• Tartalom

46/2009. (XII. 30.) PM rendelet

46/2009. (XII. 30.) PM rendelet

a kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjéről1

2011.07.01.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. §-a (4) bekezdésének a)–b), d), g) és o)–p) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) a Magyar Államkincstárra (a továbbiakban: Kincstár),

b) a kincstári ügyfelekre,

c) a kincstári kártyák kibocsátására pályázat útján kiválasztott hitelintézetre (a továbbiakban: a kincstári kártyákat kibocsátó pénzforgalmi szolgáltató),

d) az 50–56. §-ok tekintetében mindazokra, akik feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatból részesülnek,

e) a 12. §, az 58–59. §-ok és a 66–68. §-ok tekintetében a helyi önkormányzatokra, a jogi személyiségű társulásokra, a többcélú kistérségi társulásokra, a helyi és az országos kisebbségi önkormányzatokra és az irányításuk alá tartozó költségvetési szervekre,

f) a 61. § vonatkozásában a vagyonkezelő szervezetekre.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

a)2 a Kincstár területi szerve (a továbbiakban: Igazgatóság): a Kincstár Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott feladatainak ellátására megyénként és Budapesten szervezett egységek; a kincstári ügyfél vonatkozásában – a 23. § (10) bekezdésében meghatározottak kivételével – Igazgatóság alatt az ügyfél számláját vezető Igazgatóságot kell érteni,

b) beváltóhely: a Magyar Posta Zrt. postahelyei,

c) elfogadóhely: mindazon hely – hitelintézet, beváltóhely, kereskedői és szolgáltatói elfogadóhely, bankjegykiadó automata (ATM) –, ahol a kincstári kártya pénzügyi funkciója alapján rendeltetésszerűen használható,

d) kincstári kártya: a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézet és a Kincstár logójával ellátott, a kártyafedezeti számla tulajdonosának és a kártyabirtokos nevének feltüntetésével megszemélyesített betéti kártya, amelyhez egy négyjegyű titkos kód (PIN-kód) tartozik és amellyel birtokosa fizetési, készpénz-felvételi és készpénz-befizetési műveleteket kezdeményezhet,

e) kártyabirtokos: az a természetes személy, akit a kártyafedezeti számlatulajdonos a kincstári kártya használatára feljogosított,

f) kincstári pénzforgalmi számlatulajdonos: az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 18/C. §-ának (6), (16)–(18) bekezdésében meghatározottak, a kincstári körbe tartozók a letéti kezelés tekintetében, továbbá az Országgyűlés vagy a Kormány egyedi döntése alapján létrehozott, kincstári számlavezetésre kötelezett jogi személyek,

g) kincstári ügyfél: a kincstári körbe tartozó költségvetési szerv, előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, vagy pénzforgalmi számlatulajdonosnak minősülő más szervezet, amely számára jogszabály alapján a Kincstár számlát vezet,

h) központosított bevétel: az az előirányzat, amelynek teljesült összegét a beszedésért felelős költségvetési szerv köteles nemzetgazdasági számlára utalni,

i) zárt előirányzatok: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott, nem túlléphető előirányzatok.

(2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Áht., az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.), valamint a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelet (a továbbiakban: MNB rendelet) szabályai az irányadók.

(3)3 E rendelet alkalmazásában rendvédelmi szerv a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 1. § (5) bekezdésében meghatározott szerv, valamint – a hivatásos állomány tekintetében – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

II. A KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉS SZABÁLYAI, A SZOLGÁLTATÁSOK DÍJAI

A kincstári számlák

3. § (1)4 A Kincstár a kincstári körbe tartozó kincstári ügyfelek részére a 4–6. §-okban, a 8–10. §-okban, az Ámr. 172. §-ában, 179. §-ában és 199. §-ában megjelölt számlákat vezeti.

(2) A Kincstár a kincstári körbe nem tartozó kincstári ügyfelek részére

a) a pénzforgalmi számlát,

b) fedezetigazolásnak megfelelő összegű pénzügyi biztosítékok elkülönített kezelésére fedezetbiztosítási számlát,

c) a kincstári kártyával történő kifizetések pénzügyi fedezetének elkülönített kezelésére kincstári kártyafedezeti számlát,

d) a devizaeszközeik kezelésére devizaszámlát,

e) az átmenetileg szabad pénzeszközeikből állampapírok vásárlásának lebonyolítására értékpapírszámlát, illetve értékpapír letéti számlát,

f) az Áht. 18/C. §-a (17) bekezdésében említett társaságok előtársasága részére törzstőke elkülönítési számlát,

g) külön jogszabályban meghatározott pénzügyi fedezet és pénzügyi biztosíték elkülönített kezelésére fedezetkezelői számlát

vezethet.

(3) A Kincstár a kincstári pénzforgalmi számlatulajdonosok részére a 26–30. §-ban meghatározott előírások szerint biztosítja a kincstári kártya igénybevételét.

(4) A kincstári pénzforgalmi számlatulajdonos a kincstári kártya használatához szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról a Kincstárban vezetett pénzforgalmi számlája terhére benyújtott átutalási megbízással köteles gondoskodni. A számlatulajdonos a kártyafedezeti számlára elkülönített fedezetet a kincstári kártyákat kibocsátó pénzforgalmi szolgáltató útján vezettetheti vissza pénzforgalmi számlája javára. Pénzforgalmi számlatulajdonos számára a Kincstár elnökének engedélyével indokolt esetben több azonos típusú kártyafedezeti számla is vezethető.

(5) A Kincstár jogosult a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 80–81. §-a szerint átutalási végzés alapján zárolt számlát nyitni és arra az adós ügyfél számlájáról elkülöníteni a végzésben feltüntetett követelés összegét. A számla felett a kincstári ügyfelek nem rendelkezhetnek. A számla megszüntetéséről a végzésben feltüntetett követelés átutalását követően a Kincstár intézkedik.

A központi költségvetési szervek irányító szervének számlái

4. § (1) A Kincstár a központi költségvetési szervek – a társadalombiztosítási költségvetési szervek kivételével – irányító szerve részére

a) fejezeti előirányzat-felhasználási keret elosztási számlát,

b) fejezeti maradványelszámolási számlát,

c) fejezeti befizetési számlát,

d) fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlát,

e) fejezeti célelszámolási forintszámlát,

f) fejezeti fedezetbiztosítási számlát,

g) fejezeti központi beruházások előirányzat-felhasználási keretszámlát,

h) fejezeti feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámlát,

i) fejezeti devizaszámlát,

j) fejezeti letéti számlát,

k) európai uniós forrásokból finanszírozott programok lebonyolítására szolgáló fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlát,

l) európai uniós forrásokból finanszírozott programok lebonyolítására szolgáló pénzforgalmi lebonyolítási számlát,

m) egyéb nemzetközi támogatási programok közösségi forrás pénzforgalmi forintszámlát,

n) az Európai Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozott pénzügyi eszközök lebonyolítására szolgáló pénzforgalmi folyószámlát,

o) EGT Norvég Alap célelszámolási forintszámlát,

p) fedezetkezelői számlát,

q)5 az Ámr. 109. § (6) bekezdése szerinti, a fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlához kapcsolódó alszámlákat

vezethet.

(2)6 Az (1) bekezdés a)–k) pontjában megjelölt fejezeti számlák megnyitásának és megszüntetésének engedélyezésére a Nemzetgazdasági Minisztérium jogosult.

(3) Az (1) bekezdés a)–c) pontjában megjelölt számlák a fejezeti költségvetési irányítás számlái, operatív gazdálkodás e számlákról nem folytatható.

(4) A Kincstár a központi költségvetési szervek részére az Ámr.-ben meghatározott módon megállapított előirányzat-felhasználási kereteket az (1) bekezdés a) pontja szerinti számlán keresztül vezeti át a költségvetési szerv előirányzat-felhasználási keretszámlájára.

(5)7 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti fejezeti maradványelszámolási számlán kell kezelni a fejezetet és költségvetési szerveit meg nem illető maradványokat, valamint az előirányzat-maradvány átadás-átvételeket. A számlán jóváírt bevételek központi költségvetés javára történő átvezetéséről a fejezetet irányító szerv az előirányzat-maradvány jóváhagyását követően köteles intézkedni. A számlának év végén nem lehet egyenlege.

(6) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti fejezeti befizetési számlára kell a költségvetési szervnek teljesítenie a külön jogszabályokban meghatározott bevételeket terhelő kötelezettségeit. A számla egyenlege év végén átvezetésre kerül a központi költségvetés javára.

(7) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámla a feladatfinanszírozási körbe nem tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok fejezeten belüli és kívüli felhasználására szolgál.

(8) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti fejezeti célelszámolási forintszámla a pénzben beérkezett segélyek, adományok és hozzájárulások elkülönített kezelésére szolgál. Célelszámolási forintszámla csak abban az esetben nyitható, ha az adományozó a külön számlán történő kezelést kikötötte. Egy fejezet részére több célelszámolási forintszámla is vezethető.

(9) Az (1) bekezdés f) pontja szerinti fejezeti fedezetbiztosítási számla a kötelezettet terhelő, a fedezetigazolásnak megfelelő összegű pénzügyi biztosítékok elkülönített kezelésére szolgál. A fejezet részére több fedezetbiztosítási számla is vezethető. A számlára fedezet az előirányzat-felhasználási keretszámla és a célelszámolási számla terhére különíthető el. A számláról közvetlen kifizetés a külön jogszabályban meghatározott előírásoknak megfelelően teljesíthető.

(10) Az (1) bekezdés g)–h) pontja szerinti fejezeti számlák a feladatfinanszírozási körbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggő pénzforgalom lebonyolítására szolgálnak.

(11) Az (1) bekezdés i) pontja szerinti fejezeti devizaszámla külföldi pénzeszközök nyilvántartására és azok felhasználásának lebonyolítására szolgál.

(12) Az (1) bekezdés j) pontja szerinti letéti számla az Ámr. 179. §-ában foglaltak szerinti letéti pénzeszközök kezelésére szolgál.

(13) Az európai uniós forrásokból finanszírozott programok lebonyolítására programonként, illetve ágazatonként az (1) bekezdés k) pontja szerinti fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlából egy-egy nyitható. A számlákra vonatkozó egyéb előírásokat külön kormányrendeletek szabályozzák.

(14) Az európai uniós forrásokból finanszírozott programok lebonyolítására az (1) bekezdés l) pontja szerinti pénzforgalmi lebonyolítási számlából programonként, intézkedéscsoportonként, intézkedésenként, projektenként egy-egy nyitható. A számlákra vonatkozó egyéb előírásokat külön kormányrendelet szabályozza.

(15) Az (1) bekezdés m) pontjában megjelölt számla közösségi forrásból átutalt, még fel nem használt pénzeszközök állományának kimutatására, illetve az ehhez kapcsolódó pénzforgalom lebonyolítására szolgál.

(16) Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozott pénzügyi eszközök lebonyolítására operatív programonként, pénzügyi eszközönként, valamint az ezekhez kapcsolódó kezességvállalás kezelésére egy-egy (1) bekezdés n) pontja szerinti pénzforgalmi számla nyitható. A számlákra vonatkozó egyéb előírásokról külön jogszabályok rendelkeznek.

(17)8 Az (1) bekezdés o) pontja szerinti EGT Norvég Alap célelszámolási forintszámla a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyével nyitható a Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az EGT Finanszírozási Mechanizmus keretében nyújtott támogatások felhasználásának elkülönített kezelésére.

(18) A fedezetkezelői számla a szerződéses kapcsolatban álló felek (építtető, fővállalkozó kivitelező) között létrejött szerződésben vállalt kötelezettségek pénzügyi fedezetének és pénzügyi biztosítékainak elkülönített kezelésére szolgál. A számláról közvetlen kifizetés a külön jogszabályban meghatározott előírásoknak megfelelően teljesíthető. Az irányító szerv részére több fedezetkezelői számla is vezethető.

(19)9 Az (1) bekezdés q) pontja szerinti számla az Ámr. 109. § (6) bekezdése szerint kijelölt szakigazgatási szerv rendelkezési jogába tartozó előirányzat-hányad felhasználására szolgál.

A költségvetési szervek számlái

5. § (1) A Kincstár a kincstári körbe tartozó költségvetési szervek részére – a társadalombiztosítási költségvetési szervek kivételével –,

a) előirányzat-felhasználási keretszámlát,

b) köztartozás zárolt fedezeti számlát,

c) fedezetbiztosítási számlát,

d) célelszámolási forintszámlát,

e) központi beruházások előirányzat-felhasználási keretszámlát,

f) feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámlát,

g) kincstári kártyafedezeti számlát,

h) devizaszámlát,

i) a költségvetésen kívüli pénzeszközök kezelésére letéti számlát,

j) európai uniós forrásokból finanszírozott programok lebonyolítására szolgáló pénzforgalmi lebonyolítási számlát,

k) európai uniós programok célelszámolási forintszámlát,

l) NATO Biztonsági Beruházási program lebonyolítási számlát,

m)10

n) Európai Mezőgazdasági Garancia Alap, illetve Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pénzforgalmi megelőlegezési számlát,

o) cukorilleték pénzforgalmi megelőlegezési számlát,

p) a felsőoktatási intézmények részére saját bevételek célelszámolási számlát,

q) MVH nemzeti agrárkár-enyhítési lebonyolítási számlát,

r) ORFK objektív felelősségen alapuló közigazgatási bírság bevétel célelszámolási számlát,

s) PSZÁF felügyeleti bírság célelszámolási számlát,

t) EGT Norvég Alap célelszámolási forintszámlát,

u) MTA kutatóhálózat saját bevételek célelszámolási számlát,

v) központosított bevételek beszedése célelszámolási számlát,

w) európai uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatási programok közösségi forrás számlát,

x) fedezetkezelői számlát

vezethet.

(2) A Kincstár az önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv

a)11

b)12 országos területi hálózattal rendelkező, vagy feladatellátásában elkülönült, a költségvetési szerv belső szabályzatában foglaltak alapján kötelezettségvállalási joggal felruházott szervezeti egysége részére a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyével, valamint

c) az Országgyűlés Hivatalában működő képviselőcsoportok részére, az 1990. évi LVI. törvény 5. §-ában megállapított működési keret tekintetében

előirányzat-felhasználási keretszámlát és kincstári kártyafedezeti számlát vezethet.

(3)13 Az (1) bekezdés a), c)–x) pontjában és a (2) bekezdésben megjelölt számlák megnyitásának, törzsadatai módosításának, illetve megszüntetésének Kincstárnál történő kezdeményezése az irányító szerv feladata. Az (1) bekezdés b) pontjában megjelölt számla megnyitásáról a Kincstár hivatalból intézkedik. Az (1) bekezdés i) pontjában foglalt számla megnyitását és vezetését a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyezi.

(4) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti előirányzat-felhasználási keretszámla a központi költségvetési szerv gazdálkodásának lebonyolítására szolgál. A számla megnyitásáról, illetve megszüntetéséről a költségvetési szerv létrehozásának, illetve megszüntetésének időpontja szerinti határnappal kell intézkedni.

(5) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti köztartozás zárolt fedezeti számla az Áht. 102. § (4) bekezdésében meghatározott zárolt összegek kezelésére szolgál. A számla felett a központi költségvetési szerv közvetlenül nem rendelkezhet.

(6) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti fedezetbiztosítási számla a 4. § (9) bekezdésében foglalt pénzeszközök kezelésére szolgál. A költségvetési szerv részére több fedezetbiztosítási számla is vezethető.

(7)14 Az (1) bekezdés d) pontja szerinti célelszámolási forintszámla a 4. § (8) bekezdésben foglalt pénzeszközök elkülönített számlán történő kezelésére szolgál. A költségvetési szerv számára több célelszámolási forintszámla is vezethető.

(8) Az (1) bekezdés e)–f), h) és j) pontjában megjelölt számlák a 4. § (10)–(11) és (14) bekezdésében foglalt pénzeszközök kezelésére szolgálnak az ott meghatározott szabályok szerint.

(9)15 Az (1) bekezdés g) pontja szerinti kincstári kártyafedezeti számla a kincstári kártyával történő kifizetések pénzügyi fedezetének elkülönített kezelésére szolgáló, kártyatípusonként nyitható számla. A pénzügyi fedezet biztosításáról a kártyafedezeti számlatulajdonos a Kincstárban vezetett előirányzat-felhasználási keretszámlája vagy letéti számlája terhére benyújtott átutalási megbízással köteles gondoskodni. A kártyafedezeti számlára elkülönített fedezetet a kincstári kártyákat kibocsátó pénzforgalmi szolgáltató útján lehet visszavezetni a kártyafedezeti számlához kapcsolódó megfelelő kincstári számla javára. A kártyafedezeti számlatulajdonos a visszavezetést a Kincstártól kéri írásban. A költségvetési szerv számára a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyével indokolt esetben több azonos típusú kártyafedezeti számla is vezethető.

(10) Az (1) bekezdés i) pontja szerinti letéti számla a 4. § (12) bekezdésében foglalt pénzeszközök kezelésére szolgál. A költségvetési szerv számára több letéti számla is nyitható. Letéti számlához VIP kártyafedezeti számla nem kapcsolódhat.

(11)16 Az (1) bekezdés k) pontja szerinti európai uniós programok célelszámolási forintszámla az Európai Uniótól (a továbbiakban: EU) kapott támogatások felhasználásának elkülönített kezelésére szolgál. A költségvetési szerv számára több célelszámolási forintszámla is vezethető.

(12) Az (1) bekezdés l) pontja szerinti NATO Biztonsági Beruházási program lebonyolítási számla e program magyarországi megvalósítása pénzforgalmának lebonyolítására szolgál.

(13)17

(14) Az (1) bekezdés n) pontja szerinti Európai Mezőgazdasági Garancia Alap pénzforgalmi megelőlegezési számla az EU Európai Mezőgazdasági Garancia Alapjához kapcsolódó költségvetésen kívül kezelt támogatások, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pénzforgalmi megelőlegezési számla az EU Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapjához kapcsolódó támogatások – ide nem értve az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programot – megelőlegezésére, az akkreditált intézmény részére nyitható. A számla egyenlege év végén – a zárást megelőző utolsó tranzakcióként – automatikusan visszavezetésre kerül a Kincstár Európai Mezőgazdasági Garancia Alap, illetve Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap megelőlegezési számla javára.

(15) Az (1) bekezdés o) pontja szerinti cukorilleték pénzforgalmi megelőlegezési számla az EU részére történő cukorilleték fizetési kötelezettség megelőlegezésére nyitható.

(16) Az (1) bekezdés p) pontja szerinti felsőoktatási intézmények saját bevételek célelszámolási számla a felsőoktatási intézmények saját bevételéből származó pénzforgalmának kezelésére nyitható.

(17) Az (1) bekezdés q) pontja szerinti MVH nemzeti agrárkár-enyhítési lebonyolítási számla a kárenyhítő juttatással kapcsolatos feladatokat ellátó szervezet részére nyitható. A számlára vonatkozó egyéb előírásokat külön jogszabály szabályozza.

(18) Az (1) bekezdés r) pontja szerinti ORFK objektív felelősségen alapuló közigazgatási bírság bevétel számla az Országos Rendőr-főkapitánysághoz befolyt objektív felelősségen alapuló közigazgatási bírság bevétel elszámolására szolgál.

(19) Az (1) bekezdés s) pontja szerinti PSZÁF felügyeleti bírság célelszámolási számla a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez befolyt felügyeleti bírságok elkülönített kezelésére szolgál. A számláról teljesíthető kifizetések jogcímeiről külön jogszabály rendelkezik.

(20)18 Az (1) bekezdés t) pontja szerinti EGT Norvég Alap célelszámolási forintszámla a Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az EGT Finanszírozási Mechanizmus keretében nyújtott támogatások felhasználásának elkülönített kezelésére szolgál. A költségvetési szerv számára több célelszámolási forintszámla is vezethető.

(21) Az (1) bekezdés u) pontja szerinti MTA kutatóhálózat saját bevételek célelszámolási számla az MTA kutatóhálózatába tartozó szervezetek saját bevételéből származó pénzforgalmának kezelésére nyitható.

(22) Az (1) bekezdés v) pontja szerinti központosított bevételek beszedése célelszámolási számla a költségvetési törvényben nevesített, költségvetési szerv által beszedett központosított bevételek kezelésére nyitható. A költségvetési szerv számára több célelszámolási forintszámla is vezethető.

(23) Az (1) bekezdés w) pontja szerinti európai uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatási programok közösségi forrás számla az EU által az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, illetve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatások céljára átutalt közösségi források fogadására szolgál. A költségvetési szerv számára több közösségi forrás számla is vezethető.

(24) Az (1) bekezdés x) pontja szerinti fedezetkezelői számla a szerződéses kapcsolatban álló felek (építtető, fővállalkozó kivitelező) között létrejött szerződésben vállalt kötelezettségek pénzügyi fedezetének és pénzügyi biztosítékainak elkülönített kezelésére szolgál. A számláról közvetlen kifizetés a külön jogszabályban meghatározott előírásoknak megfelelően teljesíthető. A költségvetési szerv részére több fedezetkezelői számla is vezethető.

6. § (1)19 A kincstári ügyfél a dolgozói lakásépítésének, lakásvásárlásának munkáltatói támogatásával kapcsolatos pénzforgalom lebonyolítására hitelintézetnél vagy a Kincstárnál Lakásépítés és -vásárlás munkáltatói támogatása elnevezésű számlát vezethet. A számla vezetéséhez külön engedély nem szükséges. A Kincstárnál vezetett számla megnyitására és megszüntetésére irányuló kérelmet a fejezetet irányító szerv nyújtja be a Kincstárhoz.

(2)20 A számla javára, illetve terhére kell elszámolni a kincstári ügyfél által a számla javára kezdeményezett átutalásokkal, a dolgozók számára folyósított támogatásokból, kölcsönökből a kincstári ügyfelet terhelő kezelési költségek elszámolásával, a dolgozók kölcsöntörlesztésével, kamat- és biztosítási díj fizetésével, a dolgozót terhelő kezelési költségek elszámolásával, esetleges késedelmi kamattal, továbbá a számla egyenlege után járó kamatbevétellel kapcsolatos műveleteket.

(3)21 A kincstári ügyfél a számlára a kölcsönfolyósítás időpontjához és nagyságához igazodóan – figyelembe véve a várható befizetéseket is – átutalást kezdeményezhet.

(4) A számla állományáról, illetve a kölcsönállományról és a munkáltatói lakásépítési támogatásokról a költségvetési szerv az éves beszámoló szöveges részében ad számot.

(5)22 A Kincstár által vezetett lakástámogatási számlára vonatkozó üzleti feltételeket a Kincstár hirdetményben teszi közzé.

7. § (1) A kincstári körbe tartozó költségvetési szerv az Áht. 18/C. § (10) bekezdése szerinti engedély birtokában devizabetét számlát belföldön működő hitelintézetnél, külföldön működő szervezeti egysége részére pedig annak székhelyén nyithat.

(2) A kincstári körbe tartozó költségvetési szervek a belföldi hitelintézetnél vezetett devizaszámlájukról történt felhasználásukról forintban a Kincstár által e célra rendszeresített bizonylaton kötelesek adatot szolgáltatni a Kincstár részére, a számla terhére történő kifizetést követő három munkanapon belül. Az adatszolgáltatásban a devizaszámláról teljesített kiadás összegével a megjelölt bevételi és kiadási jogcímek teljesítési adatait a Kincstár azonos összegben megemeli.

Az elkülönített állami pénzalapok számlái

8. §23 (1) Az elkülönített állami pénzalap kezelője az elkülönített állami pénzalap pénzügyi gazdálkodását a Kincstárban vezetett előirányzat-felhasználási keretszámlán bonyolítja. A Munkaerőpiaci Alap esetén

a) a Kincstár központi és területi előirányzat-felhasználási keretszámlát vezet,

b) az európai uniós források bevonásával, előfinanszírozás keretében megvalósuló programokkal kapcsolatos pénzügyi gazdálkodását is az a) pont szerinti előirányzat-felhasználási keretszámlákon bonyolítja,

c) a központi előirányzat-felhasználási keretszámla felett az alappal való rendelkezésre jogosult és felhasználásért felelős miniszter rendelkezik,

d) a területi számlák felett az alap felhasználásában részt vevő más szervek – törvényben meghatározott feladataik ellátása során ide értve a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveként működő munkaügyi központokat is – rendelkeznek.

(2) Az elkülönített állami pénzalap kezelője az európai uniós források bevonásával előlegfinanszírozás keretében megvalósuló programok pénzügyi gazdálkodását európai uniós forrásokból finanszírozott programok lebonyolítására szolgáló pénzforgalmi lebonyolítási számlán, vagy európai uniós programok célelszámolási forintszámlán bonyolítja. A Munkaerőpiaci Alap esetén a Kincstár központi és területi célelszámolási számlát vezet, amelyek felett az (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti szervek rendelkezhetnek.

(3) Az elkülönített állami pénzalap számlájának megnyitásáról, törzsadatainak módosításáról, megszüntetéséről az alappal való rendelkezésre jogosult és felhasználásért felelős miniszter az elkülönített állami pénzalap létesítésének, működési és lebonyolítási rendje változásának, megszüntetésének időpontja szerinti határnappal gondoskodik. A (2) bekezdés szerinti számlákra a 4. § (14) bekezdésében és az 5. § (11) bekezdésében foglalt szabályokat is alkalmazni kell.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak számlái

9. § (1) A Kincstár az Egészségbiztosítási Alap és Nyugdíjbiztosítási Alap részére

a) elszámolási számlát,

b) célelszámolási számlát,

c)24 központi és területi ellátási számlát,

d) technikai számlát,

e) megelőlegezési számlát,

f) kincstári kártyafedezeti számlát,

g) előirányzat-felhasználási keret elosztási számlát

vezethet.

(2)25 Az (1) bekezdés a) pontja szerinti elszámolási számlára kerülnek átutalásra az állami adóhatóságtól naponta átutalt bevételek, innen kerül visszautalásra a jogosulatlan bevétel az állami adóhatóság részére. Erre a számlára kell átvezetni év végén az (1) bekezdés b)–c) pontjában megjelölt számlák egyenlegét.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti célelszámolási számla a sajátos bevételek és kiadások teljesítésére szolgál.

(4)26 Az (1) bekezdés c) pontja szerinti ellátási számla a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai éves költségvetésében részletezett kiadások, egyéb bevételek, valamint nem a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai által finanszírozott ellátások teljesítésének kimutatására szolgál. A területi ellátási számlák felett a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveiként működő társadalombiztosítási igazgatási szervek törvényben meghatározott feladataik ellátása során rendelkezési joggal bírnak.

(5) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti technikai számla

a) az Egészségbiztosítási Alapnál az év végi számlazárások lebonyolítására, valamint a nem az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott társadalombiztosítási ellátások adott év december 31-ei kincstári pénzforgalom szerinti aktívumának kimutatására szolgál,

b) a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz visszaérkezett nyugellátások, a korengedményes nyugdíjak tárgyévet követő évekre befizetett forrásainak technikai kezelésére, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait érintő egyes ellátások, és azok fedezeteinek elszámolására szolgál. A korengedményes nyugdíjak számláján kell kimutatni a tárgyévet követő időszakra folyósítandó ellátások fedezetére szolgáló befizetéseket, melyek az Alap nyilvántartásában passzív pénzügyi elszámolásként szerepelnek.

(6) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti megelőlegezési számla a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak napi likviditását biztosító hitelek felvételére, törlesztésére szolgál.

(7) Az (1) bekezdés f) pontja szerinti kincstári kártyafedezeti számla az ellátási számlához kapcsolódó kiadások teljesítésére szolgáló számla, amelyhez kizárólag intézményi típusú kártya igényelhető.

(8) Az (1) bekezdés g) pontja szerinti előirányzat-felhasználási keret elosztási számla a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP), az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (a továbbiakban: ONYF) és igazgatási szerveik működési költségei fedezetének átvezetésére szolgál.

(9) A számlavezetéssel és adatszolgáltatással kell biztosítani a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kiadásainak és bevételeinek teljes körű információs rendszerét.

(10) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai számláinak megnyitásáról, törzsadatainak módosításáról, illetve megszüntetéséről az OEP és az ONYF gondoskodik.

A társadalombiztosítási költségvetési szervek számlái

10. § (1) A Kincstár a társadalombiztosítási költségvetési szervek, valamint az OEP és ONYF – mint irányító szerv – részére

a) előirányzat-felhasználási keretszámlát,

b) köztartozás zárolt fedezeti számlát,

c) kincstári kártyafedezeti számlát,

d) fedezetbiztosítási számlát,

e) devizaszámlát,

f) feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámlát,

g) fedezetkezelői számlát

vezethet.

(2) Az (1) bekezdés a)–g) pontjában megjelölt számlákra az 5. §-ban foglalt szabályokat kell alkalmazni.

(3) A társadalombiztosítási költségvetési szerv számlájának megnyitásáról, illetve megszüntetéséről – a költségvetési szerv létesítésének, működési rendje változásának, illetve megszüntetésének időpontja szerinti határnappal – az érintett társadalombiztosítási költségvetési szerv közvetlen felettes szerve gondoskodik.

(4) A társadalombiztosítási költségvetési szerv dolgozói lakásépítésének és vásárlásának támogatásával kapcsolatos pénzforgalom lebonyolítására hitelintézetnél vagy a Kincstárnál a 6. §-ban foglaltak szerint számlát vezethet.

A kincstári körbe tartozók számlavezetése

11. § (1) A kincstári körbe tartozó kincstári ügyfelek részére számla megnyitását, megszüntetését és a számla-törzsadatainak módosítását a 4–5. §-ban és a 8–10. §-ban megjelölt szervnek a Kincstártól kell kérnie.

(2)27 A kincstári ügyfélnek forintszámla esetén kérelmét az 1. számú melléklet szerinti, számlatulajdonosi besorolásának megfelelő nyomtatványon kell benyújtania. Devizaszámla nyitása, az adatok módosítása az 5/B. számú melléklet szerinti benyújtott kérelemmel történik. Fedezetkezelői devizaszámla nyitása esetén az ügyfélnek az 5/A. számú melléklet szerinti adatlapot kell kitöltenie. A Kincstár a devizaszámla tulajdonosokkal számlaszerződést köt.

(3) Bizalmas számlák csak jogszabályi felhatalmazás alapján, meghatározott célra, az arra jogosult szervezetek részére nyithatók. A bizalmas számlák kezelésének előírásait a Kincstár belső szabályzataiban kell rögzíteni.

(4)28 Letéti számla nyitása esetén – amennyiben az engedélyköteles – a kérelemhez csatolni kell a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyét.

(5)29 Célelszámolási forintszámla nyitási kérelemben a fejezetet irányító szervnek nyilatkoznia kell arról, hogy segélyek, adományok vagy hozzájárulások kezelésére történik a számlanyitás. Hozzájárulás kezelése esetén a kérelemhez csatolni kell a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyét.

(6) A számla megnyitásáról, megszüntetéséről, a számlatörzsadatokban bekövetkező változásokról a Kincstár írásban tájékoztatni köteles a számla megnyitására, megszüntetésére külön jogszabályban felhatalmazott szervet, a számlatulajdonost, a Magyar Nemzeti Bankot (a továbbiakban: MNB), valamint a pénzforgalmi számlatulajdonosok esetén a cégbíróságot.

(7)30 Számla nyitása, megszüntetése, az intézményi adatok változtatása a törzskönyvi, vagy cégbírósági bejegyzéshez, módosításhoz, törléshez szükséges valamennyi okirat benyújtását követően hajtható végre. A számla megszüntetése a számla terhére kiadott érvényes felhatalmazó levél rendelkezésre állása esetén nem lehetséges. Előirányzat-felhasználási keretszámla, illetve pénzforgalom bonyolítására szolgáló számla megszüntetése a kincstári ügyfél más jogcímen nyitott számláinak megszüntetése után történhet. Számlamegszüntetés előtt az értékpapír számlaállomány megszüntetéséről is gondoskodni kell.

A kincstári pénzforgalmi számlatulajdonosok számlavezetése

12. § (1) A kincstári pénzforgalmi számlatulajdonosok számlanyitására, megszüntetésére, a számla törzsadatainak módosítására a 11. § (2), (6)–(7) bekezdésében foglalt előírásokat kell alkalmazni.

(2)31 A kérelmet – a közalapítványok és a helyi önkormányzatok kivételével – a Kincstár honlapjáról letölthető 2. számú melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtani a Kincstárba. Közalapítványok számlanyitása, megszüntetése és törzsadatainak módosítása esetében az 1. számú melléklet szerinti nyomtatványt, helyi önkormányzati családtámogatási folyószámla esetén a 3. számú melléklet szerinti nyomtatványt, az önkormányzati alrendszerbe tartozók fedezetkezelői számlája esetén a 3/A. számú melléklet szerinti nyomtatványt kell benyújtani a Kincstárba.

(3) Azon nonprofit gazdasági társaságok, amelyekben központi költségvetési szerv többségi irányítást biztosító befolyással rendelkezik, kérelmüket a számlavezető Igazgatósághoz nyújthatják be.

(4) A Kincstár a kincstári pénzforgalmi számlatulajdonosokkal – kivéve a kincstári körbe tartozó szervekkel a letéti kezelés tekintetében – számlaszerződést köt, melyben a felek az Áht.-ban meghatározottakon túlmenő – de azzal összhangban lévő – feltételekben állapodhatnak meg.

(5) A Kincstár az általa vezetett devizaszámlákra vonatkozóan a számlatulajdonossal számlaszerződést köt.

A számla feletti rendelkezési jogosultság

13. § (1)32 A számlatulajdonos szervezet vezetőjének bejelentési és rendelkezési jogosultságának igazolása a vezető kinevezési, megbízási okiratával, nem törzskönyvi alanyok esetében társasági szerződéssel, a vezető aláírásának igazolása közjegyző által aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldánnyal, vagy cégbejegyzési (változás-bejegyzési) eljárás során ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintával történik. A Honvédelmi Minisztérium és a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok költségvetési szervei esetében a Kincstár elfogadja a fejezetet irányító szerv vezetőjének aláírását az aláírás-bejelentő okmányon, a számlatulajdonos szervezet vezetőjének bejelentési és rendelkezési jogosultságának igazolására. Minisztériumok esetében a fejezetet irányító szerv vezetője meghatalmazással átadhatja a számlák felett rendelkezési jogosultsággal bíró személyekre vonatkozó bejelentés jogát a minisztérium közigazgatási államtitkárának. A közigazgatási államtitkár a bejelentési jogát a miniszter által kiállított meghatalmazással, eredeti aláírási címpéldányával és kinevezési okiratával igazolja a Kincstár részére.

(2) A számlák feletti rendelkezési jogot két jogosult együttesen gyakorolja a fizetési megbízások aláírásával és a bejelentett bélyegzőlenyomatainak használatával. A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) hatálya alá tartozó pénzforgalmi számlatulajdonosok számla feletti rendelkezési jogosultságára a Gt.-ben, illetve a társasági szerződésben foglaltak az irányadók, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvényben foglalt, a cégjegyzésre irányadó szabályok szerint. A számlatulajdonos azonosítása érdekében a bejelentett bélyegzőlenyomatokon legalább a számlatulajdonos nevének vagy neve rövidítésének kell szerepelni.

(3) A rendelkezési jogosultság összegszerű, valamint a bejelentett személyek aláírási sorrendjének meghatározására és a bejelentett bélyegzőlenyomatok rendelkezésre jogosulthoz történő hozzárendelésére nincs lehetőség, arról a kincstári ügyfelek belső szabályzatai rendelkeznek. A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok esetében az előirányzat-módosítással nem járó felhasználás során a feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámla, valamint a beruházási előirányzat-felhasználási keretszámla feletti rendelkezés az 54. § (1) bekezdése szerinti okmányban meghatározottak szerint történik.

(4) A számla feletti rendelkezés jogát aláírás helyett elektronikus kódolás alkalmazásával gyakorlók esetében a fizetési megbízások elektronikus kettős aláírói azok az aláírási joggal rendelkezők lehetnek, akik a Kincstár által előírt formában bejelentésre kerültek.

(5) A kincstári kártyafedezeti számla felett a rendelkezés jogát a kincstári kártya használatára feljogosított kártyabirtokosok gyakorolják.

(6) A számla felett rendelkezésre jogosult a Kincstárnál bejelentett módon aláírva, írásban, 2 példányban köteles bejelenteni a 4. számú melléklet szerinti formában a készpénzfelvételre feljogosítottak nevét, azonosító adatait, amelynek elfogadását és érvénybelépését az Igazgatóság visszaigazolja.

(7)33 Amennyiben számla nyitásakor, a számlatulajdonos átalakítása miatti módosításakor a számla felett rendelkezni jogosult személyeket bejelenteni jogosultak azonosítását szolgáló megfelelő dokumentumok még nem állnak rendelkezésre, azonban a pénzforgalom lebonyolítása indokolt, a Kincstár elnöke valamennyi körülményt mérlegelve jogosult dönteni a bejelentés elfogadásáról. Az így befogadott aláírás-bejelentés a megfelelő dokumentumok benyújtásáig, de legfeljebb 30 naptári napig marad érvényben.

Fedezetigazolás és bankgarancia igénybevétele

14. § (1) A Kincstár fedezetigazolást a fedezetbiztosítási számlára elkülönített pénzügyi fedezetről ad ki. A kincstári ügyfélnek a fedezetigazolási igénybejelentését megelőzően intézkednie kell a fedezetbiztosítási számla megnyitásáról.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a feladatfinanszírozás esetén szükséges fedezetigazolások kiadása során. A Kincstár ebben az esetben az 51. § szerinti okmány, valamint a feladatfinanszírozást kiszolgáló informatikai rendszer adatbázisa alapján ad ki fedezetigazolást.

(3) A kincstári számlatulajdonos bankgarancia kedvezményezettje lehet. A garancia igénybevétele esetén a lehívó levelet a számlavezető Igazgatóságnál bejelentett módon kell aláírni. Az Igazgatóság a lehívó levélen igazolja az aláírások hitelességét, és továbbítja azt a fizetésre kötelezett hitelintézethez.

A Kincstár által nyújtott szolgáltatások díja

15. § (1) A Kincstár a pénzforgalmi számlatulajdonosok 3. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti forintszámláival és a kincstári körbe tartozók (3) bekezdésben nem említett forintszámláival összefüggő szolgáltatások után e rendelet 5. számú mellékletében meghatározott díjakat számol fel.

(2) Az (1) bekezdésben hivatkozott díjak a Kincstár bevételét képezik, mellyel a Kincstár jogosult megterhelni a számlatulajdonos számláját.

(3) Mentesek a díjfizetés alól

a) az Ámr. 170. §-ának (3) bekezdése szerinti nemzetgazdasági számlák,

b) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére a 9. § alapján vezetett számlák,

c) a 4. § (1) bekezdés a)–c), j), l) és n)–o) pontja, valamint az 5. § (1) bekezdés g), i)–l), n)–o) és t) pontja szerinti számlák,

d) az Ámr. 172. §-a szerinti pénzforgalmi lebonyolítási számlák,

e) az Ámr. 173. §-a szerinti családtámogatási folyószámlák,

f) az Ámr. 199. §-a szerinti fedezetkezelői számlák.

(4) Mentesek a díjfizetés alól a következő tranzakciók:

a)34 a számlatulajdonos saját számlái közötti átutalások/átvezetések a devizakonverziós átutalások kivételével,

b)35 a kincstári költségvetéssel rendelkező költségvetési szerv részére történő előirányzat-felhasználási keret átadása,

c) a költségvetési szervek előirányzat-felhasználási keretének átvezetése és visszavezetése az előirányzat-felhasználási keret elosztási számla és a költségvetési szerv előirányzat-felhasználási keretszámlája között,

d) a Munkaerőpiaci Alap

da) Passzív kiadások cím,

db)–dc)36

dd) Foglalkoztathatóság EU-s társfinanszírozása alcím,

de) TÁMOP 1.1 Munkaerőpiaci szolgáltatások és támogatások,

df) TÁMOP 1.2 Foglalkoztatást ösztönző normatív támogatások,

dg)–dh)37

di) Likviditási célú hitel törlesztése

kiadási előirányzatai terhére teljesített átutalások.

(5) A Kincstár a tárgyidőszakban felszámított díjakról számlakivonatban tájékoztatja a számlatulajdonost.

(6) A Kincstár a deviza-számla vezetés, illetve a forint- és devizaszámlákon bonyolított devizaműveletek kapcsán az MNB által felszámított/továbbterhelt díjakat, jutalékokat – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – a hirdetményében közzétett mértékben, illetve összegben a számlatulajdonosra terheli.

(7)38 A Kincstár a számlatulajdonosra terheli a kincstári számlák közötti deviza-átutalások díjait, jutalékait a hirdetményében közzétett mértékben.

A rendelkezésre állási díj

16. § (1) A Kincstár a kincstári körbe tartozók részére, a feladatfinanszírozási körbe vont előirányzatok kivételével az 5. számú mellékletben meghatározott mértékű rendelkezésre állási díjat számol fel, ha

a) a kötelezettségvállalás bejelentésére kötelezett költségvetési szerv a kifizetésről a bejelentett időpontnál később intézkedik, illetve a kifizetésre a bejelentett kötelezettségvállalásra történő hivatkozás nélkül kerül sor,

b) a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére történő kiadások kötelezettségvállalásaival összhangban benyújtott előirányzat-finanszírozási terv szerinti fejezetre összesített kiadása eltér a vonatkozó időszakban teljesített tényleges kifizetések összegétől.

(2) A Kincstár a feladatfinanszírozási körbe vont előirányzatoknál az 55. § (2) bekezdésében meghatározott mértékű rendelkezésre állási díjat számol fel.

A felszámított díjak, jutalékok, valamint a rendelkezésre állási díj elszámolása

17. § (1) A díjak, jutalékok – melyekről a Kincstár számlát bocsát ki –, továbbá a rendelkezésre állási díj elszámolására havonta kerül sor a kincstári ügyfél számláján, a tárgyhónapot követő hónap első munkanapján történő terheléssel.

(2) A Kincstárat megillető díjak és jutalékok, valamint a rendelkezésre állási díj elszámolására – amennyiben a szükséges fedezet nem áll rendelkezésre – költségvetési szerv kincstári körbe tartozó jogutóddal történő megszűnése esetén a jogutód, költségvetési szerv jogutód nélküli megszűnése esetén a vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében jogutód szervezet számlájának terhére kerül sor.

III. A KINCSTÁRI PÉNZFORGALMI RENDSZER

A kincstári tranzakciós kódok és az államháztartási egyedi azonosító számok alkalmazása

18. § (1) A kincstári körbe tartozó ügyfelek a pénzforgalmi műveletek kezdeményezésekor, valamint e rendeletben meghatározott esetekben – a kincstári tranzakciós kód (a továbbiakban: KTK) és az államháztartási egyedi azonosító (a továbbiakban: ÁHT azonosító) használat körébe vont számlákra – KTK-t és ÁHT azonosítót kötelesek alkalmazni.

(2) A KTK közlése alól mentességet élvező számlák körét a 6. számú melléklet tartalmazza. A mentesség nem vonatkozik a 19. § (2) bekezdésben foglalt kötelezettségre.

(3) A KTK a kiemelt előirányzatok és jogcímek, illetve a pénzügyi műveletek azonosítására szolgál. A használandó KTK-kat a Kincstár tájékoztatóban állapítja meg.

(4) A KTK feltüntetése nélküli vagy nem létező KTK-t tartalmazó fizetési megbízásokat a Kincstár nem teljesíti. A KTK feltüntetése nélküli vagy nem létező KTK feltüntetésével érkező bevétel nem azonosított bevételként jóváírásra kerül. A Kincstár és a kincstári körbe tartozó ügyfelek teljesítési adatai közötti folyamatos egyezőség biztosítása érdekében a nem azonosított bevételek, valamint a tárgyévi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások és bevételek megfelelő kiemelt előirányzatokra történő rendezéséről a kincstári körbe tartozó ügyfelek folyamatosan gondoskodni kötelesek a Kincstárhoz benyújtott átutalási megbízás kiegészítő szelvény használatával.

(5) A KTK-k közül az egyes kiadási jogcímek visszafizetési kódjai térítményezés, nem azonosított bevételek átvezetése, jogcímek közötti helyesbítés esetén alkalmazhatók.

19. § (1) A KTK-t a Kincstárban rendszeresített pénzforgalmi bizonylatokon a Kincstár tájékoztatójában foglaltak szerint kell feltüntetni.

(2) Amennyiben a kincstári körbe tartozó ügyfél az átutalási megbízás jogosultja, a jogosultnak a teljesítést megelőzően a bevételhez (jóváíráshoz) kapcsolódó KTK-t közölni kell az átutalóval.

(3) A Kincstárban vezetett forintszámla terhére benyújtott devizaátutalási megbízások esetében nem kell feltüntetni a KTK-t. A devizaátutalási megbízások elektronikus úton való benyújtása a Kincstárba a vonatkozó megállapodásban foglaltak szerint történik. A megbízások feldolgozását követően a Kincstár a megbízás adattartalmát további ügyintézésre megküldi az MNB részére. Az MNB terhelési értesítése alapján a Kincstár az ellenértékkel – központi költségvetési szerv esetén külön megállapodás hiányában tárgyévi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadásként – megterheli a kincstári ügyfél számláját.

20. § (1) A Kincstár tárgyévi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadásként terheli a kincstári körbe tartozó kincstári ügyfél számláját azokban az esetekben, ha a Kincstár a számla terhelését nem a kincstári körbe tartozó ügyfél közvetlen megbízása alapján hajtja végre. Ezek az esetek a következők:

a) a postai pénzforgalmi megbízások után a posta által felszámított és a Kincstár által megelőlegezett díjak utóterhelése, ha a megfelelő kiemelt előirányzaton nem áll rendelkezésre szükséges szabad keret,

b) a kincstári kártyával teljesített kiadások utóterhelése,

c) a jogerős bírósági, közigazgatási hatósági határozaton alapuló hatósági átutalás és átutalási végzés, a bírósági végrehajtónak a követelés lefoglalására irányuló intézkedésének teljesítése, valamint a felhatalmazó levélen alapuló beszedés és a határidős beszedés előirányzati fedezet hiányában történő teljesítése,

d) a Kincstárban vezetett forintszámla terhére benyújtott devizaátutalási megbízások 19. § (3) bekezdés szerinti terhelése,

e) a Kincstár által a forintszámla-vezetéssel kapcsolatban nyújtott szolgáltatások díjának, valamint a rendelkezésre állási díjnak az utóterhelése, ha a megfelelő kiemelt előirányzaton nem áll rendelkezésre a szükséges szabad keret.

(2) A terhelést követően a kincstári ügyfélnek átutalási megbízás kiegészítő szelvény benyújtásával kell kezdeményezni a megfelelő kiemelt kiadási előirányzatra történő rendezést. A rendezésnél figyelemmel kell lenni a benyújtott kötelezettségvállalásban feltüntetett határidőre.

21. § (1) Az ÁHT azonosító biztosítja az államháztartási információs rendszerekben a különböző nyilvántartások közötti adat- és információáramlást, valamint a kincstári körbe tartozó kincstári ügyfelek adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését. Az ÁHT azonosítóval történő ellátására vonatkozó szabályokat külön miniszteri rendelet szabályozza.

(2) A feladatfinanszírozási körbe nem tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok terhére történő kiadások, vagy azok javára érkező bevételek, valamint a központi kezelésű előirányzatok terhére történő kiadások teljesítése során – amennyiben az több jogcímet és/vagy ÁHT azonosítót érint – az ÁHT azonosítót a 22. §-ban foglaltak szerint kell feltüntetni. Ezen előirányzatok terhére indított olyan fizetési megbízásnál, amely kizárólag egy ÁHT azonosítót és egy KTK-t érint, az átutalási megbízáson kell az ÁHT azonosítót szerepeltetni a Kincstár által közzétettek szerint.

(3) Az ÁHT azonosító megjelölése nélkül vagy nem létező ÁHT azonosító megjelölésével benyújtott forint átutalási megbízásokat az Igazgatóság nem teljesíti. Az ÁHT azonosító nélküli, vagy nem létező ÁHT azonosító megjelölésével érkező bevétel jóváírásra kerül a Kincstár által adott technikai ÁHT azonosítón. A számla felett rendelkezőnek a 22. §-ban meghatározott formában gondoskodnia kell ezeknek a bevételeknek a megfelelő ÁHT azonosítóra rendezéséről.

Átutalási megbízás kiegészítő szelvény használata

22. § (1) A költségvetés végrehajtása során a kincstári körbe tartozó kincstári ügyfelek főkönyvi nyilvántartása és a kincstári pénzforgalomból nyert adatok közötti eltérések kiküszöbölése érdekében a KTK és ÁHT azonosító használatára kötelezett számlák számlatulajdonosai a 7. számú melléklet szerinti átutalási megbízás kiegészítő szelvényt kötelesek alkalmazni a (4)–(14) bekezdésekben foglalt esetekben, továbbá ha a (11)–(14) bekezdésekben foglalt eseteken kívül egyéb – a kiadásokat és a bevételeket azonos összeggel érintő – pénzforgalom nélküli rendezésre kerül sor, amely a kincstári szervezetek nyilvántartása és az ügyfelek főkönyvi nyilvántartási adatai közötti eltéréseket megszünteti.

(2) A (4)–(9) bekezdés szerinti esetben a kiegészítő szelvényt a fizetési megbízás bizonylatával együtt kell benyújtani az Igazgatósághoz, illetve feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzat esetén a Kincstárhoz. Az elektronikus úton benyújtott fizetési megbízásokat KTK-k szerint szét kell bontani. A fizetési megbízáson jelölni kell, hogy a fizetési megbízásokhoz kiegészítő szelvény kapcsolódik. A (10)–(13) bekezdés esetében az átutalási megbízás kiegészítő szelvényt önmagában kell benyújtani.

(3) A kiegészítő szelvényen minden esetben ki kell tölteni a számlatulajdonos nevét, számlaszámát, valamint a dátumot és az aláírást. A többi adatot e rendeletben szabályozott esetekben kell kitölteni. A kiegészítő szelvény jogosult számlához kapcsolódó adatait a fejezeti kezelésű előirányzatok, illetve számlák javára történő fizetéskor minden esetben ki kell tölteni.

(4) Abban az esetben, ha a fizetési megbízáson szereplő fizetendő összeg kifizetése több jogcím terhére történik, akkor a kiegészítő szelvényen a (3) bekezdésben foglaltakon felül fel kell tüntetni az egyes jogcímek KTK-it, a hozzá tartozó összegek megjelölésével, valamint az egyes jogcímek szerint részletezett adatok összegét, aminek meg kell egyeznie a fizetési megbízáson szereplő összeggel.

(5) Ha a kifizetés a kincstári körbe tartozó kincstári ügyféllel szembeni tartozás beszámításával történik, a kiegészítő szelvényen a (3) bekezdésben foglaltakon felül fel kell tüntetni a kiadási jogcím KTK-ját a hozzá tartozó bruttó kiadás összegével, a bevételi jogcím KTK-ját a hozzá tartozó összeggel, valamint a kiadási és bevételi jogcímeknél szereplő összegek különbségét, aminek meg kell egyeznie a fizetési megbízáson szereplő összeggel.

(6) Feladatfinanszírozási körbe nem tartozó fejezeti kezelésű előirányzat terhére több jogcímen és/vagy ÁHT azonosítót érintően történő kifizetés esetén a fizetési megbízáshoz minden esetben mellékelni kell a kiegészítő szelvényt, amelyen a (3) bekezdésben foglaltakon felül a kiegészítő szelvény átutaló számlájára vonatkozó rovataiban fel kell tüntetni az egyes jogcímek ÁHT azonosítóját, azon belül a fizetések KTK és összegek szerinti bontását, az egyes jogcímek szerint részletezett adatok összegét, melynek meg kell egyeznie a fizetési megbízáson szereplő összeggel. Amennyiben a jogosult feladatfinanszírozási körbe nem tartozó fejezeti kezelésű előirányzat, a kiegészítő szelvényen a jogosult számlára vonatkozó részletező adatokat ki kell tölteni.

(7) Feladatfinanszírozási körbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzat terhére történő kifizetéskor a fizetési megbízáshoz mellékelt kiegészítő szelvényen a (3) bekezdésben foglaltakon felül fel kell tüntetni a kiadási jogcímek KTK-ját a hozzátartozó összegekkel és a feladat indításakor a Kincstár által adott feladat/részfeladat/szerződés azonosító számot is. Az azonosító számokat egy jogcímen történő kifizetés esetén az átutalási megbízás közleményrovatában kell feltüntetni. A beruházási létesítményeket, illetve szakmai résztevékenységeket meghatározó létesítménysor azonosító számokat minden esetben az átutalási megbízás közleményrovatában kell szerepeltetni.

(8) Az Ámr. 235. §-a szerint kötelezettségvállalás-bejelentési kötelezettség alá tartozó kiadási előirányzatok terhére történő kifizetéskor a fizetési megbízáshoz mellékelni kell a kiegészítő szelvényt, amelyen a (3) bekezdésben foglaltakon felül fel kell tüntetni

a) a kötelezettségvállalás bejelentésekor a Kincstár által adott hivatkozási számot,

b) a kiadási előirányzathoz tartozó KTK-t,

c) fejezeti kezelésű előirányzat esetében az ÁHT azonosítót,

d) a fizetési megbízás összegét, valamint

e) annak jelölését, ha az adott kötelezettségvállalásra vonatkozó utolsó kifizetés történik.

(9) Több központi kezelésű előirányzat terhére történő kifizetés esetén a (3) bekezdésben foglaltakon felül a kiegészítő szelvényen fel kell tüntetni a kiegészítő szelvény megfelelő (az átutaló számlájára vonatkozó) rovataiban a jogcímek ÁHT azonosítóját a jogcímek szerint részletezett adatok összegét, aminek meg kell egyeznie a fizetési megbízáson szereplő összeggel.

(10) A 20. § (2) bekezdés szerinti esetekben a (3) bekezdésben foglaltakon felül fel kell tüntetni a tárgyévi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások visszatérülése kódon megfelelő összeggel a rendezendő összeget és a megfelelő kiemelt kiadási előirányzatok KTK-it a hozzájuk tartozó megfelelő összegekkel.

(11) Hitelintézetnél vezetett devizaszámláról, valamint a Kincstárban vezetett devizaszámláról feladatfinanszírozási körbe nem tartozó előirányzat terhére történt kifizetésről a tranzakciót követő három munkanapon belül, terhelésként és jóváírásként azonos összeggel a megfelelő kiemelt előirányzatot megjelölve a kiegészítő szelvényen kell tájékoztatni az Igazgatóságot. A szelvényen a (3) bekezdésben foglaltakon túl fel kell tüntetni a megfelelő kiadási és bevételi KTK-t a hozzá kapcsolódó összegekkel együtt. A rendezésnél figyelemmel kell lenni a benyújtott kötelezettségvállalásban feltüntetett határidőre.

(12) Pénzforgalom nélküli, kiadási vagy bevételi előirányzatok között történő helyesbítések esetében a kiegészítő szelvényen a (3) bekezdésben foglaltakon felül fel kell tüntetni a téves kiadási vagy bevételi előirányzat visszafizetési (stornó) KTK-ját, a tévesen kifizetett vagy jóváírt összeg megjelölésével, és a helyes kiadási és bevételi előirányzat KTK-ját a megfelelő összeggel. A rendezések a támogatási előirányzathoz kapcsolódó KTK-kat nem érinthetik.

(13) Nem azonosított bevételek megfelelő kiemelt előirányzatra történő átvezetése esetében a kiegészítő szelvényen a (3) bekezdésben foglaltakon felül fel kell tüntetni a nem azonosított bevétel visszafizetési KTK-t a hozzá kapcsolódó, helyesbíteni kívánt összeggel és a megfelelő bevételi KTK-t a hozzá kapcsolódó összeggel.

(14) Az átutalási megbízás kiegészítő szelvényén KTK és – az e rendeletben előírt esetekben – ÁHT azonosító feltüntetése nélküli vagy nem létező KTK vagy ÁHT azonosító feltüntetésével benyújtott bizonylatot az Igazgatóság nem teljesíti, illetve nem vezeti át a nyilvántartásában.

(15) Az Egészségbiztosítási Alap ellátási előirányzat-felhasználási keretszámla terhére hó közben gyógyító-megelőző ellátás összevont jogcímen teljesített kiadási tételekről minden hónap végéig be kell nyújtani az önálló kiegészítő szelvényt, amely a jogcímenkénti további bontást tartalmazza. Hó végén a gyógyító-megelőző ellátás összevont jogcímre meghatározott kincstári tranzakcióknak egyenlege nem lehet, kivéve a jogszabály által biztosított, előrehozott kifizetések tárgyidőszakig vissza nem törlesztett összegét.

(16) Az Egészségbiztosítási Alap ellátási előirányzat-felhasználási keretszámla terhére hó közben gyógyszertámogatás jogcímcsoporton jogcímenként a jogcímre meghatározott KTK-n kell a kiadást teljesíteni.

IV. A KINCSTÁRI FIZETÉSI RENDSZER

Fizetési módok

23. § (1) A Kincstárban alkalmazható fizetési módok a következők:

a) átutalás

aa) egyszerű átutalás,

ab) csoportos átutalás,

ac) hatósági átutalás és átutalási végzés;

b) beszedés

ba) felhatalmazó levélen alapuló beszedés,

bb) határidős beszedés;

c) készpénz-helyettesítő eszközzel (kincstári kártya) történő fizetés;

d) készpénzfizetés

da) készpénz befizetése pénztárban számlára,

db) postai készpénz átutalási megbízással teljesített befizetés elszámolása számlára,

dc) készpénz kifizetése pénztárban számláról,

dd) megbízás teljesítése postai kifizetési utalvánnyal számláról.

(2)39 A Kincstár az egyszerű átutalások keretében a kincstári ügyfelek részére a Valósidejű Bruttó Elszámolási Rendszeren (a továbbiakban: VIBER) érkező jóváírásokat is fogadja. A nagy értékű sürgős bankközi elszámolást igénylő fizetési megbízásokat a kincstári ügyféllel kötött külön megállapodásban foglalt eljárás és feltételek alapján a Kincstár automatikus azonos napi elszámolással teljesíti, amennyiben a fedezet teljes egészében rendelkezésre áll. Részteljesítés, értéknapon, és az Áht. 13/A. § (5) bekezdésének hatálya alá tartozó támogatás kifizetésére irányuló történő utalás a VIBER-en nem végezhető.

(3) Az Ámr. 235. §-a szerint kötelezettségvállalás-bejelentési kötelezettség alá tartozó kiadási előirányzatok terhére elektronikus úton teljesítésre kerülő kifizetést (átutalást) a Kincstár a „Megbízások vonali úton történő benyújtására” tárgyú megállapodásban foglaltak alapján a „II. file szerkezet” struktúrájában és kizárólag vonali úti forgalmazásban fogadja be. Ugyancsak ebben a formában, egyedi elektronikus tranzakcióként kell benyújtani a 25. § (2) bekezdés szerinti, előzetes bejelentési kötelezettség alá eső, engedélyezett megbízásokat, amennyiben az átutalást nem papír alapon kezdeményezik.

(4) A csoportos átutalási megbízásokat a kincstári ügyfeleknek a fizetési módra kötött megállapodásban rögzített módon és formában kell benyújtani.

(5) A Kincstár a hatósági átutalást és az átutalási végzést

a) a kincstári körbe tartozókkal szemben a saját gazdálkodásukkal összefüggésben az előirányzat-felhasználási keretszámla, a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával összefüggésben pedig a fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámla,

b) a kincstári pénzforgalmi számlatulajdonosokkal szemben a pénzforgalom lebonyolítására szolgáló folyószámla

terhére teljesít.

(6)40 A felhatalmazó levélen alapuló beszedés esetében az Igazgatósághoz az MNB rendelet szerinti felhatalmazó levelet kell benyújtani. Amennyiben az abban megjelölt terhelendő számla KTK vagy ÁHT azonosító használatára kötelezett, a felhatalmazó levél benyújtása mellett közölni kell a kiadási KTK-t vagy ÁHT azonosítót is. Ha a felhatalmazó levéllel érintett kedvezményezett számla devizaszámla, az IBAN szám és a kapcsolódó BIC kód megjelölése is szükséges.

(7) Határidős beszedés esetében – amennyiben a terhelendő vagy a jóváírandó számla KTK vagy ÁHT azonosító használatára kötelezett – az Igazgatósághoz be kell nyújtani a kötelezett és a jogosult közötti megállapodást. A megállapodásnak tartalmaznia kell a kiadási, illetve bevételi KTK-t vagy ÁHT azonosítót. A határidős beszedés adattartalma megegyezik az MNB rendeletben található formanyomtatvány adattartalmával.

(8) A Kincstárnál számlával rendelkező kötelezett a határidős beszedési megbízás teljesítése ellen legkésőbb a kifogás közlésére nyitva álló határidő utolsó napját megelőző munkanap a Kincstár által közzétett hirdetményben meghatározott záró időpontjáig a 8. számú melléklet szerinti nyomtatvány két példányának benyújtásával részben vagy egészben kifogást tehet az Igazgatóságnál.

(9) Azoknak a kincstári ügyfeleknek, amelyek a kiadások teljesítésére, illetve bevételeik befizetésére részben kincstári kártyát használnak, rögzíteniük kell belső szabályzataikban a kártya alkalmazásával összefüggő, a jogszabályokban, a bankkártya szerződésben és a Kincstár által kiadott tájékoztatóban foglalt követelményeket, belső előírásokat.

(10) A kincstári ügyfelek bármely Igazgatóság pénztáránál teljesíthetnek forintbefizetést a Kincstárnál vezetett saját számlájukra az erre a célra rendszeresített befizetési szelvénnyel, amennyiben a kincstári ügyfél beazonosítható, a befizetésre meghatározott számla a számlavezető rendszer törzsadataiban szerepel és arra a befizetés befogadható. Valuta befizetését a Kincstár pénztárai a kijelölt Igazgatóságokon, meghatározott valutanemekben fogadják a Kincstár által hirdetményben közzétett feltételeknek megfelelően.

(11) A Kincstárban rendszeresített pénzforgalmi bizonylatok jegyzékét a 9. számú melléklet tartalmazza.

(12) A hatósági átutalást és átutalási végzést – ha az érvényesíteni kívánt közigazgatási döntés ellen a kötelezett számlatulajdonos bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 110. § (1) bekezdése alapján és a keresetlevélben a végrehajtás felfüggesztését kérte – a Kincstár nem teljesíti, feltéve, hogy erről a kötelezett számlatulajdonos a keresetlevél egy eredeti példányával, még a hatósági átutalás és átutalási végzés teljesítését megelőzően értesítette. A Kincstár a hatósági átutalás és átutalási végzés összegét a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem elbírálásáig zárolja.

(13)41 A Kincstár devizafizetési megbízások befogadásakor és teljesítésekor az általa közzétett hirdetményben, illetve a kapcsolódó szerződésekben meghatározottak szerint jár el.

Köztartozások kezelése42

24. §43 (1) Az Áht. 13/A. § (5)–(6) bekezdése szerint a Kincstár által végzett köztartozás-vizsgálathoz a 4. § (1) bekezdés d), g)–h) és q) pontjai, valamint a 8. § (1) bekezdése szerinti számla terhére benyújtott átutalási megbízás közlemény rovatában nyilatkozni kell arról, hogy a kifizetésre kerülő összeg az Áht. 13/A. § (5) bekezdésének hatálya alá tartozó támogatásnak (e § alkalmazásában a továbbiakban: támogatási célú kifizetés) vagy egyéb kifizetésnek minősül. Támogatási célú kifizetés esetén az átutalási megbízás közlemény rovatában a nyilatkozat mellett a támogatás kedvezményezettjének adóazonosító számát is fel kell tüntetni, az adóazonosító számmal nem rendelkező határon túli támogatottak kivételével.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, továbbá támogatási célú kifizetés esetén az adóazonosító szám közlését a Kincstár által kiadott tájékoztatóban meghatározott jelölés alkalmazásával kell megtenni. Nyilatkozat hiányában, vagy támogatási célú kifizetésnél adóazonosító számot nem tartalmazó nyilatkozat esetén – az adóazonosító számmal nem rendelkező határon túli támogatottak kivételével – a Kincstár az átutalási megbízás teljesítését visszautasítja.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott számlák terhére olyan átutalási megbízás, amely az Áht. 13/A. § (5) bekezdésének hatálya alá tartozó támogatás kifizetésére irányul, csoportos fizetési megbízásként nem nyújtható be.

A fizetési megbízások teljesítési határideje

25. § (1) A Kincstár az Igazgatóságon közzétett hirdetményben határozza meg a munkanapon belül azt a kezdő és záró időpontot, amelyek között a fizetési megbízásokat befogadja, ezen belül azt az időpontot, ameddig a befogadott, illetve a beérkezett megbízások teljesítéséből reá háruló feladatokat a tárgynapon teljesíti.

(2) A feladatfinanszírozási körbe tartozó és az Ámr. 137–154. §-ának hatálya alá tartozó előirányzatok kivételével a fejezeti kezelésű előirányzatokból, a költségvetési szervek előirányzataiból és a pénzforgalmi számlatulajdonosoktól kincstári ügyfélkörön kívülre irányuló 500 millió forintot elérő, de a 2 milliárd forintot meg nem haladó átutalásról a terhelés időpontját megelőző 3. munkanapig, a 2 milliárd forintot meghaladó átutalásról a terhelés időpontját megelőző 5. munkanapig a 10. számú melléklet szerinti nyomtatványon köteles a számlatulajdonos a Kincstárat külön felhívás nélkül elektronikus úton értesíteni. A Kincstár elnöke az államháztartás likviditásának megőrzése érdekében egyeztetést kezdeményezhet a kifizetés időpontjáról a számla tulajdonosával. A Kincstár az egyeztetett időpontban a szabályszerű fizetési megbízásokat köteles teljesíteni.

(3) A feladatfinanszírozási körbe tartozó és eltérő megállapodás hiányában az Ámr. 137–154. §-ának hatálya alá tartozó, pályázat útján nyújtott támogatások esetében a Kincstár az előírásoknak megfelelően benyújtott fizetési megbízást a szükséges fedezet rendelkezésre állása esetén a kifizetés kezdeményezését követő 10 munkanapon belül teljesíti. A hiánypótlások időtartamával a teljesítési határidő meghosszabbodhat.

(3a)44 A Kincstár az Áht. 13/A. § (5)–(7) bekezdésének hatálya alá tartozó átutalási megbízások terheléseit a megbízó számláján értéknapon, jóváírandó tételeinek indítását az állami adóhatóság adatszolgáltatásának napján teljesíti.

(4) A Kincstár a jogszabályi előírások alapján a kincstári körbe tartozók által benyújtott – a felhasználható előirányzat-felhasználási keret összegét befolyásoló, az előirányzatokat, valamint azok teljesítési adatait módosító és a kötelezettségvállalásokra vonatkozó adatokat tartalmazó – bizonylatokat a nyilvántartásában olyan módon köteles átvezetni, hogy a számlatulajdonos legkésőbb a benyújtást követő második munkanapon már annak figyelembevételével rendelkezhessen a számlája felett.

(5) A Kincstár a benyújtott fizetési megbízásokat – a 23. § (3)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – érkezteti és személyes benyújtás esetén az ügyfél kérésére az átvételt – a benyújtó által előzetesen elkészített átvételi elismervényen – igazolja.

A kincstári kártya típusai

26. § (1) A kincstári ügyfelek a kincstári kártya két típusát vehetik igénybe:

a) intézményi kártyát, amely a készlet- és kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére, a nem rendszeres kisösszegű szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítésére és készpénz felvételére-befizetésére szolgáló forint alapú, kizárólag belföldön használható elektronikus módon elfogadható fizetési eszköz;

b)45 VIP ezüst vagy arany kártyát, amely a minisztériumok, külképviseletek, költségvetési szervek, illetve a kincstári pénzforgalmi számlatulajdonosok vezető beosztású, valamint a szerv vezetője által kártyahasználatra feljogosított dolgozóinak a kártyafedezeti számlatulajdonos belső szabályzatában meghatározott kiadásai kiegyenlítésére és készpénz felvételére szolgáló, külföldön és belföldön egyaránt használható elektronikus és hagyományos módon is elfogadható fizetési eszköz.

(2) Mindkét típusú kincstári kártyával teljesíthető készpénz befizetés belföldön beváltóhelyeken, a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézet meghatározott bankjegykiadó automatáinál és bankfiókjaiban.

(3) A kincstári pénzforgalmi számlatulajdonosok számára a VIP ezüst vagy arany kártya igénybevételét szerződésben meghatározott külön feltételekhez kötheti a Kincstár.

A kincstári kártyarendszer alkalmazásában közreműködők kötelezettségei

27. § A kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézet

a) a Kincstár közreműködésével bankkártyaszerződést köt a kártyafedezeti számlatulajdonossal,

b) a kártyafedezeti számlatulajdonos által a kincstári kártya használatára feljogosított kártyabirtokosok rendelkezésére bocsátja a kincstári kártyát és a PIN-kódot,

c) biztosítja a kártyák használatát, és gondoskodik a kártyával végzett tranzakciók elszámolásáról a kártyatársaság előírásainak megfelelően,

d) a kártyafedezeti számlatulajdonos eltérő utasítása hiányában automatikusan legyártja a lejárt kártyák cseréjéhez szükséges megújított kártyákat,

e) a kincstári kártyákkal végzett műveletek összegét átutalja az elfogadóhelyek számára,

f) a kincstári kártyával végzett műveletekről és a kártyafedezeti számlához kapcsolódó megfelelő kincstári számlára történő visszavezetésekről tételes tükörszámla kivonatot ad a kártyafedezeti számlatulajdonos részére, amely a kártyafedezeti számlatulajdonosnál kizárólag egyeztetési és analitikus nyilvántartási célokat szolgál, valamint a reklamációs ügyek alapját képezi,

g) biztosítja a kártyafedezeti számlatulajdonosoknak a kincstári kártyával végzett műveletekkel összefüggő reklamációi ügyintézését,

h) a kincstári kártyával végzett műveletekről és a kártyafedezeti számlához kapcsolódó megfelelő kincstári számlára történő visszavezetésekről minden banki napon tájékoztatja a Kincstárt,

i) a Kincstáron keresztül fogadja a kártyafedezeti számlatulajdonosok részéről a keret-visszavezetésre irányuló rendelkezéseket,

j) a kincstári VIP kártyákra biztosítást nyújt,

k) biztosítja a beváltóhelyeken a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézet meghatározott bankjegykiadó automatáinál és bankfiókjaiban a kártyabirtokos által befizetett készpénz fogadását, feldolgozását és elszámolását.

28. § A Kincstár

a) a kincstári kártyafedezeti számlákra történő keretátvezetésekről minden banki napon tájékoztatja a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézetet,

b) a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézet adatszolgáltatása alapján

ba) a követeléseket a kártyafedezeti számlán rendelkezésre álló keret erejéig kiegyenlíti,

bb) jogosult a költségvetési szerv kártyafedezeti számlához kapcsolódó megfelelő kincstári számláját, valamint a kincstári pénzforgalmi számlatulajdonos pénzforgalmi számláját megterhelni (utóterhelés), amennyiben a kártyafedezeti számlán esetlegesen kerettúllépés következik be,

bc) végrehajtja a kártyafedezeti számláról kezdeményezett visszavezetést a kártyafedezeti számlához kapcsolódó megfelelő kincstári számlára,

bd) jóváírja a kártyafedezeti számlatulajdonos kártyafedezeti számlájához kapcsolódó megfelelő kincstári számlán a kártyabirtokos által a beváltóhelyeken, a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézet meghatározott bankjegykiadó automatáinál és bankfiókjaiban befizetett készpénz összegét,

c) a kincstári kártyafedezeti számla forgalmáról számlánként összesített számlakivonatot ad a kártyafedezeti számlatulajdonosok részére minden olyan napról, amelyen a számlán forgalom volt. A számlakivonat a számlatulajdonosok számára könyvelési bizonylatként szolgál.

29. § A kártyafedezeti számlatulajdonos köteles

a) gondoskodni arról, hogy a kártyabirtokos a kincstári kártyát a bankkártya-szerződésben foglalt szabályoknak megfelelően használja, és a kincstári kártya őrzéséről a szerződésben rögzített szabályok szerint gondoskodjon,

b) a kártyafedezeti számlára időben elkülöníteni a kártyahasználathoz szükséges fedezetet és biztosítani, hogy a kártyabirtokos a kártyát a kártyafedezeti számla mindenkori aktuális egyenlege, illetve az általa meghatározott összeg erejéig vegye igénybe,

c) a kincstári kártyaforgalomban keletkezett tranzakciókról a kártyabirtokost elszámoltatni,

d) kezdeményezni a kártya azonnali bevonását a kártyabirtokos munkaviszonyában bekövetkezett változás esetén,

e) a jogosulatlan műveletekkel történő kincstári kártyaterhelések esetén eljárni a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézetnél,

f) előírni, hogy a kártyabirtokosnak bejelentési kötelezettsége áll fenn a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézet és a kártyafedezeti számlatulajdonos felé, ha észlelte, hogy a kincstári kártya vagy a használatához szükséges egyéb eszköz adatai kitudódtak és azokkal jogosulatlan harmadik személy visszaélhet.

A kártyaforgalom elszámolása

30. § (1) A kincstári kártyával végzett műveletek összegét a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézet egyenlíti ki az elfogadóhelyek számára.

(2) A kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézet értesítése alapján a Kincstár a műveletek és a műveleti díjak összegével megterheli a kártyafedezeti számlatulajdonos kártyafedezeti számláját, illetve a befizetés összegét jóváírja a kártyafedezeti számlához kapcsolódó kincstári számlán. A letéti számlához kapcsolt kártyafedezeti számlán megjelenő díjak elszámolásáról a kártyafedezeti számlatulajdonosnak belső szabályzatban kell rendelkeznie.

(3) A kártyafedezeti számlatulajdonos szerződésszegése esetén a kincstári kártyákat kibocsátó hitelintézetnél a Kincstár kezdeményezheti a kincstári kártyák letiltását.

Az előirányzatok készpénzben történő felhasználása

31. § (1) A kincstári körbe tartozó költségvetési szerv készpénzt vehet fel házipénztárába

a) egyes személyi juttatások, az azokkal együtt fizetendő társadalombiztosítási ellátások nettó összegének kifizetésére,

b) a készlet- és kis értékű, valamint az irányító szerv szabályozása szerint egyéb tárgyi eszköz beszerzésekre, a kiküldetési, reprezentációs kiadásokra, továbbá egyes kisösszegű szolgáltatási kiadások készpénzben történő teljesítésére a költségvetési szerv pénzkezelési szabályzatában meghatározott házipénztári keret nagyságára is figyelemmel,

c) a társadalom- és szociálpolitikai juttatások, az ellátottak pénzbeli juttatásainak készpénzben kifizetendő összegére.

(2) Nem igényelhető készpénz

a) azokra az illetmény kifizetésekre, amelyek esetében a vonatkozó törvény a fizetési számlára való utalást, illetve a postai úton történő kifizetést teszi kötelezővé, továbbá

b) a munkavállalót megillető egyéb juttatásokra, a belső szabályzatban kisösszegűnek minősített kifizetések kivételével.

(3) A felvett készpénzellátmánnyal el kell elszámolni.

(4)46 A kincstári körbe tartozó költségvetési szerv a házipénztárba befolyt bevételeket a kiadások teljesítésére nem használhatja fel, azt naponta készpénzben be kell fizetni a számlára. A befizetés abban az esetben sem teljesíthető készpénzkímélő módon – a befizetési és a készpénzfelvételi bizonylatok egyidejű benyújtásával –, ha egyidejűleg a befizetett összegnek megfelelő összegű készpénzfelvételre kerül sor. A napi befizetéstől el lehet tekinteni, amíg a házipénztárba befizetett összeg nem éri el a 100 000 forintot és ezen összeg készpénzben történő tartására a pénzkezelési szabályzat lehetőséget ad.

(5)47

Készpénzfelvétel bejelentése

32. § (1) Készpénzfelvételi igényeiket a kincstári ügyfelek

a) vidéki Igazgatóságokon történő, 500 ezer forintot el nem érő összegű készpénzfelvétel esetén egy munkanappal, az azt elérő vagy meghaladó összegű készpénzfelvétel esetén két munkanappal,

b) a budapesti Igazgatóságon történő 1 millió forintot el nem érő összegű készpénzfelvétel esetén egy munkanappal, az azt elérő vagy meghaladó összegű készpénzfelvétel esetén két munkanappal,

c) valuta felvételi igényüket a kijelölt Igazgatóságokon két munkanappal

a készpénzfelvételt megelőzően kötelesek írásban bejelenteni az Igazgatóság részére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bejelentési kötelezettséget, valamint annak esetleges módosítását a 11. számú melléklet szerinti nyomtatványon kell teljesíteni.

(3) A 11. számú melléklet szerinti nyomtatványon készpénzfelvételre jogosultként csak olyan személyek jelölhetők ki, akiket a kincstári ügyfél készpénzfelvételre jogosultként előzőleg bejelentett az Igazgatóság részére.

(4) Az Igazgatóság a készpénzfelvételi igény bejelentés (módosítás) elfogadását vagy visszautasítását írásban, a bejelentés befogadásának napján visszaigazolja.

(5) Amennyiben a készpénz felvételére az esedékesség időpontjában nem került sor, a bejelentés érvényét veszti.

(6) Ha a kincstári ügyfél az előzetes bejelentési kötelezettségének az (1) bekezdésben meghatározott határidőre nem tesz eleget, az Igazgatóság – a (7) bekezdés szerinti kivétellel – nem teljesíti a készpénzkifizetést.

(7) A kifizetést kivételesen és rendkívüli sürgősséggel, indokolt esetben az esedékesség napján az Igazgatóság engedélyezheti az (1) bekezdésben meghatározott előzetes bejelentés nélkül, a kincstári ügyfél írásban benyújtott, a Kincstárnál bejelentett módon aláírt kérelme alapján. A 11. számú melléklet szerinti nyomtatványt ebben az esetben is be kell nyújtani az Igazgatóság részére, valamint az esedékesség napján előzetesen telefonon vagy telefax útján jelezni kell az igényt az Igazgatóság felé.

(8) A Kincstár az Igazgatóságokon közzétett hirdetményben határozza meg a forint és valuta készpénzfelvétellel kapcsolatos részletes szabályokat, így elsősorban a bejelentési bizonylat munkanapon belüli benyújtásának határidejét, elfogadásának feltételeit, a benyújtás és visszaigazolás módját, valamint az állampapír forgalmazással összefüggő készpénzfelvétel, illetve annak bejelentésére vonatkozó szabályokat.

V. AZ ELŐIRÁNYZAT-FELHASZNÁLÁSSAL, VALAMINT A FINANSZÍROZÁSI TERVEKKEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK

Az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának bejelentése

33. § (1)48

(2) Az Ámr. 62. §-ának (11) bekezdésében, valamint a 71. §-ának (3)–(5) bekezdésében nevesített intézkedésekre vonatkozó adatszolgáltatásokat a 13. számú mellékletben meghatározott formában, két példányban a Kincstár részére kell benyújtani. A Kincstár az előirányzat-módosítás, átcsoportosítás átvezetését az adatlapon, annak egy példányának visszaküldésével igazolja vissza a benyújtó részére.

(3) Az Ámr. 71. §-ának (6) bekezdésében előírt saját hatáskörű előirányzat-módosításokra, átcsoportosításokra vonatkozó adatszolgáltatásokat a költségvetési szerveknek a 14. számú mellékletben meghatározott formában kell benyújtani az Igazgatóság részére. A Kincstár az előirányzat-módosítás, átcsoportosítás átvezetését a számlakivonatban igazolja vissza a benyújtó részére.

(4) Az elkülönített állami pénzalapok előirányzatai módosítására, átcsoportosítására vonatkozó adatszolgáltatást a 15. számú mellékletben meghatározott formában kell benyújtania az alapkezelőnek a Kincstár részére. A Kincstár az előirányzat-módosítás, átcsoportosítás átvezetését az adatlapon, annak egy példányának visszaküldésével igazolja vissza a benyújtó részére.

(5) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak előirányzat-módosítására vonatkozó adatszolgáltatást a 16. számú mellékletben meghatározott formában kell benyújtania az irányító szervnek

a) a hatáskörében engedélyezett előirányzat-módosításkor közvetlenül,

b)49 az államháztartásért felelős miniszter egyetértése esetén a Nemzetgazdasági Minisztérium útján

a Kincstár részére. A Kincstár az előirányzat-módosítás átvezetését visszaigazolja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjának kezelője részére. A saját hatáskörű előirányzat-módosítás bejelentésekor a (3) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni.

A kincstári körbe tartozó költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat többletbevétele50

33/A. §51 (1) Az Ámr. 59/A. § (3) bekezdése szerinti költségvetési szerv és fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a többletbevétel felhasználására vonatkozó igényét a fejezetet irányító szerv által meghatározott módon és gyakorisággal nyújtja be a fejezetet irányító szervhez. A benyújtott igényeket és a fejezetet irányító szerv által kezelt fejezeti kezelésű előirányzatok többletbevételeit a fejezetet irányító szerv megvizsgálja abból a szempontból, hogy annak felhasználásához az államháztartásért felelős miniszter engedélye szükséges-e.

(2) Ha a többletbevétel felhasználásához az államháztartásért felelős miniszter engedélye nem szükséges, és a többletbevétel felhasználásával az irányító szerv egyetért, az érintett bevételi és az engedélyezett felhasználási célnak megfelelő kiadási előirányzat megnövelését a fejezetet irányító szerv a 33. § (2) bekezdése szerint a döntés közlésétől számított öt munkanapon belül kezdeményezi, és erről a többletbevétel felhasználására vonatkozó kérelmet előterjesztő költségvetési szervet (kezelő szervet) egyidejűleg értesíti.

(3) A fejezetet irányító szerv – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – havonta a hónap első munkanapján megküldi az államháztartásért felelős miniszternek a tárgyév megelőző időszakában keletkezett többletbevételek felhasználására vonatkozó kérelmét, ha azok felhasználásával egyetért, de ahhoz az államháztartásért felelős miniszter engedélye szükséges. A kérelemben röviden ismertetni kell a többletbevétel keletkezésének okát, a bevétel jellegét és tervezett felhasználási módját, külön megjelölve, ha annak felhasználási célja jogszabály, szerződés, nemzetközi kötelezettség vagy más hasonló okból kötött. Az államháztartásért felelős miniszter döntését a kérelem beérkezésétől számított öt munkanapon belül hozza meg, amelyben meghatározhatja a többletbevétel felhasználásának engedélyezett célját is. Amennyiben a miniszter határidőn belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy a többletbevétel – a fejezetet irányító szerv által benyújtott kérelemben megfogalmazott céllal történő – felhasználásával egyetért.

(4) A tárgyév decemberében keletkezett többletbevételek felhasználására vonatkozó kérelmek a (3) bekezdés szerinti adatküldésen felül még egy alkalommal soron kívül, a fejezetet irányító szerv és a Nemzetgazdasági Minisztérium által előre egyeztetett időpontban is előterjeszthetők.

(5) Ha az államháztartásért felelős miniszter a többletbevétel felhasználásával egyetért, a fejezetet irányító szerv az előirányzatok módosítását és az érintettek értesítését a (2) bekezdés szerint végzi el.

(6)52 Ha a fejezetet irányító szerv vagy az államháztartásért felelős miniszter a többletbevétel felhasználását nem engedélyezi, a fejezetet irányító szerv erről az érintetteket soron kívül tájékoztatja, és kezdeményezi a szükséges előirányzat-módosítást a többletbevétel elvonása céljából.

(7)53 A fejezetet irányító szerv a 13. számú mellékletben foglaltak szerint nyilatkozik arról, hogy az általa kezdeményezett, a bevételi előirányzatokat is érintő előirányzat-módosítással – amennyiben az Ámr. szerint szükséges – az államháztartásért felelős miniszter egyetért.

(8)54

A központi költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok finanszírozási és befizetési kötelezettségeinek teljesítési rendje

34. § (1) Ha az irányító szerv az Ámr. 180. §-a szerint automatikusan megállapított előirányzat felhasználási kereten (e § alkalmazásában a továbbiakban: keret) korrekciót kíván végrehajtani költségvetési szervei között, azt a Kincstár elnöke által tárgyévre kiadott naptári rendben meghatározott időpontban közli a Kincstárral. Korrekciót csak a kedvezményezett költségvetési szerv számított éves keretének 8%-át, de az időarányosan még esedékes előirányzat-felhasználási keret összegét meg nem haladó mértékben és legfeljebb 3 havi visszapótlás mellett lehet kezdeményezni. Az irányító szerv korrekciót minden hónapban fejezeti szinten csak 0 egyenleggel hajthat végre.

(2) Az időarányos havi ütemezéstől az (1) bekezdésben foglaltakat meghaladó eltérést (előrehozást) fejezet összesenben a Kincstár engedélyezhet. Az előrehozás időarányos visszapótlás mellett történik, kivéve, ha a Kincstár a rendelkezésére álló adatok alapján – a fejezetet irányító szerv kérelmét is figyelembe véve – ettől eltérő módon rendelkezik.

(3)55 A fejezeti kezelésű előirányzatok közül a feladatfinanszírozási körbe nem tartozó, a fejezethez vagy más fejezethez tartozó költségvetési szerv részére előirányzat-átcsoportosítással átadott előirányzatok finanszírozása a módosítást követően az Ámr.-ben a központi költségvetési szervekre irányadó szabályok szerint történik.

(4) A Kincstár a Kincstár elnöke által tárgyévre kiadott, a havi keretnyitáshoz kapcsolódó adatszolgáltatások határidőit tartalmazó naptári rend (a továbbiakban: Naptári rend) szerinti időpontokban a 20. számú mellékletben meghatározott formátumban tájékoztatja az irányító szervet az irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére megnyitandó havi előirányzat-felhasználási keretek összegéről. Az irányító szerv minden esetben a Naptári rend szerinti időpontokban köteles a megfelelő rovatok kitöltésével tájékoztatni a Kincstárt az egyes költségvetési szervek közötti korrekciós igényéről.

(5) A (2) bekezdés szerinti előrehozást a 17–18. számú mellékletben meghatározott formátumú adatlapokon – a 17. számú melléklet esetében az előrehozás indokait tartalmazó, a 19. számú melléklet szerinti adatlappal kiegészített kérelem csatolásával – kell kérnie az irányító szervnek a Kincstártól. Az előrehozást a következő havi keretnyitások kiszámítása során időarányosan veszi figyelembe a Kincstár. Az időarányos havi ütemezéstől eltérően folyósítandó, illetve visszatérítendő előirányzat-felhasználási keret előrehozás visszapótlása az adatlapon rögzített havi részletezésben történik. A Kincstár az adatlapok beérkezését követő 5 munkanapon belül az adatlap egy példányának megküldésével tájékoztatja az irányító szervet az előrehozás nyilvántartásba vételéről vagy az előrehozás elutasításáról és annak indokairól.

(6)56

35. § (1) Az Ámr. 182. § (1) bekezdés szerinti előirányzat-finanszírozási tervet – a jóváhagyott költségvetési törvény alapján – az e rendelet 21. számú mellékletében meghatározott formában az irányító szervnek tárgyév január 10-ig, majd ezt követően havonta a tárgyhónapot megelőző hó 20. napjáig elektronikus úton kell benyújtania a Kincstárhoz. A január hónapra vonatkozó tervet valamennyi fejezeti kezelésű előirányzatra vonatkozóan – jóváhagyott költségvetési törvény hiányában a benyújtott törvényjavaslat alapján – dekádonkénti részletezésben a tárgyévet megelőző év december 22-ig kell a Kincstár részére megküldeni.

(2) A Kincstár az előirányzat-finanszírozási terv feldolgozásáról, visszautasításáról, függőben tartásáról az internetes adattovábbítás egységes rendszerén keresztül, a státusz megjelölésével visszaigazolást küld a fejezet részére. Az előirányzat-finanszírozási terv kötelezően benyújtandó a költségvetési törvényben meghatározott eredeti előirányzatokra, minden évközi előirányzat-módosításhoz kapcsolódóan – kivéve, ha az előirányzat-módosítás kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításra vonatkozik – a módosítás jellegének megfelelő előjellel ellátva, továbbá a bejelentett előirányzat-finanszírozási terv szerinti kifizetési ütem módosítása esetén.

(3) Az Ámr. 181. §-a szerinti teljesítésarányos támogatási előirányzat-finanszírozási tervet – a végleges kincstári költségvetés alapján – az e rendelet 22. számú mellékletében meghatározott formában az irányító szervnek tárgyév január 10-ig, majd ezt követően havonta a tárgyhónapot megelőző hó 20. napjáig kell benyújtania a Kincstárhoz. A január hónapra vonatkozó tervet – végleges kincstári költségvetés hiányában az előzetes kincstári költségvetés alapján – a tárgyévet megelőző év december 22-ig kell a Kincstár részére megküldeni.

(4) A kifizetési ütem az előirányzat-finanszírozási terv benyújtásával érintett tárgyhónapon belül az irányító szerv kérelmére a Kincstár által módosításra kerül. Az erre vonatkozó kérelmet a kiadás várható teljesítésének időpontját megelőző 10. napig kell benyújtani. Ettől eltérni csak rendkívüli esetben lehet.

(5) A (4) bekezdésben foglalt kérelem szerinti támogatás lekérés módosítás keret-előrehozásnak minősül, melyet részletes indoklás alapján a Kincstár elnöke engedélyezhet. Nem kell engedélyeztetni a támogatás lekérés módosítását az EU támogatásával megvalósuló programok előirányzatainál.

(6) A Kincstár a zárlati műveletek keretében a teljesítésarányos finanszírozás miatt meg nem nyitott előirányzat-felhasználási keretet jóváírja az előirányzat címzettjének megfelelő számláján.

(7) Az előirányzat-módosítás nélkül túlléphető törvényi sorok esetében az ütemezést csak a megtervezett (módosított) előirányzat mértékéig kell benyújtani. A túllépés engedélyezett összegét a Kincstár automatikusan beépíti a nyilvántartott előirányzat-finanszírozási tervbe. Az ütemezésről – támogatási keret megnyitása, illetve visszautalása tekintetében – a fejezet ad tájékoztatást a 23. számú melléklet szerint.

36. § A költségvetési szerv az általa beszedett központosított bevételt – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – köteles minden hónap 27-ig a megfelelő nemzetgazdasági számlára átutalni.

Előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadási előirányzatok felhasználásának szabályai

37. § A költségvetési törvényben meghatározott, előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatokon – az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kivételével – az előirányzatot meghaladó kifizetések teljesítése esetén a Kincstár az előirányzat-felhasználási keretet megemeli a 23. számú melléklet alapján.

38. § (1)57 Az éves költségvetési törvényben meghatározott, a központi költségvetésnél és a társadalombiztosítási költségvetési szerveknél előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlléphető kiadási előirányzaton a túllépésekor – a központi kezelésű előirányzatok kivételével – a fejezetet irányító szervnek a folyósítást megelőzően be kell nyújtania a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz a 23. számú melléklet szerinti adatlapot, továbbá az eredeti előirányzatot meghaladó támogatási igényt megalapozó indokokat és számításokat. A továbbiakban akkor kell ismételten adatot szolgáltatni, ha a túllépés korábban közölt adataiban változás következik be.

(2)58 A Nemzetgazdasági Minisztérium a benyújtott számítások, indokolások jog- és tényszerűségét megvizsgálja. Megfelelően igazolt igény esetén öt munkanapon belül az adatlap megküldésével jelzi a Kincstár részére a támogatás folyósítás tudomásul vételét vagy engedélyezését. A jóváhagyott terv alapján a Kincstár rendelkezik a támogatás folyósításáról. Hiányos vagy nem tárgyszerű adatközlés esetén felhívja az érintett fejezetet irányító szervet, illetve a finanszírozási terv benyújtóját a hiány pótlására. Az engedélyezett és megnyitott támogatási keret fel nem használt részének visszautalását a fejezetet irányító szerv a 23. számú melléklet szerinti adatlapon jelzi a Kincstár felé.

(3)59 Az elkülönített állami pénzalapok éves költségvetési törvényben meghatározott, előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő előirányzataira a túllépés esetén havi aktualizált finanszírozási tervet kell a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz benyújtani.

Likviditás- és fedezetvizsgálat

39. § (1) A Kincstár a fizetési megbízások teljesítését megelőzően likviditási és kiemelt előirányzatonkénti fedezetvizsgálatot végez.

(2) A likviditási vizsgálat során vizsgálni kell, hogy a költségvetési szerv terhelendő számláján van-e elegendő fedezet a megbízás teljesítéséhez.

(3) A kiemelt előirányzati fedezetvizsgálat során vizsgálni kell, hogy a költségvetési szerv megfelelő kiadási előirányzatából, a felhasználások alapján rendelkezésre áll-e a kiadás teljesítéséhez szükséges szabad keret. A kiemelt előirányzat terhére vállalt, bejelentett kötelezettségvállalások, valamint az előirányzat-zárolások összege csökkenti az előirányzati szabad keretet.

Az elkülönített állami pénzalapok finanszírozási és befizetési rendje

40. § (1) A Kincstár az elkülönített állami pénzalapok kiadásait – a költségvetési törvényben meghatározott kivételekkel – az alapok bevételei és előző évi maradványa együttes összegéig teljesítheti. Az alapok fedezeti vizsgálatára a 39. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.

(2) Az elkülönített állami pénzalapnak a számára előírt befizetési kötelezettséget – ha törvény másként nem rendelkezik – az alapok előirányzat-felhasználási tervében havonta az éves előirányzat 1/12-ével kell figyelembe vennie.

(3) A Kincstár az elkülönített állami pénzalapok költségvetési támogatását az alapok előirányzat-felhasználási terve alapján – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a tárgyhó 10-ig bocsátja rendelkezésre.

41. § (1)60 Az Áht. 101. § (3) bekezdése szerinti előirányzat-felhasználási terveket jóváhagyást követően feldolgozásra a Kincstárhoz, s ezzel egyidejűleg tájékoztatásul a Nemzetgazdasági Minisztérium részére is meg kell küldeni, a tárgynegyedévet megelőző hónap utolsó munkanapjáig. A jóváhagyott tervet a Kincstár részére elektronikusan is továbbítani kell.

(2) Az előirányzat-felhasználási tervek az alapok pénzforgalomban tervezhető bevételeit, kiadásait, az alapok likviditásának változását – a szükséges hitel, illetve a tervezett betétállomány mértékét – tartalmazzák.

(3)61

42. § (1)62 A negyedéves, havi bontású finanszírozási tervet a Munkaerőpiaci Alapnál a 24. számú, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapnál a 25. számú, a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapnál a 26. számú, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapnál a 27. számú, a Bethlen Gábor Alapnál a 28. számú, a Nemzeti Kulturális Alapnál a 29. számú mellékletben meghatározott formában és tartalommal elektronikus úton és két kinyomtatott példányban, a tárgynegyedévet megelőző hónap 25. napjáig az alappal rendelkező miniszter részére kell benyújtani jóváhagyásra.

(2) Az elkülönített állami pénzalapok kezelői a pénzforgalmukban tervezhető bevételekről, kiadásokról és várható egyenlegük alakulásáról elektronikus úton adatot szolgáltatnak a Kincstárnak a tárgyhót követő hónap 5. napjáig a 30. számú mellékletben meghatározott formában és tartalommal.

43. §63 Az állami adóhatóság adatokat szolgáltat a Munkaerőpiaci Alap kezelője, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezelője, a Nemzeti Kulturális Alap kezelője, továbbá a Kincstár részére

a) havonta a bevallásra kötelezettek bevallási adatairól alaponként, bevallási jogcímenkénti bontásban a bevallás esedékességének hónapját követő hónap 15. napjáig, adathiány esetén a negyedévet követő hónap 15. napjáig,

b) havonta az analitikus nyilvántartásokkal (folyószámlákon lekönyvelt adatokkal) egyezően a kötelezettségek és befizetések/visszafizetések összegéről, a tárgyévben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról alaponként a tárgyhónapot követő hó 15-ig,

c) évenként a tárgyévben esedékes bevallások és december 31-ig teljesített befizetések/visszafizetések teljes körű éves feldolgozása alapján – az analitikus nyilvántartásokkal megegyezően – a kötelezettségek és befizetések/visszafizetések összegéről, a tárgyévben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról (éves leltár), továbbá a tárgyévben esedékes összes bevallások jogcímenkénti bontásáról, valamint a behajtásból származó bevételek december 31-ig teljesített befizetések összegéről alaponként a tárgyévet követő év május 5-ig,

d) negyedévente a követelések értékvesztésének összegéről, az első negyedévre vonatkozóan május 20-ig, a második, harmadik negyedévre vonatkozóan a tárgynegyedévet követő hó 15-ig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a tárgyévet követő május 15-ig.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak finanszírozási és elszámolási rendje

44. § (1)64 Az állami adóhatóság által vezetett, az Egészségbiztosítási Alap és a Nyugdíjbiztosítási Alap számláin járulék és külön adó, valamint a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz ellátás, továbbá a gyógyszerforgalmazás címén kimutatott összegeket a számlák egyenlege alapján a Kincstár naponta átvezeti az ONYF és az OEP Elszámolási számlájára.

(2)65 Az állami adóhatósághoz késedelmi pótlék és bírság címen befolyt összegből az Egészségbiztosítási Alapot és a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető részt az állami adóhatóság havonta a tárgyhót követő hó 15-éig, a december havi késedelmi pótlékot december 31-ig átvezeti az ONYF és az OEP Elszámolási számláira.

(3)66 Az egészségügyi hozzájárulás és a korkedvezmény-biztosítási járulék címén az állami adóhatóság elkülönített számláiról a Kincstár naponta átvezeti az egyenleget az OEP, illetve az ONYF Elszámolási számláira.

(4)67 A jogerős fizetési meghagyások alapján teljesített munkáltatói táppénz-hozzájárulás bevételének összegét a Kincstár az állami adóhatóság e célból vezetett számlájáról naponta átvezeti az OEP Elszámolási számlájára.

(5)68 Az állami adóhatóság adatokat szolgáltat elektronikusan is az ONYF, az OEP, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kincstár részére

a) havonta a bevallásra kötelezettek bevallási adatairól alaponként, bevallási jogcímenkénti bontásban a bevallás esedékességének hónapját követő hónap 15. napjáig,

b) havonta az analitikus nyilvántartásokkal (folyószámlákon lekönyvelt adatokkal) egyezően a kötelezettségek és befizetések/visszafizetések összegéről, a tárgyévben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról alaponként a tárgyhónapot követő hó 15-ig,

c) évenként a tárgyévben esedékes bevallások és december 31-ig teljesített befizetések/visszafizetések teljes körű éves feldolgozása alapján – az analitikus nyilvántartásokkal megegyezően – a kötelezettségek és befizetések/visszafizetések összegéről, a tárgyévben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról (éves leltár), továbbá a tárgyévben esedékes összes bevallások jogcímenkénti bontásáról, valamint a behajtásból származó bevételek december 31-ig teljesített befizetések összegéről alaponként a tárgyévet követő év május 5-ig,

d) negyedévente a járulék és egyéb társadalombiztosítási követelések értékvesztésének összegéről, az első negyedévre vonatkozóan május 20-ig, a második, harmadik negyedévre vonatkozóan a tárgynegyedévet követő hó 15-ig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a tárgyévet követő május 15-ig.

(6)69 Az állami adóhatóság negyedévente a tárgynegyedévet követő hó utolsó munkanapjáig adatot szolgáltat a Nemzetgazdasági Minisztérium és az ONYF részére a korkedvezmény-biztosítási járulék alapjáról.

(7)70 Az (5)–(6) bekezdés szerint szolgáltatott adatok valódiságáért az állami adóhatóság tartozik felelősséggel.

(8) Az ONYF és az OEP az (1) bekezdés szerinti járulék címén részére átutalt bevételeket – a (9) bekezdésben megjelölt járulékbevételek kivételével – havonta a járulékelemek között az (1) bekezdésben szereplő járulék befizetésekhez tartozó mindenkori bevallott kötelezettség arányában megosztja. Az így elszámolt összegeket az éves járulék-elszámolás keretében, a halmozott éves bevallás arányában kell korrigálni.

(9)71 A Kincstár a költségvetési évben az állami adóhatóság számlákra befolyt START-, START PLUSZ- és START EXTRA kártyával rendelkező biztosítottak járulékaiból, valamint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással teljesített járulékokból a Nyugdíjbiztosítási Alapot, az Egészségbiztosítási Alapot és a Munkaerőpiaci Alapot megillető bevételek összegéről havonta, a tárgyhót követő hó 10-ig elektronikusan adatot szolgáltat az alapok kezelői részére.

(10) Az Egészségbiztosítási Alapot terhelő kártérítési járadékok és baleseti járadékok, továbbá az MNV Zrt.-t, a Hadigondozottak Közalapítványát terhelő, a Nyugdíjbiztosítási Alap által megelőlegezett ellátásokat és ezek postaköltségeinek összegét havonta, a teljesítésről szóló számlát helyettesítő hivatalos értesítés alapján a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig, december hónapban az utolsó előtti kincstári napig kell megtéríteni úgy, hogy az még a tárgyhóban a Nyugdíjbiztosítási Alap számláján jóváírásra kerüljön.

(11) A központi költségvetést terhelő,

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap által folyósított jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatásokat és ezek postaköltségeit, valamint a pénzbeli kárpótlások összegét havonta, a teljesítésről szóló számlát helyettesítő hivatalos értesítés alapján, a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig, december hónapban az utolsó kincstári napig kell megtéríteni úgy, hogy az még a tárgyhóban a Nyugdíjbiztosítási Alap számláján jóváírásra kerüljön,

b) az Egészségbiztosítási Alap által folyósított közgyógyellátás kiadásait a finanszírozási terv alapján havonta a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig kell megtéríteni úgy, hogy az még a tárgyhóban az Egészségbiztosítási Alap számláján jóváírásra kerüljön.

(12) Az Egészségbiztosítási Alapból a GYED-ben részesülők utáni nyugdíjbiztosítási járulék címen történő pénzeszköz átadást az éves előirányzat havi időarányos mértékének megfelelően, a tárgyhó 15-ig kell teljesíteni.

45. § (1) Az Áht. 101. §-ának (1) bekezdése, valamint a költségvetési törvény szerinti finanszírozási terveket a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői készítik el.

(2) A finanszírozási tervek a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak pénzforgalomban tervezhető bevételeit, kiadásait, és azok likviditásának változását – a szükséges hitel, illetve a tervezett betétállomány mértékét – tartalmazzák. Az ellátások előirányzatainak központi intézkedésen alapuló emelése esetén, illetve a hóközi állományváltozás által indokolt esetben a finanszírozási terv módosítható.

(3)72 Amennyiben az Egészségbiztosítási Alap finanszírozási tervében szereplő gyógyító-megelőző ellátás, gyógyszertámogatás és a gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportokon belül a jogcímek együttes összege meghaladja az időarányos szintet, a Kincstár a finanszírozási tervet tartalmilag és formailag elbírálja, véleményezi és a Nemzetgazdasági Minisztérium részére jóváhagyás céljából megküldi. A finanszírozási tervhez mellékelni kell az OEP részletes indokolását.

(4)73 A Kincstár a jóváhagyott finanszírozási terv alapján előirányzat-felhasználási keretet nyit, illetve a megnyitott keretekről tájékoztatja a Nemzetgazdasági Minisztériumot és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelőit.

(5) Ha a zárt előirányzatok finanszírozási tervének jóváhagyására a tárgyhónapot megelőző hó utolsó munkanapjáig nem kerül sor, a Kincstár – az előirányzat-felhasználás folyamatosságának biztosítása érdekében – az időarányosan még rendelkezésre álló előirányzatból egy hónapra számított mértékű előzetes keretet nyit.

(6)74 A 44. § (10) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetés terhére történő támogatások megtérítéséről – a folyósító szerv elszámolása alapján – a Kincstár rendelkezik, a Nemzetgazdasági Minisztérium részére történő utólagos tájékoztatási kötelezettség mellett.

46. § (1) A Nyugdíjbiztosítási Alap által folyósított, de nem az Alapot terhelő ellátások megtérítésére vonatkozó, az ellátások tényleges felhasználás szerinti igénybevétele ütemezését tartalmazó éves finanszírozási tervet a 31. számú mellékletben meghatározott formában – elektronikus módon, valamint két kinyomtatott példányban – tájékoztató információként a Kincstárhoz kell benyújtani a megelőző év december 25. napjáig. A Kincstár az ellátások összegét az Alap által megküldött számlát helyettesítő okmányok alapján a hónap utolsó előtti banki napján utalja a jogosult részére.

(2)75 A Nyugdíjbiztosítási Alapot és az Egészségbiztosítási Alapot megillető központi költségvetési hozzájárulások igénybevételének ütemezésére vonatkozó éves finanszírozási tervet a 32. számú mellékletben meghatározott formában – elektronikus módon, valamint két kinyomtatott példányban – jóváhagyásra a Nemzetgazdasági Minisztériumba kell benyújtani a megelőző év december 25. napjáig. A Kincstár a költségvetési hozzájárulások megtérítését – a korkedvezmény-biztosítási járulék címen átvett pénzeszköz kivételével – a jóváhagyott tervben meghatározott időpontokban utalja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére. A korkedvezmény-biztosítási járulék címen átvett pénzeszköz megtérítését a Kincstár a mindenkori költségvetési törvény vonatkozó előírásai szerint számított összegben és időpontban teljesíti.

(3) Az éves finanszírozási terv a jogosultság jogszabályi feltételeinek megváltoztatásán alapuló módosítása, az igénybe vett támogatás túlteljesülése, vagy a képződött maradvány elszámolása, illetve jogszabályon alapuló évközi intézkedés esetén a havi finanszírozási terv benyújtásával egyidejűleg módosítható.

(4) Az ONYF-nek és az OEP-nek

a)76 az Áht. 86/D. §-ában meghatározott hitel igénybevételére vonatkozó, valamint a 45. § (3) bekezdésében meghatározott havi részletezettségű finanszírozási tervet a 33. számú mellékletben meghatározott formában és tartalommal jóváhagyásra,

b) a bevételek és kiadások tárgyhónapon belüli ütemezésére, az előirányzatok kiemelt előirányzatonkénti bontására, valamint az egyéb forrásból finanszírozott ellátások éves ütemezésére vonatkozó tájékoztatót, háttér adatszolgáltatást a 31. számú mellékletben meghatározott formában és tartalommal

a Kincstár részére, elektronikus formában, valamint két kinyomtatott példányban, a tárgyidőszakot megelőző hónap 25. napjáig kell megküldenie.

(5) A Kincstár a terv alaki és tartalmi ellenőrzése után

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap tervét a Kincstár elnöke által kiadott utasításban meghatározott eljárási rend szerint jóváhagyó aláírásával ellátva visszaigazolja,

b) az Egészségbiztosítási Alap tervét

ba) amennyiben a zárt előirányzatok tárgyhavi tervezett összegei a havi időarányos előirányzatot nem haladják meg, a tárgyhónapot megelőző utolsó kincstári napon gondoskodik az előirányzat-felhasználási keretek megnyitásáról és jóváhagyó aláírásával ellátva visszaigazolja,

bb)77 amennyiben bármely zárt előirányzat tárgyhavi előirányzata meghaladja a havi időarányos előirányzatot, és a tárgyhónap végéig a tervezett halmozott előirányzat az éves előirányzat időarányos mértékét, a finanszírozási tervet a pénzügyi folyamatokat bemutató és értékelő levél kíséretében a Nemzetgazdasági Minisztériumnak jóváhagyásra megküldi.

(6)78 A Nemzetgazdasági Minisztérium által engedélyezett terv alapján a Kincstár gondoskodik az előirányzat-felhasználási keretek megnyitásáról és azt visszaigazolja az alapok kezelői részére. Amennyiben a (10) bekezdés szerinti módosításra sor kerül, a visszaigazolás a korrigált adatlapon történik.

(7) Az időarányos előirányzat számításánál az érintett jogcímcsoport együttes összegét kell figyelembe venni. A gyógyító-megelőző ellátások kiadásai jogcímcsoportnál a túllépés mértékének kiszámításánál a gyógyító-megelőző ellátás céltartalék előirányzatot, a gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál a gyógyszertámogatás céltartalék előirányzatot nem kell figyelembe venni.

(8)79 Amennyiben a zárt előirányzatoknál az érvényes finanszírozási terv hó közi módosítása válik szükségessé, az alap kezelőjének a módosítással érintett előirányzatokra vonatkozó tervtáblákat be kell nyújtania a Nemzetgazdasági Minisztériumnak jóváhagyásra.

(9) A tárgyév első hónapjára jóváhagyott finanszírozási tervet a dokumentáció jogszabály szerinti szerkezeti, formai módosítása esetén hitelesítésre a Kincstár részére ismételten be kell nyújtani.

(10)80 Amennyiben a Nemzetgazdasági Minisztérium a zárt előirányzatok tárgyhavi kereteit az előző időszakban képződött előirányzat-maradvány beszámításával hagyja jóvá és a likviditási terv nem így került benyújtásra, a 31. és 33. számú mellékletek szerinti adatlapokat a döntésnek megfelelően korrigálni kell. A korrekciót a Kincstár tájékoztatása alapján a társadalombiztosítás pénzügyi alapjának kezelője soron kívül végrehajtja és az adatlapokat megküldi.

47. § (1) A Kincstár a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kiadásait a naponta befolyt bevételből a tényleges napi hitelszükséglet jóváírásával teljesíti.

(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai napi bevételi többletét, valamint a nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő külön nyilvántartott kiadások megtérített összegének bevételi többletét a Kincstár a KESZ hitelszámlák törlesztésére automatikusan leemeli.

48. § (1) Az Egészségbiztosítási Alap ellátási célú, előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatai terhére teljesülő kifizetéseit, valamint a nem Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott ellátások kiadásait a Kincstár az Egészségbiztosítási Alap központi igazgatási szervéhez rendelt központi ellátási számláról és az ehhez kapcsolódó igazgatási szervek ellátási számlájáról likviditási fedezetvizsgálat nélkül és a nem túlléphető előirányzatok esetében a központi számlához kapcsolódó előirányzati fedezetvizsgálat mellett teljesíti.

(2) A Nyugdíjbiztosítási Alap ellátási célú kifizetéseit megelőzően előirányzati fedezetvizsgálat nem történik.

(3) A nem túlléphető aktuális előirányzatot a Kincstár a jóváhagyott finanszírozási terv alapján vezeti.

(4) Az egészségügyi szolgáltatások ártámogatásának kincstári teljesítéséhez a megbízásokat a teljesítést egy munkanappal megelőzően kell a Kincstárnak átadni.

A likviditás menedzselés hatékonyságának növelése

49. § (1)81 A likviditás menedzselés hatékonyságának növelése érdekében az állami adóhatóság minden hétfőn délig az adott hétre vonatkozó napi bontású prognózist készít a Kincstár által igényelt jogcím szerinti részletezésben a kiutalásokról – beleértve az adó-visszatérítéseket is – melyet megküld a Kincstár elnökének. A vámhatóság a hó elején dekádonkénti prognózist készít, melyet megküld a Kincstár részére. Az MNV Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által részére közvetlenül megküldött – a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyeztetett tartalmú – írásbeli utasítás szerint köteles eljárni mindennemű kincstári adatszolgáltatás teljesítése érdekében.

(2) A kincstári körbe tartozók devizában történő kifizetéseinek előrejelzése céljából az irányító szerv, valamint az alapkezelő szerv a Kincstár részére egy évre előre, havi bontásban adatszolgáltatást teljesít az irányítása alá tartozó költségvetési szervek, fejezeti kezelésű előirányzatok, központi kezelésű előirányzatok, illetve általa kezelt alap előirányzatai terhére devizában történő várható kifizetésekről. Az adatszolgáltatást fejezeti szintre összesítve kell teljesíteni és minden hónap 25-ig aktualizálni. Az irányító szerv és az alapkezelő az 500 millió forintot meghaladó devizában teljesítendő kiadásokat köteles egyedileg is bejelenteni a Kincstár részére, egy évre előre, havi bontásban, amelyet havonta minden hónap 25-ig aktualizálni kell. Az adatszolgáltatást a Kincstár honlapján közzétett formában, elektronikus úton kell teljesíteni.

VI. A FELADATFINANSZÍROZÁSI KÖRBE TARTOZÓ ELŐIRÁNYZATOK FELHASZNÁLÁSÁNAK RENDJE

50. § (1) Az Ámr. 108. §-ának (1) bekezdésében felsorolt fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása e fejezet rendelkezései szerint történik.

(2) A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzat felhasználásának megkezdése előtt az előirányzat felett rendelkezni jogosult meghatározza az előirányzat által finanszírozott feladat (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban: feladat)

a) célját, részletes tartalmát, a kezdeti és a célállapotot úgy, hogy az a megvalósítás során folyamatosan mérhető és ellenőrizhető legyen,

b) megvalósítási időtartamát, határidejét,

c) bekerülési költségét, pénzügyi forrásösszetételét éves ütemezésben,

d) a végrehajtásról készítendő időközi, illetve befejezéskori szakmai értékelés módját, valamint annak tartalmi és formai követelményeit.

(3) Az előirányzat éves költségvetésének jóváhagyását követően a fejezetet irányító szerv vezetője gondoskodik a finanszírozás alapját képező Finanszírozási Alapokmány (a továbbiakban: Alapokmány) e rendelet 34. számú melléklete szerinti tartalommal történő elkészítéséről, továbbá jóváhagyásáról és az 51. § (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott határidő szerint a Kincstárhoz való benyújtásáról.

(4) Több fejezet, költségvetési szerv vagy egyéb hazai, illetve nemzetközi szervezet támogatásával megvalósuló feladat esetén megállapodásban kell rögzíteni annak főfelelősét, az egyes finanszírozó szervezetek által biztosított források rendelkezésre bocsátásának időpontját, az ellenőrzés módját.

(5) A feladatok – a megvalósítás céljának, ütemének megfelelően – részfeladatokra bonthatók.

A feladatfinanszírozás okmánya

51. § (1) A feladat finanszírozásának megkezdéséhez

a) a feladatokra, illetve az ahhoz tartozó valamennyi részfeladatra Alapokmányt kell benyújtani a Kincstárhoz elektronikus úton folyamatosan, de legkésőbb a feladat, részfeladat jóváhagyását követő harminc naptári napon belül,

b) tárgyévi finanszírozási igény esetén legkésőbb november 15-ig kell az Alapokmányt benyújtani a Kincstárhoz.

(2) Több évet átfogó feladat esetében a finanszírozás okmányait évente be kell nyújtani a Kincstárnak – az e rendelet 52. §-ának (6) bekezdésében foglaltak kivételével –, beleértve azt az esetet is, amikor a feladat finanszírozásához már nem áll rendelkezésre eredeti előirányzat.

A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználásának eljárási szabályai

52. § (1) A Kincstár a hozzá elektronikus úton megküldött Alapokmányokat megvizsgálja és azokat részfeladat azonosítóval ellátva elektronikus úton visszaigazolja (visszaküldi) a fejezetnek, amely gondoskodik a feladat, részfeladat megvalósítójának értesítéséről. A Kincstár az Alapokmányokat a költségvetési törvényben meghatározott cél(ok)nak és előirányzat(ok)nak való megfelelés, a rendelkezésre álló előirányzatok, források, az okirat kitöltésének teljeskörűsége, valamint a szakmai döntéshozó által szükség szerint megállapított egyéb szempont szerint vizsgálja.

(2) A Kincstár az Alapokmányok befogadásával és annak azonosítóval ellátott visszaigazolásával egyidejűleg

a) nyilvántartásba veszi a teljes bekerülési költséget (kiadást), annak éves előirányzatát, forrásösszetételét,

b) végrehajtja a megvalósításhoz szükséges tárgyévi egyösszegű előirányzat-átcsoportosítást – ideértve a jogszabályi rendelkezés alapján nyújtható előlegeket is – és annak kötelezettségvállalásként történő lekötését az Alapokmányokban foglalt teljes előirányzatra vonatkozóan.

(3) A több évre ütemezett és a központi költségvetési előirányzaton kívül egyéb forrás igénybevételével megvalósuló feladatok, részfeladatok esetében a Kincstár a visszaigazolásával csak a tárgyévre vonatkozó központi költségvetési előirányzat terhére és a megfelelő számlákra befizetett és előirányzatosított egyéb források erejéig rendelkezik a kifizetésről.

(4) A jóváhagyott feladat, részfeladat megvalósítása érdekében kötött, szerződéssel alátámasztott, a Kincstárnak Alapokmányon bejelentett és a Kincstár által visszaigazolt feladat tárgyévi költségvetési előirányzata a fejezetnél vagy intézménynél kötelezettségvállalással lekötött előirányzatnak minősül, amelynek terhére az igazolt teljesítményekre az esedékességkor a Kincstár teljesíti a kifizetéseket.

(5) A Kincstár előirányzat-maradványokat év végén előirányzat-módosítással egyidejűleg forrásonként visszavezeti az Alapokmányban meghatározott fejezeti kezelésű előirányzatra és a végrehajtott előirányzat-módosításról az irányító szervet és az érintett költségvetési szervet értesíti.

(6) Az irányító szerv a Kincstár által megküldött értesítő alapján – feladat, részfeladat azonosítóval jelölt – a 14. számú melléklet szerinti adatlapon a finanszírozási okmányok módosítása nélkül rendelkezhet az előirányzatok visszavezetéséről, ha azok szerződéssel lekötöttek. Az így visszavezetett előirányzat-maradványokhoz kapcsolódó, az európai uniós – és a tárgyévet megelőzően a devizaszámlára beérkezett – források felhasználására az Alapokmány módosítása nélkül, az érintett előirányzat-maradványok tárgyévi megnyitásával kerülhet sor. Az Alapokmány előirányzati összegének vagy a pénzügyi forrás összetételének változása esetén az Alapokmányt ismételten be kell nyújtani. Minden egyéb módosítást levélben, vagy az e célra biztosított elektronikus rendszeren keresztül lehet kezdeményezni. Ez az eljárás alkalmazható a fejezetet irányító szerv rendelkezési jogában fenntartott fejezeti kezelésű előirányzatok maradványa terhére lekötött előirányzatokra is.

53. § (1) A feladat, részfeladat megvalósítása történhet

a) a fejezetet irányító szervnél, ha a feladatfinanszírozási körbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzat feletti rendelkezési jogot magának fenntartja, vagy ha a részfeladatot megvalósító költségvetési szerv részére előirányzat-módosítás nélküli rendelkezési és utalványozási jogot biztosít,

b) kincstári költségvetéssel rendelkező költségvetési szervnél (a továbbiakban: elsődleges elszámolást készítő költségvetési szerv), ha a fejezet a rendelkezési jogot – fejezeti hatáskörben – előirányzat-módosítással átengedi a költségvetési szerv számára,

c) a költségvetési szervnél, ha a lakásépítés és lakástámogatási előirányzat a költségvetési szerv éves költségvetésében szerepel.

(2)82 A fejezetet irányító szerv a feladatfinanszírozási körbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzat meghatározott része felett a rendelkezési jogot egy-egy részfeladatra Alapokmányban adhatja át. A nem az adott fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv által megvalósítandó részfeladat Alapokmányát az előirányzatot átadó és átvevő fejezetet irányító szerv vezetője vagy annak megbízottja együtt írja alá. Az utalványozási jog részfeladatot megvalósító államháztartáson kívüli szervezetnek – az európai uniós támogatások kivételével – nem adható át. Ez alól – egyedi elbírálás alapján – az államháztartásért felelős miniszter adhat felmentést.

(3) Amennyiben a rendelkezési jog átadása az Alapokmányban foglaltak szerint előirányzat-módosítással történik, a Kincstár a fejezeti kezelésű előirányzatról az elsődleges elszámolást készítő költségvetési szerv javára a támogatással fedezett kiadási előirányzat-átcsoportosítást, továbbá a pénzeszközátadás keretében átadott maradvány, illetve egyéb forrás terhére megvalósuló kifizetéssel összefüggő kiadási és bevételi előirányzat módosítást az Alapokmány befogadásával egyidejűleg hajtja végre.

(4) Az elsődleges elszámolást készítő költségvetési szerv a (3) bekezdésben foglaltak szerint végrehajtott előirányzat-módosítást saját költségvetésében a Kincstár által visszaigazolt Alapokmány alapján hajtja végre. A számlakivonat alapján elszámolja a támogatást, illetve a pénzeszközátadást jóváírásként, valamint a teljes kifizetett összeget a megfelelő kiemelt előirányzaton pénzügyi teljesítésként. A fejezeti kezelésű előirányzattal rendelkező fejezet a támogatással fedezett előirányzat-változást főkönyvi nyilvántartásában a Kincstár által visszaigazolt Alapokmány alapján hajtja végre.

(5) Az a költségvetési szerv, amely nem saját irányító szervétől kap előirányzatot, köteles a Kincstártól kapott értesítő másolatának megküldésével tájékoztatni saját irányító szervét. A Kincstár a költségvetési szerv irányító szervének havonta kimutatást küld az átcsoportosított előirányzatokról.

(6) Ha az elsődleges elszámolást készítő költségvetési szerv kiadási és bevételi előirányzata nem tartalmazza a feladat, részfeladat finanszírozásához igénybe vett egyéb intézményi saját forrás fedezetét, a szükséges előirányzat-módosítás fejezeti hatáskörben engedélyezhető.

(7) A Kincstár az egyes részfeladatokon teljesített tranzakciókról KTK-kénti bontásban havonta értesítőt küld az előirányzat eredeti jogosultjának.

A feladatfinanszírozás pénzügyi lebonyolítása, ellenőrzése

54. § (1) A jóváhagyott előirányzatok felhasználása az Alapokmány alapján a fejezet vagy az elsődleges elszámolást készítő költségvetési szerv részére nyitott

a) az Ámr. 108. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feladatok esetében a beruházási előirányzat-felhasználási keretszámláról (a továbbiakban: BEFK),

b) az Ámr. 108. §-a (1) bekezdésének b)–c) és e)–g) pontjaiban foglalt feladatok esetén a feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámláról (a továbbiakban: FEFK) történik az Alapokmányban utalványozásra kijelölt kezdeményezése alapján a Kincstárnál. A FEFK, BEFK számlára a számlatulajdonos közvetlenül csak jóváírást kezdeményezhet.

(2) Az Ámr. 108. §-a (1) bekezdésének d) pontjában foglalt feladatok pénzügyi lebonyolítási szabályait külön kormányrendelet tartalmazza.

(3) A költségvetési támogatás FEFK, BEFK számlán történő jóváírása a kifizetések elrendelésével egyidejűleg történik a Kincstárban.

(4) Ha a költségvetési előirányzaton kívül a feladat, részfeladat finanszírozásához más forrás igénybevétele is társul, a feladat, részfeladat megvalósítója a pénzügyi teljesítést megelőzően köteles az egyéb forrást a megfelelő számlára átutalni.

(5) Amennyiben

a) a kiegészítő forrás része a feladat, részfeladat központi költségvetésben elszámolandó teljes előirányzatának, akkor azt a FEFK, BEFK számlára kell irányítani,

b) az egyéb forrás a költségvetési előirányzat központi költségvetésben elszámolásra nem kerülő kiegészítésére szolgál, azt a technikai számlaként működő fejezeti lebonyolítási számlára kell utalni.

(6) A Kincstár a kifizetéseket az Alapokmányban meghatározott egyéb forrásoknak a FEFK, BEFK vagy a fejezeti lebonyolítási számlán történő rendelkezésre állása esetén teljesíti.

(7) A Kincstár eltekinthet a kiegészítő forrás kincstári számlára történő befizetésétől, ha az Alapokmány erre lehetőséget biztosít, vagy a kiegyenlítendő számla kiegészítő forrást terhelő részének kifizetését bankszámlakivonattal igazolják.

55. § (1) A 34. számú melléklet szerinti kötelezettségvállalás-bejelentési adatlapot (a továbbiakban: Szerződésbejelentés) kitöltve, a kötelezettségvállalás létrejöttét követő nyolc munkanapon belül, de legkésőbb a kötelezettségvállalás dátumát követő hónap ötödik munkanapjáig

a) a kincstári körbe nem tartozó feladatot, részfeladatot megvalósító szervezeteknek – amennyiben közvetlenül jogosultak a Szerződésbejelentés beküldésére – papíralapon három példányban,

b) minden más esetben elektronikus úton

kell megküldeni a Kincstár részére.

(2) A beküldési határidőt követően beérkezett Szerződésbejelentések vonatkozásában kifizetés legkorábban csak a benyújtást követő hónapban vagy soron kívül teljesíthető. Soron kívüli átutalási megbízást írásbeli kérelem alapján teljesít a Kincstár, a kérelemben megjelölt kifizetési igény egy ezrelékének megfelelő összegű rendelkezésre állási díj megfizetése ellenében.

(3) A Szerződésbejelentés alapját képező kötelezettségvállalás dokumentumait egy példányban, papíralapon kell eljuttatni legkésőbb az első átutalási megbízással egyidejűleg a Kincstárhoz, hivatkozva a visszaigazolt Szerződésbejelentés kincstári azonosító számára.

(4) A visszaigazolt Szerződésbejelentéseknek a feladatot, részfeladatot megvalósító szervezetek részére történő eljuttatásáról a fejezet gondoskodik.

(5) A Kincstár a Szerződésbejelentéseket – ha azok tartalmukat és összegszerűségüket tekintve megfelelnek az Alapokmányban foglaltaknak – vállalt kötelezettségként nyilvántartásba veszi. A Szerződésbejelentésekhez kapcsolódó nem magyar nyelven megkötött szerződéseket a Kincstár kizárólag a benyújtott szerződés azon szakaszainak magyar nyelvű fordításával együtt fogadja be, amelyek tartalmazzák a kivitelezési szerződés alapján megvalósítandó feladat műszaki, szakmai és pénzügyi jellemzőinek, a kivitelezés egyéb pénzügyi feltételeinek és a megvalósítási határidőnek a tételes meghatározását.

(6) A Kincstár a kifizetéseket a Kincstárhoz bejelentett módon aláírt fizetési megbízások alapján teljesíti. A fizetési megbízásokhoz a megvalósult szakmai, illetve műszaki-naturális teljesítményt dokumentáló számviteli bizonylatokat kell csatolni.

(7) A lakástámogatási kiemelt előirányzat felhasználását kezdeményező átutalás mellékleteként csatolni kell a benyújtó szerv lakásépítés- és vásárlás munkáltatói támogatása számlája utolsó – tizenöt napnál nem régebbi – banki kivonatának hitelesített másolatát, valamint a keletkezett új kötelezettséget tartalmazó dokumentumot az igénylést alátámasztó kimutatással együtt.

(8) Amennyiben a fizetési megbízás benyújtására – a Kormány által elfogadott fizetés-átütemezés keretében – a teljesítést követő években kerül sor, a bizonylatokat a kifizetések kezdeményezésének várható időpontjától függetlenül a kivitelezői teljesítés igazolását követő tíz naptári napon belül a Kincstár részére meg kell küldeni az (5) bekezdés szerinti ellenőrzés megvalósítása és a beruházás pénzügyi előirányzata terhére történő nyilvántartásba vétele céljából.

(9) A részfeladatok pénzügyi előirányzata terhére előleg nyújtására csak akkor kerülhet sor, ha külön jogszabály lehetővé teszi. Az előleg kifizethetőségét az Alapokmányban jogszabályra történő hivatkozással jelezni kell. Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában előleget csak azon Szerződésbejelentések esetén lehet folyósítani, amelyeknél a kifizetés kedvezményezettje költségvetési szerv és a kiadásokra fedezettel, előirányzattal nem rendelkezik az éves költségvetésében. Az eltérést engedélyező jogszabályt az Alapokmányban fel kell tüntetni.

(10) A Kormány által elfogadott fizetés-átütemezéssel érintett feladatok esetében a döntés tartalmazza az ezzel járó pénzügyi többlet finanszírozásának feltételeit.

(11) Amennyiben a teljesítési záradékkal ellátott számlával, számlát helyettesítő bizonylattal igazolt teljesítmény az Alapokmánnyal, az előjegyzett szerződésekkel összhangban van, a Kincstár az átutalási megbízást a kötelezettségvállalásként előjegyzett támogatási előirányzat-felhasználási keret, maradvány vagy egyéb forrás, illetve a központi költségvetési előirányzaton kívül a beérkezett kiegészítő forrás terhére teljesíti, közvetlenül a számlát, számlát helyettesítő bizonylatot kiállító jogosult számlája javára történő átutalással. Kifizetés függő, átfutó és kiegyenlítő kiadások jogcímen nem kezdeményezhető. Működési költségek, vagy beruházás közvetett járulékos költségei elszámolása esetében, ha a számlák száma az öt darabot meghaladja, és számlánként a számla bruttó értéke nem éri el a 200 000 forintot, a teljesítmény záradékolt számlaösszesítővel is igazolható.

(12) Ha az 53. § (1) bekezdés a)–b) pontja szerinti megvalósító a benyújtott számlát – egyedi mérlegelése alapján – a saját intézményi vagy valamelyik feladatfinanszírozáson kívüli fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámláról kifizette, a kifizetés bankszámla kivonattal történő igazolása mellett legfeljebb a kifizetést követő hat hónapon belül, de legkésőbb a tárgyév végéig – EU támogatásból és a hozzá kapcsolódó társfinanszírozásból történő finanszírozás esetén az elszámolásra rendelkezésre álló időszakon belül – kell kezdeményeznie az érintett feladat, részfeladat pénzügyi kerete terhére és a megfelelő számlája javára történő visszatérítést.

(13) Ha a megvalósító nem tartozik a (12) bekezdés hatálya alá, és a kivitelező által benyújtott számlát a saját forrásából, vagy más – költségvetési vagy azon kívüli – forrásból kifizette, a visszatérítést a kifizetés bankszámla kivonattal történő igazolása mellett legfeljebb a kifizetést követő egy éven belül – EU támogatásból és a hozzá kapcsolódó társfinanszírozásból történő finanszírozás esetén az elszámolásra rendelkezésre álló időszakon belül – kell kezdeményeznie az érintett feladat, részfeladat pénzügyi kerete terhére és a megfelelő számlája javára.

(14) Amennyiben kincstári költségvetéssel nem rendelkező központi költségvetési szerv kap részfeladat megvalósítására rendelkezési jogosultságot, az általa teljesített kifizetések megtérítéséről az elsődleges elszámolást végző költségvetési szervnek kell gondoskodnia.

(15) A Kincstár a feladatok, részfeladatok megvalósítását előzetesen a pénzügyi lebonyolítás keretében ellenőrzi. A Kincstár jogosult a megvalósításban közreműködő szervektől, személyektől az ellenőrzés során felvilágosítást kérni, a lebonyolítással kapcsolatos iratokba betekinteni, továbbá a szükséges okmányokról hitelesített másolatot vagy kivonatot kérni.

(16) Az Alapokmányban meghatározott cél megvalósításának veszélyeztetése esetén a Kincstár csak a kötelezettségvállalásra jogosult külön rendelkezésének megfelelően fogad be további szerződéseket és rendelkezik annak pénzügyi teljesítéséről.

(17)83 Az átutalási megbízás benyújtójának az átutalási megbízás közlemény rovatában a 24. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl nyilatkoznia kell arról, hogy a kifizetésre kerülő összeg

a) az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A. § (6) bekezdése szerinti, vagy

b) az Áht. 13/A. § (5) és (6) bekezdése és az a) ponton kívüli egyéb

kifizetésnek minősül.

(18)84 A (17) bekezdés a) pontja szerinti nyilatkozat tétele esetén az átutalási megbízás közlemény rovatában a nyilatkozat mellett a kifizetés kedvezményezettjének adóazonosító számát is fel kell tüntetni. A nyilatkozatot, továbbá az adóazonosító szám közlését a Kincstár által kiadott tájékoztatóban meghatározott jelölés alkalmazásával kell megtenni. Nyilatkozat hiányában, vagy – a (17) bekezdés a) pontja szerinti esetben – adóazonosító számot nem tartalmazó nyilatkozat esetén a Kincstár az átutalási megbízás teljesítését visszautasítja.

(19)85 A (17) bekezdés a) pontja szerinti esetben a Kincstár az átutalási megbízást

a) nem teljesíti, ha az Art. 36/A. § (1) bekezdése szerinti együttes adóigazolást az átutalási megbízás benyújtója nem mellékelte, vagy a köztartozásmentes adózói adatbázisban való nyilvántartását nyilatkozat formájában nem igazolta,

b) a tartozásnak megfelelő összeggel csökkentett összegű kifizetésként teljesíti, ha az Art. 36/A. § (1) bekezdése szerinti együttes adóigazoláson köztartozás mutatkozik.

Beszámolás, a feladat lezárása

56. § (1) A feladatok lebonyolításáról beszámolót kell készíteni.

(2) A költségvetési évhez kapcsolódóan a fejezetet irányító szerv a feladatfinanszírozási körébe tartozó előirányzatainak teljesüléséről az éves zárszámadás keretében köteles teljes körű beszámolót készíteni. Ehhez a Kincstár biztosítja az előirányzat-módosítással átcsoportosított előirányzatok pénzügyi teljesítési adatait is. A beszámolóban a pénzügyi teljesítés adatain túl a szakmai célok és a nevesített feladatok megvalósulását is értékelni kell.

(3) Az elsődleges elszámolást készítő költségvetési szervnek a költségvetési év végén a részére az előirányzat-átcsoportosítással átadott, feladatfinanszírozási körbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználásáról és a megvalósított célról szöveges értékelést kell készítenie, és azt megküldenie a fejezetet irányító szerv vezetőjének.

(4) A fejezetet irányító szerv a feladathoz tartozó valamennyi részfeladat lezárását követő 30 napon belül köteles értesíteni a Kincstárt. A feladat lezárását követően a fel nem használt előirányzat önrevízió keretében az előirányzat-maradvány elszámolása során befizetésre kerül.

(5) A feladat, részfeladat megvalósítója köteles az egyes részfeladat befejezéséről 30 napon belül a fejezetet irányító szervet és a Kincstárt egyidejűleg értesíteni. A fejezetet irányító szerv a részfeladat lezárásáról

a) abban az esetben, ha a részfeladat jóváhagyott pénzügyi előirányzatának felhasználása nem történt meg teljes összegében, akkor a 34. számú melléklet szerinti záróokmány benyújtásával,

b) egyéb esetben levélben

értesíti a Kincstárt.

(6) A részfeladat akkor tekintendő befejezettnek, ha a részfeladat megvalósítása során keletkezett összes fizetési kötelezettség ellenértékét a FEFK, BEFK számla terhére elszámolták.

VII. NYILVÁNTARTÁSI, ADATSZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYOK

Adminisztratív nyilvántartások

57. § (1)86 A költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok, a központi és a fejezeti kezelésű előirányzatok és kezelői, továbbá az államháztartás alrendszereinek költségvetéséből támogatásban részesített államháztartáson kívüli szervezetek adminisztratív (azonosító) jellegű adatairól a Nemzetgazdasági Minisztérium nyilvántartásokat vezet.

(2)87 A költségvetési szerveket, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait és az elkülönített állami pénzalapokat, a központi és a fejezeti kezelésű előirányzatokat és kezelőit – a helyi és települési, illetve területi kisebbségi önkormányzatokat, valamint a többcélú kistérségi társulásokat és költségvetési szerveiket kivéve – az államháztartásért felelős miniszter rendeletében meghatározott módon államháztartási egyedi azonosító számmal kell ellátni.

(3) Az (1) bekezdésben foglalt nyilvántartások az államháztartás költségvetési kapcsolatainak lebonyolítását, az ehhez kapcsolódó követelések és tartozások folyamatos regisztrálását szolgálják.

Kincstári adatszolgáltatás a megbízások teljesítéséről és a költségvetés végrehajtásáról

58. § (1)88 Az Igazgatóság valamennyi számlatulajdonost – a 4. § (1) bekezdés q) pontja szerinti számla esetén a fejezetet irányító szervet is – a számlán történt terhelésről, illetve jóváírásról írásban vagy elektronikus formában összevont és tételes számlakivonattal értesíti. Minden olyan kincstári (banki) munkanapról számlakivonatot kell készíteni és azt a számlatulajdonos részére továbbítani, amelyen a számlán pénzforgalmi vagy pénzforgalom nélküli tranzakció történt. Az összevont számlakivonat tartalmazza a könyvelési nap dátumát, a számla tárgynapi nyitóegyenlegét, a számlán az összevont terhelt forgalmat, az összevont jóváírt forgalmat, a záróegyenleget, a forgalmi tételek darabszámát, valamint a kivonatsorszámot. A tételes számlakivonat a terhelési és jóváírási tételeket darabonkénti részletezésben tartalmazza. A számlakivonat – beleértve a pénzforgalom nélküli tranzakciók adatait is – számviteli bizonylatnak minősül.

(2) A Kincstár a visszautasított megbízásokról, valamint a pénzforgalommal nem járó tételekről, a saját hatáskörű és a feladatfinanszírozással kapcsolatos előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról, a nyilvántartásba vett kötelezettségvállalásokról, a halmozott tartozik és követel forgalomról kiemelt előirányzatonként, és a kiadási előirányzatok szabad kereteiről is tájékoztatja ügyfeleit a számlakivonatban.

(3) Az Ámr. 218. §-ában előírt egyeztetés során a Kincstár részére benyújtott, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó pénzforgalommal nem járó rendezési tételekről, valamint ennek eredményeként a korrigált tárgyévet megelőző évi halmozott tartozik, követel forgalomról kiemelt előirányzatonként, és a tárgyévet megelőző évi kiadási előirányzatok korrigált szabad kereteiről számlakivonatban tájékoztatja ügyfeleit a Kincstár.

(4) A Kincstár honlapján havonta, számlánként külön-külön tájékoztatja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok kezelőit a számla tárgyhavi összes kiadási és összes bevételi forgalmáról a 35. számú mellékletben meghatározott formában.

(5) Az Ámr. 202. §-ában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettséget a Kincstár a 36–37. számú melléklet, az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozóan pedig a 38–43. számú melléklet szerinti tartalommal és formában készíti el.

(6)89 Az Ámr. 204. §-ának (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettséget a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői a 44–45. számú melléklet szerinti tartalommal és formában teljesítik. Amennyiben az elszámolások közötti időbeli különbséget is figyelembe véve az eltérések tartósan és jelentős mértékben fennállnak, a Kincstár kezdeményezésére a társadalombiztosítás pénzügyi alapjának kezelője soron kívül köteles az adatokat felülvizsgálni és tájékoztatni az irányító szervet, a Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Kincstárat a rendezés módjáról és időpontjáról.

(7)90 A Kincstár a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai napi és halmozott pénzforgalmi adatainak teljesítéséről – a KTK csoportok költségvetési jogcímek szerinti alkalmas tagolásával – napi rendszerességgel, elektronikus formában tájékoztatja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelőit. A Nemzetgazdasági Minisztérium részére az adatszolgáltatást a Kincstár – összefoglaló gyorsjelentés keretében – naponta, elektronikus formában teljesíti.

(8)91 A Kincstár a területfejlesztési tanácsok pénzforgalmi számláiról havonta tájékoztatást ad a területfejlesztésért felelős minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium számára.

Adatszolgáltatás az elemi költségvetés alrendszerek szerinti összesítéséhez, az időszaki költségvetési jelentéshez

59. § (1) A központi költségvetési szerv irányító szerve, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői és az irányításuk alá tartozó költségvetési szervek intézményi, illetve a fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetését az „A) Intézményi költségvetés” megnevezésű nyomtatványgarnitúra e rendelet 46. számú mellékletében meghatározott űrlapjainak kitöltésével, illetve a kijelölt szerv által közreadott számítástechnikai program segítségével készítik el és elektronikus úton is benyújtják.

(2)92 A központi kezelésű előirányzat kezelője az előirányzat elemi költségvetését a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghatározott űrlapok kitöltésével készíti el és elektronikus úton is benyújtja.

(3)93 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői az általuk kezelt alap költségvetését a „D) Társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak ellátási költségvetése”, az alapok költségvetését, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői és az irányításuk alá tartozó költségvetési szervek elemi költségvetését együttesen tartalmazó konszolidált költségvetését a „G) Társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak konszolidált költségvetése (alaponként)”, továbbá a két alap konszolidált költségvetését – a halmozódások kiszűrésével – a „H) Társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak konszolidált költségvetése” megnevezésű nyomtatványgarnitúrák Nemzetgazdasági Minisztérium által meghatározott űrlapjainak kitöltésével, illetve a kijelölt szerv által közreadott számítástechnikai program segítségével készítik el és elektronikus úton is benyújtják.

(4)94 Az elkülönített állami pénzalap kezelője az alap költségvetését az „E) Elkülönített állami pénzalap költségvetése” megnevezésű nyomtatványgarnitúra Nemzetgazdasági Minisztérium által meghatározott űrlapjainak kitöltésével, illetve a kijelölt szerv által közreadott számítástechnikai program segítségével készíti el és elektronikus úton is benyújtja.

(5) Az önkormányzati hivatal a helyi önkormányzat költségvetését – beleértve a körjegyzőségen kívüli önkormányzati hivatal elemi költségvetését és a települési, illetve területi kisebbségi önkormányzat költségvetését is – a „B) Önkormányzati költségvetés” megnevezésű nyomtatványgarnitúra e rendelet 46. számú mellékletében meghatározott űrlapjainak kitöltésével, illetve a kijelölt szerv által közreadott számítástechnikai program segítségével készíti el és elektronikus úton is benyújtja.

(6) A helyi önkormányzat, a települési, illetve területi kisebbségi önkormányzat képviselő-testületének, valamint a helyi önkormányzatok társulásainak irányítása alá tartozó önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv – kivéve a körjegyzőségen kívüli önkormányzati hivatal –, továbbá a jogi személyiségű társulások és a területfejlesztési tanácsok költségvetését a „C) Önkormányzati intézményi költségvetés” megnevezésű nyomtatványgarnitúra e rendelet 46. számú mellékletében meghatározott űrlapjainak kitöltésével, illetve a kijelölt szerv által közreadott számítástechnikai program segítségével készíti el és elektronikus úton is benyújtja.

(7) A többcélú kistérségi társulás munkaszervezete a többcélú kistérségi társulás költségvetését – beleértve a munkaszervezet elemi költségvetését is – az „I) Többcélú Kistérségi Társulási Költségvetés” megnevezésű nyomtatványgarnitúra e rendelet 46. számú mellékletében meghatározott űrlapjainak kitöltésével, illetve a kijelölt szerv által közreadott számítástechnikai program segítségével készíti el és elektronikus úton is benyújtja.

(8) A jogi személyiségű társulás, valamint ezen társulás és az intézményi társulás irányítása alá tartozó költségvetési szerv elemi költségvetése a társulási megállapodásban meghatározott, amennyiben erről a társulási megállapodásban nem rendelkeztek a társulásban megvalósuló feladat ellátását végző költségvetési szerv székhelye szerinti önkormányzat költségvetésébe épül be, ezen önkormányzat pénzügyi körzet kódja szerint.

(9) A megyei önkormányzati hivatalok, a polgármesteri hivatalok elemi költségvetésüket, adatszolgáltatásukat – amely magába foglalja a helyi önkormányzat költségvetési szervein kívül ellátott feladatainak adatait is – az önkormányzat törzsszáma alatt teljesítik.

(10) Az országos kisebbségi önkormányzat költségvetését – beleértve irányítása alá tartozó költségvetési szerv elemi költségvetését is – a „J) Országos kisebbségi önkormányzati és intézményi költségvetés” megnevezésű nyomtatványgarnitúra e rendelet 46. számú mellékletében meghatározott űrlapjainak kitöltésével, illetve a kijelölt szerv által közreadott számítástechnikai program segítségével készíti el és elektronikus úton is benyújtja.

(11)95 A nyomtatványgarnitúrák, a számítástechnikai programok és az adatközlés módjának közreadásáról a Nemzetgazdasági Minisztérium legkésőbb január 31-ig gondoskodik.

(12)96 A nyomtatványgarnitúrákat és a költségvetési szervek részletes költségvetési előirányzatainak összeállítására szolgáló tájékoztatót a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján teszi közzé.

(13) Az Ámr. 205. §-ának (1)–(2) bekezdésben foglalt időközi költségvetési jelentés szerkezete megegyezik az e rendelet 46. számú mellékletében foglalt 80. számú Önkormányzati költségvetési jelentés űrlap szerkezetével.

Adatszolgáltatás az előirányzatok felhasználásához kapcsolódóan

60. § (1)97 A központi és a társadalombiztosítási költségvetési szervek előirányzatai és a fejezeti kezelésű előirányzatok várható alakulásáról az irányító szerv – az Ámr. 109. § (5) és (6) bekezdése szerinti fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a kezelő szerv előzetes adatszolgáltatása alapján – az államháztartásért felelős miniszternek adatot szolgáltat a 47. számú melléklet szerinti tartalommal minden hónap 8. napjáig.

(2) Az Áht. 12/C. §-ának (3)–(4) bekezdése szerinti adatszolgáltatást a fejezetet irányító szerv kötelezettségvállalásonként és összesítve elektronikus úton teljesíti, melynek módját a Kincstár tájékoztatóban teszi közzé.

A vagyonkezelő szervezet adatszolgáltatása

61. §98 (1) A vagyonkezelő szervezet az állami vagyon kezelésével kapcsolatos valamennyi számlájának pénzforgalmáról havi jelentést nyújt be a tárgyhót követő hónap 10. napjáig az államháztartásért felelős miniszternek és az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszternek. Az adatszolgáltatás részletes tartalmát az államháztartásért felelős miniszter tájékoztatóban állapítja meg.

(2) A vagyonkezelő szervezet az állami vagyonnal kapcsolatos központosított bevételek és kiadások várható alakulásának havi ütemezéséről elektronikus úton adatot szolgáltat a (3) bekezdés szerinti tartalommal minden hónap 7. napjáig az államháztartásért felelős miniszternek és a fejezetet irányító szervnek.

(3) Az adatszolgáltatásnak ki kell terjednie

a) az állami vagyonnal kapcsolatos központosított bevételek és kiadások költségvetési címrend szerinti bontású adataira;

b) az állami vagyonnal kapcsolatos finanszírozási bevételek és kiadások ügylettípusonkénti bontású adataira;

c) a pénzforgalommal nem járó tételek ügylettípusonkénti bontású adataira;

d) az a)–c) pontok szerinti adatokon belül az előirányzat vagy finanszírozási ügylettípus 15%-át meghaladó ügyletek adataira;

e) az a)–c) pontok szerinti adatokon belül az Áht. 116. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti maastrichti egyenlegmutató és az Áht. 110. § (3) bekezdése szerinti maastrichti adósságmutató számításához szükséges információkra.

Adatszolgáltatás az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap felhasználásához kapcsolódóan

62. §99 Az MVH az általa kezelt Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, illetve Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és nemzeti forrásokból finanszírozott támogatások és intézkedések pénzforgalmi adatairól – a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen megállapított tartalommal – havi jelentést szolgáltat a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a tárgyhónapot követő hónap 25. napjáig. Az MVH a jelentést egyidejűleg köteles megküldeni a Vidékfejlesztési Minisztérium részére is.

Adatszolgáltatás a tartozásállomány alakulásáról

63. § Az Ámr. 234. §-a szerinti adatszolgáltatást a kincstári körbe tartozó költségvetési szerv az általa elismert, lejárt tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta, az e rendelet 48. számú melléklete szerinti formában és adattartalommal, a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhó utolsó munkanapjáig a Kincstár és a fejezetet irányító szerv részére teljesíti.

A kötelezettségvállalás bejelentési rendje

64. § (1)100 Az Ámr. 235. §-a szerinti bejelentést az e rendelet 49. számú mellékletében meghatározott formában, elektronikus úton kell eljuttatni a Kincstárhoz. Az Ámr. 109. § (6) bekezdése szerinti esetben a fővárosi és megyei kormányhivatal szervezeti egységeként működő szakigazgatási szerv a bejelentést az érintett fejezeti kezelésű előirányzat fejezetet irányító szervének is megküldi.

(2) A bejelentő azonosítása a Kincstár által kiadott hozzáférési jogosultság alapján történik.

(3)101 Ha a bejelentett kötelezettségvállalásban változás történik, a költségvetési szerv vagy a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve az 50. számú, illetve az 51. számú melléklet szerinti formában köteles azt bejelenteni az (1) bekezdésben foglaltak szerint, legkésőbb a kifizetést megelőző 10. munkanapig.

(4)102 A Kincstár a kiemelt előirányzati szabad keret rendelkezésre állása esetén a kötelezettségvállalást befogadja, visszaigazolja, a kötelezettségvállalást nyilvántartásba veszi és a kötelezettségvállalásnak megfelelő kiemelt kiadási előirányzaton az előirányzati szabad keretből a kötelezettségvállalás összegét leköti. Amennyiben nem áll rendelkezésre a megfelelő kiemelt előirányzati szabad keret, a Kincstár erről a Nemzetgazdasági Minisztériumot, az irányító szervet és a bejelentés benyújtóját tájékoztatja.

(5)103 Az Ámr. 235. §-a szerinti előirányzatok terhére történő kiadások teljesítésekor – a Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez előirányzat kivételével – a Kincstár megvizsgálja az előzetes bejelentés meglétét, amennyiben a költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a bejelentést elmulasztotta, a Kincstár a fizetési megbízás teljesítését – a bejelentés pótlásáig – megtagadja.

(6)104 A Kincstár az általa nyilvántartott kötelezettségvállalásokról és az erre történt teljesítésekről az 58. § (1) bekezdés szerinti számlakivonatban értesíti a kötelezettségvállalások bejelentőit, továbbá havonta adatszolgáltatást teljesít – a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – a honlapján az államháztartásért felelős miniszter, a kötelezettségvállaló költségvetési szerv, a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve és az irányító szerv részére.

Adatszolgáltatás a központi költségvetési szervek személyi juttatásai és járulékai nettó finanszírozásához

65. § (1) A központi és a társadalombiztosítási költségvetési szervek – a Honvédelmi Minisztérium és a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok kivételével – személyi juttatásai és járulékai nettó finanszírozásához szükséges információkhoz az Ámr. 180. §-ának (8) bekezdésben meghatározott módon adatot szolgáltatnak minden hónap 16-ig a Kincstár részére. Az adatszolgáltatást a Kincstár számfejtési körébe tartozó központi költségvetési szervek esetében a központosított illetményszámfejtő hely végzi.

(2) Az adatközlés költségvetési szerv hibájából történő elmulasztása esetén a Kincstár az előirányzat-felhasználási keret megnyitást felfüggeszti, az előirányzat-felhasználási keretszámla terhére benyújtott fizetési megbízásokat – az adatszolgáltatás pótlásáig – nem teljesíti.

Adatszolgáltatás a biztosított foglalkoztatottakról

66. § (1) A központi költségvetési szervek, valamint a helyi önkormányzatok nettó finanszírozása hatálya alá tartozó, a központosított illetményszámfejtés rendszerét igénylő helyi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás és az irányításuk alá tartozó költségvetési szerv esetén az Igazgatóság teljesíti a biztosítottak bejelentését a (3)–(7) bekezdésben előírt adatszolgáltatás alapján.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató és kifizető a biztosítás kezdetére, szünetelésére és megszűnésére vonatkozó adatokat a Kincstár által rendelkezésre bocsátott programmal, elektronikus úton, illetve ezen lehetőségek hiányában az erre a célra rendszeresített nyomtatványon jelenti az Igazgatóság felé. Saját program alkalmazása esetén az adatszolgáltatást a Kincstár által megadott adatszerkezetben kell teljesíteni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti szervezet az elektronikus adatszolgáltatás mellékleteként fax útján aláírással és pecséttel ellátott összevont kísérőjegyzéket küld az általa bejelentett adatokról.

(4) Az Igazgatóság felé az adatszolgáltatást

a) a biztosítás kezdetére vonatkozóan a biztosítási jogviszony első napját megelőzően,

b) a jogviszony megszűnést, a szünetelés kezdetét és befejezését, a biztosítás megszűnését követően folyósított ellátás kezdő és befejező időpontját a megszűnés, a kezdés, illetve a befejezés napján, továbbá

c) ha a biztosítás elbírálására utólag kerül sor, a megállapítás napján

kell teljesíteni.

(5) Ha a bejelentett biztosítási jogviszonyban változás következik be, vagy a jogviszony nem jön létre, akkor az adatváltozásra, illetve törlésre vonatkozó adatközlést a tudomásra jutás napján kell teljesíteni.

(6) Az adatszolgáltatás hibás, hiányos vagy késedelmes teljesítésével járó jogkövetkezmények a munkáltatót, kifizetőt terhelik. Ezzel összefüggésben az adatszolgáltató megtéríti a Kincstárnak azt az összeget, amelyet az adóhatóság mulasztási bírságként kiszabott, és a Kincstár megfizetett.

(7) Az Art. 16. §-ának (4) bekezdésében meghatározott bejelentést az Art. 16. §-ának (7) bekezdése hatálya alá tartozó költségvetési szervek az Art. 16. §-a (4) bekezdésének a)–b) pontjában előírt határidőre teljesítik az elsőfokú állami adóhatóságnak.

A központosított illetményszámfejtés rendszerébe tartozó költségvetési szerveknek az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott bevallása és adatszolgáltatása

67. § Az Art. 31. §-ának (2) bekezdésében meghatározott bevallási kötelezettséget a tárgyhónapot követő hónap 20-ig:

a)105 a helyi önkormányzatok nettó finanszírozása hatálya alá tartozó, a központosított illetményszámfejtés rendszerét alkalmazó költségvetési szervek esetén az Igazgatóság összevont technikai adószámon teljesíti,

b) a Kincstár számfejtési körébe tartozó központi költségvetési szervek bevallási kötelezettségét a költségvetési szerv saját adószámán – a Kincstár elnöke és az intézmény vezetője között létrejött, ettől eltérő tartalmú külön megállapodás hiányában – a Kincstár teljesíti.

Adómegállapítás a központosított illetményszámfejtés rendszerébe tartozó költségvetési szerveknél

68. § A munkáltatói adómegállapítás személyi jövedelemadó törvényben meghatározott feltételeinek megfelelő magánszemély jövedelemadóját – ha adókötelezettségének nem önállóan, vagy egyszerűsített bevallás választásával kíván eleget tenni – az adóévet követő év január 31. napjáig tett, munkáltatói adómegállapítást kérő nyilatkozata alapján a központosított illetményszámfejtésről szóló 172/2000. (X. 18.) Korm. rendelet 2. §-ának hatálya alá tartozó szervek május 20. napjáig állapítják meg.

Adatszolgáltatás a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő kiadásokról és bevételekről

69. § (1)106 A különféle nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő kiadásokról és forrásokról az 52. számú melléklet szerinti, illetve a nemzetközi pénzügyi intézmények által megkívánt formában és tartalommal a hitel- vagy segélyprogramban érintett minisztériumoknak, illetve más költségvetési szerveknek – beleértve azok előkészítését is – adatszolgáltatást kell teljesíteni és megküldeni a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a KPSZE vagy az illetékes fejezeti Végrehajtó Egység részére.

(2) Az adatszolgáltatást a tárgyév eredeti előirányzatairól január 20-ig, a teljesítésről a tárgyévet követő év február 28-ig kell teljesíteni.

VIII. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

70. § Ez a rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a kincstári rendszer működésével kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások teljesítésének rendjéről szóló 36/1999. (XII. 27.) PM rendelet.

71. §107

72. § (1) A korábban nem feladatfinanszírozási körbe vont fejezeti kezelésű előirányzatok maradványait – amennyiben az előirányzat a tárgyévben feladatfinanszírozási körbe tartozik – a tárgyévi előirányzattal azonos szabályok szerint kell felhasználni.

(2)108 Az államháztartásért felelős miniszter tájékoztatóban teszi közzé

a) a nemzetgazdasági számlák – ideértve az önkormányzati visszafizetések teljesítésére szolgáló számlákat is –,

b) az előirányzat-felhasználási keretszámlák,

c) a maradvány- és letéti számlák,

d) a pénzforgalmi számlák,

e) a 61. § szerinti adatszolgáltatás,

f) az 57. § (2) bekezdésében meghatározott államháztartási egyedi azonosító szám alkalmazásának,

g) az adatszolgáltatásra jogosultak bejelentésének, aláírásának

rendjét.

(3) A Kincstár elnöke tájékoztatóban teszi közzé

a) a kincstári kártyaforgalommal kapcsolatos részletes szabályokat és a kincstári kártya használatával és alkalmazásával kapcsolatos tudnivalókat,

b) a 24. § (1) bekezdése szerinti jelölés képzésének szabályait,

c) a 18. § (3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése alapján a Kincstárnál használt KTK-kat, valamint a Kincstárban rendszeresített pénzforgalmi bizonylatokon történő feltüntetésük szabályait,

d) a 60. § szerinti adatszolgáltatás módját,

e) a Kincstár az Ámr.-ben és e rendeletben meghatározott feladatainak ellátásáért felelős szervezeti egységeinek megnevezését és elérhetőségi adatait.

1. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez109

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

 

 

( Irányító szerv )

 

INTÉZMÉNY- ÉS SZÁMLA TÖRZSADATOK BEJELENTÉSE*

A bejelentés oka: számla nyitása, megszüntetése, adatmódosítás ( a kívánt szöveg aláhúzandó ! )

Azonosító száma ( törzsszám ):

Szakágazat

Szektor

Fejezet

Terület

 

 

 

 

 

 

 

A szervezet megnevezése:

 

Adószáma:

 

Egységes statisztikai számjele:

 

A szervezet székhelye és címe:

 

A szervezet államháztartási egyedi azonosítója ( ÁHT-I ):

 

Nem önálló intézmény esetén az irányító szerv ÁHT-I-je:

 

Számlaszáma:

 

Számla megnevezése (fed.kez. számla esetén beruházás/főváll. szerződésazonosítóval):

Fejezeti számla költségviselő ÁHT-T azonosítója:

 

Fejezeti számla költségviselő számlájának száma:

 

Számlavezető állampénztári iroda (ÁPI) neve:

 

Kártyafedezeti számla:

Intézményi kártyafedezeti számla:

VIP kártyafedezeti számla:

Pótlólagos eredeti kivonat jogosultja (név, cím) a …..….……..……………….sz. jogszabályhely szerint:***

 

Érvénybe lépés kelte**

 

Adatmódosítás bejelentése

A változással érintett adat megnevezése

Régi adat

Újonnan bejelentett adat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Számla megszüntetése

Számla megszüntetése esetén a kincstári jogutód számla száma:

 

Kincstári jogutód megnevezése:

 

Jogutód költségviselő számlájának száma:

 

Számla jogutód nélküli megszüntetése esetén a kincstári költségviselő számla száma:

 

Hitelintézeti jogutód számla esetén annak száma és a számlatulajdonos neve, valamint rendelkezés az utolsó díjszámla terheléséről:

 

* Számlanyitás és megszüntetés esetén minden egyes számláról,

az intézmény adatainak változásakor csak az EFK számláról kell törzsadatbejelentő lapot kiállítani!

** Visszamenőleges dátummal nem lehetséges! Legkorábbi dátuma a Kincstár feldolgozását követő első munkanap!

***Jogszabályi felhatalmazás esetén kell kitölteni.



Az átvezetéssel kapcsolatos teendők:

Ha az intézmény számláit a Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda vezeti, van-e
fiókbérlete:    igen - nem*    száma:………..

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyének száma** ……………………

 

Az NGM cégszerű aláírása:

…………………………………………..

 

Az intézmény megszűnt, kérjük a kincstári nyilvántartásból való törlését***

 

Esetleges egyéb közlendők

NYILATKOZAT:****

1. Előirányzat-felhasználási keretszámla nyitásakor:

–    költségvetési szerv a személyi juttatások után fizetendő
    közterhek tekintetében önálló adóalany
        Igen - Nem*

ha nem: az adóbevallást készítő költségvetési szerv

–ÁHT azonosítója, megnevezése:………………………………………………………………

–Adószáma:……………………………….

2. Előirányzat-felhasználási keretszámla megszüntetésekor:

–    költségvetési szerv a számla megszüntetését megelőzően
    közteher befizetési kötelezettségét rendezi    Igen - Nem*

ha nem: az adóbevallást készítő költségvetési szerv

–ÁHT azonosítója, megnevezése:………………………………………………………………

–Adószáma:……………………………….

–Számlaszáma:……………………………………………

Dátum:

 

________________________________________

IRÁNYÍTÓ SZERV/KÖZALAPÍTVÁNY

cégszerű aláírása

_________________________________

_________________________________

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

Törzskönyvi nyilvántartó

engedélyező szervezete

Iktatószám:

Ügyintéző:

Dátum:

________________________________________

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

Pénzforgalmi Főosztálya


* A kívánt szöveg aláhúzandó!
** Szükséges esetekben kitöltendő!
*** Törlés kérése esetén aláhúzandó!
**** Nyilatkozattétel kötelező EFK szla nyitás és megszüntetés esetén


Kitöltési útmutató
Az „Intézmény- és számla törzsadatok bejelentése” elnevezésű űrlaphoz
Az adatlapot az irányító szerv, közalapítványok esetében számlanyitáskor és a szervezet megszüntetésekor az alapítói jogokat gyakorló szervezet, egyébként a közalapítvány képviseletére jogosult küldi meg a Kincstár illetékes szakmai főosztályára. Számla nyitása, megszüntetése, intézményi adatok változtatása a törzskönyvi bejegyzéshez/törléshez szükséges valamennyi okirat benyújtását követően hajtható végre.

Számla nyitása
Az adatlapot minden egyes számláról külön be kell nyújtani.
1.     A fejrovat azonosító adatai (törzsszám, szakágazat, szektor, fejezet, terület):
– törzsszám: a törzskönyvi nyilvántartás által kiadott számjel;
– szakágazat: a KSH szakágazati osztályozását alapul véve kell feltüntetni;
– szektor: a Nemzetgazdasági Minisztérium által minden évben kiadott Költségvetés kitöltési útmutatóban meghatározottak szerinti szektorszámot kell feltüntetni;
– fejezet: a mindenkori költségvetési törvény 1. sz. melléklete szerinti fejezeti rendnek megfelelően kell megadni a fejezetszámot;
– terület: a székhely szerinti megyekódot kell feltüntetni.
2.     Érvénybe lépés kelte: Számlanyitás és módosítás esetén az adatlapon kért időpont (munkanap), amennyiben a Kincstár rendszerében az adatok legkésőbb a megelőző napon feldolgozhatók. Az érvénybe lépés napjától a számlán forgalom bonyolódhat. Számlamegszüntetés esetén az a munkanap, amelytől kezdődően már nem él a számla. Legkorábbi dátuma a kincstári feldolgozást követő első munkanap lehet. Visszamenőleges dátum egyik esetben sem rögzíthető.
3.     A szervezet megnevezése: A törzskönyvi nyilvántartás által bejegyzett teljes név.
4.     Adószáma: Az állami adóhatóság által kiadott adóazonosító szám.
5.     Egységes statisztikai számjele: A KSH által kiadott számjel.
6.     A szervezet székhelye és címe: A törzskönyvi nyilvántartásban szereplő székhely és cím.
7.     A szervezet államháztartási egyedi azonosítója (ÁHT-I): A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott államháztartási egyedi azonosítót (ÁHT-I) kell feltüntetni.
8.     Nem önálló intézmény esetén az irányító szerv ÁHT-I-je: Kincstári költségvetéssel nem rendelkező intézmény esetében, a kincstári költségvetéssel rendelkező irányító költségvetési szerv Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott államháztartási egyedi azonosítóját (ÁHT-I) kell feltüntetni.
9.     Számlaszáma: Első fejezeti/intézményi előirányzat-felhasználási keretszámla (EFK) nyitásakor a Kincstár tölti ki. Már létező számlához nyitandó számlák esetén a számla A és B mezőjét (első és második nyolc karakter) kell beírni.
10. A számla megnevezése: a vonatkozó rendelet megfelelő §-a szerint. Fedezetkezelői, illetve építtetői fedezetbiztosítási számla esetén a kapcsolódó beruházás „azonosítóját” is meg kell adni.
11. Fejezeti számla költségviselő ÁHT-T azonosítója: Azon ÁHT-T-nek a feltüntetésére szolgál, melyen a Kincstár - a fejezet igénye alapján - terhelheti az általa felszámított díjtételeket. Kitöltése nem kötelező.
12. Fejezeti számla költségviselő számlájának száma: Azon fejezeti EFK számla száma, amelyen a Kincstár - a fejezet igénye alapján - terhelheti az általa felszámított díjtételeket Ha ebben a sorban nincs adat, a Kincstár a rendszerdefiníció szerinti számlát automatikusan terheli. Fedezetkezelői, illetve építtetői fedezetbiztosítási számla esetén nem kell kitölteni.
13. Számlavezető Állampénztári Iroda neve: A Kincstár tölti ki.
14. Kártyafedezeti számla:
a. Intézményi kártyafedezeti számla: Azon számla A és B mezőjét kell beírni, amelyhez kapcsolódóan a számla nyitását kérik. EFK, ellátási, vagy letéti számlához nyitható.
b. VIP kártyafedezeti számla: Azon számla A és B mezőjét kell beírni, amelyhez kapcsolódóan a számla nyitását kérik. EFK és ellátási számlához nyitható.
15. Pótlólagos eredeti kivonat jogosultja: Az intézmény nevének és címének megadása szükséges a pótlólagos eredeti kivonatot előíró jogszabályhely feltüntetésével.
További számla nyitásakor, amennyiben az intézmény valamely adatában időközben változás történt (s azt az intézmény nem jelentette), azt a számlanyitással egyidejűleg az „Adatmódosítás bejelentése” sorokban fel lehet tüntetni, nem szükséges külön adatlapon benyújtani. Az adatmódosítások valamennyi számlán átvezetésre kerülnek.

Adatmódosítás bejelentése
Az adatlap „számlaszáma” sorában az EFK számlát kell feltüntetni, a módosítás az intézmény minden Kincstárban vezetett számlája vonatkozásában megtörténik. Az „Adatmódosítás bejelentése” sorokban a régi és az új adat egyidejű feltüntetésén kívül a nyitás alkalmával kért összes adatot ki kell tölteni a kincstári nyilvántartással egyezően.
Az „Érvénybe lépés kelte” rovatban azt az időpontot kell feltüntetni, amikortól az adatmódosítások átvezetését kérik, azonban az adminisztráció időigénye miatt ez semmiképpen nem lesz korábbi, mint a Kincstár feldolgozását követő első munkanap.

Számla megszüntetése
Az adatlapot minden egyes számláról külön be kell nyújtani.
Számla megszüntetése csak egyenleg és díjtartozás nélküli számla, valamint rendezett státuszú (visszavont) felhatalmazó levél esetén lehetséges. EFK számla, illetve pénzforgalom bonyolítására szolgáló számla megszüntetése a kincstári ügyfél más jogcímen nyitott számláinak (azonos „A” és „B” mező) megszüntetése után történhet! Számlamegszüntetés előtt az értékpapír számlaállomány megszüntetéséről is gondoskodni kell. Megszüntetés kérésekor a nyitás alkalmával kért összes adatot a kincstári nyilvántartással egyezően kell kitölteni. Az „Érvénybe lépés kelte” rovatban azt az időpontot kell feltüntetni, amikortól a számla megszüntetését kérik, azonban az adminisztráció időigénye miatt ez semmiképpen nem lesz korábbi, mint a Kincstár feldolgozását követő első munkanap.
Számla megszüntetése esetén a kincstári jogutód számlaszáma: Akkor kell kitölteni, ha a jogutód kincstári ügyfél.
Kincstári jogutód megnevezése: A jogutódként megjelölt szervezet neve.
Jogutód költségviselő számlájának száma: A jogutódként megjelölt költségvetési szerv költségviselő számlájának száma.
Számla jogutód nélküli megszüntetése esetén a kincstári költségviselő számla száma: a vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében jogutód szervezet (pl. alapító) költségviselő számlaszáma.
Hitelintézeti jogutód számla esetén annak száma és a számlatulajdonos neve, valamint rendelkezés az utolsó díjszámla terheléséről: Akkor kell kitölteni, ha a jogutód nem kincstári ügyfél.
Amennyiben az intézmény valamely adatában időközben változás történt, azt a számlamegszüntetéssel egyidejűleg az „Adatmódosítás bejelentése” sorokban fel lehet tüntetni, nem szükséges külön adatlapon benyújtani. Az adatmódosítások a megszüntetésre nem kerülő számlákon átvezetésre kerülnek.

Rendelkező rész, aláírások:
Átvezetéssel kapcsolatos teendők:
Számla megszüntetése esetén, amennyiben a számlának egyenlege van, rendelkezni kell az egyenleg átvezetéséről -ÁHT-T és/vagy KTK megjelöléssel- a jogutód számlára.
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) engedélyének száma és az NGM cégszerű aláírása:
Amennyiben a jogszabály szerint a számla megnyitása vagy megszüntetése az NGM engedélyéhez kötött, akkor szükséges az NGM cégszerű aláírása és pecsétje.
Az intézmény megszűnt, kérjük a kincstári nyilvántartásból való törlését:
A szöveg aláhúzandó, amennyiben az intézmény jogutóddal, vagy jogutód nélkül megszűnik úgy, hogy valamennyi számlája megszüntetésre kerül.
Esetleges egyéb közlendők:
Saját beruházás esetén itt kell megjelölni a beruházás helye szerint illetékes, fedezetkezelői feladatokat ellátó ÁPI-t.
Hazai pályázatos forrás építtetői fedezetbiztosítási számlán történő elkülönítése esetén itt kell feltüntetni a támogatást elnyerő, kincstári körbe és kincstári körbe nem tartozó kedvezményezett (építtető) nevét és fedezetkezelői számlájának számát.
Kincstári körön kívüli kedvezményezett (építtető) részére nyújtandó egyéb költségvetési támogatás építtetői fedezetbiztosítási számlán történő elkülönítése esetén itt kell feltüntetni annak kedvezményezettjét, fedezetkezelői számlájának számát is.
Nyilatkozat: EFK számla nyitása és megszüntetése esetén kitöltése kötelező.
Törzskönyvi nyilvántartó aláírása: EFK számla nyitásakor és megszüntetésekor, valamint ha a költségvetési szerv adataiban (cím, név, adószám stb.) változás történik, kötelező a törzskönyvi nyilvántartó cégszerű aláírása és pecsétje.
Irányító szerv cégszerű aláírása: Az irányító szerv cégszerű aláírásának és pecsétjének helye (közalapítvány esetében az alapítói jogokat gyakorló szervezet, illetve a közalapítvány képviseletére jogosultak).
Magyar Államkincstár engedélyező szervezete: A szakmai főosztály cégszerű aláírásának és pecsétjének helye.
Magyar Államkincstár Pénzforgalmi Főosztály: A tényleges számlanyitást, megszüntetést, valamint adatmódosítást végrehajtó szervezet cégszerű aláírásának és pecsétjének helye.

2. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez110


Magyar Államkincstár

Pénzforgalmi számlatulajdonosok - közalapítványok kivételével - törzsadatainak bejelentése
A bejelentés oka: számla nyitása, megszüntetése, adatmódosítás ( a kívánt szöveg aláhúzandó ! )

Számla nyitása, adatmódosítás, számla megszüntetése

Sorszám

Megnevezés

Adatok

1.

A szervezet megnevezése:

 

2.

A szervezet rövid neve:

 

3.

A szervezet székhelye és címe:

 

4.

Nyilvántartási szám a bejegyzésről:

 

5.

Adószáma:

 

6.

Egységes statisztikai számjele:

 

7.

TEÁOR száma:

 

8.

Terület (megye):

 

9.

A szervezet alapítója:

 

10.

A szervezet többségi tulajdonosa a
tulajdoni hányad megjelölésével:

 

11.

Hitelintézetnél vezetett számlái (számlaszám és hitelintézet):

 

 

lakásépítési

 

deviza

 

Nemzetgazdasági miniszter által
engedélyezett hitelintézeti számla

 

12.

Kincstári számlaszáma:

 

13.

Számla megnevezése (fed. kez. számla esetén beruházás/főváll. szerződésazonosítóval) :

14.

Érvénybe lépés kelte*:

 

15.

Költségviselő számla száma**:

 

16.

Számlavezető Állampénztári Iroda neve:

 

17.

Fedezetkezelő Állampénztári Iroda neve:

 

Számla megszüntetése

Sorszám

Megnevezés

Adatok

18.

Számla megszüntetése esetén a kincstári jogutód számlaszáma:

 

19.

Kincstári jogutód megnevezése:

 

20.

Számla kincstári jogutód nélküli

 

Adatmódosítás bejelentése

Sorszám

Megnevezés

Régi adat

Újonnan bejelentett adat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Visszamenőleges dátummal nem lehetséges. Legkorábbi dátuma a Pénzforgalmi Főosztály feldolgozását követő első munkanap lehet!

**Ha eltér a 12. sorban nevesített számla számától.



Az átvezetéssel kapcsolatos teendők:




Ha a szervezet számláit a Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda
vezeti:
Van-e fiókbérlete:    igen - nem*
száma:    ………………………..


A szervezet megszűnt, kérjük a kincstári nyilvántartásból való törlését**

Esetleges egyéb közlendők:




Dátum:

______________________________

______________________________

SZÁMLATULAJDONOS

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

cégszerű aláírása

Számlavezető Állampénztári Irodája

______________________________

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

engedélyező szervezete***



Iktatószám:

Ügyintéző:

Dátum:

______________________________

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

Pénzforgalmi Főosztálya



* A kívánt szöveg aláhúzandó!
** Törlés kérése esetén aláhúzandó!
***Csak a kincstári számlavezetésre kötelezett pénzforgalmi számlatulajdonosok esetében.


Kitöltési útmutató
a „Pénzforgalmi számlatulajdonosok – közalapítványok kivételével – törzsadatainak bejelentése”
elnevezésű űrlaphoz

Az adatlapot minden esetben a Számlatulajdonos küldi meg egy eredeti példányban a Kincstár illetékes Állampénztári Irodája részére. Számla nyitása, megszüntetése, intézményi adatok változtatása a cégbírósági bejegyzéshez/törléshez szükséges valamennyi okirat benyújtását követően hajtható végre. Ezt az adatlapot kell kitölteniük azon számlatulajdonosoknak is, akiknek a fizetési számláit hitelintézetek vezetik, s a Kincstárban kizárólag fedezetkezelői számla nyitására kötelezettek.

I.    Számla nyitása
Az adatlapot minden egyes számláról külön be kell nyújtani.
1.    A szervezet megnevezése: A cégbíróság által bejegyzett teljes név. Új alapítású gazdasági társaság (továbbiakban szervezet) esetében, amennyiben a szervezet a cégbíróságon még nem került bejegyzésre, a szervezet nevét „bejegyzés alatt” („b.a.”) toldattal kell ellátni. A cégbejegyzés megtörténte után a „bejegyzés alatt” toldat új módosítási törzsadatlap benyújtásával töröltethető a kincstári nyilvántartásból, a cégbejegyzési végzés hiteles másolatának egyidejű benyújtásával.
2.    A szervezet rövid neve: A szervezet által használt rövidített név.
3.    A szervezet székhelye és címe: A cégbejegyzésen szereplő székhely és cím. Ha egy szervezet különböző telephelyekkel rendelkezik, a telepi számlák nyitásakor a telephely címét (és nem a központét) kell beírni. Egyúttal a 2. oldalon lévő „Esetleges egyéb közlendők” rovatban jelezni kell, hogy telepi számlát nyitnak.
4.    Nyilvántartási szám a bejegyzésről: A cégbejegyzésen szereplő nyilvántartási szám. Amennyiben a szervezet még nem került bejegyzésre, a rovat üresen hagyható.
5.    Adószáma: Az állami adóhatóság által kiadott adóazonosító szám.
6.    Egységes statisztikai számjele: A KSH által kiadott számjel.
7.    TEÁOR száma: Több is felsorolható, de csak a főtevékenység kerül felvételre, ezért azt aláhúzással meg kell jelölni.
8.    Terület (megye): A szervezet székhelye szerinti megye.
9.    A szervezet alapítója: Az alapító megjelölése (neve).
10.    A szervezet többségi tulajdonosa/a tulajdoni hányad megjelölésével: Az aktuális éves költségvetési törvény fejezetrendje alapján a tulajdonosi jogokat gyakorló fejezet megnevezése.
11.    Hitelintézetnél vezetett számlái (számlaszám és hitelintézet): Lakásépítési és devizaszámla, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium által engedélyezett hitelintézeti számla esetében töltendő ki. Fedezetkezelői számla esetén ezt a sort nem kell kitölteni.
12.    Kincstári számlaszáma: Törzstőke elkülönítési számla és pénzforgalmi számla nyitásakor a Kincstár tölti ki. Már létező pénzforgalmi számlához nyitandó alszámla, kártyafedezeti számla, fedezetbiztosítási számla nyitásakor a pénzforgalmi számla A és B mezőjét (első és második nyolc karakter) kell beírni. Amennyiben a szervezet több pénzforgalmi számlát (alszámlát) igényel, ezt írásban indokolni szükséges és az indoklást a Kincstár Fejezeti Főosztálya részére kell megküldeni.
13.    Számla megnevezése:
–    Törzstőke elkülönítési számla: új alapítású szervezet esetében az alapítói vagyon fogadása és a befizetés cégbíróság felé történő igazolhatósága céljából nyitandó számla.
–    Pénzforgalmi számla: bejegyzés alatti, illetve már bejegyzett szervezet esetében a pénzforgalom lebonyolítására szolgáló számla. Alszámla nyitásakor az alszámla elnevezésében meg kell jelennie a tevékenységhez kötődő megkülönböztetésnek.
–    Intézményi kártyafedezeti számla: az Intézményi Kincstári kártyával történő kifizetések pénzügyi fedezetének elkülönített kezelésére szolgáló számla. Csak pénzforgalmi számlához nyitható.
–    VIP kártyafedezeti számla: a VIP Arany és Ezüst Kincstári kártyával történő kifizetések pénzügyi fedezetének elkülönített kezelésére szolgáló számla. Csak pénzforgalmi számlához nyitható.
–    VIP számlához kapcsolódóan nyitandó fedezetbiztosítási számla: VIP kártyánként meghatározott összegű biztosíték elkülönítésére szolgál. Megnyitását a VIP kártyafedezeti számla nyitásával egyidejűleg kell kezdeményezni.
–    Fedezetbiztosítási számla: a kötelezettet terhelő pénzügyi biztosítékok elkülönített kezelésére szolgál.
–    Fedezetkezelői számla: a 191/2009. (IX. 15.) és a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet, valamint a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelet megfelelő §-ai szerint. Ezen számla esetén a kapcsolódó beruházás/fővállalkozói szerződés „azonosítóját” is meg kell adni.
14.    Érvénybe lépés kelte: Számlanyitás és módosítás esetén az adatlapon kért időpont (munkanap), amennyiben a Kincstár rendszerében az adatok legkésőbb a megelőző napon feldolgozhatók. Az érvénybe lépés napjától a számlán forgalom bonyolódhat. Számlamegszüntetés esetén az a munkanap, amelytől kezdődően már nem él a számla. Legkorábbi dátuma a kincstári feldolgozást követő első munkanap lehet. Visszamenőleges dátum egyik esetben sem rögzíthető.
15.    Költségviselő számla száma: A számlán kerülnek terhelésre a Kincstár által a forintszámla vezetéshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásáért felszámított díjak, jutalékok. Csak akkor kell kitölteni, ha eltér a 12. sorban megjelölt számla számától. Fedezetkezelői számla esetén nem kell kitölteni.
16.    Számlavezető Állampénztári Iroda neve: Az Állampénztári Iroda tölti ki.
17.    Fedezetkezelő Állampénztári Iroda neve: A beruházás helye szerinti megyével azonosan.

További számla nyitásakor, amennyiben a szervezet valamely adatában időközben változás történt (s azt a szervezet nem jelentette), azt a számlanyitással egyidejűleg az „Adatmódosítás bejelentése” sorokban fel lehet tüntetni, nem szükséges külön adatlapon benyújtani. Az adatmódosítások valamennyi számlán átvezetésre kerülnek.

II.    Számla megszüntetése
Az adatlapot minden egyes számláról külön be kell nyújtani.
Számla megszüntetése csak egyenleg és díjtartozás nélküli számla, valamint rendezett státuszú (visszavont) felhatalmazó levél esetén lehetséges. Pénzforgalom bonyolítására szolgáló számla megszüntetése a kincstári ügyfél más jogcímen nyitott számláinak (azonos „A” és „B” mező) megszüntetése után történhet! Számlamegszüntetés előtt az értékpapír számlaállomány megszüntetéséről is gondoskodni kell. Megszüntetés kérésekor a nyitás alkalmával kért összes adatot a kincstári nyilvántartással egyezően kell kitölteni. Az „Érvénybe lépés kelte” rovatban azt az időpontot kell feltüntetni, amikortól a számla megszüntetését kérik, azonban az adminisztráció időigénye miatt ez semmiképpen nem lesz korábbi, mint a Kincstár feldolgozását követő első munkanap.
18.    Számla megszüntetése esetén a kincstári jogutód számlaszáma: Akkor kell kitölteni, ha a jogutód kincstári ügyfél.
19.    Kincstári jogutód megnevezése: A jogutódként megjelölt szervezet neve.
20.    Számla kincstári jogutód nélküli megszüntetése esetén a költségviselő számla száma, és a hitelintézeti jogutód neve és számlaszáma, illetve rendelkezés az utolsó díjszámla terheléséről: Akkor kell kitölteni, ha a jogutód nem kincstári ügyfél.
Amennyiben a szervezet valamely adatában időközben változás történt, azt a számlamegszüntetéssel egyidejűleg az „Adatmódosítás bejelentése” sorokban fel lehet tüntetni, nem szükséges külön adatlapon benyújtani. Az adatmódosítások a megszüntetésre nem kerülő számlákon átvezetésre kerülnek.

III.    Adatmódosítás bejelentése
Az adatlapot elég a pénzforgalmi számlára benyújtani, az adatmódosítások valamennyi számlán átvezetésre kerülnek.
Az 1–15. sorokban a Kincstár nyilvántartásában szereplő adatokat kell feltüntetni. Az „Érvénybe lépés kelte” rovatban azt az időpontot kell feltüntetni, amikortól az adatmódosítások átvezetését kérik. A módosítandó adatokat az „Adatmódosítás bejelentése” sorokban a sorszám és a megnevezés feltüntetésével, valamint a régi és az új adat megadásával kell jelezni.

Rendelkező rész, aláírások:

Átvezetéssel kapcsolatos teendők:
Számla megszüntetése esetén, amennyiben a számlának egyenlege van, rendelkezni kell az egyenleg átvezetéséről a jogutód számlára.

A szervezet megszűnt, kérjük a kincstári nyilvántartásból való törlését:
A szöveg aláhúzandó, amennyiben a szervezet felszámolásra kerül, vagy egy másik szervezetbe beolvad úgy, hogy valamennyi számlája megszüntetésre kerül.
Esetleges egyéb közlendők:
Itt kell jelezni, ha a megnyitandó számla telepi számla és megadni a központ nevét és címét.
Itt lehet nyilatkozni, például bírósági végzésről, felszámolás megindításáról. Itt kell megjelölni a fedezetkezeléshez kapcsolódóan a beruházáshoz a költségvetési forrást biztosító fejezetet, intézményt, amennyiben van ilyen.

Számlatulajdonos cégszerű aláírása:
A társasági szerződésben foglaltak szerint, az aláírási címpéldánnyal egyezően kell a szervezet illetékes képviselőjének/képviselőinek aláírni. Telepi számla nyitásakor a központ aláírási címpéldánnyal rendelkező, a cég képviseletét ellátó vezetőjének/vezetőinek kell aláírnia a nyomtatványt.

A számlavezető Állampénztári Iroda aláírása: az iroda cégszerű aláírásának és pecsétjének a helye.

Magyar Államkincstár engedélyező szervezete: A szakmai főosztály cégszerű aláírásának és pecsétjének helye. Azon számlatulajdonosok esetében, akik az általános jogszabályi rendelkezések alapján nem kötelezettek kincstári számlavezetésre (pl. csak a fedezetkezelői számlát vezetik a Kincstárban), nincs kincstári engedélyező szervezet.

Magyar Államkincstár Pénzforgalmi Főosztály: A tényleges számlanyitást, megszüntetést, valamint adatmódosítást végrehajtó szervezet cégszerű aláírásának és pecsétjének helye.

3. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez111


Magyar Államkincstár

Önkormányzati pénzforgalmi számlatulajdonosok törzsadatainak bejelentése
családtámogatási folyószámlához
A bejelentés oka: számla nyitása, megszüntetése, adatmódosítás ( a kívánt szöveg aláhúzandó ! )

Számla nyitása, adatmódosítás, számla megszüntetése

Sorszám

Megnevezés

Adatok

1.

A szervezet megnevezése:

 

2.

A szervezet rövid neve:

 

3.

A szervezet székhelye és címe:

 

4.

Törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR):

 

5.

A szervezet ÁHTI-je:

 

6.

Adószáma:

 

7.

Egységes statisztikai számjele:

 

8.

TEÁOR száma:

 

9.

Terület (székhely szerinti megye):

 

10.

A jegyző/körjegyző neve:

 

11.

Számlavezető Állampénztári Iroda neve(1):

 

12.

Kincstári számlaszáma(2):

 

13.

Számla megnevezése(3):

Önkormányzati családtámogatási folyószámla

 

 

Intézményi kártyafedezeti számla

14.

Érvénybe lépés kelte(4):

 

Adatmódosítás bejelentése

Sorszám

Megnevezés

Régi adat

Újonnan bejelentett adat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


(1) Az Igazgatóság Állampénztári Iroda 9. sorral azonos megyében lévő számlavezető helye, Budapest és Pest megyei önkormányzatok esetében: „32-es” ÁPI.
(2) A Kincstár tölti ki.
(3) A megfelelő aláhúzandó.
(4) Visszamenőleges dátummal nem lehetséges. Legkorábbi dátuma a Pénzforgalmi Főosztály feldolgozását követő első munkanap lehet!

Az 1-10. sorok adatait a törzskönyvi nyilvántartásból ellenőrizni kell.
Az 1-7. sorokba a polgármesteri hivatallal rendelkező önkormányzatok esetén a polgármesteri hivatalok adatait kell beírni.


Ha a szervezet számláit a Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda
vezeti:

Van-e fiókbérlete:

igen - nem*

száma:

………………………..



A szervezet megszűnt, kérjük a kincstári nyilvántartásból való törlését**

Esetleges egyéb közlendők:




Dátum:





1M02698M_3

 

_______________________________

_______________________________

 

SZÁMLATULAJDONOS

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

 

cégszerű aláírása

Családtámogatási Irodája




Iktatószám:

Ügyintéző:

Dátum:

_______________________________

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

Pénzforgalmi Főosztálya


* A kívánt szöveg aláhúzandó!
** Törlés kérése esetén aláhúzandó!


Kitöltési útmutató
Az „Önkormányzati pénzforgalmi számlatulajdonosok törzsadatainak bejelentése családtámogatási folyószámlához” elnevezésű űrlaphoz
Az adatlapot minden esetben a Számlatulajdonos szervezet (polgármesteri hivatallal rendelkező önkormányzatok esetén a polgármesteri hivatal) küldi meg a Kincstár illetékes Családtámogatási Irodája részére. Számla nyitása, megszüntetése, intézményi adatok változtatása a törzskönyvi bejegyzéshez/törléshez szükséges valamennyi okirat benyújtását követően hajtható végre.

Számla nyitása

Az adatlapot minden egyes számláról külön be kell nyújtani.
1.    A szervezet megnevezése: A törzskönyvi nyilvántartás által bejegyzett teljes név. (Polgármesteri hivatallal rendelkező önkormányzatok esetén a polgármesteri hivatalé.)
2.    A szervezet rövid neve: A szervezet által használt rövidített név a törzskönyvi nyilvántartásban az alapító okirat szerint.
3.    A szervezet székhelye és címe: A törzskönyvi nyilvántartásban szerepelő székhely és cím.
4.    Törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): A Kincstár által adott azonosító. Polgármesteri hivatallal rendelkező önkormányzatok esetén a polgármesteri hivatalé.)
5.    A szervezet államháztartási egyedi azonosítója (ÁHTI): A Kincstár által kiadott államháztartási egyedi azonosítót (ÁHT-I) kell feltüntetni: (Polgármesteri hivatallal rendelkező önkormányzatok esetén a polgármesteri hivatalé.)
6.    Adószáma: Az állami adóhatóság által kiadott adóazonosító szám. Első alkalommal a Kincstárnál kell igényelni. (Polgármesteri hivatallal rendelkező önkormányzatok esetén a polgármesteri hivatalé.)
7.    Egységes statisztikai számjele: A KSH által kiadott számjel. (Polgármesteri hivatallal rendelkező önkormányzatok esetén a polgármesteri hivatalé.)
8.    TEÁOR száma: Több is felsorolható, de csak a főtevékenység kerül felvételre, ezért azt aláhúzással meg kell jelölni.
9.    Terület (megye): A szervezet székhelye szerinti megye.
10.    A jegyző/körjegyző neve
11.    Számlavezető Állampénztári Iroda neve: A nyomtatványon adott útmutatás szerint a Kincstári tölti ki.
12.    Számlaszáma: Főszámla nyitásakor a Kincstár tölti ki. Már létező számlához nyitandó kártyafedezeti számla esetén a számla A és B mezőjét (első és második nyolc karakter) kell beírni.
13.    A számla megnevezése: Értelemszerűen kell megjelölni. Települési önkormányzatonként egy önkormányzati családtámogatási folyószámla és egy intézményi kártyafedezeti számla nyitható. Ez utóbbi A és B mezője azonos a kapcsolódó családtámogatási folyószámláéval.
14.    Érvénybe lépés kelte: Számlanyitás és módosítás esetén az adatlapon kért időpont (munkanap), amennyiben a Kincstár rendszerében az adatok legkésőbb a megelőző napon feldolgozhatók. Az érvénybelépés napjától a számlán forgalom bonyolódhat. Számlamegszüntetés esetén az a munkanap, amelytől kezdődően már nem él a számla. Legkorábbi dátuma a kincstári feldolgozást követő első munkanap lehet. Visszamenőleges dátum egyik esetben sem rögzíthető.

Adatmódosítás bejelentése
Az adatlapon módosításra kért adatok az azonos A és B mezővel rendelkező számlákon módosításra kerülnek, elegendő tehát csak az egyikre benyújtani. Az 1-13. sorokban a Kincstár nyilvántartásában szereplő adatokat kell feltüntetni. Az „Érvénybelépés kelte” rovatban azt az időpontot kell feltüntetni, amikortól az adatmódosítások átvezetését kérik, azonban az adminisztráció időigénye miatt ez semmiképpen nem lesz korábbi, mint a Kincstár feldolgozását követő első munkanap.

Számla megszüntetése
Az adatlapot minden egyes számláról külön be kell nyújtani. Megszüntetés kérésekor az összes adatot a kincstári nyilvántartással egyezően kell kitölteni. Az „Érvénybe lépés kelte” rovatban azt az időpontot kell feltüntetni, amikortól a számla megszüntetését kérik, azonban az adminisztráció időigénye miatt ez semmiképpen nem lesz korábbi, mint a Kincstár feldolgozását követő első munkanap.

Amennyiben a szervezet valamely adatában időközben változás történ, azt a számlamegszüntetéssel egyidejűleg az „Adatmódosítás bejelentése” sorokban fel lehet tüntetni, nem szükséges külön adatlapon benyújtani. Az adatmódosítások a megszüntetésre nem kerülő (azonos A és B mezőjű) számlákon átvezetésre kerülnek.
Rendelkező rész, aláírások.
A szervezet megszűnt, kérjük a kincstári nyilvántartásból való törlését:
A szöveg aláhúzandó, amennyiben a szervezet valamennyi számlája megszüntetésre kerül.
Számlatulajdonos cégszerű aláírása:
A polgármester és a jegyző aláírása.
A Magyar Államkincstár aláírása: a Családtámogatási Iroda illetékes munkatársai aláírásának és pecsétjének a helye.
Magyar Államkincstár Pénzforgalmi Főosztály: A tényleges számlanyitást, megszüntetést, valamint adatmódosítást végrehajtó szervezet cégszerű aláírásának és pecsétjének helye.

3/A. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez112


Magyar Államkincstár

Önkormányzati alrendszerbe tartozó számlatulajdonosok törzsadatainak bejelentése fedezetkezelői számlához

A bejelentés oka: számla nyitása, megszüntetése, adatmódosítás ( a kívánt szöveg aláhúzandó ! )

Számla nyitása, adatmódosítás,számla megszüntetése

Sorszám

Megnevezés

Adatok

1.

A szervezet megnevezése:

 

2.

A szervezet rövid neve:

 

3.

A szervezet székhelye és címe:

 

4.

Törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR):

 

5.

A szervezet ÁHTI-je :

 

6.

Adószáma:

 

7.

Egységes statisztikai számjele:

 

8.

TEÁOR száma:

 

9.

Terület (székhely szerinti megye):

 

10.

A fedezetkezelő ÁPI neve:

 

11.

Számlavezető Állampénztári Iroda neve(1):

 

12.

Kincstári számlaszáma(2):

13.

A számla megnevezése

„Fedezetkezelői számla” (…………………………….……beruházás/főváll. szerz.)

14.

Érvénybe lépés kelte(3):

 

 

 

Adatmódosítás bejelentése

Sorszám

Megnevezés

Régi adat

Újonnan bejelentett adat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



(1) Az önkormányzati alrendszerbe tartozó számlatulajdonos székhelye szerinti megyében működő ÁPI.
(2): A Kincstár tölti ki, a számlaszám a 11. sor szerinti ÁPI jelzőszámát viseli.
(3) Visszamenőleges dátummal nem lehetséges. Legkorábbi dátuma a Pénzforgalmi Főosztály feldolgozását követő első munkanap lehet!

Az 1-9. sorok adatait a törzskönyvi nyilvántartásból ellenőrizni kell.

Ha a szervezet számláit a Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda
vezeti:
Van-e fiókbérlete:    igen - nem*
száma:     

A szervezet megszűnt, kérjük a kincstári nyilvántartásból való törlését**

Esetleges egyéb közlendők:



Dátum:

SZÁMLATULAJDONOS

 

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

cégszerű aláírása

 

Állampénztári Iroda







Iktatószám:

Ügyintéző:

Dátum:

 

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR
Pénzforgalmi Főosztálya


* A kívánt szöveg aláhúzandó!
** Törlés kérése esetén aláhúzandó!
Kitöltési útmutató
Az „Önkormányzati alrendszerbe tartozó számlatulajdonosok törzsadatainak bejelentése fedezetkezelői számlához” elnevezésű űrlaphoz
Az adatlapot minden esetben az építtető Számlatulajdonos (önkormányzat, polgármesteri hivatal, többcélú kistérségi társulás, önkormányzatok jogi személyiségű társulása, önkormányzat törzskönyvi alany gazdasági társasága) küldi meg a Kincstár illetékes Állampénztári Irodája részére. Számla nyitása, megszüntetése, intézményi adatok változtatása a kincstári törzskönyvi bejegyzéshez/törléshez szükséges valamennyi okirat benyújtását követően hajtható végre.
Számla nyitása
Az adatlapot minden egyes számláról külön be kell nyújtani.
1.    A szervezet megnevezése: Az „Ajánlati/részvételi felhívás”-ban feltüntetett szervezet, mint számlatulajdonos neve, amelynek azonosnak kell lennie a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett nevével.
2.    A szervezet rövid neve: A szervezet által használt rövidített név a törzskönyvi nyilvántartásban az alapító okirat szerint.
3.    A szervezet székhelye és címe: A törzskönyvi nyilvántartásban szereplő székhely és cím.
4.    Törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): A Kincstár által adott azonosító.
5.    A szervezet államháztartási egyedi azonosítója (ÁHTI): A Kincstár által kiadott államháztartási egyedi azonosítót (ÁHT-I) kell feltüntetni.
6.    Adószáma: Az állami adóhatóság által kiadott adóazonosító szám. Igénylése első alkalommal a Kincstárnál történik. Önkormányzat esetében megjelölhető a polgármesteri hivatalának az adószáma is, nem kell feltétlenül saját adószámot igényelni.
7.    Egységes statisztikai számjele: A KSH által kiadott számjel a törzskönyvi nyilvántartás szerint.
8.    TEÁOR száma: Több is felsorolható, de csak a főtevékenység kerül felvételre, ezért azt aláhúzással meg kell jelölni.
9.    Terület (megye): A szervezet székhelye szerinti megye.
10.    A fedezetkezelő, a beruházás helye szerinti megyében lévő ÁPI neve.
11.    Számlavezető Állampénztári Iroda neve: A Kincstár tölti ki.
12.    Számlaszáma: Első számla nyitásakor a Kincstár tölti ki. Újabb számla – azonos megye – esetén a számla A és B mezőjét (első és második nyolc karakter) kell beírni.
13.    A számla megnevezése: „Fedezetkezelői számla”. Beruházásonként/fővállalkozói szerződésenként nyitandó, minden esetben a kapcsolódó beruházás „azonosítóját” is meg kell adni.
14.    Érvénybe lépés kelte: Számlanyitás és módosítás esetén az adatlapon kért időpont (munkanap), amennyiben a Kincstár rendszerében az adatok legkésőbb a megelőző napon feldolgozhatók. Az érvénybe lépés napjától a számlán forgalom bonyolódhat. Számlamegszüntetés esetén az a munkanap, amelytől kezdődően már nem él a számla. Legkorábbi dátuma a kincstári feldolgozást követő első munkanap lehet. Visszamenőleges dátum egyik esetben sem rögzíthető.
Adatmódosítás bejelentése
Az adatlapon módosításra kért adatok az azonos A és B mezővel rendelkező számlákon módosításra kerülnek, elegendő tehát csak az egyikre benyújtani. Az 1-13. sorokban a Kincstár nyilvántartásában szereplő adatokat kell feltüntetni. Az „Érvénybe lépés kelte” rovatban azt az időpontot kell feltüntetni, amikortól az adatmódosítások átvezetését kérik, azonban az adminisztráció időigénye miatt ez semmiképpen nem lesz korábbi, mint a Kincstár feldolgozását követő első munkanap.
Számla megszüntetése
Az adatlapot minden egyes számláról külön be kell nyújtani.
Megszüntetés kérésekor az összes adatot a kincstári nyilvántartással egyezően kell kitölteni. Az „Érvénybe lépés kelte” rovatban azt az időpontot kell feltüntetni, amikortól a számla megszüntetését kérik, azonban az adminisztráció időigénye miatt ez semmiképpen nem lesz korábbi, mint a Kincstár feldolgozását követő első munkanap.
Amennyiben a szervezet valamely adatában időközben változás történt, azt a számlamegszüntetéssel egyidejűleg az „Adatmódosítás bejelentése” sorokban fel lehet tüntetni, nem szükséges külön adatlapon benyújtani. Az adatmódosítások a megszüntetésre nem kerülő (azonos A és B mezőjű) számlákon átvezetésre kerülnek.
Rendelkező rész, aláírások
A szervezet megszűnt, kérjük a kincstári nyilvántartásból való törlését:
A szöveg aláhúzandó, amennyiben a szervezet valamennyi számlája megszüntetésre kerül.
Esetleges egyéb közlendők:
Itt kell megjelölni – amennyiben van ilyen – a költségvetési forrást biztosító fejezetet, intézményt.
Számlatulajdonos cégszerű aláírása:
Az Ötv. előírásával és a képviseletet tartalmazó dokumentummal, valamint a Kincstárba beadott aláírási címpéldánnyal egyezően kell a szervezet illetékes képviselőjének/képviselőinek aláírnia/uk.
A Magyar Államkincstár aláírása: a számlavezető Állampénztári Iroda cégszerű aláírásának és pecsétjének a helye.
Magyar Államkincstár Pénzforgalmi Főosztály: A tényleges számlanyitást, megszüntetést, valamint adatmódosítást végrehajtó szervezet cégszerű aláírásának és pecsétjének helye.

4. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez

 

A számlatulajdonos neve:
.................................................................................................

............................................................................... Igazgatósága

Címe/székhelye: ......................................................................
..................................................................................................



A Magyar Államkincstár pénztárában készpénzfelvételre jogosultak bejelentése

Számlaszám:

 

-

 

-

 

Értesítjük, hogy az Önöknél vezetett számlánkról az alábbiak jogosultak készpénzt felvenni.

Sor-
szám

Név

Születési név

Anyja születési neve

Személyazonosságot igazoló
okmány száma

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejelentés visszavonásig érvényes. Tudomásul vesszük, hogy a változások bejelentésének elmulasztásából vagy késedelméből eredő hátrányos következményekért minden felelősség a számlatulajdonost terheli.
Dátum: ............................, ........... év ......................................... hó ............. nap.
....................................................................................
aláírás a Kincstárnál bejelentett módon

5. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez


A Kincstár által a forintszámla vezetéshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásáért
felszámított díjak, jutalékok

Terhelési forgalom

1. Forintban végrehajtott műveletek

 

 

 

Bankközi forintátutalás Giro-n keresztül

 

- Papír alapú (beleértve az inkasszót is)

0,7 ezrelék, min. 300 Ft

- Elektronikus

0,5 ezrelék, min. 250 Ft

 

 

Csoportos átutalás (a csoportba tartozó tételek után)

0,5 ezrelék, min. 30 Ft/tétel

 

 

VIBER-en történő átutalás

5 ezrelék, min.10 000 Ft

 

max. 100 000 Ft

Belső (Kincstár által vezetett számlára történő) átutalás

 

- Papír alapú (beleértve az inkasszót is)

0,5 ezrelék, min. 100 Ft

- Elektronikus

0,4 ezrelék, min. 50 Ft

- Csoportos átutalás (a csoportba tartozó tételek után)

0,3 ezrelék, min. 10 Ft/tétel

 

 

Készpénzfelvétel

2 ezrelék, min. 350 Ft

 

 

Postai kifizetési utalvány*

 

- Papír alapú

0,7 ezrelék, min. 300 Ft/tétel

- Elektronikus

0,3 ezrelék, min. 10 Ft/tétel

 

 

2. Devizában végrehajtott műveletek*

 

 

 

Deviza-átutalások

0,4 ezrelék, min. 50 Ft

 

 

3. Különdíjak

 

 

 

- Számlavezetési díj

2 000 Ft/számla/hó

- Fiókbérleti díj

500 Ft/hó/ügyfél

- Fedezetigazolás, ill. egyéb igazolás kiadása

1 000 Ft/db

- Pótlólag kért számlakivonat

300 Ft/db

- Előzetesen bejelentett készpénzigény felvételének elmulasztása

2 ezrelék, min. 350 Ft

- Rendelkezésre állási díj:

 

- Előzetesen bejelentett kötelezettségvállalás időben későbbi vagy a teljesítés elmaradása 162.§ (5)

1 ezrelék /nap, max.50 eFt/nap

- Előzetesen bejelentett kiadástól eltérő teljesítés 162/A.§ (5)

1 ezrelék/dekád max.500 eFt/dekád a különbözet után

 

 

Jóváírási forgalom

jutalékmentes

 

 

* A Kincstár által felszámított díj a külső szolgáltatók által áthárított díjon felül kerül terhelésre.

5/A. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez113

Adatlap építtetői fedezetkezelői devizaszámla nyitásához*, az adatok módosításához*, a számla megszüntetéséhez*

 

 

Az adattípus megnevezése

A kért adat

1.

Az építtető számlatulajdonos neve

 

2.

Székhelye, címe

 

3.

Adószáma

 

4.

KSH száma

 

5.

A bejegyzés száma (cégbírósági/törzskönyvi)

 

6.

A fedezetkezelő ÁPI megnevezése (a beruházás helyével azonos megye)

 

7.

IBAN számlaszám**

 

8.

A számla devizaneme

 

9.

A beruházás megnevezése(neve, helye)

 

 

 

 

*A megfelelő aláhúzandó
**A kincstár tölti ki

____________________________________A Kincstár aláírása

_____________________________________________A számlatulajdonos cégszerű aláírása (képviseletre
jogosult vezető/k)




Kitöltési útmutató
Az „Adatlap építtetői fedezetkezelői devizaszámlához” elnevezésű űrlaphoz

1.    Az építtető számlatulajdonos neve: Az „Ajánlati/részvételi felhívás”-ban feltüntetett szervezet, mint számlatulajdonos neve, amelynek azonosnak kell lennie a törzskönyvi nyilvántartásba, vagy cégbíróságnál bejegyzett nevével.
2.    Székhelye, címe: A törzskönyvi/cégbírósági nyilvántartásban szereplő székhely és cím.
3.    Adószáma: Gazdasági társaságok esetében az állami adóhatóság által kiadott adóazonosító szám. Törzskönyvi nyilvántartási bejegyzéssel rendelkező szervezet esetében igénylése első alkalommal a Kincstárnál történik. Adószámmal nem rendelkező önkormányzat esetében megjelölhető a polgármesteri hivatalának az adószáma is, nem kell feltétlenül saját adószámot igényelni.
4.    KSH száma: KSH statisztikai számjel a törzskönyvi/cégbírósági nyilvántartás szerint.
5.    A bejegyzés száma (cégbírósági/törzskönyvi): Gazdasági társaságok esetében a cégbírósági határozat száma, törzskönyvi nyilvántartási bejegyzéssel rendelkező szervezet esetében törzskönyvi azonosító szám.
6.    A fedezetkezelő ÁPI megnevezése (a beruházás helyével azonos megye).
7.    IBAN számlaszám: A nemzetközi pénzforgalmi jelzőszám (IBAN) 28 alfanumerikus karaktert tartalmazó számsor.
8.    A számla devizaneme: EUR vagy USD devizanem.
9.    A beruházás megnevezése (neve, helye): A beruházási/fővállalkozói szerződés szerint.

Számlatulajdonos cégszerű aláírása:
A Kincstárba beadott aláírási címpéldánnyal egyezően kell a szervezet illetékes képviselőjének/képviselőinek aláírnia/uk.

A Magyar Államkincstár aláírása: a számlavezető Állampénztári Iroda cégszerű aláírásának és pecsétjének a helye.

5/B. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez114

Adatlap devizaszámla nyitásához*, az adatok módosításához*, a számla megszüntetéséhez*

 

 

Az adattípus megnevezése

A kért adat
eredeti/módosított

1.

A számlatulajdonos neve

 

2.

Székhelye, címe

 

3.

Adószáma

 

4.

KSH száma

 

5.

A bejegyzés száma (cégbírósági/törzskönyvi)

 

6.

A számlatulajdonos AHTI-je

 

7.

A számlavezető/számlakezelő állampénztári iroda (ÁPI) megnevezése

 

8.

IBAN számlaszám**

 

9.

A számla devizaneme

 

10.

A számla megnevezése, célja

 

*A megfelelő aláhúzandó

 

 

 

 

 

**A kincstár tölti ki

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kincstár aláírása

 

 

 

A számlatulajdonos cégszerű aláírása (képviseletre jogosult vezető/k)


Kitöltési útmutató
az „Adatlap a devizaszámla nyitásához, az adatok módosításához, a számla megszüntetéséhez”
elnevezésű űrlaphoz

1.    A számlatulajdonos neve: A számlatulajdonos szervezet neve, amelynek azonosnak kell lennie a törzskönyvi nyilvántartásba, vagy a cégbíróságnál bejegyzett nevével.
2.    Székhelye, címe: A törzskönyvi/cégbírósági nyilvántartásban szereplő székhely és cím.
3.    Adószáma: Az állami adóhatóság által kiadott adóazonosító szám.
4.    KSH száma: KSH statisztikai számjel a törzskönyvi/cégbírósági nyilvántartás szerint.
5.    A bejegyzés száma (törzskönyvi/cégbírósági): Törzskönyvi nyilvántartási bejegyzéssel rendelkező szervezet esetében törzskönyvi azonosító szám, gazdasági társaságok esetében a cégbírósági határozat száma.
6.    A számlatulajdonos ÁHT-I-je: Az NGM által kiadott államháztartási egyedi azonosítószám.
7.    A számlavezető/számlakezelő ÁPI megnevezése: A számlával kapcsolatos ügyintézésre választott megyei ÁPI.
8.    IBAN számlaszám: A nemzetközi pénzforgalmi jelzőszám (IBAN) 28 alfanumerikus karaktert tartalmazó számsor.
9.    A számla devizaneme: EUR vagy USD devizanem.
10.    A számla megnevezése, célja: A tervezett számlaforgalom tartalmával egyezően, ha van jogszabályi hivatkozás, annak megjelölése szükséges.
A számlatulajdonos cégszerű aláírása: A Kincstárba beadott aláírási címpéldánnyal egyezően kell a szervezet képviseletére jogosult/ak/nak aláírnia/uk.
A Magyar Államkincstár aláírása: A számlavezető Állampénztári Iroda cégszerű aláírásának és pecsétjének a helye.

6. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez


A kincstári tranzakciós kódok közlése alól mentességet élvező számlák köre

-    A nemzetgazdasági számlák (kivéve a fiatalok életkezdési támogatásának folyósítására szolgáló számlák)
-    Jogszabályi felhatalmazás alapján meghatározott célra, arra jogosult szervezetek részére nyitott bizalmas számlák
-    Nyugdíjfolyósító Igazgatóság technikai számlái (visszaérkezett ellátások számlái kivételével)
-    Feladatfinanszírozás lebonyolítási számlák
-    A kincstári pénzforgalmi számlatulajdonosok számlái
-    A kincstári ügyfelek letéti számlái
-    EU forrásból finanszírozott programok pénzforgalmi lebonyolítási számla
-    EMGA Garancia részleg pénzforgalmi lebonyolítási számlák
-    EMGA pénzforgalmi megelőlegezési számla
-    NATO Biztonsági Beruházási Program lebonyolítási számla
-    Cukorilleték pénzforgalmi megelőlegezési számla
-    EMVA pénzforgalmi megelőlegezési számlák
-    EMVA pénzforgalmi lebonyolítási számlák
-    MVH nemzeti agrárkár-enyhítési lebonyolítási számlák
-    EHA megelőlegezési számla
-    EHA pénzforgalmi lebonyolítási számla
-    Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozott pénzügyi eszközök lebonyolítására szolgáló pénzforgalmi folyószámla
-    Egyéb nemzetközi támogatási programok közösségi forrás pénzforgalmi forintszámla

7. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez115



0M22804M_0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bizonylat kódja:

 

 

 

 

 

P

F

1

-

K

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Átutalási megbízás kiegészítő szelvény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bizonylat sorszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Költségvetési szerv neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kifizetési bizonylat száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Költségvetési szerv számlaszáma (1-24 pozició)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kötelezettségvállalás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

hivatkozási száma:

 

 

 

 

/

2

0

 

 

. év

 

 

 

 

 

 

azonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az átutaló számlára vonatkozó részletezés

 

 

Az jogosult számlára vonatkozó részletezés

KTK

 

ÁHT(T) azonosító

 

Tételes elszámolás összege

 

Kötelezett. váll.

 

 

 

KTK

 

ÁHT(T) azonosító

 

Tételes elszámolás összege

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

alszám

záró

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


0M22804M_1

..................................................

2

0

 

 

.

 

 

.

 

 

.

 

 

 

 

-------------------------------------------------------

 

 

 

 

 

 

aláírás (a Magyar Államkincstárnál bejelentett módon)



Kitöltési útmutató
az Átutalási megbízás kiegészítő szelvény elnevezésű űrlaphoz

FEJROVATOK

Bizonylat kódja: PF1-K (előrenyomtatott).

Bizonylat sorszáma: A Kincstárhoz benyújtott átutalási megbízás kiegészítő szelvények éven belüli folyamatos sorszámozására szolgál.

Kifizetési bizonylat száma: Amennyiben az átutalási megbízás kiegészítő szelvény fizetési megbízással együtt kerül benyújtásra, ebben a rovatban a fizetési megbízás (átutalási megbízás, készpénzfelvételi utalvány, postai feladójegyzék) sorszámát kell feltüntetni. Ha a kiegészítő szelvényt önmagában nyújtják be, ebben a rovatban az első kockában X-et kell feltüntetni.

Költségvetési szerv neve: A költségvetési szerv fizetési megbízáson használt neve, a nemzetgazdasági előirányzat esetében a megfelelő nemzetgazdasági számla neve.

Költségvetési szerv számlaszáma: Az érintett számla számának feltüntetésére szolgál
(1-24 pozíció).

Kötelezettségvállalás hivatkozási száma: A kincstári körbe tartozó költségvetési szerv a kötelezettségvállalás bejelentési kötelezettség alá tartozó kiadások előirányzatát terhelő,
– előzetes bejelentést követő – kiadás teljesítésekor a Kincstár által adott hivatkozási számot kell feltüntetni a rovatban.

Feladat azonosító: A feladatfinanszírozási körbe bevont előirányzatok terhére történő kifizetéskor fel kell tüntetni a Kincstár által a feladat indításakor megadott azonosító (feladat/részfeladat) számot. A feladat azonosító első 12 pozíciója a feladat/részfeladat azonosító szám, a 13-14. pozíciója a rovatszám, az utolsó hat pozíciója a szerződés szám (gyűjtős tétel esetén 000).

AZ ÁTUTALÓ SZÁMLÁRA VONATKOZÓ RÉSZLETEZÉS

KTK: A hatályos kincstári tranzakciós kódok jegyzékében szereplő, az adott számlatípusnál alkalmazható gazdasági műveletekhez kapcsolódó kincstári tranzakciós kódok feltüntetésére szolgál.

ÁHT(T) azonosító: Az államháztartási egyedi azonosító szám alkalmazásáról szóló 3/1997. (II. 7.) PM rendelet alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium által adott azonosító szám. A rovatban csak a fejezeti kezelésű – feladatfinanszírozásba be nem vont – előirányzatok, és a nemzetgazdasági előirányzatok terhére benyújtott fizetési megbízások, valamint ezen előirányzatok rendezése esetén kell feltüntetni az érintett előirányzat államháztartási egyedi azonosító számát. A költségvetési szerv intézményi államháztartási egyedi azonosító számát feltüntetni ebben a rovatban nem lehet.

Tételes elszámolás összege: Az egyes KTK-khoz, ÁHT(T)-khez tartozó összegek feltüntetésére szolgál a rovat. A rovatban az összeget jobbra igazítva kell feltüntetni. A rovatban előjeleket nem szabad feltüntetni. A rovat összesen sorában pénzforgalmi bizonylattal együtt történő benyújtás esetében a kifizetéssel megegyező összegnek, egyéb rendezések esetében 0-nak kell szerepelnie, amely összeget az egyes KTK-khoz, ÁHT(T)-khez kapcsolódó tételeknek számszakilag ki kell adniuk.
Kötelezettségvállalás alszám: A rovatban az adott kifizetéshez kapcsolódó, a kötelezettségvállalás bejelentésére szolgáló KT-01 jelű nyomtatványon feltüntetett megfelelő alszámot kell feltüntetni.

Kötelezettségvállalás záró: A rovatot abban az esetben kell kitölteni, ha kötelezettségvállalás bejelentés alá tartozó kifizetés teljesítése során az előzetesen bejelentett egy alszám(ok)hoz kapcsolódó várható kifizetés összegére már további kifizetés nem történik a későbbiekhez. Ebben az esetben a rovatba X-et kell feltüntetni.

A JOGOSULT SZÁMLÁRA VONATKOZÓ RÉSZLETEZÉS

Az átutalási megbízás kiegészítő szelvény e rovatait a fejezeti kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó számlák esetében, amennyiben az több jogcímet és/vagy ÁHT-t érint, ki kell tölteni. Egyéb esetben csak akkor kell kitölteni, ha a jogosult számláján több KTK-ra kell jóváírni az utalást.

A rovatok adattartama megegyezik az átutaló számlára vonatkozó részletező táblázat megfelelő rovataival.

A tételes elszámolás összege oszlop összesen sorában lévő adatnak számszakilag meg kell egyeznie az egyes ÁHT(T)-khez kapcsolódó adatok összegével, valamint az átutaló számlára vonatkozó részletezést tartalmazó táblázat összesen sorában feltüntetett adattal.

A kincstári körbe tartozó ügyfélnek előzetes információkérés útján gondoskodnia kell a jogosult nemzetgazdasági vagy fejezeti kezelésű – feladatfinanszírozásba be nem vont – előirányzat – amennyiben az több jogcímet és/vagy ÁHT-t érint – ÁHT(T)-jének feltüntetéséről, ennek hiányában a Kincstár az átutalást nem teljesíti.

ZÁRÓ ROVATOK

Dátum: A kiegészítő szelvény benyújtásának dátuma.

Pecsét: A Kincstárnál bejelentett bélyegző lenyomatának feltüntetésére szolgál.

Aláírás: Az adott számla felett rendelkezési jogot gyakorló, Kincstárnál bejelentett módon történő aláírásának feltüntetésére szolgál. Kincstári kártyával teljesített kiadások megfelelő kiemelt előirányzatra történő rendezésére az előirányzat-felhasználási keretszámla felett rendelkezők jogosultak.

Megjegyzés: Az államháztartási egyedi azonosító szám (ÁHT-azonosító) utáni zárójeles (T) betűjel a törvényi előirányzati sorra való megkülönböztető utalást jelöli a Kincstár nyilvántartásában.

8. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez

 

PF.2K

...................................................... Igazgatóság

.............................................., 20...................................

Kifogás határidős beszedési megbízás ellen

A beszedési megbízás adatai

A benyújtó neve és székhelye: .................................................................................................................................................

A benyújtó számlaszáma: ........................................................................................................................................................

A fizetésre kötelezett neve és székhelye: ................................................................................................................................

(folytatás)

Összeg (forintra kerekítve) Ft

A fizetésre kötelezett számlaszáma: ........................................................................................................................................

A kifogásolási határidő utolsó napja: ........................................... Bizonylatszám: .................................................................

A fenti számla terhére benyújtott határidős beszerzési megbízást az alábbi indok alapján

csak ................................. Ft erejéig
fogadjuk el.

 

A nem kívánt
szöveg törlendő

nem fogadjuk el.

 

Indokolás:

Az Igazgatóság részére
fenntartott hely!

Aláírás
rendben

...........................................................
a fizetésre kötelezett aláírása
(a Kincstárnál bejelentett módon)

Figyelmeztetés A kifogásolónak (fizetésre kötelezettnek) a nyomtatvány minden rovatát pontosan ki kell töltenie. Hiányosan kitöltött vagy késve érkező kifogást a Kincstár nem vesz figyelembe és a határidős beszedési megbízást teljesíti.



Kitöltési útmutató a PF.2K számú „Kifogás határidős beszedési megbízás ellen”
elnevezésű űrlaphoz

1. A határidős beszedési megbízás kifogásolása esetén a kincstári ügyfél a PF.2K számú „Kifogás határidős beszedési megbízás ellen” elnevezésű űrlapon nyújthatja be kifogását a kifogásolási határidőt megelőző munkanap záró időpontjáig.
2. Az űrlapot két példányban egybefüggően kell az Igazgatóságához benyújtani.
3. Az űrlap adatai:
- Igazgatóság: A fizetésre kötelezett számláját vezető Igazgatóság megnevezése.
- Kitöltés helye, dátuma: A kifogás kiállításának helye és dátuma.
- A benyújtó neve és székhelye: A határidős fizetési megbízást benyújtó neve és székhelye.
- A benyújtó számlaszáma: A határidős fizetési megbízást benyújtó számlaszáma.
- A fizetésre kötelezett neve és székhelye: A határidős fizetésre kötelezett neve és székhelye.
- Összeg: A kifogásolt határidős fizetési megbízáson feltüntetett összeg forintra kerekítve.
- A fizetésre kötelezett számlaszáma: A kifogásolt határidős fizetési megbízáson fizetésre kötelezett kincstári számlaszáma.
- A kifogásolási határidő utolsó napja: A kifogásolási határidőt megelőző munkanap.
- Bizonylatszám: A kifogásolt határidős fizetési megbízáson feltüntetett bizonylatszám.
- Részben vagy egészben történő kifogás: A nem kívánt rész áthúzandó. Részbeni kifogás esetén az elfogadott összeget fel kell tüntetni.
- Indokolás: A részbeni kifogás vagy visszautasítás indokolása a benyújtó tájékoztatását szolgálja. Kitöltése nem kötelező!
- Igazgatóság részére fenntartott hely: A kincstári ügyfeleknek üresen kell hagyni.
- Aláírás: A fizetésre kötelezett aláírása a Kincstárnál bejelentett módon.

9. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez


A Kincstárban rendszeresített pénzforgalmi bizonylatok jegyzéke

A Kincstár Igazgatóságától igényelhető, nyomdailag előállított bizonylatok:
- Készpénzfelvételi utalvány
- Kifogás határidős beszedési megbízás ellen

A Kincstár honlapjáról nyomtatható bizonylatok:
- Befizetési szelvény
- Fedezetigazolás
- Deviza-átutalási megbízás
- Készpénzfelvételre jogosultak bejelentési bizonylata
- Készpénzfelvételi igény-bejelentési bizonylat
- Valutafelvételi igény-bejelentési bizonylat

10. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez116

Magyar Államkincstár

 

Átutalást előzetesen bejelentő lap

 

Bizonylat sorszáma:
⬜⬜⬜⬜

Számlatulajdonos neve:

Számlaszáma: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

A megbízás összege forintban:

A megbízás devizaneme és összege: ⬜⬜⬜

Esedékesség időpontja: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

Törvényi sor azonosító száma: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜neve:

Utalás jogcíme: ⬜⬜⬜KTK

Kötelezettségvállalás hivatkozási száma: ⬜⬜⬜⬜/20 ⬜⬜. év

Jogosult neve:

Számlaszáma:

Az átutalási megbízás benyújtásának módja:
papíron

elektronikus úton: floppys külső azonosító
száma:

Egyeztetésre jogosult neve:     

Telefonszáma: ...........................................................

E-mail címe: ...................................................................



Dátum: ......................................... ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ év ............................ hó ⬜ ⬜ nap.


...................................................................
Kincstárnál rendelkezésre jogosult neve


A Kincstár tölti ki:
Átutalás átütemezésének időpontja: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ év ............................ hó ⬜ ⬜ nap.
Átütemezést engedélyezte: ..........................................................................................................


Kitöltési útmutató
az „Átutalást előzetesen bejelentő lap” elnevezésű űrlaphoz
Az űrlap használatára a 25. § (2) bekezdésében szereplő átutalások előzetes bejelentéséhez van szükség. Az adatszolgáltatást külön felhívás nélkül, elektronikus úton a nagyosszegu@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kell teljesíteni.
Űrlap adatai:
1. Bizonylat sorszáma: a Kincstárhoz benyújtott átutalást előzetesen bejelentő lapok számlatulajdonos általi éven belüli folyamatos sorszámozására szolgál.
2. Számlatulajdonos neve: az átutalást bejelentő fejezet, intézmény nevének feltüntetésére szolgál.
3. Számlaszám: az átutalást bejelentő intézményi, fejezeti kezelésű számlaszáma (1-24 pozíció)
4. A megbízás összege forintban: Az átutalási megbízáson feltüntetetett összeg, vagy a devizaátutalási megbízáshoz kapcsolódó forint összeg (várható számla terhelés).
4/a. A megbízás devizaneme és összege: az a devizanem (ISO-kód jelöléssel), amelyben a megbízás összegét meghatározták és a hozzátartozó összeg az adott devizában. Csak abban az estben kell kitölteni, ha deviza-átutaláshoz kapcsolódik a bejelentés.
5. Esedékesség időpontja: a terhelés tervezett időpontja (deviza átutalás esetében - értéknaptól függetlenül - ez a megbízás MNB-be történő továbbításának napja, alapesetben a Kincstárba történő benyújtást követő nap).
6. Törvényi sor azonosítója, neve: az államháztartási egyedi azonosító szám alkalmazásáról szóló 3/1997. (II. 7.) PM rendelet alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium által adott azonosító szám (csak fejezeti kezelésű előirányzat terhére történő átutalásnál kell kitölteni) és a törvényi sor nevének feltüntetésére szolgál.
7. Utalás jogcíme/KTK: A hatályos kincstári tranzakciós kódok jegyzékében szereplő, a számlatípusnál alkalmazható pénzügyi műveletek azonosítására szolgáló kincstári tranzakciós kód (továbbiakban: KTK). Deviza átutalás esetében az utalás jogcímeként a tényleges felhasználást mutató kiadási KTK-t kell megjelölni annak ellenére, hogy a terhelés 410 „Tárgyévi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások” KTK-n történik és utólag, önálló kiegészítő szelvényen kell rendezni a megfelelő kiadási KTK-ra.
8. Kötelezettségvállalás hivatkozási száma: A kincstári körbe tartozó költségvetési szerv által - az államháztartás működési rendjéről szóló Korm. rendeletben előírt - bejelentett kötelezettségvállalás, Kincstár részéről visszaigazolt hivatkozási számát kell feltüntetni.
A kötelezettségvállalás bejelentés alól mentesített törvényi sorok, előirányzatok esetében üresen kell hagyni.
9. Jogosult neve: az átutalás jogosultjának megnevezésére szolgál.
10. Számlaszám: a jogosult számlaszáma.
11. Az átutalási megbízás benyújtásának módja: aláhúzással kell jelölni, hogy az átutalási megbízás papíralapon vagy elektronikus úton kerül benyújtásra. Ez utóbbi esetben fel kell tüntetni a 3 jegyű „floppys külső azonosító számát” is.
12. Az egyeztetésre jogosult neve, telefonszáma, e-mail címe: az átutalás átütemezésére jogosult nevének, telefonszámának, e-mail címének feltüntetésére szolgál.
13. Dátum: az átutalást előzetesen bejelentő lap benyújtásának időpontja. (Az 500 millió forintot elérő, de a 2 milliárd forintot meg nem haladó átutalás esetén a tervezett terhelést megelőző 3. munkanap. A 2 milliárd forintot meghaladó átutalás esetén a tervezett terhelést megelőző 5. munkanap.)
14. Bejelentő: Az átutalást kérő Kincstárnál rendelkezésre jogosult nevének feltüntetésére szolgál.
Nem minősül államháztartáson kívülre irányuló átutalásnak a pénzforgalmi lebonyolítási számlára utalás. Itt a 25. § (2) bekezdésben foglaltakat a pénzforgalmi lebonyolítási számláról történő átutalás esetén kell alkalmazni.
Az átutalás átütemezésének időpontját a Kincstár tölti ki az átutalás átütemezésére jogosult vezetővel történt egyeztetést követően. Az átütemezést a Kincstár elektronikus úton visszaigazolja. Egyeztetést nem igénylő esetekben visszaigazolásra nem kerül sor, az átutalás - az egyébként szükséges feltételek fennállása esetén - az átutalási megbízás alapján teljesítésre kerül.
Az átutalás bárminemű meghiúsulása esetén a bejelentést meg kell ismételni.
A 25. § (2) bekezdésben nevesített összeghatár feletti átutalás előzetes bejelentésének elmaradása esetén az átutalást a Kincstár nem teljesíti.

11. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez117



1M02705_0

 

Magyar Államkincstár

Ikt. sz.: .........................

........................……. Megyei Igazgatósága részére

 

Készpénzfelvételi igény-bejelentési bizonylat

Új bejelentés / A(z) ...................... ikt. számú bejelentés módosítása. (megfelelő szövegrész aláhúzandó)

 

Intézmény neve, székhelye:

........................................................................................ Tel.: .......................... Fax:

Intézmény számlaszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

Készpénzfelvételi utalvány száma: ..................................................

Igényelt készpénz összege: .................................... Ft, azaz .....................................................................................

Ft

Címletjegyzék:

20.000 Ft

........... db

........................ Ft

100 Ft

........... db

...................... Ft

 

10.000 Ft

........... db

........................ Ft

50 Ft

........... db

...................... Ft

 

5.000 Ft

........... db

........................ Ft

20 Ft

........... db

...................... Ft

 

2.000 Ft

........... db

........................ Ft

10 Ft

........... db

...................... Ft

 

1.000 Ft

........... db

........................ Ft

5 Ft

........... db

...................... Ft

 

500 Ft

........... db

........................ Ft

 

200 Ft

........... db

........................ Ft

 

Készpénzfelvétel jogcíme / KTK: ........................................................

A készpénzfelvétel esedékességének időpontja: .............…. év ............……. hó ................ nap

Készpénzfelvételre jogosult személyek:

 

„A”

Név: ............................................................

„B”

Név: .................................................................

 

Születési név: .............................

Születési név: ............................…..

 

Anyja születési neve: ..............................…

Anyja születési neve: ................................……

 

Személyazonosságot igazoló

Személyazonosságot igazoló

 

okmány száma: .........................................

okmány száma: ...............................................

Felhatalmazzuk a Kincstár ………………………Megyei Igazgatóságát, hogy a készpénz kifizetését jelen
Készpénzfelvételi igény-bejelentési bizonylat figyelembe vételével teljesítse.

Dátum: ……………..….., .......... év .............. hó ......... nap

 

…………………………………………………..

aláírás a Kincstárnál bejelentett módon

Magyar Államkincstár Megyei Igazgatósága tölti ki!

Azonosítószám: ..........................

A fenti készpénzfelvételi igény bejelentését elfogadom/visszautasítom. (megfelelő szövegrész aláhúzandó)

A visszautasítás indoka:...........................................................................................................................…......

Dátum: ……………..….., .......... év .............. hó ......... nap

 

…………………………………………………..

Magyar Államkincstár Megyei Igazgatósága

12. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez118

13. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez119



0M22822_0

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA x/

a ....................................................... hatáskörében
Költségvetési év: 20..........

EG-03F

Magyar Államkincstár

Bizonylat sorszáma:

 

Összes oldal:

Fejezet száma:

 

Oldalszám:

Fejezet neve:

Többletbevételt érintő ei. módosításra/előirányzat-csoportok közötti átcsoportosításra irányító szervi hatáskörben jogosult

 

Készítette ill. felvilágosítást nyújt (név,telefon):

Többletbevételt érintő ei. módosítást/előirányzat-csoportok közötti átcsoportosítást az államháztartásért felelős miniszter engedélyezte

 

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma:


0M22822_1

Tétel-
szám

Költségvetési szerv/ előrányzat

Költségvetési előirányzat azonosítója

A módosítás jogcíme

Előirányzatmódosítás

(+) módosítás esetén

ÁHT azonosítója

megnevezése

cím

alcím

jogcím
csop.

jogcím

előir.
csop.

kiem
ei.

előjel
+/-

összege ezer Ft-ban

K/B/T


Időará-
nyos

Teljesi-
tésará-
nyos

a forrás
ÁHT azonosítója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

x/ Az összetartozó előirányzat változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

Fejezet cégszerű aláírása

NGM részéről engedélyezte

 

Magyar Államkincstár

ügyintéző

K:kiadási előir.

 

p.h.

Aláírás:

p.h.

 

részéről

p.h.

ellenőrizte

B:bevételi előir.

Dátum: 20 év hó nap

Dátum: 20 év hó nap

 

Dátum: 20 év hó nap

rögzítette

T:támogatás előir.

Iktatószám

Iktatószám

 

Iktatószám

 

 



Kitöltési útmutató
az EG-03F számú „Adatlap a költségvetési
előirányzatok módosítására” elnevezésű űrlaphoz

Az irányító szerv az Országgyűlés és a Kormány hatáskörében végrehajtott módosítás végrehajtását szolgáló előirányzat-módosításról, valamint az irányító szervi hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosításról az EG-03F számú, „Adatlap a költségvetési előirányzatok módosítására” elnevezésű űrlapon - minden egyes módosításról külön-külön - tájékoztatja a Magyar Államkincstárt (a továbbiakban: Kincstár) a módosítást követő 5 munkanapon belül.
A Belügyminisztérium (továbbiakban: BM) a helyi, helyi kisebbségi önkormányzatok „helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai” előirányzataiban a külön jogszabályokban kapott felhatalmazás alapján végrehajtott módosításokról ugyancsak az EG-03F számú adatlapon tájékoztatja a Kincstárt.
Az űrlapot az irányító szervnek (vagy a BM-nek) kell benyújtania a Kincstár részére. A Kincstár az előirányzat-módosítás kincstári nyilvántartásban történő átvezetését követően az adatlap visszaküldésével visszaigazolja a módosítást.
Az űrlap adatai:
– A bizonylat sorszáma: A fejezet (vagy a BM) által a fenti hatáskörű módosításokról a Kincstárhoz benyújtott űrlapok éven belüli folyamatos sorszámozására szolgál.
– Összes oldal: Amennyiben az előirányzat-módosítás feltüntetésére az adott oldalon lévő sorok száma nem elegendő (több költségvetési szervet érint a módosítás), az ahhoz kapcsolódó összes oldal száma.
– Fejezet száma: A tárgyévi költségvetési törvénynek megfelelő fejezetrend szerinti sorszám.
– Fejezet neve: Az irányító szerv (vagy a BM) nevének feltüntetésére szolgál.
– Többletbevételt érintő ei. módosításra/előirányzat-csoportok közötti átcsoportosításra irányító szervi hatáskörben jogosult: A bevételi előirányzatokat érintő előirányzat-módosítás (növelés) esetén kötelező jelölni, hogy azt a fejezet saját hatáskörben jogosult-e elvégezni az Ámr. 59/A. § alapján (33/A §. (7) bekezdés). Ugyancsak kötelező megjelölni, hogy Áht. 100/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti előirányzat-átcsoportosítást a fejezet saját hatáskörben hajthatja-e végre az Ámr. 58. § (3) bekezdése alapján.
– Többletbevételt érintő ei. módosítást/előirányzat-csoportok közötti átcsoportosítást az államháztartásért felelős miniszter engedélyezte: Az Ámr 59/A. § (2) bekezdésében vagy 58. § (3) bekezdésében meghatározott esetben kötelező jelölni az államháztartásért felelős miniszter engedélyének meglétét. Tekintve, hogy a jogszabály ezekben az esetekben előzetes egyetértési jogról rendelkezik, az űrlap alján az NGM részéről engedélyezte rovat kitöltése nem szükséges.

Többletbevételt érintő ei. módosításhoz/előirányzat-csoportok közötti átcsoportosításhoz egyszerre csak egy jelölés alkalmazható.
– Tételszám: A tételszám oszlopában az összetartozó előirányzat-módosításokat ugyanazzal a sorszámmal kell ellátni.
– Költségvetési szerv, előirányzat államháztartási egyedi azonosító száma: Az államháztartási egyedi azonosító szám alkalmazásáról szóló 3/1997. (II. 7.) PM rendelet alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium által adott azonosító szám.
– Költségvetési szerv, előirányzat megnevezése: A költségvetési szerv vagy az előirányzat nevének feltüntetésére szolgál.
– Költségvetési előirányzat azonosítója: A rovatokban a tárgyévi költségvetési törvény szerkezetének megfelelő sorszámokat kell feltüntetni.
– Módosítás jogcíme: A kincstári körbe tartozók költségvetési előirányzatai évközi megváltoztatásával kapcsolatos nyilvántartások vezetésének rendjéről szóló tájékoztatóban meghatározott megfelelő előirányzati kódszámot kell feltüntetni a rovatban.
– A módosítás előjele: Az előirányzat növekedése esetén + jelet, az előirányzat csökkenése esetén - jelet kell a rovatban feltüntetni.
– A módosítás összege: A módosítás összegét ezer forintban kell feltüntetni.
– A K/B/T oszlopban kell feltüntetni, hogy kiadásra, bevételre vagy támogatásra vonatkozik a módosítás.
– Időarányos: Bármely bevételi, valamint az Előző évi előirányzat maradvány kiemelt előirányzatok módosítása esetén az „Időarányos” oszlopban kell jelölni, ha az adatlapon szereplő előirányzati összeg időarányos finanszírozású (működési) kiadási előirányzathoz kapcsolódik. A jelölést kizárólag a költségvetési szervek előirányzatait érintő módosítás esetén kell alkalmazni!
– Teljesítésarányos: Bármely bevételi, valamint az Előző évi előirányzat maradvány kiemelt előirányzatok módosítása esetén a „Teljesítésarányos” oszlopban kell jelölni, ha az adatlapon szereplő előirányzati összeg teljesítésarányos finanszírozású (felhalmozási) kiadási előirányzathoz kapcsolódik. A jelölést kizárólag a költségvetési szervek előirányzatait érintő módosítás esetén kell alkalmazni!
Egy előirányzati sorhoz csak egy jelölés (vagy időarányos vagy teljesítésarányos) alkalmazható!
– (+) módosítás esetén a forrás ÁHT azonosítója: Előirányzat-növekedés esetén fel kell tüntetni az előirányzat forrásának államháztartási azonosító számát is. Más esetben ezt a rovatot nem kell kitölteni.
– Dátum, aláírás, iktatószám: Az előirányzat-módosításról történő adatszolgáltatás dátumát, a cégszerű aláírást, a fejezet (vagy a BM) pecsétjét és iktatószámát kell feltüntetni.

14. számú melléklet a 46/2009. (XII. 30.) PM rendelethez120


1M02706_0

EG-03I

Magyar Államkincstár
Intézményi előirányzatok módosítása
Költségvetési szerv neve:    Bizonylat sorszáma:
címe:    Korrigált bizonylat sorsz:

 

Munkaadókat terhelő járulékok éves fizetési kötelezettségének eleget tud tenni

 

Államháztartási egyedi azonosítószám:
Számlaszám (1-16 pozíció):
1

A rendeletet a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 177. § c) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 174. §-át.

2

A 2. § (1) bekezdés a) pontja a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (3) bekezdését a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 7. §-a iktatta be.

4

A 3. § (1) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

5

A 4. § (1) bekezdés q) pontját a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be.

6

A 4. § (2) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

7

A 4. § (5) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

8

A 4. § (17) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

9

A 4. § (19) bekezdését a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

10

Az 5. § (1) bekezdés m) pontját az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

11

Az 5. § (2) bekezdés a) pontját az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

12

Az 5. § (2) bekezdés b) pontja az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

13

Az 5. § (3) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

14

Az 5. § (7) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

15

Az 5. § (9) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

16

Az 5. § (11) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

17

Az 5. § (13) bekezdését az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

18

Az 5. § (20) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

19

A 6. § (1) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

A 6. § (2) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

21

A 6. § (3) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

22

A 6. § (5) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

23

A 8. § a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

24

A 9. § (1) bekezdés c) pontja a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 9. § (2) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

26

A 9. § (4) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 11. § (2) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

28

A 11. § (4) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

29

A 11. § (5) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

30

A 11. § (7) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

31

A 12. § (2) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

32

A 13. § (1) bekezdése a 2/2010. (VII. 27.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

33

A 13. § (7) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

34

A 15. § (4) bekezdés a) pontja a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 15. § (4) bekezdés b) pontja az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

36

A 15. § (4) bekezdés d) pont db)–dc) alpontját a 23/2011. (VI. 30.) NGM rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte.

37

A 15. § (4) bekezdés d) pont dg)–dh) alpontját a 23/2011. (VI. 30.) NGM rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte.

38

A 15. § (7) bekezdését a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 12. § (2) bekezdése iktatta be.

39

A 23. § (2) bekezdése a 23/2011. (VI. 30.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

40

A 23. § (6) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

41

A 23. § (13) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

42

A 24. §-t megelőző alcímet a 23/2011. (VI. 30.) NGM rendelet 2. §-a iktatta be.

43

A 24. § a 23/2011. (VI. 30.) NGM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

44

A 25. § (3a) bekezdését a 23/2011. (VI. 30.) NGM rendelet 4. §-a iktatta be.

45

A 26. § (1) bekezdés b) pontja a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

46

A 31. § (4) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

47

A 31. § (5) bekezdését az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

48

A 33. § (1) bekezdését az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

49

A 33. § (5) bekezdés b) pontja az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

50

A 33/A. §-t megelőző alcímet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 8. §-a iktatta be.

51

A 33/A. §-t az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 8. §-a iktatta be, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

52

A 33/A. § (6) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

53

A 33/A. § (7) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

54

A 33/A. § (8) bekezdését a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 24. §-a hatályon kívül helyezte.

55

A 34. § (3) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

56

A 34. § (6) bekezdését az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

57

A 38. § (1) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

58

A 38. § (2) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

59

A 38. § (3) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

60

A 41. § (1) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

61

A 41. § (3) bekezdését a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 24. §-a hatályon kívül helyezte.

62

A 42. § (1) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

63

A 43. § nyitó szövegrésze a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

64

A 44. § (1) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

65

A 44. § (2) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

A 44. § (3) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

67

A 44. § (4) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

68

A 44. § (5) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 10. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

69

A 44. § (6) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

70

A 44. § (7) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

71

A 44. § (9) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

72

A 45. § (3) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

73

A 45. § (4) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

74

A 45. § (6) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

75

A 46. § (2) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

76

A 46. § (4) bekezdés a) pontja a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

77

A 46. § (5) bekezdés bb) pontja az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

78

A 46. § (6) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

79

A 46. § (8) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

80

A 46. § (10) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

81

A 49. § (1) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 11. §-ával megállapított, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

82

Az 53. § (2) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

83

Az 55. § (17) bekezdése a 23/2011. (VI. 30.) NGM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

84

Az 55. § (18) bekezdését a 23/2011. (VI. 30.) NGM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

85

Az 55. § (19) bekezdését a 23/2011. (VI. 30.) NGM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

86

Az 57. § (1) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

87

Az 57. § (2) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

88

Az 58. § (1) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

89

Az 58. § (6) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

90

Az 58. § (7) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

91

Az 58. § (8) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

92

Az 59. § (2) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

93

Az 59. § (3) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

94

Az 59. § (4) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

95

Az 59. § (11) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

96

Az 59. § (12) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

97

A 60. § (1) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

98

A 61. § a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

99

A 62. § az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

100

A 64. § (1) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 64. § (3) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 64. § (4) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

103

A 64. § (5) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 19. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 64. § (6) bekezdése a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 19. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 67. § a) pontja az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

106

A 69. § (1) bekezdése az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

107

A 71. §-t az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

108

A 72. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

109

Az 1. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (2) és (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

110

A 2. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdése és 23. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

111

A 3. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 20. §-a, 23. § (2) és (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

112

A 3/A. számú mellékletet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (2) és (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

113

Az 5/A. számú mellékletet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

114

Az 5/B. számú mellékletet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (2) bekezdése iktatta be.

115

A 7. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

116

A 10. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

117

A 11. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

118

A 12. számú mellékletet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

119

A 13. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

120

A 14. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

121

A 15. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

122

A 16. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

123

A 17. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

124

A 18. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

125

A 19. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

126

A 21. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

127

A 22. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

128

A 23. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

129

A 24. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

130

A 25. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

131

A 26. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

132

A 27. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

133

A 28. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

134

A 29. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

135

A 31. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

136

A 32. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 33. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 34. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A 36. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

140

A 37. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2010. augusztus 15. napjától kell alkalmazni.

141

A 38. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

142

A 39. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

143

A 40. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

144

A 41. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

145

A 42. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

146

A 43. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

147

A 44. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A 45. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

149

A 46. számú melléklet a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 49. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

151

Az 50. számú melléklet az 5/2010. (IX. 8.) NGM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 23. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére