BK ÍH 2025/5.

I. Az ügydöntő határozat kihirdetésétől távolmaradó vádlott esetében sem állhat elő olyan helyzet, hogy a bíróság a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendeléséről személyes jelenléte nélkül, távollétében döntsön.

II. Ismeretlen helyen tartózkodó, elfogatóparancs hatálya alatt álló vádlottal szemben, a távollévő terhelttel szembeni külön eljárás szabályai szerint folyó másodfokú eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése esetén nincs lehetőség a vádlott letartóztatásának elrendelésére, fenntartására [Be. 119. § (1) bekezdés a) pont, 494. § (2) és (3) bekezdés, 552. § (2a) bekezdés, CI. Fejezete].

Az elsőfokon eljáró járásbíróság a 2024. április 4-én kelt ítéletével az I. r. vádlottat a Btk. 373. § (1) bekezdés I. fordulatában meghatározott és a (2) bekezdés b) pont ba) és bc) alpontjaira figyelemmel a (6) bekezdés b) pontja szerint minősülő, folytatólagosan, társtettesként elkövetett csalás bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 11 év szabadságvesztésre, 400 napi tétel, napi tételenként 1200 forintban meghatározott, összesen 480 000 forint pénzbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fegyházban rendelte végrehajtani, megállapította, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárt, valamint beszámította a kiszabott szabadságvesztésbe az előzetes fogva tartásban töltött időt.

A II. r. vádlottat – aki a határozathirdetésen nem volt jelen – a Btk. 373. § (1) bekezdés I. fordulatában meghatározott és a (2) bekezdés b) pont ba) és bc) alpontjaira figyelemmel a (6) bekezdés b) pontja szerint minősülő, folytatólagosan társtettesként elkövetett csalás bűntette és a Btk. 367. § (1) bekezdésében meghatározott zsarolás bűntette miatt – halmazati büntetésül – 7 év 6 hónap szabadságvesztésre, 300 napi tétel, napi tételenként 2000 forintban meghatározott, összesen 600 000 forint pénzbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy abból legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a kihirdetésekor nem emelkedett jogerőre, a járásbíróság az ugyanaznap meghozott, a törvényszék mint másodfokú bíróság határozata folytán 2024. május 2-án véglegessé vált végzésével az I. r. vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta; míg a határnapról távolmaradó II. r. vádlott bűnügyi felügyeletét rendelte el. A törvényszék mint másodfokú bíróság a 2024. május 9-én véglegessé vált végzésével a járásbíróság utóbbi végzését megváltoztatva elrendelte a II. r. vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig.

A törvényszék mint másodfokú bíróság a 2024. november 7. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott újabb végzésével a járásbíróság fentebb ismertetett tartalmú ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. A végzésben az előzetes fogvatartásban lévő I. r. vádlott és az ismeretlen helyen tartózkodó, foganatba nem vett letartóztatás hatálya alatt álló II. r. vádlott letartóztatását a megismételt eljárásra utasított elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, vagy – a határozattal szembeni fellebbezés esetén – a fellebbezést elbíráló bíróság személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés tárgyában hozott határozatáig fenntartotta.

A végzés letartóztatást fenntartó rendelkezésével szemben az I. r. vádlott és védője, valamint a II. r. vádlott védője jelentettek be fellebbezést a letartóztatás megszüntetése céljából, amit részletesen nem indokoltak. A végzés elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről hozott rendelkezése időközben véglegessé vált.

A fellebbviteli főügyészség átiratában indítványozta, hogy az ítélőtábla a jogorvoslattal megtámadott végzést a II. r. vádlott vonatkozásában akként változtassa meg, hogy a letartóztatását szüntesse meg, az I. r. vádlott tekintetében pedig hagyja helyben.

Az ítélőtábla álláspontja szerint, figyelemmel arra, hogy a törvényszék a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, helyesen hivatkozott arra, hogy a szökés, illetve elrejtőzés veszélyének megítélése során a Be. 276. § (2) bekezdés a) pontjának ab) alpontjában írtak fennálltát kell vizsgálni. E körben helyesen vette figyelembe, hogy a többszörös visszaesőnek minősülő I. r. vádlottal szemben – bűnösségének megállapítása esetén – öt évtől tizenöt évet el nem érő tartamig terjedő szabadságvesztés szabható ki, melynek végrehajtási fokozata a Btk. 37. § (3) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján fegyház és melyből a Btk. 38. § (4) bekezdés a) pontja folytán feltételes szabadságra sem bocsátható. A büntetőjogi felelőssége megállapítása esetén kiszabható büntetés súlyossága a legszigorúbb végrehajtási fokozattal és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizártságával a szökés, elrejtőzés veszélyét már önmagában megalapozza. Az eddig letartóztatásban töltött időtartam ennek kellő ellensúlyát nem képezi.

Helytálló következtetésre jutott a törvényszék a Be. 276. § (2) bekezdés c) pont cb) alpontjában írt további feltétel vizsgálata kapcsán is. Az I. r. vádlott személyi körülményei kedvezőnek nem tekinthetők. Bűnöző életvitele miatt már többször összeütközésbe került a törvénnyel, többszörös és különös visszaesőnek minősül. A vádirat szerinti bűncselekmények elkövetési ideje az ugyancsak vagyon elleni bűncselekmény miatt vele szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának megkezdése előtti időszakra esik. Kifogásolható életvezetése az alapvető társadalmi normák sorozatos semmibevételére utal, így tartani lehet attól is, hogy szabadlábra kerülése esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

A személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés általános feltételei az I. r. vádlottal szemben jelenleg is változatlanul fennállnak, vonatkozásában a kényszerintézkedéssel elérni kívánt büntetőeljárási célok a jövőben is csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel, a letartóztatással biztosíthatók.

A II. r. vádlott törvényszék által elrendelt letartóztatásának foganatba vételére nem került sor, mivel a járásbíróság ügydöntő határozatának kihirdetését követően ismertelen helyre távozott. Vele szemben a törvényszék elfogatóparancsot bocsátott ki, és mivel annak feltételei fennálltak, a vármegyei főügyészség indítványozta az ítéletet felülbíráló másodfokú eljárás távollétben történő – Be. CI. Fejezete szerinti – lefolytatását.

Miután a II. r. vádlott ismeretlen helyen tartózkodik, mely annak is akadályát képezi, hogy a vele szemben korábban elrendelt letartóztatás foganatbavételére sor kerülhessen: esetében a kényszerintézkedés fenntartására nincs törvényes lehetőség. A letartóztatás Be. 276. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt átalános oka ugyanis nem áll fenn; hiszen a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok biztosítása érdekében nem a letartóztatása, hanem – még a kényszerintézkedés tárgyában történő döntést megelőzően – az elfogatóparancs alapján a Be. 119. § (1) bekezdés a) pontja szerint történő elfogása és őrizete indokolt.

A fentiekre tekintettel, mivel a kényszerintézkedés fenntartása indokolatlan volt, a törvényszék akkor járt volna el helyesen, ha a II. r. vádlottal szemben elrendelt letartóztatást a Be. 279. § (3) bekezdés a) pontja alapján megszünteti.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy II. r. vádlottal szemben már a bűnügyi felügyelet elrendelésére is törvénysértően került sor. A Be. 494. § (2) és (3) bekezdése értelmében az ügydöntő határozat kihirdetéséről távolmaradó vádlott esetében sem állhat elő olyan helyzet, hogy a bíróság a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéséről személyes jelenléte, közreműködése nélkül döntsön. A Be. 552. § (2a) bekezdése alapján az ilyen célból kitűzött ülésen a vádlott jelenléte őrizetének elrendelésével is biztosítható. Ezen eljárási szabályok betartásával elkerülhető lett volna az ismeretlen helyen tartózkodó II. r. vádlottal szemben a bírói engedélyes kényszerintézkedés, végső soron a letartóztatás elrendelése, illetőleg arra elfogatóparancs alapján történő bíróság elé kísérését követően megtartott ülés eredményeként kerülhetett volna sor, a Be. 494. § (3) bekezdésének b) pontja értelmében. Mindez jelen fellebbezési eljárásban azonban már nem volt vizsgálható.

Következésképpen az I. r. vádlott és védője jogorvoslati kérelme nem volt megalapozott, míg II. r. vádlott védőjének fellebbezése – más okból – megalapozottnak bizonyult.

A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla a törvényszék végzését a Be. 598. § (1) bekezdés g) pontja szerinti tanácsülésen eljárva, a Be. 606. § (1) bekezdése alapján – a II. r. vádlott letartóztatását megszüntetve – megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.