására. Ez utóbbi szabályozási logika indoka az, hogy a tárgyalás nyilvánossága abszolút értelemben nem sérül, ha a nyilvánosság legalább személyes jelenléttel biztosított.

A belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról és a 2010/13/EU irányelv módosításáról szóló, 2024. április 11-i (EU) 2024/1083 európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikke szélesebb körű adatokra nézve teszi kötelezővé az újságírói forrásvédelmet, a Be.-ben szereplő információt átadó személy kilétére vonatkozó forrásvédelemnél. A rendelet közvetlenül alkalmazandó szabályai képezhetnének a Be. 173. §-ába eső foglalkozási titkot, de a rendeletben szereplő kivételszabályok eljárásjogi alkalmazhatósága érdekében indokolt a Be. már kialakult, a 174. §-ban szereplő eljárásrend keretei között szerepeltetni a rendelet által védett adatkört.

Az előterjesztett, illetve előadott magánszakértői vélemény akkor minősül szakvéleménynek, ha azt a terhelt, illetve a védő a 190. § (2)–(4) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően terjesztette elő. Egyéb esetben a magánszakértői vélemény a terhelt, illetve a védő észrevételének minősül, a szakértő pedig a szakkérdésre vonatkozóan tanúként nem hallgatható ki.

A hatályos szabályok alapján a terhelt és a védő magánszakértői vélemény elkészítésére kizárólag folyamatban lévő büntetőeljárásban adhat megbízást. A Kúria a perújítással kapcsolatos joggyakorlat-elemzés alapján készült összefoglaló jelentésének „de lege ferenda” részében hívta fel a jogalkotó figyelmét annak megfontolására, hogy a Be. 637. § (1) bekezdés a) pontja szerinti perújítási ok alátámasztása érdekében magánszakértői véleményt lehessen csatolni a perújítási indítványhoz, annak elkerülése érdekében, hogy a szakvélemény beszerzésére a bíróságnak perújítási nyomozást kelljen elrendelnie.

A Törvény a joggyakorlat-elemzés által feltártak szerint egészíti ki magánszakértői vélemény elkészítésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

Jelenleg a Be. 234. § (1) és (2) bekezdése szerint a bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök vesztegetés és vesztegetés elfogadása esetén a három, illetve öt évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény esetén alkalmazhatók. A korrupciós cselekmények jellemzője, hogy szükségszerűen két fél áll egymással szemben, egyrészt, aki kéri, elfogadja, másrészt, aki adja vagy ígéri az előnyt. A hálapénz kriminalizálása óta a Btk. 290. § (6) bekezdése alapján, aki az egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésben egészségügyi dolgozónak, egészségügyben dolgozónak vagy ezekre tekintettel másnak az egészségügyről szóló törvényben meghatározottak szerint jogtalan előnyt ad vagy ígér, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ez esetben tehát a bírói engedélyhez kötött leplezett eszköz nem alkalmazható. A korrupciós cselekmény „másik oldalán” álló, azaz a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával szemben azonban a bírói engedélyhez kötött leplezett eszköz alkalmazható, amely egyenlőtlenséget okoz. A jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé azt, hogy a vesztegető személy (azaz a hálapénzt adó) – általában a páciens vagy hozzátartozója – cselekménye tekintetében felhasználható legyen a vesztegetés elfogadójának – általában orvos, egészségügyi szakdolgozó – cselekménye tekintetében engedélyezett bírói engedélyhez kötött leplezett eszköz alkalmazásával megszerzett bizonyíték. A Törvény a vesztegetés esetén a büntetési tételtől függetlenül engedélyezi a bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök alkalmazását.

A Btk. 306. §-ában meghatározott közfeladati helyzettel visszaélés a Btk. XXVIII. Fejezetében, a hivatali bűncselekmények sorában helyezkedik el, közvetlenül a hivatali visszaélés törvényi tényállását követően. A két bűncselekmény elkövetési magatartásai, a célzatai és a büntetési tételei azonosak, csupán a tényállások alanya különböző. A Törvény megszünteti az indokolatlan a különbségtételt a szándékosan elkövetett hivatali visszaélés és közfeladati helyzettel visszaélés között a bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök alkalmazása során, tekintettel arra, hogy a közfeladatot ellátó személyek eljárásának törvényes, elfogulatlan és befolyástól mentes teljesítése hasonló szintű társadalmi érdek, mint a hivatali tevékenység esetén.

A Törvény az előzőekben írt szempontok érvényesítése érdekében szünteti meg az indokolatlan különbségtételt a hivatalos személy elleni erőszak, a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak között a bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök alkalmazása során.

1. A közelmúltban, különösen a 2024. március 1.-jével hatályba lépő módosítások folytán a bűnügyi felügyelet keretében meghatározható magatartási szabályok között egyre hangsúlyosabbá váltak azok, amelyek önállóan, a mozgási szabadság, illetve a lakóhely, a tartózkodási hely megválasztásának szabályát nem érintve is alkalmazhatók lennének. A Be.-ben is régóta meglevő, a minél kisebb korlátozás kívánalmát rögzítő szabályok érdekében is szükségessé vált, hogy lehetőség legyen a bűnügyi felügyelet elrendelésére úgy is, hogy az kizárólag a cselekvési szabadság más aspektusát érintse, a mozgási szabadságot nem. Ahhoz, hogy az említett kötöttség nélkül is sor kerülhessen a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak a meghatározására, szükséges módosítani a Be. 281. § (1) bekezdésében szereplő definíciót.

2. Az online csalásokkal szembeni kormányzati fellépésre létrejött minisztériumi munkacsoport tevékenységének eredményeként rögzíthető, hogy csalásból – de akár más bűncselekményekből is – származó jövedelem elvonásának megnehezítése érdekében indokolt kizárni a pénzforgalmi szektorból azokat a szereplőket, akik „strómanként” a nevükre nyitott különféle számlákkal támogatják, hogy megbízóik elvonják a bűncselekményből származó összegeket. A büntetőeljárási intézményrendszerben ilyen korlátozás az eljárás folyamatban léte alatt kényszerintézkedésként, azon belül is a bűnügyi felügyelet magatartási szabályai között kezelhető hatékonyan. A bűnügyi felügyelet új típusú magatartási szabálya esetén a terhelt köteles maga megszüntetni a meg nem engedett számlát. A magatartási szabály végrehajtásának további szabályai a rendeleti joganyagban kerülnek elhelyezésre, ugyanakkor előre bocsátható, hogy a magatartási szabály teljesítése a központi bankszámla nyilvántartás megkeresésével a magatartási szabály teljesítése adminisztratív úton, csekély erőforrás ráfordításával ellenőrizhető.

Amennyiben a lefoglalt dolog birtoklása önmagában bűncselekményt valósít meg – különösen, ha az kábítószer vagy kábítószer-prekurzor –, vitán felül áll, hogy annak kiadására nem kerülhet sor. Ezekben az esetekben szükségtelen adminisztratív terhet eredményez, hogy a kérdésben első fokon a bíróság jogosult dönteni, mivel a legtöbb eseten ilyen kérdésben érdemi vitára nem kerül sor. A garanciális szempontok érvényesítése érdekében azonban a bírósági döntéshozatal lehetőségét indokolt másodfokon fenntartani, ezért a Törvény biztosítja a közvetlen felülbírálat lehetőségét az ügyészség vagy a nyomozó hatóság elsőfokú döntésével szemben.

A Be. 342. § (3) bekezdése tételesen felsorolja, hogy az előkészítő eljárás során adatkérés keretében kizárólagosan mely adatkezelőktől, illetve nyilvántartásokból kérhető adatszolgáltatás.

Az előkészítő eljárás célja annak megállapítása, hogy a bűncselekmény gyanúja fennáll-e. Elsődlegesen az adott személyekkel, tevékenységükkel kapcsolatos adatokat kell beszerezni, többek között, hogy dönteni lehessen arról, hogy a védett állományba tartozik-e, tényállási elemek megvalósultak-e vagy sem. Sok esetben az alapinformáció csak egy nevet, névtöredéket vagy hiányos személyes adatokat tartalmaz, a munkahelyre történő utalással. Több esetben előfordul, hogy a bejelentések egyes egészségügyi dolgozók, vagy földhivatali ügyintézők olyan tevékenységére vonatkoznak, amelyeket a jelenlegi állapotok szerint nem, vagy csak nagy nehézségek árán lehet ellenőrizni. A 7. és 30 pontban szereplő módosítás a bejelentéssel érintett személyek jobb azonosíthatóságát szolgálják.

A TRACES rendszer (TRAde Control and Expert System) az Európai Bizottság online webalapú, a hatósági ellenőrzések információkezelési rendszerének egyik eleme, amely nyomon követi az élőállatok, élelmiszerek, állati eredetű melléktermékek, takarmányok, növények és növényi termékek és az ökológiai termékek vagy vetőmag és szaporító anyag mozgását, kereskedelmi célú szállítását. A TRACES rendszer által kezelt adatok előkészítő eljárásban történő megismerése, jelentősen megkönnyíti annak megállapítását, hogy fennáll-e a bűncselekmény gyanúja a határokon átnyúló kereskedelemi tevékenységgel kapcsolatban.

Az OECD Korrupcióellenes Munkacsoportja a Magyarországra vonatkozó vizsgálati jelentéseiben többször kiemelte, hogy a külföldi vesztegetés bűncselekményeire vonatkozó jelenlegi kétéves nyomozási határidő nem biztosít elegendő időt a megfelelő nyomozati cselekmények elvégzésére, különösen az összetett, több joghatóságot érintő ügyek esetében. Az OECD 6(b) ajánlása ennek megfelelően sürgeti a határidő meghosszabbítását annak érdekében, hogy a nyomozó hatóságok hatékonyan tudják alkalmazni a szükséges vizsgálati eszközöket a természetes személy gyanúsítottakkal szemben.

A magyar szabályozással kapcsolatos jogalkalmazói visszajelzések is megerősítették e Törvény szükségességét, rámutatva, hogy a jelenlegi szabályozás bizonyos, kiemelten összetett ügytípusok esetén – így különösen a gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények, a korrupciós bűncselekmények és a pénzmosás – nem biztosít elegendő időt a teljes körű bizonyításra és a hatékony büntetőjogi fellépésre.

A módosítás célja egy olyan új szabályozási keret kialakítása, amely nem általánosan hosszabbítja meg a nyomozási határidőket, hanem egy kellően cizellált rendszerben a különféle komplexitású ügykategóriák esetében differenciált nyomozási időtartamokat vezet be, és a többlépcsős határidő hosszabbítás lehetőségét már csak a legkomplexebb és legidőigényesebb nyomozások esetében biztosítja. Az új szabályok nemcsak a határidő meghosszabbításának rendjét szabályozzák, hanem a nyomozások alaphatáridejét is módosítják, ezzel egy háromlépcsős rendszert jön létre.

1. Az új rendszerben a nyomozás alap határideje a büntetési tételhez kapcsolódik: a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetén az alaphatáridő egy év, az öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények esetén két év, a nyolc évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények esetén három év.

A Btk. 91. § (3) bekezdése alapján a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésének megállapítása esetén a bűncselekmény bűnszövetségben történő elkövetésének esetére megállapított jogkövetkezmények nem alkalmazhatók. Ez a rendelkezés a Be. 351. §-át érintő módosításokkal összevetésben azt eredményezné, hogy amely bűncselekmények esetében a bűnszövetség minősítő körülményként értékelhető, de az az említett általános részi szabály alapján nem állapítható meg, rövidebb határidő állna rendelkezésre a Be. 351. § (3) bekezdése alapján, mely utóbbi rendelkezés a különös részi tételkeretek alapján sorolja be a bűncselekményeket. A Be. 351. § új (4) bekezdése rendezi ezt az ellentmondást azzal, hogy bűnszervezet esetén kifejezetten előírja, hogy a bűncselekményt a bűnszervezetre vonatkozó tételkeret emelést követően kell besorolni a Be. 351. § (3) bekezdése szerinti kategóriákba.

2. Mindhárom esetkörben a nyomozást irányító ügyészség jogosult egy első körös, hat hónapos határidő-hosszabbítás elrendelésére. A határidő hosszabbítás feltétele a (6) bekezdés alapján, hogy az időszerűségi kérdések elkülönítéssel nem lennének rendezhetők.

3. A határidő a nyomozást irányító ügyészségi hosszabbítást követően – kivételes esetekben – a felettes ügyész által további egy évvel meghosszabbítható. Ennek feltétele, hogy az (5) bekezdésben meghatározott körülmények összefüggésbe legyenek hozhatók a nyomozás elhúzódásával. A módosítás (7) bekezdése e körben negatív feltételként szabályozza a gyanúsított egy évet meghaladó letartóztatását.

A Törvény a terhelt távolléte esetén irányadó különféle eljárási szabályokat egységes elvek alapján módosítja annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatási rendszert megkímélje az olyan csekély tárgyi súlyú ügyekben folytatott eljárásoktól, amelyekben az eljárást lezáró ítélet olyan minimális visszatartó erőt képes kifejteni, hogy az a büntetési célok elérését is kétségbe vonja, miközben az igazságszolgáltatás valamennyi szereplőjét (bíróságok, büntetés-végrehajtás) szükségtelenül működteti. A hatályos szabályok mellett a terhelt távollétében lefolytatható eljárásban nincs lehetőség az eljárást egyszerűsítő jogintézmények igénybe vételére, ráadásul előfordulhat, hogy a terhelt még a jogerős ügydöntő határozatról sem szerez tudomást. A távollétes eljárásokban nemzetközi szabályozási követelmények következtében kötelező a perújítás elrendelése, ha a terhelt előkerülés erre nézve indítványt terjeszt elő, így a megelőző teljes eljárás fölöslegesnek bizonyulhat. Mindezek okán racionalizálni indokolt, hogy milyen esetekben folytatható le a terhelt távollétében az eljárás. Ennek érdekében a Törvény újraszabályozza az eljárási feltételeket, csökkenti az adminisztrációs terheket, és biztosítja, hogy a terhelt a távollétében folytatott eljárásban is értesüljön arról, hogy ellene milyen bűncselekmény alapján folyik eljárás.

A távollétes eljárás új szabályozása nem akadályozza meg a bűncselekmények miatt szükséges nyomozás lefolytatását, a bizonyítási eszközök beszerzését, tehát az állam büntetőjogi igénye nem vész el, a bizonyítékok beszerzése, a terhelt elítélése továbbra is biztosított marad.

1. A nyomozásra vonatkozó módosítások tekintetében a Törvény egyértelműsíti, hogy ha a távollétes eljárás vagy a külföldön ismert helyen tartózkodó személlyel szembeni eljárás feltételei nem állnak fenn, akkor az eljárást fel kell függeszteni. A módosítás célja annak biztosítása, hogy olyan esetekben, amikor sem a távollétes eljárás, sem a külföldön ismert helyen tartózkodó terhelttel szembeni eljárás nem indítható meg, az eljárás ne folytatódjon szükségtelenül, és ne vonjon el erőforrásokat az igazságszolgáltatási rendszerből.

2. A távollétes eljárás [Be. CI. Fejezet] feltételeinek átfogó módosítása terén a Törvény rögzíti, hogy a büntetőeljárás távollétes formájának alkalmazására kizárólag olyan ügyekben kerülhet sor, ahol annak indokoltsága szakmailag is alátámasztható. Ennek megfelelően új feltételként jelenik meg, hogy a távollétes eljárás csak akkor indítható meg, ha a terhelttel szemben végrehajtandó szabadságelvonó büntetés vagy intézkedés alkalmazására irányuló vádbeli indítvány áll rendelkezésre. Az indokolatlan távollétes eljárások megelőzése érdekében a Törvény továbbá előírja, hogy a távollétes eljárás feltétele, hogy a terheltet a vád tárgyává tett cselekmény elkövetése miatt elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, vagy a gyanúsítás közlésére azért nem került sor, mert szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg a kihallgatáson. Az előző feltételekben közös elem, hogy a terheltnek minden esetben tudomással kell bírnia arról, hogy vele szemben büntetőeljárás indult. Ennek következtében a büntetőeljárás nem folytatható le olyan személlyel szemben, aki egyáltalán nem szerezhetett tudomást a vele szemben fennálló megalapozott gyanúról.

A Törvény fontos újítása továbbá, hogy következetesen érvényesíti az eljárási akadályok következményeit mind a nyomozási, mind a bírósági szakaszban, ha a távollétes eljárás feltételei nem állnak fenn, akkor – az eljárási szakasztól függetlenül – fel kell függeszteni az eljárást.

Ha az ügyészség távollévő terhelttel szemben emelt vádat és a felkutatására tett intézkedések az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának meghozatala előtt eredményre vezettek, akkor a bíróság a vádlott kihallgatásával folytatja az eljárást, ha arra a bírósági eljárás korábbi szakaszában nem került sor. A bíróság – erre irányuló indítvány hiányában – a jövőben nem lesz köteles a tárgyaláson korábban lefolytatott bizonyítási eljárás lényegének ismertetésére, a bizonyítás felvételére irányuló ügyészi, terhelti és védői indítványokról pedig az általános szabályok szerint kell döntenie.

A terhelt távollétében folytatott eljárás szabályai alapvetően és első sorban garanciális jellegűek, hiszen a tisztességes eljáráshoz való jog egyik legfontosabb eleme a terhelt személyes védekezéshez való joga, amely ezen eljárási forma keretei között nem értelmezhetők. Ezért az eljárásra csak kivételesen, valós társadalmi igény és fokozott garanciális követelmények között kerülhet sor.

A garanciális követelményhez tartozik például az, hogy a 747. § (2) és (6) bekezdése szerinti feltételeknek együttesen kell fennállniuk, amelyet egyértelműen kifejezet a logikai kapcsolatot kifejező „és” használata. Szintén alapvető garanciális követelmény, hogy a terhelt a büntetőeljárásról konkrétan tudjon. Ennek legkézenfekvőbb este, amikor a terhelt gyanúsítotti kihallgatására sor került vagy az úgy maradt el, hogy a terhelt a kihallgatásról igazolhatóan tudott, azonban ezt követően a büntetőeljárás alól kivonta magát. A másik eset, amikor a terhelt a hatóság üldözése elől, őrizetéből elmenekült. Szintén a garanciális követelményekhez tartozik a távollévő terhelt részére milyen általános tájékoztatás közzétételére kerül sor. Ennek célja, hogy a terhelt a közzétett – és a mai technikai viszonyokra is figyelemmel, széles körűen hozzáférhető – tájékoztatás alapján a terhelt számára biztosított legyen annak lehetősége, hogy a büntetőeljárás lefolyatásával és annak következményeivel, a hatóságokkal történő kapcsolatba lépés módjaival tisztában legye. Fontos, hogy a követelményeknek egyidejűleg kell érvényesülni, tehát a közlésnek valamennyi megjelölt tartalmat egyidejűleg tartalmaznia kell. Lényeges körülmény, hogy a tisztességes eljáráshoz tartozik, hogy a terhelt – az előbbiekben kifejtettek alapján – a büntetőeljárásról tényleges tudomással bír, tehát reális lehetősége van arra, hogy az ellene folyamatban lévő eljárás iránt érdeklődjön. Ennek keretei között – a védővel való kapcsolatfelvétel útján – arra is lehetősége van, hogy úgy mérlegelje a hatóságokkal való kapcsolatfelvétel lehetőségét és következményeit, hogy ehhez ne kelljen személyi szabadságát szükségszerűen feladnia. Kiemelt garanciális jelentőségű az is, hogy a terheltet a vele szemben kibocsátott elfogatóparancs tényéről is tájékoztatni kell.

Ugyancsak a garanciális követelményekhez tartozik, hogy a bíróság közleményének az eljárás teljese időtartama alatt hozzáférhetőnek kell lenni. Ezen túlmenően ugyanakkor további szükségtelen adminisztratív terhet jelentő kézbesítési kötelezettséget a hatóságokre nem indokolt telepíteni, hiszen azok kizárólag a terhelt – remélhető – tájékoztatását céloznák, nem pedig konkrét joghatás kiváltására törekednek. Ezért a távollévő eljárásban a terhelt idézésére, a továbbiakban részére más ügyirat kézbesítésére nem kerül sor, arra a hatályos szabályok alapján is kizárólag hirdetményi úton lenne lehetőség, amely az eljárás elhúzódásán túl tényleges többlet garanciát nem biztosít. Végezetül az eljárás jellegéhez – részben a terhelt későbbi előkerüléséhez is tartozó – garanciális követelmény, hogy a távollévő terhelttel szembeni eljárásban nincs helye a rendelkező rész kézbesítésének, korlátozott fellebbezésnek és ezzel kapcsolatban rövidített indokolásnak. Mindezek a terhelt távollétében nem értelmezhető eljárási megoldások, tekintettel arra, hogy valamennyi eljárást gyorsító vagy az eljárás menetét érdemben meghatározó – például a felülbírálat terjedelmét szűkítő – ezen rendelkezés csak és kizárólag a terhelt tudatos döntésén alapulhat, amelyről távollévő terhelt esetében nem beszélhetünk. Természetesen, amennyiben a terhelt az eljárás során elérhetővé válik és az eljárás menetéhez igazodóan érdemi jognyilatkozatot tud tenni, úgy az eljárás az általános szabályok szerint folytatható.

Az igazságszolgáltatási rendszer terheinek csökkentése érdekében adminisztratív egyszerűsítéseket is bevezet a Törvény, ezek közül kiemelendő, hogy a terhelt számára nem szükséges hirdetményi úton kézbesíteni valamennyi eljárási ügyiratot. A tájékoztatás egyetlen hirdetmény formájában történik meg, amely a nyomozó hatóság, az ügyészség a bíróság központi elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján, és a Kormány által rendeletben meghatározott internetes közzétételi felületén lesz elérhető az eljárás befejezéséig.

3. A külföldön ismert helyen tartózkodó terheltek [Be. CII. Fejezet] eljárási szabályainak módosítása terén Törvény egységesíti és pontosítja a külföldön ismert helyen tartózkodó terheltekkel szembeni eljárás feltételeit, egyben azt hozzá igazítja a modern társadalmi és jogi keretekhez. A jelenlegi társadalmi és jogszabályi környezetben a külföldön tartózkodó, tehát a hatóságok számára elérhető terhelt jelenléte a büntetőeljárásban számos módon biztosított. A határmenti települések, ingázók esetében személyes megjelenésre is sor kerülhet, biztosítható a jelenlét telekommunikációs eszköz igénybevételével, továbbá jogsegélykérelem útján, valamint a büntetőeljárási szabályok alapján a terhelt a tárgyaláson való jelenlét jogáról le is mondhat. Mindezek okán a több évtizedes múltra visszatekintő, alapvetően a külföldön tartózkodó terhelt elérhetetlenségét vélelmező szabályozás átfogó felülvizsgálat volt indokolt.

A szabályozás az eljárás lefolytatásának előfeltételeként rögzíti, hogy a terhelt kézbesítés útján elérhető legyen, azaz az ügyiratok átadása a számára biztosított legyen. A terhelt elérhetősége a tisztességes eljárás követelménye érvényesülésének sarokköve. Amennyiben ez a feltétel megszűnik, lehetőség nyílik a távollétes eljárásra való áttérésre.

A Törvény a gyakorlati tapasztalatok és a számottevően eltérő jogszabályi környezet miatt különbséget tesz az Európai Unió tagállamaiban és a harmadik államokban tartózkodó terheltek között. Mindkét esetben alapvető szempont, hogy ha a terhelt eljárási cselekményen való jelenléte biztosítható elfogatóparanccsal, telekommunikációs eszközökkel vagy más jogsegély-mechanizmusokkal, akkor ezeket az eljárási formákat kell előnyben részesíteni. Ezzel biztosítható, hogy – a távollétes eljáráshoz hasonlóan – az igazságszolgáltatás rendszere ne terhelődjön feleslegesen olyan ügyekben, amelyek nem igényelnek végrehajtandó szabadságvesztést.

A Törvénynek a Be. CII. Fejezetét érintő fontos eleme, hogy az eljárás során a vádlott nem köteles személyesen megjelenni a tárgyaláson, azonban a védő kirendelése továbbra is kötelező, és a kézbesítési célú elérhetőség fennállása biztosítja az írásbeli kapcsolattartás lehetőségét, ami a tájékozódás és a jogok gyakorlásának is a forrása. Ennek megfelelően a vádlott írásbeli védekezést is előadhat, és így biztosított marad a védelemhez való joga még akkor is, ha fizikailag nincs jelen az eljárásban. Erre épül az a további külön eljárási szabály, hogy a tárgyaláson önként megjelent vádlott a tárgyaláson való jelenlét jogáról nem mondhat le. A jelenlét jogáról való lemondás megengedése ugyanis ellentmondásos feladatokat és szerepeket eredményezne a külön eljárás egyéb rendelkezései és a Be. 430. §-ában foglalt jogkövetkezmények között.

Végül, felmerülhet olyan eset is, miszerint a tárgyaláson megjelenő vádlottal kapcsolatban kiderül, hogy tartózkodási helye Magyarországon van, ezért vele szemben indokolatlan lenne külön eljárást folytani. Ezekben az esetekben a külön eljárásnak a feltétele szűnik meg, e tekintetben szükséges egyértelműen rögzíteni, hogy a továbbiakban az általános szabályok szerint indokolt lefolytatni az eljárást.

A külföldön ismert helyen tartózkodó terhelttel szembeni eljárás és annak a távollévő terhelttel szembeni eljáráshoz való viszonya a megváltozott társadalmi körülményekre, újszerű kapcsolattartási körülményekre és az államok közötti jogsegélyi együttműködési formákra figyelemmel alapjaiban szorult felülvizsgálatra. A két eljárás egymáshoz való viszonya garanciális szempontból is alapvetően különbözik, hiszen amíg a távollévő terhelt az eljárásban egyáltalán ne vesz részt, nyilatkozattételre lehetősége nincs, addig a külföldön tartózkodó terhelt érdemben részt tud venni az eljárásban, még akkor is, ha erre távolról, írásos kapcsolattartás keretében kerül sor.

Általános rendelkezés a dogmatikai alapvetésekre tekintettel, illetve szükségszerű a két eljárás egymáshoz való kapcsolatát maghatározó szabály, hogy amennyiben a külföldön ismert helyen tartózkodó terhelt elérhetetlenné válik, úgy – a törvényi feltételek fennállása esetén – a terhelt távollététben az eljárás a CI. Fejezet szerint még folytatható.

A Törvény további fontos eleme, hogy az eljárás során a vádlott nem köteles személyesen megjelenni a tárgyaláson, azonban a védő kirendelése továbbra is kötelező, és a kézbesítési célú elérhetőség fennállása biztosítja az írásbeli kapcsolattartás lehetőségét, ami a tájékozódás és a jogok gyakorlásának is a forrása. Ennek megfelelően a vádlott írásbeli védekezést is előadhat, és így biztosított marad a védelemhez való joga még akkor is, ha fizikailag nincs jelen az eljárásban.

Szintén ezzel – a terhelt – döntési szabadságával összefüggő garanciális kérdés, hogy a külföldön fogvatartásban lévő terhelt esetében nem beszélhetünk „önkéntes” távolmaradásról, így a CII. Fejezet szerinti eljárásnak attól függetlenül nincs helye, hogy a külföldi fogvatartás milyen okból áll fenn (letartóztatás, külföldi vagy végrehajtásra átadott szabadságvesztés töltése, kiadatási eljárás, saját ügy, idegen ügy, stb.).

Szintén eltér a két eljárás a terhelttel való kommunikációt érintően, hiszen amíg a távollévő terhelt esetében csak a közzététel az egyetlen értelmezhető kommunikációs csatorna, a külföldön ismert helyen tartózkodó terhelt esetében éppen a tényleges kommunikációt biztosító csatorna megléte az eljárás feltétele. Ebből fakadó eltérés a távollétes eljáráshoz kapcsolódó garanciális követelményekhez képest, hogy ugyan a rendelkező rész és erre tekintettel rövidített indokolás alkalmazásának nincs helye, azonban a – teljes körű – határozat közlésére a terhelt képes érdemi jognyilatkozatot tenni, amelyre figyelemmel korlátozott fellebbezés és felülbírálat már lehetséges.

4. A perújítás szabályainak módosításával kapcsolatban a Törvény elvi szempontként rögzíti, hogy csekély súlyú bűncselekmények esetében, ahol szabadságvesztésnél enyhébb büntetést szabtak ki, indokolatlan kötelezően fenntartani a külföldön ismert helyen tartózkodó terhelt esetén irányadó eljárásban hozott ítélet rendkívüli jogorvoslattal történő revízióját. Erre a nemzetközi jogi kötelezettség alapján is észszerű lehetőség van, hiszen az eljárás alapvetése – a terhelt elérhetősége – az eljárás során mindvégig biztosított volt, a terhelt jelenléti és jogorvoslati jogát mindvégig megfelelően gyakorolhatta. Ezáltal elkerülhető, hogy az ilyen ügyek indokolatlan újrafelvétele felesleges eljárásokat eredményezzen, amelyek további terhet rónának az igazságszolgáltatási rendszerre.

5. A távollevő vagy a külföldön ismert helyen tartózkodó terhelttel szembeni eljárásra vonatkozó átmeneti rendelkezés alapján, amennyiben a 2026. január 1. napján hatályba lépő új törvényi rendelkezések szerint már nem lenne lehetőség ezen külön eljárások lefolytatására, a folyamatban levő eljárást fel kell függeszteni. Kivételt képez ez alól, ha a külön eljárás kizárólag azért nem volna lefolytatható, mert a gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor vagy távollevő terhelt elleni eljárás esetén az ezzel egyenértékű eljárási feltételek (elfogás, szabályszerű idézés ellenére történő távolmaradás) nem teljesültek. Utóbbi esetekben a folyamatban levő eljárásokat le kell folytatni.

A terhelti együttműködés a büntetőeljárás egészét átszövő komplex rendszer, ahol a terhelti beismerés és az ezért felajánlható előnyök a fokozatosság elvéhez igazodva lettek meghatározva. Ha a terhelti beismerés a saját ügy mellett más büntetőügy felderítéséhez, bizonyításához hozzájárul, illetve az eljárás minél korábbi szakaszában történik meg, úgy az a terhelt számára annál nagyobb előnnyel járhat.

A 422. § (3) bekezdés szerinti ún. mértékes ügyészi indítvány az előkészítő ülésen történő terhelti együttműködés kialakítását ösztönzi, azzal, hogy az ügyész immár a vádiratban indítványt tehet meghatározott büntetés vagy intézkedés mértékére, illetve tartamára nézve arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri. Az 502. § (1) bekezdése alapján a mértékes ügyészi indítvány megtételére legkésőbb az előkészítő ülésen van lehetőség, miután az ügyész ismerteti a vád lényegét, és megjelöli a vádat alátámasztó bizonyítási eszközeit.

Az ügyészségi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezése jogintézmény célja alapvetően a terhelt beismerésének ösztönzése, annak érdekében, hogy az ügyészség érdemi rendelkezése alatt álló döntések meghozatalához ne kelljen megvárni a nyomozás befejezését és a vádemelés időpontját, hanem már a nyomozás során megszülethessenek ezek a döntések.

A 404. § (1) bekezdése alapján az ügyészség a nyomozás során bármikor közölheti a gyanúsítottal és a védővel, hogy milyen, a (2) bekezdésben meghatározott intézkedés alkalmazására vagy határozat meghozatalára lát lehetőséget abban az esetben, ha a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismeri.

A Be. LXIV. Fejezetében található törvényi rendelkezések nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az ügyészségi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezésére, akár a gyanúsítást követően, de még a terhelti vallomás megtétele előtt sor kerüljön. A terhelt ebben az esetben már az ügyészség tájékoztatásának tudatában tehet érdemi vallomást.

A hatályos szabályok alapján az ügyészség – vádemelés esetén – a bíróság elé állítás, és a büntetővégzés meghozatalára irányuló külön eljárás alkalmazása érdekében szükséges intézkedések megtételét helyezheti kilátásba, ha a felsorolt intézkedések vagy határozatok e törvényben meghatározott – a bűncselekmény elkövetésének beismerésén, illetve az együttműködésen kívüli – feltételei fennállnak. A jogintézmény rugalmassága megengedi, hogy a mértékes ügyészi indítvány megtételének kilátásba helyezése beilleszthető legyen a nyomozás folyamatába.

Az ügyészségi gyakorlat szerint az ügyészi határozat vagy intézkedés kilátásba helyezése során jelenleg sem tilalmazott az indítványozandó joghátrány nemének közlése a vádemeléssel kapcsolatos intézkedés esetén, értelemszerűen konkrét mérték nélkül. A Törvény szerinti kiegészítés tovább csökkentheti a terheltek (és a védelem) bizonytalanságát az eljárás lehetséges kimenetelét illetően, ezáltal a terheltek (és a védelem) már a nyomozás korai szakaszában érdekeltté válhatnak az eljárás időszerű befejezésében.

A jogalkalmazók következetes visszajelzései alapján egyértelművé vált az igény a szabályozás módosítására annak érdekében, hogy az egyezségkötés hatékonyabban támogassa az eljárás felderítési szakaszát, valamint rugalmasan igazodjon a büntetőeljárás későbbi fejleményeihez. A hatályos rendelkezések statikus jellegűnek mondhatók, nem szólnak az egyezség utólagos módosításának vagy új egyezség megkötésének a lehetőségéről, holott akár a terhelt együttműködésének eredményeként akár attól függetlenül is felmerülhetnek olyan körülmények, amelyek az egyezség tartalmának korrekcióját indokolják.

A szabályozás ezirányú hiányosságai többek között abban is megmutatkoznak, hogy nem rendezik egyértelműen a tényállás esetleges módosulásának kezelését, illetve az egyezség alapján biztosított kedvezmények változásának következményeit. Ez bizonytalanságot eredményezhet a jogalkalmazásban, és visszatartó hatással lehet az egyezség intézményének gyakorlati alkalmazására. Ezt támasztja alá az egyezségkötések alacsony száma, amely annak ellenére sem mutat növekedést, hogy a joggyakorlat – különösen az 1/2024. (VIII. 31.) LÜ h. körlevél – igyekezett rugalmas jogértelmezéssel enyhíteni a szabályozás merevségét.

A jogbiztonság és a hatékony büntetőeljárás érdekében szükségessé vált, hogy a törvény egyértelmű álláspontot alakítson ki az egyezség utólagos módosíthatóságával és annak határaival kapcsolatban. Ennek megfelelően a Törvény bevezeti az egyezség korrekciójának a lehetőségét, amelyet kétirányú szabályozással tesz lehetővé.

Egyrészt lehetővé teszi kisebb változtatások ügyészség általi egyoldalú, konszenzus nélküli alkalmazását. Ennek megfelelően nem szükséges az egyezség kétoldalú formális módosítása az egyezségben foglalt tényállási elemek olyan mértékű megváltoztatásához, amely nem érinti a bűncselekmény Btk. szerinti minősítését, valamint a büntetést, illetve intézkedést – az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás tárgyát képező intézkedéseket leszámítva – nem teszi törvénysértővé. Az előzőek szerint az ügyészség egyoldalúan módosíthatja az egyezségben meghatározott bűncselekmény törvénysértő Btk. szerinti minősítését, ha azáltal az egyezségben meghatározott büntetés, illetve intézkedés nem válik törvénysértővé, vagyis az egyezségben maghatározott joghátrány egyébként megfelel a bűncselekmény törvényes minősítéséhez tartozó törvényes büntetési tételkeretben meghatározottaknak. Fontos rámutatni, hogy az egyezség egyoldalú módosításának a lehetősége sem ad felhatalmazást arra, hogy a módosuló tényállásnak vagy minősítésnek megfelelőn az egyezség más elemeit is egyoldalúan módosítsák. Ahogy azt a normaszöveg nyelvtani megfogalmazása is egyértelművé teszi, a Be. 411/B. § (1) bekezdés a) pontja alapján csak a tényállási elemek módosítására kerülhet sor, de pl. a büntetési mértékre vonatkozó módosításra nincs lehetőség; ugyanígy a Be. 411/B. § (1) bekezdés b) pontja alapján pedig csak a törvénysértő minősítés korrekciójára van lehetőség, pl. a büntetési mérték megváltoztatására nem.

Ezzel szemben a Törvény az egyezség kétoldalú, formális módosítását írja elő, amennyiben a tényállás vagy a minősítés változott, vagy egyéb, az egyezségbe foglalt körülmény utóbb jelentősen megváltozott.

Ha az ügyészség, a terhelt és a védő nem kötött egyezséget, akkor a Be. főszabály szerint kizárja, hogy az erre irányuló kezdeményezés, valamint az egyeztetésekkel összefüggésben keletkezett ügyiratok bizonyítékként, illetve bizonyítási eszközként felhasználhatóak legyenek. A Törvény a főszabály alól enged kivételt arra az esetre, ha az eljárás adatai, különösen a terhelt vallomása alapján az egyezség megkötését követően megállapítható, hogy a terhelt az egyezségben meghatározott bűncselekménytől eltérő bűncselekményt követett el. A korábban tett terhelti vallomás és az egyezségkötésre irányuló egyeztetésekkel összefüggésben keletkezett ügyiratok tehát akkor is felhasználhatóak lesznek, ha az egyezségkötést követően állapító meg, hogy a terhelti beismerés nem arra a bűncselekményre vonatkozott, mint amelyet a nyomozás során utóbb beszerzett bizonyítékok, illetve bizonyítási eszközök alátámasztanak. A módosító szabály alapja, hogy a terhelttel való együttműködés során sem lehet eltekinteni az anyagi igazság megállapításának igényétől, ezért a terhelt számára is csak arra az esetre indokolt külön eljárási garanciákat adni, ha az eljárási cselekményeken tanúsított hozzáállása az eljárás tárgyát képező bűncselekmény megállapításához szükséges való tények megismerését szolgálja. A módosítás célja, hogy a valótlan terhelti vallomástétel ne maradjon következmények nélkül, és az eljárás tisztaságát biztosító szankciórendszer fennmaradjon. E megoldás nem előzmény nélküli a büntetőeljárási jogban, hiszen a Be. 406. § (3) bekezdése is hasonló rendelkezést tartalmaz.

Ha az egyezség alapjául szolgáló tényállás, a bűncselekmény minősítése, vagy az egyezség egyéb tartalmi elemét meghatározó lényeges körülmény változása még a vádemelés előtt teszi indokolttá a megkötött egyezség módosítását, akkor azt a gyanúsított (folytatólagos) kihallgatásáról felvett jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ha a megkötött egyezség tartalmát érdemben befolyásoló változások a vádemelést követően következnek be, vagy válnak nyilvánvalóvá, akkor az ügyészségnek az egyezség módosítását feljegyzésbe kell foglalni, amelyet az ügyésznek, a védőnek és a terheltnek az általános szabályok szerint kell hitelesítenie. Az egyezség módosítását tartalmazó feljegyzést legkésőbb az előkészítő ülés megkezdése előtt kell az eljárás ügyirataihoz csatolni.

A Törvény a terhelt védelmét szolgáló garanciális elemként rögzíti, hogy amennyiben az ügyészség a megkötött egyezség ellenére az általános szabályok szerint emel vádat, de a bíróság a bizonyítás eredményeképpen mégis az egyezségben foglalt tényállást és minősítést állapítja meg, akkor az egyezség jogkövetkezményekre vonatkozó kötőereje feléled. A rendelkezés célja, hogy a bírósági eljárásban utóbb megalapozottnak bizonyuló egyezségtől az ügyészség érdemben, egyoldalúan ne térhessen el. A lefolytatott bizonyítási eljárásra, különösen az időmúlásra tekintettel a Törvény ugyanakkor megteremti annak lehetőségét, hogy a bíróság érdemben megvizsgálja a büntetéskiszabásnál irányadó körülményeket és azok figyelembevételével állapítsa meg a joghátrányt, azzal a megkötéssel, hogy az egyezségbe foglalt büntetéstől, illetve intézkedéstől csak a terhelt javára térhet el. A megkötött, de az ügyészség által a vádemeléskor figyelmen kívül hagyott egyezség jogkövetkezményekre vonatkozó tartalmát a bíróság kizárólag a vádlott és a védője indítványára veheti figyelembe a büntetés kiszabásakor. A vádlott és védője indítványa természetesen már az előkészítő ülésen is előterjeszthető, de akár a lefolytatott tárgyalást követő perbeszéd során is. Az indítvány a tartalmát tekintve kizárólag egy elítélés esetére vonatkozó feltételes nyilatkozat lehet, hiszen csak abban az esetben érvényesülhet, ha a bíróság az egyezségben szereplő tényállást és minősítést állapítja meg.

Ha az egyezség módosítására a vádemelést követően kerül sor, akkor a módosítást tartalmazó ügyészi feljegyzést legkésőbb az előkészítő ülés megkezdése előtt kell az eljárás ügyirataihoz csatolni. Ebben az esetben a bíróság hivatalból, vagy a vádlott és a védő indítványára elnapolhatja az előkészítő ülést, ha azt szükségesnek tartja. Az előkészítő ülés elnapolására elsősorban az előkészítő ülésre való érdemi felkészülés biztosítása, illetve a védekezéshez való terhelti jog érvényesítése adhat alapot.

A Törvény egyezséget érintő egyik legfontosabb újítása, hogy az ügyészség egyoldalúan módosíthatja az egyezségben meghatározott bűncselekmény törvénysértő Btk. szerinti minősítését, ha az egyezségben meghatározott büntetés, illetve intézkedés nem válik törvénysértővé. Ha az eljárás tárgyát képező bűncselekmény törvényes minősítése esetén az egyezségben meghatározott büntetés, illetve intézkedés törvénysértővé válik, vagyis az egyezségben maghatározott joghátrány nem felel meg a bűncselekmény törvényes minősítéséhez tartozó Btk. Különös Részében meghatározott büntetési tételkeretnek, akkor a bíróságnak meg kell tagadnia az egyezség jóváhagyását.

A Törvény az egyezség alapján folytatott bírósági eljárás [Be. XCIX. Fejezet] szabályai közé átvezeti az egyezség ügyészség általi egyoldalú módosításából értelemszerűen következő rendelkezéseket. Ezek szerint a bíróság akkor is jóváhagyja az egyezséget, ha az eljárás adatai és a terhelt beismerése alapján az egyezségben foglaltaktól eltérő tényállást állapít meg és ennek eredményeként az egyezségben szereplő bűncselekmény Btk. szerinti minősítése nem válik törvénysértővé, illetve a bűncselekmény egyezségben foglaltaktól eltérő Btk. szerinti törvényes minősítést állapít meg és ennek eredményeként az egyezségben meghatározott büntetés, illetve intézkedés nem válik törvénysértővé. A bíróság az ítéletében szintén az előzőekben említett korlátok között térhet el az egyezségben szereplő tényállástól, illetve a bűncselekmény Btk. szerinti minősítéstől, ideértve azt is, hogy a törvényes minősítés megállapítása mellett továbbra is tilalmazott az egyezségben meghatározott joghátrány megváltoztatása.

Ha a bíróság az egyezség jóváhagyását a 734. § (1) bekezdés a), c) pontjában meghatározott okból tagadta meg, de a lefolytatott bizonyítás eredményeképpen mégis olyan tényállást és minősítést állapít meg, amely alapján az előkészítő ülésen az egyezség jóváhagyásának lett volna helye, akkor egyezség jogkövetkezményekre vonatkozó kötőereje feléled. Ebben az esetben a bíróság érdemben megvizsgálja a büntetéskiszabásnál irányadó körülményeket és azok figyelembevételével állapítja meg a joghátrányt, azzal a megkötéssel, hogy az egyezségbe foglalt büntetéstől, intézkedéstől, illetve egyéb rendelkezésektől csak a terhelt javára térhet el.

Az egyezséget érintő további jelentős újítás, hogy az előkészítő ülésen meghiúsult jóváhagyást követően az ügyészség még mindig tehet mértékes indítványt. Ennek elfogadása esetén az ügy az általános szabályok szerint lezárható, amely hozzájárul a büntetőeljárás gyorsításához és az ügyek hatékonyabb kezeléséhez.

A jogszabályban meghatározott helyreállító szemléletű – a párfogó felügyelői szolgálat által lefolytatott – eljárásban való részvétel mint önállóan nevesített magatartási szabály, a 2024. évi LXIV. törvénnyel vált a büntető eljárásjog részévé. A törvény rendelkezett arról, hogy a végrehajtásért a pártfogó felügyelői szolgálat felel, ugyanakkor azt nem tette kötelezővé, hogy erre pártfogó felügyelet keretei között kerüljön sor. A prognosztizálható esetek jelentős részében a helyreállító szemléletű eljárás elrendelésére fiatalkorúakkal szemben kerül sor, akikkel szemben a pártfogó felügyelet eleve kötelező, felnőtt korúak esetén azonban a pártfogó felügyelet az érintett esetkörben nem kötelező. Indokolatlan lenne az új magatartási szabályokra nézve kettős nyomtávú rendszer kialakítása, azzal hogy ugyanazt a folyamatot fiatalkorúan esetében pártfogó felügyelet keretében hajtják végre, felnőttek esetén pedig többnyire önállóan. A végrehajtás további szabályait illetően indokolt megjeleníteni a szabályozásban, hogy a pártfogó felügyelői szolgálat a pártfogó felügyelet végrehajtási szabályai alapján hajtja végre a magatartási szabályt, így a pártfogó felügyelet elrendelése felnőtt korú gyanúsítottak esetén is kötelező.

Az online hallgatóság tárgyalási részvételének legáltalánosabb feltétele az ehhez szükséges technikai feltételek rendelkezésre állása, ezek biztosítását a módosítás a bíróságok feladatává teszi. Értelemszerűen a bíróság az online hallgatóság számára végpontot nem biztosít, csupán a bírósági infrastruktúrához való csatlakozás lehetőségét (az online hallgató saját eszközzel csatlakozik ehhez). Az online hallgatóság és a tárgyalás közötti közvetítés jellemzően egyoldalú, ugyanakkor esetenként szükségessé válhat a kétoldalú összeköttetést biztosítani. Garanciális szempontból van jelentősége annak, hogy a tárgyalásról közvetített felvétel a későbbiekben is megőrzésre kerüljön, ez nem csak az online hallgatóság szempontjából lényeges előírás az eljárásjogi törvényben, hanem a telekommunikációs jelenlét esetén ezzel azonos rendelkezések találhatók, így a garanciákat illető belső koherencia is ezt indokolja. Megjegyzendő, hogy a felvétel még kisebb vagy korlátozottabb online nyilvánosság esetén is képes betölteni azt a garanciális szerepet, amelyet a törvény egyébként a tárgyalás nyilvánosságától eleve elvár.

A módosítás többféle lényeges korlátot állít fel az online hallgatóság tekintetében, a már említett műszaki feltételek mellett a tárgyalás nyomon követésének egyéni korlátját képezi a létszámkorlát, ugyanis legfeljebb összesen száz személy regisztrációja megengedett, ezek közül is meghatározott helyek különféle csoportok számára oszthatók ki. Egyéni szempontból a tárgyalás online hallgatóság ekként történő nyomon követése érvényes regisztrációhoz kötött, melyhez a rendeleti szabályozás további követelményeket támaszt, de a módosuló törvényi szabályozás rögzíti a legalapvetőbb feltételeket, amelyeknek a regisztrációhoz teljesülnie kell. Ilyen törvényi követelmény a nagykorúság, a vonatkozó szabályozás és korlátok elfogadása, továbbá az adatkezeléshez való hozzájárulás. A törvény egyes külön eljárások esetében eleve kizárja tárgyalás online hallgatóság általi nyomon követését, ilyen a fiatalkorú elleni büntetőeljárás, a bíróság elé állítás, valamint a magánvádas eljárás. A kizáró okok rendszerében a Be. 438/F. § (1) bekezdése meghatároz abszolút kizárási okokat, amelyek esetén a teljes online hallgatóság részvétele kizárt, emellett a Be. 438/F. § (2) bekezdése tartalmazza a relatív kizáró okokat, amelyek meghatározott személy tekintetében érvényesülnek.

Végül fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a regisztrációs folyamat nem tekinthető a Be. szerinti eljárási cselekménynek, ezért arra a Be. általános szabályait nem lehet alkalmazni (így például igazolási kérelem a Be. alapján nem terjeszthető elő).

Miután a regisztráció létszámkorláthoz kötött, a módosítás preferenciákat határoz meg, bizonyos kedvezményezetti csoportok részvétele érdekében, ennek keretei között a jog és államtudományi képzés támogatása érdekében előregisztrációs jogot biztosít.

A tárgyalás nyilvánossága lehetőséget biztosít a társadalmi kontroll számára az igazságszolgáltatás felett, amely alkotmányos szempontból is feltétele az eljárás tisztességének. Az azonban nem vezethető vissza az eljárás tisztességére, hogy a társadalom online is követni tudja a bírósági tárgyalásokat. Az online nyomon követésre biztosított lehetőség fokozott kockázatot teremt, egyben fokozott felelősséget telepít a résztvevőkre is. A normaszövegben ezért szükséges egyértelművé tenni, hogy a tárgyalások követése nem jelenti azok nyilvánosságra hozatalának vagy tovább közvetítésének engedélyezését. Az ilyen cselekmények ellentétesek mind a büntető, mind a polgári jog szabályaival.

A normaszöveg célja, hogy szabályozza a digitális állampolgárság szolgáltató, az OBH és a bíróságok közötti adatkezelési folyamatokat az online tárgyalások hallgatóságként való követéséhez kapcsolódóan. Az (1) bekezdésben meghatározott azonosító adatok biztosítják, hogy a regisztráló személyek egyértelműen azonosíthatók legyenek, ezáltal elkerülhetők a visszaélések. Ezen a téren különös jelentősége van a büntetőeljárásban az arcképmás tárolásának, ugyanis a különféle eljárási szereplők az esetek jelentékeny részében nem ismerik egymást – illetve az ügyhöz áttételesen kapcsolódó más személyeket – névről, csupán az arcképmás alapján ismerik fel egymást. A résztvevő eljárási joggyakorlása szempontjából ugyanakkor nagy jelentősége van annak, hogy vallomást egyrészről mindenki félelem és kontrollmentesen tehessen, másrészről, hogy illetéktelen személyek ne ismerhessék meg a peranyagot. A (2) bekezdés az oktatási nyilvántartásból származó adatokra támaszkodva kizárólag a jogi és államtudományi területeken tanulók és oktatók regisztrációjának jogszerűségét ellenőrzi. A (3) bekezdés biztosítja, hogy az OBH haladéktalanul tájékoztassa a bíróságot a regisztrációs adatokról, ezzel segítve a tárgyalások zavartalan lebonyolítását. A (4) bekezdés rögzíti az adatkezelés időtartamát, amely a bírósági ügyiratkezeléshez igazodik, biztosítva a célhoz kötöttséget. Az (5) bekezdés külön rendelkezik a személyes adatok védelméről, zárt kezelésükkel garantálva az érintettek magánszférájának tiszteletben tartását.

A büntetőeljárás sajátja, hogy eleve a jog által legsúlyosabban értékelt cselekményekkel szemben kíván fellépni, a bűncselekmény elkövetése során a személyek alapvető jogain esik súlyos sérelem. Ennek nagy – vagy akár csak kontrollálatlan összetételű – nyilvánosság elé tárása eleve súlyos sérelmet okozhat az érintett személyeknek, és magában hordozza a másodlagos viktimizáció reális lehetőségét is. A büntetőeljárásnak és annak részeként a tárgyalás nyilvánosságának kerülendő mellékkövetkezménye, hogy a sértettek számára egy újabb pszichés traumát okozzon, a nyilvánosság biztosításának a célja az, hogy társadalom ne legyen elzárva eljárás tisztességének ellenőrzésére vonatkozó lehetőségtől. A kockázatok értékelése során számba kell venni azokat az eseteket is, amikor különös büntetőeljárási érdek kívánja, hogy online ne legyen követhető a tárgyalás. A büntetőeljárás jól azonosítható érdeke az, hogy az érintett személyek jogaikat félelem-, fenyegetés- vagy más befolyástól mentesen tehessék meg. Egyes büntetőeljárási résztvevők különféle alá-fölérendeltségi viszonyban állhatnak, és sok ilyen viszony kihatással lehet a vallomás tartalmára is, ezt pedig minden lehetséges eszközzel ellensúlyozni szükséges, máskülönben az eljárási szereplők nem lesznek képesek megfelelően gyakorolni a jogaikat.

A két látszólag ellentétes érdek, egyrészről a büntetőeljárásban részt vevő személyek védelme, másrészről a tárgyalás – online – nyilvánosságához fűződő érdek közötti konfliktus nem oldható fel sommás szabályozással, ehelyett vizsgálni szükséges, hogy milyen többlet veszélyek fakadnak az online nyilvánosságból, és azok milyen többletgaranciákkal semlegesíthetők elfogadható mértékűre. Az online nyilvánossággal kapcsolatban rá kell mutatni arra is, hogy szemben a tárgyalás nyilvánosságával, nem fűzhető hozzá alkotmányos tartalom. Az online nyilvánosság csak a tárgyaláson hallgatóként való részvételnek egy – a hallgatóság számára – kényelmesebb módja, de az online nyilvánosság hiánya nem keletkeztethet sérelmet az eljárás tisztességét illetően, hiszen a társadalmi kontroll objektív lehetősége ebben az esetben is adott. A konkuráló alkotmányossági szempontok következménye az kell, hogy legyen, hogy a büntetőeljárási résztvevők és a büntetőeljárási érdek nagyobb súllyal veendő számításba, mint a tárgyalások online nyilvánossága. A büntetőeljárási résztvevők és a büntetőeljárási érdek védelme érdekében több olyan eset merülhet fel ezért, mint azok, amelyek a tárgyalási nyilvánosság mindennemű kizárását eredményezik a jelenlegi szabályozásban [lásd: Be. 436. § (4) bekezdés].

Ennek érdekében a módosítás meghatároz olyan ügycsoportokat és olyan személyeket, amelyek esetén – a fenti mérlegelés alapján – a résztvevő vagy az eljárási érdek sérelmének kockázata túlzottan nagy lenne a tárgyalás online nyilvánossághoz fűzött fokozott kontrollal szemben.

A hallgatóság online jelenléte a Be. 438/A. § (1) bekezdése alapján kizárólag nyilvános tárgyaláson lehetséges, ezért amennyiben nem nyilvános tárgyalásra (ülés, tanácsülés) vagy a bíróság által elrendelt zárt tárgyalásra kerül sor, úgy értelemszerűen az online hallgatóság jelenléte is kizárt.

Az ügytípushoz kapcsolódó kivételek konkrét tárgyalása tekintetében rögzítendő, hogy az emberi méltóság, a gyermekek egészséges fejlődése és erkölcsi ok is indokolja, hogy a nemi élet szabadsága elleni, illetve a gyermekek érdekét sértő bűncselekmények tárgyalása során a sértetteknek ne kelljen azt számukra személytelenül megjelenő online nyilvánosság elé tárni. Úgyszintén evidencia, hogy az eleve eljárási jogaiban korlátozott, különleges bánásmódot igénylő személyek esetén ugyanez nem várható el más bűncselekmények tárgyalása során sem. Az online nyilvánosság mellőzésének további oka, hogy a védett adat ne legyen veszélyben, ha ez a tárgyalás online nyilvánosságán múlna. A perbeli igazság szempontjából legfajsúlyosabb jogalap azonban, amely kizárhatja az online nyilvánosságot, az a bizonyítás eredményességének a veszélyeztetése. A bizonyítás a büntetőeljárásban magában foglalja a valósághű tényállás megállapításának a kötelezettségét, ha ezt bármilyen okból veszélyeztetné az online nyilvánosság biztosítása, akkor azt ki kell zárni. Nem indokolt kockáztatni, hogy téves döntés szülessen a büntetőeljárásban amiatt, hogy az online nyilvánosságra tekintettel torzult a bizonyítási eszközök tartalma. A büntetőeljárás eredménye nem csak a bizonyítással összefüggésben, hanem az attól független joggyakorlás szempontjából is előbbre való az online nyilvánosságnál. Az ilyen érdek fakadhat más, párhuzamos, az üggyel összefüggő büntetőeljárásból (például ahogyan a járulékos bűncselekmények kapcsolódnak az alapbűncselekményhez) vagy az adott büntetőeljáráson belül tervezett eljárási cselekményektől (például a bűncselekmény útján szerzett vagyon visszaszerzésének az igényével).

Végül az utolsó abszolút, az ügy adott szakaszában a teljes online hallgatóságra vonatkozó kizáró ok, ha a tárgyalási részvételük az eljárási időszerűséget hátrányosan befolyásolná. A Be.-ben a hatályba lépéstől kezdve igen nagy hangsúly lett helyezve az időszerűségre, ennek megsértése esetenként még az eljárási szankcióknak is az alapját képezi. A tárgyalás online nyilvánossága esetén is meg kell tartani az eljárási törvény ezen hangsúlyait, és elejét kell venni, hogy az érdemi bírósági teendőket az online nyilvánossággal összefüggő adminisztratív teendők érdemben hátráltassák. A relatív kizáró okokat illetően a korábbi szabályszegés objektíve és határidő nélkül kizárja az online részvételt. Miután az online nyomon követés nem alapjog, ennek alkotmányos, arányossági korlátja sem azonosítható. Végül nem igényel különösebb magyarázatot, hogy az online hallgatóság tagjaként nem követheti a tárgyalást az, aki a tárgyaláson fizikailag sem lehetne jelen (például a tanú a kihallgatását megelőzően).

A normaszöveg rögzíti a bíróság tájékoztatási kötelezettségét annak érdekében, hogy a tárgyalás online követésére vonatkozóan minden érintettet megfelelően tájékoztasson. A kizárásokról való tájékoztatás és a regisztrált online hallgatók számának közlése az alapja annak, hogy az érintettek kellő ismeretek birtokában indítványt tehessenek az online nyomon követés lehetőségének vagy személyeknek a kizárására, akik korlátját képeznék a büntetőeljárási jogaik gyakorlásának vagy a törvényben meghatározott más szempontból nem vehetnek részt online hallgatóként.

A módosítás alapján lehetőség nyílik a megismételt eljárásban, valamint a tárgyalás folytonosságának megszakítása esetén ismétlés nélkül lefolytatni az eljárást, az ismétlésre vonatkozó indítványokat a módosítás folytán más bizonyításra irányuló indítványokkal azonos módon kell kezelni.

Az egységes és egyértelmű jogalkalmazás biztosítására vonatkozó szakmai igényként merült fel annak a kérdésnek a jogalkotás útján történő rendezése, hogy a felülvizsgálat okai között – a bűncselekmény törvénysértő minősítésének megállapítása vagy a Btk. más szabályainak megsértése esetén – milyen esetekben lehet a szankció törvénysértő voltára felülvizsgálatot alapítani.

A módostás egy új felülvizsgálati ok bevezetésével egyértelművé teszi, hogy a bűncselekmény törvénysértő minősítése esetén felülvizsgálat abban az esetben is lehetséges, ha a bűncselekmény korábbi, utóbb törvénysértőnek minősített jogi minősítése helyett egy olyan törvényes minősítést kell megállapítani, amely következtében a büntetés kiszabására eltérő – a különös részben meghatározott – törvényes keretek között kell sort keríteni. Ez a feltétel az új felülvizsgálati ok objektív feltétele. Emellett a felülvizsgálathoz szükséges az is, hogy e törvényes minősítés alapján megállapítandó tételkerethez képest a korábban kiszabott büntetés már „aránytalan” is. Az „aránytalan” szó és annak az eltérő minősítés változásából következő eltérő tételkerethez kötése egyértelművé teszi, hogy a büntetést a Kúria nem önmagában, a cselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességére, a felmerült enyhítő és súlyosító körülményekre – tehát a büntetéskiszabás általános elvárásaira – figyelemmel bírálhatja felül, hanem kizárólag azért, mert az eltérő büntetési tételkeret olyan eltérő büntetés-kiszabási koordináta rendszert alakított ki, amely keretei között a korábban irányadó, a jogerős döntést hozó bíróság által értékelt büntetéskiszabási körülmények torzzá, arányvesztetté váltak. A Kúria számára ebben azesetben tehát biztosítani kell, hogy a büntetést az új keretek között tudja értékelni. A szankció kiszabásával összefüggő arányossági kérdés tehát csak akkor releváns, ha a büntetés kiszabás fundamentumát képező (különös részi) keretek változnak. Nem tartoznak – az új c) pont szerinti minősítés tárgykörébe az általános részben szereplő tételkeret emelő rendelkezések ezekre a felülvizsgálat arányossági kérdések okán nem alapítható.

Ennek megfelelően kizárt az új felülvizsgálat lehetősége, ha a helyes minősítés mellett is azonos tételkeret lenne irányadó (pl. azonos elkövetési érték vagy kár mellett a helyes minősítés csalás helyett sikkasztás, vagy a cselekmény többszörösen történő minősülése a Btk. alapján lehetséges és a minősítés törvényessége a tételkeretet nem változtató többszörös minősülést – vagy éppen annak hiányát – érinti).

A tételkeret változását eredményezheti a minősítés változása, amennyiben – a pusztán a minősítés megváltoztatásával összefüggő – halmazat esetén a minősítés változására figyelemmel halmazati, vagy eltérő tételkeret szerinti halmazati büntetést kell kiszabni. Ennek megfelelően – a pusztán a minősítés megváltoztatásával összefüggésben – halmazattá váló vagy a halmazatot megszüntető minősítés változás felülvizsgálat tárgyát képezheti, ahogy a halmazatban szereplő bűncselekmények közül a halmazati büntetés alsó vagy felső határát meghatározó bűncselekmény – tételkeretet módosító – minősítésének változása is. Nem képezheti ugyanakkor felülvizsgálat tárgyát a halmazatból – törvénysértő minősítés – miatt „kikerülő”, vagy abba „bekerülő” olyan bűncselekmény, amely a többi más bűncselekmény mellett a halmazati büntetés kereteit nem befolyásolja.

A módosítás egyértelművé teszi, hogy a hatályos b) pont szerinti esetben a továbbiakban felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha a törvénysértő büntetés objektív törvénysértő, tehát a bűncselekmény tételkereteire figyelemmel törvényesen kiszabható büntetésen kívüli, attól törvénysértő módon lefelé vagy felfelé eltérő büntetés kiszabását eredményezték.

Lényeges továbbá, hogy továbbra is a hatályos b) pont szerinti felülvizsgálati ok keretei között értékelhető a Btk. más szabályainak törvénysértő megsértése. Ezekben az esetekben kizárólag az objektív törvénysértés, tehát a tételes anyagi jogi szabállyal ellentétes büntetés felülvizsgálatára nyílik lehetőség. E szabály – és nem az új c) pont szerinti, kifejezetten a különös részi tételekeretek változásához kötött felülvizsgálati ok – keretei között értékelhető az Btk. általános részében, a büntetés kiszabási szabályok között szereplő enyhítő szakasz törvénysértő alkalmazása is.

A Be. 662. § alapján az arányossági problémák reparálása során már a törvénynek mindenben megfelelő határozat hozható, vagyis az eljárásnak ezen a pontján már a büntetéskiszabási normaanyag is a része a törvényességnek.

A javasolt megoldás célja mindezekkel, hogy a jogegység igényének megfelelően biztosítsa a szankciók arányosságát, anélkül, hogy a felülvizsgálati rendszer túlzott tágításával veszélyeztetné a jogerő intézményét.

Az első fokon eljáró bíróság ügydöntő végzésével az eljárást megszünteti, ha a terhelt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás alatt elhalálozik. Ha a terhelt halála a másodfokú (harmadfokú) bíróság eljárásában következik be, akkor az eljáró másod (harmad) fokú bíróság a rendes jogorvoslattal támadott ügydöntő határozatot hatályon kívül helyezi, és az eljárást megszünteti.

A bíróság ügydöntő határozatának jogerőre emelkedését követően a terhelt javára szóló perújítási indítvány, felülvizsgálati indítvány benyújtása nincs határidőhöz kötve. A terhelt terhére felülvizsgálati indítványt a jogerős ügydöntő határozat közlésétől számított hat hónapon belül lehet előterjeszteni. A Be. nem szabályozza ugyanakkor, hogy mi a teendő a terhelt jogerő utáni halála esetén, ha a terhére az ügyészség felülvizsgálati indítványt nyújtott be. A Törvény egyértelművé teszi, hogy a terhelt jogerő utáni halála (akár a felülvizsgálati indítvány benyújtása előtt, akár utána következett be) esetén a terhére az ügyészség által benyújtott felülvizsgálati indítványt el kell utasítani. A módosító szabályból egyúttal az is következik, hogy a terhelt javára, illetve hatályon kívül helyezésre irányuló felülvizsgálati eljárás nem utasítható el, és nem szüntethető meg a terhelt halála miatt, illetve a terhelt jogerő előtti halála miatt hatályon kívül helyezésre irányuló felülvizsgálati indítvány elbírálható, mert az nem a terhére irányul.

Az online csalások elleni fellépés érdekében szükséges törvények és egyéb büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVIII. törvény az egyszerű és gyors ügyintézés elősegítése érdekében lehetővé tette, hogy a Kúria a 656. § (2) vagy (4) bekezdésében meghatározott esetekben a felülvizsgálati indítvány elutasításáról három hivatásos bíróból álló tanácsban járjon el.

A jogalkalmazói tapasztalatok szerint azonban ez a megoldás nehézséget okoz a Bszi. 10. § (4) bekezdése szerinti, a Kúria ügyelosztása tekintetében érvényesülő szempontoknak való megfelelés, valamint a Bszi. 10. § (7) bekezdés szerinti közzétételi kötelezettség teljesítése során.

A nehézség akkor jelentkezik, amikor a tanács elnöke az ügyben eljáró tanács kijelölését követően, a felülvizsgálati indítvány áttanulmányozása után tud csak a Be. előírásainak megfelelően dönteni arról, hogy azt érdemben öttagú tanácsban kell elbírálni, vagy háromtagú tanácsban elutasítani.

Az ügyelosztási rend és a tanácson belüli tanács összeállítás kialakítását jelentősen megkönnyíti, és még átláthatóbbá teszi, ha – a jogorvoslat a törvényesség érdekében eljárásnak megfelelően – a Kúria a felülvizsgálati eljárásban is kizárólag öt hivatásos bíróból álló tanácsban jár el.

A Törvény az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás során hozott határozatra vonatkozó rendelkezéseket egészíti ki azzal, hogy a bíróság ítéletet is hozhat, tekintettel arra, hogy a bűnügyek egyesítésének elmaradása esetén a törvénysértés orvoslása körében súlyosabb büntetés kiszabására, vagy súlyosabb intézkedés alkalmazására is sor kerülhet.

A fiatalkorú terhelttel szemben folytatott büntetőeljárás során előfordulhat, hogy az ügybe felnőtt korú terhelt is bevonásra kerül. Ez az ügy komplexitását növeli, amely a fiatalkorúakra vonatkozó megkülönböztetett védelem érvényesülését veszélyeztetheti. A Törvény elsődleges célja ezért az, hogy a fiatalkorú védelmét biztosítsa: ennek érdekében kötelezővé teszi az ügyek elkülönítését, melynek értelemszerű, külön nem nevesített feltétele, hogy ez nem veszélyezteti a büntetőeljárás hatékonyságát. A Törvény a nyomozás tartamára vonatkozó általános szabályok (351. §) strukturális átalakításához kapcsolódóan módosítja a fiatalkorúval szemben folytatható nyomozás tartamának szabályait. A differenciált szabályozás megtartása mellett lehetőség nyílik a nyomozás határidejének kétszer hat hónappal történő meghosszabbítására, feltéve, hogy a több vádlottas ügyekben a fiatalkorú ügye nem különíthető el a felnőtt korú elkövető ügyétől és ezzel egyidejűleg a 351. § (5) bekezdésében meghatározott feltételek valamelyike teljesül.

A tárgyalás online követése diszfunkcionálissá válik a fiatalkorú elleni büntetőeljárásban, hiszen a fiatalkorú személyisége érzékenyebb az eljárás okozta sérelmekre, amelyek hátráltathatják a helyes irányú fejlődésének az elősegítését.

A magánvádas eljárásokban a tapasztalatok szerint nyomatékosan megjelenik egy magánjellegű, személyes ellentétekből fakadó sérelem, amely egy csekély tárgyi súlyú bűncselekménnyel párosul. A magánvádas eljárásban az érintettek (magánvádló, vádlott, esetleg viszonvádló) magánéletének védelméhez fűződő joga nyomatékosabb érdek, minthogy az ilyen ügyekben is online követhető legyen a tárgyalás.

Bíróság elé állítás esetén a rendelkezésre álló idő rövidsége indokolja, hogy a bíróságot ne terheljék az online nyomon követéshez kapcsolódó további adminisztratív terhek.

A büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2020. évi XLIII. törvény 230. § (2) bekezdése 2021. január 1-jei hatállyal iktatta be a 649. § (2) bekezdés f) pontját, amely szerint eljárási szabálysértés miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a határozatát a specialitás szabályán alapuló mentességnek, a törvényben meghatározott mentelmi jogon alapuló mentességnek vagy a nemzetközi jogon alapuló mentességnek a megsértésével hozta meg.

Ugyanekkor került törvénybe iktatásra a 721/A. § is, amely a specialitás szabályán alapuló mentesség esetén történő eljárás szabályit tartalmazza. E törvényhely (8) és (9) bekezdése szabályozza a Kúria eljárását és döntési jogkörét. E szabályok értelmében a felülvizsgálati eljárásban az érdemi döntés meghozatala előtt be kell szerezni a terhelt nyilatkozatát arról, hogy lemond-e a specialitás szabályának alkalmazásáról, és amennyiben nem, meg kell keresni az őt átadó tagállamot a büntetőeljárás lefolytatásához történő hozzájárulás beszerzése érdekében. Ha a terhelt nyilatkozata nem áll rendelkezésre, a Kúriának a felülvizsgálati eljárásban nyilvános ülést kell kitűznie, amely a terhelt távollétében nem tartható meg. A nyilvános ülésnek egyetlen célja van a terhelti nyilatkozat beszerzése. Ha a terhelt nyilatkozata rendelkezésre áll az eljárás az átadó tagállam megkeresésével folytatódik.

Az előzőekben kifejtettek alapján megállapítható, hogy a Kúria az érdemi döntés meghozatala helyett nagyobbrészt a döntést előkészítését szolgáló adminisztratív teendőket lát el, amely az egyéb okból folytatott felülvizsgálati eljárásokkal összehasonlítva indokolatlan.

A Törvény a Kúria döntését előkészíteni hivatott adminisztratív jellegű eljárási cselekményeket az alacsonyabb fokú bíróságra telepíti, elősegítve ezzel azt, hogy a Kúria az érdemi kérdések eldöntésére fókuszálhasson.

A tárgyalások online nyomon követésének részletes szabályait rendeleti szinten indokolt megállapítani. Ennek fajsúlyos része lesz a regisztrációs folyamat, amely feltétele a tárgyalás online nyomon követésének, ezért a rendeleti szabályok betartása feltétele egyben a Be.-ben meghatározott jogok gyakorlásának is.

Szövegcserés módosítások.

Hatályon kívül helyező rendelkezések.

A határidő túllépésre vonatkozó szabályok jogpolitikai célja alapvetően a bírósági perek észszerű időn belül történő befejezésének előmozdítása, így ezeknek a szabályoknak az alkalmazását a nemperes eljárásokban ki kell zárni.

Az Onytv. módosítása az online tárgyalás-hallgatás megvalósítása miatt szükséges. A felsőoktatási intézmény jogi vagy államtudományi képzési területén tanuló hallgatót, valamint a felsőoktatási intézmény e képzési területeken képzést folytató oktatóját vagy kutatóját – végrehajtási rendeletben meghatározott feltételek szerint – elsőbbségi regisztrációs jog illeti meg. Ennek indoka, hogy az online nyilvánosság megteremtése nem csak a társadalmi kontroll kiteljesedését szolgálja, hanem a jogi oktatás és tudományos kutatás korszerűsítésében is jelentős szerepet tölthet be. A hallgatói, oktatói, vagy kutatói minőséget azonban az oktatási nyilvántartásról szóló törvény szerinti felsőoktatási információs rendszerbe történő automatikus bekérdezéssel ellenőrzi a rendszer, így az ehhez szükséges adatszolgáltatásra törvényi szinten felhatalmazást kell adni.

A vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó hatályos szabályozás nem teszi világossá a jogalkalmazás, de az ágazati jogi szabályozás számára sem, hogy a vagyonkezelő alapítványokat a róluk, illetve működésükről szóló törvény valójában nem arra kívánja feljogosítani, hogy bizalmi vagyonkezelési szerződéseket kössenek, bizalmi vagyonkezelési tevékenységet folytassanak, és ennek megfelelően alapítványként bizalmi vagyonkezelői szolgáltatásokat nyújtsanak úgy, hogy rájuk az ilyen tevékenységre vonatkozó ágazati szabályozás ne legyen alkalmazható. A vagyonkezelő alapítványokra irányadó törvényi szabályozás tulajdonképpen csak az alapítványi vagyonrendelés, illetve vagyonjuttatás speciális módjára kívánt lehetőséget biztosítani. Olyan vagyonjuttatásra, amely az alapítványi vagyonrendelés körében az alapító (csatlakozó) számára az alapítványi célú vagyonrendelés (alapítás) és juttatás (csatlakozás) alapítványok esetében szokásos, eddig szabályozott klasszikus módja mellett lehetővé teszi egy ettől némileg eltérő tartós vagyonkezelésre feljogosító juttatási forma alkalmazását.

Azt a hatályos szabályozás is egyértelművé teszi, amint ezt annak indokolása is kifejti, hogy a vagyonkezelő alapítvány bizalmi vagyonkezelésbe vagyont csak és kizárólag olyan módon vehet, hogy annak bizalmi vagyonkezelésével is az alapítvány alapító okiratában meghatározott céljait szolgálja. Ebből következően a vagyonrendelő is csak ilyen feltétellel adhatja a vagyont a vagyonkezelő alapítvány javára bizalmi vagyonkezelésbe. Rámutat az indokolás arra is, hogy a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon is csak az alapítvány céljait és ekként az alapítvány alapító okiratában meghatározott kedvezményezettjeit és őket is csak ott megjelölt módon szolgálhatja. Így lényegében e vagyonnak a törvény által előírt módon maga az alapítvány a közvetlen kedvezményezettje, e kezelt vagyon kedvezményezettjeként se tehet azonban mást, minthogy azzal az alapítvány céljait valósítja meg, illetve az alapítvány alapító okiratában meghatározott kedvezményezettek igényeit elégíti ki. Éppen e vagyonkezelési forma sajátos – a bizalmi vagyonkezeléstől merőben eltérő – jogi jellegére utal a hatályos szabályozás annak kimondásával, hogy a vagyonkezelő alapítvány által végzett bizalmi vagyonkezelés nem tartozik a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény hatálya alá. E vagyonkezelés sajátos jellegét fejezi ki a hatályos szabályozásban az is, hogy a törvény erre a vagyonkezelésre több vonatkozásban is a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó szabályaitól eltérő rendelkezések alkalmazását írja elő.

A hatályos szabályozás azonban az annak indokolásában foglaltak ellenére is gondot okoz a jogalkalmazás számára, mert miközben e vagyonrendelési formát bizalmi vagyonkezelésnek minősíti, és ezáltal főszabályként a Ptk. erre vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá helyezi, valójában lényeges vonatkozásban e jogintézménytől eltérő feltételek érvényesülését írja elő, és követeli meg, egyebek között azzal, hogy e jogviszonyt kivonja például a rá és az ilyen tevékenységre irányadó ágazati (tevékenységi és felügyeleti) szabályozás hatálya alól. Abban az esetben ugyanis, ahol ténylegesen ilyen tevékenységre irányuló kötelezettségvállalás történik, megfelelő törvényi szabályozással erre az okszerű gazdálkodás körében nyilvánvalóan nem kerülhetne sor.

A Törvény ezt az ellentmondást kívánja kiküszöbölni. Egyértelművé teszi, hogy az érintett körben valójában csupán az alapítványi vagyonrendelés (vagyonjuttatás) törvény által biztosított sajátos, hosszú időtávra szóló, vagyis tartós formájáról van szó, amely azonban nem azonos a bizalmi vagyonkezeléssel, főszabályként tehát nem minősíthető a Ptk. szerinti bizalmi vagyonkezelésnek, annak ellenére sem, hogy e vagyonkezelés is néhány vonatkozásban kétségtelenül hordoz olyan tulajdonságokat, amelyek a bizalmi vagyonkezelésre irányuló jogviszonyokban is megtalálhatók.

A javasolt módosítás az alapítványi vagyonrendelés sajátos formáját tartós vagyonkezelés elnevezéssel illeti, egyúttal azonban megtartja e vagyonkezelési forma azon tulajdonságait, amelyek azt a hatályos szabályozásban is jellemzik. Mivel a módosítás e vagyonkezelési formát már nem tekinti bizalmi vagyonkezelésnek, szükségtelenné válik – egyebek között – annak kimondása, hogy ez a vagyonkezelés nem tartozik a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény hatálya alá, hiszen nincs olyan jogviszony vagy tevékenység, amely ez utóbbi törvény alkalmazhatóságát az érintett körben indokolná. Ezzel a módosítás megszünteti a hatályos szabályozás ellentmondásosságát és kétarcúságát, valamint a jogalkalmazás számára is megnyugtató megoldást kínál.

A Törvény tehát megteremti e vagyonkezelési forma bizalmi vagyonkezeléstől független szabályozását, kimondva, hogy e jogviszony az alapítványi szabályozással összhangban vagyonrendeléssel (csatlakozással), így akár egyoldalú jognyilatkozattal is, határozott vagy határozatlan időre hozható létre és csak olyan tartós vagyonkezelést eredményezhet, amely az alapítvány alapító okiratában foglalt céloknak, kereteknek és feltételeknek megfelel. Ezáltal ez a vagyonkezelés értelemszerűen alkalmas az alapítványi célok megvalósítására is. Ugyanakkor továbbra is irányadó az a rendelkezés, miszerint e vagyonkezelés megszűnik a vagyonkezelő alapítvány megszűnésével, de a határozott időre rendelt vagyonkezelés ezt megelőzően is megszűnik a tartós vagyonkezelésre rendelt határozott időtartam lejártával. Ez a szabályozás sem állapít meg és az utaló szabályozás körében sem teszi lehetővé olyan törvényben meghatározott határidő alkalmazását, amelynek elteltével a határozatlan időtartamra rendelt tartós vagyonkezelés – a felek erre vonatkozó megállapodásától függetlenül is – a vagyonkezelő alapítvány megszűnése előtt lejárttá válhatna.

Annak érdekében, hogy e sajátos vagyonkezelés is hézagmentesen beilleszthető legyen az alapítványi vagyonrendelés rendszerébe, a Törvény immár pusztán háttérszabályozásként utal a bizalmi vagyonkezelés szabályaira, ezek azonban értelemszerűen csak akkor kerülhetnek alkalmazásra, ha e törvény valamely vonatkozásban attól eltérően nem rendelkezik, vagy ha alkalmazását e törvény valamely rendelkezése nem teszi lehetővé.

Miután a Törvény rendelkezései csak a szabályozási mód tekintetében jelentenek változást, de a már létező bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat érdemben nem kívánják érinteni, még kevésbé ellehetetleníteni, ezért célszerűnek tűnt átmeneti szabályként annak kimondása is, hogy a törvénymódosítás hatálybalépése előtt ilyen módon kezelt vagyonra a továbbiakban e törvény rendelkezései az irányadók, és a létrejött bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat az e törvény szerinti tartós vagyonkezelésnek kell tekinteni.

Átmeneti rendelkezés.

Szövegpontosító rendelkezés.

A Pp.-ben új jogintézményként kerül bevezetésre, hogy a bíróság bármely, törvényben megállapított intézkedési határidő túllépése esetén a határidő lejártát követő naptól kezdve naponta a minimálbér összege 3 százalékának megfelelő mértékű vagyoni elégtételt nyújt a felek részére. E szabályozásra tekintettel indokolt módosítani a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló 2021. évi XCIV. törvényt a jogszabályok közötti összhang megteremtése, illetve a kettős értékelés tilalmának történő megfelelés érdekében. Ha a fél már meghatározott időszak vonatkozásában vagyoni elégtételben részesült, akkor ugyanazon időszak vonatkozásában további vagyoni elégtétel érvényesítésre már nem lehet jogosult. A bírósági eljárás figyelembe vehető időtartamának számítása során ezért a bírósági eljárásban nyújtott elégtétellel érintett napokat is figyelembe kell venni, ugyanakkor a már kompenzált napok tekintetében a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel mértékéről és a kifizetendő összeg számításának szabályairól szóló 372/2021. (VI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott mértékű napi díjtétel nem érvényesíthető, az érintett napokra eső – kormányrendelet szerinti – napi díjtételek összegét a teljes időszakra megállapított kormányrendelet szerinti összegből le kell vonni.

Hatályba léptető rendelkezés.

Az átmeneti rendelkezés a Ptk. és az Átv. átalakulási, egyesülési szétválási szabályainak módosítása tekintetében figyelemmel van arra a körülményre, hogy e törvény hatálybalépésekor számos átalakulási, egyesülési, szétválási folyamat lehet folyamatban, különféle eljárási stádiumokban. Emiatt meg kell határozni, hogy az Átv. és a Ptk. jelen szabályozással módosuló rendelkezéseit milyen szakaszban lévő átalakulások, egyesülések, szétválások tekintetében lehet alkalmazni. A cezúrát e vonatkozásban a végleges átalakulási (egyesülési, szétválási) döntés meghozatala jelenti, ehhez köti az átmeneti rendelkezés az új szabályok alkalmazását.

Mivel az átmeneti rendelkezés több jogszabályt is érint és rendelkezései önállóan, az egyes módosuló jogszabályok tekintetében nem értelmezhetőek, ezért az átmeneti rendelkezést önálló törvényben szükséges elhelyezni.

Sarkalatossági záradék.

Jogharmonizációs záradék.