66/2025. (III. 17.) KE határozat
66/2025. (III. 17.) KE határozat
állami kitüntetés adományozásáról
2025.03.17.
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 17. §-a és 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –
dr. Agócs László mellkassebész szakorvos, az Országos Onkológiai Intézet Mellkasi Központja Onkológiai Mellkassebészeti Egységének vezető főorvosa és a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Mellkassebészeti Klinikájának főorvosa részére
a hazai mellkassebészet területén végzett meghatározó munkája, a tüdőrákos betegek gyógyítása mellett a jövő orvosainak képzésében is kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként,
dr. Antal Ferenc csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa részére
a Mezőtúron és környékén élő gyermekek gyógyítása, illetve egészségének megőrzése iránt elhivatott, kiemelkedő orvosi pályafutása elismeréseként,
Aswin Techajareonvikul, a Berli Jucker Public Company Ltd. BigC Csoport elnök-vezérigazgatója részére
a magyar élelmiszeripari termékek thaiföldi piacra való bevezetését elősegítő, illetve a magyar kultúra thaiföldi megismertetését szolgáló tevékenysége elismeréseként,
Babochay György díjugrató versenybíró, a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának tanácsadója, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége Történeti Szakbizottságának tagja, a sárvári Huszár Múzeum Baráti Kör ügyvezető elnöke részére
a magyar lovassportban telivértenyésztőként, ménesvezetőként, versenybíróként, lovas szakíróként és vezetőként több évtizeden át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként,
dr. Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. volt elnök-vezérigazgatója részére
a postai hálózat modernizálása, különösen a csomaglogisztikai ágazat fejlesztése terén kiemelkedő, innovatív és eredményes vezető munkája elismeréseként,
Baranyay László DLA Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára részére
szóló- és kamaramuzsikusként is kiemelkedő, a kortárs zene interpretálása iránt különösen elhivatott és világszerte sikeres előadó-művészete elismeréseként,
dr. Becsei László Richárd sebész főorvos, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa részére
több évtizede példamutató elkötelezettséggel végzett gyógyító- és oktatómunkája, valamint a szakmai közéletben vállalt aktív szerepe, különösen a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság keretében végzett tevékenysége elismeréseként,
Bodáné dr. Viktor Éva címzetes főügyészségi ügyész, a Debreceni Járási Ügyészség nyugalmazott vezetőhelyettes ügyésze részére
a fiatal ügyész generációk hivatástudatát erősítő több évtizedes, példaértékű vezetői tevékenysége elismeréseként,
Bódy Magdi zeneszerző, énekes, szövegíró, producer, zenetanár részére
a magyar könnyűzenei életben betöltött szerepe, több évtizedes sokoldalú előadóművészi tevékenysége elismeréseként,
Böröndi Lajos költő, író, szerkesztő, a Győri Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Technikum tanára, a Mosonvármegye Lap- és Könyvkiadó Kft. ügyvezetője részére
költői, írói és lapszerkesztői munkája, valamint a hazai és határon túli magyar közösségek közötti kulturális együttműködés érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,
Csécs Márton Lőrinc, a Torockói Unitárius Egyházközség lelkésze, a Magyar Unitárius Egyház Kolozs-Tordai Egyházkörének esperese részére
nagy elhivatottsággal végzett lelkészi munkája, valamint a magyar közmédia kulturális programsorozata, a Duna Napok megszervezésében és lebonyolításában vállalt szerepe elismeréseként,
dr. Csornay Boldizsár, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese részére
a magyar nemzeti kulturális örökség feltárása, bemutatása és megőrzése érdekében folytatott több évtizedes, kiemelkedő kutatói és intézményszervezői munkája elismeréseként,
Dekrét Marta, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karának nyelvtanára részére
több évtizedes odaadó nyelvtanári és oktatói munkája, valamint a szlovák nemzetiségi pedagógusképzésben vállalt szerepe elismeréseként,
dr. Dominkovits Péter történész, főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltárának címzetes igazgatója részére
példaértékű levéltárosi munkája, valamint Sopron város múltjának feltárása és megismertetése terén elért eredményei, történettudományi és helytörténeti kutatásai elismeréseként,
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye diakonális szakterület püspöki helynöke, a budapesti Magyar Szentek Plébánia plébánosa részére
kiemelkedő egyházi és társadalmi szerepvállalása, közösségépítő munkája, negyed évszázados példaértékű karitatív szolgálata elismeréseként,
Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó Kft. ügyvezetője, az Őrvidék Kulturális és Sport Egyesület elnöke részére
Vas vármegye és Szombathely kulturális, illetve közösségi életében betöltött aktív szerepe elismeréseként,
dr. Fedeles Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Történettudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára részére
a középkori magyar egyháztörténelem kutatása és a történészképzés oktatása terén egyaránt meghatározó munkája, valamint a tudományos utánpótlásképzés és ismeretterjesztés területén elért jelentős eredményei elismeréseként,
dr. Filó Gábor fogorvos, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Egészségügyi Osztályának vezetője részére
a cserkészmozgalomban nagy elhivatottsággal, több évtizeden át végzett munkája, egészségügyi vezetői szolgálata elismeréseként,
Fleiner Rita Dominika, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara Kiberfizikai Rendszerek Intézetének intézetigazgatója, egyetemi docens részére
az adatbázis-technológiai kutatások és a Big Data rendszerek oktatása mellett egy innovatív nemzetközi vesecsere program keretében a veseadományozás optimalizálása terén is példaadó szakmai tevékenysége elismeréseként,
Friedrich Rödler, az Erste Group Bank AG felügyelőbizottsági elnöke és az Erste Bank Hungary Zrt. felügyelőbizottsági tagja részére
több évtizedes szakmai pályafutása során pénzügyi, kulturális és társadalmi területeken elért eredményei, valamint több gazdasági testületben betöltött kimagasló szerepe elismeréseként,
Gál Tamás Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának mesteroktatója részére
több évtizedes példaértékű karmesteri pályája, valamint magas színvonalú oktatói és kamarazenészi tevékenysége elismeréseként,
dr. Győrffy Edit Márta radiológus, a Keszthelyi Kórház Radiológiai Osztályának osztályvezető főorvosa részére
az egészségügy területén több mint három évtizede kimagasló színvonalon és nagy empátiával végzett szakmai tevékenysége elismeréseként,
dr. Hadik György sebész főorvos részére
az egészségügy területén kifejtett több évtizedes gyógyító munkássága, szakmai eredményei és Makó városáért végzett önzetlen munkája, példamutató közéleti szerepvállalása elismeréseként,
dr. Hajnal Lajos belgyógyász, hematológus, klinikai onkológus, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Onkoradiológiai Központjának főorvosa részére
több mint fél évszázados, példaértékű orvosi munkája, értékes szakmai pályafutása elismeréseként,
dr. Hidvégi Máté biokémikus, tudománytörténész, címzetes egyetemi tanár részére
iskolateremtő táplálkozástudományi munkája, különösen a gyógyászati célú élelmiszerek kifejlesztése és a rákkutatásban elért eredményei, valamint művelődéstörténeti munkássága elismeréseként,
Homolay Károly, az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója részére
több mint három évtizeden át kiemelkedő színvonalon végzett iskolaigazgatói munkája elismeréseként,
dr. Honvári János gazdaságtörténész, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa részére
fél évszázados gazdaságtörténészi pályája, főként Kelet- és Közép-Európa XX. századi történetének, valamint Győr és térsége ipartörténetének kutatása terén elért eredményei és kiemelkedő tudományos munkája elismeréseként,
Horváth Lajos, Királyhegyes község korábbi polgármestere részére
Királyhegyes községért végzett több évtizedes kimagasló munkássága, a településen elért eredményei és a közéletben betöltött példamutató tevékenysége elismeréseként,
Ireneusz Wysokiński történész, a Szent Domonkos Rend szerzetese, a Lengyel Domonkos Tartomány Levéltárának igazgatója, a Vasvári Domonkos Történeti Központ volt munkatársa, a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség volt lelkésze részére
a Szent Domonkos Rend 1989 utáni magyarországi újjászervezésében vállalt szerepe, valamint a magyar−lengyel egyházi és tudományos kapcsolatok erősítése, illetve a Krakkóban élő magyarok lelki vezetőjeként végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként,
Jakab Eleonóra biológus, tanár, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adjunktusa, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke részére
a kárpátaljai magyar közösség érdekében végzett több évtizedes pedagógusi, oktatói, közéleti és karitatív munkája, valamint közösségépítő és evangelizációs tevékenysége elismeréseként,
dr. Kajtár Edvárd teológus, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Szenátusának tagja, főiskolai docense, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense részére
a római katolikus szertartástan kutatása és oktatása terén kiemelkedő tudományos munkája, valamint a Magyar Katolikus Egyház liturgikus életének a II. Vatikáni Zsinat szellemében történő megújításában, illetve a főiskolások és egyetemisták lelkigondozásában vállalt szerepe elismeréseként,
dr. Kanizsai Péter László, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Sürgősségi Klinikájának igazgatója, egyetemi docens részére
a sürgősségi betegellátás területén végzett példaértékű munkája, valamint oktatói, szervezői és betegedukációs tevékenysége, nemzetközileg is jelentős szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként,
dr. Kivovics Péter fog- és szájbetegségek szakorvosa, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetének részlegvezető főorvosa, címzetes egyetemi tanár részére
a fogászati tudományok és a gyógyítás terén négy évtizede egyaránt példamutató kitartással és elkötelezetten végzett munkája, valamint oktatói-nevelői tevékenysége elismeréseként,
dr. Kónya Péter történész, az Eperjesi Egyetem rektora, egyetemi tanár részére
a magyar–szlovák akadémiai kapcsolatok erősítését szolgáló munkája, a felvidéki magyarok felsőfokú anyanyelvi képzését elősegítő tevékenysége, valamint a helyi magyarság történetének kutatásában elért eredményei elismeréseként,
dr. Korányi Katalin Ágnes, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Szemészeti Klinikájának klinikai főorvosa részére
közel négy évtizede kimagasló színvonalon végzett orvosszakmai tevékenysége elismeréseként,
dr. Kószó Péter Tamás csecsemő- és gyermekgyógyász, volt országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely megyei jogú város volt alpolgármestere, a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány alapítója, a Johannita Segítő Szolgálat tagja részére
kiemelkedő karitatív és szociális segítő munkája, továbbá a hazai közéletben végzett példamutató és a Kárpát-medencei magyarság összetartozását erősítő tevékenysége elismeréseként,
Kovács Hertelendy Maria Susana, a Paraguayi Magyar Egyesület elnöke részére
a paraguayi magyarság és az ottani magyar emlékek megmentése érdekében több évtizede lelkiismeretesen végzett önkéntes munkája elismeréseként,
Králik Gábor László közgazdász, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettese részére
a hazai energetikai szektor stabilitása, illetve az ellátásbiztonság fenntartása iránt elkötelezett, példaértékű munkája elismeréseként,
dr. Kunetz Szabolcs, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár Igazgatási és Jogi Főosztályának vezetője részére
az intézet munkáját támogató adminisztratív, gazdasági, üzemeltetési, humánpolitikai és kommunikációs feladatok ellátásának szervezése és irányítása terén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként,
dr. Lengyel Balázs közgazdász, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézete Agglomeráció és Társadalmi Kapcsolathálózatok Kutatócsoportjának vezetője, tudományos főmunkatársa részére
a városgazdaságtan, a regionális és a hálózattudomány területén elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő kutatási eredményei elismeréseként,
Lontai Márton igazságügyi ujjnyomatszakértő, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ főigazgatója részére
közel három évtizede magas színvonalon végzett szakmai és vezetői munkája elismeréseként,
dr. Luis José Godoy González, Magyarország magallanesi tiszteletbeli konzulja részére
a magyar érdekek képviselete iránti elkötelezettsége, valamint a magyar–chilei kapcsolatok előmozdítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,
dr. Lükő István mérnöktanár, a Pécsi Tudományegyetem volt intézetigazgatója, nyugalmazott egyetemi magántanára részére
a magyar, illetve a nemzetközi szakképzés fejlesztése iránti példaértékű elhivatottsággal végzett, öt évtizedes tudományos és oktatói munkája elismeréseként,
dr. Madarász Tamás Sámuel geológusmérnök, a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara Víz- és Környezetgazdálkodás Intézetének intézetigazgatója, egyetemi docens részére
több évtizedes kutatói-oktatói munkája és a tudományos utánpótlásképzésben vállalt szerepe, valamint a Miskolci Egyetem külföldi kapcsolatainak bővítését eredményező tevékenysége elismeréseként,
dr. Magyar Gábor Béla villamosmérnök, informatikus, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Mesterséges Intelligencia Munkacsoportjának elnöke, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának volt tanszékvezetője, címzetes egyetemi tanára részére
közel négy évtizedes pályája során az adattudományok területén végzett kutatásai, az oktatásban elért eredményei, valamint sokoldalú projektvezetői és szakértői munkája elismeréseként,
dr. Mándoki Tamás László címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vezető ügyésze részére
az ügyészi hivatás iránti elkötelezettséggel végzett, magas szintű szakmai és eredményes vezetői munkája elismeréseként,
dr. Mátrai Tibor Miklós, a Bajai Szent Rókus Kórház orvosigazgatója és Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa részére
Baja város betegellátása terén kiemelkedő elkötelezettséggel és példaadóan magas színvonalon végzett szakmai tevékenysége elismeréseként,
dr. Mayer Gizella újszülött-, csecsemő- és gyermekkardiológus, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának főorvosa részére
a gyermekgyógyászat területén több mint hat évtizeden keresztül végzett, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként,
dr. Molnár András, az Óbudai Egyetem informatikáért és minőségbiztosításért felelős rektorhelyettese, egyetemi tanár részére
kiemelkedő tudományos és oktatói munkája, különösen a robotrepülőgépek tervezési problémáinak gyakorlati megoldása, valamint a drónokkal készített 3D objektummodellezés terén végzett tevékenysége elismeréseként,
Nagy Anna újságíró, mentálhigiénés szakember, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke, az Egyszülős Központok alapítója, korábbi kormányszóvivő, volt helyettes államtitkár részére
az egyedülálló szülők és az egyszülős családban felnövő gyermekek érdekeit szolgáló sokoldalú tevékenysége, különösen a nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számító Egyszülős Központok létrehozása és működtetése terén végzett odaadó munkája elismeréseként,
dr. Némedi Imre, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola tanszékvezető főiskolai tanára, a Szabadkai Magyar Rádió volt munkatársa részére
az újvidéki magyarság identitásának és anyanyelvének megőrzését szolgáló sokoldalú munkássága, közéleti szerepvállalása elismeréseként,
dr. Németh Róbert, a Soproni Egyetem egyetemi tanára részére
a faanyagtudományok, különösen a szerkezet és az anyagtulajdonságok összefüggésrendszereinek feltárása terén végzett, több évtizedes kimagasló szintű kutatómunkája elismeréseként,
Obreczán Ferenc, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségi tagja, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Vármegyei és Fővárosi Szervezetének általános alelnöke, a Pest Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, volt országgyűlési képviselő részére
a magyar gazdák érdekében végzett több évtizedes, kiemelkedő közéleti tevékenysége és szakmai munkája elismeréseként,
Ómolnár Miklós, a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatója részére
a média területén több évtizeden át végzett magas színvonalú munkája elismeréseként,
Pekár István agrármérnök, újságíró, a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Pekár Családi Gazdaság vezetője, a Duna Televízió volt elnöke részére
a magyar mezőgazdaság értékeinek széles körű megismertetését szolgáló munkája, különösen a Duna Televízió Gazdakör és Dunakorzó című műsorainak alapító főszerkesztőjeként végzett odaadó tevékenysége elismeréseként,
dr. Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára és Klinikai Pszichológiai Szakambulanciájának vezetője részére
több évtizedes, iskolateremtő tudományos pályája, különösen a kognitív viselkedésterápia hazai megalapozása, valamint az alacsony intenzitású intervenciók elterjesztése érdekében végzett elhivatott szakmai munkája elismeréseként,
Portillo-Torres Adriana Valéria, Magyarország korábbi nicaraguai tiszteletbeli konzulja részére
a Magyarország és Nicaragua közötti diplomáciai kapcsolatok előmozdításában vállalt szerepe, valamint a magyar ügyek nicaraguai képviseletét elkötelezetten szolgáló, magas színvonalú tevékenysége elismeréseként,
Pusztainé dr. Fischl Klára, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Történettudományi Intézetének egyetemi docense részére
a hazai régészeti lelőhelyek megismertetése, a roncsolásmentes technológiák innovatív alkalmazása és fejlesztése, illetve az értékmentő eredmények népszerűsítése terén elért eredményei, valamint a tudományos utánpótlás nevelése iránt elhivatott példaértékű munkája elismeréseként,
Raskin Shmuel rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Keren Or központjának alapítója és vezetője részére
a Magyarországon élő zsidó közösség érdekében végzett sokrétű munkája, valamint az Ukrajnából hazánkba érkező zsidó menekültek támogatását szolgáló tevékenysége elismeréseként,
dr. Redl Károly, az Országgyűlés Hivatalának főosztályvezetője részére
az Országgyűlési Könyvtárban végzett közel öt évtizedes kimagasló színvonalú szakmai munkája elismeréseként,
Rónai Pál András, a Budapesti Operettszínház nyugalmazott karmestere részére
öt évtizedes karmesteri pályája, valamint az operett műfajának hazai és nemzetközi népszerűsítése érdekében végzett elkötelezett tevékenysége elismeréseként,
dr. Scheuer Gyula közgazdász, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kancellárja részére
a hazai felsőoktatás érdekében elkötelezetten végzett kancellári tevékenysége, valamint az egyetem arculatának és épületeinek megújítását szolgáló munkája elismeréseként,
Silló István karmester, a Győri Nemzeti Színház zeneigazgatója részére
példaértékű művészi és szakmai munkája elismeréseként,
Sudár Annamária tanár, előadóművész, irodalmi szerkesztő, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár munkatársa részére
kulturális örökségünk megőrzése és bemutatása érdekében végzett szerteágazó munkássága, valamint a magyar irodalom klasszikusait népszerűsítő, kiemelkedő előadóművészi tevékenysége elismeréseként,
dr. Szalai József biológus, igazságügyi szakértő, szakíró, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának nyugalmazott egyetemi docense részére
több mint hat évtizedes oktatói tevékenysége, kertészeti növények mikroszaporításában elért kutatási eredményei elismeréseként,
Szentmártoni János Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Írószövetség volt elnöke, korábbi helyettes államtitkár részére
értékes írásművészete, valamint a kortárs magyar irodalom széles körben történő megismertetését szolgáló, elkötelezett és sokrétű kulturális közéleti munkássága elismeréseként,
dr. Szép János szerkezetépítő mérnök, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja, tanszékvezető egyetemi docens részére
az egyetemen folyó mérnökképzés magas színvonala és a hallgatók gyakorlatorientált oktatása által Győr és térsége társadalmi-gazdasági fejlődését eredményező, elkötelezett munkája elismeréseként,
dr. Sztachó-Pekáry István gépészmérnök, az egykori Kecskeméti Főiskola rektora, professor emeritus, Kecskemét város korábbi alpolgármestere részére
Kecskemét város közéletében betöltött meghatározó szerepe, továbbá a helyi értékek felkutatása, rendszerezése és népszerűsítése érdekében végzett értékes munkája elismeréseként,
dr. Szunyogh Gábor bányagépész és bányavillamossági mérnök, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának nyugalmazott egyetemi docense, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum nyugalmazott muzeológusa részére
a barlangok megóvása és a természetvédelmi szemléletformálás terén folytatott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként,
Thanusak Phungdet, Magyarország phuketi tiszteletbeli konzulja részére
a Teqball nevű magyar innováció thaiföldi népszerűsítése, valamint Magyarország támogatása érdekében végzett odaadó tevékenysége elismeréseként,
Torda Balázs okleveles villamosmérnök, az Opus Tigáz és Titász Zrt. vezérigazgatója és Igazgatóságának elnöke, az Opus Optesz Zrt. Igazgatóságának elnöke, az Opus Global Nyrt. Igazgatóságának tagja és energetikai divízióvezetője részére
számos hazai energetikai cégcsoport vezetőjeként végzett, kimagasló színvonalú szakmai munkája elismeréseként,
dr. Tóth Gergely diaszpórakutató, nyelvi lektor, a Florida Atlantic University oktatója részére
a magyar emigráció történetének kutatását, a magyar diaszpóra múltjának és jelenének dokumentálását, személyes és tárgyi emlékeinek megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként,
dr. Tóth Lászlóné dr. Sólyom Enikő gyermekgyógyász, gasztroenterológus és lipidológus, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának intézetvezető főorvosa részére
a gyermekgyógyászat területén végzett több mint öt évtizedes, kiemelkedő szakorvosi tevékenysége elismeréseként,
Váginé Varga Zsuzsanna, a Széchenyi István Egyetem Humánerőforrás Igazgatóságának igazgatója részére
az egyetem közösségét korszerű humánerőforrás-rendszer kiépítésével és működtetésével támogató, eredményes szakmai és vezetői munkája elismeréseként,
dr. Varró Bernadett, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem főiskolai tanára és Jászberényi Campusának korábbi oktatási és kutatási főigazgatója, intézetigazgatója részére
több évtizedes oktatói és szervezői munkája, eredményes intézményvezetői tevékenysége elismeréseként,
Veres Gábor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum volt tanára és művészeti igazgatóhelyettese részére
Szombathely város arculatát is formáló, kiemelkedő képzőművészeti alkotómunkája, valamint generációk számára meghatározó, a művészi pályára való felkészítést szolgáló szakmai életútja elismeréseként,
dr. Vu Hoai Chuong villamosmérnök-matematikus, a Vietnámi Tudományos és Technológiai Akadémia Információtechnológiai Intézetének nyugalmazott osztályvezetője részére
az első magyar–vietnámi szótár megalkotásában, valamint a nyelvünk vietnámi megismertetésében betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként,
Zana István építész, a Koppányvölgye Idősek Otthona ügyvezető igazgatója, Törökkoppány község önkormányzati képviselője részére
a műemlékvédelem, majd az idősgondozás területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkája, valamint sokoldalú közéleti szerepvállalása elismeréseként
a MAGYAR ÉRDEMREND
lovagkeresztje
polgári tagozat;
lovagkeresztje
polgári tagozat;
Balogh László rendőr ezredes, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese részére
a közrendvédelem területén több mint három évtizede végzett, kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréseként,
Boros István ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalának költségvetési és pénzügyi főigazgató-helyettese részére
a honvédelmi tárca pénzügyi szakterületén végzett, különösen a gazdálkodási rendszer operatív irányítása terén kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként,
Elekes Csaba ezredes, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság törzsfőnök-helyettese részére
közel három évtizedes katonai pályafutása során nemzetközi és hazai beosztásaiban nyújtott kiemelkedő helytállása, valamint az árvíz elleni védekezés megszervezésében vállalt fontos szerepe elismeréseként,
Grécs György ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár törzsfőnöke részére
példaértékű katonai pályafutása során nemzetközi és hazai helyszíneken egyaránt kiemelkedő elhivatottsággal és szakmai alázattal végzett szolgálata elismeréseként,
Halász Péter rendőr ezredes, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese részére
a rendőrség állományában közel három évtizede végzett, magas színvonalú szolgálati tevékenysége elismeréseként,
dr. Hegedűs János ezredes, a Magyar Honvédség Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság személyügyi főnöke részére
közel négy évtizedes katonai pályafutása során a katonai hagyományok ápolásában, illetve a társadalmi kapcsolatok erősítésében, valamint a honvédelemben dolgozók szociális támogatásában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként,
dr. Kis Péter rendőr ezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese részére
a rendőrség állományában közel három évtizede végzett, magas színvonalú szolgálati tevékenysége elismeréseként,
Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatósága Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, Országos Balesetmegelőzési Bizottságának ügyvezető elnöke, a Széchenyi István Egyetem címzetes egyetemi docense részére
a biztonságos közúti közlekedés érdekében több évtizede végzett, elkötelezett és magas színvonalú szakmai munkája, illetve példaértékű oktatói tevékenysége elismeréseként,
Szabó Róbert ezredes, a Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár törzsfőnöke részére
vezető beosztásaiban végzett feladatorientált és következetes, mégis emberközpontú parancsnoki tevékenysége elismeréseként,
Vagyon László ezredes, a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség Infrastrukturális Főnökségének főnöke részére
a honvédségnél dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása, valamint a haditechnikai eszközök szakszerű elhelyezésével és üzemeltetésével kapcsolatos feltételek biztosítása érdekében végzett vezetői tevékenysége elismeréseként
a MAGYAR ÉRDEMREND
lovagkeresztje
katonai tagozat
lovagkeresztje
katonai tagozat
kitüntetést adományozom.
SP ügyszám: SP/966-3/2025
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
