BÜ BH 2025/60

[1] A törvényszék végzésével az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r., az V. r. és a VI. r. vádlottak, illetve védőik, valamint három jogi személy jogi képviselőjének az eljárás megszüntetésére irányuló indítványait elutasította.

[2] A végzés ellen az I. r. és a VI. r. vádlott, továbbá védőik jelentettek be fellebbezést.

[4] Az ítélőtábla végzésével a törvényszék végzése ellen az I. r. vádlott és védője, továbbá a VI. r. vádlott és védője által bejelentett fellebbezéseket elutasította.

[5] Az ítélőtábla indokolása szerint az eljárás megszüntetése iránt előterjesztett kérelem elutasításáról hozott, a védelem által kikényszerített végzés csupán egy nemleges deklaratív határozat, amelyben azt állapította meg a törvényszék, hogy nincs akadálya az elsőfokú eljárás folytatásának; az ügy menetét nem befolyásolja, az eljárási cselekmények előkészítésére sincsen hatással. Ebből az következik, hogy az eljárás megszüntetése (vagy felfüggesztése) iránti indítványt elutasító határozat pervezető végzésnek minősül a Be. 449. § (4) bekezdése szerint is, melyet nem kell megindokolni sem és azzal szemben a fellebbezés is kizárt.

[6] A fellebbezést elutasító végzés ellen az I. r. vádlott védője, valamint a VI. r. vádlott védője jelentett be fellebbezést.

[7] Az I. r. vádlott védője fellebbezésének indokolása szerint a Be. vádra vonatkozó részletszabályai nem hagynak kétséget afelől, hogy a bíróság köteles vizsgálni a vád törvényességét. A vád törvényességének elengedhetetlen tartalmi eleme, hogy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekményt tartalmazzon. Ez egyben a vádirat Be. 422. § (1) bekezdés b) pontja szerinti törvényes elemének meglétét is feltételezi.

[8] Ennek alapján a védő kifogásolta a Kúria azon álláspontját, mely szerint a korábbi törvényes vád hiánya már nem felülvizsgálatot megalapozó ún. feltétlen eljárási szabálysértés, s kizárólag akkor esik felülvizsgálat alá, amennyiben a vádat nem arra jogosult emelte (Bfv.II.842/2018/9. [187]).

[9] A védő álláspontja szerint a hatályos büntetőeljárási törvény több eljárási intézményt tekintve átgondolatlannak tűnik: így hiányok fedezhetőek fel pl. a vádemelés törvényességével kapcsolatban is. Amíg azonban a jogszabály módosítására a törvényhozó által nem kerül sor, ezen hiányosságokat a Kúria azzal pótolja, hogy ezt a kérdéskört a Be. 649. § (2) bekezdés d) pontjára figyelemmel, a Be. 608. § (1) bekezdés c) pontja szerint, a bíróság hatáskörének keretén belül vizsgálja, tekintve, hogy a bíróságnak csak jogszerűen emelt vád következtében van hatásköre az eljárás lefolytatására.

[10] Súlyosan sérti a fegyveregyenlőség elvét az a gyakorlat, hogy hatályon kívül helyezési ok megismételt eljárás mellett, illetve felülvizsgálati ok, ha a bíróság törvénysértően állapította meg, hogy a vád nem törvényes, azaz kellékhiányos, ellenben nem hatályon kívül helyezési és nem felülvizsgálati ok, ha bár valóban kellékhiányos a vád, de a bíróság az eljárást lefolytatta és a terheltet elítélte.

[11] A hatályos eljárási törvényben megjelenő új nyomozási rendszerben az eljárás befejezésével kapcsolatos ügyészi döntés a nyomozás részét képezi. Tekintettel arra, hogy a vádemelés is a nyomozás befejezésének egyik módja, így eljárásjogi értelemben az ügyészség vádemeléssel kapcsolatos döntése is a nyomozás része. A hatályos rendelkezésekhez képest ezért megszűnik a vádemelési szakasz önállósága, a nyomozás mindaddig folyamatban van, amíg az ügyészség vádat nem emel.

[12] A Be. 391. § (2) bekezdése rögzíti, hogy az ügyészség a vizsgálat során az (1) bekezdésben meghatározott kérdésekben – így a vádemelés kérdésében is – a nyomozás határidején belül dönt. Egyértelműen leszögezi a Be. 391. §-ához fűzött miniszteri indokolás, miszerint „e döntési folyamat […] egyetlen korlátja, hogy a döntést a nyomozás határidején belül kell meghozni.”.

[13] A fentiekből megállapítható, hogy a főügyészség oly időpontban emelt vádat a vádlottakkal szemben, ami így – a nyomozás elrendelésének időpontjához képest – elkésett.

[14] A Be. 492. § (1) bekezdése tartalmazza azokat az okokat, melyek esetében ügydöntő végzéssel, míg a (2) bekezdése pedig azokat, melyek miatt nem ügydöntő végzéssel szünteti meg a bíróság az eljárást a tárgyalás előkészítése során.

[15] A vád elkésettségét ugyanakkor egyik bekezdés sem tartalmazza. Ebben az esetben vádról sem beszélhetünk, így Be. 6. § (1) bekezdésének értelmében tehát a bíróság nem ítélkezhet, hiszen nincs vád.

[16] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerint „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”.

[17] Kifejtette az Alkotmánybíróság azt is, hogy „a jogállamiság és jogbiztonság elvéből fakadnak az eljárási garanciák, amelyek alapvető jelentőségűek az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatósága szempontjából. Az eljárási garanciák közé tartozik, hogy konkrét személy ellen nem lehet vég nélkül nyomozni, illetve határidőhöz kötött a vádemelés”.

[18] Ezt elismeri a jogtudomány is: „a gyanúsított kihallgatásától számított két év – mivel a törvény tárgyi feltételt nem állít, valójában két és fél év – elteltével az állam a büntetőigényének, illetőleg az igény egy részének érvényesítéséről lemond.”.

[19] A védő álláspontja szerint sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését az olyan jogértelmezés, amely szerint a határidőn túl emelt vád alapján folytatható az eljárás. Mutatis mutandis, ilyen esetben az eljárást a Be. 6. § (1) bekezdésére és a 484. § (1) bekezdésére hivatkozással meg kell szüntetni.

[20] Mindezek alapján a védő azt indítványozta, hogy a Kúria Be. 488. § (1) bekezdés d) pontja, valamint a 490. § (1) és (2) bekezdései alapján a folyamatban lévő eljárást függessze fel, és forduljon az Európai Unió Bíróságához (EUB) előzetes döntéshozatal végett a tekintetben, hogy a magyar szabályozás nem teszi lehetővé, hogy törvényes vád hiányában lefolytatott eljárás esetén a védelem és a terhelt effektív jogorvoslattal éljen, ellentétben a vád képviselőjével. A magyar szabályozás lehetővé teszi, hogy az ügyészség a nyomozati határidő lejártát követően, a büntetőeljárási törvény által nyitva álló határidőn túl nyújtsa be a vádat, és erre a helyzetre a büntetőeljárási törvény szankciót nem fogalmaz meg, tehát a terhelt nem élhet effektív jogorvoslattal a vád elkésettsége miatt.

[21] Indítványozta továbbá, hogy a Kúria a Be. 489. § (1) és (3) bekezdése alapján a függessze fel az eljárást, és forduljon az Alkotmánybírósághoz, mivel Alaptörvény-ellenességet okoz, és sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését, hogy a Be. nem biztosít lehetőséget felülvizsgálati indítvány előterjesztésére törvényes vád hiányában lefolytatott eljárás esetén. Mulasztásban megnyilvánuló Alaptörvény-ellenességet okoz és sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését, hogy a vádirat elkésett előterjesztéséhez nem fűz jogkövetkezményt a büntetőeljárási törvény.

[22] Harmadlagosan indítványozta a védő, hogy a Kúria szüntesse meg az eljárást a Be. 6. § (1) bekezdése és a Be. 484. § (1) bekezdés d) pontja alapján, a Be 484. § (2) bekezdésére is tekintettel, mivel a vádirat elkésett.

[23] Az I. r. vádlott védője fellebbezésének indokolását kiegészítette azzal, hogy az Alapjogi Charta és Európai Bíróság esetjogának összevetése alapján a vitatott rendelkezések felülvizsgálatára minden további feltétel fennállása nélkül az Európai Bíróság hatáskörébe tartozik, ehhez nem szükséges semmilyen további uniós jogforrás léte, és nem szükséges az sem, hogy az ügy bármely tényállási eleme kapcsolódjon más tagállamhoz.

[24] A VI. r. vádlott védője fellebbezésének indokolása szerint a vármegyei főügyészség 2023. január 30-án kiadmányozott (ekkor aláírt, de 4 nappal korábbi nyomtatott keltezést tartalmazó) vádirattal emelt vádat, ugyanezen a napon. A nyomozás (anyagi jogi) maximális határideje azonban már 2023. január 28-án (szombaton) lejárt, mely határidőben vádemelésre nem került sor. A nyomozási szak lezárultát követően a védő álláspontja szerint az ügyészség nem tekinthető vádemelésre jogosultnak [Be. 567. § (2) bek. c) pont], a késedelmesen benyújtott vád hatálytalan.

[25] A vádirat II. vádpontja a VI. r. vádlott vonatkozásában nem tartalmazza a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírását, mely szintén a törvényes vád feltétele lett volna. Pusztán a „vette rá” kifejezéssel megjelölt, semmi egyéb módon nem körülírt felbújtói magatartás tényleges cselekménye egyáltalán nem azonosítható. A II. vádpont történeti tényállása mellőzi a bűnsegédinek minősített ügyvédi tevékenység idejének, helyének, indítékának, eszközének, módjának, következményének, különösen jogellenességének és a tettesi alapcselekménnyel („belföldi adóilletőség hiányának látszatkeltése”) való összefüggésének leírását. Ezért a vád elbíráslásra, de még a bíróság illetékessége és az elévülés vizsgálatára is alkalmatlan, az ellen védekezni sem lehet. A vádirat tényállásában a VI. r. vádlott magatartásaként leírt cselekmények között nincs jogellenes a vádirati tényállás teljes körű elfogadása esetén sem, ezért az eljárás ügydöntő végzéssel történő megszüntetése is indokolt.

[26] A védő álláspontja szerint erre az esetre is irányadó a BH 2023.4.92. számon közzétett jogeset, a Kúria Bkk.III.167/2023/2. számú határozata és az abban rögzített alkotmányos alapelv, mely szerint: „Az eljárási törvényben biztosított jogorvoslati jogosultság értelmezéssel nem szűkíthető, nem korlátozható, és nem vonható el.”

[27] Az tehát az elsődleges kérdés, hogy a jelen ügy tárgyát képező végzés pervezető végzéskénti minősítése jogértelmezés eredménye vagy a jogorvoslati alapjog korlátozása tételes és egyértelmű törvényi szabályon alapszik.

[28] A törvényszék végzése az ügy menetét nem befolyásolja, arra hatással sincs. Eljárási cselekmények előkészítésére irányulónak sem lehet tekinteni, hiszen teljesen más a tárgya. Ebből következően a törvényszék határozata nem minősül pervezetőnek, tehát ellene az általános jogorvoslati jog nem kizárt.

[29] Ezt a jogértelmezést támasztja alá a Be. 494. § (4) bekezdésében írt pervezető végzés típusok megjelölése is, mely esetekben mindig a végzés tárgyát, sohasem az irányát jelöli meg a törvény. A pervezető végzések esetében nincs olyan jogszabályi distinkció, mely szerint egy kérdésben meghozott döntés annak iránya (indítványnak helyt adó vagy elutasító) alapján minősülne jogorvoslattal támadható vagy pervezető végzésnek. A határozat iránya alapján a Be. nem tartalmaz jogorvoslati tilalmat egyetlen nem ügydöntő végzés esetében sem. Nincs jogszabályi alapja annak az értelmezésnek, hogy az eljárás nem ügydöntő végzéssel történő megszüntetését célzó indítványt elutasító végzés pervezető, míg az indítványnak helyt adó azonban egyéb (tehát jogorvoslattal támadható) nem ügydöntő végzés.

[30] Mindezek alapján a védő arra tett indítványt, hogy a Kúria az ítélőtábla támadott végzését helyezze hatályon kívül és a büntetőeljárást a VI. r. vádlottal szemben szüntesse meg vagy utasítsa az ítélőtáblát a törvénynek megfelelő – a fellebbezéseket érdemben elbíráló – határozat meghozatalára.

[31] A Legfőbb Ügyészség átiratában az I. r. és a VI. r. vádlottak védői által bejelentett fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az ítélőtábla helyesen vont következtetést arra, hogy az eljárás megszüntetésére irányuló indítványt elutasító végzés pervezető végzés, amely ellen a Be. 580. § (1) bekezdés d) pontja alapján kizárt a fellebbezés. Önmagában az eljárás meg nem szüntetéséről való rendelkezés valójában deklaratív határozat arról, hogy nincs akadálya az eljárás lefolytatásának. A védők az ügydöntő határozat elleni fellebbezésükben sérelmezhetik a fellebbezésben előadottakat, amelyek mindegyik érve – annak valósága esetén – relatív hatályú eljárási szabályértés. A törvényben kizárt fellebbezés elutasítására helytálló érvekkel került sor.

[32] Ennek alapján a Legfőbb Ügyészség arra tett indítványt, hogy a Kúria a fellebbezésekkel támadott végzést hagyja helyben.

[33] A fellebbezések nem alaposak.

[34] A Kúria mindenekelőtt rögzíti, hogy jelen ügyben az alapeljárás a törvényszék előtt van folyamatban, a határozata ellen bejelentett fellebbezéseket pedig az ítélőtábla bírálja el. Jelen esetben az ítélőtábla – nem ügydöntő végzésével – a törvényszék határozata ellen bejelentett fellebbezéseket elutasította, ezért ezen, a fellebbezéseket elutasító, nem ügydöntő végzése ellen nyílt meg a fellebbezési jog.

[35] Következésképp a bejelentett fellebbezések nyomán a Kúria felülbírálati és döntési jogköre is kizárólag a fellebbezést elutasító végzés tekintetében áll fenn; ennélfogva a bejelentett fellebbezéseknek a vádirat fogyatékosságaira vonatkozó és az eljárás megszüntetésének szükségességére irányuló érvei, valamint az eljárást megszüntető határozat hozatalát célzó indítványok eleve kívül esnek jelen döntés keretein. A bejelentett fellebbezések alapján a Kúria elméletileg csupán kétféle döntés hozhat; az elsőfokú végzést helybenhagyó, avagy az elsőfokú végzést hatályon kívül helyező és az ítélőtáblát a törvényszék végzése ellen bejelentett fellebbezések elbírálására utasító határozatot; maga azonban érdemben nem határozhat az eljárás megszüntetésére irányuló indítványról.

[36] Önmagában ugyanezen okból nincs helye az eljárás felfüggesztésének az Alkotmánybíróság, illetve az Európai Unió Bírósága eljárásának kezdeményezése végett; a Kúria eleve nem az alapeljárást, hanem csupán a jelen fellebbezések elbírálására irányuló eljárást függeszthetné fel, azonban a feltenni indítványozott kérdések kivétel nélkül a vád egyes fogyatékosságainak eljárási jogkövetkezményeivel és a jogerő utáni reparációs lehetőségeivel állnak összefüggésben, míg a Kúriának jelen ügyben kizárólag a védői indítványt elutasító végzés elleni fellebbezések ítélőtábla általi elutasításának eljárásjogi törvényességét kell megítélnie.

[37] Ez pedig kizárólag az eljárást megszüntető indítványt elbíráló végzés perjogi jellegének megítélésén áll. A Be. 579. § (2) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen fellebbezésnek akkor van helye a másodfokú bírósághoz, ha azt e törvény nem zárja ki. Jelen ügyben az ítélőtábla arra az álláspontra helyezkedett, hogy az eljárás megszüntetésére irányuló indítványt elbíráló határozat pervezető végzés. A pervezető végzés elleni fellebbezést a Be. 580. § (1) bekezdés d) pontja kizárja.

[38] Ehhez képest jelen ügyben kizárólag az a megválaszolandó kérdés, hogy az eljárás megszüntetésére irányuló indítványt elbíráló végzés pervezető végzésnek tekinthető-e vagy sem; amennyiben ugyanis igen, úgy az ítélőtábla fellebbezéseket elutasító végzése törvényes, míg ha nem, akkor a döntés nem helytálló, mert a nem ügydöntő végzés ellen – törvényi kivétel hiányában – van helye fellebbezésnek. Kizárólag ez alapján dől el, hogy a két lehetséges, fent írt döntési lehetőség között jelen ügyben melyik a törvénynek megfelelő.

[39] Ebben a körben azonban a Kúria azt állapította meg, hogy az ítélőtábla a fellebbezésekkel támadott végzés perjogi jellegét helyesen határozta meg. A védő álláspontjával szemben az ítélőtábla végzését nem a jogorvoslat lehetőségét jogértelmezéssel elvonó módon, hanem a kikristályosodott bírói gyakorlatot követve hozta meg; érvelésével a Kúria mindenben egyetértett.

[40] A törvényszék által elbírált indítvány az eljárás megszüntetésére irányult. Az eljárás megszüntetése az eljárás befejezését, lezárását jelenti, ami történhet ügydöntő, illetve nem ügydöntő végzéssel [Be. 567. § (1), illetve (2) bek]. Ez azt jelenti, hogy az ügydöntő végzéssel történt megszüntetés esetén az csak rendkívüli jogorvoslattal vagy különleges eljárás eredményeként változtatható meg [Be. 456. § (1) bek. második mondat], valamint az adott cselekmény miatt nem indítható újabb büntetőeljárás [Be. 4. § (3) bek.]. Nem ügydöntő végzés esetén pedig az a továbbiakban nem változtatható meg [Be. 460. § (1) bek.], de a cselekmény miatt újabb büntetőeljárás folytatása nem kizárt.

[41] Az erről való döntés azonban – ahogy erre a Kúria már számos határozatában rámutatott – az eljárás menetében nem kényszeríthető ki (Bpkf.II.1203/2023/2., Bpkf.III.165/2023/2. Bpkf.II.1422/2021/2., Bt.I.49/2020/6., Bfv.III.1482/2012/3.); éppen a bíróság pervezetésének függvénye, hogy a befejező határozat meghozatalára mikor lát alapot. Kétségtelen, hogy a Be. 567. § (3) bekezdése szerint a bíróságnak az (1)–(2) bekezdésben meghatározott ok észlelésekor nyomban meg kell szüntetnie az eljárást; amennyiben azonban nem észlel ilyen okot, az eljárásmegszüntetési ok hiányának nyombani deklarálására még indítványra sem köteles.

[42] Ezért a bíróság azon döntése, hogy az eljárást befejező határozat meghozatalának feltételei nem állnak fenn, a szorosan vett pervezetés része.

[43] A Be. 449. § (4) bekezdése szerint pervezető végzés az ügy bíróságra érkezését követően az ügy menetét megállapító, az eljárási cselekmény előkészítésére irányuló vagy elvégzése érdekében hozott nem ügydöntő végzés. Az eljárás megszüntetése iránti indítvány elutasítása ennek mindenben megfelel, mivel ez a döntés csupán az ügy további menetének meghatározását jelenti, figyelemmel arra, hogy nem állnak fenn az ügydöntő határozat meghozatalának feltételei. Az eljárás megszüntetése iránti indítványról nem kell alakszerű határozatot hozni, így nem kell megindokolni annak elutasítását sem.

[44] Mindez pedig semmiféle összefüggésben nem jelenti a jogorvoslat kizárását, pusztán annak időpontjára vonatkozik. A Be. 580. § (3) bekezdése szerint ugyanis, ha a bíróság végzése vagy intézkedése ellen nincs helye fellebbezésnek, az ügydöntő határozat elleni fellebbezésre jogosult a bíróság végzését vagy intézkedését az ügydöntő határozat elleni fellebbezésében sérelmezheti. A bíróság tehát az indítvány alapján nem nyomban, de az eljárást befejező ügydöntő határozatában számot ad a vád érdemi elbírálására való alkalmassága kapcsán elfoglalt álláspontjáról, ami fellebbezéssel támadható, és annak eredményessége esetén az ítélet hatályon kívül helyezéséhez és az eljárás megszüntetéséhez vezethet [Be. 607. § (1) bek.].

[45] A vád kellékhiányossága egyébként is csak akkor eredményezi az eljárás megszüntetését, ha a vád amiatt érdemi elbírálásra alkalmatlan [Be. 567. § (2) bek. d) pont]. Ha a bíróság a vádat érdemben elbírálta, akkor az fogalmilag nem lehetett elbírálásra alkalmatlan; az elbírálás anyagi jogi és eljárásjogi helyessége pedig az általános szabályok szerint támadható rendes és rendkívüli jogorvoslattal is.

[46] Az ítélőtábla tehát végzésében helyesen rögzítette, hogy a fellebbezésekkel támadott határozat pervezető végzés, amely ellen a Be. 580. § (1) bekezdés d) pontja alapján a fellebbezés lehetősége kizárt, azaz nincs lehetőség önálló és azonnali fellebbezés előterjesztésére (BH 2020.322.).

[47] A pervezető végzés ellen bejelentett fellebbezést – mivel az törvényben kizárt – az elsőfokú bíróságnak [Be. 588. § (1) bek.], ha pedig ezt elmulasztja, a másodfokú bíróságnak el kell utasítania [Be. 597. § (1) bek.].

[48] Mindezekre tekintettel, az ítélőtábla helytállóan rögzítette, hogy a törvényszék tévesen biztosított jogorvoslati jogosultságot az I. r. és a VI. r. vádlottak és védőik eljárás megszüntetésére irányuló indítványát elutasító végzése ellen.

[49] A bíróság által tévesen biztosított fellebbezési jog azonban nem keletkeztet jogorvoslati jogot és ebből okszerűen következik, hogy a törvényben kizárt fellebbezés felülbírálati kötelezettséget sem eredményez (BH 2011.276., BH 2020.294.).

[50] A kifejtettek alapján az ítélőtábla helyesen állapította meg azt, hogy a törvényben kizárt fellebbezést a Be. 589. §-ára figyelemmel alkalmazandó Be. 588. § (1) bekezdése alapján a törvényszéknek el kellett volna utasítania és az ítélőtábla e mulasztást pótolta, amikor az I. r. és a VI. r. vádlottak és védőik fellebbezését a Be. 597. § (1) bekezdése alapján elutasította.

[51] Mindezekre tekintettel a Kúria a Be. 614. § (1) bekezdés és (3) bekezdés b) pontjára való utalással, az említett törvényhely (4) bekezdés szerinti tanácsülésen, a Be. 13. § (4) bekezdése szerinti összetételben eljárva, az ítélőtábla végzését a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.