PK ÍH 2025/90.

Amennyiben a szerződést kötő felek egybehangzó akarata megegyezik az írásba foglalt jognyilatkozatukkal, a szerződés megkötésekor akarathiba nem áll fenn, ezért a szerződés színlelt volta nem állapítható meg [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 205. § (1) bekezdés, 207. § (5)–(6) bekezdés].

A perbeli ingatlan tulajdonjogát egymás közt egyenlő arányban a felperes és az I. rendű alperes – a II. rendű alperes és házastársa, V. F.-né gyermekei – szerezték meg 2003-ban.

A felperes 2011. szeptember 3-án közúti balesetet okozott, ami miatt őt a járásbíróság a 2013. november 13-án meghozott ítéletében 5 év és 10 hónap fegyházbüntetésre és 8 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá a közügyek gyakorlásától 6 év időtartamra eltiltotta. A törvényszék 2014. április 9-én meghozott ítéletével a járásbíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatta, a szabadságvesztést 3 év 10 hónap börtönbüntetésre, a közúti járművezetéstől eltiltás tartamát 5 évre enyhítette és mellőzte a közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazását.

A felperes és az édesanyja 2014. január 30-án ajándékozási szerződést kötöttek, amellyel a felperes a perbeli ingatlan 1/2 tulajdonjogát az édesanyjának ajándékozta.

V. F.-né 2021. május 24-én végintézkedés nélkül elhalálozott, hagyatéka ügyében a közjegyző előtt van folyamatban hagyatéki eljárás. A közjegyző a 2022. január 20-án tartott tárgyaláson megállapította a hagyatéki vagyon körét és az öröklési rendet akként, hogy végintézkedés hiányában törvényes öröklésre jogosultak 1/2-1/2 arányban az örökhagyó gyermekei, jelen per felperese és I. rendű alperese, a perbeli ingatlanon a túlélő házastárs holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten. A tárgyaláson a felperes – családon belüli megállapodásra hivatkozva – igényt jelentett be a hagyatékba tartozó perbeli ingatlanra, amit az I. rendű alperes nem ismert el.

A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság az édesanyjával 2014. január 30-án kötött ajándékozási szerződés érvénytelenségére tekintettel az eredeti állapotot állítsa helyre oly módon, hogy az ingatlan-nyilvántartásból V. F.-né 1/2 arányú tulajdonjogának törlésével egyidejűleg tulajdonjoga visszajegyzését rendelje el. Az I. és II. rendű alpereseket mindezek tűrésére kérte kötelezni.

Előadta, hogy a szüleik célja az ingatlan megvásárlásakor az volt, hogy ő és a testvére legyenek ennek az ingatlannak egyenlő arányban a tulajdonosai. Ez az akaratuk nem változott az idők során. Az ajándékozási szerződést – ideiglenes jelleggel – a vele szemben folyamatban volt büntetőeljárás alatt ügyvédi tanácsra kötötték, mert féltek attól, hogy a közlekedési balesettel érintett sértett családtagjai vele szemben anyagi követeléssel – kártérítés, sérelemdíj – lépnek fel. Az volt a szándékuk, hogy ennek az igénynek az elévüléséig ne legyen a nevén vagyontárgy. Ezért ajándékozta az édesanyjának a C. Kft.-ben lévő üzletrészét is. Abban állapodtak meg, hogy később az édesanyja ezeket a vagyontárgyakat „visszaajándékozza”. A kft. esetében ez meg is történt, az ingatlan esetében ezt az édesanyja váratlan halála akadályozta meg.

Keresete jogalapjául a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 7. § (1) bekezdés, 117. § (3) bekezdés, 198. § (1) bekezdés, 200. § (1) bekezdés, 207. § (6) bekezdés, 234. § (1) bekezdés, 237. § (1) bekezdés, 239/A. § (1) bekezdés, 579. § (1) bekezdés rendelkezéseit jelölte meg. Hivatkozott az 1/2005. (VI. 15.) PK véleményben rögzítettekre és eseti döntésekre is utalt.

Az I. rendű alperes írásbeli ellenkérelmében elsődlegesen az eljárás megszüntetését kérte, mert álláspontja szerint a felperes keresetlevele nem felel meg a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 170. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak.

Érdemben a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a szerződés érvénytelenségéből fakadó igényét a felperes vele szemben nem érvényesítheti, mert nem volt szerződő fél. A perbeli ingatlan perrel érintett 1/4 tulajdonjogát öröklés útján szerezte meg, V. F.-nének nem szerződéses jogutódja.

Egyebekben arra hivatkozott, hogy a felperes és V. F.-né között a szerződés megkötésétől egészen V. F.-né haláláig nem létezett olyan akarategyezség, amely a szerződés szerinti ajándékozás „felperes részére történő visszajegyzésére” irányult volna, ha volt is ilyen az írásba foglalás hiányában az rPtk. 579. § (2) bekezdése alapján nem joghatályos. A felek akarata egyértelműen arra irányult, hogy ennek az ingatlannak a tulajdonjoga ne legyen a felperesé, azt fedezetelvonó céllal kötötték, ezért az nem színlelt.

A II. rendű alperes a kereset teljesítését nem ellenezte.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes mint ajándékozó és V. F.-né mint megajándékozott között 2014. január 30. napján a perbeli ingatlan 1/2 tulajdoni hányadára vonatkozóan létrejött ajándékozási szerződés érvénytelen, és elrendelte az eredeti állapot helyreállítását. Felhívta az ingatlanügyi hatóságot, hogy a perbeli ingatlan 1/2 tulajdoni hányadára vonatkozóan V. F.-né ajándékozás jogcímén bejegyzett tulajdonjogát törölje, és ugyanezen tulajdoni illetőségre vonatkozóan a felperes tulajdonjogát jegyezze be eredeti állapot helyreállítása jogcímén. Az I. és II. rendű alpereseket mindezek tűrésére kötelezte.

Ítéletének indokolásában elsősorban azt rögzítette, hogy a perfelvételi nyilatkozatok alapján megállapíthatóan a felperes nem terjesztett elő törlési keresetet, kizárólag a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelme sikeressége esetére az érvénytelenség jogkövetkezményei alkalmazását is kérte.

Érdemi döntése alapjául az rPtk. 200. § (1) és (2) bekezdés, 205. § (1) és (2) bekezdés, a 207. § (1), (5) és (6) bekezdés, 234. § (1) és (2) bekezdés, 237. § (1) bekezdés, 579. § (1) bekezdés rendelkezéseit ismertette.

A 3/2010. (XII. 6.) PK véleményben foglaltakra figyelemmel azt hangsúlyozta, hogy az érvénytelenségi per akkor minősül egyben törlési pernek is, ha azt törlési kereset előterjesztésére jogosult személy indítja. Ebből következően a nyilvántartott jogának sérelmét állító fél által a közvetlen jogszerzővel szemben a szerződéskötés előtti helyzet visszaállítása iránt indított érvénytelenségi per egyben törlési per is. Az I. rendű alperes az érvénytelennek állított szerződés közvetlen jogszerzőjének általános jogutódja, örököse, így a szerződés érvénytelenségének megállapítására és jogkövetkezményei alkalmazására irányuló per, amely – egyben törlési per is – kizárólag az I. és II. rendű alperesekkel szemben volt megindítható, mint akik a szerződés tárgyát képező ingatlanhányad tekintetében a közvetlen jogszerző örököseiként jogot és kötelezettséget szereznek.

A perben lefolytatott bizonyítást – elsősorban a tanúk vallomását – mérlegelve jutott arra a megállapításra, hogy a perbeli szerződés színlelt, a feleknek tényleges átruházási szándéka nem volt. Azt a felek kizárólag a büntetőeljárásban a felperes képviseletét ellátó ügyvéd tanácsára és közreműködése mellett kötötték meg azért, hogy egy akkor nem létező, esetleges – a későbbiekben sem keletkezett – kártérítési igény esetén a felperesnek a perbeli lakásban megtestesülő vagyona, illetve szüleinek haszonélvezeti jogukon alapuló háborítatlan lakhatása ne sérüljön. Ezt támasztja alá, hogy azt az elsőfokú, bűnösséget megállapító és büntetést kiszabó ítélet kelte – 2013. november 13. – és a másodfokú határozat 2014. április 9-i időpontja közötti időben kötötték meg.

Az I. rendű alperes azon érvelése, hogy a szerződést azért kötötték, mert a szülei a felperesnek többet juttattak, és ezt kívánták ezzel a jogügylettel kompenzálni, illogikus. Ezt az állítását a tanúk vallomása nem támasztotta alá.

Kiemelt jelentőséget tulajdonított a II. rendű alperes személyes nyilatkozatának, amivel a felperesi állítást támasztotta alá, és azt hangsúlyozta, hogy egész életükben egyenlő mértékben kívánták és próbálták segíteni, támogatni a gyermekeiket. Következetesen „ideiglenes hatályú” ajándékozási szerződésről beszélt.

Ugyancsak a felperes állítását támasztotta alá a büntetőeljárás során a felperes képviseletét ellátó dr. W. Á. vallomása, aki megerősítette, hogy jogi képviselő tanácsolta a szerződés megkötését, ami észszerűnek tűnt a büntetőbíróság ítéletének tükrében.

A néhai testvére, B. K. és unokaöccse, B. G. vallomásai szerint a szülők nem kívántak különbséget tenni a gyerekeik támogatását illetően, lehetőségeikhez képest maximálisan támogatták mindkettőt, a perbeli ajándékozási szerződést a felperessel szemben folyamatban lévő bűntetőeljárás miatt kötötték meg.

Arról, hogy a korábban fennálló tulajdoni állapot visszaállítása a szándékukban állt, közvetlen tudomással bírt B. K. és a felperes szintén tanúként meghallgatott, volt barátnője K. K. is.

Az elsőfokú ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében az I. rendű alperes elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a kereset elutasítását kérte. Másodlagosan annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását.

Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet sérti a Pp. 2. § (1) és (2) bekezdését, 279. § (1) bekezdését, 342. § (1) bekezdését, az rPtk. 200. § (1) bekezdését, 203. § (1) és (2) bekezdését, a 207. § (5) és (6) bekezdését.

Véleménye szerint az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a „kereseten”, mert a felperes megállapítási keresetet nem terjesztett elő, csupán az eredeti állapot helyreállítását kérte.

Fenntartotta az elsőfokú eljárásban előterjesztett védekezését, miszerint a teljesítéssel a néhai és az I. rendű alperes között létrejött szerződés megszűnt. Utalt az rPtk. 579. § (1) és a 117. § (3) bekezdésére. Kifejtette, hogy az I. rendű alperes kizárólag a hagyaték tekintetében jogutódja a néhainak, a felperesnek ezért kizárólag dologi vagy öröklési igénye lehetne vele szemben, kötelmi igénye nem, a szerződés érvénytelensége iránti igényét ezért vele szemben nem érvényesítheti. Az ideiglenes hagyatékátadó végzésre tekintettel a perbeli ingatlan tulajdonjogát még meg sem szerezte. Ebből következően a felperes igénye idő előtti is, ez okból is el kell utasítani a keresetet. Téves az elsőfokú bíróságnak az ítélet [34] bekezdésében kifejtett érvelése, a perbeli legitimáció hiányát illetően hiányos is.

Hangsúlyosan hivatkozott azon védekezésére, hogy a szerződő fél halála miatt szerződő felek szerződéskötéskori akaratát nem lehet vizsgálni. Arról hitelesen csak maga a szerződő fél tud beszámolni, más személyek csak vélelmezhetik azt. A színleltség megállapításához szükséges bizonyítás ez okból ellehetetlenült. A perben lefolytatott bizonyítás sem vezetett eredményre, mert a meghallgatott tanúk kizárólag általánosságban beszéltek a néhai akaratáról, a szerződés megkötésének időpontjáról egyikük sem tudott nyilatkozni, a szerződéskötés körülményei nem voltak ismertek előttük.

Dr. W. Á. tanú pedig azt adta elő, hogy a felek szerződéses akarata az ingatlan érintett tulajdoni hányadának átruházására irányult fedezetelvonó célzattal, tehát mindkettő szerződő fél akarata az volt, hogy az ingatlan 1/2 tulajdoni hányada a felperes tulajdonából kerüljön át a néhai tulajdonába. Ebből következően a felek együttes akarata az volt, hogy az ingatlan a felperes tulajdonából kikerüljön, annak tulajdonosa a néhai legyen. Ezt támasztja alá az az állítólagos megállapodás is, hogy azt vissza kívánta ajándékozni a felperesnek.

Azt, hogy a perbeli ajándékozási szerződés nem színlelt, hanem fedezetelvonó volt, alátámasztja az a következetes állítása is, hogy a szerződéssel a felperes által okozott közúti balesetben elhunyt személy hozzátartozóinak kártérítési, sérelemdíj iránti és egyéb igénye elől kívánták elvonni a fedezetet. A hozzátartozók követelése a balesetben elhunyt személy halálával keletkezett, az már a szerződés megkötésekor, 2014. január 30. napján létezett, csak még nem lépett az igény állapotába.

Eseti döntésekre hivatkozott azon érvelése alátámasztására, hogy amennyiben a felek fedezetelvonó célzattal kötnek meg egy szerződést, az nem minősülhet színleltnek, azaz érvénytelennek.

Érvelése szerint az elsőfokú bíróság ezen túlmenően a bizonyítékokat is okszerűtlenül mérlegelte, mert alaptalanul tulajdonított kiemelt jelentőséget a II. rendű alperes személyes nyilatkozatának, miközben dr. W. Á. ügyvéd tanúvallomását teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, aki pedig közvetlen információkkal rendelkezett a néhai szerződéskötési akaratáról. Okszerűtlen az elsőfokú bíróság azon következtetése is, hogy a néhainak a C. Kft.-ben fennálló 100%-os üzletrészátruházása egyértelműen azt tanúsítja, hogy az ingatlan tulajdoni hányadát is vissza kívánta ruházni a felperesre. Ez utóbbi ugyanis éppen a néhai ezzel ellentétes akaratára utal.

Álláspontja szerint az, hogy a hozzátartozó tanúk következetesen az „ideiglenes” szót használták a szerződésre, az összebeszélésükre utal. A további tanúk pedig közvetlen tudomással egyáltalán nem rendelkeztek. B. K. pedig tetten érhetően elfogult volt az I. rendű alperessel szemben.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A felperes elsősorban arra mutatott rá, hogy az I. rendű alperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást nem támadta, fellebbezésében lényegében az ellenkérelmében foglaltakat adta elő, ezért maga is fenntartotta az elsőfokú eljárásban előadottakat.

A perbeli legitimációval kapcsolatosan azt hangsúlyozta, hogy az I. rendű alperes a néhai általános örököse ugyanúgy, mint a felperes. Az ajándékozási szerződés semmissége esetén törvényes örökrészt nem kap az ingatlanból, a felperesi kereset elutasítása esetén pedig megkapja a fele ingatlan tulajdoni hányadának felét. Vagyis az I. rendű alperes passzív perbeli legitimációja fennáll, mert a jogi érdekeltsége a perben megállapítható. Továbbra is vitatta, hogy az ajándékozási szerződés érvénytelenségét kizárólag néhai V. F.-nével szemben és még életében lehetett volna megindítani. Eseti döntésre is utalt e körben, továbbá hivatkozott az rPtk. 598. § és 673. § (2) bekezdésére.

Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte a kereseti kérelmét akként, hogy a szerződés érvénytelenségének megállapítására határozott kereseti kérelmet terjesztett elő, és utalt e körben az 1/2005. (VI. 15.) PK véleményben foglaltakra.

Az I. rendű alperesnek a szerződés fedezetelvonó jellegével összefüggő okfejtését azért tartotta helytelennek, mert a perbeli esetben a szerződéskötés időpontjában másnak követelése nem állt fenn vele szemben. Nem volt ezért olyan követelés, amelynek fedezetét el kívánták vonni, és volt másik ingatlantulajdona, amelyből fedezhetők lettek volna az esetleges kárigények.

Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének eleget tett, az okirati bizonyítékokat és tanúbizonyítás eredményét részletesen értékelte.

A jogszerű mérlegelésen alapuló tényállás a másodfokú bíróságot is köti, így a másodfokú eljárásban nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére, az I. rendű alperes nem jelölte meg konkrétan, hogy az elsőfokú bíróság milyen bizonyítékból vont le okszerűtlen következtetést, hanem általánosságban azt sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az általa előadott nyilatkozatokat nem fogadta el.

A szerződés érvényességét megkötésének időpontjára vonatkozóan kell vizsgálni, ezért annak a nem bizonyított körülménynek sem lenne relevanciája, ha a néhai utóbb meggondolta volna magát és az eredeti állapotot nem kívánta volna visszaállítani.

Dr. W. Á. vallomása, amely megerősítette azt a felperesi állítást, miszerint a felperes akkori, a büntetőügyben eljáró jogi képviselője javaslatára került sor a perbeli ajándékozási szerződés megkötésére, az nem a felperes és nem a másik szerződő fél, az örökhagyó ötlete volt. A szerződést megkötő feleknek egyáltalán nem állt szándékukban ajándékozási – vagy egyéb átruházásra irányuló – szerződést kötni egymással. A színlelt ajándékozási szerződést kétoldalúan, szándékközösségben, tudatos akarathiánnyal kötötték meg, akaratuk arra irányult, hogy ne a tényleges szándékuknak megfelelő tartalmú szerződést kössenek, ugyanis a felperes feje fölött lebegő kártérítési fizetési kötelezettség mindkettőjüket erre sarkallta. A felek valami mást tüntettek fel a külvilág számára, mint ami a valóságban volt. Ez a „más” pedig az, hogy a felperes vagyontalan, nincs ingatlanvagyona.

Színlelt a szerződés akkor, ha a felek szerződést nem akartak kötni, annak, hogy miért nem, milyen csalárd szándékból eredően, nincs meghatározó jelentősége és annak sem, hogy megtévesztettek-e valójában valakit.

Az elsőfokú bíróság a perben kihallgatott tanúk vallomását helyesen értékelte.

Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése nem indokolt, mert az elsőfokú bíróság nem követett el erre okot adó eljárási szabálysértést.

A II. rendű alperes a fellebbezési ellenkérelemnek nevezett észrevételeiben kifejtette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, indokolási kötelezettségének eleget tett, az okirati bizonyítékokat és a tanúbizonyítás eredményét részletesen értékelte.

A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.

Az I. rendű alperes elsődleges fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet anyagi jogi felülbírálatára irányult.

Arra a felperes alappal hivatkozott az ellenkérelmében, hogy az I. rendű alperes az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást nem támadta, e körben a felek között lényegi vita nem is volt.

Ebből következően a másodfokú bíróság azt vizsgálhatta, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényekből az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi következtetést kell-e levonni, a megállapított tényeket másként kell-e minősíteni a fellebbezésben kifejtett indokok alapján [Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja, 370. § (1) bekezdése].

Az I. rendű alperes a fellebbezésében ugyan sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a kereseti kérelmen túlterjeszkedett, mert a felperes a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt nem terjesztett elő keresetet, az érvénytelenség megállapítása iránti kereseti kérelme nem volt. Ezzel a másodfokú bíróság is egyetértett, azonban az I. rendű alperes az ebből következő jogkövetkezmény levonására – az elsőfokú ítélet ezen rendelkezésének hatályon kívül helyezésére – irányuló kérelmet nem terjesztett elő, a másodfokú bíróság pedig a felülbírálati jogkörének Pp. 370. § (1) bekezdése szerinti korlátai miatt a jogkövetkezményt nem alkalmazhatta.

Hivatkozott az I. rendű alperes arra is, hogy a felperes a szerződés érvénytelenségéből származó igényét vele szemben nem érvényesítheti. Ezzel az érveléssel a másodfokú bíróság nem értett egyet. Kétségtelen, hogy a szerződés annak teljesítésével megszűnik. Érvénytelen szerződésből azonban jogok és kötelezettségek nem fakadnak, így teljesítési kötelezettség sem, következésképp az érvénytelen szerződés megszűnése – akár teljesítéssel, akár más módon – fogalmilag kizárt. A felperesnek pedig éppen az volt a jogállítása, hogy a néhaival kötött ajándékozási szerződés semmis.

Az I. rendű alperes a semmisnek állított szerződés egyik alanyának általános jogutódja (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 7:1. §). Ebből következően az örökhagyó vagyona egészét, az aktívákat és a passzívákat együtt – szerzi meg. Az öröklés kizárólag az emberhez mint természetes személyhez kapcsolódó egyetemes jogutódlás, aminek a keretében az örökös az örökhagyó vagyonát, a hagyatékot vagy annak egy meghatározott hányadát mint egészet szerzi meg. A jogutódlás kiterjed a hagyatéki aktív vagyonra és – annak erejéig – az örökhagyó tartozásaira is. Az örökös tehát a rá eső hagyatéki hányadot a maga egészében – „mint egészet”: az aktívákat és a passzívákat együtt – szerzi meg. A hagyatékba tartoznak az örökhagyó által még nem érvényesített vagyonjogi igények, követelések is. Az örökös az örökhagyó jogi státuszát folytatja, minden tekintetben ugyanaz lesz a jogi helyzete, mint az örökhagyóé volt, ezért az örökhagyóval szembeni igények – jogszabályban meghatározott kivételekkel – az örökössel szemben érvényesíthetők.

Az I. rendű alperes azonban alappal érvelt azzal, hogy az ajándékozási szerződés nem színlelt.

Az elsőfokú bíróság helyesen idézte az rPtk. 205. § (1) bekezdését, mert a szerződés színlelt voltának vizsgálata során abból kell kiindulni, hogy az rPtk. 205. § (1) bekezdése szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A felek akaratának joghatást kiváltó kifejezése pedig a jognyilatkozat. Érvényes szerződés esetén a felek egybehangzó akarata megegyezik az egybehangzó jognyilatkozatukkal. Színlelt azonban a szerződés, ha a felek akarata és jognyilatkozata is egyező, de az egybehangzó akaratok eltérnek az egybehangzó jognyilatkozatoktól.

A felperes pedig maga adta elő, hogy a vele szembeni büntetőeljárás „eredményeképpen” esetleg bekövetkező kártérítési kötelezettségtől tartva hozta meg az édesanyjával azt a döntés, hogy „ideiglenesen átírják az ingatlant a felperes édesanyja nevére azzal, hogy azt egy későbbi időpontban visszaállítják a nevére”.

Azt is előadta, hogy „az ingatlan ideiglenes átíratásával próbálta biztosítani azt, hogy az ingatlan adott esetben megterhelésre vagy rosszabb esetben elárverezésre kerüljön”. Ezzel pedig a felperes éppen azt állította, hogy az ő akarata az ingatlan őt megillető tulajdonjogának átruházására, édesanyjáé pedig annak megszerzésére irányult. Ezt, az ingatlan tulajdonjogának ingyenes átruházására, illetve megszerzésére irányuló egyező akaratukat fejezték ki a 2014. január 30-án kelt okiratba foglalt jognyilatkozatukkal. Vagyis a felperes és édesanyja egybehangzó akarata megegyezett az egybehangzó írásba foglalt jognyilatkozatával, következésképp a szerződés megkötésekor az rPtk. 207. § (6) bekezdése szerinti akarathiba nem állt fenn, ezért a szerződés semmissége sem állapítható meg. Az, hogy a tulajdonjog átruházásának célja egy feltételezett követelés kielégítési alapjának elvonása volt, a szerződéses akaratok és az ennek megfelelő jognyilatkozatok egyezőségét nem érinti [rPtk. 207. § (5) bekezdés].

Az az állítás, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházása „ideiglenes” jelleggel történt irreleváns, egyébként pedig éppen azt támasztja alá, hogy a felperesnek a szerződéskötés időpontjában valós szándéka volt a tulajdonjog átruházása.

A felperes tényállításai miatt a tanúbizonyítás szükségtelen volt, azonban a tanúvallomásokból sem vonható le a felperesi állítástól eltérő következtetés. Az ügyvéd tanú vallomása is azt igazolta, hogy a felperes az ingatlan tulajdonjogát át akarta ruházni az édesanyjára. A többi tanú vallomása is ezt a szándékot támasztotta alá. Annak, hogy ez a szándéka meghatározott időre – a vele szembeni követelés elévülési idejének végéig – szólt, a fentiek szerinti nincs jelentősége.

Az I. rendű alperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése iránti fellebbezési kérelmét eshetőlegesen terjesztette elő. Elsődleges fellebbezési kérelme azonban eredményre vezetett, ezért a másodlagos fellebbezési kérelmet a másodfokú bíróságnak nem kellett vizsgálnia.

Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése szerint megváltoztatta, és a kerestet elutasította.