PK ÍH 2025/89.

I. Az az értelmezés, hogy a bíróság kártérítési felelőssége csak a kirívóan okszerűtlen mérlegelés vagy a kirívóan súlyos jogértelmezési hiba esetén áll fenn, összhangban áll az Európai Unió Bíróságának azzal a jogértelmezésével, mely szerint a tagállami bíróság uniós jogba ütköző ítélete akkor szolgálhat kártérítés alapjául, ha a jogsértés kellően súlyos [Európai Unió Bírósága C-224/01. számú ítélete].

II. Nem minősül kirívóan súlyos jogértelmezésnek, ha a bíróság jogerős ítéletében az árfolyamkockázatról tájékoztatást olyan közzétett kúriai ítéletekben megjelenő értelmezés szerint tekintette tisztességesnek, amelyet ezt követően hozott jogegységi határozat már nem tartott irányadónak [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:549. § (1) bekezdés].

A felperesek adósként 2007. március 29. napján közjegyzői okiratba foglaltan svájci frank alapú kölcsönszerződést, illetve annak biztosítására opciós szerződést és ingatlant terhelő önálló zálogjogot alapító szerződést kötöttek a hitelezővel 11 400 000 forintnak megfelelő összegű, 75 778 svájci frank kölcsönösszegre.

A hitelező 2010. március 26. napján kelten a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondta, a felperesekkel szemben fennálló követelését 2012. május 29. napján engedményezte. Az engedményes kérelmére 2015. január 12. napján a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátásával a felperesekkel szemben végrehajtásokat rendeltek el.

A felperesek 1/2 – 1/2 arányú tulajdonában állt a belterületi perbeli ingatlan, amelyet a 2019. november 28. napján kiállított árverési jegyzőkönyv szerint az elektronikus árverésen legmagasabb vételi ajánlatot tevő árverési vevő 27 800 000 forint vételárért megvásárolt. Az ingatlanárverési jegyzőkönyv az előző végrehajtási eljárások mellett feltüntetett további két végrehajtási eljárást is, mely utóbbi végrehajtások a felperesek ellen személyenként 300 000 forint másodfokú perköltség behajtása iránt indultak.

A felperesek a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránt 2020. január 4. napján terjesztettek elő keresetet a járásbíróságon (a továbbiakban: alapper), amelyben a bíróság végzésével a végrehajtásokat a per jogerős befejezésig felfüggesztette. A felperesek keresetükben a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítását és az érvénytelenség jogkövetkezményeként annak 180 HUF/CHF árfolyamon történő érvényessé nyilvánítását kérték azzal, hogy az engedményes felé 6 643 890 forint tartozásuk áll fenn, amelynek megfizetésére 100 havi részletfizetés engedélyezését kérték. A felperesek kérték továbbá a felmondás érvénytelenségének megállapítását is. Keresetüket a megfelelő árfolyamkockázati tájékoztatás hiányára alapították.

A járásbíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a folyamatban lévő végrehajtási eljárások felfüggesztését megszüntette. Megállapította, hogy a szerződésbe foglalt kockázatfeltáró nyilatkozat megfelelt a magyar és uniós jogi elvárásoknak, a kölcsönszerződés árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezései nem tisztességtelenek. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (5) bekezdése alapján utalt arra, hogy a Kúria a perbeli szerződéssel megegyező szerződés tekintetében Gfv.VII.30.407/2019/15. számú ítéletében (a Pfv.I.20.357/2019/8. számú ítélettel azonos módon) már állást foglalt a perbeli tájékoztatás megfelelőségének tárgyában, amelytől nem kívánt eltérni.

A felperesek fellebbezése folytán eljárt törvényszék a jelen per alperese – a 2021. április 19. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Helyesnek ítélte az elsőfokú bíróság állásfoglalását az árfolyamkockázatról adott tájékoztatás megfelelősége tekintetében.

A jogerős ítéletet követően az ingatlan-nyilvántartási szerv határozatával az árverési vevő tulajdonjogát bejegyezte a perbeli ingatlanra.

A felperesek 2021. június 9. napján felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet és felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő. A Kúria közbenső ítéletében a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy a kölcsönszerződés érvénytelen. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A határozata indokolásában a Magyar Közlönyben 2021. december 28-án közzétett Jpe.I.60.015/2021/15. számú jogegységi hatályú határozatában foglaltak figyelembevételével megállapította, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos perbeli tájékoztatás nem volt világos és érthető, ezáltal tisztességesnek nem tekinthető, amely a szerződés érvénytelenségét eredményezi. Rámutatott, hogy a jogegységi hatályú határozatban foglaltak szerint a Pfv.I.20.357/2019/8. számú és a Gfv.VII.30.407/ 2019/15. számú ítéletek nem tekinthetők irányadónak. Az elsőfokú bíróságot azért utasította új eljárásra és új határozat hozatalára, mert az eljárt bíróságok – eltérő jogi álláspontjuk miatt – a felpereseknek az érvénytelenség jogkövetkezménye iránti keresetét érdemben nem vizsgálták, nem bírálták el, továbbá az érvénytelenség miatt a szerződés felmondásával kapcsolatos döntésük is megalapozatlanná válhatott.

A felperesekkel szemben fennállt követelést az engedményes ezt követően tovább engedményezte.

Ezután az árverési vevő által indított perben jogerős ítélet kötelezte a felpereseket a perbeli ingatlan kiürítésére és az árverési vevő birtokába adására.

Mindezen felül a 2021. május 21. napjától 2022. november 27. napjáig terjedő időszakra használati díj iránti per eredményeként jogerős ítélet kötelezte a felpereseket 2 008 037 forint és ezen összeg után 2022. november 28. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata, valamint 738 691 forint perköltség megfizetésére, amely önkéntes megfizetésének hiányában a felperesekkel szemben ugyancsak végrehajtás indult.

A felperesek keresetükben kérték az alperes kötelezését 3 575 699 forint és kamatai megfizetésére a felperesek mint egyetemleges jogosultak javára. Keresetük jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:522. § (1) és (2) bekezdésére, valamint a 6:549. § (1) bekezdésére hivatkoztak. Állították, hogy az alapperben eljárt bíróságok nyilvánvalóan tévesen alkalmazták az uniós jogot, uniós jog megsértése miatti kártérítés megállapíthatóságának az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) C-224/01. szám alatti (ún. Köbler-ügy) ítéletében rögzített mindhárom feltétele teljesült.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Érvelése szerint nem sértett uniós jogot, a keresettel érintett első- és másodfokú határozat a Kúria gyakorlatát, precedensértékű határozatait figyelembe vette; a Kúria az első- és másodfokú ítéletek meghozatalát követően megváltozott ítélkezési gyakorlat és meghozott jogegységi határozat miatt állapította meg a felülvizsgálati eljárás során az árfolyamkockázati tájékoztatás tisztességtelensége miatt a perbeli szerződés érvénytelenségét. Az EUB ítélkezési gyakorlata alapján, ha a jogsértés végső fokon eljáró bíróság határozatából ered, a jogsértés akkor minősülhet kellően súlyosnak, ha az az igazságszolgáltatás sajátosságaira is figyelemmel nyilvánvaló. Az árfolyamkockázatot fogyasztóra telepítő szerződéses rendelkezés világosságának és érthetőségének megítélésére a bíróság az uniós jognak megfelelő mércét alkalmazott; az EUB a szerződési feltételek világosságának és érthetőségének konkrét ügyben való megítélését a nemzeti bíróságokra bízza, kizárólag az ennek során vizsgálandó körülményeket határozza meg.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

Rögzítette, hogy az EUB C-224/01. számú ügyében született ítélete szerint a kártérítési felelősség feltétele a jogsértés kellően súlyos volta, amelynek megállapítása érdekében a nemzeti bíróságnak az igazságszolgáltatás sajátosságaira is figyelemmel meg kell határoznia, hogy a jogsértés nyilvánvaló-e. A Köbler-ügyben az EUB az ennek során mérlegelendő körülményekre is kitért és kimondta, hogy a közösségi jog megsértése kellően súlyos akkor, ha az adott határozat meghozatala a Bíróság e tárgyban kialakított ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával történik. Az EUB C-173/03. számú ügyében hozott ítélete szerint ellentétes a közösségi joggal az olyan nemzeti szabályozás, amely általános szabályként a tagállam felelősségét azzal az indokkal zárja ki, hogy a közösségi jog megsértése az eljáró bíróság által végzett jogszabály-értelmezésből vagy a tényállási elemek és a bizonyítékok általa végzett értékeléséből ered.

Az egységes bírói gyakorlat szerint csak a kirívóan okszerűtlen mérlegelés vagy a kirívóan súlyos jogértelmezési hiba eredményezhet a Ptk. 6:549. § (1) bekezdésére alapítottan a bírósági jogkörben okozott károkért való felelősséget. A jogsértés nyilvánvaló és súlyos volta vizsgálatának követelménye nem ellentétes az EUB gyakorlatával, hiszen az megfeleltethető a Köbler-ítéletben foglalt nyilvánvaló és kellően súlyos jogsértés kritériumának. Az EUB C-173/03. számú ítélete szerint pedig csak az olyan nemzeti előírás nem egyeztethető össze az uniós joggal, mely általános szabályként, mérlegelést nem engedve zárja ki a kártérítési felelősséget.

Az EUB C-186/16 számú és C-227/18. számú ítéletének, valamint a Kúria Jpe.I.60.015/2021/15. számú határozatának felhívását követően rögzítette: a Kúria közbenső ítélete alapján megállapítható, hogy az alperes tévesen foglalt állást az árfolyamkockázati tájékoztatás megfelelősége és az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő szerződési feltétel tisztességtelensége tekintetében. A Kúria azonban ezt a másodfokú határozat meghozatalát követően született Jpe.I.60.015/2021/15. számú határozatban kifejtettek alapján találta megállapíthatónak. A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK Irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 4. cikkének (2) bekezdésével és 5. cikkével összefüggésben az EUB-ítéletek és a Kúria határozatai csupán mérlegelési szempontokat nyújtanak, de a bíróság feladata a tájékoztatás konkrét ügyben feltárt tartalma fenti elveknek való megfelelőségének a megítélése. A világos és érthető megfogalmazás követelményének konjunktív feltételrendszere esetről esetre gazdagodott, azaz a jogszabály tartalma önmagában nem volt egyértelműnek tekinthető. Az alapperben hozott első- és másodfokú határozat is körültekintően vizsgálta az árfolyamkockázati tájékoztatás világos és érthető megfogalmazás kritériumának való megfelelőségét, nem tekinthető nyilvánvaló és kirívó jogalkalmazási hibának, ha a Kúria mint felülvizsgálati bíróság ettől eltérő eredményre jutott.

A felperesek fellebbezésükben elsődlegesen kérték az elsőfokú ítélet megváltoztatásával az alperes keresetük szerinti marasztalását, míg másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.

Az elsőfokú bíróság továbbá tévesen értelmezte az EUB C-173/03 és C-224/01. szám alatti ítéleteit. Az előbbi szerint a végső fokon eljárt bíróságnak a közösségi jog megsértésével magánszemélynek okozott kárért fennálló állami felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a bíróság az alkalmazandó jogot nyilvánvaló módon sértette meg; a jogsértést vélelmezni kell, ha az adott határozatot a Bíróság e tárgyban követett ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával hozták meg. Az állami felelősség megállapításához a nemzeti jog nem írhat elő a Köbler-ügyben hozott ítélet [53]–[56] pontjában kifejtettnél szigorúbb követelményeket. Mindebből az következik, hogy az elsőfokú bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, hogy az alapperben hozott ítéletet az EUB e tárgyban követett gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával hozta-e meg a bíróság, márpedig a Kúria közbenső ítéletének [72] pontjában megállapította, hogy a jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta az EUB C-186/16. szám alatti ítéletének [50] és C-227/18. szám alatti ítéletének [35] pontjában kifejtetteket. A jogerős ítélet még csak fel sem hívta ezen megjelölt indokolási részeket, azokat ebből megállapíthatóan nem is vonta mérlegelési körébe. Rámutattak, hogy az alapperben eljárt bíróság a C-186/16. és C-227/18. számú ítéletek megfelelő értelmezésével a Pp. 346. § (5) bekezdése alapján eltérhetett volna a Kúria korábban közzétett határozataitól. Az elsőfokú ítélet ezért a Ptk. 6:522. § (1) és (2) bekezdéseit, valamint a 6:549. § (1) bekezdését megsértve utasította el a keresetet. Az EUB hivatkozott ítéletei alapján a Ptk. 209. § (1) bekezdésének tartalma értelmezést nem igényelt, a BH 2009.135. szám alatt közzétett eseti döntésben kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság jogsértően állapította meg, hogy az alapperben eljárt bíróságok kirívóan súlyos jogértelmezési hibát követtek (helyesen nem követtek) el.

A felperesek fellebbezésük jogi érvelését kiegészítve, hivatkoztak az EUB időközben született C-630/23. számú ügyben hozott ítéletére, amelyből következően a kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítása szükséges. Hivatkoztak az Európai Parlament és a Tanács 2014/17/EU (2014. február 4.) irányelve 23. cikkére, ami kifejezetten tiltja a korlátlan árfolyamkockázatú devizaalapú hitelezést, ha a kockázat nincs valamilyen módon kezelve; amely rendelkezésből más ügyben eljárt bíróság az irányelv hatálybalépése előtt megkötött szerződés érvénytelenségét állapította meg az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül fogyasztóra hárító szerződési feltétel tisztességtelensége miatt. Kiemelték továbbá: a 3297/2020 (VII. 17.) AB végzésben az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy a magyar jogot csak az uniós joggal összhangban lehet alkalmazni, ennek akadálya esetén az ügyben eljáró bíróságnak, a magyar jogot mellőzve, az uniós szabályt kell közvetlenül alkalmaznia; illetve amennyiben az adott egyedi ügyre alkalmazandó uniós jog valamely eleme további értelmezésre szorul (ideértve azt a kérdést is, hogy a magyar jog valamely szabálya összeegyeztethető-e az uniós jogból közvetlenül fakadó követelményekkel), újabb előzetes döntéshozatali eljárást kell kezdeményeznie. Mindezek megalapozzák az alperes kártérítési felelősségét.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú ítéletet helybenhagyni. Fenntartotta, hogy nem követett el kirívó, nyilvánvaló jogsértést.

Továbbra is állította, hogy az alapperben kirívó, nyilvánvaló jogalkalmazási hibát nem vétett, az EUB C-227/18. szám alatti ítéletének és a Kúria Jpe.60.015/2021/15. szám alatti ítéletének indokolása szerint is esetről esetre gazdagodott a világos és érthető megfogalmazás követelményének feltételrendszere, a jogszabály tartalma ekként nem volt egyértelműnek tekinthető. Az alapügyben eljárt bíróságok értelmezték az EUB felhívott ítéleteit; a Kúria sem állapította meg a közbenső ítéletében, hogy az eljárt bíróság eltért volna az EUB korábbi gyakorlatától. Az alapperben hozott ítéletekben hivatkozott kúriai határozatok az EUB ítéleteit követően születtek, így az eljárt bíróság alappal feltételezte, hogy megfelelnek az uniós jognak, ezen közzétett határozatokat figyelembe kellett vennie. A szerződési feltételek világosságának és érthetőségének megítélését a konkrét ügyekben az EUB következetesen a nemzeti bíróságokra bízza. Az EUB és magyar joggyakorlat fejlődésére tekintettel az alperes kárfelelőssége nem állapítható meg; az alapperben hozott ítéletek nem sértik nyilvánvalóan az uniós jogot. Továbbra is hivatkozott arra, hogy nem követett el kirívóan súlyos jogalkalmazási, jogértelmezési tévedést.

Az elsőfokú bíróság a tényállást a kereset elbírálásához szükséges mértékben feltárta, azt a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg és annak alapján helytálló döntést hozott, amelynek indokait is túlnyomórészt osztotta az ítélőtábla.

A felperesek másodlagosként megjelölt fellebbezési kérelme irányult az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, azonban a Pp. 383. § (1) bekezdéséből következően az ítélet érdemi felülbírálatára csak akkor kerülhet sor, ha az ítélet hatályon kívül helyezésére nincs szükség, ezért az ítélőtáblának elsőként azt kellett vizsgálnia, hogy az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése a Pp. 380. §-a, illetve a felperesek által felhívott 381. § alapján indokolt-e. A felperesek fellebbezésükben nem jelölték meg azt az ügy érdemi eldöntésére kiható és a másodfokú eljárásban nem orvosolható eljárási szabálysértést (Pp. 381. §), amely az elsőfokú ítélet ismételt hatályon kívül helyezését indokolná és ilyet az ítélőtábla sem észlelt. A felperesek ezzel összefüggésben csak arra hivatkoztak, hogy esetlegesen – az ítélőtábla álláspontjától függően – a bizonyítás nagy terjedelmű kiegészítése lehet szükséges, azonban a Pp. rendszerében a nagy terjedelmű bizonyítás szükségessége – ellentétben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 252. § (3) bekezdésével – önmagában nem indoka az ítélet hatályon kívül helyezésének. Az elsőfokú bíróság az indítványozott bizonyítást lefolytatta, a felperesek maguk sem jelölték meg, hogy a keresettel összefüggésben milyen további bizonyítás lefolytatása lenne indokolt. A felperesek másodlagos, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezési kérelme ekként nem alapos, ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között, érdemben bírálta felül [Pp. 370. § (4) bekezdés].

A felperesek keresetüket a Ptk. 6:549. § (1) bekezdésére alapították, amelynek értelmében a bírósági jogkörben okozott kártérítési felelősség feltétele a károkozás jogellenessége, a bírósági jogkör gyakorlása során bekövetkezett kár, valamint az okozati összefüggés. Ahogyan az elsőfokú bíróság is helytállóan kifejtette: a jogalkalmazási hiba nyilvánvaló és kirívó volta a bíróság magatartása felróhatóságának a kimentése körében értékelendő. A Kúria közbenső ítéletével az alperes által hozott jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva, megállapította a kölcsönszerződés érvénytelenségét, azaz a Pp. 424. § (3) bekezdéséből következően a határozatnak az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő voltát. A magyar bírói gyakorlat szerint ugyanakkor az alperes kártérítési felelőssége csak a kirívóan okszerűtlen mérlegelés vagy a kirívóan súlyos jogértelmezési hiba esetén áll fenn.

A felperesek ezzel összefüggésben hivatkoztak az EUB C-173/03 alatti ítéletében kifejtettekre; amely szerint a belső jog szabályai nem korlátozhatják az uniós jog és a Köbler-doktrína tényleges érvényesülését. Az elsőfokú bíróság által helytállóan idézett Köbler-ítélet alapján négy feltétel vizsgálandó annak megítélése körében, hogy a tagállami bíróság uniós jogba ütköző ítélete mikor szolgálhat kártérítés alapjául: a kérdéses jogsértés végső fokon ítélkező bíróság határozatából eredjen, a megsértett jogszabály a magánszemély részére jogokat állapítson meg, a jogsértés kellően súlyos legyen, és végül közvetlen ok-okozati összefüggés álljon fenn az államot terhelő kötelezettség megsértése és a károsult fél által elszenvedett kár között. A magyar szabályok megfelelnek az uniós kritériumoknak, ha nem támasztanak szigorúbb követelményeket az EUB ítélkezési gyakorlatának értelmében vett „uniós jog kellően súlyos jogsértésénél” (Varga Zsófia: A Köbler-doktrína magyarországi alkalmazása – A bírósági jogkörben az uniós jog megsértésével okozott kár megtérítésének gyakorlata. Európai Jog, 2015/1. sz., 1–24. o.).

Ahogyan az elsőfokú bíróság is rámutatott: az EUB a Köbler-ügyben meghatározott olyan feltételeket, amelyek alapján a jogsértés súlyossága vizsgálható; ezek között különösen annak van jelentősége, hogy mennyire volt egyértelmű a megsértett jogszabály, valamint mennyire volt menthető a jogsértés. Figyelembe kell venni, ha valamely uniós intézmény már állást foglalt a kérdésről, illetve kellően súlyos az a jogsértés, amely az EUB e tárgyban kialakított ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásának eredménye. Emellett az is szempont, hogy a tagállami bíróság eleget tett-e az előzetes döntéshozatali kérelem előterjesztésére vonatkozó kötelezettségének. Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a jogsértés súlyosságához kapcsolódó feltétel lényegében ugyanúgy jelenik meg a magyar és az uniós jogban. Ezzel összefüggésben kell hangsúlyozni, hogy e feltételek teljesülését az EUB maga is nagyon szigorúan értékeli. Az alkalmazandó jog nyilvánvaló figyelmen kívül hagyására vonatkozó feltétel megfeleltethető a magyar jogban alkalmazott nyilvánvaló és súlyos jogsértés kritériumának; ebből következően a magyar előírás alkalmazása az uniós jog megsértésének eseteire összeegyeztethető az EUB ítélkezési gyakorlatával is.

Az alapeljárásban hozott jogerős határozattal megsértett jogszabály, az Irányelv 4. cikkének (2) bekezdése és 5. cikke ugyanakkor nem tekinthető egyértelmű, további értelmezést nem igénylő rendelkezésnek, amelyet mutat, hogy azt maga az EUB is számtalan alkalommal tartotta szükségesnek értelmezni, így a felperesek által is felhívott C-186/16 és C-227/18 ítéletek mellett többek között a C-26/13, C-51/17, C-620/17, C-126/17, C-212/20, C-609/19 ügyekben. A felperesek által hivatkozott 2014/17/EU irányelv pedig csak 2014. március 20. napján lépett hatályba, a felperesek által 2007. évben kötött kölcsönszerződésre nem irányadó; az pedig nyilvánvalóan csak bírósági mérlegelés útján levonható következtetés lehet, hogy az annak rendelkezéseiben foglalt elvek a korábbi szerződésekben rögzített feltételek tisztességtelenségét alapozzák meg.

A felperesek által hivatkozott C-630/23 szám alatti ítéletben az EUB az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeiről foglalt állást, az jelen kártérítési perben érdemi jelentőséggel nem bír. A felperesek arra helytállóan hivatkoztak, hogy az alapperben eljárt bíróságnak az irányadó magyar jogot az uniós joggal összhangban kellett alkalmaznia, ennek akadálya esetén pedig mellőznie kellett a magyar jogot, ugyanakkor a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó irányadó magyar jogszabályi rendelkezések (1959. évi IV. törvény 209. §) éppen az Irányelv magyar jogba való átültetéseként kerültek megalkotásra, az alapperben hozott első- és másodfokú döntésben figyelembe vett kúriai határozatok az Irányelv és az EUB irányadó gyakorlatát is értelmezve születtek.

A felperesek fellebbezésükben is elsősorban arra hivatkoztak, hogy az alapperben hozott jogerős ítélet éppen ezt az EUB által kialakított gyakorlatot hagyta figyelmen kívül, amit érvelésük szerint a Kúria közbenső ítéletében is megállapított. A Kúria közbenső ítéletének [72] bekezdése ugyanakkor nem azt rögzíti, hogy az alperes jogerős ítéletben nem volt figyelemmel az EUB gyakorlatára – így a fellebbezésben is hivatkozott C-227/18. számú ítéletének [35] és C-186/16. számú ítéletének [50] bekezdésére –, hanem összefoglalta a jogerős ítéletet követően meghozott jogegységi panasz eljárásban hozott határozatot, ennek keretei között utalt az EUB fenti határozataira és rögzítette, hogy a jogerős ítéletet már ezen, a bíróságokra kötelező jogegységi panasz eljárásban hozott határozatban kifejtett elvek mentén vizsgálta felül és találta jogszabálysértőnek. A jogegységi panasz eljárást pedig éppen az indokolta, hogy a Kúria egy tanácsa a Kúria korábban közzétett, az EUB döntésein is alapuló, azokat felhívó és értelmező döntésétől kívánt eltérni a világos és érthető tájékoztatás követelményének értelmezése körében.

Ezzel összefüggésben szükséges kiemelni, hogy a Köbler-ítéletben kifejtettek szerint is az EUB kialakított ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyása szolgálhat a kártérítési felelősség alapjaként. Ugyanakkor az EUB maga is hangsúlyozta, miszerint minden esetben a nemzeti bíróság feladata, hogy az állítólagosan tisztességtelen feltételek minősítéséről az adott ügy körülményeire tekintettel határozatot hozzon. A Bíróság arra rendelkezik hatáskörrel, hogy a 93/13 irányelv rendelkezéseiből, így a 4. cikk (2) bekezdésének rendelkezéseiből levezesse azokat a szempontokat, amelyeket a nemzeti bíróságnak kell vagy lehet alkalmaznia a szerződési feltételek e körülményekre tekintettel történő vizsgálatakor (EUB C-51/17. alatti ítélet 72. pont, C-670/20. alatti végzés 20. pont], azonban azt, hogy az átláthatóság követelményét az adott egyedi ügyben tiszteletben tartották-e, a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia az összes releváns ténybeli elemre tekintettel (C-670/20. szám alatti végzés 24. pont) Az EUB által kifejtettekből következően minden esetben mérlegelés szükséges annak megállapításához, hogy az adott ügy összes körülményére tekintettel – ideértve még a kölcsönszerződés megkötésére irányuló tárgyalásokat, így a hitelező által közzétett reklámot és tájékoztatást is – az átláthatóság követelménye megtartott volt-e. Mérlegelési jogkörben hozott határozat esetén pedig a következetes bírói gyakorlat szerint csak a mérlegelés kirívó okszerűtlensége vagy a logika alapvető szabályaiba ütközése alapozza meg a kártérítési felelősséget [Kúria Pfv.21.016/2023/7., Pfv.IV.21.107/2016/6.; megjegyzi az ítélőtábla, hogy ez összecseng az EUB által kialakított – igaz, a közösségi intézmények kárfelelősségével összefüggésben rögzített – azon tétellel, amely szerint a közösségi jog kellően súlyos megsértésének meghatározó ismérve az, hogy az érintett közösségi intézmény mérlegelési jogkörének határait nyilvánvalóan és jelentősen figyelmen kívül hagyja (Yves Franchet és Daniel Byk kontra Bizottság, T-48/05.sz)]. Ahogyan az elsőfokú bíróság is kifejtette: az alapperben eljárt bíróságok az adott ügy körülményeit mérlegelve jutottak arra a következtetésre, hogy adott esetben a kölcsönszerződést megelőző tájékoztatás megfelelő volt; amely következtetés nem volt kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes, különös tekintettel arra, hogy azonos tartalmú szerződés alapján a Kúria Gfv.VII.30.407/2019/15. és a Pfv.I.20.357/2019/8. szám alatti ítéletében is azonos megállapításra jutott, az előbbiben (a [41] bekezdés szerint) az árfolyamkockázati tájékoztatást a C-186/16 ítélet fényében is megfelelőnek ítélve. Ezzel összefüggésben utal arra az ítélőtábla, hogy az alapperben az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezésükben a felperesek maguk is előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését indítványozták a kockázatfeltáró nyilatkozat elvárt tartalmával összefüggésben; azaz maguk is az Irányelv további értelmezését tartották szükségesnek a más ismert EUB-határozatok ismeretében is.

Az elsőfokú bíróság mindezekre tekintettel jogszabálysértés nélkül határozott akként, hogy az alperes kártérítési felelőssége felróhatóság hiányában nem állapítható meg.