• Tartalom

10/2026. (I. 30.) Korm. rendelet

10/2026. (I. 30.) Korm. rendelet

az éttermek versenyképességének javítását szolgáló intézkedésekről

2026.02.01.

[1] Az évek óta zajló orosz–ukrán konfliktus negatív hatást gyakorol a hazai gazdaságra, ennek ellensúlyozásaként szükséges a vendéglátás versenyképességének növelése.

[2] A turizmus a nemzetgazdaság stratégiai ágazata, amely jelentős mértékben járul hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, így a gazdasági növekedés beindításában is kiemelt szerepe van. A turisztikai ágazaton belül is fontos szerepet játszik a vendéglátás, amely mind a hazai fogyasztás, mind a külföldi vendégek szempontjából létfontosságú ágazat.

[3] A rendelet célja a vendéglátást segítő intézkedések bevezetése. Az intézkedések eredményeként mentesül a közterhek megfizetése alól az étteremben nyújtott vendéglátás (étel, ital) formájában adott reprezentációs juttatás alapján meghatározott jövedelemnek (juttatás értékének) az adóévben elszámolt éves összes bevétel 1 százalékát, de legfeljebb 100 millió forintot meg nem haladó része, továbbá 2 százalékra mérséklődik az éttermi vendéglátással kapcsolatos szolgáltatások után fizetendő turizmusfejlesztési hozzájárulás mértéke.

[4] A pálinka az egyik legfontosabb hungarikum, mely nemzeti értékének hosszú távú megőrzése érdekében indokolt a bor juttatásához kapcsolódó adószabályokhoz hasonló intézkedés bevezetése. Az intézkedés eredményeként mentesül a közterhek megfizetési kötelezettsége alól a juttató által reprezentációs és nem reprezentációs célú vendéglátás keretében, továbbá üzleti ajándékként vagy csekély értékű ajándékként történő juttatás céljából beszerzett, adóraktárban előállított és onnan közvetlenül vásárolt, pálinkazárjeggyel ellátott alkoholtermék juttatása.

[5] A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 80. és 81. §-ára, valamint az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetre tekintettel a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) és a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szocho tv.) egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó szabályait, és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvény 261. §-át az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

2. § (1) Az Szja tv. és a Szocho tv. egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó szabályaitól eltérően mentes az adó alól az étteremben nyújtott vendéglátás (étel, ital) formájában adott reprezentációs juttatás alapján meghatározott jövedelemnek (juttatás értékének) az adóévben elszámolt éves összes bevétel 1 százalékát, de legfeljebb 100 millió forintot meg nem haladó része. A tevékenységét év közben kezdő vagy megszüntető juttató az értékhatárt a tevékenység folytatásának napjaival arányosan veheti figyelembe.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában

a) étterem: az a vendéglátó üzlet, amelyet a helyi kereskedelmi hatóság a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 4. számú melléklet 1. pontja szerinti üzlettípusként vett nyilvántartásba;

b) adóév: a számvitelről szóló törvény szerinti gazdálkodónál az üzleti év, egyébként az adózás rendjéről szóló törvény szerinti adóév;

c) elszámolt éves összes bevétel: a kifizető által az adóévre vonatkozó beszámolóban – ide nem értve az összevont (konszolidált) beszámolót – kimutatott (ennek hiányában az adóév utolsó napjára vonatkozó könyvviteli zárlat alapján megállapított) összes bevétel, egyéni vállalkozónál az adóévi vállalkozói bevétel.

(3) Amennyiben az adóév folyamán az (1) bekezdés szerinti jövedelem meghaladja a 100 millió forintot, a meghaladó rész után a juttatónak a juttatás hónapját magában foglaló negyedév kötelezettségeként adóelőleget kell megállapítania, és azt a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adó és járulékok bevallására, megfizetésére az adózás rendjéről szóló törvényben előírt módon és határidőre kell bevallania, valamint megfizetnie. A tevékenységét év közben kezdő juttató adóelőleget nem fizet.

(4) Az (1) bekezdés szerinti jövedelemnek az értékhatárt meghaladó része után keletkező adókötelezettséget a juttatónak az adóévre elszámolt éves összes bevétel megállapítására előírt időpontot követően kell megállapítania, és az elszámolt éves összes bevétel megállapításának hónapját követő negyedév 12. napjáig – az adóév során a (3) bekezdés szerint megfizetett adóelőleg figyelembevételével – kell a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adó és járulékok bevallására, megfizetésére az adózás rendjéről szóló törvényben előírt módon és határidőre bevallania és megfizetnie.

(5) Az (1)–(4) bekezdésben foglaltakat először a 2025. december 31-ét követően kezdődő adóévben a 2025. december 31. napját követően megvalósuló éttermi vendéglátás alapján meghatározott jövedelem esetében lehet alkalmazni.

3. § Az Szja tv. és a Szocho tv. egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó szabályaitól eltérően mentes az adó alól a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. évi törvény 3. § (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott adóraktárban előállított és onnan közvetlenül vásárolt, pálinkazárjeggyel ellátott alkoholtermék reprezentációs és nem reprezentációs célú vendéglátás keretében, továbbá üzleti ajándékként vagy csekély értékű ajándékként történő juttatása, azzal, hogy a juttató az ilyen célból beszerzett termékekről olyan nyilvántartást vezet, melyből megállapítható a beszerzés forrása és a termék felhasználásának módja is.

4. § (1) Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvény 261. § (4) bekezdésétől eltérően a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 4. számú mellékletének 1. pontja szerinti étterem vendéglátással kapcsolatos szolgáltatásai után a turizmusfejlesztési hozzájárulás mértéke 2 százalék.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat az e rendelet hatálybalépésének napját magában foglaló adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallások tekintetében kell először alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti kedvezmény csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet szabályaival összhangban nyújtható.

5. § Ez a rendelet 2026. február 1-jén lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére