7/2025. (VII. 31.) SZTFH rendelet
7/2025. (VII. 31.) SZTFH rendelet
egyes, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága feladatkörét érintő, bányászati tárgyú rendeletek módosításáról1
[1] A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke rendeletének célja a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi szabályok körében a bürokratikus terhek csökkentése érdekében az építési engedély módosítását nem igénylő eltérések körének bővítése, amelynek eredményeként a mélyfúrások esetében leggyakrabban előforduló változtatások tekintetében a jövőben nem lesz szükség az építési engedély módosítására. Az építési engedély módosításának mellőzése ugyanakkor nem jelenti a műszaki-biztonsági előírások betartásának mellőzését, a mélyfúrások kivitelezése továbbra is szigorú szabályokhoz kötött marad.
[2] A kitermelt felszín alatti vízben oldott állapotban lévő ásványi nyersanyag kinyerésére szolgáló – előre szerelt, konténeres kivitelezésű létesítmény elhelyezésével – ideiglenesen üzemelő létesítmények esetében nem indokolt az építési tevékenységet a bányafelügyelet építésügyi hatósági engedélyéhez kötni, így a rendelet annak bejelentési kötelezettségét írja elő.
[3] A közelmúltban elvégzett vízföldtani kutatások alapján szükségessé vált, hogy meghatározott területeken egységes szempontrendszer mellett kerüljön sor a geotermikus energia hasznosítására. Ezen elvi alapon teremtette meg a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosítása annak lehetőségét, hogy az ország meghatározott területén a geotermikus energia kutatása, kinyerése és hasznosítása koncesszióval történjen.
[4] A rendelet a geotermikus energia koncesszió keretében történő kutatására, kinyerésére és hasznosítására vonatkozó új törvényi keretek végrehajtásához szükséges részletszabályokat határozza meg a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 20/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet módosításával.
[5] Geotermikus energia esetében zárt területként olyan térrész kijelölése indokolt, amelynek termálvíz készlete fokozottan érzékeny és sérülékeny, ezért szükséges az egységes kezelése, és a koncesszióval történő jogszerzés.
[6] A rendelet célja a geotermikus energia vonatkozásában zárt terület kijelölése, oly módon, hogy a kijelölés jól lehatárolt térrész tekintetében történjen meg, igazodva a szakmai szempontokhoz.
[7] A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1b) bekezdés 16. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 2. alcím tekintetében a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1b) bekezdés 12. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 3. alcím és a 2. melléklet tekintetében a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1c) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló 2021. évi XXXII. törvény 13. § n) és o) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó egyes sajátos építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 12/2022. (I. 28.) SZTFH rendelet módosítása
1. §2
2. §3
3. §4
2. A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 20/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet módosítása
4. §5
5. §6
3. A zárt területté nyilvánításról szóló 3/2023. (II. 8.) SZTFH rendelet módosítása
6. §7
7. §8
8. §9
4. Záró rendelkezések
9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.
1. melléklet a 7/2025. (VII. 31.) SZTFH rendelethez10
2. melléklet a 7/2025. (VII. 31.) SZTFH rendelethez11
A rendelet a 2010. évi CXXX. törvény 12/B. §-a alapján hatályát vesztette 2025. augusztus 5. napjával.
Az 1. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 3. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 4. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 5. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 6. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 7. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 8. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
Az 1. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 2. melléklet a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás