BK ÍH 2025/80.

Nincs akadálya a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata elfogadásának abból az okból, hogy az ügyész a vádban le nem írt cselekmény miatt a későbbiekben a bizonyítási eljárás alakulásától függően vádkiterjesztéssel kíván élni [Be. 504. § (2) bekezdés, 524. § (1) bekezdés, 608. § (1) bekezdés h) pont].

Az elsőfokon eljárt törvényszék az I. rendű vádlottat költségvetési csalás bűntette [Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (5) bekezdés b) pont] és 2 rendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége (Btk. 345. §) miatt halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre, 200 napi tétel, egynapi forintösszeget 5000 forintban megállapítva, mindösszesen 1 000 000 forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben állapította meg és annak végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette. A vádlottal szemben 22 558 461 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A II. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette [Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés a) pont] és bűnsegédként folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége (Btk. 345. §) miatt halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre, 200 napi tétel, egynapi forintösszeget 2500 forintban megállapítva, mindösszesen 500 000 forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben állapította meg, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet ellen az ügyész eljárási szabálysértés miatt az ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében, másodlagosan I. rendű és a II. rendű vádlottak terhére a kiszabott büntetések súlyosítása érdekében élt fellebbezéssel. A vádlottak és védőik az elsőfokú ítéletet tudomásul vették.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében tartotta fenn.

Az ügyészi álláspont szerint a törvényszék eljárása során a Be. 608. § (1) bekezdés h) pont I. fordulata szerinti kötelező, mérlegelés nélküli hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést valósított meg azáltal, hogy a II. rendű vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát a Be. 504. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában fogadta el.

A bíróságnak a valósághű tényállás megállapítására irányuló kötelezettsége abban az esetben is fennáll, ha az ítéletét a terhelt beismerő nyilatkozatának elfogadására alapítja. Hivatalból köteles vizsgálni, hogy a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát az ügy iratai alátámasztják-e, amennyiben ez nem egyértelmű, tárgyalásra kell kitűzni az ügyet és a tényállást a felvett bizonyítási eljárás eredményeként kell megállapítania.

A II. rendű vádlott a 2024. július 1. napján megtartott tárgyaláson törvényes kioktatást követően önmagát, az I. rendű vádlottat, valamint az ügy egyik közreműködő tanúját is gazdasági vesztegetés elkövetésével vádolva részletezte a számlakiállítások metodikáját, konkrétan megjelölve az elkövetési magatartásokat és a gazdasági vesztegetés tényállási elemeit is. A vallomás így az ügyiratok részét képezi, azt meg nem történtté tenni nincs törvényes lehetőség. Erre is figyelemmel rendelte el az elsőfokú bíróság a bizonyítást, így többek között ezen tanú kihallgatását. E vallomás hatására az ügyész igazságügyi írásszakértő kirendelésére is indítványt tett, azonban az ügyészi vád esetleges kiterjesztése e jelzett bizonyítási cselekmények felvétele nélkül még idő előtti lett volna.

Tekintettel arra, hogy a II. rendű vádlott által a tárgyaláson történt kihallgatása során előadottak gazdasági vesztegetésre vonatkozó adatokat tartalmaztak, így e vádlott beismerő nyilatkozatának elfogadására törvénytelenül került sor, ugyanis a beismerés észszerű kételyekkel terhelt és az ügyiratokkal nem igazolt. Ilyen körülmények között az elsőfokú bíróság az előterjesztett vádhatósági bizonyítási indítványokra is figyelemmel nem hozhatott volna ítéletet a vádlotti beismerésre tekintettel azon az alapon, hogy a bizonyítás eredményét eleve esetlegesnek tartotta. A bíróságnak minden esetben fel kell tárni, illetve a beismerés elfogadásának érdekében legalábbis meg kell kísérelni feltárni a vádlotti beismerés és a saját korábbi vallomása, vagy akár az ügyiratok tartalma közötti ellentmondásokat, mely jelen esetben nem történt meg. Az kétségtelen, hogy az I. rendű vádlott beismerő nyilatkozatának elfogadására törvényesen került sor, azonban az elsőfokú bíróság mindkét vádlott vonatkozásában tárgyalásra utalta az ügyet, így az ügyészség által indítványozott bizonyítás eredményeként nem lett volna törvényi akadálya annak, hogy az I. rendű vádlott vonatkozásában a beismerő nyilatkozat elfogadását deklaráló végzését hatályon kívül helyezze és az ítéletet a tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményére alapozza. Mindezekre figyelemmel indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét tanácsülésen eljárva a Be. 608. § (1) bekezdés h) pont I. fordulata alapján helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására.

Az elsőfokú ítéletet védelmi oldalról perorvoslati támadás nem érte, illetve a fenti átiratra észrevételt nem terjesztettek elő. A Be. 580. § (2) bekezdése alapján a bűnösség megállapítása, és a váddal egyező tényállás és minősítés miatt fellebbezésnek nem is volt helye.

Az ítélőtábla a törvényszék ítéletét, valamint az azt megelőző eljárást az ügyészi indítványnak megfelelően tanácsülésen bírálta felül, mivel az ügyben nyilvános ülés vagy tárgyalás kitűzését senki nem indítványozta.

Az elsőfokú bírósági ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasító ügyészi fellebbezés az alábbiak miatt nem alapos.

A Be. 590. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság – ha e törvény kivételt nem tesz – a fellebbezéssel sérelmezett ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálja felül. Az ítélet meghozatalát megelőző bírósági eljárás felülbírálata elsősorban az eljárási szabályok megtartását hivatott ellenőrizni, melynek során különös súllyal vizsgálja azon eljárási szabályok érvényesülését, amelyek megsértése esetén az ítéletet hatályon kívül kell helyezni (Be. 607–609. §).

A vádhatóság a II. rendű vádlott vonatkozásában a Be. 608. § (1) bekezdés h) pont I. fordulata szerinti eljárási hibára hivatkozott, mely szerint az ítélet hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításának van helye, ha az elsőfokú bíróság a bűnösséget beismerő nyilatkozatot az 504. § (2) bekezdésében meghatározott feltétel hiányában fogadta el.

A Be. 504. § (2) bekezdése alapján a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának feltételei a következők:

a) a vádlott nyilatkozatának természetét és elfogadásának következményeit megértette,

b) a vádlott beszámítási képessége és beismerésének önkéntessége iránt észszerű kétely nem mutatkozik,

c) a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata egyértelmű és azt az eljárás ügyiratai alátámasztják.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint jelen ügyben ezen utóbbi feltétel nem teljesült. A bíróságnak a valósághű tényállás megállapítására irányuló kötelezettsége ugyanis abban az esetben is fennáll, ha az ítéletét a terhelt beismerő nyilatkozatának elfogadására alapítja; így vizsgálnia kell, hogy a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát az ügy iratai alátámasztják-e vagy sem. Az ügyiratoknak azt is alá kell támasztaniuk, hogy az a cselekmény valósult-e meg, amit a vádlott beismert. Amennyiben ez nem egyértelmű, az ügyet tárgyalásra kell kitűzni és a tényállást a felvett bizonyítási eljárás eredményeként kell az elsőfokú bíróságnak megállapítania. Az ügyészi érvelés szerint jelen ügyben ennek kellett volna megvalósulnia amiatt, mert a II. rendű vádlott a 2024. július 1. napján megtartott tárgyaláson önmagát, I. rendű vádlottat, valamint az ügyben kihallgatott egyik tanút is gazdasági vesztegetés elkövetésével vádolva részletezte a számlakiállítások metodikáját, amely miatt az elsőfokú bíróságnak e cselekményre is bizonyítást kellett volna lefolytatnia, mint ahogy azt a vallomás felvétele után el is rendelte. A tárgyaláson a vádképviseletet ellátó ügyész igazságügyi írásszakértő kirendelésére is indítványt tett, azonban az ügyészi vád esetleges kiterjesztése bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül idő előtti lett volna, arra nem is került sor. Erre figyelemmel később a tárgyalási szakban a II. rendű vádlott beismerő nyilatkozatának elfogadása nemcsak, hogy az ügyiratokkal nem alátámasztott, de az észszerű kételyekkel is terhelt; ezért törvénysértő a beismerő vallomás elfogadása.

Ehhez képest jelen ügyben a következők állapíthatók meg.

A vármegyei főügyészség a vádiratával az I. rendű vádlottal szemben a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, melyet közvetett tettesként követett el, továbbá 2 rendbeli, a Btk. 345. §-ába ütköző hamis magánokirat felhasználásának vétsége, melyeket folytatólagosan és közvetett tettesként követett el, míg a II. rendű vádlottal szemben a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, melyet bűnsegédként, valamint a Btk. 345. §-ába ütköző hamis magánokirat felhasználásának vétsége, melyet folytatólagosan és bűnsegédként követett el miatt emelt vádat. A vádirati tényállás lényege szerint az I. rendű vádlott egy gazdasági társaság magyarországi fióktelepének önálló képviseletre jogosult ügyvezetőjeként 2019. január–február hónapokban vállalkozása költségeinek csökkentése érdekében valótlan tartalmú számlákat fogadott be a könyvelésébe.

A fent megjelölt számlák mögött valós gazdasági esemény nem volt, a kiállított számlákon lévő gazdasági események nem a számlákon feltüntetett felek között jöttek létre. E számlákat a II. rendű vádlott, mint a nevezett társaságok cégjegyzésre jogosult képviselője – jóbarátja, az I. rendű vádlott kérésére, szívességből – írta alá és bocsátotta az I. rendű vádlott rendelkezésére azért, hogy a valótlan tartalmú számlákat az I. rendű vádlott az általa képviselt gazdasági társaság könyvelésében és általános forgalmiadó-bevallásaiban adófizetési kötelezettsége csökkentésére fel tudja használni.

Az elsőfokú bíróság az ügyben több alkalommal kísérelt meg előkészítő ülést tartani, melynek eredményeként 2024. július 1. napján az I. rendű vádlott beismerő nyilatkozatát elfogadta, míg a II. rendű vádlott nyilatkozatára tekintettel mindkét terhelt vonatkozásában az ügyet tárgyalásra utalta. Az előkészítő ülésen a II. rendű vádlott akként nyilatkozott, hogy nem kíván bűnösségét beismerő nyilatkozatot tenni, vitatta a vádirat 2. pontjában foglaltakat, majd II. rendű vádlott az ugyanezen a napon megtartott tárgyaláson akként nyilatkozott, hogy a számlák kiállítása érdekében az ügyben tanúként megjelölt személy kereste meg, aki azt mondta, hogy: „Meg kéne csinálni, illetve a munka az kész van, csak le kéne papírozni”. Ezek után vitte el a számlatömbjét, melyet ő aláírt, de nem töltötte ki, majd kapott az ügyletért 300 000 forintot. Vallomásának lényege szerint a számlatömböt ő csak aláírta, a többit más töltötte ki, nem tudta, hogy milyen munkákról szóltak a számlák, azonban a munkák el voltak végezve, azokat csak le kellett papírozni, a pénz pedig a megélhetésére kellett. E nyilatkozat megtétele után az ügyészség tárgyaláson jelen lévő képviselője akként nyilatkozott, hogy a vádiratban megjelölteken túl nincs egyéb bizonyítási indítványa. A fellebbviteli főügyészség átiratában megjelölt bizonyítás felvételére vagy legalábbis annak elrendelésére védelmi indítványra került sor, ugyanis II. rendű vádlott kirendelt védője indítványozta a hivatkozott személy tanúkénti idézését, mely indítványnak az elsőfokú bíróság eleget tett.

Ezek után a 2024. november 25. napján megtartott tárgyaláson a II. rendű vádlott – immár tárgyalási szakban – beismerő nyilatkozatot tett, melynek során elmondta, hogy minden úgy történt, ahogy a vádban rögzítést nyert, sokat gondolkodott a dolgon és nagyon megbánta a cselekmény elkövetését. A vádhatóság tárgyaláson jelen lévő képviselője a beismerő vallomás elfogadásának elutasítására irányuló indítványa során indítványozta először a bizonyítás kiegészítését: az érintett tanú kihallgatását, illetve ekkor hivatkozott először az igazságügyi írásszakértői vélemény kiegészítésének szükségességére is. Mindezek alapján ugyanis vádkiterjesztésnek lehet helye, illetve a vagyonelkobzás tekintetében is módosulhat a vádiratban írt álláspont. A II. rendű vádlott védője a beismerő nyilatkozat elfogadása mellett azzal érvelt, hogy a terheltnek az eljárás során igazmondási kötelezettsége nincsen, a tárgyaláson a II. rendű vádlott megindokolta, hogy miért adta elő máshogy a nyilatkozatát, beismerő vallomását az okiratok és bizonyítékok alátámasztják. A nyomozás feladata lett volna kideríteni, hogy a kérdéses számlákat ki állította ki. E vonatkozásban a tanú kihallgatása indokolatlan, ugyanis önmagát bűncselekmény elkövetésével nem köteles vádolni, a nyomozás feladatát a bírósági szakban elvégezni az eljárás elhúzódásához vezet. Mindezek után az elsőfokú bíróság végzésével a II. rendű vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta.

A Be. az alapvető rendelkezések között hivatkozik az ítélkezés alapjára, amikor a 6. § (1) bekezdése kimondja, hogy a bíróság vád alapján ítélkezik. Ugyanezen szakasz (2) és (3) bekezdése értelmében a bíróságnak a vádról döntenie kell, azt ki kell merítenie, a vádon túl nem terjeszkedhet és csak a megvádolt személy büntetőjogi felelősségéről dönthet és csak olyan cselekményt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz.

Mindez azt jelenti, hogy a vád perjogi rendeltetése alapvetően az, hogy a bíróság számára a büntetőjogi felelősség kérdésében való érdemi vizsgálat ténybeli kereteit rögzítse. A vádelv eljárási garanciája egyidejűleg több részletből építkezik: (1) a büntetőeljárás bírósági szakaszát kizárólag a vád lendítheti működésbe, vagyis a bíróság előtti büntetőeljárás megindításának nélkülözhetetlen előfeltétele a vád, (2) a bíróság eljárása vádhoz kötött, vagyis a vád jelöli ki az eljárás kereteit, a büntetőeljárás során egyfelől a tettazonosság elve, másfelől a bírósági vád kimerítési kötelezettsége érvényesül {33/2013. (XI. 22.) AB határozat [15] bekezdés}.

A Kúria a Bfv.III.454/2024/25. számú határozatának [59] bekezdésében is kiemeli, hogy a Be. 6. § (3) bekezdése a bíróság vádhoz kötöttségét személyi és tárgyi értelemben is meghatározza. A személyi vádhoz kötöttség azt jelenti, hogy a bíróság csak a megvádolt, a vádiratban – egyértelműen és azonosíthatóan – meghatározott azon személy büntetőjogi felelősségéről dönthet, akinek a büntetőjogi felelősségre vonását a vádló indítványozza. A tárgyi vádhoz kötöttség pedig azt jelenti, hogy a bíróság kizárólag olyan cselekményt, olyan tényt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz. A vád e körben tartalmazza a cselekmény történeti tényállását, a vád szerinti bűncselekmény törvényi tényállási elemeit és a cselekmény Btk. szerinti minősítését is. A bírósági eljárás kereteit pontosan meghatározó vádirat áll összhangban a védelemhez fűződő jogosítványok hatékony érvényesülésével is (Kúria Bfv.III.454/2024/25. számú határozat [61] bekezdése).

A felülbírálat alapját képező ügyben a vádirat alapján a tanú büntetőjogi felelősségének megállapítása, avagy a gazdasági vesztegetés bűncselekményének megvalósulása fel sem merülhet. Ezzel kapcsolatos adatokat a vádirat nem tartalmaz és e személy, illetve e bűncselekmény tekintetében vádkiterjesztés sem történt.

A II. rendű vádlott vallomásai a vármegyei főügyészség vádiratának és az abban vád tárgyává tett bűncselekményeknek minden alkalommal megfeleltek, a vádlott végül 2025. november 24. napján a vádirattal mindenben megegyező beismerő vallomást tett.

Az ügyészségi fellebbezés lényegében a vádiratban leírt tényállással és minősítéssel szembeni perorvoslatnak tekinthető. A gazdasági vesztegetés és a vádlotti kör kibővítése tekintetében a vádhatóság az újabb vádemeléstől, vagy perújítás benyújtásától elzárva nincs, azonban a vádhoz kötöttség elve alapján e kérdéseket az elsőfokú bíróság helyesen nem vizsgálta. A II. rendű vádlott beismerő vallomásának elfogadása törvénysértőnek nem tekinthető, ezért nem kellett az ítéletet hatályon kívül helyezni

A törvényszék a tényállást – a vádlottak beismerő vallomására figyelemmel – a váddal egyezően állapította meg, mivel e vádlotti nyilatkozatokat a nyomozás során beszerzett okirati bizonyítékok is alátámasztottak.

A bűnösségére vont következtetés helyes, a vádlottak felmentése a tényállás alapján fel sem merülhetett. A cselekmények minősítése az anyagi jognak ugyancsak megfelelt, és törvényes a velük szemben alkalmazott szankció is.

A törvényszék a büntetés kiszabását alapvetően meghatározó törvényi tételkeretet, illetve a kiindulási pontként szolgáló középmértéket a Btk.-val összhangban határozta meg. Döntően helyes a konkrét büntetések kiszabásánál irányadó enyhítő és súlyosító körülmények felsorolása is azzal, hogy a II. rendű vádlott tekintetében a büntetőeljárások tényét az ítélőtábla mellőzte a súlyosító körülmények köréből. A Kúria a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló 56. BK véleményének II/2. pontjában kimondja, hogy ha az elkövető az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt erről tudva követi el a bűncselekményt és ebből az előző eljárás eredményétől függetlenül a személyének fokozott veszélyességére lehet következtetni, a büntetőeljárás hatálya alatt történt bűnelkövetés súlyosító körülmény. Jelen ügyben ez a II. rendű vádlott tekintetében nem állapítható meg, hiszen pont az ellene később indult büntetőeljárások során lehetett figyelembe venni súlyosító körülményként a jelen büntetőeljárás tényét.

A Be. hatálybalépésével (2018. július 1.) a büntetőeljárás rendszerében a terhelti beismerés hangsúlyos helyet foglal el. Nyilvánvaló az is, hogy a beismerésnek annál nagyobb a súlya, minél hamarabb történik, azonban a másodfokú eljárás során tett beismerő vallomás sem tekinthető súlytalannak, különösen akkor, ha az a sértett kártalanításával, illetve a sértetti megbocsátással is együtt jár. Jelen ügyben az I. rendű vádlott már előkészítő szakban elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, sőt a kár jelentős részét meg is térítette. A II. rendű vádlott, igaz nem az előkészítő ülésen, de még az elsőfokú eljárás során tárgyalási szakban, a bizonyítás teljes felvétele előtt élt a beismerés lehetőségével, mely így ugyancsak enyhítő körülmény.

Törvényesek az ítélet járulékos kérdésben hozott döntései is, ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a rendelkező részben írtaknak megfelelően a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

A másodfokú bíróság határozata elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 615. §-a kizárja.