PK ÍH 2025/87.

A perköltségfizetési kötelezettség anyagi jogi értelemben pénztartozásnak minősül. A pénztartozást készpénzben, átutalással vagy számlára való befizetéssel lehet teljesíteni. Megállapodás hiányában a jogosult egyoldalúan nem határozhatja meg a perköltség teljesítésének módját; ebből következően a perköltség átutalással történő megfizetésére a bíróság sem kötelezheti a pervesztes felet [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:1. § (3) bekezdés, 6:42. § (1) bekezdés; 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1)–(6) és 4/A. § (1) bekezdés; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 81–83. §].

A releváns tényállás szerint az I. rendű alperes a 2024. január 24-i adásvételi szerződéssel eladta a perbeli ingatlan 5410/55058 tulajdoni hányadát a II–VI. rendű alpereseknek 165 000 000 forint vételár ellenében. Az I. rendű alperes megküldte a vételi ajánlatot az elővásárlásra jogosult felperesnek, úgy értékelte azonban, hogy a felperes nem tett joghatályos elfogadó nyilatkozatot.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. rendű alperes és a II–VI. rendű alperesek által kötött adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan, az adásvételi szerződés közte, valamint az I. rendű alperes között jött létre. Annak tűrésére kérte kötelezni az I–VI. rendű alpereseket, hogy a perbeli ingatlan 5410/55058 hányadára bejegyezzék tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba. Keresetét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:222. és 6:223. §-ára alapította.

Az I–VI. rendű alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását és a felperes perköltségükben való marasztalását kérték akként, hogy átutalással teljesítse azt a jogi képviselőjük Banknál vezetett letéti számlájára.

Érvelésük szerint a felperes nem gyakorolta elővásárlási jogát, mert nyilatkozata alkalmatlan volt a kívánt joghatás elérésére. Perköltségüket a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: Ükr.) 3. § (1)–(6) bekezdései és az ugyanezen tartalommal kitöltött költségjegyzék alapján kérték megállapítani.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg egyetemlegesen az I–VI. rendű alpereseknek 600 000 forint perköltséget.

Az ítélet indokolásának a perköltséggel kapcsolatos rendelkezésre vonatkozó része szerint a felperest teljes egészében pervesztesnek tekintette. Az I–VI. rendű alpereseket a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 83. § (1) bekezdése értelmében megillető perköltség összegét az Ükr. 3. § (6) bekezdése alapján mérsékelte, mert a 3. § (2) bekezdés b) pontja szerint kiszámítható ügyvédi munkadíj nem állt volna arányban a jogi képviselőjük által kifejtett munkával. Az I–VI. rendű alperesek két beadványt nyújtottak be, mindössze egy tárgyalásra került sor, mivel a perfelvétel lezárása után a tárgyalás érdemben folytatódott, majd berekesztésre került.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I–VI. rendű alperesek jelentettek be fellebbezést, amelyben a perköltségre vonatkozó részének megváltoztatását és a részükre fizetendő perköltség felemelését kérték 3 850 000 forint plusz áfa összegre. Másodfokú perköltségük megfizetésére is igényt tartottak azzal, hogy azt átutalással teljesítse a felperes jogi képviselőjük letéti számlájára.

Kifejtették: az Ükr. 3. § (2) bekezdése alapján a 165 000 000 forint pertárgyérték után járó ügyvédi munkadíj mérséklése során az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy a perben hat alperes vett részt, jogi képviselőjüknek külön-külön kellett egyeztetnie velük. A keresetlevél terjedelmes – 8 oldalas – volt, hét melléklettel, öt különböző tény- és jogállítással szemben kellett védekezniük az ellenkérelmükben, melynek terjedelme 12 oldalt tett ki. A felperes a keresetlevélben ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is előterjesztett, jogi képviselője az ellenkérelemre 6 oldalas válasziratot szerkesztett, amit szintén tanulmányozni kellett a tárgyalásra való felkészülés során. Külön-külön is meghatalmazhattak volna jogi képviselőt, ebben az esetben hatszoros ügyvédi munkadíjat kellett volna fizetnie a felperesnek. A felszámított perköltség összegét a felperes nem vitatta, az elsőfokú bíróság nem indokolta meg kellőképpen a mérséklésre vonatkozó döntését. Ennek során nem vizsgálható a beadványok terjedelme és tartalma, így az elsőfokú bíróság által alkalmazott mérséklés jogszabályellenes.

Fellebbezésük értékét az ellenkérelmükben felszámított 3 850 000 forint plusz áfa, összesen 4 889 500 forint ügyvédi munkadíj és a megítélt 600 000 forint különbözeteként 4 289 500 forintban határozták meg. Másodfokú perköltségüket az ehhez képest lerótt 343 160 forint fellebbezési illeték és az Ükr. 3. § (5) bekezdése alapján felszámított 1 925 000 forint plusz áfa ügyvédi munkadíj összegeként számították fel.

A felperes nem terjesztett elő fellebbezési ellenkérelmet.

A fellebbezés kizárólag az elsőfokú ítélet perköltséggel kapcsolatos rendelkezése ellen irányult, így annak érdemi része a Pp. 358. § (5) bekezdése értelmében – fellebbezés hiányában – jogerőre emelkedett. Ezt a részét a másodfokú felülbírálat a Pp. 370. § (1) bekezdésére figyelemmel nem érinthette.

Az I–VI. rendű alperesek fellebbezése kisebb részben megalapozott.

A felülbírálat során abból kellett kiindulni, hogy a Pp. 81. § (1) bekezdése szerint a fél perköltsége megtérítését annak felszámításával kérheti, a (2) bekezdése értelmében a perköltség az annak összegét szabályozó jogszabályi rendelkezésre utalással is felszámítható. Az I–VI. rendű alperesek ennek megfelelően jártak el, amikor az ügyvédi munkadíj formájában felmerült perköltségüket az Ükr. 3. § (1)–(6) bekezdéseire utalással kérték megállapítani. Erre tekintettel fellebbezésükben helyesen mutattak rá: az Ükr. 3. § (2) bekezdés a)–c) pontjai szerint a 165 000 000 forint pertárgyértékhez képest az őket megillető ügyvédi munkadíj összege 3 850 000 forint lenne.

Az Ükr. 3. §-ának az elsőfokú bíróság által alkalmazott (6) bekezdése lehetővé teszi, hogy a (2) bekezdés szerinti ügyvédi munkadíj összegét a bíróság mérsékelje, ha az nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel.

A Fővárosi Ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy a pertárgyértékéhez igazodó ügyvédi munkadíj nem áll arányban az I–VI. rendű alperesek jogi képviselete érdekében végzett ügyvédi tevékenységgel. A keresetlevél és az alperesek ellenkérelme az ilyen tárgyú és pertárgyértékű ügyekben megszokott terjedelmű volt. A felperes nem terjesztett elő ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, a keresetlevélben perfeljegyzés elrendelését kérte, erre az alpereseknek nem kellett nyilatkozniuk, mert azt még az ellenkérelmük előterjesztése előtt elrendelte az elsőfokú bíróság. Azt is figyelembe kell venni, hogy a felperesnek kizárólag okirati bizonyítási indítványai voltak. Az ügyben megtartott egyetlen tárgyalás nem volt túlságosan hosszú, 58 percig tartott, a határozathirdetésen a felek nem jelentek meg.

Az elsőfokú bíróság indokoltan alkalmazta az Ükr. 3. § (6) bekezdését, de a pertárgyértékéhez viszonyítva túlságosan alacsony összegben határozta meg az ügyvédi munkadíj összegét. Ezáltal az teljesen elszakadt a magas pertárgyértékhez társuló fokozott ügyvédi felelősség mértékétől, és az I–VI. rendű alperesek száma miatt összetettebb képviseleti tevékenység időigényétől. Ennek az aránytalanságnak a kiküszöbölése érdekében a Fővárosi Ítélőtábla –mérlegeléssel – 2 000 000 forintra felemelte azt.

Az Ükr. 4/A. § (1) bekezdése értelmében az ügyvédi díj 3. §-ban meghatározott összege a tevékenység ellenértékét terhelő általános forgalmi adó összegét nem tartalmazza, azt a díj összegén mint adóalapon felül kell felszámítani. Az elsőfokú eljárás során I–VI. rendű alperesek nem hivatkoztak arra, hogy jogi képviselőjük áfa fizetésére köteles, noha a Pp. 81. § (3) bekezdése szerint a fél a perköltség felszámítását legkésőbb a tárgyalás berekesztéséig terjesztheti elő. A Pp. 82. § (3) bekezdése szerint a bíróság a perköltség összegét a felszámítás és az ahhoz csatolt okiratok alapulvételével határozza meg; a felszámítani elmulasztott vagy a felszámítottnál magasabb összegű perköltséget a fél javára nem lehet figyelembe venni. Ennek megfelelően döntött az elsőfokú bíróság, amikor az ügyvédi munkadíjhoz járulóan nem állapított meg áfát. Erre csak akkor lett volna lehetőség, ha az I–VI. rendű alperesek legkésőbb a tárgyalás berekesztéséig jelezték volna jogi képviselőjük áfafizetési kötelezettségét.

A felperes egyértelműen kifejezésre juttatott hozzájárulása hiányában alaptalanul kérték az I–VI. rendű alperesek jogi képviselőjük letéti számlájára történő teljesítést. A perköltségfizetési kötelezettség anyagi jogi értelemben pénztartozásnak minősül. A Ptk. 6:42. § (1) bekezdése szerint a pénztartozást készpénzben, átutalással vagy számlára való befizetéssel lehet teljesíteni. A Ptk. 6:1. § (3) bekezdéséből következően a szabály diszpozitív jellegű, azaz a felek eltérően is megállapodhatnak. Az I–VI. rendű alperesek nem állították, hogy lenne a felperes és közöttük megállapodás arra nézve, hogy a felperes jogi képviselőjük számlájára utalja át a perköltséget, egyoldalúan viszont nem határozhatják meg a teljesítés módját; ebből következően erre a bíróság sem kötelezheti a felperest. Ettől függetlenül a felperes nincs elzárva az I–VI. rendű alperesek által preferált teljesítési mód alkalmazásától.

Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdésének második fordulata alapján – a rendelkező részben foglaltak szerint az elsőfokú perköltség összegét érintően – részben megváltoztatta.

Az I–VI. rendű alpereseknek járó másodfokú perköltség összege – az általuk lényegében a pertárgyértékből kiindulva az Ükr. 3. § (2) bekezdés c) pontja alapján az elsőfokú eljárásra vonatkozóan kiszámítható összeg megfelezése útján felszámított nettó 1 925 000 forinttal szemben – az Ükr. 3. § (2) bekezdés a) pontja és (5) bekezdése, valamint a Pp. 83. § (2) bekezdés első mondata alapján csak nettó 35 000 forint. Az I–VI. rendű alperesek ugyanis tévesen értelmezik az Ükr. 3. § (5) bekezdését, amely szerint a másodfokú eljárásban az ügyvédi munkadíj a (2)–(4) bekezdésben meghatározott összeg 50%-a azzal, hogy a pertárgy értékeként a fellebbezéssel vitatott összeget kell alapul venni. Ez a rendelkezés nem azt jelenti, hogy eredményes fellebbezés esetén – annak értékétől függetlenül – az elsőfokú eljárásra kiszámítható ügyvédi munkadíj fele összege automatikusan megilleti a fellebbező felet. A másodfokú ügyvédi munkadíj összegét ugyanis egyrészt nem az elsőfokon irányadó pertárgyértékből, hanem a fellebbezéssel vitássá tett értékből kiindulva kell kiszámítani, másrészt a mértéke csak fele az elsőfokon irányadónak.

Az I–VI. rendű alperesek fellebbezése csak részben vezetett eredményre, mert összesen 4 289 500 forinttal kérték felemelni az elsőfokú perköltség összegét, de a Fővárosi Ítélőtábla csak 1 400 000 forinttal emelte fel azt. Erre tekintettel a Pp. 83. § (2) bekezdés első mondata alapján másodfokú perköltségük megtérítését is csak részben – a megnyert 1 400 000 forint után – kérhetik. A nekik járó nettó ügyvédi munkadíj tehát 1 400 000 * 0,025 = 35 000 forint. Jogosultak továbbá a megnyert 1 400 000 forint után megfizetett 112 000 forint fellebbezési illeték megtérítésére, ez mindösszesen 147 000 forint. Mivel a másodfokú eljárásban már szabályszerűen felszámították a jogi képviselőjük által fizetendő áfa összegét is, így a felperes a 35 000 forint ügyvédi munkadíj után járó áfát is köteles megfizetni.