36/2026. (III. 16.) KE határozat
36/2026. (III. 16.) KE határozat
a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje állami kitüntetés adományozásáról
2026.03.16.
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 17. §-a és 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –
dr. Cseri Miklós Martin György-díjas néprajzkutató, Móra Ferenc-díjas muzeológus, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Alkalmazott Muzeológiai Tanulmányok Kihelyezett Tanszékének alapító tanszékvezetője, volt helyettes államtitkár, címzetes egyetemi tanár részére
a múzeum széles körű hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerének kiépítése, a szellemi kulturális örökség ápolása, illetve a szabadtéri muzeológia és a felsőoktatás terén is sikeres és elhivatott vezetői munkája elismeréseként,
Demján Sándorné, a Demján Sándor Alapítvány kuratóriumi tagja, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Női Vállalkozói Szekciójának tiszteletbeli elnöke részére
a magyar turizmusért végzett több évtizedes munkája, valamint a vállalkozói szféra fejlesztésére, illetve a kulturális és társadalmi felelősségvállalásra egyaránt nagy hangsúlyt fektető Demján Sándor Program elindításában vállalt szerepe elismeréseként,
dr. Hajnal Péter, a Kúria nyugalmazott kollégiumvezető-helyettese részére
négy évtizeden át kivételes hivatástudattal végzett, felelősségteljes, támogató és szakmailag iránymutató bírói, valamint példaértékű vezetői munkája elismeréseként,
Harrach Péter teológus, kánonjogász, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés korábbi alelnöke, volt szociális és családügyi miniszter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke részére
a nemzeti és keresztény értékek melletti következetes kiállása, az elesettek, a rászorulók és a családok megsegítése érdekében végzett több mint három évtizedes közéleti és politikai tevékenysége elismeréseként,
Hegedüs Csilla, Románia korábbi miniszterelnök-helyettese, volt miniszter és államtitkár, a Transylvania Trust Alapítvány elnöke, az Épített Örökség Helyreállító Szakképző Központ vezetője részére
az építészeti közélet és a szakképzés, valamint a kulturális és regionális fejlesztés területén folytatott példaértékű munkája, különösen a bonchidai Bánffy-kastély megújulását szolgáló, az épített örökség megőrzését és a hagyományos mesterségek oktatását egyedülálló formában ötvöző, Europa Nostra nagydíjas program megvalósulása érdekében végzett értékteremtő tevékenysége elismeréseként,
dr. Hong Kyudok, a Koreai Köztársaság korábbi magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, volt védelmi miniszterhelyettes részére
Magyarország és a Koreai Köztársaság kétoldalú kapcsolatainak fejlesztése és kibontakoztatása terén szerzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként,
dr. Levendovszky János villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatási és innovációs rektorhelyettese, Informatikai Tudományok Doktori Iskolájának vezetője és Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumának kutatója, egyetemi tanár részére
a villamosmérnöki és informatikai tudományterületeken végzett kimagasló kutatói, oktatói és vezetői munkája, a mesterséges intelligencia és az infokommunikációs technológiák fejlesztésében, illetve a magyar felsőoktatás nemzetközi hírnevének erősítésében játszott meghatározó szerepe elismeréseként,
Marton Zsolt teológus, a Váci Egyházmegye püspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke részére
több évtizedes lelkipásztori szolgálata, az élet védelme melletti következetes kiállása és a családok megerősítését támogató munkája elismeréseként,
Pósfai Mihály Széchenyi- és Szent-Györgyi Albert-díjas geológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának egyetemi tanára, kutatócsoport-vezetője, az Academia Europaea rendes tagja részére
a magyar tudományos élet jó hírnevét erősítő és példaadó elkötelezettséggel végzett, a hazai és a nemzetközi tudományos közösség számára is irányadó, különösen a környezettudományok, valamint a geokémia területén kimagasló munkája elismeréseként,
Rózsa István zeneipari producer, a „Rózsa Records” Művészeti és Kulturális Kft. ügyvezetője részére
a hazai könnyűzenei élet területén folytatott kitartó és sokoldalú munkája, különösen a rekordsikerű Hogyan tudnék élni nélküled? című film elkészítésében vállalt nélkülözhetetlen szerepe elismeréseként,
Sato Kuni, Japán korábbi magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete részére
a magyar–japán kapcsolatok fejlődése érdekében végzett sokoldalú munkája, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 150. évfordulója emlékévének megszervezésében és lebonyolításában vállalt aktív és támogató tevékenysége elismeréseként,
dr. Simon Ernő címzetes legfőbb ügyészségi ügyész, a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség főügyésze részére
négy évtizeden át kivételes hivatástudattal végzett, magas színvonalú ügyészi és példamutató vezetői munkája elismeréseként,
dr. Somogyi Győző, a nemzet művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére
a magyar katonai hagyományőrzés, a katonahősök emlékének ápolását szolgáló művészi munkája, valamint a határon túli magyar közösségekkel folytatott kapcsolatok megerősítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként,
Tahir Tofig Taghizadeh, az Azerbajdzsáni Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete részére
a Magyarország és Azerbajdzsán közötti kétoldalú kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként
a MAGYAR ÉRDEMREND
parancsnoki keresztje
polgári tagozat
parancsnoki keresztje
polgári tagozat
kitüntetést adományozom.
SP ügyszám: SP/831-3/2026
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
