KK ÍH 2025/68.

Egyetem Etikai Kódexére vonatkozóan nem áll fenn a közigazgatási jog általi szabályozottság, ezért az erre alapított jogvita nem tekinthető közigazgatási jogvitának [2017. évi I. törvény (Kp.) 48. § (1) bekezdés b) pont, 114. § (5) bekezdés].

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával helybenhagyta az X. Egyetem Y. Karának Kari Etikai Bizottsága által hozott – etikai vétség megállapítása iránti kérelmet részben érdemi vizsgálat nélkül elutasító, részben elutasító – határozatot, egyúttal a felperes kérelmét elutasította. A felperes a másodfokú határozattal szemben keresetet terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság végzésével a keresetlevelet – a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 48. § (1) bekezdés b) pontja alapján – visszautasította. Rögzítette, hogy a Kp. 4. § (1) bekezdése, valamint 5. § (1) és (2) bekezdései értelmében közigazgatási per tárgyát csak közigazgatási tevékenységgel kapcsolatos jogvita, vagy olyan egyéb közjogi jogvita képezheti, aminek a tárgyát nem közigazgatási tevékenység képezi, de törvény annak elbírálását közigazgatási bíróság hatáskörébe utalja. Bár az alperes a Kp. 4. § (7) bekezdése értelmében közigazgatási szervnek minősül, a keresettel támadott cselekményt az alperes nem jogszabály, hanem az egyetem – jogi szabályozás hiányában az intézményi autonómiája jegyében megalkotott – Etikai Kódexe alapján hozta meg. Az irányadó bírói gyakorlat (BH 2022.310) szerint a Kp. 4. § (1) bekezdése értelmében nem lehet közigazgatási jogvita tárgya az Etikai Kódex megsértésére alapított eljárásban hozott döntés, mivel az etikai eljárást nem a közigazgatási jog szabályozza, így az annak során hozott döntés nem minősül közigazgatási tevékenységnek. Sem a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.), sem más törvény nem utalja közigazgatási bíróság hatáskörébe az etikai eljárásokban hozott döntésekkel kapcsolatos jogvita elbírálását, ezért a közigazgatási bíróság hatáskörét, a Kp. 5. § (2) bekezdésében foglaltak alapján sem lehetett megállapítani.

A felperes fellebbezésében az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú végzés sérti a Kp. 2. § (1) bekezdését, 4. § (1) és (4) bekezdéseit, (3) bekezdés c) pontját, 45. § (1) bekezdés c) pontját, 48. § (1) bekezdés b) pontját, valamint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseit. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen döntött a keresetlevél visszautasításáról, erre ugyanis a Kp. 48. § (1) bekezdés b) pontja nem vonatkozik, a keresetet érdemben kellett volna elbírálnia és – amennyiben ennek során is azonos meggyőződésre jut – ítéletben elutasítania. Utalt a perindítási jog és a kereshetőségi jog hiánya miatt követendő eljárások analógiájára; álláspontja szerint érdemben vizsgálandó anyagi jogi kérdés, hogy egy ügy közigazgatási jogvitának minősül-e vagy sem, amelyről csak ítéletben lehet dönteni. Hivatkozott e körben a polgári peres ügyek (kifejezetten az érvénytelenségi per) elbírálása során követendő eljárásra. Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy az alperes közigazgatási szervnek minősül, azonban túlzottan megszorító értelmezéssel tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a támadott döntés közigazgatási jog által szabályozott jellegét csak az etikai kódex megalkotására vonatkozó kötelező törvényi előírás alapozná meg. Az Nftv. lehetővé teszi az alperesi egyetem számára etikai kódex megalkotását, ekként annak jogalapját és az annak alapján hozott döntés kereteit közigazgatási jogi norma teremti meg. Az eljárás során közigazgatási jogszabályokat kell mögöttesen alkalmazni (elsősorban az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényt). A Kp. Nagykommentárra és a Kúria Kpkf.39.155/2020/2. számú határozatára hivatkozva kifejtette, hogy a közigazgatási jog általi szabályozottság a Kp. 4. § (1) bekezdésében elsősorban arra utal, hogy a közigazgatási szervek más jogágak által szabályozott cselekményei nem minősülnek közigazgatási cselekménynek; de az adott esetben szankció kiszabásával záruló etikai eljárás nem tartozik e körbe. Az alperesi egyetem Etikai Kódexe az Nftv. felhatalmazása alapján megalkotott szervezeti és működési szabályzata alapján általános érvényű, normatív, szankciókkal ellátott szabályokat tartalmaz; mint ilyen, a Kp. 4. § (3) bekezdés c) pontja szerinti egyedi ügyben alkalmazandó általános hatályú rendelkezés. Vitatta, hogy az elsőfokú bíróság által hivatkozott BH 2022.310 számú eseti döntés a jelen ügyben alkalmazható lett volna. Az eseti döntésben az alperes köztestület volt, a jelen ügyben azonban felsőoktatási intézmény, amely jóval szorosabb kapcsolatban áll az oktatóival, felettük munkáltatói jogokat gyakorol, így az esetleges etikai szankciók hatása is jelentősebb lehet; ilyen módon az etikai eljárás inkább az Nftv. alapján kizárólag hallgatókkal szembeni fegyelmi eljáráshoz hasonlít, annak szerepét tölti be. Az Nftv. 58. § (1) bekezdése kifejezetten biztosítja a fegyelmi ügyben hozott döntés elleni bírósági felülvizsgálatot, annak ellenére, hogy a fegyelmi eljárás rendjét az Nftv. 55. § (5) bekezdése alapján a felsőoktatási intézmény SZMSZ-e határozza meg. Hivatkozva a Kp. Nagykommentárra, előadta, az is megerősíti az etikai döntéssel szembeni bírósági felülvizsgálat lehetőségét, hogy az az érintett foglalkozásának gyakorlására is hatással lehet. Bírósági felülvizsgálat hiányában bármilyen nemű és súlyú szankció mindenféle külső kontroll nélkül alkalmazható lenne az etikai eljárásokban. A bírósághoz forduláshoz és jogorvoslathoz való jogának sérelmére hivatkozva kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság szűkítő jogértelmezésének fenntartása azt eredményezné, hogy a felsőoktatási intézmény etikai eljárásban elkövetett szabálysértései orvoslására nem áll rendelkezésre bírói fórum. Mindez az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében nevesített tisztességes eljáráshoz való jogának sérelméhez vezet, melyet az elsőfokú bíróság nem észlelt. Mivel egy helybenhagyó döntés a bírósághoz fordulás lehetőségét teljesen kiüresítené, indítványozta az eljárás felfüggesztését és bírói normakontroll-indítvány előterjesztését.

Az alperes a fellebbezésre előterjesztett észrevételben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Hangsúlyozta, hogy a perbeli esetben fokozottan érvényesül az egyetemi autonómia; az etikai ügyek az egyetem belső ügyei, melyeket az egyetem testületi szervei döntenek el, a tudományos közösség szabályai alapján, ami nem teszi lehetővé, hogy közigazgatási perbeli jogorvoslattal támadhatók legyenek. Az etikai testületek határozata kizárólag befelé ható erővel rendelkezik, kifelé, harmadik személyekkel szemben jogot és kötelezettséget nem keletkeztet; erkölcsi mércével mér, amely normatív jogi alapon nem támadható meg közigazgatási perben. Az Nftv. 58. § (1) bekezdése csak hallgatói ügyekben teszi lehetővé a közigazgatási peres jogorvoslatot, a jelen ügyben azonban egy habilitációs eljárás alapján indult etikai eljárásról van szó, melyek közül egyik sem hallgatói ügy, bírósági jogorvoslatra egyik tekintetében sincs lehetőség. Mivel az ügy alapját egy, a perben részt nem vevő fél habilitációs eljárása képezi, vitatta a felperes és az alperes perbeli legitimációját is.

A fellebbezés nem alapos. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Kp. 112. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó 108. § (1) bekezdése szerint a fellebbezés és az észrevétel keretei között bírálta felül. A felülvizsgálat felülbírálati jogkörét illetően a másodfokú bíróság rögzíti, hogy a felperes fellebbezésében hivatkozott a Kp. 2. § (1) bekezdésének és 45. § (1) bekezdés c) pontjának megsértésére, azonban ezzel összefüggően a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait nem adta elő, ezért – a Kp. 112. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó 99. § (1) bekezdésére, 100. § (2) bekezdés b) pontjára és 104. § (1) bekezdésére figyelemmel – az ítélőtábla ebben a körben nem vizsgálódhatott, mivel a fellebbezésnek e körben nem voltak olyan érvei, amelyeket a másodfokú bíróság összevethetett volna az elsőfokú bíróság eljárásával és határozatának indokolásával. Ekként a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást a szükséges mértékben feltárta, azt helyesen rögzítette, a releváns jogszabályi rendelkezéseket felhívta, azok alapján helytállóan döntött a keresetlevél visszautasításáról.

Az ügy releváns kérdését az képezi, hogy a perbeli egyetem Etikai Kódexének megsértésére alapított etikai eljárásban hozott döntése képezheti-e a Kp. hatálya alá tartozó és közigazgatási bíróság hatáskörébe utalt közigazgatási jogvita tárgyát. E kérdést a Kúria Kfv.IV.37.266/2024/5. és Kfv.III.37.268/2024/6. számú, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett – ekként a másodfokú bíróság számára is a Kp. 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (5) bekezdése értelmében irányadó – határozataiban eldöntötte. E határozatok elvi tartalma szerint az egyetem Etikai Kódexe vonatkozásában nem áll fenn a közigazgatási jog általi szabályozottság, így erre figyelemmel az ebből fakadó jogvita nem minősül a Kp. 4. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási jogvitának. A másodfokú bíróság e jogértelmezéstől nem kíván eltérni; egyúttal a jelen ügy alapját képező fellebbezésben foglaltakra figyelemmel az alábbiakat emeli ki. Tévesen hivatkozott a felperes a Kp. 48. § (1) bekezdés b) pontjának sérelmére; e körben alaptalan a polgári peres eljárással kapcsolatban felállított analógiája is. A Kp. rendszerében a Kp. 4. § (1) bekezdésében meghatározott közigazgatási jogvita egyrészt a Kp. 1. § (1) bekezdése szerinti tárgyi hatály, másrészt a Kp. 5. § (1) bekezdésével megalapozott közigazgatási bírói út keretei között értelmezendő. Egyrészt tehát a Kp.-t kell alkalmazni a közigazgatási jogviták elbírálása iránti közigazgatási perben és az egyéb közigazgatási bírósági eljárásban; másrészt a – közigazgatási ügyben eljáró – bíróság a közigazgatási jogvitát közigazgatási perben bírálja el. Mindebből következik, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság – elsőfokon általában a törvényszék [Kp. 12. § (1) bekezdés] – hatásköre a közigazgatási jogviták elbírálására terjed ki, ezért amennyiben a keresettel támadott cselekmény nem feleltethető meg a Kp. 4. § (1) bekezdésében meghatározott közigazgatási tevékenység három konjunktív fogalmi elemének (BHGY-ban közzétett Kpkf.VI.39.649/2020/2. számú végzés), az nem az ügy érdemére tartozó, ítélettel eldöntendő kérdés, hanem a közigazgatási ügyben eljáró bíróság hatáskörét érintő, s így – a fogalmi elemek nemteljesülése esetén – az érdemi elbírálást kizáró, pergátló körülmény (vö. pl. a BHGY-ban közzétett Kpkf.VI.39.858/2020/3., Kpkf.VI.40.129/ 2021/2. számú végzések). A bíróság eljárása során hivatalból köteles vizsgálni, hogy a konkrét, egyedi esetben a jogorvoslat a fél rendelkezésére áll-e, perakadályok fennállnak-e. Ennek során azt is vizsgálni kell, hogy a felülvizsgálni kért cselekmény egyáltalán közigazgatási cselekménynek minősül-e. Figyelemmel arra, hogy a keresettel támadott döntés nem közigazgatási cselekmény, az közigazgatási jogvita tárgya sem lehet, annak elbírálására hatásköre hiánya miatt a közigazgatási bíróság nem jogosult, így az elsőfokú bíróság visszautasításról szóló döntése eljárásjogilag is helytálló. Mindezekre tekintettel pedig a másodfokú bíróság nem tette vizsgálata tárgyává a felperes perindítási és kereshetőségi joggal, perbeli legitimációval kapcsolatos érvelését. A Kúria a hivatkozott döntéseiben az Etikai Kódex egyedi ügyben alkalmazandó általános hatályú rendelkezésként [Kp. 4. § (3) bekezdés c) pont] történő minősítéséről is állást foglalt, mindkét döntésében egyezően nemleges válasszal, tekintettel arra, hogy az Nftv. 11. § (1) bekezdés a) pontjának megengedő szabálya nem teszi az SZMSZ valamennyi rendelkezését a közigazgatási jog által szabályozottá. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a jelen ügyben érintett egyetem Etikai Kódexét az egyetem Szenátusa fogadta el határozatával és az Etikai Kódex ennek 1. sz. mellékletét képezi. Mindezekre a felperesnek a hallgatói fegyelmi ügyekre mint analógiára való hivatkozása is alaptalan.

A jelen ügy esszenciális kérdését eldöntő kúriai határozatokra figyelemmel is rögzíti a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság által felhívott bírói gyakorlat elvi megállapítása a jelen ügyben is irányadó; a felperes tévesen érvelt ezzel ellentétesen. Hivatkozott döntéseiben a Kúria is rámutatott, a közigazgatási jog általi szabályozottság körében nem az bír jelentőséggel, hogy az etikai eljárást a Kp. 4. § (7) bekezdés 1. pont d) alpont első vagy második fordulata szerinti szerv folytatta le, vagyis köztestület vagy felsőoktatási intézmény. E tekintetben az az eseti döntésben is kifejtett körülmény is irányadónak tekinthető, amely szerint az Etikai Kódex „nem jogi norma, hanem a tudományos kutatói világ erkölcsi önszabályozásának eszköze. A tudományt művelők alapvető felelőssége, hogy megfogalmazzák az erkölcsös kutatói munka végzésére vonatkozó alapelveket, meghatározzák az elfogadható kutatói viselkedés kritériumait, továbbá, hogy eljárjanak azokban az esetekben, amikor fennáll a veszélye annak, hogy sérülnek a tudományos kutatás erkölcsi alapelvei, amikor etikai vétség gyanúja merül fel. Az alperes eljárásának alapját képező Etikai Kódex a fentiekre alapítottan nem jogszabály, nem jogi norma, ezért a támadott döntést ugyan közigazgatási szerv hozta, azonban az nem közigazgatási jog által szabályozott, így – főszabály szerint – nem lehet közigazgatási jogvita tárgya.”

A felperes által kifejtett alapjogi sérelemmel összefüggésben a másodfokú bíróság rögzíti, hogy a bírósághoz fordulás joga nem korlátlan és parttalan. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése általában biztosítja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson észszerű határidőn belül bírálja el. Ennek tükrében szükséges vizsgálni és értékelni a XXVIII. cikk (7) bekezdését, amely biztosítja a bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés elleni jogorvoslati jogot, ha a döntés az adott személy jogát vagy jogos érdekét sérti. Amint a Kúria is rámutatott hivatkozott döntéseiben, ez azt jelenti, hogy az Alaptörvény akkor biztosít jogorvoslati jogot, ha van bírósági, hatósági vagy más közigazgatási döntés, valamint, ha ez az érintett jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alaptörvény az eljárási jogok eszközeinek és fórumrendszerének szabályait részletesen nem rögzíti, azokról az irányadó eljárási törvények rendelkeznek. Miután a keresettel támadott alperesi döntés – a korábban írtaknak megfelelően – nem minősül közigazgatási cselekménynek, ezért közigazgatási jogvita tárgya sem lehet, így az azzal szemben előterjesztett jogorvoslat elbírálására hatáskör hiánya miatt a közigazgatási bíróság nem jogosult. A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság nem tartotta szükségesnek az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 25. § (1) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezését az Alkotmánybíróság előtt, mert nem észlelte a perben alkalmazandó jogszabályok alaptörvény-ellenességét.

Mindezek alapján a felperes fellebbezésében előadott érvei nem voltak alkalmasak az elsőfokú bíróság végzése jogszerűségének megdöntésére, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Kp. 114. § (5) bekezdése szerint – annak helyes indokai alapján – helybenhagyta.