• Tartalom

15/2017. (VII. 6.) NFM utasítás

15/2017. (VII. 6.) NFM utasítás

az adatvédelemről, az adatbiztonságról, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének minisztériumi rendjéről1

2017.07.10.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 24. § (3) bekezdésében és 30. § (6) bekezdésében, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés h) pontjában foglaltakra figyelemmel a következőket rendelem el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. Az utasítás célja

1. § Az utasítás célja, hogy a személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok (a továbbiakban együtt: közérdekű adat) megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjogok biztosítása érdekében – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben (a továbbiakban: Infotv.) és az egyéb adat- és titokvédelmi szabályokban rögzítettek figyelembevételével – megteremtse a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: NFM) által végzett adatkezelések és az NFM-hez érkezett közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének általános kereteit.

2. Az utasítás hatálya

2. § (1) Az utasítás személyi hatálya kiterjed az NFM valamennyi önálló szervezeti egységére, kormánytisztviselőjére, ügykezelőjére, valamint minden olyan személyre, aki az NFM-mel fennálló jogviszonya alapján jogszerűen kezel adatot.

(2) Az utasítás tárgyi hatálya – a Közszolgálati Nyilvántartással összefüggő és a minősített adatok kivételével – kiterjed az NFM kezelésében lévő valamennyi adatra.

(3) Az országgyűlési képviselők által az Országgyűlés hivatali szervezetén keresztül a nemzeti fejlesztési miniszterhez intézett kérdések és interpellációk megválaszolására és az országgyűlési képviselőkkel való kapcsolattartásra vonatkozó eljárásrendet külön miniszteri utasítás szabályozza.

(4) A sajtó tájékoztatása és az NFM által közzéteendő közérdekű adatok kormányzati honlapon történő megjelentetése külön miniszteri utasítás alapján történik.

3. Értelmező rendelkezések

3. § Az utasítás alkalmazásában:

1. adatbirtokos: az az önálló szervezeti egység, ahol a közérdekű adat keletkezett; ha az adat nem az NFM-ben keletkezett, az adatbirtokos az az önálló szervezeti egység, ahol az adat fellelhető, nyilvántartják, kezelik; amennyiben több önálló szervezeti egység rendelkezik az adattal, a jelen utasítás alkalmazásában adatbirtokosnak minősülő önálló szervezeti egységet esetenként az NFM Szervezeti és Működési Szabályzata szerinti belső adatvédelmi felelős jelöli ki; amennyiben nem állapítható meg, hogy ki az adat birtokosa, adatbirtokosnak a belső adatvédelmi felelős által – az NFM Szervezeti és Működési Szabályzata szerinti feladat- és hatásköri szabályok figyelembevételével – kijelölt önálló szervezeti egység minősül;

2. adatkezelést folytató szervezeti egység: az NFM azon önálló szervezeti egysége, ahol az adatkezelés ténylegesen folyik; a Szerződéstár vonatkozásában a Gazdálkodási Főosztály.

4. § A közérdekű adatok igénylésének szabályairól tájékoztatást kell adni a kormányzati honlapon.

II. Fejezet

Adatvédelem és adatbiztonság

4. Az adatkezelés szabályai

5. § (1) Az NFM személyes adat kezelésére törvény felhatalmazása vagy az érintett beleegyezése esetén jogosult. Az érintettel az adat felvételekor közölni kell, hogy az adatszolgáltatás önkéntes vagy kötelező jellegű-e, továbbá tájékoztatni kell az adatai kezeléséhez kapcsolódó minden lényeges tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, az egyes adatfajták törlési idejéről, valamint hogy kik ismerhetik meg az adatokat, továbbá arról, hogy az NFM az adatok feldolgozására adatfeldolgozót bízhat meg. A tájékoztatásnak minden esetben ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira, valamint az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségekre. Kötelező jellegű adatszolgáltatás esetén az adatszolgáltatást elrendelő jogszabályról is tájékoztatást kell nyújtani. Az érintett kérelmére indult ügyben az általa megadott személyes adatok tekintetében az érintett hozzájárulását vélelmezni kell.

(2) Az NFM köteles gondoskodni az általa kezelt adatok biztonságáról, megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek az Infotv.-ben és az egyéb adat- és titokvédelmi szabályokban foglalt rendelkezések érvényre juttatásához. Az adatokat védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozatal, törlés, valamint a sérülés és megsemmisülés ellen.

(3) Adatkezeléssel összefüggő munkakörben csak olyan személy foglalkoztatható, aki titoktartási nyilatkozatot tett.

5. Az adatfeldolgozásra jogosult

6. § (1) Amennyiben az NFM az adatfeldolgozásra más személynek kíván megbízást adni, a szerződést írásba kell foglalni. Az adatfeldolgozásra jogosult nem lehet olyan személy, aki a feldolgozandó személyes adatokat felhasználó üzleti tevékenységben érdekelt.

(2) Az (1) bekezdésben említett szerződésben minden esetben rögzíteni kell az adatfeldolgozásra jogosult titoktartási kötelezettségét.

6. Tájékoztatási, törlési és helyesbítési jog

7. § (1) Az érintett tájékoztatást kérhet az NFM-től személyes adatai kezeléséről, kérheti azok helyesbítését, továbbá – kötelező adatkezelés kivételével – azok törlését vagy zárolását.

(2) Az érintett kérelmére az NFM vonatkozó adatkezelést folytató szervezeti egységének vezetője a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn, de legfeljebb 25 napon belül, írásban, közérthető formában tájékoztatást ad az érintett NFM által kezelt és az általa megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatokról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapták, kapják meg az adatokat. Amennyiben az adatkezelésben több szervezeti egység is részt vesz – az adatkezelési feladatokat ellátó szervezeti egységek bevonásával –, a belső adatvédelmi felelős által kijelölt szervezeti egység vezetője gondoskodik a tájékoztatás előkészítéséről és megküldi az érintett részére.

(3) A (2) bekezdés szerinti tájékoztatás csak abban az esetben tagadható meg, ha azt törvény lehetővé teszi. Az elutasítás indokát az érintettel közölni kell.

(4) Az elutasított kérelmekről a belső adatvédelmi felelős – az adatkezelést folytató önálló szervezeti egységek tájékoztatása, közreműködése alapján – évente értesíti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (a továbbiakban: hatóság).

(5) A valóságnak meg nem felelő személyes adat helyesbítéséről a vonatkozó adatkezelést folytató önálló szervezeti egység vezetője köteles gondoskodni.

(6) A személyes adat

a) törléséről az Infotv. 17. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben,

b) zárolásáról az Infotv. 17. § (4) bekezdésében meghatározott esetben vagy

c) megjelöléséről az Infotv. 17. § (5) bekezdésében meghatározott esetben

a vonatkozó adatkezelést folytató önálló szervezeti egység vezetője gondoskodik.

(7) A törlési kötelezettség – jogellenes adatkezelés kivételével – nem vonatkozik azon személyes adatra, amelynek adathordozóját a levéltári anyag védelmére vonatkozó jogszabály értelmében levéltári őrizetbe kell adni.

(8) A helyesbítésről, a zárolásról, a megjelölésről és a törlésről az érintettet, a belső adatvédelmi felelőst, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították, ideértve az adatkezelésben részt vevő esetleges további önálló szervezeti egységeket is.

(9) Az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából rendszeresített nyilvántartást a belső adatvédelmi felelős vezeti.

7. Tiltakozási jog

8. § Az érintettnek az Infotv. 21. § (1) bekezdése szerinti tiltakozása esetén az adatkezelést folytató önálló szervezeti egység vezetője a tiltakozást – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálni és annak eredményéről a kérelmezőt és azzal egyidejűleg a belső adatvédelmi felelőst írásban tájékoztatni. Amennyiben a tiltakozás indokolt, az adatkezelést folytató szervezeti egység vezetője gondoskodik az adatkezelés – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszüntetéséről és az adatok zárolásáról, továbbá a tiltakozásról, és az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbították, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

8. Bejelentés az adatvédelmi nyilvántartásba, változásbejegyzés

9. § (1) Amennyiben az NFM valamely önálló szervezeti egysége olyan adatkezelést kíván végezni, amelyről az Infotv. alapján a hatóság nyilvántartást vezet, a tervezett adatkezelést folytató önálló szervezeti egység vezetője a belső adatvédelmi felelősön keresztül kezdeményezi az adatkezelés nyilvántartásba vételét a hatóságnál.

(2) Az az adatkezelés, amelyről a hatóság nyilvántartást vezet – az Infotv.-ben meghatározott kivétellel – a hatóság által történt nyilvántartásba vételről szóló értesítés kézhezvételét megelőzően nem kezdhető meg.

(3) Változásbejegyzési eljárás esetén az (1)–(2) bekezdésben foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

III. Fejezet

A közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek teljesítése

9. A közérdekű adatigénylés módja

10. § (1) A közérdekű adat megismerése iránt bárki szóban, írásban vagy elektronikus úton igényt nyújthat be.

(2) A személyesen megjelent adatigénylő igényét az erre a célra rendszeresített, az 1. melléklet szerinti igénylőlap (a továbbiakban: igénylőlap) kitöltésével vagy azzal megegyező adattartalmú igénylés átadásával nyújtja be.

(3) Az írásban vagy elektronikus úton történő adatigénylést az NFM a közzétett postacímen, faxszámon, illetve elektronikus postacímen fogadja. Az elektronikus úton, hivatalos munkaidőn túl előterjesztett igényt a következő munkanapon reggel 8 órakor érkezett kérelemnek kell tekinteni.

10. A közérdekű adatigénylés teljesítése, a teljesítés megtagadása

11. § (1) A beérkezett igényt a Kommunikációs Főosztály iktatja, a belső adatvédelmi felelős nyilvántartásba veszi és elektronikus levélben továbbítja az adatbirtokos részére. A belső ügyintézési határidőt az Infotv.-ben meghatározott határidők figyelembevételével a belső adatvédelmi felelős úgy állapítja meg, hogy az egyeztetési és jóváhagyási folyamatra kellő idő álljon rendelkezésre. Eltérő rendelkezés hiányában a belső ügyintézési határidő 8 nap, jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozó igény esetén, vagy ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, és a határidő meghosszabbítása szükséges, 20 nap.

(2) Amennyiben az adatigénylés nem a 10. § (3) bekezdése szerinti elérhetőségre érkezik, az az önálló szervezeti egység, amelyhez az igényt benyújtották, haladéktalanul köteles azt a Kommunikációs Főosztály és a belső adatvédelmi felelős részére továbbítani.

(3) Az adatbirtokos az igény hozzá történő megérkezését követően az adatkérés engedélyezéséről vagy megtagadásáról indokolással alátámasztott választervezetet készít, amelyet az (1) bekezdés szerinti határidőben megküld a belső adatvédelmi felelős részére.

(4) A belső adatvédelmi felelős a választervezetet véleményezés céljából megküldi a Jogtanácsosi Főosztály és a Kommunikációs Főosztály részére. Országgyűlési képviselő vagy európai parlamenti képviselő által történő adatigénylés esetén a belső adatvédelmi felelős a választervezetet a Parlamenti Kapcsolatok Főosztályának is megküldi véleményezésre. A belső adatvédelmi felelős a választervezet véleményezésébe szükség szerint az NFM más önálló szervezeti egységét és a sajtófőnököt is bevonhatja, a választervezetet állami vezető részére jóváhagyás céljából felterjesztheti.

(5) A belső adatvédelmi felelős a (4) bekezdés szerinti egyeztetés eredményeként véglegesített választervezetet elektronikus formában a Kommunikációs Főosztály részére megküldi. Az igénylő értesítéséről, illetve az igényelt közérdekű adat igénylő részére történő rendelkezésre bocsátásáról a Kommunikációs Főosztály gondoskodik.

(6) A Kommunikációs Főosztály a közérdekű adatigénylésre adott választ elektronikus úton tájékoztatás céljából az adatbirtokos, a belső adatvédelmi felelős és a Jogtanácsosi Főosztály részére megküldi.

12. § (1) Amennyiben ugyanazon adat megismerésére érkezik ismételt igény, a belső adatvédelmi felelős ezirányú döntése esetén a 11. § szerinti eljárást nem szükséges lefolytatni. Az adatigénylés elutasításáról vagy teljesítéséről – az adatbirtokos és a Kommunikációs Főosztály egyidejű tájékoztatása mellett – a belső adatvédelmi felelős dönt, az igényelt adatra vonatkozó korábbi adatigényléssel összefüggésben meghozott döntés tartalmának figyelembevételével.

(2) Az Infotv. 27. § (5) bekezdésében meghatározott, döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adatok 10 éven belüli megismerését – a készítő szakmai egyetértésével, a Jogtanácsosi Főosztály véleményének kikérését követően, a belső adatvédelmi felelős javaslatára – a miniszter engedélyezheti.

13. § (1) A közérdekű adatigénylés megválaszolásában érintett önálló szervezeti egységek kötelesek megtenni minden szükséges intézkedést a közérdekű adatigénylésekkel kapcsolatos, így különösen a 11. § (1) bekezdése szerinti határidő betartása és a 11. § (3) bekezdése szerinti elutasító válasz megfelelő indokolása érdekében.

(2) Jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozó igény esetén, vagy ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, a határidőnek az Infotv. 29. § (2) bekezdése szerinti meghosszabbításáról – az adatbirtokos 8 napon belül előterjesztett javaslatára vagy véleményének kikérését követően – a belső adatvédelmi felelős dönt.

(3) A határidő (2) bekezdés szerinti meghosszabbításáról, valamint arról, hogy az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, illetve a másolatként igényelt dokumentum vagy dokumentumrész jelentős terjedelmű, továbbá a költségtérítés mértékéről, valamint az adatigénylés teljesítésének a másolatkészítést nem igénylő lehetőségeiről – a belső adatvédelmi felelős tájékoztatása alapján – az igénylőt a Kommunikációs Főosztály tájékoztatja. Az igénylő az Infotv.-ben meghatározott határidőn belül nyilatkozik arról, hogy az igénylését fenntartja-e. A tájékoztatás megtételétől az igénylő nyilatkozatának NFM-hez történő beérkezéséig terjedő időtartam az adatigénylés teljesítésére rendelkezésre álló határidőbe nem számít bele.

11. Az elutasított igények nyilvántartása, adatszolgáltatási kötelezettség

14. § Az elutasított igényekről és az elutasítások indokairól a belső adatvédelmi felelős nyilvántartást vezet. A nyilvántartás alapján az Infotv. 30. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatás teljesítéséről a hatóság részére a belső adatvédelmi felelős gondoskodik.

12. Az igény teljesítésének technikai feltételei, a költségek érvényesítése

15. § (1) Amennyiben az igénylő a közérdekű adatot tartalmazó dokumentumról vagy dokumentumrészről másolatot kér, annak elkészítéséről, az igénylő által törvény szerint meg nem ismerhető adatok felismerhetetlenné tételéről az adatbirtokos gondoskodik.

(2) A közérdekű adatigénylés betekintés útján történő teljesítése esetén a betekintésre az adatbirtokos hivatali helyiségében kerül sor, amelyről jegyzőkönyvet kell felvenni.

16. § (1) A közérdekű adatigénylés teljesítéséért a felmerült költség mértékéig az NFM az Infotv.-ben és a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltak szerint, a 2. mellékletben meghatározottaknak megfelelően költségtérítést állapíthat meg, amelynek összegét, valamint a költség megfizetésének módját az igénylővel az igény teljesítését megelőzően közölni kell a 13. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatásban.

(2) A közérdekű adatigénylés teljesítésével kapcsolatban felmerült költséget a Gazdálkodási Főosztály állapítja meg a 3. mellékletben meghatározott adatlapon. A megállapított költségről a Gazdálkodási Főosztály tájékoztatja a belső adatvédelmi felelőst. Az adatigénylés teljesítését végző munkatársak nevét, a munkaidő-ráfordítás mértékét, a másolt színes és fekete-fehér oldalak számát, valamint a felhasznált adathordozók típusát és mennyiségét az adatbirtokos, a belső adatvédelmi felelős feladatkörében felmerült munkaidő-ráfordítás mértékét a belső adatvédelmi felelős, postai kézbesítés esetén ennek költségét az Igazgatási és Biztonsági Főosztály elektronikus úton küldi meg a Gazdálkodási Főosztály részére. A költségtérítéssel kapcsolatos kalkuláció elvégzése a Gazdálkodási Főosztály feladata.

(3) A költség igénylő általi megfizetésének tényét a Gazdálkodási Főosztály elektronikus úton haladéktalanul jelzi a belső adatvédelmi felelősnek.

(4) Ha a költségtérítés mértéke a Korm. rendeletben meghatározott összeghatárt nem éri el, a közérdekű adatigénylést a költségtérítés megfizetésétől függetlenül is teljesíteni kell.

IV. Fejezet

Záró rendelkezés

17. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő harmadik napon lép hatályba.

(2)2

1. melléklet a 15/2017. (VII. 6.) NFM utasításhoz


Igénylőlap
közérdekű adat megismerése iránti igény szóban történő benyújtásához

Az igénylő neve (természetes személy neve, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet elnevezése):
Amennyiben képviselő jár el, neve (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén az eljáró képviselő megnevezése):
Elérhetőség, amelyen keresztül az adatigénylés teljesíthető:

Az igényelt közérdekű adat(ok) meghatározása:

adatokról másolat készítését:
□ igénylem
□ nem igénylem

Csak másolatok igénylése esetében kell kitölteni!

Az elkészített másolatokat:

□ személyesen kívánom átvenni
□ postai úton kívánom átvenni
□ elektronikus formában kérem kiküldeni





Budapest, 201…, ………………………………

………………………………………………
aláírás


Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 28. § (2) bekezdésében meghatározott határidőben a személyes adatokat törölni kell.
A képviseleti jogosultságot igazoló okiratot az igénylőlaphoz mellékelni kell.

2. melléklet a 15/2017. (VII. 6.) NFM utasításhoz


Önköltségszámítás a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékének meghatározásához


1. Bevezetés

    1.1.    Az önköltségszámítás célja
Jelen melléklet célja, hogy részletesen szabályozza az NFM közérdekű adat iránti igény teljesítéséhez kapcsolódó költségtérítés pontos összegének meghatározására irányuló tevékenységet, valamint biztosítsa az önköltségszámítás belső és külső ellenőrizhetőségét.
Az önköltségszámítás feladata, hogy megalapozott, konzisztens adatok álljanak az NFM rendelkezésére:
a)    az 5., 6. és 7. számlaosztályban rögzített kiadásokról (költségekről) tevékenységenként, szolgáltatásonként,
b)    a költségmegfigyeléshez, a költségelemzéshez és költségcsökkentési lehetőségek feltárásához, következtetések levonásához,
c)    a döntés előkészítéséhez (meghozatalához), gazdaságossági, jövedelmezőségi számításokhoz, tervezéshez,
d)    a díj- és árképzéshez, az árak ellenőrzéséhez.

Az önköltségszámítással szemben támasztott követelmények:
a)    az adatok kellő időben álljanak rendelkezésre,
b)    az adatok megbízhatóak, konzisztensek és könnyen áttekinthetőek legyenek,
c)    adatbázisa a könyvvezetésen alapuljon,
d)    adattartalma és információáramlása szabályozott legyen,
e)    a kalkulációs egységre, annak önköltségébe csak megfelelő bizonylattal, illetve műszaki-gazdaságossági számításokkal alátámasztott, utalványozott, bizonyítható költségtételek vehetők figyelembe,
f)    a költségszámításnak az NFM egészére és a könyvviteli mérleg elkészítését megelőzően ismertté vált költségeket érintő gazdasági eseményekre ki kell terjednie,
g)    az NFM-nél felmerülő valamennyi költséget figyelembe kell venni az esetleges halmozódások kiszűrésével.

    1.2.    A vonatkozó jogforrások
A melléklet elkészítésével, valamint megvalósításával összhangban érintett jogforrások, szabályzatok a következők:
a)    a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény;
b)    az Infotv.;
c)    az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény;
d)    az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet;
e)    az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet;
f)    a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet.


2. Önköltségszámítás részletes szabályai

    2.1.    Önköltségszámítási alapfogalmak
2.1.1.    Kiadás: pénzügyi fogalomként történő értelmezésben pénzeszköz-igénybevételt, készpénz- vagy számlapénz- (fizetési számla) felhasználást, pénzkiadást jelent.
2.1.2.    Költség: a tevékenység érdekében történő erőforrás-felhasználás pénzben kifejezett értéke, amely mindig egy meghatározott tevékenység elvégzése vagy feladat ellátása érdekében merül fel.
2.1.3.    Költségnem: a költségnem a költségeknek az egységes számlatükör 5. számlaosztály számlacsoportjai szerint kijelölt és meghatározott jogcímek szerinti csoportosítását jelenti.
2.1.4.    Költséghely: a költséghely a költségek felmerülésének helye. Az itt felmerült költségek a felmerülésük alkalmával nem számolhatóak el közvetlenül a szolgáltatásra, felmerülésükkor közvetlen költségnek nem minősíthetőek, kimutatásuk az egységes számlatükör 6. számlaosztályában történik.
2.1.5.    Költségviselő: a költségviselő olyan tevékenység (szolgáltatás, szakfeladat, tevékenység), amelyre a költségek felmerülésük alkalmával közvetlenül elszámolhatóak, kimutatásuk az egységes számlatükör 7. számlaosztályában történik.
2.1.6.    Ráfordítás: az NFM működéséhez kapcsolódó erőforrás. Ide olyan felhasználások is tartoznak, amelyek nem képezik, nem képezhetik a tevékenység költségét. A ráfordítás a költségnél tartalmilag tágabb kategória, ide tartoznak azok az erőforrás-felhasználások is, amelyek az NFM működése során merülnek fel, függetlenül a tevékenység végzésétől.
A ráfordítás lehet:
a)    egyidejűleg költség,
b)    átmenetileg nem költség (tárgyi eszköz vásárlása, amely az értékcsökkenés elszámolásával válhat költséggé),
c)    nem költség, mivel a tevékenység eredményének, maradványának terhére közvetlenül kell elszámolni (pl. adó jellegű befizetések, bírságok).
2.1.7.    Kalkuláció: az önköltségszámítás és a gazdasági kalkuláció gyűjtőfogalma.
    A gazdasági kalkuláció olyan műszaki-gazdasági tevékenység, gazdasági számítás, amely vezetői döntések előkészítéséhez valamely tevékenység, szolgáltatás erőforrásigényét veszi számba, elemzi, esetenként méri annak eredményességét.
2.1.8.    Kalkulációs egység: az önköltségszámítás tárgya a szolgáltatás (teljesítmény), amelynek az önköltségét ki kell számítani.
2.1.9.    Előkalkuláció: az a műszaki-gazdasági tevékenység, amellyel a tevékenység vagy szolgáltatásnyújtás megkezdése előtt a várható időráfordítás és a tervezett vagy tényleges értékadatok alapján gazdasági számításokkal határozható meg az önköltség.
2.1.10.    Utókalkuláció: az a műszaki-gazdasági tevékenység, amellyel a tevékenység vagy szolgáltatásnyújtás befejezése után a tényleges felhasználás értéke és a tényleges időráfordítás alapján meghatározható a közvetlen önköltség.
2.1.11.    Önköltségszámítás: az önköltségszámítás olyan műszaki-gazdasági tevékenység, amellyel megállapítható a végzett szolgáltatások várható (tervezett), illetve tényleges közvetlen önköltsége. Az önköltségszámítás meghatározása megvalósulhat előzetesen, a tevékenység végzése során, illetve annak befejezése után utólagosan.
2.1.12.    Önköltség: a szolgáltatás meghatározott mennyiségi egységére jutó (eszköz- és munkateljesítmény) felhasználás pénzben kifejezett értéke.
Az önköltségen belül megkülönböztethető:
a)    a közvetlen önköltség,
b)    a szűkített önköltség,
c)    a teljes önköltség.
    A közvetlen önköltség kizárólag az adott tevékenység egy egységére bizonyítható módon közvetlenül felmerült anyagjellegű ráfordításokat, értékcsökkenést és az egyéb közvetlen költségeket tartalmazhatja. A közvetlen önköltség nem tartalmazhat egyéb általános (központi irányítási) költséget.
    A szűkített önköltség a közvetlen önköltségen kívül ide sorolandó vetítési alapok segítségével a szolgáltatásra felosztott üzemi általános költség is.
    A teljes önköltség a tevékenység egy egységére különböző vetítési alapok figyelembevételével felosztott közvetett költségek arányos részét is tartalmazza.
2.1.13.    Árképzés: az önköltségszámítás adataira épülő ár kialakítása.

    2.2.    Önköltségszámítási alapelvek
2.2.1.    Költségokozat elve: minden kalkulációs egységre csak annyi költséget szabad elszámolni, amennyi az előállításával kapcsolatosan ténylegesen felmerült, és azzal ok-okozati összefüggésben van.
2.2.2.    Költségvalódiság elve: a kalkulációs egységre, az önköltségbe csak megfelelő bizonylattal, illetve műszaki-gazdasági számításokkal alátámasztott, utalványozott, bizonyítható, ténylegesen felmerült költségtételek vehetők figyelembe. Minden költséget csak egyszer szabad elszámolni.
2.2.3.    Költségteljesség elve: a költségszámításnak a szervezet egészére és a könyvviteli mérleg elkészítését megelőzően ismertté vált költségeket érintő gazdasági eseményekre ki kell terjednie.
2.2.4.    Következetesség elve: az önköltségszámítás módszere, a kalkuláció formai és tartalmi felépítése egy-egy időszakon belüli állandóságát biztosítani kell, időszakok között csak indokolt esetben, lényeges körülményekben történő változás esetében szabad azt megváltoztatni, különben nem biztosítható az összehasonlíthatóság.
2.2.5.    Közvetlen költségként való elszámolás előtérbe helyezése: minden költséget – ha lehetséges – közvetlen költségként kell elszámolni.
2.2.6.    Költségviselő-képesség elve: az egyes termék, szolgáltatás önköltsége meghatározása során ezen elv érvényesítésekor a közvetett (általános) költségek egy része nem mennyiség- vagy értékorientáltan kerül felosztásra, hanem a költség-haszon számítás alapján, így az egyikre több, a másikra kevesebb jut.
2.2.7.    Költségteljesség elve: a költségszámításnak az NFM egészére és a mérleg elkészítését megelőzően ismertté vált költségeket érintő gazdasági eseményekre ki kell terjednie. Valamennyi költséget figyelembe kell venni, egyszeri adatfelvitellel, kiszűrve a halmozódást.
2.2.8.    Költségek időbeli elhatárolásának elve: a költségeket a pénzügyi számvitel szerint a felmerülésük időpontjától és a pénzügyi teljesítésüktől függetlenül abban az időszakban kell elszámolni, amely időszakot ténylegesen terhelik. Ez azt jelenti, hogy az éves beszámoló eredménykimutatásában csak az adott időszakot érintő költségek jelennek meg. Két vagy több költségvetési év költségeit is érintő gazdasági eseményeket olyan arányban kell megosztani, elszámolni, ahogyan az alapul szolgáló időszak és az elszámolási időszak között megoszlik.

    2.3.    Az önköltségszámítás tárgya
A közérdekű adatszolgáltatás költségtérítéséhez kapcsoló önköltségszámítás tárgya az a teljesítmény vagy szolgáltatás, amelynek az önköltségét az NFM meg kívánja határozni.

    2.4.    Kalkulációs séma
Az egyes kalkulációs egységek közvetlen önköltségét az alábbi kalkulációs séma szerint kell kiszámítani:
1.    Személyi juttatások közvetlenül elszámolható költsége (bérköltség)
2.    Személyi juttatásokat terhelő közterhek közvetlenül elszámolható költsége (bérköltség)
3.    Személyi jellegű ráfordítások (=1+2)
4.    Közvetlenül elszámolható anyagköltség
5.    Igénybe vett szolgáltatások közvetlenül elszámolható költsége
6.    Anyagjellegű ráfordítások (=4+5)
7.    Tárgyi eszközök terv szerinti értékcsökkenésének közvetlen költsége
8.    Közvetlen önköltség (=3+6+7)

    2.5.    Kalkulációs költségtényezők tartalma
a)    Személyi jellegű közvetlenül elszámolható költségek: a kormánytisztviselőknek, a munkavállalóknak és a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatottaknak (megbízási szerződéssel) munkadíjként elszámolt összegek, a személyi jellegű egyéb kifizetések, valamint a bérjárulékok.
i.    Bérköltség: minden olyan személyi jellegű költség, amely az érvényes rendelkezések szerint bérként, munkadíjként elszámolandó járandóság (illetmény, illetménykiegészítések, illetménypótlékok, rendkívüli munkavégzésért járó díj, számfejtendő megbízási díj), amely elemeiben megfelel a statisztikai elszámolások szerinti keresetnek, függetlenül attól, hogy az ilyen címen kifizetett összegek után kell-e személyi jövedelemadót fizetni, illetve alapját képezi-e a társadalombiztosítási járulékoknak.
ii.    Bérjárulékok: minden olyan, adók módjára fizetendő összeg, amelyet a személyi jellegű kifizetések vagy a foglalkoztatottak száma alapján állapítanak meg, függetlenül azok elnevezésétől.
b)    Közvetlenül elszámolható anyagjellegű költségek: a szolgáltatás teljesítése során felhasznált anyagokat, illetve szolgáltatásokat tartalmazzák.
i.    Anyagköltségek: a tevékenységhez felhasznált vásárolt anyagok bekerülési értéke.
ii.    Igénybe vett szolgáltatások: a tevékenységhez igénybe vett szolgáltatások bekerülési értéke.


    2.6.    A közérdekű adatszolgáltatáshoz kapcsolódó költségkalkuláció
2.6.1. Jogszabályi felhatalmazás
Az NFM a közérdekű adatszolgáltatásokhoz kapcsolódó költségtérítést illetően abban az esetben él költségigénnyel az igénylő részére, ha a 6.2. pont szerint kiszámított önköltség összege meghaladja az 5000 Ft-ot.
2.6.2. Költségkalkuláció
2.6.2.1. Közvetlenül elszámolható személyi jellegű költségek
a)    Bérköltségek
    A közérdekű adatigényléssel foglalkozó munkatársak 1 órára jutó átlagos illetményének meghatározása (ILLÁ):
ILLt:    a közérdekű adatigényléssel foglalkozó munkatársak havi illetményének összege
l:    közérdekű adatigényléssel foglalkozó munkatársak száma
n:    havi átlagos munkaórák száma – 174 óra vehető figyelembe
b)    Bérjárulékok
    A közérdekű adatigényléssel foglalkozó munkatársak illetményéhez kapcsolódó 1 órára jutó átlagos munkaadói járulékának meghatározása (JÁ)
c)    Kiszámlázható személyi jellegű költségek
    A közvetlenül elszámolható személyi jellegű költségek meghatározása (SZ)
i:    a közérdekű adatigénylés teljesítésére fordított munkaidő (óra)

    A közérdekű adatigénylés teljesítésével összefüggő személyi költségek önköltségét a közérdekű adatigényléshez kapcsolódó adatszolgáltatás teljesítését végző munkatársak adatigénylés teljesítésekor aktuális havi illetményének átlaga alapján kell meghatározni.
    Az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költsége – az Infotv. 29. § (5) bekezdés c) pontjában foglalt feltétel teljesülése mellett – abban a mértékben vehető figyelembe, amennyivel az adatigénylés teljesítéséhez szükséges munkaerő-ráfordítás időtartama meghaladja a 4 munkaórát.
    Az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordításként az igényelt adat felkutatásához, összesítéséhez és rendszerezéséhez, az igényelt adat adathordozójáról másolat készítéséhez és a másolaton a meg nem ismerhető adatok felismerhetetlenné tételéhez szükséges időtartam vehető figyelembe.
    Az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségeként legfeljebb óránként 4400 Ft vehető figyelembe.
    A munkaerő-ráfordítás időtartamát a kerekítés szabályainak megfelelően egész órára kell kerekíteni.

2.6.2.2. Közvetlenül elszámolható anyagjellegű költségek
a)    Anyagköltség
    A közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján kerül megállapításra.
b)    Kézbesítési költség
    Az igényelt adatokat tartalmazó adathordozó kézbesítési költségeként az önköltséget az alábbiak szerint kell meghatározni:
i.    az adatigénylő részére postai úton, Magyarország területén belül való kézbesítés esetén a hivatalos iratokra vonatkozó belföldi postai szolgáltatás díja,
ii.    az adatigénylő részére postai úton, külföldre történő kézbesítés esetén az egyetemes postai szolgáltatás keretében tértivevény többletszolgáltatással feladott, könyvelt küldeményre vonatkozó postai szolgáltatás díja.
    A kézbesítési költséget a Magyar Posta Zrt. közleménye szerinti díjak figyelembevételével kell meghatározni.


    2.7.    Az önköltségszámítás bizonylatai
Minden gazdasági eseményről, amely hatással van az önköltség összegének vagy költségtartalma összetételének változására, bizonylatot kell kiállítani.
Ezek a bizonylatok a főkönyvi nyilvántartás alapbizonylatai, amelyek a gazdasági esemény megtörténtének időpontjában kerülnek kiállításra.
Ilyen bizonylatok az alábbiak:
kinevezési okirat, megbízási szerződés, munkavégzést elrendelő intézkedések, munkautalványok, bérjegyzék, különféle személyi juttatások kifizetési jegyzékei, munkaadói járulékok számítását igazoló dokumentumok (könyvelés alapjául szolgáló illetményszámfejtési bérlisták).
A közérdekű adatszolgáltatáshoz kapcsolódó költségtérítés összegét minden esetben a költséglappal kell dokumentálni, amely a kimenő levél mellé csatolandó bizonylat.
A bizonylatok tárolási, őrzési rendjére, őrzési idejére a beszámolót alátámasztó bizonylatok őrzési rendjét és idejét kell alkalmazni.

    2.8.    Az önköltségszámítás időpontja
A közérdekű adatszolgáltatáshoz kapcsolódó költségtérítés kalkulációját a 2.6. pontban meghatározottak szerint kell elvégezni.

3. melléklet a 15/2017. (VII. 6.) NFM utasításhoz


Adatlap a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékének megállapításához

7E03402_0

Iktatószám: ……………………….

Igénylő neve: ……………………………………………………………………………………………………………

Közérdekű adatigénylés tárgya: …………………………………………………………………………………………

 

Adathordozó közvetlen önköltsége

a) papír alapon nyújtott színes másolat

A/4-es oldal …… db    Közvetlen önköltség: ………………… Ft

A/3-as oldal …… db    Közvetlen önköltség: ………………… Ft

b) papír alapon nyújtott fekete-fehér másolat

A/4-es oldal …… db    Közvetlen önköltség: ………………… Ft

A/3-as oldal …… db    Közvetlen önköltség: ………………… Ft

c) optikai adathordozó közvetlen önköltsége: ………………… Ft

d) elektronikus úton használható egyéb adathordozó közvetlen önköltsége: ………………… Ft

Munkaerő-ráfordítás költsége

Adatbirtokos szervezeti egység

Eljáró személy neve

Munkafolyamat kezdő időpontja

Munkafolyamat befejező időpontja

Elvégzett munkaórák

Egy munkaórára eső tényleges munkaerőköltség

Munkaerő-ráfordítás személyenkénti költsége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Belső adatvédelmi felelős munkaerő-ráfordítás költsége

Belső adatvédelmi felelős neve

Munkafolyamat kezdő időpontja

Munkafolyamat befejező időpontja

Elvégzett munkaórák

Egy munkaórára eső tényleges munkaerőköltség

Munkaerő-ráfordítás személyenkénti költsége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kézbesítés költsége

a) Magyarország területén belül való kézbesítés – hivatalos iratra vonatkozó belföldi postai szolgáltatás díja:
…………… Ft

b) Külföldre történő kézbesítés – tértivevény többletszolgáltatással feladott, könyvelt küldemény díja:
…………… Ft




Kelt: Budapest, 201… …………. (hó) …… (nap)
………………………………………………
Gazdálkodási Főosztály vezetője
1

Az utasítást a 34/2019. (IX. 12.) ITM utasítás 3. §-a hatályon kívül helyezte 2019. szeptember 13. napjával.

2

A 17. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére